Európai Unió

Mivel a dolgozatnak nem kifejezett célja az Európai Unió mint intézményrendszer vizsgálata, így nem feladata kitérni az európai szupranacionális intézményépítés módszereire és az abból következő képességek és hatáskörök kérdésére, amelyek az Európai Uniót mint nemzetközi aktort meghatározzák.

Kiindulási alapnak elfogadjuk, hogy az Európai Gazdasági Közösségből kialakult és nemzetközi politikai szervezetté (is) vált Európai Unió rendelkezik közös külpolitikával, és az ASEAN-régióval kialakított/kialakítandó kapcsolatait e szerint értelmezem.

Az Európai Unió Ázsia-politikáját (is) alakító tényezők és célok a hetvenes évek óta folyamatos, szakaszos változásokon estek át, mindig alkalmazkodva az Európai Unió mint integráció, a résztvevő államok és a nemzetközi viszonyok követelményeihez. A hetvenes években a gazdaság már olyan mértékben nemzetközivé vált, hogy szükség volt egy, a transzterritoriális aktorokat kezelni tudó szervezetre.

Ennek érdekében az államok hajlandóak voltak lemondani szuverenitásuk bizonyos meghatározott részeiről, kialakulhatott a nemzetközi pénzpiac rendszere. A nyolcvanas évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a piac szabályozásának és felügyeletének a feladatát az unió szintjén kell megvalósítani, a territoriális funkciók értelmezéséhez azonban szükség volt az érintett terület pontos meghatározására. A Római szerződésben foglalt

„európai államok” kitétel azonban többet jelentett területi egységnél. Az „európaiság”, mint kritérium, a későbbiekben is mind a bővítések kérdéseit, mind az európai

33 alkotmányt érintően fontos pontja, és pontja is volt az Európai Uniót érintő kérdéseknek és az Európai Unió önmeghatározásának. Ezért is kell mindenképpen foglalkozni azokkal a filozófiai és eszmetörténeti kritériumokkal, amelyek e fogalom értelmezését meghatározzák, valamint hatással vannak az európai, más térségekről való gondolkodására.

Az európai államokkal szemben meghatározott „nem európai államok” a nyolcvanas években inkább utalt politikai választóvonalra, mint a hagyományos geográfiai egységre. Ha nem így lett volna, a nyugat-európai és a nem nyugat-európai államok differencia is elegendő lehetett volna. Ebben az időszakban ugyanis az Európai Unió Ázsia-felfogása a nem európai, azaz szovjet szférát és érdekszférát jelentette²⁵, az európai értékek és normák által uralt gazdasági és területi egységgel, Európával szemben.

A Szovjetunió széthullásával azonban a kilencvenes években ki kellett terjeszteni az európaiság fogalmát földrajzi értelemben éppúgy, mint az európai eszmetörténetből következően kialakított értékek és normák szintjén. Ez (is) vezetett az Európai Unió keleti bővítéséhez, amely folyamat részeként 2004-ben Magyarország is csatlakozott az Európai Unióhoz. Ugyanakkor ezáltal szükségszerűen újra kell fogalmazni az Európai Unió Ázsia-felfogását is.

Az Európai Unió Ázsiával kapcsolatos politikáját két részre lehet bontani:

Az első az Ázsia csendes-óceáni térségre vonatkozó európai közös politikából, együttműködésből nőtte ki magát;

A második az Ázsia-Európa találkozókat, az ASEAN - Európai Unió együttműködést közvetlenül érinti, annak létrejöttéről és céljairól szól.

Ezeken kívül meg lehet említeni az egyes ázsiai országokban kötött kooperációs megállapodásokat, amelyek a nem preferenciális államok körébe tartozott országokkal kötött kooperációs megállapodások csoportjába esnek. Ugyanígy, az említett régiókkal kötött együttműködés szintén a nem preferenciális körbe tartozó területekre vonatkozik.

Mindez természetesen a megállapodások és együttműködések jóval tágabb körét jelentette, mint amelyre a Római Szerződés alapján az Európai Unió, jogalanyként fel lehetett készülve²⁶, mivel az Európai Unió külkapcsolati rendszere csak az első bővítés után bontakozott ki (1973). Az Európai Unió tagállamainak harmadik állammal kialakított kapcsolataival a Római Szerződés 238. cikkelye foglalkozott, „a közösség

25 Balázs 2003. 63.)

26 „A kooperáció fogalma nem is szerepel a Római Szerződésben”. Balázs, 2003.78.

34 egy vagy több állammal, vagy egy, vagy több nemzetközi szervezettel, kölcsönös jogokkal, kötelezettségekkel, közös tevékenységgel és különleges eljárásokkal járó társulást eredményező egyezményeket köthet.”

Fontos megemlíteni, hogy az ASEM együttműködés a fentiek minden pontjának megfelel. A harmadik állammal kialakított kapcsolat neve: társulás. A Római Szerződés említett cikkelyét pedig kifejezetten a tagállamok gyarmati és volt gyarmati államokkal kialakított, fenntartott kapcsolataira vonatkoztatva alkották meg²⁷. Ilyen gyarmati országok a Római Szerződés aláírásakor tartoztak még európai, elsősorban dél-európai államokhoz, kérdés, vajon a 238. cikkely megfogalmazásakor a közösség minden volt gyarmati államra kiterjesztette-e ezt a gondolatmenetet.

A nem preferenciális országokkal aláírt kooperációs megállapodások közül az első az Európai Unió - Kanada megállapodás volt, amely egyrészt precedensértékűnek tekinthető, másrészt újabb és újabb problémákra világított rá. A kooperációs megállapodás tartalma ugyanis túlmutatott a harmonizált kereskedelem-politikán, amint arra az Európai Uniót a Római Szerződést aláíró tagállamok a Szerződés 133.

cikkelyében feljogosították. A kooperáció a kereskedelmi megállapodást kiegészítve jelent meg és a preambulum kifejezetten előrevetíti a kooperáció fogalmának kutatási, fejlesztési, termelési együttműködéssel való további gazdagodását, amit a Római Szerződés 308. cikkében foglalt „a közösség valamely ténykedése, (amely) szükségesnek látszik ahhoz, hogy a közös piac keretein belül valamely célját megvalósítsa” – kitételből vezettek le. Ez, és a Kanadával kötött megállapodás azon záradéka, amely kimondja, hogy a fentiek nem érintik az államok hatáskörét, hogy saját kétoldalú kapcsolatokat építhessenek ki Kanadával, váltak a további nem preferenciális szerződések alapjaivá. A felvetett probléma az unión belül alapvetően az államok szuverenitásával kapcsolatos, amelyet védve nem ruháztak át a szervezetre olyan mértékben, hogy az a saját hatáskörében kösse meg a szerződést.

Jellemzően nem merül fel hasonló probléma az ASEAN, mint szervezet és annak tagállamai között, ahogyan ez az ASEAN-t tárgyaló fejezetből kiderül.

A másik felvetett probléma a kooperáció evolutív jellege, ugyanis a preambulum idézett kitétele ezt szükségesnek, előreláthatónak és szinte kötelezőnek mondja ki. Ez nem áll távol az Európai Unió önmagáról alkotott képétől, mely szerint az Európai Unió

27 Balázs, 2003. 76.

35 jellemzően evolutív szervezet²⁸. Az evolucionista megközelítéssel és annak veszélyeivel, hatásaival a gondolkodáselméleti fejezetek konklúziójában foglalkozom.

Az Európai Unió nemzetközi kapcsolatai alapvetően preferenciális társulási kapcsolatokra és a közös kereskedelem-politikára épülő nem preferenciális kapcsolatokra bonthatók. Az előbbi kétoldalú kapcsolatok jogalapja a Római Szerződés már többször említett 238. cikkelye, amely az alapító államok volt gyarmataival foglalkozik. Így tett a Loméi megállapodás is, amely az afrikai államokra vonatkozó, 1963-ban kötött Yaoundéi Egyezmény 1975-ös megújításából indult ki, és az afrikai államokon kívül a karib-tengeri és csendes-óceáni térség államaira is vonatkozott. A kereskedelem-politikával kapcsolatos könnyítéseken kívül segélyeket és az AKCs államok támogatását jelentette.

A loméi konvenció hatályán kívül eső, nem preferenciális államokra, amilyenek az ázsiai vagy latin-amerikai országok voltak, a kereskedelmi és együttműködési megállapodások vonatkoztak, amelyek biztosították számukra az általános preferenciális rendszer (GSP) vámkedvezményeit. Ezekkel a nem társult fejlődő országokkal jellemzően kollektív megállapodásokat kötöttek, tekintetbe véve az adott országok esetleg létező regionális szervezeteit. Ilyen csoportos megállapodást kötött az Európai Unió 1980-ban az ASEAN országaival (vagy az indiai szubkontinens országaival).

Mivel a megállapodás tartalma az Európai Unió külkapcsolati lehetőségéből következően gazdasági jellegű, az Európai Unió a kapcsolatfelvétel óta is elsősorban gazdasági aktorként gondolkodik az ASEAN-ról.

Az ezzel az Európai Unió közvetlen érdekszféráján kívül eső, az EU által

„fejlődő világnak nevezett régióval való kapcsolatokban a legnagyobb kedvezmény elve érvényesül. A fejlődő világ szókapcsolat egyébként már önmagában is mutatja azt az európai eszmetörténet teleologikus felfogásából következő gondolkodást, amelynek eredetével és következményeivel e dolgozat VIII. fejezetében foglalkozom. A fejlődő világgal kialakított kapcsolatokban az Európai Unió eszköze kereskedelmi preferenciák nyújtása, amelyeket megadhat, nem adhat meg, vagy hátrányba hozhat. Ezek között a kategóriák között az ASEAN régióval kapcsolatban az Európai Unió territoriális alapon határozta meg érdekszféráit, így a bipoláris rendszer összeomlásáig a volt gyarmati államokra való tekintettel gondolkodásához az Eurafrika koncepció jóval közelebb állt, mint a kilencvenes évek Eurázsia fogalma. A délkelet-ázsiai államok többsége azonban

28 Balázs, 2003. 88.

36 a gyors iparosodás következtében a fejlett országok mutatóival vetekedő eredményeket produkált, az Egyesült Államok és a Kelet- és Délkelet-Ázsiában regionális gazdasági hatalomként fellépő Japán pedig az Európai Unió gazdasági versenytársai voltak. Ki kellett terjeszteni ezért a kilencvenes években a preferenciális zónákat. Ehhez lehetőséget adott a Szovjetunió széthullásával újraértelmeződő Ázsia-felfogás is.

A fejlődő világgal kapcsolatos „fejlesztési politika” a Maastrichti szerződésben öltött formát²⁹, amely szerint: „a tagállamok előmozdítják a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődést, … a térség integrálását a világgazdaságba”, ezen kívül a 130. x) cikkely közösségi segélyprogramokat is előirányoz.

Mindeközben a világgazdaság súlypontja az atlanti térségből a csendes-óceáni térségbe tevődött át³⁰, így az Európai Unió távol került a világ leglendületesebben fejlődő régióitól, és éppen saját preferenciális kapcsolatrendszere hátráltatta abban, hogy az új csendes-óceáni integrációkkal szorosabb kapcsolatot alakíthasson ki. Az új feltételeket az ázsiai szabadkereskedelmi övezetek terjedése alakította ki, amelyekre építve az Európai Unió kiterjesztette külkapcsolatai rendszerét.

1992-ben az ASEAN létrehozta a régió szabadkereskedelmi övezetét, majd 1994-ben az ASEAN beruházási övezetét, amely elhárította az akadályokat a külföldi beruházások útjából. Mindez egybevágott az Európai Unió azon érdekével és szándékával, hogy bővítse külkapcsolati körét a fejlődő világban. Így, amikor az ASEAN felvetette egy Ázsia - Európa találkozó létrehozását, az ASEM szorosan kapcsolódott az Európai Unió 1994-es esseni csúcson elfogadott³¹ új Ázsia-stratégiájához. Az ASEM célja már nem preferenciális zóna kiépítése, hanem kölcsönös törekvés volt a világgazdaság folyamatainak liberalizációjára. Az Európai Unió ismét csak az ASEAN gazdasági aspektusával találkozott. Az ASEM 1996. március 1-2-án létrejött első találkozóján az ASEAN államai és az Európai Unió akkori tizenöt tagállamának képviselői vettek részt. Jellemző módon egyik regionális szervezet tagjai sem adták át érdekeik képviseletét az országaikat összefogó együttműködésnek. Az elnökségi beszámoló³² a partnerség és a személyes párbeszéd fontosságát hangsúlyozza, kitér a politikai párbeszéd ösztönzésére, a gazdasági együttműködés megerősítésére. A bizalomépítés fontosságának hangsúlyozása, a dialóguspartneri viszony bővítése alapvetően az ASEAN megállapodásokra jellemző megfogalmazások, ahogyan az

29130 u) cikkely

30 Balázs, 2003. 203.

31 NAS New Asia Strategy

32 Balázs 2003. Melléklet 8/3, 484.o.

37 együttműködés előmozdítása egyéb területeken, kitétel tudományos, oktatási együttműködés és a kulturális kapcsolatok erősítése³³ szintén alapvető módszere az ASEAN kapcsolatteremtésének. Érdekes a 17. bekezdés, melyben a felek

„kihangsúlyozzák, hogy az Ázsia és Európa közti új kapcsolatok segítenek elejét venni a két térség között felmerülő téves felfogásoknak” – megfogalmazása, amely feltételezi ilyen téves felfogások meglétét.

33 ASEAN-way- fejezet

38