A délkelet-ázsiai országok történetéből következő politikai és jogi sajátosságok. A

sajátos problémái

A maláj joggyakorlat legújabb kori alakulásáról és az igazgatás hátteréről szólva meg kell említeni az ország hagyományosan szoros kapcsolatát az iszlámmal és annak jogi szemléletével, dokumentumaival. A maláj alkotmány két, egymás mellett értelmezett és használt joggyakorlatot ismer és ismer el, amelyek közül az egyik a brit gyarmati örökségül kapott precedensjog, a másik pedig az iszlám sharїa. A precedensjog használata a maláj törvénykezésben annyiból érdekesebb a megszokottnál, hogy amennyiben maláj precedens nem áll rendelkezésre, a széleskörű tapasztalatokat felhalmozott brit precedenseket kell alapul venni, ha azonban ez sem volna elegendő a döntéshez, akkor az ausztrál, szingapúri és indiai minták a követendőek. Ez meglepően erős kapcsolatot illetve kitekintési készséget feltételez a jogalkalmazókról.

A sharїa alkalmazása az alkotmány szerint elsősorban polgári ügyekben lehetséges, az iszlámbíróságok előtt, amelyek olyan ügyet tárgyalhatnak, amelyben az érdekelt felek mind muszlim hitűek. Az ilyen alapon történő ítélkezés az alkotmány szerint is elfogadható, habár a maláj törvények limitálják a kiszabható büntetés mértékét. Bizonyos területeken azonban elfogadott az iszlámbíróságok hatásköre büntetőjogi ügyekben is, ami viszont arra utal, hogy egy kettős, parallel rendszer él a maláj törvénykezésben, legalábbis a nyomait a mai napig megtalálhatjuk.

További kuriózumként kell megemlíteni a maláj parlamenti rendszer szokatlan bonyolultságát, amely a félszigeten kívüli maláj területek irányítását csak a legfelsőbb szinten kapcsolja össze. Malajziát tizenhárom szövetségi állam és három szövetséges terület egysége alkotja. A tagállamok vezetői vagy örökletes uralkodók, ez esetben muszlim hitűek, vagy választott vezetők. Ők a legfőbb miniszterek, a nemzetgyűlés tagjai, amely a tagállam egykamarás törvényhozó testülete és tagjai választott képviselők, saját választókerületük delegáltjai. A maláj parlament kétkamarás, alsóháza a képviselőház, amelynek tagjait ötévente választják a választókerületi szavazatok szerint. A felsőház tagjai (70) részben a tizenhárom nemzetgyűlés választott küldöttei (26), részben Kuala Lumpur képviselői (2), részben a szövetségi területek képviselői (2-2), részben pedig az uralkodó, a Yang di-Pertuan Agong által kinevezett képviselők (40). Az uralkodó a szövetségi állam feje, aki ebben a föderatív választói monarchiában

97 a Parlamenttel és a kormánnyal összhangban kell, hogy uralkodjon. A „királyt” a tizenhárom szövetségi állam kilenc örökletes szultánja közül ötévente választja a többi szultán, a nem örökletes hatalommal vezetett tagállamok vezetői nem vehetnek részt a szavazásban. A miniszterelnök mindig az alsóház tagja, a végrehajtó hatalmat a kormány elvileg a „király engedelméből” gyakorolja, de elszámolással a Parlamentnek tartozik. Ezt a rendszert a nyugati alkotmányos monarchiákról, elsősorban a brit parlamentáris monarchiáról igyekeztek mintázni, azonban egyben föderatívnak is kellett lennie, ami az eredetijénél jóval bonyolultabbá teszi, valamint szolgálja az iszlám, mint uralkodó vallás érdekeit is, ami sajátossá teszi ezt a demokráciát.

Brunei lakosságának háromnegyed része városlakó és a törpeállam nyugati részében él, a keleti, hegyekkel szabdalt területeken mindössze egy tízezres népesség folytat falusi életformát. A népesség hagyományosan az iszlám valláshoz és a maláj kultúrához kötődik, a két meghatározó etnikai csoport a maláj (66%) és a kínai (12%).

Ez megadja a társadalom felépítésének alapját is.

A törvénykezésben a brit precedensjog van érvényben, amelyet a maláj minta alapján értelmeznek, azonban amelyet esetenként felülírhat a sharїa és annak szabályai, ahogy azt a Melayu Islam Beraja leírja. Ez az ötvözet már az államforma meghatározásában is megmutatkozik, Brunei alkotmányos szultanátus, maláj iszlám monarchia, amelyben a végrehajtó hatalom a szultán¹¹⁵ kezében összpontosul, aki egyben a kormány és az állam feje. Kormánya egy tizennégy fős kabinetből áll, amely magán viseli történeti elődjének, a hercegek tanácsának jellemzőit, inkább segíti az uralkodót a döntéshozásban. A törvényhozó hatalmat szintén a szultán, de rajta kívül a törvényhozó tanács gyakorolja, amelyet húsz esztendős szünet után 2008-ban hívott össze az uralkodó. A törvényhozás tagjait a szultán jelöli, kivéve azt a huszonkilenc helyet, amelyet újabban területi választások útján töltenek be. A bírói hatalom végül szintén a szultán kezében összpontosul, amelyet bíróságain keresztül gyakorol, az állami bírósági rendszer mellett önálló felépítéssel működik az iszlámbíróságok rendszere, hasonlóképpen Malajziáéhoz¹¹⁶. Összegzésképpen kijelenthető, hogy államformájában Brunei a szándékát sem fejezi ki annak, hogy valaha is demokratikus állam kívánna lenni.

115 Paduka Seri Baginda Haji Hassan al Bolkiah Muizzaddin Waddaulah

116 http://www.state.gov/r/pa/ei/bgn/2700.htm 2010-10-07 alapján

98 A gazdasági életében Brunei látszatra kiemelkedik a térség, de még a világ vezető államai közül is, amennyiben – Szingapúr után – a régió második leginkább kiemelkedő gazdaságával rendelkezik, azonban a kimagasló GDP 90- és az éves kivitel 50%-át a nyersolaj adja, amelynek kitermelésekor a bruneiek munkáját brit katonák védik, és amely a távoli jövőben nem szükségszerűen¹¹⁷ fenntartható. Brunei igyekszik fellendíteni a szolgáltatóipart és a turizmust, amely szélesebbé tehetné a bevételi forrásainak skáláját.

Mivel gazdaságában Brunei történelmének korábbi korszakaihoz hasonlóan most is erőteljesen támaszkodik természeti adottságaira, egyike azon államoknak is, amelyek jogot formálnak az ezekben – kőolajban és földgázban – feltehetőleg gazdag Spratley szigetekre, ezen kívül történelmi örökségének érzi az 1890-ben a britek felé elveszített Limbang és Sarawak szigeteihez tartozó területrészeit.

A vita 2010-ben ismét fellángolt, miután a korábbi maláj miniszterelnök, Mahathir élesen kritizálta hivatali utódát, Abdullah Badawit, amiért állítólag a Limbang terület követelésének feladását kérte Bruneitől, amiért cserébe a Dél-kínai tengeren feltételezett olajlelőhelyek iránti követeléséről mondott volna le. Mahathir kritikája hangosan szólt a nemzeti érzelmű fülekben, így az egyezség egyelőre nem jöhetett létre, habár feltehetőleg errefelé viszi mindkét országot a jövő, ha tovább követik az ASEAN kooperációra épülő politikájának, a megoldásközpontú konfliktuskezelésének útmutatásait.

Pápua Új-Guinea zaklatott belpolitikai életére a magyarázat egyrészt a választási rendszerben keresendő, amely a koalíciókötések révén lehetőséget adott rá, hogy kormányzó párttá válhasson egy párt a szavazatok 15%-ának megszerzésével is, valamint a bizalmatlansági indítványokra vonatkozó szabályok, és a pártfegyelem hiánya. 2003-ban hozták például azt a sokat mondó törvényt, amely megtiltja bizalmatlansági indítvány benyújtását a kormány hivatalban töltött tizennyolcadik hónapja előtt, valamint bünteti a többszöri „átülést” egy cikluson belül, korábban ugyanis példa akadt rá, hogy a miniszterelnök helyettese, átülve az ellenzék soraiba, maga fogalmazott és nyújtott be bizalmatlansági indítványt a korábbi pártja, illetve, kormánya ellen.

117 Az alternatív energiára vonatkozó igény megnövekedése miatt a világban

99 A másik magyarázat a politikai nehézségekre a sokáig húzódó bouganville-i konfliktus, illetve annak megoldására tett kísérletek kudarca lehet. A rézben és aranyban gazdag szigeten az 1980-as években nagymértékű külszíni bányászat kezdődött, amelynek erőteljesen környezetromboló hatásai ellen szinte azonnal megindult a tiltakozás, amely csakhamar szabotázsakciókba, majd felkelésbe torkollott. Pápua Új-Guinea blokádot vont a sziget köré és megindult a harc a vállalatok által bérelt zsoldosok, a pápua új-guineai kormány által küldött katonák és a helyi, bouganville-i gerillák között, akik helyismeretükkel és elszántságukkal nem csupán helyt tudtak állni, de fegyvert is sikerült átcsempészniük a blokádon. Végül, 1997-ben Pápua Új-Guinea autonóm területi státuszt biztosított Bouganville-nek, ahol önálló választások után, 2005-ben Joseph Kabui alapíthatott kormányt. Habár Pápua Új-Guinea kihátrált így a kudarcos bouganville-i politikából, a szeparatistákkal Kabuinak, illetve halála után, James Tennisnek, és most Jhon Morrisnak kell megküzdeniük, akik elszigetelték magukat a sziget északi és középső területein.

A kormányzási nehézségek harmadik oka a pápua új-guineai társadalmi problémák lehetnek, amelyek ugyancsak komoly kihívás elé állítják a helyi politikusokat. A két országrész eltérő múltja a mindennapi életben is problémákat okoz.

A gyarmati politikák különbözősége oda vezetett, hogy Pápuának és Új-Guineának eltérő a jogrendje, azaz amíg a volt brit – és ausztrál – területeken a brit precedensjog van érvényben, az országrész jogéletét e szerint irányítják, addig a volt német – és holland – területeken német típusú joggyakorlatot valósítanak meg.

Az állam legtöbb polgára erősen kötődik a hagyományos társadalmi berendezkedéshez, a falusi élethez, nem ritkán a törzsi kultúrához, aminek mértékét mutatja, hogy a vallási csoportok hivatalos adatai között külön említik a magukat kereszténynek valló, azonban de facto a törzsi kultúra hagyományos rítusait követő arányát a népességnek, amely a 19% tetemes hányadát teszi ki, a magát törzsi vallásúnak tartó népesség 35(!)%-a mellett.

Az ország mindhárom hivatalos nyelve, az angol, a melanéz tok pisin és a hiri motu is elsősorban közvetítőnyelv, az ezeken kívüli nyolcszáz feletti számú elismert beszélt nyelv rámutat a széles etnikai megosztottságra. Ennek ellenére problémát okoz Új-Guinea szigetének egyenes, vonalzóval húzott határa is, amely azonos etnikai, nyelvi csoportokat is kétfelé szakít.

A népességnek rendkívül magas aránya, 75%-a él elsődleges mezőgazdasági munkából, habár a szigetek ásványkincsekben, olajban, földgázban gazdagok. A

100 földhöz való ragaszkodás a terület legnagyobb részén szintén a törzsi, családi gondolkodást tükrözi, a földreform kísérletek ellenére a törzsi, vagy ahhoz közeli társadalomrészek, a hagyományos közösségek nem ismerik el a földek tulajdonjogának változását, azok eladása esetén. Ezekben a közösségekben a nőági öröklés gyakorlata érvényesül az alkotmány egyenlősítő törekvéseivel szemben is.

Egészségügyi problémaként egyre komolyabban kell foglalkozni a HIV vírus terjedésével is, mivel a szexuális szokások nem módosultak az új körülményekhez.

Az ásványkincsekben való gazdagság, alacsony infláció és a 2000-es évek folyamatos, bár lassú növekedése mellett a külgazdaság talán az egyetlen szektor, amely az államnak nem okoz komoly gondot. Pápua Új-Guinea Ausztráliával, az Egyesült Államokkal, Japánnal, az ASEAN országokkal és a melanéz világ államaival is kereskedelmi kapcsolatban áll, 1996 óta tagja a WTO-nak is.

Az ASEAN-nal és ARF-fel való kapcsolata két gyökérről táplálkozik, egyrészt az Ázsiai- Csendes óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagjaként 1993 óta ápol kapcsolatokat ASEAN tagállamokkal, másrészt megfigyelő státuszával kifejezi kapcsolódási szándékát a regionális közösséghez. Belső problémái középtávon előreláthatólag még nem teszik lehetővé számára, hogy gazdasági potenciálját politikai tőkévé formálhassa, azonban a legutóbbi tizenöt esztendő folyamán a nemzetközi szervezetekhez kapcsolódásával kifejezte a számára legmegfelelőbbnek tartott külpolitikai irányt, amelyre az Egyesült Államokkal fenntartott szoros kapcsolataiban is támogatást nyert.

101