Az előképek

Mindkét szervezet létrehozásának voltak előképei. Ami az EU számára a Szén- és Acél Közösség¹⁵⁷, az Euratom¹⁵⁸, illetve az Európai Közösség¹⁵⁹ volt, egy gazdasági közeledést töltve meg fokozatosan növekvő politikai lendülettel¹⁶⁰, egyenesebb előzményeknek tekinthetőek, mint az ASEAN előd-szervezetei, az ASA¹⁶¹, a MALPHILINDO¹⁶², a SEATO¹⁶³ és a szintén ide sorolható ANZUS¹⁶⁴.

Az utóbbiak közül az első, az 1961-ben létrehozott ASA, amelynek megalakulásáról 1959 óta Indonézia, Thaiföld, Dél-Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Burma, a Maláj Államszövetség¹⁶⁵ és a Fülöp-szigetek tárgyalt. 1961-ben a bangkoki nyilatkozatban deklarált céljai között a délkelet-ázsiai béke és gazdasági együttműködés szerepelt, de a tárgyalások elindulásuk első percétől kezdve lehetőséget adtak politikai érdekartikulálásra a térség államai között, mivel a tárgyalók között egyaránt megtalálható a bipoláris világban az el nem kötelezettek közé tartozó Indonézia, de a geopolitikai helyzete és fenyegetettsége miatt antikommunista Dél-Vietnam, Laosz és Kambodzsa is. Átfogó megoldást persze nem sikerült találni, így a bangkoki nyilatkozatot végül Thaiföld, a Maláj Államszövetség és a Fülöp-szigetek írta alá. Az indokínai országok miatt a kialakult helyzetben a szövegbe nem került be az antikommunista kitétel, Indonézia számára pedig a Malajziával fennálló területi vita tette lehetetlenné a csatlakozást. A területi vita lényege az volt, hogy Indonézia az indonéz szigetvilág természetes határai alapján szerette volna jogilag szavatolni felségvizeit, ami Malajzia számára nem csak területi veszteséget okozott volna, de a tengeri kőolaj- és földgáz-lelőhelyek, valamint a halban gazdag vizek is elvesztek volna a számára. Az így szűk körűvé vált együttműködés a gazdaság, a tudomány, és a kultúra

157 alias Montánunió, ESZAK, 1951, alapította: Franciaország, NSZK, Olaszország, Belgium, Hollandia, Luxemburg

158 Európai Atomenergia Ügynökség, alapítva 1957-ben a második Római Szerződéssel

159 A Maastrichti Szerződéssel, 1992-ben jött létre az EGK-ból, az EU első pillére

160 Már az Adenauer- de Gaulle paktumtól kezdve, tehát a fokozatosság már a kezdeti időktől nyomon követhető.

161 Association of South-East Asia

162 Malaysia-Philippines-Indonesia

163 South-East Asian Treaty Organization

164 Australia-New Zeeland-United States

165A mai Malajzia 1948-ban nyerte el a függetlenségét Maláj Szövetség néven, melyet azonban a kommunista fenyegetésre hivatkozva az angol csapatok 1954-ig megszállva tartottak. 1957-ben a Maláj Szövetség helyébe a Maláj Föderáció lépett, mely tagja lett a Brit Nemzetközösségnek. 1963-ban létrehozták a Maláj Szövetségi Államot (vagy Maláj Államszövetséget) melynek már Szingapúr is része volt egészen 1965-ig.

114 területére korlátozódott, ám más kérdésekben tehetetlennek bizonyult. A szervezet az ASEAN megalakulásával szűnt meg végül, 1967-ben.

A MALPHILINDO létrehozása azonban már pusztán politikai célzatú lépés volt1963-ban. A résztvevő államok, Indonézia és szövetségese, a Fülöp-szigetek, valamint a már tárgyalt Maláj Államszövetség, illetve a később¹⁶⁶ ebből létrehozott Maláj Szövetségi Állam fórumot teremtett ez által vitás ügyeik megbeszélésére, megoldására. A gyakorlatban ez semmiképpen sem volt egyszerűen megvalósítható ötlet, mivel a Szukarno- időszak¹⁶⁷ Indonéziáját a Maláj Szövetségi Állammal leginkább csak a vitáik kötötték össze. Sabah, vagy Észak-Borneó, Sarawak és Brunei korábban brit gyarmatok voltak, csakúgy, mint Malajzia, így – legalábbis a brit jogi felfogás támogatása alapján, a malajziaiak szerint – a Maláj Államszövetség részévé kellett válniuk. Indonézia azonban földrajzi érveket vonultatott fel, mivel az említett területek, Kalimantan, vagy Borneó szigetéhez tartoznak, azok Indonéziát kell, hogy illessék. A vitából 1964-re már nem fegyveresek elszórt konfliktusai származtak, hanem az Indonézia által hivatalosan támogatott, Malajziát támadó lokális háború alakult ki, amely főleg gerillacsapatok harcaiban nyilvánultak meg. A szervezet elképzelt együttműködésre vonatkozó esélyeit csak rontotta, amikor a Fülöp-szigetek is benyújtotta igényét Sabah területére, történelmi okokra hivatkozva. Mindezek hatására Indonézia konfrontációs politikát hirdetett meg, amelynek célja az említett területek, és nem mellesleg azok természeti és ásványkincseinek megszerzése volt. 1965-ben Szingapúr kivált a Maláj Szövetségi Államból, mivel az etnikai konfliktusok – mint már említettem - az akkor már 80%-ot alkotó kínaiak és az őshonos malájok között gyakorlatilag megbénították a gazdaságát. Ezzel ez a tervbe vett szervezet már teljesen értelmetlenné vált, elvesztette minden létalapját.

A Délkelet-Ázsiát 1967 előtt összekötő hatalmi háló elemei között meg kell említeni a katonai szervezeteket is. Ezek egyrészt a II. világháború utáni európai indíttatású „rendezés”, a hidegháború exportjaként jöttek létre, mint annak Ázsiába telepített stratégiai szervezetei. Másrészt ezek a katonai együttműködési szervezetek is befolyásolták a régió biztonságpolitikai elképzeléseinek alakulását az ASEAN létrehozásakor, az egyezségre lépő államok gondolkodásában.

A SEATO 1954. szeptember 8-i megalapításának célja európai, illetve világhatalmi szempontból a Szovjetunió katonai szervezetekkel való „körülbástyázása”

166 1963-ban

167 1945-1967, ld: Indonézia fejezet

115 volt. Ennek a stratégiának az elemeiként az atlanti térség felől a NATO, a Közel-Kelet felől a CENTO¹⁶⁸ (1979-ig), Délkelet-Ázsia felől pedig a SEATO volt hivatva megelőzni a „vörös fertőzés” terjedését, a dominó-effektus¹⁶⁹ érvényesülését. A szervezet tagjaiként először 1964-ben, a Tonkini-öbölben lezajlott tengeri csatában vettek részt, tevékenyen bekapcsolódva a vietnami háborúba, a nyugati hatalmak oldalán. Bár a későbbi ASEAN tagok közül csak kevesen vettek részt a katonai együttműködésben, irányvonalként ez talán mégis meghatározó szerepet játszhatott. A SEATO-t Nagy-Britannia, és rajta keresztül a Maláj Szövetségi Állam, valamint Ausztrália, Új-Zéland, a kihagyhatatlan Franciaország, és az Egyesült Államok, továbbá a Fülöp-szigetek, Thaiföld, (amely a térségbeli nyugati szerepvállalásból, az amerikai katonai támaszpontok magas bérleti költségeiből hasznot húzott,) és az akkor még¹⁷⁰ Kelet-Pakisztán néven a mai Bangladest is birtokló Pakisztán alapította. A szervezet lehetőséget kívánt adni a tagállamok közti közvetlen kommunikációra „kommunista beszivárgás” esetén, valamint célja volt, hogy elősegítse a katonai, technikai és gazdasági jellegű segítségnyújtást az esetleges konfliktusok esetére.

A SEATO központi szerve a Miniszterek Tanácsa volt, az a Bangkokban működő irányító egység, amelynek határozatait a Végrehajtó Titkárság hajtotta végre.

Ehhez kapcsolódott a kommunista tevékenység megfigyelésére létrehozott felderítő szolgálat, valamint a taktikáért felelős „katonai tervező törzs”. A SEATO kudarca nyilvánvalóvá vált a vietnami konfliktus idején, amelyben az alapító okiratban foglaltakkal ellentétesen, a résztvevő államok nem, vagy csak jelentéktelen mértékben vettek részt. Ez a tény magyarázatul szolgálhat arra, miért is oszlatták fel a szervezetet húsz éves fennállás után, 1975. szeptember 21-én. Érdemes azonban megjegyeznünk – mint az előző dátumból is kiderült –, hogy az ASEAN alapításának idején a SEATO még létezett, csak éppen azokat az eredményeket nem tudta felmutatni, amelyeket megalapításakor elvártak tőle.

A SEATO kudarca után egy öthatalmi védelmi egyezmény, az ANZUS jött létre a régió biztonságának szavatolására, még 1971-ben. A térségben jelenlevő katonai támaszpontok ellen hagyományosan tiltakozó Indonézia ellenkezése ellenére az ANZUS

168 Central Treaty Organization

169 Henry Kissinger 2000.

170 1971-ig

116 szabályozta Ausztrália, Új-Zéland és az Egyesült Államok csapatainak állomásozását a régióban, elsősorban Malajziában és Szingapúrban.¹⁷¹

Ahogy az Európai Uniót és megelőző szervezeteit a II. világháború után gazdasági újrarendezésre szoruló európai országok hozták létre problémáik megoldására, az ASEAN- t a II. világháború és a dekolonizációs folyamat után új bel- és külpolitikai helyzetbe került délkelet-ázsiai országok hozták létre, szintén a számukra legégetőbb probléma, a biztonság problémájának megoldására. Habár mindkét regionális együttműködés elsősorban gazdasági szervezetként funkcionál, nem szabad hinni a látszatnak, amely sokak számára azt sugallja, hogy két, elsősorban gazdasági szervezetről, azok összevetéséről, illetve a folyamatok tekintetében, azok együttműködésének kialakításáról lenne szó.

171 Sz. Kiss Csaba: Az ausztrál külpolitika változásának fő irányai, in: Külpolitika 1978/1. 45. o.

117