A privatizáció előrehaladtával megkezdődött a gazdálkodás is a magánerdőkben, és ezzel párhuzamosan megnőtt a bejegyzett erdőgazdálkodók száma is, mely a 2010-es évekre megközelítőleg 38.000 gazdálkodót jelentett, ezzel jelentős nyilvántartási feladatot adva a hatóságnak (Wisnovszky, 2014). Maga az erdőgazdálkodó jelen értelmezésben egy jogi fogalom:
„az erdő tulajdonosa vagy az erdőgazdálkodási tevékenységet folytató jogszerű használó” (1996-os Evt. 13. § (1)); „az erdő tulajdon(1996-osa vagy az erdőgazdálkodási tevékenységet folytató jogszerű használó” (2009-es Evt. 17. § (1)). Az erdőgazdálkodót az erdészeti hatóság bejegyzi minden erdőterülethez, ahol valamilyen jogcímen gazdálkodik. Egy erdőgazdálkodónak egy, országosan egységes erdőgazdálkodói kódja lehet (2009-es Vhr. 13. § (2)), de ez nem mindig teljesül. Az ebt.-k területeineebt.-k és pénzügyi mérlegeineebt.-k vizsgálata során ebt.-kiderült, hogy előfordul a több igazgatóság területén is bejegyzett gazdálkodók esetében, hogy a különböző igazgatóságoktól más kódot kapott, de ennek a hibának az aránya erdőbirtokosságok esetén elenyésző volt. A jogszerű gazdálkodás feltétele az erdőgazdálkodó megléte, ugyanis a hatóság a gazdálkodó részére nyújtja át az üzemtervet, a gazdálkodó köteles az elvégzendő munkákat bejelenteni,
28
viseli az anyagi és jogi felelősséget, és pályázhat támogatásokra. A gazdálkodó kiválasztásához és a jogviszony meghatározásához alapvetően a tulajdonosok tulajdonhányad szerinti szótöbbségére volt szükség a 1996-os törvényben is és azóta folyamatosan. Egy földrészleten fekvő erdőnek lehet több erdőgazdálkodója is amennyiben az több erdőrészletből áll (2009-es Evt. 11. §), vagy használati megosztással felosztották egymás közt a tulajdonosok.
A tulajdonosok több gazdálkodói forma közül is választhatnak, melyek népszerűsége és aránya a magánszektorban az idők során változott (2-1. ábra). A kezdeti időszakban a jogalkotók és a hatóságok a társas gazdálkodási formákat preferálták, mert ebben látták a magánszektor kiegyenlített, folyamatos működésének biztosítását. Ezt tükrözik a fentebb vázolt korabeli jogszabályok és támogatási konstrukciók is.
2-1. ábra: Az egyes gazdálkodótípusok által kezelt terület a teljes magán-erdőterület arányában 2000 és 2017 között (adatok forrása: ÁESZ 2001-2006; MgSzH EI 2007-2011; NÉBIH EI 2012-2018)
A szövetkezeti forma aránya folyamatosan csökkent az idők alatt. Az ebt.-k száma és területe 2001-ig növekedett, ami főként a földvásárlási jogukkal szoktak összefüggésbe hozni, amely 2001-ben megszűnt (Schiberna, 2006 26. o.). Ezzel párhuzamosan a 2010-es évig a gazdasági társaságok aránya lassan növekedett. A magánszemélyek által kezelt erdők aránya töretlenül
0%
10%
20%
30%
40%
50%
60%
Év
Gazdálkodó nélküli Magánszemély GT
EBT
Szövetkezetek Egyéb szektor
29
növekedett és lassan növekszik napjainkban is. Emellett egyre népszerűbb megoldás más szektorba tartozó gazdálkodó kezelésébe adni az erdőt. Ez általában az állami erdőgazdaságokat jelenti, amelyek országosan a magánerdők 5%-át kezelik. Ez az arány 2004 óta folyamatosan emelkedik. A gazdálkodó nélküli területek aránya 2010-ig csökkent, azóta 20%-on stagnál.
Az egyes gazdálkodói formák népszerűsége alapvetően a jogi háttérre vezethető vissza, ugyanis az határozza meg hogy mely formában a legegyszerűbb és pénzügyi szempontból (például könyvelés, adózás) a legkedvezőbb az erdőgazdálkodás.
Csókás és Jáger (2014) szerint olyan gazdálkodói konstrukció irányába lenne jó elmozdulni, ahol a gazdálkodó nem élvez ekkora előnyt a tulajdonossal szemben. Nem érzik megalapozottnak a megbízási jogviszony helyett a bérleti jogviszony központi támogatását, ami Európa más részein sem bevett gyakorlat.
A gazdálkodókra a tulajdonosokhoz hasonlóan elmondható, hogy jellemzően az üzemméret eloszlása erősen egyenlőtlen minden gazdálkodói forma esetében. Ez alól egyedül az ebt. a kivétel. Jellemző a gazdálkodók számának eloszlására a kétcsúcsú görbe, azaz, a kis területűek és a közepes nagy területűek két elkülönülő csoportot alkotnak (Lett and Schiberna, 2010). Ennek az oka az lehet, hogy jelen vannak az első sorban saját területüket kezelő, kisebb területtel rendelkező gazdálkodók, valamint a további területeket bérlő vagy azokon megbízottként bejegyzett gazdálkodók, akik a területek jelentősebb részét kezelik.
2.5.1 Erdőbirtokossági társulat
Jellegzetes gazdálkodói forma az erdőbirtokossági társulat (ebt.), melynek működését külön jogszabály (1994. évi XLIX. törvény az erdőbirtokossági társulatról) szabályozza. A törvényhozók célja az volt, hogy egy olyan gazdálkodói formát hozzanak létre, amely kedvező feltételeket biztosít a társult erdőgazdálkodásra. Joghézagos rész velük kapcsolatban az, hogy a nem szabályozott kérdésekben a törvény a Ptk. gazdasági társaságokra vonatkozó részét jelöli meg irányadónak, de az általános részeken túlmenően nem határozza meg mely típusú társaságra vonatkozó szabályokat kell figyelembe venni, illetve nem rendelkezik a társulatból való kilépés módjáról sem. Ha a társulatot több, azonos tulajdonosi körű földrészletre, vagy egy közös tulajdonú földrészletre alapítják, előny lehet az újra összehívott közgyűlés 25%-os megjelenési aránytól érvényes döntésképessége. Így az összes szavazat 17%-a elég a döntéshozáshoz (megjelenő 25% 2/3-a), szemben az egyszerű közös tulajdon esetén előírt szótöbbséggel, ellenben könnyebben előfordulhat az is, hogy néhány nagyobb tulajdonos összefogva a többség számára kedvezőtlen döntést hozzon. Eltérő tulajdonosi körű földrészleteken alapított ebt.
esetében a fenti előny már nem garantált, hogy érvényesül, valamint további problémát okozhat, hogy a birtokolt erdő területe adja a szavazati jogot, de az faállomány értéke nem számít, így előfordulhat, hogy a fiatal vagy kedvezőtlen adottságú faállományok tulajdonosai döntenek az értékes faállományokról és azok hasznainak felhasználásáról, ami érdekellentétet okozhat. A
30
vázolt problémákat erősíti, hogy azon tulajdonosok tagfelvételi kérelme nem utasítható el, akik az ebt erdőjével természetben összefüggő erdő tulajdonosai (felmerül a kérdés, mi számít természetben összefüggőnek jelen értelmezésben az erdőtörvény 2017-es módosítása óta, Evt.
6. § (3)), illetve távolsági megkötés nélkül nem utasítható vissza annak a kérelme, akinek az erdeje az önálló gazdálkodásra nem alkalmas (kérdés, hogy ez mi alapján mondható ki egy erdőről). Nem ismert, hogy a vázolt két kérdéses eset milyen gyakran vezetett eddig problémához, de alkalmazása várhatóan nem segíti elő a zökkenőmentes gazdálkodást. E gazdálkodói forma területaránya a létrehozás után politikai ösztönzésre folyamatosan növekedett egészen 2001-ig, amikor is megszűnt az ebt.-k földvásárlási joga. Így az egyébként bonyolultabban adminisztrációjú és adózás szempontjából kedvezőtlenebb társas erdőgazdálkodási forma folyamatosan szorul vissza a magánszektorban. Számuk 2005-ben 984 volt átlagosan 114 ha területtel, jellemzően 20-200 hektáros területtel, de terület 25%-án az 500 hektárt meghaladó területű kis számú ebt. gazdálkodott (Lett and Schiberna, 2010).
Mészáros és munkatársai a METH 2005-ös jelentésében azt említik, hogy a megkérdezett 100 ebt. 25%-a valójában családi gazdaság volt. Az esetek 20%-ában maga az ebt. a bejegyzett tulajdonos, 40%-ban az összes földrészlet tulajdonosi köre azonos és csak az esetek kevesebb, mint 5%-ában áll az ebt. jellemzően 1 tulajdonosú földrészletekből. A fentebb felvázolt esetleges problémák ellenére, a felmérés szerint az eseteknek csak 6%-ában akadályozza a gazdálkodást a tagok döntésképtelensége és az esetek többségében könnyen egyességre jutnak a tagok. A fahasználatot leszámítva az esetek körülbelül harmadában a tagok is részt vesznek a munkákban, valamint saját alkalmazott is részt vesz a munkavégzésben, a vállalkozói munka arány 60%, leszámítva a gépi fahasználatot, ahol 90%. Az erdő őrzését döntően maguk oldják meg.
Az ebt. törvényben rögzítve van, hogy az ebt. csak erdőgazdálkodással és ahhoz szorosan kapcsolódó tevékenységgel foglalkozhat és éves pénzügyi beszámolót kell készíteniük, így a magánszektorban céges gazdálkodás pénzügyi vizsgálatához a legjobb adatforrásnak tűnik, mivel egyéb cégek más tevékenységet is folytathatnak, aminek elkülönítése nem lehetséges.
Schiberna (2006) disszertációjában azt állapította meg az ebt.-k pénzügyi és naturális adatainak vizsgálata során, hogy az Alföldön a folyamatos gazdálkodáshoz 250-300 hektárra, Dunántúlon 300-400 hektárra, míg az Északi-középhegységben 450-550 hektárra volt szükség. A stabil, egyenletes hozamokat biztosító gazdálkodáshoz az Alföldön átlagosan 600 hektárra, egyéb területeken 700 hektárra volt szükség. Ebből látható, hogy a legtöbb ebt. területe nem elég nagy a folyamatos gazdálkodás biztosításához, így ez a gazdálkodói forma nem bizonyult alkalmasnak eredeti céljának megvalósítására.
2.5.2 Magánszemélyek
A legelterjedtebb gazdálkodói forma, hogy magánszemély jelentkezik be a hatóságnál, mint erdőgazdálkodó. Ez jellemzően tulajdonosi földhasználat, vagy a tulajdonosi közösség választja
31
meg valamelyik tagját gazdálkodónak. Emellett gyakori, hogy szakembert bíznak meg a tulajdonosok, mint erdőgazdálkodót. Ennek a vizsgált időszakban jellemző formája a megbízási szerződés volt.
A megbízásos jogviszonyon alapuló gazdálkodói formát a hatóság nem támogatja és a jogalkotó is próbálja visszaszorítani, helyette az erdőkezelés fogalmát vezették be 2017-ben. Az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény 13. § (4) bekezdés a) pontja alapján, valamint az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény hatálybalépését megelőzően megkötött megbízási szerződést bármelyik fél 60 napos felmondási idővel felmondhatja (Evt. 113. § (25)). A (25) bekezdés szerinti szerződések 2020.04.07-én hatályukat vesztik, az ilyen jogcímen fennálló bejegyzéseket az erdészeti hatóság törli az erdőgazdálkodói nyilvántartásból. A megbízotti jogviszony hibájaként említi Bartha (2005), hogy az így bejegyzett gazdálkodók nem felelnek meg európai uniós támogatás alanyaként.
Ez a gazdálkodói forma a legegyszerűbb. Jellemzően kis területeket kezelnek az ebbe a típusba tartozó gazdálkodók, a közös megbízottak valamivel nagyobbat, de az átlag ebben az esetben sem haladja meg a 20 hektárt (összesítve 13 hektár). A gazdálkodók 52%-a 5 hektár alatti területet kezel. A magánszemélyek által kezelt területek közel 40%-át 50 hektárnál nagyobb területen gazdálkodók kezelik (gazdálkodók 4%-a) (Lett, 2006; Lett and Schiberna, 2010).
2.5.3 Gazdasági társaságok
A gazdasági társaságok között is jellemzők a kisebb, saját területen erdőgazdálkodók, illetve azok a vállalkozások, melyek fő profilja az erdőgazdálkodás, és jelentős területen bejegyzett erdőgazdálkodók. Az előbbi csoport tagjai általában 0-10 hektáron gazdálkodnak, a társaságok erdőterületének körülbelül 80%-át a 100 hektárnál nagyobb üzemek kezelik (Lett and Schiberna, 2010). Átlag területük az idők során alig változott, 100 hektár körül ingadozott (Lett, 2006).
Jellemző az, hogy vállalkozó erdész szakember, főleg, aki a tevékenységet nagy területen folytatja, a szakirányítási és gazdálkodói tevékenységét céges (általában kft.) formába szervezi. Ez a forma lehetőséget ad a korlátozott felelősségvállalásra, valamint kedvezőbb költség-elszámolási és adózási lehetőségeket biztosít (Jáger, 2013). Ilyen a jelenleg működő magánerdészetek többsége is, amelyek saját géppark fenntartását és teljes munkaidejű alkalmazottak foglalkoztatását is meg tudják oldani.
2.5.4 Egyéb gazdálkodók
A szövetkezetek jelentősége egyre csökken, egy részük még a privatizáció előtti szövetkezetek jogutóda, de alakultak új erdőszövetkezetek is. Jellemzően az erdőszövetkezetek átlagterülete a legnagyobb (a szövetkezeteké 100 hektár körülire csökkent, de az erdőszövetkezeteké 250 hektár körül ingadozik) (Lett, 2006). A szövetkezetek által kezelt erdők
32
85%-át kezelik 100 hektárnál nagyobb területű társaságok. A szövetkezeti forma célja ugyanaz, mint az ebt.-ké, de a működésük valamelyest eltér. Struktúrája kötöttebb, minden tagnak 1 szavazati joga van. Lehet a tagok között jogi személy is (Ptk. Negyedik Rész).
A fentebb már vázolt üzemméreteket figyelembe véve, 2006-ban a gazdálkodók több mint 95%-a csak szakaszos gazdálkodás folytatására volt képes, amely jelenség a terület több mint 35%-át érinti, és csak a gazdálkodók kevesebb, mint 1%-a volt képes a stabil gazdálkodásra, ami a terület 14%-át jelentette (Mészáros et al., 2006).