Első szakasz: Kialakulás (1995–1999)

A Játszóház 1995 őszén indult, a Családsegítő volt a Játszóház anya-intézménye, finanszírozója, s egyben a csoportvezetők munkáltatója is. 1991-ben a Családsegítő Szolgálat azzal a céllal alakult, hogy az ott élő lakosságot támogassa az egyéni és családi problémáik kezelésében, szociális, mentálhigiénés és terápiás szolgáltatásokkal. A családsegítő ebben az időszakban a Külső-Erzsébetvárosban működött, később egyesült a kerületi két családsegítő intézmény. A Családsegítő (ELTE

„ESÉLY” Erzsébetvárosi Családsegítő és Közösségfejlesztő Szolgálat, Szociálpolitikai Gyakorlóintézet) megalakulása után, a Gyvt. hatására jött létre a gyermekjóléti szolgálat, amely az évek alatt több átalaku-láson ment keresztül. Végül más szociális alapellátású intézményekkel együtt került összevonásra 2012-ben, és azóta ebben a formában működik, Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ néven.

A Játszóház működésének időszakában a szociális ellátórendszer kialakulóban volt, nem létezett még egyesített nagy intézmény. A kez-detekben gyermekjóléti szolgálat sem működött a VII. kerületben.

6.

107

A Családsegítőben az egyéni esetkezelés, segítségnyújtás mellett csoportos és közösségi ellátások is szerepeltek a családsegítő eszköz- és módszertani palettáján. Közvetlen (esetkezelés, krízisintervenció, jogi és pszichológiai tanácsadás) és közvetett (szociális közösségfej-lesztés, önsegítő csoportok támogatása) szociális munka mellett cso-portok működtetése és a családok anyagi támogatása szerepelt. A kü-lönböző csoportok jelenléte szervesen illeszkedett a Családsegítő Szolgálat működésébe, fontos célkitűzése volt az intézménynek a meg-előzés, a prevenció.

Ezen kiindulásból szervesen következett, hogy a családsegítővel kapcsolatban álló családok és gyermekeik számára a családsegítő 1994-ben nyári tábort szervezett. A táborba gyermekeket vártak, de már itt megjelent az a mögöttes cél, hogy a gyermekeken keresztül a család egésze kapjon támogatást. „A tábor ötlete abból a felisme-résből született, hogy a gyermekes családok támogatása – az admi-nisztratív ügyintézéseken és a családgondozáson túl – közvetlenebb módon, a szülői szerepek szociális helyzetből adódó hiányosságainak korrigálásával is történhet” (Köhler et al. 1999: 12). A táborba olyan gyermekek jutottak el, akik számára az iskolák által szervezett prog-ramok, illetve nyári táborok és családi nyaralások megfizethetetlenek voltak. Ezeknek a gyermekeknek az életében a nyár egy végtelen és egyhangú időszak volt, amikor (a mindennapokhoz hasonlóan) nem hagyták el a kerületet, de igazából a környéküket sem. Alternatívák hiányában napjaikat az utcákon, játszótereken és a közeli parkban töltötték, felnőtt felügyelet nélkül. A gyermekek számára a tábor a nyár legtöbbet nyújtó eseményévé vált, ahol kiléphettek a megszo-kott, beszűkült környezetükből, addig nem ismert tevékenységeket próbálhattak ki, és megszabadulhattak egy időre az őket nyomasztó mindennapi nehézségek, konfliktusok terhétől. A Családsegítő mun-katársaiban már az első tábor után felmerült az ötlet, hogy gyermek-csoportot hozzanak létre a táborban résztvevő gyermekek számára.

A cél, hogy a nyár folyamán már kisebb közösséggé formálódott gyermekcsapatnak heti gyakoriságú találkozót szervezzenek, a Csa-ládsegítőben dolgozó szakemberek kapacitáshiánya miatt akkor még nem valósult meg. A következő évi nyári tábor még több gyermeket

108

vonzott. A programok különféle kreatív, kézműves, drámajátékot alkalmazó foglalkozásokkal bővültek. 1995 őszén újból elkezdődött egy heti rendszerességgel működő csoport elindításának megszerve-zése, ekkor már sikerrel.

„[N]em tudom, mikor volt az első tábor, ami olyan magától értetődő volt, hogy a családokkal és a zűrös gyerekkel találkozunk, és kéne valami jó kis nyári tábor, az volt a felismerés a második tábornál, hogy nem jó, hogy ott akkor megszakad, és csak nyáron van valamiféle kapcsolat… További élményátadásra lenne szüksége a gyerekeknek, és hogy kellene valami a két tábor között is...” (Interjúrészlet – intézményvezető)

A sikeres csoportinduláshoz szükséges volt a Családsegítőnek mint intézménynek az elkötelezettsége a csoport megszervezése mellett.

Ugyanakkor – tanulva az előző év tapasztalatából – ez nem volt ele-gendő feltétele a csoport beindításának. Az intézménynek ekkor szoros kapcsolata volt az egyik szociális munkásokat képző intézmény-nyel. Amikor felmerült annak lehetősége, hogy a gyakorlatban kipró-bálható az egyetemen elméletben tanult „csoportozás” mint segítő műfaj, a csoportvezetést külsős, még egyetemista szociális munkás hallgatók vállalták (Köhler et al. 1999).

A csoport céljait a táborok tapasztalatai és a gyermekekről, csa-ládokról rendelkezésre álló információk alapján az akkori vezetők alakították ki. Ezen célok egy része előre látható és tervezhető volt, míg egy másik részét menet közben a csoporttagok igényei és prob-lémái, erősségei és nehézségei alakították, változtatták.

A Családsegítő adottságai nem tették lehetővé az ottani „csopor-tozást”, így külső helyszínt kellett keresni, ezután kezdődhetett a tagok toborzása. Az első helyszínen az intézménybe való bejutás csak a por-tással együtt volt megengedett, e készen kapott szabály elfogadása volt az első próbatétel. A későbbi, változó helyszíneken is jelentős szerepet töltöttek be a portások, az ő hozzáállásuk meghatározó volt, s a gyermekek már a találkozók előtt a helyszín előtt várakoztak.

109

„[A] gyerekek az udvaron kosaraztak, ott vártak minket, a portás ebben part ner volt, ez fontos, hogy vártak ránk.” (Interjúrészlet – csoportvezető 1)

Az első alkalmak a további intézményi szabályok megismerésével és elfogadásával, illetve a saját csoportszabályok kitalálásával teltek.

A csoport létszáma stabil volt: a kilenc törzstaghoz az első években egy-két testvér csatlakozott, később a csoport létszáma 10–15 főre bővült. Előfordult ennél magasabb csoportlétszám is átmenetileg, de a csoport szempontjából a 15 fő körüli létszám volt a legideálisabb.

Abban az értelemben mindig nyitott maradt a csoport, hogy egy-egy tag csapódott a csoporthoz, de egy összeszokott törzsgárda, egy

„kemény mag” alkotta mindvégig a Játszóházba járó gyermekek cso-portját, az újak legtöbben a gyermekek közvetítésével érkeztek.

„[E]gyre több családtag bevonódott, hozták a testvéreket, az osztálytársa­

kat, kirándulásokon keresztül szivárogtak be a csoport életébe.” (Interjú­

részlet – csoportvezető 2)

A csoportnak egy évvel az első foglalkozás megkezdése után új helyszínre kellett mennie: egy közeli iskola alagsorába. A változás sok újdonságot hozott, a megváltozott tér és az új intézmény sajátosságai a szabályok átgondolását tették szükségessé. Az iskolai termet kide-korálni nem lehetett, a tárolási kapacitás véges volt, így ez a tér sok szempontból alkalmatlannak bizonyult arra a funkcióra, amire a ját­

szóházi csoportnak szüksége lett volna. Minden kényelmetlenség ellenére több évig ez a terem adott otthont a Játszóháznak. A követ-kező nyáron újabb tábort szervezett a Családsegítő Szolgálat, amelyen a csoportba járó gyermekek is részt vettek, ám a csoport akkori vezetői nem. A következő év a nyári táborban készült videó megné-zésével kezdődött – ez innentől hagyománnyá nőtte ki magát a Ját­

szóház életében. A nyári táborban részt vett egy kézműves szakember, aki vállalta, hogy ősszel, havonta egyszer kézműves foglalkozást tart a csoportnak. A vezetők körében történt egy váltás, az egyik cso-portvezető vidékre költözése miatt. Idővel ez a kézműves szakember (részben vezetőként, részben kézműves mesterként) a csoport

állan-110

dó tagjává vált. Az ő személyében nemcsak egy olyan szakember csatlakozott a csoporthoz, akinek köszönhetően a kézműves foglal-kozások tárháza bővült, de az apa–nagyapa mintaadó szerepével, nyugodtságával, türelmével olyan kapcsolódási pontot tudott nyújtani – főleg a fiúknak –, ami túlmutatott a kézműves foglalkozás keretein.

„Ő közben csatlakozott, először néha jött foglalkozást tartani, de végül heti rendszerességgel kezdett jönni, a koncepcióval ellentétben, mert annyira megszerette a csoportot; és attól, hogy férfi és korban nálunk idősebb volt, ennek volt a csoport szempontjából jelentősége.” (Interjúrészlet – csoport­

vezető 2)

A második évtől három vezetővel indult el a csoport, s ez a felállás 1999-ig változatlanul működött. 1997-től a Játszóház vezetői szervez-ték a nyári tábort a játszóházas gyermekek és testvéreik számára.

A szülőkkel való kapcsolat a táborok szervezése során megerősödött, így több információval rendelkeztek a csoportvezetők, ami megköny-nyítette a csoportmunkát, illetve a gyermekkel való foglalkozást.

„Mi csak a gyerekekkel találkoztunk, olyan gyerekek voltak, akiket haza kellett kísérni, de különben a családokkal nem volt kapcsolat, a kirándulás volt az első. […] Nem jött két szülő, és haza kellett vinni a gyerekeket, így kerültünk kapcsolatba szülőkkel, majd a tábor, a kirándulás miatt kapcso­

latban voltunk, úgy éreztük, hogy a szülőknek is fontos, és beláttunk az életükbe.” (Interjúrészlet – csoportvezető 1)

„Minden összerakódott, hátteret látni, ahogy megismertük a családokat...”

(Interjúrészlet – csoportvezető 2)

Ez az első szakasz tehát a csoport kialakulásnak fázisa volt. A cso-portvezetők célja a rendszeresség, a heti találkozások kialakítása, továbbá a végleges vezetői gárda és a kezdeti csoportszabályok meg-formálódásának és megszilárdulásának elősegítése volt.

111

„[N]em volt felépítve hosszú távú cél, az első években nem volt így kon­

cepció, de utána a kirándulások szervezése, majd a táboroké már az építkezés része volt, [a] karácsonyi műsorok, programok is egy fejlődési út voltak.” (Interjúrészlet – csoportvezető 2)

6.2. Második szakasz: Életkor szerinti szétválás,