A CSALÁDOK ÉS A GYERMEKEK JELLEMZŐI
3.4. A VII. kerület
A VII. kerületi városfejlesztési stratégia szerint a kerület 2008-as ál-lapota egyrészt egy összetett társadalmi és gazdasági fejlődés ered-ménye, másrészt a folytonos forráshiány és kényszerhelyzetben hozott fejlesztési döntések következménye; emiatt a kerület elmarad saját társadalmi-gazdasági lehetőségeitől: jellemzője a túlzott beépítettség, a magas laksűrűség, a kevés zöldfelület, ami hátrányosan érinti a mai napig ott élőket. „A korábbi évtizedek zömében az építési tilalom, a lakáshoz való jog elsődlegessége és a forráshiány miatt – megvaló-sulatlan rendezési tervei következtében – Erzsébetváros lakásállomá-nya mind állagát, mind szerkezetét tekintve leromlott, elavult” (Integ
rált Városfejlesztési Stratégia – VII. kerület 2008: 17). Csanádiék városszociológiai kutatása rámutat arra, hogy a budapesti urbanizá ciós
58
folyamatok hatására a belső kerületekben a társadalmi és gazdasági státuszukat tekintve hátrányos helyzetű emberek maradtak, a tehe-tősebbeknek a külső, zöldebb, jobb adottságú lakásállománnyal ren-delkező kerületekbe való elvándorlása eredményeként (Csanádi et al.
2010: 46).
A rendelkezésre álló adatok szűkösek, kevés forrás található a rendszerváltás utáni kerületi statisztikákról és nyilvántartásokról.
A rendszerváltás előtt készült szociális térkép adatai alapján a VII.
kerületben 120 000 fő élt, a laksűrűség magasabb volt az országos átlagnál (42 000), a lakások egyharmada volt csak felújított (Hegyesi et al. 1990). A zsúfoltság, a slumosodás, a rossz lakásállomány, a nem megfelelő minőségű levegő alapvetően határozta meg a lakosság éle-tét, mindennapjait (Hegyesi et al. 1990). Csanádi és társainak (2006) az azóta már megvalósult rehabilitációs projektek megítélésére irá-nyuló kutatása a belső-erzsébetvárosi lakások jellemzőit elemzi. Bár adataik a ke rületnek csak egy részére vonatkoznak, jól szemléltetik az akkori lakosság anyagi helyzetét. Csanádiék tanulmánya alapján – a 2001-es népszámlálás adatai szerint – igen magas a komfortnélküli és szükséglakások aránya. A többi belvárosi területhez képest is ala-csonyabb a nagy (3–4 szobás), és magasabb az egyszobás lakások aránya. Az egyszobás lakások között sok az olyan udvari, hátsó fron-ton megtalálható sötét, piaci szempontból értéktelen lakás, amelyben élők nem tudták a privatizációkor megvenni ingatlanjukat, így ezek között a rossz állapotú lakások között kiugró az önkormányzati bér-lakások aránya (Csanádi et al. 2006). Belső-Erzsébetváros nemcsak fizikai adottságai, hanem az itt élők szociális helyzete miatt is eltér más kerületektől.
A két körút között 2001-ben a legnépesebb terület Belső-Erzsé-betváros volt, ahol 8967 háztartásban 17 758 ember élt. Az egész pesti belvárost érintő népességcsökkenés ezt a területet kevésbé érintette, leginkább a VI. kerület belső részét sújtotta, 1990 és 2001 között az itt élők számának csökkenése 25–37% közötti volt. Belső- Erzsébetvárosnál viszont lényegesen kisebb népességcsökkenés tör- tént, mint a IX. kerületben. E tekintetben ugyanakkor a vizsgált bel-ső-erzsébetvárosi rész sem homogén. A Károly körút körüli területen
59
nagyobb népességcsökkenést tapasztaltunk (28–37% közötti). Ezt követte az Erzsébet körút körüli terület (25–28%), majd a Rákóczi út melletti rész (20–23%). A legkisebb csökkenés (15–20%) a Király utca–Klauzál tér melletti területen volt tapasztalható (Csanádi et al.
2006: 75). 1990-ben az idősek aránya jóval magasabb volt a kerületben, mint Budapesten. A kerületi rehabilitációs, városépítési programok hatására 2001-re csökkent ez a különbség, a belső-erzsébetvárosi részben 1990-ben az idősek aránya 28,5% volt, 2001-ben ez az arány 26,3%-ra mérséklődött (Csanádi et al. 2006).
9. táblázat. Néhány társadalmi státuszt jelző mutató változása Budapest belvárosi területein, 1990–2001 (%)
Idősek Diplomások Munkanélküliek
1990 2001 1990 2001 1999 2001
VI. 29,3 28,1 20,2 27,7 3,8 5,7
VII. 28,5 26,3 17,0 22,5 4,6 8,9
VIII. 27,9 26,2 22,9 28,2 4,2 6,5
IX. 26,2 24,3 21,4 28,0 3,6 6,5
Budapest 21,6 23,0 19,0 24,0 2,8 6,0
(Forrás: Csanádi et al. 2006: 77)
A kerület társadalmi dinamikájában meghatározó szerepet játszanak a ki- és beköltözések. A lakosság gyors ütemű cserélődése és a terü-let státuszának változása 1990–2000 között jelentősen változtatta meg a VII. kerület lakóállományát. A területen élők 26,9%-a a rend-szerváltás után, 1990 és 2001 között költözött jelenlegi lakásába. Az elmúlt négy évben a lakosságcsere felgyorsult, az itt lakók egyötöde már 2002 és 2005 között jött a területre (Csanádi et al. 2006).
A lakónépesség 1990 és 2004 folyamatosan csökkent a kerületben, ez a tendencia 2005-ben fordult meg. Az átalakulások következtében azok a rétegek, akik a legrosszabb állapotú lakásokban éltek – zömmel önkormányzati bérlakások lakói vagy szívességi lakáshasználók,
eset-60
leg önkényes lakásfoglalók –, már nem tartózkodnak a VII. kerületben.
Vagy jogi alap nélkül éltek lakhelyükön, és emiatt költöztették ki őket, vagy a rendszerváltás utáni rezsi- és lakásköltségek növekedését nem tudták fizetni, és emiatt került sor a kilakoltatásra, de ténylegesen megtörtént egy lakosságcsere, és ezek az emberek, családok már nem a kerület lakosai. A Játszóházban foglalkoztatott gyermekek és család-juknak zöme is elvesztette a kerületi lakhatását. A kerületi városfej-lesztési stratégia adatai alapján az alacsony komfortfokozatú lakások aránya az országosnál kevesebb, de meghaladta a közép-magyaror-szági és budapesti számokat 2001-ben.
8. ábra. Az alacsony komfortfokozatú (félkomfortos, komfort nélküli és szükség-) lakások aránya 2001-ben (%)
(Forrás: Integrált Városfejlesztési Stratégia 2008: 43)
Az Integrált Városfejlesztési Stratégia alapján a foglalkoztatott nélküli háztartások aránya a VII. kerületben 2001-ben 43% volt. A szeg-regáció mértékét mutatja, hogy a kerületben élő, magasabb mint nyolc általános iskolai végzettséggel és munkaszerző jövedelemmel nem rendelkezők aránya 10% fölött volt az aktív korúak között (Integrált Városfejlesztési Stratégia 2008).
61
9. ábra. A legfeljebb nyolc általánossal rendelkezők és rendszeres munkajövedelemmel nem rendelkezők aránya
az aktív korúakon belül (%)
(Forrás: Integrált Városfejlesztési Stratégia 2008: 59)
Michalkó (1997) tanulmánya szerint a VII. kerületben olyan mér-tékben elavult a lakásállomány, hogy nem felel meg a minimális elvá-rásoknak sem. Az adatok alapján Erzsébetvárosban az 1955 előtt épült lakások 42%-a volt felújítatlan vagy felújíthatatlan 1984-ben, szemben a budapesti 30%-kal (Michalkó 1997).
A rendszerváltáskor a kerület lakásállománya elöregedett, felújí-tásra szoruló, korszerűtlen volt, ellentétben a többi kerülettel. Itt ugyanis alig épültek új ingatlanok 1950–1990 között, „nemcsak a hom-lokzatok, tetőszerkezetek, főbb szerkezeti elemek pusztulásáról van szó, hanem a lakásállomány korszerűtlenségéről, sok esetben lakha-tási alkalmatlanságáról is” (Michalkó 1997: 5).
A VII. kerületi lakások fele egyszobás, szobakonyhás volt az 1990-es években, alig 20% három- vagy annál több szobás. Az elavult, korszerűtlen lakások, a felújításra szoruló épületek, a magas
belma-62
gasság mind a fűtési költségek növekedését eredményezték a kerület-ben. A kerületre jellemző volt, hogy a szobakonyhás lakások nem rendelkeztek fürdőszobával. Bár sok lakásban a konyhából leválasz-tottak fürdőt és WC-t, a háztartások 23,2%-a 1997-ben sem rendel-kezett fürdőszobával, 17%-a pedig WC-vel (Michalkó 1997). A kerület erősen koncentrált lakásállományú volt 1997-ben, a lakott lakások közel 30%-a nem érte el a komfortos fokozatot, komfort nélküli volt 15%.
10. ábra. Lakott lakások minősége a VII. kerületben, 1990 (%) (Forrás: Michalkó, 1997: 2)