Elektroszenzitivitás és szomatoszenzoros amplifikáció – 1. kísérlet

kísérlet

⁹

5.2.1. Bevezetés

Az elektromágneses mező detektálásának képességével kapcsolatos korábbi kutatások rendszerint a klasszikus kettősvak kísérleti felépítést követték. E kutatások konklúziója jellemzően az volt, hogy ilyen körülmények között a résztvevők nem képesek az elektromágneses mező (tipikusan a mobil-tartomány) detekciójára (Rubin és mtsai., 2005), a különböző EMF-tartományokban egyes kutatásokban leírt fiziológiai változásokat pedig rendszerint nem sikerült replikálni (Rubin, Hillert, Nieto-Hernandez, van Rongen, & Oftedal, 2011). Ami a számunkra fontos ELF-MF tartományt illeti, néhány vizsgálatban sikerült a véletlenszerűnél jobb detekciós teljesítményt kimutatni (Andersson és mtsai., 1996; Flodin, Seneby, & Tegenfeldt, 2000; Mueller, Krueger, & Schierz, 2002), ám e vizsgálatok számos módszertani problémával voltak terheltek.

Emellett az sem egyértelmű, hogy az IEI-EMF (vagyis tünetek észlelése az elektromágneses mezők közelében) és a detekciós képesség (elektroszenzibilitás) milyen kapcsolatban áll egymással: az utóbbi lehet szükséges, de nem elégséges feltétele is az előbbinek (Leitgeb & Schröttner, 2003).

Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a két jelenség teljesen független egymástól: empirikus eredmények szerint a valamilyen szintű detekciós képességgel bíró személyek nem észlelnek több tünetet, mint a detekcióra nem képesek (Frick és mtsai., 2005; Landgrebe és mtsai., 2008b), s -mint azt korábban említettük – az elektroszenzitívek rendszerint nem képesek a EMF jelenlétének detekciójára.

E komplex kérdéskör felderítésére a szignáldetekciós megközelítés tűnt ideálisnak, hiszen e paradigma használatával a valós detekciós képesség (d'), illetve a döntésre hatást gyakorló torzítás (kritériumszint, β) teljes mértékben elválasztható egymástól (D. M. Green & Swets, 1966; Swets, 1996; Wickens, 2002). Mindehhez az eddig megszokottól eltérő kísérleti felépítés (mindenek előtt több detekciós próba) szükséges, valószínűleg éppen ezért nem nagyon használták korábban a paradigmát ezen a területen.

Emellett – éppen a 4. fejezetben bemutatott, a modernkori egészségféltés személyiség-hátterével foglalkozó kutatási eredményekből kiindulva – kíváncsiak voltunk arra is, hogy sikerül-e a modernkori egészségféltés, valamint a szomatoszenzoros amplifikáció magasabb szintjét kimutatni elektroszenzitív személyek esetében. A szomatoszenzoros amplifikáció és az idiopátiás környezeti intolerancia kapcsolatáról már rendelkezésre állt empirikus eredmény (Bailer és mtsai.,

9 Köteles, F., Szemerszky, R., Gubányi, M., Körmendi, J., Szekrényesi, C., Lloyd, R., … Bárdos, G. (2012): Idiopathic environmental intolerance attributed to electromagnetic fields (IEI-EMF) and electrosensibility (ES) – Are they

2007), ám ez nem specifikusan az IEI-EMF-re vonatkozott. Ez utóbbi kapcsán keresztmetszeti kérdőíves vizsgálati eredmény létezett (Skovbjerg és mtsai., 2010), kísérletes viszont nem.

A következőkben bemutatott vizsgálat hipotézisei a következők voltak: (1) az elektroszenzitív személyek képesek az 50 Hz-es frekvenciájú, 500 μT mágneses indukciós erősséggel jellemezhető mágneses mező bizonyos fokú detekciójára; (2) kritériumszintjük alacsonyabb lesz a mező jelenlétével kapcsolatos bizonytalan döntési helyzetben és (3) több tünetről fognak beszámolni mint a kontrollcsoport; (4) az észlelt tünetek egy részét az előzetes elvárásokkal lehet magyarázni; (5) az elektroszenzitivitás kapcsolatban fog állni a modernkori egészségféltéssel és a szomatoszenzoros amplifikációs tendenciával.

5.2.2. Módszer

5.2.2.1. Résztvevők

A vizsgálatban részvevőket egy hirdetési újságban megjelentett felhívásokkal toboroztuk. Az egyik típusú felhívásban elektroszenzitív (a definíciót ld. alább) személyeket kerestünk egy mágneses mező hatásait vizsgáló kísérlethez. A másik típusú hirdetésben egyszerűen egészséges felnőtt résztvevőket kerestünk egy mágneses mező hatásait vizsgáló kísérlethez. A balkezes, komoly betegségtől szenvedő vagy akut egészségi problémákkal (megfázás, PMS, stb.) küzdő személyek kizárásra kerültek. Egy személy adatait szintén kizártuk az elemzésből, mivel csaknem tökéletesen képes volt detektálni a mágneses mező jelenlétét. Így végül 29 magát elektroszenzitívnek tartó (életkor: 26,7±9,25 év; 45% nő) és 42 egészséges kontrollszemély (életkor: 29,9±10,56 év; 48% nő) adataival dolgoztunk. A kutatás az ELTE PPK Kutatásetikai Bizottságának engedélyével zajlott, a résztvevők 3000 Ft-ot kaptak a részvételért.

5.2.2.2. Kérdőívek

Szomatoszenzoros Amplifikáció Skála (SSAS) (ld. 3.1. vizsgálat). A kérdőív Cronbach-α együtthatója meglehetősen alacsony (0,68) volt.

Modernkori Egészségféltés Kérdőív Sugárzás Skála (MHWS-R) (ld. 3.4. vizsgálat). A kérdőív belső konzisztenciája jó (0,83) volt.

Spielberger-féle Állapotszorongás Kérdőív (STAI-S) (Spielberger és mtsai., 1970). A szorongás aktuális szintjét 4-pontos Likert-skálán (1: egyáltalán nem … 4: nagyon/teljesen) mérő 20-tételes kérdőív, a magasabb összpontszám magasabb szorongási szintet jelez. A magyar változat (Sipos és mtsai., 1994) széles körben használatos (14. függelék), jelen kutatásban kifejezetten kedvező (t1:

0,88; t2: 0,87) belső konzisztencia jellemezte.

Elektroszenzitivitás (IEI-EMF). Egyetlen eldöntendő kérdés: „Sok ember kellemetlen tüneteket (pl.

fejfájást, hányingert, koncentrációs problémákat, szívdobogást, stb.) tapasztal elektromágneses mezőt kibocsátó eszközök (pl. számítógépek, távvezetékek, mobiltelefonok) közelében. Ezt a jelenséget elektroszenzitivitásnak nevezzük. Ön elektroszenzitívnek tartja magát?”

Együttműködési motiváció (CoMotiv). Egy korábban általunk kifejlesztett (Szemerszky és mtsai., 2010), a résztvevők együttműködési motivációját 5-pontos (0: egyáltalán nem … 4: teljesen) Likert-skálán mérő 6-tételes kérdőív (15. függelék). A magasabb pontszámok nagyobb kooperativitási hajlandóságot jeleznek. A kérdőív Cronbach-α együtthatója a jelen vizsgálatban 0,73 volt.

Elvárások. Egyetlen kérdés arra vonatkozóan, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy a résztvevő a kísérlet során a mágneses mezőnek tulajdonítottt tüneteket fog érezni (0: egyáltalán nem … 4: biztosan).

Tünetek. Egy 19-tételes lista, ami a központi idegrendszerrel, az érzékszervekkel és a zsigeri működésekkel kapcsolatos tüneteket, a jobb (azaz a mágneses mezőnek leginkább kitett) kézen és karon érezhető tüneteket, valamint egy egyéb kategóriát tartalmazott, korábbi irodalmi adatok (Eltiti és mtsai., 2007; Röösli, Moser, Baldinini, Meier, & Braun-Fahrländer, 2004; Szemerszky és mtsai., 2009, 2010) alapján (16. függelék).

5.2.2.3. Mágneses mező

A mágneses mezőt egy sztenderd (két 42 mm átmérőjű tekercsből álló) Helmholz-tekercsrendszerrel generáltuk. A tekercsek szigetelt rézkábelből (1,4 mm átmérő, 2,9 Ω elenállás, 240 menet) álltak, amelyen 1,6 A erősségű, 50 Hz-es színuszos váltóáramot vezettünk át. A tekercsrendszer által generált mágneses indukciót egy kézi mérőeszközzel (Maschek-ESM-100, Bad Wörishofen, Germany) állítottuk be 500±25 μT-ra. A résztvevők jobb alkarjukat helyezték a tekercsrendszer belsejében kialakított ergonómikus támaszra. Testük többi részét egy 800x500x2 mm-es vaslemezzel, valamint a tekercsrendszer beborító rézhálós szövettel árnyékoltuk (5.2.1.

ábra). A résztvevők szívének és fejének pozíciójában mért mágneses indukció erőssége 6 és 3,6 μT volt. A kísérlet során használt laptopot is bekapcsolva a teremben 4,5 μT (a billentyűzet felett), illetve 2,5 μT (a fej magasságában) a háttérsugárzást mértünk.

5.2.1. ábra. A kísérleti helyzet

5.2.2.5. Eljárás

A résztvevők tesztelése egyesével, egy külön helységben zajlott. Megérkezés után a résztvevők újra megerősítették azt, hogy elektroszenzitívnek/nem szenzitívnek tartják magukat, elolvasták és aláírták a beleegyezési nyilatkozatot. Az általuk kapott információ szerint a kísérlet célja egy gyenge mágneses mező detekciójának vizsgálata volt. A résztvevőket arra kértük, hogy foglaljanak helyet egy méretükre állított magasságú széken és helyezzék jobb karjukat a tekercsrendszerbe. Ezután a kísérletvezető elhagyta a helységet, a kísérlet során a résztvevők a számítógép által megjelenített instrukciókat követték. A kísérlet első fázisát a kérdőívek (MHWS -R, SSAS, együttműködési motiváció, elvárások) kitöltése, valamint az állapotszorongás alapszintjének (t1) felvétele jelentette. A második fázisban arról informáltuk a résztvevőket, hogy hamarosan megkezdődnek a detekciós próbák, majd újra felmértük az állapotszorongási szintet (t2).

Ezután következett a 20, egyenként 1 perces, egymástól 30 mp-es szünetekkel elválasztott próba, aminek során a tekercsrendszer kvázirandom mintázatban vagy be volt kapcsolva (10 próba) vagy nem (10 próba). A résztvevőknek minden egyes próbát követően jelezniük kellett, hogy érzésük szerint be volt kapcsolva a mágneses mező vagy nem. A kísérlet utolsó fázisában a résztvevők kitöltötték a tünetkérdőívet, tájékoztatást kaptak arról, hogy az észlelt tünetek enyhék és átmenetiek, majd megkapták a részvételi díjat.

5.2.2.6. Statisztikai elemzés

A statisztikai elemzést az SPSS 20-as verziójával végeztük el. A szorongási szint változását a két STAI-S pontszám különbségeként (t2 – t1) határoztuk meg. A megfelelő statisztikai módszer kiválasztása minden esetben normalitásvizsgálaton (Kolmogorov-Smirnov tesztek) alapult. A két csoport homogenitását a nemek aránya, illetve az életkor tekintetében χ²-próbával, illetve kétmintás próbával vizsgáltuk. A csoportok összehasonlítását a felvett pszichológiai változók mentén t-próbákkal végeztük. A szomatoszenzoros amplifikáció együttjárását az MHWS-R-pontszámmal, a tünetpontszámmal és az elvárásokkal Pearson-korrelációval becsültük. Ezután többszörös lineáris regressziós elemzést végeztünk, amelynek függő változója a tünetpontszám, független változója a nem (0: férfi, 1: nő), az életkor, az együttműködési motiváció, az állapotszorongás változása, az elvárások, az SSAS- és MHWS-R-pontszám, valamint a csoporthovatartozás (0: kontroll, 1: IEI-EMF) volt, a változókat egy lépésben, az ENTER módszer használatával léptettük be. Egy további bináris logisztikus regressziós elemzéssel azt vizsgáltuk, hogy a felvett vonás-típusú változók együttesen mennyire képesek diszkriminálni a két csoport között. Az elemzés kimeneti változója ennek megfelelően az elektroszenzitivitás volt, bemeneti változóként az első lépésben a nemet és az életkort, a második lépésben az SSAS-pontszámot, majd az utolsó lépésben az MHWS-R-pontszámot léptettük be az egyenletbe (ENTER módszer). A detekciós teljesítményt a szignáldetekciós elmélet (SDT) módszertanával értékeltük, a 20 próba eredményeiből minden egyes résztvevő esetében kiszámítottuk a helyes találatok és a téves riasztások arányát, ezekből a diszkriminációs indexet (d') és a kritériumszintet (β), majd a két csoport átlagát (Hochhaus, 1972;

Wickens, 2002). A d' indexek nullától való eltérését mindkét csoport esetében egymintás t-próbával, a két csoport kritériumszintjének különbözőségét Student-féle t-teszttel vizsgáltuk. A két szignáldetekciós mutató együttjárását az MHWS-R-, illetve az SSAS-pontszámmal Pearson-korrelációval vizsgáltuk a teljes mintán.

5.2.3. Eredmények

A két csoport között nem volt szignifikáns különbség sem a nemek aránya (χ² = 0,054, p = 0,817), sem az átlagéletkor (t(69) = 0,229, p = 0,820) tekintetében. A mért változók leíró statisztikai adatait, illetve a csoportok közötti különbségeket vizsgáló t-próbák eredményeit az 5.2.1. táblázat foglalja össze. Szignifikáns különbség adódott a két csoport között az SSAS, az MHWS-R és az észlelt tünetpontszám, valamint az elvárások tekintetében (minden esetben az elektroszenzitív csoport pontszáma volt magasabb).

A résztvevők által a leggyakrabban jelentett tünetek a bizsergés (90,1%), a zsibbadás (71,8%), a kezek melegsége (60,6%), a bőr melegsége (47,9%), az alkar izmainak feszülése (42,3%), valamint a viszketés (28,2%) volt.

5.2.1. táblázat. A felvett pszichológiai változók leíró statisztikai adatai, valamint a csoportok közötti különbséget vizsgáló t-tesztek eredményei

elektroszenzitívek átlag±szórás

kontrollcsoport

átlag±szórás t(69); p; d

SSAS 24,93±5,830 20,93±6,380 2,690; p < 0,01; d = 0,655

MHWS-R 4,83±2,752 2,12±2,391 4,410; p < 0,001; d = 0,920

STAI-S változás -0,10±3,801 0,29±3,330 -0,457; p = 0,649; d = 0,109

CoMotiv 21,62±2,426 21,88±2,760 -0,410; p = 0,683; d = 0,100

Elvárások 1,93±0,799 1,10±0,759 4,465; p < 0,001; d = 1,197

Tünetek 11,83±5,947 6,09±4,172 4,778; p < 0,001; d = 1,117

Megjegyzés: SSAS: Szomatoszenzoros Amplifikáció Skála; MHWS-R: Modernkori Egészségféltés Kérdőív Sugárzás Skála; STAI-S: Spielberger-féle Állapotszorongás Kérdőív; CoMotiv: Együttműködési motiváció

A korrelációs elemzés eredményei szerint az SSAS-pontszám szignifikáns együttjárást mutatott az MHWS-R-pontszámmal (r = 0,32, p < 0,01), az elvárásokkal (r = 0,25, p < 0,05) és az észlelt tünetekkel (r = 0,28, p < 0,05). A tünetpontszám prediktorait vizsgáló lineáris regressziós elemzés a teljes variancia 33,3%-át magyarázta (p < 0,001), összesen két szignifikáns változóval, az elvárásokkal (β = 0,359, p < 0,01) és az elektroszenzitivitással (β = 0,309, p < 0,05). Sem az SSAS-pontszám (β = 0,085, p = 0,429), sem az MHWS-R-SSAS-pontszám (β = -0,029, p = 0,803) hozzájárulása nem bizonyult szignifikánsnak.

Az elektroszenzitivitás személyiségkorrelátumait vizsgáló többszörös bináris logisztikus regressziós elemzés (5.2.2. táblázat) első lépése nem volt szignifikáns, a második lépésben beléptetett SSAS pontszám varianciához való hozzájárulása viszont szignifikánsnak bizonyult (Exp(B) = 1,120, p < 0,05). A harmadik lépésben, az MHWS-R-pontszám beléptetésével a magyarázott variancia hányada megnőtt, az SSAS-pontszám szignifikanciája a küszöb alá csökkent (Exp(B) = 1,077, p = 0,131), s az egyetlen szignifikáns hozzájárulás az MHWS-R-pontszámé volt (Exp(B) = 1,502, p < 0,01).

5.2.2. táblázat. Az elektroszenzitivitást magyarázó többszörös bináris logisztikus regressziós elemzés 3 lépésének eredményei

Exp(B); p 1. lépés: p = 0,415; Cox & Snell R² = 0,024; Nagelkerke R² = 0,033

nem 0,928; p = 0,879

életkor 0,968; p = 0,205

2. lépés: p < 0,05; Cox & Snell R² = 0,121; Nagelkerke R² = 0,164

nem 0,755; p = 0,591

életkor 0,965; p = 0,208

SSAS 1,120; p < 0,05

3. lépés: p < 0,001; Cox & Snell R² = 0,275; Nagelkerke R² = 0,371

nem 0,926; p = 0,895

életkor 0,948; p = 0,086

SSAS 1,077; p = 0,131

MHWS-R 1,502; p < 0,01

Megjegyzés: SSAS: Szomatoszenzoros Amplifikáció Skála; MHWS-R: Modernkori Egészségféltés Kérdőív Sugárzás Skála

Ami a detekciós teljesítményt illeti, a kontrollcsoport átlagértéke nem különbözött szignifikáns mértékben a nullától (d' = 0,22±0,751; t(35) = 1,8; p = 0,081; d =0,293), miközben az elektroszenzitív csoport esetében a különbség szignifikáns volt (d' = 0,30±0,634; t(28) = 2,515; p = 0,018; d = 0,473). Szignifikáns különbség adódott a két csoport kritériumszintjében is (IEI-EMF csoport: β = 0,92±0,138; kontrollcsoport: β = 1,05±0,270; t(62) = 2,424; p = 0,018; d = 0,606).

A d' sem az MHWS Sugárzás pontszámmal (r = -0,18, p = 0,162), sem az SSAS-pontszámmal (r = -0,22; p = 0,078) nem állt szignifikáns kapcsolatban, s ugyanez derült ki a kritériumszintről is (r = -0,09; p = 0,557, ill. r = 0,06, p = 0,650).

5.2.4. Diszkusszió

A vizsgálat eredményei alapján a magukat elektroszenzitívnek tartó, illetve nem tartó személyek között mind a szomatoszenzoros amplifikáció, mint az elektromágneses sugárzások egészségi kockázatai miatti aggodalmaskodás alapján különbséget lehet tenni, ám az utóbbi (mivel specifikusabban kapcsolódik a jelenséghez) nagyobb diszkriminatív erővel bír. A kísérlet végén regisztrált tünetek száma/súlyossága a szomatoszenzoros amplifikációs hajlam erősségével, az MHWS Sugárzás pontszámmal, az előzetes elvárásokkal, valamint az elektroszenzitivitással állt kapcsolatban. Együttesen vizsgálva ezeket a változókat az utóbbi kettő hozzájárulása maradt

szignifikáns, amit ismét a nagyobb specificitással lehet magyarázni. Az elvárások szerepe külön kiemelendő, hiszen jól összhangba hozható korábbi, egyetemi hallgatókon végzett kísérletünk eredményeivel: a résztvevők a mágneses mező vélt jelenlétében is hajlamosak voltak tüneteket észlelni, s a tünetek száma-intenzitása összefüggésben állt a mező vélt intenzitásával (Szemerszky és mtsai., 2010). Mindez arra utal, hogy a jelenség nagyon hasonló az elvárás-alapú nocebo-jelenséghez (Röösli, 2008; Rubin és mtsai., 2010; Szemerszky és mtsai., 2010), s hátterében részben téves attribúciós folyamatok, részben a Pennebaker által leírt szelektív sémavezérelt keresés állhat (Pennebaker, 1982).

Az elektroszenzitívek randomnál valamivel jobb detekciós teljesítményével kapcsolatos eredmény látszólag ellentmond a korábbi, szintén kettősvak próbákkal dolgozó kutatási eredményeknek (Röösli, 2008; Rubin és mtsai., 2010). Ennek kapcsán érdemes emlékeztetni arra, hogy a szignáldetekciós módszer a detekciós küszöbhöz közeli, ám a tudatosodástól (azaz a tökéletes detekciótól) még nagyon távoli intenzitású ingerek diszkriminációját is képes kimutatni.

Az általunk kapott teljesítmény olyan kis mértékben tér el a véletlenszerű találgatástól, hogy gyakorlati jelentősége nemigen van. Az elektroszenzitív személyek némileg alacsonyabb kritériumszintje (vagyis annak a tendenciája, hogy nem egyértelmű esetben inkább a mező jelenlétét választják) ugyanakkor teljes mértékben összhangban áll mindazzal, amit a jelenségről tudunk – az elektroszenzitívek hajlamosabbak akkor is egy mágneses mező jelenlétét észlelni, amikor az valójában nincs jelen.

A vizsgálat talán leggyengébb pontját több szempontból is a mintavétel jelentette. Egyrészt, mindkét minta speciálisnak volt mondható (hirdetési újságot olvasók, munkakeresők, stb.), ami csökkenti az eredmények külső érvényességét. Másrészt, mivel az elektroszenzitivitás definíció szerint csak öndiagnózissal állapítható meg (nincsenek diagnosztikai kritériumai vagy diagnosztikai küszöbe), az elektroszenzitív csoportba nagyon különböző súlyosságú panaszokkal bíró személyek is bekerülhettek. Emellett a tünetek regisztrálása utólag történt, ami egyrészt teret adhat különböző torzításoknak, másrészt lehetetlenné teszi annak megítélését, hogy legalább részben a mágneses mező jelenléte okozhatta-e azokat.

5.2.5. Konklúziók, a kutatás jelentősége

A kutatás egy korábbi, egyetemistákon végzett vizsgálat (Szemerszky és mtsai., 2010) eredményeit megerősítve igazolta azt, hogy a szomatoszenzoros amplifikáció kapcsolatban állhat az elektroszenzitivitás jelenségével, és szerepet játszhat az elektroszenzitívek által észlelt tünetek keletkezésében. Emellett felmerült annak a gyanúja is, hogy az elektroszenzitivitás mögött – kisebb részben – a mágneses mezőkre való valós érzékenység állhat.

5.2.6. Köszönetnyilvánítás

A tanulmány a K 76880 sz. OTKA pályázat támogatásával készült. Köszönet illeti szerzőtársaimat a kísérlet megtervezésében (Sz.R., B.Gy.), az adatgyűjtésben és adatelemzésben (G.M., K.J., Sz.Cs., L.R., M.L, D.O.), valamint a következtetések levonásában (Sz.R., B.Gy.) nyújtott segítségért.

In document Szomatoszenzoros amplifikáció. Elméleti és gyakorlati vonatkozások (Pldal 152-161)