A huszadik század második felének egy másik jelentős tudásszociológusa, Pierre Bourdieu mindvégig megőrizte éles kultúrakritikai attitűdjét. Amit Berger és Luckmann fent
„szimbolikus értelmi világnak” nevez, az nála nagyrészt a „szimbolikus tőke” fogalmához kapcsolódik.
Bár az ő „kapcsolati tőke”, „szimbolikus tőke”, „kulturális tőke” fogalmai bírálhatóak azzal, hogy nem igazán pontosak, mert a (jelző nélküli) „tőke” eredeti fogalma egy olyan termelési viszonyt ír le, amelynek lényegi része a viszonyban rejlő kizsákmányolás, amikor viszont ő a különböző „tőkékről” beszél, a tőke metaforában nem a tőkének ezt az oldalát használja fel, hanem csak arról beszél, hogy a „tőkebirtokosok” előnyökkel rendelkeznek, amelyeket be lehet fektetni további előnyszerzés érdekében. Kritikusai azt vetik a szemére, hogy ekképpen parttalanná nyitja a „tőke” fogalmat, s szerencsésebb lenne helyette valamilyen más kategóriát használni. Azt viszont Bourdieu kétségkívül eléri ezzel a szóhasználattal, hogy a kapitalista társadalom különböző (nem közvetlenül termelési) viszonyairól kimutatja, hogy tulajdon-képpen azok is az adott osztálytársadalom rendszerébe illeszkednek,annak részeként értel-mezhetők, (akárcsak Berger és Luckmann „szimbolikus értelmi világai”).
Mivel Bourdieu legismertebb művének a szimbolizációhoz kapcsolódó egyes gondolataival már foglalkoztunk „A szimbólumok és a szimbolizáció kérdései a kulturális antropológiában II.” című írásunkban,835 most más, (paradox módon éppen a „legantropológiaibb” terepmunkái alapján felépített), a szimbolizációval gazdagon foglalkozó elméleti írásainak gondolatait idézzük fel.
A szimbolizációhoz Bourdieu „habitus”-fogalmának is köze van. A „habitus” néhány meg-határozása:
A habitus: diszpozíciók tartós rendszere.836
„a habitus (...) kognitív és motivációs struktúrák rendszere837”.
833 Berger-Luckmann, (1998), p. 179.
834 Fenti, tárgyilagos elemzésük fényében (amely kultúrakritikai gesztusnak is felfogható) különösnek tetszhet, hogy Berger későbbi munkáiban – fenntartva azt a véleményt, hogy a szimbólumoknak igen nagy a szerepük a politika alakulásában – lényegében teljes kapitalizmus-apológiába megy át. (Lásd: Berger, 1992).
835 Lásd: Kapitány-Kapitány, (2016).
836 Lásd: Bourdieu, (2009), p. 208.
837 Bourdieu, (2009), p. 264.
„A habituson olyan tartós és átvihető hajlamok rendszerét értjük, amely, valamennyi múltbeli tapasztalatot beépítve, minden pillanatban mint észlelési, értékelési és cselekvési minta működik.838”
„a habitus nem más, mint emberi természetté vált történelem, vagyis második természetté vált és így letagadott történelem. A ‘tudatalatti’ valójában nem más, mint a történelem elfelejtése, ami abból fakad, hogy a történelem a habitusokba, e kvázi természetekbe ágyazza bele az általa létrehozott objektív struktúrákat. 839”
Vagyis a habitus az emberek beállítottságába beépülő nembeli tapasztalat, melynek ered-ményeként ezek a beállítódások a mögöttük lévő „objektív struktúrák” szimbólumaiként is működnek s adódnak tovább.
A habitus, a belsővé tett struktúra teszi lehetővé, hogy bekapcsolódjunk a (szimbolikus) játékokba, beállítódva egyfajta jövőre (ami a jelenből következik).
A fogalmi-logikai gondolkodást (annak korlátját) Bourdieu a következőképpen jellemzi:
„az elmélet eldologiasító hatása, melyet a többjelentésűnek egyjelentésűvé átfordítása idéz elő840”.
Elfogadható metafora-definíciója is:
„Amit általában metaforának szoktak nevezni, az nem egyéb, mint azon sémák átviteleinek egyik terméke, amelyek új jelentéseket hoznak létre az észlelés és a cselekvés gyakorlati sémáinak új területeken való alkalmazásával. A mágiában, amely az emberek közötti viszonyokra alkalmazható sémákat igyekszik a természet világá-hoz fűződő viszonyokra alkalmazni, állandóan történnek ilyen átvételek, a dolgok egyik osztályának (például az emberi testnek) azonos osztályozó sémáit transzponálva a dolgok egy másik osztályára (a házra vagy a természet világára).841”
Bourdieu mindvégig küzd a jelenségek gyakorta „A = A és egyszersmind A nem = A”
természetével. Ezt vagy a konkrét események bizonytalanságának tulajdonítja, vagy annak, hogy több törvény is működik egyszerre, (és ehhez jön még az időbeliség mozzanata is).
Figyelmeztet arra, hogy a szimbólumok – illetve az analógiás gondolkodás – használatában nincs mindig egyértelműség, logika; részben mert több szempontból szimbolizálnak, részben, mert a kategóriahatárok sem pontosak (de hát a szimbolikus gondolkodásnak éppen az a lényege, hogy állandóan korrekcióképesnek, a kategóriák merev határait feloldónak kell lennie).
Rátérve a „szimbolikus tőke” fogalmára, Bourdieu egyértelművé teszi, hogy miként fentebb állítottuk, a szimbólumok szférájában felhalmozott előnyöket (is) határozottan a szó szoros értelmében vett tőkés osztályuralom részének fogja fel.
„A szimbolikus tőke – a ‘gazdasági’ és fizikai tőke átalakított, ennek következtében pedig elleplezett formája – ugyanúgy, mint másutt, itt is a maga sajátos hatásában érvényesül, annyiban és csakis annyiban, amennyiben elleplezi, hogy mind neki, a
838 Bourdieu, (2009), p. 213.
839 Bourdieu, (2009), p. 215.
840 Bourdieu, (2009), p. 287.
841 Bourdieu, (2009), p. 213. A metaforákat ő is az emberi testből kiindulva vezeti le: „a lét minden területén nyilvántartott számtalan ellentét tulajdonképpen néhány alapvetőnek tetsző ellentétpárra vezethető vissza.
(...) Majdnem mindnek az ember testmozgása vagy testi állapota – például a felmenetel és lejövetel (vagy előremenetel és hátramenetel), jobbra menetel és balra menetel, bemenetel és kijövetel (vagy megtöltés és kiürítés), lefekvés és felállás, stb. – szolgál alapul.” (Bourdieu, 2009, p. 273).
szimbolikus tőkének, mind pedig hatásának végső soron a tőke ‘anyagi’ formái szolgálnak alapelvül.842”
Nem vitatva, hogy ebben a kérdésben igaza van, azért két pontosító megjegyzés minden-képpen kívánkozik ehhez. Egyrészt figyelembe kell venni, hogy bármily totális rendszer is a kapitalizmus, azért társadalmán belül számos olyan működés van, amely egyszersmind nem a rendszer törvényeinek megfelelő, sőt azok ellenében (is) dolgozik. Éppen ez teszi lehetővé bármely társadalomban, hogy majd újabb rendszerekbe rendeződjék át843. Másrészt – miközben ő maga fogalmazza meg, hogy a prekapitalista társadalmakat nem lehet a kapitalista társadalom kategóriái szerint értelmezni (ez etnocentrizmus lenne), és ebből kiindulva jogosan figyelmeztet arra is, hogy a kapitalizmussal ellentétben (a prekapitalista társadalmakban) a gazdaság nem dominál úgy, mint a kapitalizmusban, sőt, nem is válik külön a szimbolikus egységből844 –, nem veszi figyelembe, hogy az általa a prekapitalista társadalmakra alkalma-zott „szimbolikus tőke” fogalom is hasonlóképpen ‘etnocentrikus’, visszavetített, ahogy a
‘demokrácia’ kategória ilyen-olyan jelzőkkel kiegészített fogalma – például: ‘nemzetségi demokrácia’ (Bourdieunél) vagy akár ‘feudális demokrácia’, stb. – is; vagyis itt a „tőke”
helyett szerencsésebb lenne valamilyen más fogalom (például: vagyon?) használata.
Ugyanakkor viszont meg tudja magyarázni, hogy miért vonul végig a modern kor történetén az az általunk is már többször bemutatott gondolat, hogy a szimbolikus gondolkodást az emberiség korai, túlhaladott korszakához kötik.
{A kapitalizmusban} „A munka felfedezése a termelés közös alapjának kialakulását feltételezi, azaz a természeti világ varázstalanítását és annak leegyszerűsítését egyedül számító gazdasági dimenziójára. (...) A legszentebb tevékenységek, a pénzből származó haszon egyértelmű mértékével mérve, mint szimbolikus tevékenységek most negatív értelmet kapnak – a ‘szimbolikusnak’ abban az értelmében, hogy nincs konkrét és anyagi hatásuk, egyszóval öncélúak, azaz érdek nélküliek, egyszersmind hasznavehetetlenek is.845”
A prekapitalista társadalmakban ezzel szemben éppen azoknak a viszonyoknak van kiemelt jelentősége, amelyekben – Bourdieu kifejezésével – szimbolikus tőke halmozódik fel. Ennek alapja az, hogy minden társadalomban létezni kell a nembeliség biztosítására az egyént és a társadalmat, az emberi nemet közvetlenül összekötő – és valamilyen módon intézményesülő – mechanizmusoknak. Olyan mechanizmusoknak, amelyeken keresztül az emberi Nem úgy
842 Bourdieu, (2009), p. 323.
843 A Gödel-törvény társadalomtudományi kiterjesztése kimondja, hogy nincs olyan halmaz, amelynek ne lenne az adott halmaz definíciójának ellentmondó, illetve legalábbis a rendszer kategóriáival igazolhatatlan tagja is.
(Ez is az „A = A és egyszersmind A nem = A” egy változata).
844 Lásd pl. Bourdieu, (2009), p. 323.
845 Bourdieu, (2009), p. 310. „A gyakorlat viszonylag önálló területeinek létrehozása valójában azon folyamat kíséretében megy végbe, melynek során a (gyakran ‘szellemi’ vagy ‘kulturális’ érdekként leírt) szimbolikus érdekek a – gazdasági tranzakciókban ‘az üzlet az üzlet’ eredeti tautológiája által meghatározott – voltaképpeni gazdasági érdekekkel szemben alakulnak ki; lényegében a ‘kulturális’ vagy ‘esztétikai’ érdek – mint érdek nélküli érdek – paradox terméke annak az ideológiai munkának, amelyben a legérdekeltebb írók és művészek tetemes részt vállaltak, és amelynek értelmében a szimbolikus érdekek azáltal válnak önállókká, ha szembekerülnek az anyagi érdekekkel, azaz ha magukat mint érdekeket szimbolikusan megszüntetik. Az ökonomizmus – mivel csak azt az érdeket ismeri, melyet a kapitalizmus egyfajta absztrakciós módszerrel úgy alakított ki, hogy létrehozta az ember és ember között (ahogy Marx mondja) az ‘érzés nélküli készpénzfizetésen’ alapuló viszonyok világát, és nem tudja beépíteni elemzéseibe – még kevésbé számításaiba – a volta -képpeni szimbolikus érdeket, amelyet olykor csak azért ismernek el (amikor túl nyilvánvaló a konfliktus a szűkebb értelemben vett ‘érdekkel’, mint például a nacionalizmus vagy a regionalizmus bizonyos formáiban), hogy azokat irracionális érzésekre vagy szenvedélyekre redukálhassák.” (Bourdieu, 2009, pp.
310-311).
tudja biztosítani az egyének igazodását a Nem érdekeihez, hogy az egyének ezt teljes mértékben bensővé tudják tenni846. Ilyen a prekapitalista társadalmakban a becsület (első-sorban emocionális azonosulásokkal megalapozott) értéke, a kapitalistában (az első(első-sorban racionális megfontolásokon, a mérhetőség közérdekén nyugvó) csereérték. (A feudalizmus-ban a „hűség” szerepe lesz társadalmi struktúra-képző, ennek is a „becsületnek” a prekapita-lista társadalmak-beli fontossága az alapja847. Ezért aztán a feudalizmus lényegét adekvát módon nem gazdasági viszonyaiból, hanem a hűség, a személyes függőségi rendszer társada-lomszervező erejéből lehetne levezetni).
Az egyének és az egyes csoportok értékeit az adott társadalmakban uralkodó nembeli értékek legitimálják.
„A csoportok (...) mindig azt a magatartást jutalmazzák, amelyek számukra valóságo-san vagy legalábbis szándékaik szerint egyetemesnek tűnnek848”.
Bourdieu példás alapossággal mutatja be, hogy a prekapitalista kultúrákban hogyan lesz a hűség vagy a becsület értéke gazdasági tényezővé is, pontosabban, hogy miképpen nem választhatók külön ezek a mozzanatok a prekapitalista kultúrák életében.
„A gazdasági kapcsolatok sem önmagukban tekintendők és fogalmazhatók meg, mintha ezeket az érdek törvénye irányítaná, és szinte mindig a presztízs- és becsület-beli kapcsolatok fátyla mögött maradnak. (...) Innen minden kommunikáció strukturá-lis kétértelműsége: mindig egyszerre játszanak a ki nem mondott érdek és a fennen hirdetetett becsület húrjain.849”
„Az olyan társadalmi formációkban, ahol az érdekek kifejezését igen szigorúan cenzúrázzák, illetve ahol a politikai hatalom csak csekély mértékben intézményesült, a mozgósító politikai stratégiák csak akkor lehetnek valamelyest hatékonyak, ha az általuk képviselt és javasolt érdekek a csoport által becsben tartott értékek észrevétlen takarója alatt jelennek meg. Betartani a formákat vagy a szabályoknak megfelelően cselekedni nem azt jelenti, hogy a jogot állítjuk a magunk oldalára, hanem hogy a csoportot állítjuk magunk mellé, éspedig azáltal, hogy érdekeinknek azt a formát adjuk, amelyet a csoport elismer, tüntetően tiszteletben tartva azokat az értékeket, amelyeket a csoport a becsület okán nagy becsben tart.850”
„A termelőeszközök fejletlenségével összefüggő objektív akadályokkal tetézett társa-dalmi mechanizmusok – amelyek, kikényszerítve a gazdasági érdek elfedését vagy el-fojtását, próbálják a szimbolikus tőke felhalmozását a felhalmozás egyedül elismert és legitim formájává tenni – önmagukban is képesek voltak megfékezni, sőt, megakadá-lyozni az anyagi tőke koncentrációját, így azután valószínűleg ritkán fordulhatott elő,
846 Szimbolikusnak nevezhető egy tőke, ha azt „olyan észlelési kategóriák, a szemlélet és a felosztás olyan elvei, az osztályozás olyan rendszerei, olyan kategorizáló és kognitív sémák alapján észlelik, amelyek legalább részben a vizsgált mező objektív struktúrái, vagyis a tőke mezőbeli elosztási struktúrája bensővé tételének eredményeképpen jöttek létre.” (Bourdieu, 2002, p. 138).
847 Ezekben a társadalmakban sokszor a hatalom is annak függvénye, hogy az ember mennyiben képes az adott társadalomban uralkodó, a Nemet és az egyént összekötő értéket képviselni. Például: „Rendelkezni azzal a hatalmi tőkével, amely a helyzet értelmezésének elfogadtatásához szükséges, főleg a válsághelyzetekben, amikor a kollektív döntés meginog, annyi, mint képesnek lenni mobilizálni a csoportot egy magánincidens kollektivizálásával az ünnepélyesítés és a hivatalosítás útján (például az adott asszonyt ért sértést az egész csoport hurmá-ját {becsület, tisztelet, hírnév} érő támadásként beállítani.” (Bourdieu, 2009, p. 113).
848 Bourdieu, (2002), p. 202.
849 Bourdieu, (2009), p. 54.
850 Bourdieu, (2009), p. 269.
hogy a közösségnek kifejezetten azért kellett volna fellépnie, hogy arra figyelmez-tessen valakit, ‘ne gyarapodjék tovább’851”.
Azokban a társadalmakban, ahol a „szimbolikus tőke” dominál, ez különféle gyakorlatok és elméletek összességéből áll össze.
„a gyakorlatok, a birtokolt javak és kinyilvánított vélemények különbségei, amennyi-ben (...) a társadalmi szemléleti kategóriákon és osztályozási elveken keresztül észlelik őket, szimbolikus különbségekké válnak, és így önálló nyelvet hoznak létre.”
(Bourdieu, 2002, p. 19).
Ezek rendszerének mozgatása hatalmi kérdés is. Ezért például az állam definíciójában kiegészíti Weber állítását az állam fizikai kényszer-monopóliumáról a szimbolikus kényszerek monopóliumával852.
„Még a legnyersebb erőviszonyok is szimbolikus viszonyok egyúttal853”.
„A szimbolikus erőszak egyik következménye az, hogy az uralmi és az alárendelődési viszonyok érzelmi viszonyokká színeződnek át, a hatalom átalakul karizmává vagy vonzerővé, amely érzelmi elragadtatást tud kiváltani854”.
„Minden arra utal, hogy a szimbolikus tőke (...) koncentrációja minden más tartós tőkekoncentrációnak az előfeltétele, vagy legalábbis kísérőjelensége.855”
Bourdieu végül abba a problémába bonyolódik, hogy egyrészt világosan látja, hogy az „egye-temes értékek” az egyes társadalmak gyakorlatában minduntalan a fennálló apologetikájává válnak, az egyetemes értékeket az adott társadalom erőviszonyaiban domináló csoportok saját érdekeik leplének használják, illetve a saját érdekeiket fogadtatják el „egyetemes érdek-ként”856. (Jelentős mértékben a fizikai és a „szimbolikus kényszerek révén). Viszont ha az ember nem ismeri el az egyetemes érdeket, illetve az egyetemes értékeket, ezzel saját Ember-voltát tagadja. Bourdieu ezt a dilemmát kétféleképp próbálja feloldani. Egyik megoldása, hogy aki látja és leleplezi az egyetemes elvek partikuláris célok érdekében való felhaszná-lását, éppenséggel az is elismerheti az egyetemes elveket, s rájuk támaszkodva kérheti számon az ezekre az elvekre méltatlanul hivatkozók hipokrízisét. A másik megoldás a „szimbolikus tőke”-monopóliumok, a tematizáló hatalmak dominanciájának felszámolása. Ahogy ő maga fogalmaz:
„az egyetemeshez való hozzáférés feltételeinek egyetemessé tételén” kell dolgoz-nunk.857”
Mivel a szimbolikus gondolkodás megismeréséhez járulnak hozzá, a szociológus Bourdieu gondolatai hasznosak a többi társadalomtudomány számára is. Kissé paradox, hogy miközben egyes (olykor szerencsés, olykor vitatható) kategóriái: a habitus, a szimbolikus-, kulturális-, és kapcsolati tőke, a mező, stb. átmentek több tudomány, s így az esztétika fogalomhasználatába is, egyes reveláló társadalomelemzései, minuciózusan kimunkált, pontos
851 Bourdieu, (2009), p. 317.
852 Lásd erről például: Bourdieu, (2002), p. 91.
853 Bourdieu, (2002), p. 107.
854 Bourdieu, (2002), p. 158.
855 Bourdieu, (2002), p. 99.
856 Persze létezik a fordított irány is: egyes egyének és csoportok a saját érdekükként ismerhetik el/fel az
„egyetemes érdeket” illetve az „egyetemes értékeket”.
857 Bourdieu, (2002), p. 197.
definíciói jóval kevésbé. Rendszerkritikája viszont bekerült a köztudatba: az, ahogy kimutatja, hogy az iskolarendszer, az elitkultúra vagy más, a társadalom összrendszeréhez tartozó intézmények és jelenségek miképpen, milyen szimbolikus módokon vesznek részt a rendszer fenntartásában – megkerülhetetlen.