Kedves pomázi, csobánkai, szentendrei, váci, szegedi, gödöllői, piliscsévi, pilissztántói és budapesti művészek, előadók! Tisztelt vendégeink, Hölgyeim és Uraim!
Amikor ez év első felében az Oktatási és Kulturális Minisztérium Esély-egyenlőségi Főigazgatóságának munkatervébe vettük ennek a ma délutáni-esti nagyrendezvénynek a megszervezését, nem sejthettük, hogy milyen különös időszerűsége lesz, mire elérkezik ez az időpont. Miért is?
Déli szomszédainknál sajnos már jó néhány éve, északon pedig az utóbbi időkben verik a magyar nemzetiséghez tartozó embereket, csupán azért, mert az anyanyelvüket, a nemzeti jelképeiket szeretnék használni, mert meg szeretnék őrizni az előző nemzedékektől továbbadásra kapott kulturális örökségüket. Tudjuk, hogy sajnálatos módon az etnikai alapú megkülönböztetés más közösségeket is ér, más országokban is.
Magyarországon belül bármely kisebbséghez való viszony nem függhet attól, hogy az adott kisebbség anyaországában miként bánnak a magyar nemzetiségűekkel és viszont, ugyanis nem lehet egyenlőséget tenni a kisebbség és a határon túli anyaországa között. Következésképp egy magyarországi szlovák nem tehet arról, ha Dunaszerdahelyen a rendőrök ütlegelik a magyar nemzetiségűeket, épp ezért téved az, aki „nácik” feliratot szórópisztolyoz a pilisszentkereszti falutáblára. Ha-tározottan el kell ítélnünk a kisebbségellenes megnyilvánulásokat, tör-ténjék az bármelyik országban, elismerve természetesen azt, hogy a szóban forgó kétféle szélsőség súlya nem azonos.
Bár hosszabb időtávlatban gondolkozunk, a napjainkban kiélezett magyar–szlovák viszony idején még fontosabb hangsúlyoznunk, hogy
* Elhangzott 2008. november 8-án a pomázi Teleki-Wattay Kastélyban, az ugyan-ilyen című interetnikus kulturális bemutató megnyitójaként.
mi itt ma azért jöttünk össze, mert meggyőződésünk – ahogy első kirá-lyunk is leszögezte –, „az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”. Va-gyis: együtt jobb!
Igen jobb, hisz Magyarország már a honfoglalástól kezdve befoga-dó ország volt: népcsoportokat fo-gadott be, érkezzenek keleti, déli, nyugati vagy északi irányból, kato-nai, népi, vallási vagy más okokból.
A területi és kulturális autonómiák széles sorát biztosította számukra, aminek következtében e népek legtöbbje máig megőrizhette sajátossá-gait, hisz – ellentétben másokkal – nálunk a nemzetébredések koráig béke volt az együtt élő nemzetiségek és a többség között. A hungarus-tudat fogalma fejezi ki azt a mentalitást, amelyben évszázadokig jól megfért a családi körben, templomban, iskolában és a településen, régi-óban, közigazgatásban használt kisebbségi nyelv és kultúra a magyar állampolgári tudattal, a magyarországi társadalomba való betagozódás-sal. Az együtt élő népek kisebb része olvadt be a többségi nemzetbe, veszítette el nyelvét – ilyenek például a besenyők, a jászok vagy a ku-nok, mint közösség –, jellegzetes külső jegyeik, szokásaik, öntudatuk vagy belső tulajdonságaik, származástudatuk azonban máig él.
A történelmi Magyarország szétdarabolása előtt a lakosságnak csak-nem a fele valamelyik csak-nemzetiség tagja volt. Trianon után is többcsak-nem- többnem-zetiségű állam maradt Magyarország, igaz, a kisebbségek száma és ará-nya néhány százalékra csökkent. A nemzeti és etnikai kisebbségek joga-iról szóló, 1993. évi LXXVII. törvény a legalább egy évszázada, a min-denkori ország területén, közösségként lakó népeket tekinti őshonos-nak, így 12 nemzeti és 1 etnikai kisebbségre terjeszti ki a hatályát.
E kisebbségek zöme számára biztosítunk ma lehetőséget, hogy a kultúra különböző ágaiban – a zene, a tánc, az irodalom, a képzőmű-vészet területén – felmutassák azokat az évszázadok alatt kikristályoso-dott értékeket, amiktől sokszínűbb, gazdagabb lesz a település, a kistér-ség, a megye, az ország és a közös Európa.
Pomázot nem véletlenül választottuk helyszínül, hisz a pilisi térség-ben eleve együtt élnek magyarok, szerbek, horvátok, németek,
szlová-A pomázi „Együtt jobb” rendez-vénysorozat megnyitója
kok és cigányok, számos jeles személyiséget adva a hazának – s tegyük hozzá: nem egyszer anyanemzetüknek is –, különösen széppé, vará-zsossá téve ennek a tájnak a tárgyi és szellemi kultúráját. E népek mel-lett úgy gondoltuk, hogy két kisnemzetiség 1-1 képviselőjét is meghív-juk, szeretettel köszöntjük tehát lengyel és ruszin barátainkat. S mivel maga a hazai cigányság is rétegzett, fontosnak éreztük azt is, hogy ma-gyar ajkú (romungró), a romani nyelven beszélő lovári és beás testvére-ink is megmutathassák tehetségüket.
A rendezvény munkacíméül az „Integráció”-t választottuk, szintén nem véletlenül. Ez a szó ugyanis kifejezi azt, hogy – szintén ellentétben sok kö-zeli és távoli vidékkel – a rendszerváltozás utáni Magyarországon nem cél a kisebbségek asszimilálása, hanem az integrálásukra, beillesztésükre törek-szünk. Vagyis esélyt teremtsünk arra, hogy úgy váljanak egyenrangúvá, egyénként és közösségként, a többségével megegyező, sőt többlet-jogokkal és kötelességekkel, hogy közben ne kényszerüljenek feladni eredeti sajátos-ságaikat, megőrizhessék anyanyelvüket és kultúrájukat. A törvény életbe lépése óta ez a folyamat szemmel láthatóan lendületet vett: százával alakul-tak helyi, területi és országos kisebbségi önkormányzatok, a korábban nyelvoktató iskolák közül sok kétnyelvűvé vált, a kétnyelvűek pedig kisebb-ségi tannyelvűvé. Egyre több oktatási, kulturális, tájékoztatási és más
intéz-Az „Együtt jobb” kisebbségi irodalmi kerekasztala Pomázon. Balról Oldřych Kníchal, Marko Dekić, Konrad Sutarski, Székely András Bertalan, Kalász Márton és Predrag Stepanović
ményt alapítanak, illetve vesznek át e közösségek, ami kiteljesíti az egymást követő kormányok programjaiban folyamatosan szereplő kulturális autonó-mia kívánalmát.
Hadd tolmácsoljam köszönetünket Pomáz városának, a támogató Zenekastély Kht-nak, hogy helyet adott a rendezvénynek, a Teleki-Wattay Művészeti Iskolának a hangversenyre való készségét meg a koncertterem használati lehetőségét, és külön a Kráter Műhely Egyesület-nek az előkészítő és lebonyolító munkájáért, amely a rátermettségét meg elkötelezettségét az együttélés értékei iránt már számos formában bizonyította. Kívánom, hogy ma este mindenki úgy térjen haza ottho-nába, hogy megerősödjön abbéli meggyőződésében, amit a program címe is kifejez: „Együtt jobb”.
Köszönöm a figyelmüket!