A dunántúli uralom utolsó hetei

Míg Eszterházy a rácokkal viaskodott és Pécset ostromolta, addig Károlyi július 4-én Szentgotthárdnál meglepte és legyőzte Johann Josep Rabatta gróf, császári-királyi vezérőrnagy csapatát. A koroncói csatához hasonlóan, a szentgotthárdi sem befolyásolta érdemben a hadi helyzetet, mivel Heister nem sokkal később visszavonult az örökös tartományokba, Károlyi pedig győzelme után is a Nyugat-Dunántúlon maradt, és folytatta a beütéseket Stájerországba, rettegésben tartva ezzel az egész környéket. Bár a

226 ÖSTA KA HKR Prot. Exp. 1704. Band 424. folio 985V Nr. 389.; BÁNKÚTI 2005a, 42.; HECKENAST 2005, 198.; KÁROLYI 1897, 85.; SZABÓ 1940, 102–104.; SZALAY 1859, 178–179.

fejedelem azt várta Károlyitól és Eszterházytól, hogy csapataikat egyesítve és egymással együttműködve megvédjék a Dunántúlt, erre nem került sor. Eszterházy, bár gratulált Károlyi győzelméhez, közölte vele, hogy nem tud a segítségére sietni, mert a katonái nagy része hazaoszlott. Ezt ő azzal magyarázta, hogy otthon van rájuk szükség a mezőgazdasági munkák miatt, másrészt félnek a rácoktól, ezért nem is lennének hajlandóak elmenni.²²⁷ Ezen példálózásai azért furcsák, mert egy ugyanezen a napon írt másik levelében azt írta, hogy megmentette a népet és a földet a rácoktól, továbbá elkérte a Károlyi által Rabattától zsákmányolt ágyúkat, mert a fejedelem egy korábbi parancsa értelmében Székesfehérvár ostrománál akarta őket felhasználni.²²⁸

Eszterházynak a nagynénje, Thököly Mária panaszkodott, hogy Károlyi katonái négy lovát elhajtották, míg Eszterházynak ezüst értéktárgyai kerültek Károlyi katonáihoz, kérte őt, hogy ezeket szolgáltassa vissza, ha kell, akkor ki is fizeti őket.

Eszterházy egyébként saját magát és kisebbik fiát is betegnek mondta, az ő esetében elképzelhető, hogy a rácok elleni hadjárat során összeszedett betegsége kínozta tovább.²²⁹

A jánosházai döntés értelmében − akár közvetlenül, akár közvetve vett részt benne Eszterházy − a Dunántúl védelmét felosztották Eszterházy és Károlyi között.

Károlyi az országrész nyugati részén maradt, és a Muraközt, illetve Stájerországot kellett megfigyelnie, míg Eszterházy Simontornya központtal továbbra is a rácokat tartotta szemmel. Forgách még néhány hétig a Dunántúlon maradt, és tárgyalt Széchényi Pál kalocsai érsekkel, valamint Franz Sigmund Lamberg gróffal, I. Lipót békebiztosával. Majd megkapta a fejedelem parancsát, melynek értelmében elnyerte az erdélyi kuruc csapatok parancsnokságát. Augusztus elején Simontornyán elbúcsúzott Eszterházytól, búcsúlevelet küldött Károlyinak, ezt követően pedig elhagyta az országrészt.²³⁰

Miután magukra maradtak, helyzetük továbbra sem javult. A Dunántúl különös földrajzi fekvésénél fogva gyakorlatilag teljesen el volt vágva az ország többi részétől, ami jelentősen megnehezítette a kapcsolattartást Rákóczival és a többi kuruc hadsereggel. Eszterházy és Károlyi kölcsönösen panaszkodnak egymásnak, hogy nem kapnak leveleket a fejedelemtől, Eszterházy szerint az ellenség elfogja őket, ő maga már 20 levelet írt a fejedelemnek, de csak egyszer kapott választ azóta, hogy Rákóczi

227 MNL OL P 396 - 1. - No. 382. Eszterházy Antal Károlyi Sándornak 1704. július 29.

228 MNL OL P 396 - 1. - No. 383. Eszterházy Antal Károlyi Sándornak 1704. július 29.

229 MNL OL P 396 - 1. - No. 384. Eszterházy Antal Thököly Máriának 1704. július 29.

230 BÁNKÚTI 2005a, 42–43.; CZIGÁNY 2008a, 326.; SZALAY 1859, 179.

megindult a rácok ellen. További gondot okozott a dunántúli katonaság újjászervezése.

Eszterházy arról panaszkodott Károlyinak, hogy Fejér, Tolna és Baranya vármegyékben alig talált katonákat, mert „mind az három vármegyében sem hiszem, hogy tíz falu találtassék, az kikben mostanában laknának.”²³¹ A végvidék erősségeiben sem jobb a helyzet, mivel Ozoráról, Pincehelyről, Hidvégről, Tamássiról, Fokról, Szekszárdról, Mohácsról és Simontornyáról összesen 500 lovast és gyalogost remélt, de ezekkel sem megy semmire, mert kijelentették, hogy feleségeiket a szigetvári és eszéki rácok és németek közelsége miatt nem hajlandóak magukra hagyni. Forgách Simonnal azt beszélte meg, hogy talán Kanizsa környékén kellene próbálkozniuk, de mivel ez Károlyi körzete, ezért ebben az ügyben döntsön ő.²³²

A kuruc hírszerzés sem állhatott a helyzet magaslatán, mivel Eszterházy könnyedén felült annak a nyilvánvaló álhírnek, hogy egy francia alakulat szállt partra Horvátországban, és egy települést el is foglaltak. Ez a hír napokig megtévesztette Eszterházyt, aki Pálffy János Horvátországba érkezését is ennek tulajdonította, holott a bán a kurucok ellen készülődött. Eszterházy, aki a távollévő Forgáchot is helyettesítette, augusztus első napjaiban három dologgal foglalkozott: portyákat indított a környéken, elsősorban a Buda körül gyülekező rácok ellen, megerősítette az átkelőket a Dunán és a Dráván, illetve igyekezett összeszedni a katonákat. Ez azonban nemcsak neki, hanem Károlyinak és a Pápát védő Andrássy István ezredesnek is komoly gondokat okozott.

Ezen kívül blokád alatt tartotta Székesfehérvárt, melyet remélte, hogy néhány nap múlva puskalövés nélkül bevehet. Annak kérdésében, hogy melyikük menjen Kanizsára, továbbra sem tudtak megegyezni, mert Eszterházy ezt „ágyot nyomó”

betegségére hivatkozva elhárította magáról. ²³³

Mindeközben a politikában is fordulat következett be. Rákóczi még szegedi táborában kapta meg az udvar ajánlatát egy status quo alapján kötendő fegyverszünetről, amit úgy döntött, hogy elfogad, mivel az országnak szüksége van a békére. Ezért augusztus második felében Gyöngyösre utazott, ahová augusztus 20-án érkezett meg, és kezdte meg a fegyverszüneti tárgyalásokat.²³⁴

Eközben Eszterházy kérésekkel és tanácsokkal fordult Károlyihoz. Értesült arról, hogy Károlyi seregéből többen is dezertáltak, amit ő tévesen, a jelenség társadalmi okait fel nem ismerve, úgy vélhetett, hogy Károlyi nem tart elég fegyelmet a seregében és

231 KÁROLYI 1897, 107.

232 KÁROLYI 1897, 107–108.

233 KÁROLYI 1897, 111–112., 117–119.

234 KÖPECZI–R.VÁRKONYI 2004, 206., 208., 216–217.

ezért a katonákkal, de a tisztekkel szemben is kemény fellépésre bíztatta. Károlyi némileg csalódottan vehette tudomásul, hogy nem ő lett a dunántúli csapatok főparancsnoka, még jelenlétét is feleslegesnek érezte. Már Forgách Simon mellett is kisebbrendűségi érzés gyötörte, s ezek most újra előjöhettek rajta, hiszen ő maga csak báró volt, míg Eszterházy gróf, ráadásul a nádor rokona. Kedvvesztettsége annyiban jogosnak tekinthető, hogy régebb óta állt a fejedelem szolgálatában, azonban csak a felkelés alatt kezdte katonai pályáját, míg Eszterházy korábban hosszú évekig szolgált a császári-királyi hadseregben, Rákóczi választása így érthető. Eszterházy így vigasztalta a búslakodó Károlyit: „... írja azt is Kegyelmed, hogy Kegyelmed olyan ezen az darab földen, mint az ötödik kerék a szekérben, kit én nem gondolok, hanem mindenkor oly opinióval Kegyelmed felől voltam s vagyok, hogy mindekkoráig is Kegyelmed urunk ő Nagysága akaratjából és tetszéséből egyik commandirozó Generalis ezen az földön volt, s actu is az; ki is igaz magyar vérségét hazánk mellett igaz hív szolgálatjának contestatiojával meg is mutatja s mutatta is. Kegyelmed azért ne gondolja azt kedves uram bátyám, hogy valakitől maga böcsületében megsértetődnék. ”²³⁵