Irta: Dr. Mihályi Ernő (Pannonhalma).
Nagy átértékelések korát éljük a művészettörténelemben. Azok a klasszikus német munkák, melyek az utolsó évtizedekben megjelentek, a részletekig menő kutatás és elfogulatlan elmélyedés tárgyává tették a barokkot s arra a megállapodásra jutottak, hogy a barokk a művészeti fejlődésnek épen olyan értékes állomása, mint akár a renaissance, vagy bármely más stílus. Burghardt kora lejárt, aki egész emberöltő nevében tört pálcát a római barokkmüvészet fölött. De míg a barokk kutatás a külföldön, a szomszédos Ausztriában is, már igen szép eredményeket mutat fel, addig mi valahogyan úgy vagyunk a magyar barokkvilág művészetével, mint a térképek fehér jelzésű helyeivel : felderítetlen még mindkettő. Ami tudásunk van róla, az még nagyon sovány. Van már néhány kiváló monográfiánk Piglertől, Kapossytól, Ybltől, Schőntől, Éber-től, PasteinerÉber-től, NémethyÉber-től, de milyen messze vagyunk még a kor egyetemes feldolgozásától. Minél jobban szereti az ember azt a szabad, egyéni, sokszor csapongó irányú művészetet, minél többet foglalkozik vele, annál jobban tapasztalja, hogy milyen szűziesen érintetlen talajon jár. Különösen arra a friss vérkeringésű kulturális életre gondolok, amely Dunántúl a XVIII. sz.-ban a katholicizmus újraébredéséből s a török veszedelem megszűnésén érzett örömből táplálkozott, mely bár mind az építészet, mind a szobrászat, mind a festészet terén rendkívüli munkát fejtett ki — előttünk még nagyvonású áttekintésben sem ismeretes, nem hogy fel volna dolgozva. Az a belső kulturális kapocs meg, melyet Dunántúl a szomszédos Ausztriával s ennek révén Itáliával, Tirollal, Délnémetországgal fentartott, még inkább csak a sejtések országába tar-tozik. Mint a mesebeli királyleányok, úgy alusszák álmukat archívumok-ban a művészek számlái, szerződései, tervei. Igaz, száraz adatok, fakult sorok ezek a feljegyzések, de a kutató teremtő lelke a művész életét varázsolja elő, szellemi fejlődését, munkáinak belső kapcsolatát hámozza ki belőlük. A művészetnek itt kezet kell fognia a történelemmel, hogy hazai, különösen vidéki művészetünk igazi és teljes megértésére jussunk.
De mekkora utat kell még bevándorolnunk, hogy ezt megérhessük.
E tekintetben mintha remény derengene a levéltárak felől. Rendezési munkák vannak folyamatban erre is, arra is. Hovatovább felszabadulnak börtönük rabbilincseiből a leláncolt adatok s világosságot lehet majd deríteni sok homályos kérdésre. Addig is lelkemben hordozom azt az érzést, hogy a magyar barokkmüvészet topográfiájának megrajzolása, emlékeinek katalogizálása elsőrangú tudományos feladatunk.
A bécsi születésű és Sopronban letelepedett Dorfmeister 1763-tól 1797-ben bekövetkezett haláláig szép tevékenységet fejtett ki Dunántúl templomainak, kolostorainak s kastélyainak felékesítésében. A türjei (Zala m.) premontrei templom, a sárvári várkastély (Vas m.), a császári (Komá-rom m.) templom, a soproni Szentlélek-templom, Szent Mihály-templom, múzeum, Voss-féle árvaház, a bencések temploma és székháza, a gróf
Zichy-Meskó palota, a kismartoni (Sopron m.) városi plébánia-templom, a franciskánusok kolostora, a gróf Wosinszky-féle balfi (Sopron m . ) fürdőtelep kápolnája, a kiskomáromi (Zala m.) templom, a szentgotthárdi cisztercita templom é s kolostor, a kemenesmihályfai, kemenessömjéni, kemenesszentpéteri, nagysittkei, celldömölki vasmegyei templomok, a nagyfalui kastély (Vas m.), a győri orsolyiták temploma, a nyuli (Győr m.) a szigetvári ( S o m o g y m.) templom, a vörösberényi (Veszprém m.) templom, a f r a n c i s k á n u s o k mohácsi temploma, a mohácsi temető kápol-nája (Baranya m.) m i n d - m i n d őrzi Dorfmeister tevékenységének emlékét.
Sok képe van m a g á n o s o k kezén is.1 Érdemes lesz tehát művészi egyéni-ségének fejlődésével foglalkozni.
Dorfmeister kétségtelenül az osztrák barokkból nőtt ki. 1751-ben, mikor a bécsi a k a d é m i á r a beiratkozott, az a k a d é m i a vezetője Tróger Pál volt, az osztrák b a r o k k egyik legnemesebb képviselője. Legfőképen tehát az ő hatása alatt áll. De nem v o n h a t j a ki magát azon pezsgő művészi élet hatása alól sem, mely akkor körülötte folyt. G r a n Dániel (1694—1757), Rottmayr János (1652—1730), Altomonte Márton (1657—1745), Altomonte Bertalan (1696[?J—1779), Maulbertsch Antal (1724—1796), Tiepolo (1696—1770) úgyszólván kor arsai, Pozzo, a velencei, a bolognai, a római, a nápolyi iskolák vívmányai pedig a művészvilág közkincsévé lettek, sőt idegen tájak helyi hagyományaival beojtva ú j hajtásokat eresztettek. M e g p r ó b á l j u k összeszedni azokat a szálakat, amelyek Dorf-meístert Trogerhez, a z osztrák barokk környezethez és ezek révén a különféle művészi iskolákhoz fűzik.
Tróger és Dorfmeister.
Mikor Dorfmeister Troger vezetése alá került, Tróger már művé-szetének tetőfokán állott. Brixen d ó m t e m p l o m á b a n a legszigorúbb érte-lemben vett barokk freskófestészetet alkotta meg s az illúziókeltés, a képzeleti téralkotás gondolatát fokozott kifejező eszközeivel teljes diadalra vitte (1748—50) s hozzá még 1726 óta a barokk művészet egyik leg-kiváltságosabb középpontjában, Bécsben telepedett meg.
Tróger Pál W a l s b e r g b e n , a Pustertalban 1698. okt. 30-án született.
Az első művészeti indításokat a fleimstali iskolában nyerte. Ez az első iskola Déltirolban, amelyben a középkori gótikus boltszerkezet talaján föllép a rövidülés problémája az alulról való nézet, az u. n. békatávlat számára. Ennek a z iskolának főképviselői Furlarell é s Alberti. Giuseppe Alberti (1640—1716) volt T r ó g e r első mestere. A barokk építészet ú j boltozata először a stukkónak nyújt bő teret. A freskók félénken húzód-nak m e g a kupolák é s félkupolák g a z d a g stukkókereteiben. Csak lassan kezdi lefoglalni a festészet az egész falmezőt hatalmas kompoziciói szá-mára. A félkupolában a XVII. sz. elején, a teljes kupolában a XVII. sz.
közepén történik m e g ez a térfoglalás Trientben, a S. Maria Maggiore t e m p l o m b a n Polák Márton Teofil révén 1628-ban s ennek nyomán a cavalesci plébániatemplomban Furlanell révén 1646ban.2 Hatalmas lökést
1 L. Mihályi E r n ő : Dorfmeister és a barokk képírás Sopronban. Sopron. 1911.
2 Hammer „Die Entwicklung der barocken Deckenmalerei in Tirol." 34—41. 1.
azonban a déltiroli freskófestés csak a XVIII. század elején kapott a trienti származású Pozzo András korszakalkotó irodalmi és festészeti tevékenységével (1642—1709). Pozzo müve, a Perspectvia pictorum et architectorum (Boxbarth, Wien. 1906.) erős hatással volt a fiatal művész lelkére, aki a fleimstali iskolából Itáliába, Bolognába, Milanóba, Rómába és Velencébe ment. Itt Crespi, Solimena, Conca, Maniago és Piazetta voltak mesterei és példaképei. Olajfestményeire a bolognai és nápolyi iskola, freskófesztészetére a velencei volt döntő hatással. Sajátságainak egy jó része már Piazettából is megérthető, de még huzamosabban hatott Tiepolo, úgyhogy mennyezetképei valósággal bolognai barokk bélyegzésü tiepoleszk munkának nevezhető.
Olaszországi tanulmányútjáról a festői tudás teljes vértezetében tért haza. Azonnal nagyszabású feladatok megoldásával bizzák meg. Rottmayr Jánossal, Altomonte Mártonnal és fiával, Bertalannal hozzáfognak a dunamelléki kolostorok templomainak és termeinek feldíszítéséhez. Dol-gozik Salzburgban, Melkben, Altenburgban, Göttweigben, Seitenstetten-ben, stb., alkotásainak fénypontja azonban a brixeni dómtemplom mennye-zetfestménye.
Wolcker Bergmüller, Wolf bajor mesterekkel szemben az osztrák mesterek freskófestészetében egy érdekes vonás vehető észre. A stukkó nem ékelődik a templom oldalfalai s a folytatásukat képező mennyezet-festmények közé, hanem a festő maga gondoskodik az átmenetről s a képeket festett építészeti motívumokkal kereteli. S az idősebbek még ezen a téren is ritkán nyúlnak a bajoroktól olyan szívesen használt s a stukkós keretből magasra emelkedő álárkádokhoz s kupolaköröndökhöz, hanem megelégedtek az aránylag alacsony, vázákkal és szobrokkal díszített festett falkoszoruval vagy oszlopos korláttal, ballusztráddal.
Pl. Rottmayr kupolafestménye a bécsi Szent István templomban (1712—13) s a Károly-templomban (1725—29)1 vagy Gran eckartsaui és klosterneuburgi képei,2 továbbá Altomonte Márton képe a herzogen-burgi templomban s Bertalané a sz.-flóriáni nagyteremben és könyvtár-ban.3 Tróger még kevesebbel is beéri. Egy egyszerű vagy volutás, fogas-diszű párkányvonalat futtat körül a pozsonyi Szent Erzsébet-templomban s a győri bencés templomban levő mennyezetképei keretéül. Hasonlókép kereteit Dorfmeister is, hogy csak néhány példát említsek, a soproni Zichy-, Meskó-palotának, a soproni városház tanácstermének, a szigetvári templomnak mennyezetfestményén. Az osztrákok fölül nyitott kupolát is alkalmaznak s a nyíláson felhők közt szállnak le az áltérben a mennyei alakok. Gyakran közvetlenül a párkányvonal fölött nyilik meg az ég s tárul elénk az olympusi jelenet pl. Rottmayr schőnbrunni,4 Tróger pozsonyi és győri, Dorfmeister ligvándi freskóin.5
1 Tietze A. Johann Michael Rottmayr, Jahrbuch der K. K. Zentralkommission.
4. 144. 1., 148. 1. III.
3 Tietze, Programme und Entwürfe 2. 1.
s U. o, 3. 1.
4 Tietze A. Johann M. Rottmayr stb. 135. I.
5 Oesterreichische Kunsttopographie : 3 k. (Tietze) XXXIV. s. köv. 1., Hammer, Die Entwicklung der barocken Deckenmalerei in Tirol. 290—304.1. Éber L., Művészet.
1913. Troger Pál Magyarországi művei 381—386. 1.
A távlat mélyítésére és az építészeti részeknek a festészetbe való áthidalására architektonikus elemeket jobbára csak az öregek használnak, különösen az interieuröknél : itt-ott Tróger is. De egy jellegzetes tiroli motívummal többször találkozunk, a lépcsős alapépítménnyel, amelyen a jelenetek lejátszódnak. Azért emelem ezt ki Trogernek az altenburgi könyvtárterem kupoláján levő képéről,1 mert azt a motívumot Dorfmeister is ismételten alkalmazza, pl. a soproni székesegyház lépcsőházában, a soproni régi városház tanácstermének festményein, a kiskomáromi, a vörösberényi róm. kath. templomban stb. A brixeni dóm kifestésénél azonban már egészen Pozzó hatása alá kerül Tróger. Uralomra jutnak az építészeti elemek, de — ami természetes is, nem a római St. Ignazió, hanem annak továbbfejlesztése, a bécsi egyetemi templom mennyezet-festménye alapján. Megpróbálkozik egy álkupolával. Fülkéket épít ecset-jével s szobrokat fest beléjük. Az egész hajót, kórust stb. szinte telehinti építészeti tagokkal, amelyek közül, mint szegélyek közül nyilik meg a menny a figurális festmények számára. A brixeni templom kifestése Pozzo elveinek egységes és következetes keresztülvitele az egész vonalon.
Ezen építészeti keretek az 1894—96-i renoválásnak áldozatául estek, de tovább éltek Tróger tanítványának, Dorfmeisternek egyik alkotásában, a soproni Szentlélek-templom festményeiben, apsziszának festett kazettás kupolájában, urnadíszes fülkéiben, a hajónak a négy nagy egyházatyával díszített fülkéiben és egyéb építészeti kifestésében. Ha Dorfmeister a brixeni templomot nem látta volna is, látta Pozzo müvét s hallotta a mester tanítását. Tróger egyik vázlatára vezethető vissza a szentély'kupola-festményének gondolata, az egyház szimbolizálása egy szép női alakkal, de a pozsonyi Szent Erzsébet-templom szentélyében levő freskót is eszünkbe juttatja a kidolgozás hasonlósága. Éber így írja le a pozsonyi freskót: „közepén női alak ül felhőkön, kiterjesztett kezei egyikében rózsákat tart, Szent Erzsébet jelvényét. Nyilván a könyörületesség szemé-lyesítője. Tőle balra angyal szeretettel von magához két hozzá folyamodó kis gyermeket, a középső alak alatt angyal lebeg a könyörületességre vonatkozó írott tekerccsel (Beati misericordes, quoniam ipsi miseri-cordiam consequentur). Lebegő gyermekangyalok, szárnyas angyalfejek az ilynemű festmények állandó szereplői."2 Szinte csak a jelvényeket változtatta meg Dorfmeister a Szentlélek-templom szentélyének mennye-zetén. Pozzo említett munkájára utal a Szentlélek-templom két képsoro-zata, a négy sarkalatos erény és a négy nagy egyházatya, csakhogy míg Pozzo ezeket az álkupola álfülkéibe, csegelyeibe, pálháiba helyezi, addig Dorfmeister a négy sarkalatos erényt a szentély kupolájának négy sarkán elhelyezett gyámkőre ülteti, a szentatyákat pedig a hajóba helyezi. Érdekes rokonság van Tróger göttweigi Apollója és Dorfmeister ligvándi Phaëtonja közt is.3
Tróger Brixeni képeiben tiszta barokk szellem csörgedezik. Az ala-kok tömeges alkalmazása, korlátlan mozgása, magukkal ragadó
átszelle-1 Oest. Kunsttop. 5. k. 2. átszelle-1. 347., 348. k.
2 Éber L. Tróger Pál magyarországi művei. Művészet. 1913. 381—386. 1.
3 Kuhn, Allgemeine Kunstgeschichte, Malerei, II. B. 1072. 1. 1265. kép.
mültsége a barokkot teljes virágzásában mutatják. Különböző irányban mozgó s változatos rövidülésű angyalserege a correggieszk ősképre, a pármai dóm kupolájára utal. így jutnak közvetett vonatkozásba a nagy olasz mesterrel Dorfmeisternek a soproni bencés székház lépcsőházában s a Szentlélek-templom mennyezetképein levő angyalcsoportjai. Másrész-ről meg a velencés Piazettával és Tiepoloval is vannak közös vonásaik : az örömmámorban száguldó angyaloknak kinyújtott mezítelen lába, hatal-mas lendülettel oldalt vágódó ruháik, de különösen az az angyalalak, aki Tróger Assumtio képén Szűz Mária alatt a felhőt tartja, egyenesen Piazettától van kölcsönözve a S. Giovanni e Paoloban levő Szent Do-monkos megdicsőülése című képről vagy Tiepolónak egyik ifjúkori munkájáról, a Salzi templomban levő Szent Terézia megdicsőüléséről, melyet Tróger velencei tartózkodása idején látott. Ez ismétlődik meg Dorfmeisternél a soproni bencés-templom oltárképén,, de különösen a vázlatán, ahol az angyal valósággal emeli a főalakot. Általában azonban Tróger alakjai teltebbek, erősebbek, vonalai kerekdedebbek, szóval plasz-tikusabbak : fénykezelése nem olyan nyugtalan, mint a velencéseké.
Általánosságban Dorfmeister is követi mesterét, de van néhány rendkívül finom, szinte leheletszerű alakja, amely már átcsap a rokokóba, pl. Delila a sárvári díszterem egyik falfestményén.
Egy másik közös vonás Rottmayr, Tróger és Dorfmeister festésze-tében a különféle színezésű felhőkkel való mélyítés. Rottmayr a schön-brunni nyugati lépcsőház mennyezetképén,1 Tróger a brixeni templomban a Bárány imádása c. képen, Dorfmeister a Szentlélek-templom egyik mennyezetképén, Szűz Máriának a mennyben való megkoronázásán él ezzel a motívummal. A kép alsó részét sötétebb felhőkoszorú alkotja : erről a tekintet egyre ragyogóbb, csaknem vakító fényű felhőzetbe visz:
gomolyagjai mögül kis szárnyas angyalfejek kandikálnak ki. Az ég egész mérhetetlenségének képzetét keltik fel ezek az alkotások.
Ami Tróger szinkezelését illeti, fiatalkori művein (Salzburg, Melk, Altenburg, Göttweig) erős, tarka színöröm uralkodik, mig későbbi müvein finom keverékszinek diadalmaskodnak a nyersebb helyi színeken. Fél-árnyékkal, visszaverődésekkel a szinek legkülönfélébb változatai kelnek életre. Dorfmeister a földi jeleneteket szokta élénk, keresetlen színekbe öltöztetni, az égi jeleneteket pedig valami varázsos, párás szinhangulatba burkolja. S amint Tróger brixeni képein tiepoleszk szinek az uralkodók, úgy lehet tanítványánál is ilyen megállapításokat tenni pl. a bencés székház lépcsőházának képén stb.
Finom rövidüléseket s a lebegés problémáját is átvette Dorfmeister Trogertől. A kalterni kálváriatemplom mennyezetképéről vitte át a keresztet vivő angyal alakját a bencés székház lépcsőházának mennyezetére. Finom rövidülések, tüzes, nyugtalan mozdulatok, finom egymásbaolvadó szinek jellemzik a képeket.
Azok a részletegyezések, motivumkölcsönzések, amelyeket a brixeni templom és a soproni Szentlélek-templom között kimutattunk s az a hatás, amelyet a győri bencéstemplom Troger-képei a győri
orsolyita-1 Tietze, G.. M. Rottmayr orsolyita-135. orsolyita-1. 54. kép.
templom Dorfmeister-freskóira gyakoroltak,1 feljogosítanak bennünket arra, hogy az egyetemes hatás szempontjából is párhuzamot vonjunk a mester és tanítvány között, Tietze a Troger-féle művészet főproblémáját a követ-kezőkben látja: „Megszabadulni az építészet nyűgétől, felemelni, meg-szüntetni a határoló mennyezetet, a szemet mérhetetlen távolságba ragadni, hol a mennyei seregek ujjongó glóriái tűnnek fel, vagy az allegória szellemvilága van megtestesítve.2
Hammer jobban részletez. Szerinte a brixeni templom hatása, mint már említettük, rendkívül gazdag, valódi barokk. A plasztikus, telt formájú alakok sűrű gomolyagban tömörülnek, hatalmas lendülettel, izgatott, szaggatott körvonalakkal, tartózkodás nélküli szabad mozgással, szenve-délyes pózokkal, pathetikus érzésekkel, merész rövidülésekkel, a rajznak vaskos, sokszor szinte buja erejével táboroznak. A Bárány látásának vágya űzi-hajtja őket. A rövidülések merészebbek, mint valaha, a moz-gások változatosabbak, mint előtte is, utána is.
Épen az ítéletek domborítják ki szemünk előtt Dorfmeister egyéni-ségét. Jó tanítvány volt : sokat tanult mestereitől, de nem lett szolgai utánzójukká, egyénisége nem olvadt fel Trogerében. Új problémák fel-vetésével, megoldásával nem gazdagítja a művészettörténelmet, mesterei kompozícióinak monumentalitását sohse éri el, de azért a barokk freskó-festésnek igen becsületes és nem jelentéktelen képviselője. Fantáziája elég gazdag. Érzésvilága költői, finom pathosszal telített. Vallásos képeiben sokszor úgy el tud mélyedni, hogy pl. a soproni Szentlélek-templom Annuntiatiojának s . a soproni árvaház oltárképének Máriája a vallásos festészetnek igazi gyöngyei. Történeti képein hol ügyes elbeszélő, hol meg a drámai cselekmények hatásos beállításával jeleskedik. Alakjai sokszor meglepően egyéniek, pl. evangélistái, pásztorai. A rajzban, szín-keverésben elég erős. Néhány gyönyörű drapériája van, pl. a soproni Szentlélek-templom Annuntiatiós képén. Kompozíciói, távlatai ügyesek.
Ezek után méltán sorozhatjuk Dorf meistert Troger iskolájába J. Jakob Zeiller, Franz Anton Leibersdorfer, Joseph Kremer s Martin Knoller mellé, aki különben Tirolban már a klasszicizmus első hírnöke volt.
Wiedon Ferenc József festőtől olyasmit is tanult Dorfmeister, amit az említett festőknél nem tapasztaltunk, a virágfestést. 1751-ben fejezte be a sonntagsbergi templom díszítését. Girlandok, konzolok, kartusok, koron-gok, finom virágdíszek teszik széppé e templomot. Dorfmeister leginkább a soproni bencés templom s a káptalanterem kifestésénél, továbbá a Zichy-Meskó palotában remekel hasonló tárgyú díszítéseivel.3
1 Dr. Pigler Andor : A győri Szent Ignác-templom és mennyezetképei. 1923. 15. I.
2 Éber L., Tróger Pál Magyarországi müvei. Művészet. 1913. 381—386. 1.
3 Riesenhuber: Die Ausmalung unseren Kirchen. Christliche Kunstblätter. 1909.
Nr. 6. 70. 1.