• Nem Talált Eredményt

A királyi hatalom ellenőrzése a magyar állameszme fejlődésében

In document Pannonhalmi Szemle 1927 (Pldal 22-35)

1526-ig.

Irta : Dr. Lovas Elemér (Győr).

A királyi hatalom korlátai nem zárták ki a királyi hatalommal s z e m b e n a törvények védelmét, ha nem állapítják is m e g a királlyal szemben az aktiv felelősségrevonást. Maga az a körülmény, hogy a király h a t a l m á n a k voltak korlátai és a király bizonyos s z a b a d s á g j o g o k a t adományozott, valamint, hogy lehetővé tette az alkotmánybiztosítékok kifejlődését, feltételezi, hogy az ellenőrzésre a nemzet jogot nyerjen. Az ellenőrzés ö n m a g á b a n n e m ért volna semmit, ha a nemzetnek nem lett volna m ó d j á b a n a királyokat a törvénysértésektől visszatartani. Megvolt e n n e k a lehetősége i s a ius resistendi et contradicendi kifejtett értel-mezésében és az Egyház kiközösítő jogában. T e r m é s z e t e s n e k tűnik fel, hogy a nemzet, az indulatoktól i s vezetett tömeg és g y a k r a n egyéni ambíciótól vagy bosszúérzettől vezetett egyesek, nem m a r a d t a k cselek-vésükben a jog határain belül, hanem jogtalan cselekvésre ragadtatták m a g u k a t több izben egész a királygyilkojságig.

S z e m ü g y r e kel tehát v e n n ü n k áttekintően, hogy királyaink milyen kötelességek teljesítését vállalták, milyen törvénytelenségeket követtek el, kik gyakorolták jog szerint az ellenőrzést és minő jogos vagy jog-talan eljárás érvényesült a királyok törvénytelenségeivel s z e m b e n .

Az ellenőrzés s z e m p o n t j á n a k fejlődésében három korszakot külön-böztetünk meg.

Az első korszakban a királyt csak az igazságosság, az ész és az erkölcs szabályai, valamint a magyar öncélúság szolgálata irányítják tetteiben. Az a kevés s z a b a d s á g és jog, amit egyesek vagy testületek élveznek, a király a d o m á n y a s ennyiben a királytól f ü g g azok érvé-nyesülése vagy visszavonása. A nemzet léte és az ész, erkölcs és igaz-s á g követelményei igaz-szerint való uralmat a nemzetegéigaz-sz éigaz-s az Egyház természetszerű joggal s n e m tételes törvény alapján őrzi ellen. Ez a korszak tart 1000—1200 körüli időig.

A második korszakban a királyok kötelességeit már olyan szerződés-szerű kiváltságlevelek állapítják meg, amelyek kifejezik az ellenőrzés jogát tételes f o r m á b a n . F e n n m a r a d és érvényesül a természetadta ellen-őrzés joga is az előbbi k o r s z a k kereteiben, de a király vállal már rész-letesebb kötelességeket. E kiváltságlevelek közt l e g f o n t o s a b b az 1222.

évi aranybulla a ius resistendi et contradicendi záradékával. Ennek az érvénye u g y a n csak 1231-ig tart a kezdet kezdetén, de 1351 óta már állandó. A nemzet gyakorolja az ellenőrzést. T a r t tehát 1222—1231-ig és 1351 — 1526-ig és ezentúl is 1687-ig. A nemzet jogot nyer a törvény-sértéssel s z e m b e n való p a n a s z e m e l é s r e és e n g e d e t l e n s é g r e és így kény-szerítheti a királyt a törvények megtartására.

A harmadik korszak az Egyház ellenőrzésének kora. Ezt az arany-bulla 1231. évi kiadása és a XIII. század többi, szerződés-jellegü királyi kötelezettsége állapítja meg. Az Egyház a királyt excommunicatioval, interdictummal vagy megintéssel szoríthatja kötelessége teljesítésére, a törvények megtartására. Az Egyház az ellenőrzést 1267 óta a nemzettel egyetértve gyakorolja, de a kényszerítés hatalma csak az Egyház kezé-ben van. Ez a kor 1231 — 1351-ig tart.

Az általánosan mindenkit kötelező erkölcsi szabályok megtartásá-nak őreként a középkorban is, csak úgy, mint napjainkban az Egyház szerepelt. Az ellenőrzés joga feltétlenül megillette az összes emberi tettek, még a politikai tettek erkölcsi megítélésében is. Nem ismerhette el a fejedelmek erkölcsi törvények alól való mentességét, bármennyire vitatták is ezek függetlenségüket.

A politikai cselekedeteknek a fejedelmi ígéretek és tételes törvények szerint való megítélését a középkorban az Egyház szintén gyakorolta, ideig-óráig a fejedelmek is elismerték. A politikai nemzet, sőt egyesek is igyekeztek azonban ellenőrző jogukat kivívni és érvényesíteni. Ez eleinte az Egyházzal karöltve történt, később csak maga a nemzet gyakorolta.

Az ellenőrzés kérdésével függ össze a királyok felelősségének kér-dése A magyar királyság kezdő századaiban a király csak az Istennel, illetve az Egyházzal szemben tartozik felelősséggel, de mindenesetre csak az erkölcsi törvények alapján, erkölcsi szempontból. Kormányzó tettei fölött a király felelősségre vonó hatóságot nem ismer el s ha az Egyház vagy a nemzet ilyen minőségben kísérel meg valami eljárást, tette jogtalan. A XIII századtól kezdve azonban az Egyház politikai tettek fölött kezd felelősségrevonó hatóságként eljárni. Ezen gyakorlatra alapot a király és Egyház közt kötött szerződések adnak. Pl. ellenőrzi az Egyház, hogy a király teljesíti-e a szerződéses kötelességet, vagy pl.

eltiltja a királyt attól, hogy nem keresztény tisztviselőkkel kormányozza keresztény alattvalóit. A törvénysértő királyt aztán meginti s ha az intés-nek nincs foganata, kiközösítéssel vagy más egyházi büntetéssel sújtja.

De trónfosztó joga nincs és még a hitét megtagadó királlyal szemben is csak alattvalóinak hűségeskü alól való feloldását alkalmazhatja. A nemzet ellenőrző joga 1222., illetve 1351. óta a ius resistendi et contradicendi-ben eleinte talán több lehetőséget fejezett ki a királlyal szemcontradicendi-ben való eljárásra, de a király személyének szent és sérthetetlen jellege már korán elejét vette e téren minden jogos erőszakosságnak. Gondoljunk csak Imre király öntudatos fellépésére már a XII. század végén, a XIII. elején, mikor felkent királyi jellegére hivatkozva egymaga szembeszállt öccse lázadó híveivel. Későbbi fejlődés folyamán a nemzet is mindjobban meg-érti, hogy az ellenőrzés joga nem ad jogot a felelősségrevonás tényeire s azért igyekszik megelőzni az esetleges törvénytelenségeket a király hatalmának korlátozásával, az alkotmánybiztosítékokkal és a felelősség megosztásával, sőt a felelősségnek a király személyéről való teljes levé-telével. A királyi tanács nagy hatalma, a főtisztviselők választásába való beleszólás a király személyét felmenti minden felelősség alól s azt átviszi a tanácsosokra és főtisztviselőkre.

1. Ha a korszakokat külön és részletesen vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a magyar nemzet gyakran került királyával összeütközésbe. Pedig nem vesszük figyelembe, mikor egyes trónkövetelők vagy a királyi ház nagyravágyó tagjai idéztek fel polgárháborúkat. Nem számithatjuk a jogi ellentétek közé azon eseteket sem, melyekben egyes nagybirtokos urak vagy önző célokat követő pártok szálltak szembe a királyi hatalommal.

Csak azon eseteket tárgyalhatjuk, mikor a királyok erkölcs, jog és szabad-ságellenes uralmának meggátlására szervezkedik a közjogi nemzet s az Egyház, néha jogos alapon, gyakran azonban jogtalanul, forradalmi körülmények közt, talán fegyveresen is.

Géza és Sz. István szervezőfélben levő monarchiájával szemben törvényszerű ellenőrzésről és felelősségrevonásról nem szólhatunk. Csak a nemzet léte és az erkölcs védelme szempontjából jogosultról, ha nem is törvényen alapulóról lehet beszélni. A nemzet részéről való ellen-őrzésre és belőle folyó intézkedésre a fejedelmek korabeli alkotmány értel-mében a nemzetgyűlésnek lehetett volna joga, de épen első monarcháink nem hivják össze a nemzetgyűlést, nem ismerik el jogait. Ez az ősi alkotmánnyal ellentétben álló, erős középponti hatalom azonban ellen-tétbe állítja Gézát is, Sz. Istvánt is a nemzettel. De van elég hatalmuk arra, hogy a különben is nagyon széttagolt nemzet egységesen fel ne léphessen, a részleges, törzsek szerint szervezett ellenállást pedig leverhessék.

A Géza és főként Sz. István ellen támadó felkelések okai közt feltétlenül szerepel a régi politikai rend s a régi vallás védelme. Mint a legtöbb felkelés, ezek is személyek nagyravágyásán, érdekeltségén át születnek meg. Csak a mozgalomhoz csatlakozók felfogása ad m a g a s a b b r e n d ű célt is a küzdelemnek. E mozgalmak annyiban jogosaknak tűnnek fel, amennyiben minden meglevő politikai berendezés a nemzet köz-akarata ellen kezdett törekvésekkel szemben mindenkor jogosan védi létét. Már pedig sem Géza, sem Sz. István nem kérdezte meg a nem-zetet. Saját akaratukat követik, mivel a körülmények kényszerét meg-érezve szükségesnek tartják az átalakulást. A jövő igazolta politikai bölcsességüket, úrrá lettek a felkelésben.

A mult védelme még egy-két évtizeden át vissza-visszatér mozgató erőként a királyaink ellen indított felkelésekben. De először a királyságot ellenző elem, aztán a vallásellenes elení is kimarad belőlük s megmarad hajtóerőnek az egyéni sértettség vagy a nemzeti függetlenség védelme.

Minthogy azonban a nemzetek életében a tisztán egyéni nagyravágyás vagy sértettség nagy, m a r a d a n d ó felfordulást előidézni nem tudna, a mozgalmak okaiként lassinkint a királyok zsarnoki, igazságtalan, pazarló, törvénytelen, vagy a nemzet függetlenségét is veszélyeztető tettei kap-csolódnak hozzá s így teszik veszélyessé a megmozdulást.

Ilyen mindjárt a Péter uralma ellen támadt első felkelés. Króni-káink a Péter ellen támadt felkelés okaiul olyan tényeket hoznak fel, amelyek a magyarság érdekeinek sérelmét s a nemzeti öncél é s függetlenség veszedelmét mutatják. A király politikai és erkölcsi téren is visszaél királyi hatalmával. Külön kötelezettsége Gizella özvegy királyné személyének és vagyonának tiszteletben tartása s azt is megsérti. Ha

azonban közelebbről szemügyre vesszük az eseményeket, első és fő oknak azt kell látnunk, hogy a magyarság a monarchiában még nem látja érvényesülni nemzeti célját. Bármint vélekedjünk is a vérszerződés pontjairól, el kell ismernünk, hogy Árpád ivadékainak a trónhoz való joga kétségen felül áll. Már pedig Péter trónralépésekor élnek Árpád-fiak és a leányági leszármazottal szemben, mégha a trónöröklés rendje biztosítja is neki a trónt, a nemzet közvéleménye elsőséget ad nekik.

A királyságnak még nem volt lelkeket átható olyan tekintélye, hogy a király trónöröklés-rendező intézkedését s így Péter királyságát a nem-zet elismerte volna.

Két pártra szakad tehát a nemzet. A p a p s á g és a királyi főtiszt-viselők kitartanak Péter mellett ; a régi, önzőbb törekvéseket is tűrő rendszer visszakivánói, talán a vérszerződés tanácstörvényeinek jogosí-tottjai is, mellőzést tapasztalva, mondhatnánk fajvédő mozgalmat indí-tanak az idegennek tekintett király ellen az Árpád-fiak érdekében. Gyűlö-letessé tehette Péter uralmát az a körülmény is, hogy tisztjeire bizza az ország kormányát s ezek visszaélnek a rájuk bizott hatalommal, mialatt Péter a németek ellen harcol.

A mozgalom mindenesetre az alsóbb néprétegekben indul meg és annak irányt Aba személyes nagyravágyása szab. A mozgalom eredménye forradalom : trónfosztás és elűzés.

Abával azonban nem tért vissza sem a nemzettől kivánt régi rend, sem az Árpádfiak uralma. A királyság hívei is nyilt ellenségként állanak Abával szemben, miért is legyilkolásukkal igyekszik tőlük szabadulni.

De ugyanakkor, bármennyire szeretné is és keresi is rá a módot, nem tudja magát megkedveltetni azokkal, kiknek segítségével trónra jutott.

A törvényes király hívei kegyetlensége miatt nyíltan ellene fordulnak, a nemzet közfelfogása magára hagyja, mert nem következett be az, amit mozgalmától várt. A keresztény királyság intézménye fennmaradt, csak a személy változott s ez a személy az Árpádfiak jogaival szemben bi-torlónak tűnik fel. Abát először az Egyház, Szt. Gellért vonja felelősségre és megdorgálja kegyetlenségéért, azután a legitim király hivei külföldi segítséggel támadnak rá és a nemzettől magára hagyott Aba király-gyilkosságnak esik áldozatul.

Péter visszakerült trónjára, hivei és a külföld segítségével, de a nemzet közszelleme továbbra is ellene van. Ezt az ellenszenvet újabb okok erősítik: Péter bosszút áll a nemrég ellene támadókon és a nemzet függetlenségét kockára teszi, mikor elismeri hűbérurául a német császárt.

S a királyi tisztviselők erőszakos uralma tovább tart, az Árpádfiak még mindig külföldön bújdosnak.

A nemzetet hevítő és új anyaggal tápláló erők szükségképen idézik elő az újabb mozgalmat. Visszahívják az Árpádfiakat, de a felkelők, okulva Aba szerepén, határozott kívánságokkal lépnek eléjük. Egyik kívánság a keresztény királyság megszüntetése, másik az a tény, hogy nem mint királyt fogadják a hazatérő Andrást és Leventét, hanem mint a nemzet ősi, alkotmányszerű született vezéreit. Hogyan is várhatiák volna királyként, mikor az egyháziak legyilkolása, templomok lerom-bolása, a kereszténység megszüntetése nyiltan kifejezett óhajuk vagy

tetteik e r e d m é n y e ? A királyt u. i. ebben a korban, Sz. Istvánt, Pétert s a külföldi királyokat is, királlyá az Egyháztól végzett koronázás tette.

A pogányságot és a régi fejedelemkori rendet akarják a felkelők vissza-állítani.

A Péter ellen támadt második felkelés szintén forradalmi és ered-ménye a király-gyilkossággal határos vakítás és fogságbavetés. A király fogságában hal meg.

I. András politikai bölcsesége helyes útra terelte a túlzók forra-dalmi megmozdulását. Amit Sz. István a nemzet léte és jövője érdeké-ben szükségesnek tartott, azt ő is jónak találta és a királyság híveire:

a papságra és a királyi tisztviselőkre támaszkodva helyreállította a keresz-tény királyságot.

Az I. András I. Béla közt folyó küzdelem személyi okokból indul meg. Nemzeti vonást csak az a körülmény ad e küzdelemnek, hogy a királyellenes mozgalmak a még mindig hatóerőként működő régi rendszer híveiben támogatásra találnak. Ennek bizonyítéka Bélának trónraléptekor hirdetett székesfehérvári gyűlése. A nemzetnek ekkor nyílik először alkalma a királyság megalapítása óta az egységes állásfoglalásra.

Tömegesen vonulnak Fehérvárra és a jelek szerint készülnek, legalább egy részükben, a kereszténységgel és belső összefüggés miatt a király-sággal való leszámolásra is. A király fegyverrel veri szét a forradalmi tömeget, vezetőit fogságba veti és a Sz. Istvántól megkezdett személyes uralmat folytatja. Bitorló ugyan, de a nemzet hozzájárul, illetve tűri uralmát, mikor már leverte az ellene megmozdulókat. De ezzel véget is érnek a királyellenes mozgalmak rugói közt az eddigi mozgató erők.

Szervezett mozgalom többé nem fejlődik ki sem a kereszténység, sem a királyság ellen, csak a király ellen.

Amint látjuk tehát, az eddigi mozgalmakban az egész rendszer volt kitéve támadásnak.

A következő időkben már a hatalom gyakorlásának módja mellett első sorban a személyes nagyravágyást találjuk a király ellen induló mozgalmak okának Ezeket is átszövik erkölcsi vagy nemzeti, magasabb rendű okok és célok. I. Béla fiai, Géza és László pl. életük védelmére és az ország függetlenségének biztosítására fognak fegyvert és űzik el Salamont trónjáról. Mikor a királyi trónra kerülnek, nem tekintik magu-kat a trón jogos birtokosának ; de mivel a nemzet nem akarta a német hűbéresuralmat elismerő Salamont visszaültetni a trónra, a nemzet aka-ratának engedve vállalják az uralmat. A nemzet állásfoglalása forradalmi, de érthető. Ki is tart a nemzet álláspontja mellett és megakadályozza Gézát is, Lászlót is abban, hogy a trónt Salamonnak visszaadják. A pápa-ság támogatja a nemzetet és VI . Gergely felelőssé teszi Salamont az ország függetlenségeért. Minthogy ezt Salamon hajlandó volt feláldozni, igazságosnak és jogosnak tartja a trónfosztást. Az Egyházjog és a tételes magyar jog ugyan nem igazolja felfogását, de az önvédelem, létvédelem joga alapul szolgálhatott a nemzet eljárásához. Ezt az ala-pot hagyja jóvá a pápa.

Salamon és a hercegek küzdelmével vége van annak az időnek, amikor a koronás király ellen felkelő mozgalmak természetes

szövet-ségest találnak a magyarságban. Géza, Sz. László és Kálmán egyéni tulajdonságai és a királyság megalapítása óta eltelt idő, benne az első é s második, a múltról még közvetlenebbül tudó nemzedék kihalása

megerősítik a keresztény királyság helyzetét.

A királyok hatalmát eddig is és még egy századon át nem lehetett ellenőrzés alá vetni, annál kevésbé felelőssé tenni a királyt tetteiért.

Amikor ezekhez hasonló eseményeket látunk, azok nem nyugosznak törvényadta jogon, csak általános erkölcsi, illetve a nemzet létét és ö n -célját védő természetjog alapján. Királyaink hatalma szinte korlátlan, kötelességei sincsenek írásba foglalva, vagy csak erkölcsi és nemzeti létet biztosító kötelességek azok. Amennyiben más kötelességet is talá-lunk, azt a király önként, szabad akaratából ismeri el. Ilyen pl. az a hatalmi kérdés, melyet sem Géza fejedelem, sem Sz. István nem igye-kezett megszüntetni, hogy a nemzet teljes jogú tagjait nem kötelezheti támadó háborúra. Ebből fakadt a nemesség II. István korabeli orosz-országi hadi engedetlensége. De a nemzet nem gondol ekkor sem a felelősségre-vonásra, inkább a király fenyegetőzik. Mert II. István a Sz.

Istvántól alapított korlátlan hatalom legöntudatosabb, gyakran a nemzet érdekeivel nem törődő, egyéni birtokosa. Az ellene készülő trónfosztó törekvés azonban, valamint a II. Béla ellen zsarnoki gyilkosságai miatt Borics trónkövetelő érdekében megindult mozgalom is, eredményte-len volt.

Csak érintjük, hogy a XII. században a királyi hatalommal és idegen befolyással szemben a nemzeti érdekeket elsősorban egyháziak védik. IV. István és II. László jogtalan uralomra való törekvéseit és a görög császár magyar függetlenséget veszélyeztető törekvéseit Lukács esztergomi érsek fellépése s a tőle irányított nemzeti akarat hiusítja meg.

De van bátorsága arra is az Egyháznak, hogy a törvényes királyt, III. Istvánt kiközösítse, mikor hatalmával visszaélve, egyházi birtokokat foglalt le. Az esztergomi érseknek királyt ellenőrző nagy hatalmát két körülmény fejleszti ki. A király koronázását az esztergomi érsek végzi jogosan, tehát megtagadhatja a koronázást attól, akit az nem illet meg jogszerint, vagy méltatlan rá Ez nem jog, hanem csak lehetőség. Tévedés is lehetséges ezen hatalom kifejtésében s ilyen tévedést követ el Lukács érsek, amikor III. István halálakor a trónra egyedül jogosult Béla koro-názását megtagadja, egy ideig vitássá is lesz az esztergomi érsek kizáró-lagos koronázó joga, de a XIII. század elején a római Szentszék és királyaink biztosítják azt. Az esztergomi érsek ellenőrző hatalmát fejlesz-tette ki az a körülmény is, hogy ő a királyi család főpapja, a szentségek kiszolgáltatója. Ebben a minőségében szintén alkalmat talált, első sor-ban erkölcsi téren arra, hogy a királyt ellenőrizze, a szentségek meg-tagadásával erkölcsös, sőt igazságos uralomra kényszeríthesse.

A római Szentszék ellenőrző befolyásának nyomait találjuk Imre és II. András uralma alatt. Imre azáltal hívja ki maga ellen a Szentszék ro^szalását, hogy egyik püspököt az oltártól elhurcoltatja s a Balkánra induló pápai követet fogságba veti. II. András viszont bátyja ellen fog fegyvert és nem teljesíti hosszabb időn át szentföldi hadjáratra

vonat-kozó kötelességét. Ezek a kisebb összeütközések azonban

következ-mények nélkül multak el. A további esekövetkez-mények pedig már átvezetnek bennünket a második korszakba.

2. A Xill. századdal megkezdődik a király kötelességeinek körül-írása és vele írásos joggá lesz az ellenőrzés is. A koronázási eskü és hitlevél az erkölcs, igazság és nemzet öncélja szempontjából való kötelességeket állapítja meg, de a király külön írásos kötelezettséget vállal a másoknak adott jogok tiszteletben tartására is. Ilyen kötele-zettségeket foglalnak magukban a kiváltságos népeknek, egyes nagy uradalmaknak és az Egyháznak adott privilégiumok, első sorban az aranybulla 1222-ben.

Az aranybulla kiadatása már maga is forradalmi szervezkedés ered-ménye. II. András koronázási esküjében erkölcs és igazság szerint való és a nemzet érdekeit munkáló ígéretet tett. Gertrud királyné befolyása alatt azonban a király nem tartotta meg esküjét. A királyné rokonai és egyéb idegenek hivatalokhoz, nagy birtokhoz jutnak, a magyar urak mellőzést szenvednek, nagyban folyik a pazarlás, a királyi főtisztek erőszakoskodnak. A nemzet vezető, de nagy részben mellőzött nagyurai szervezkednek a királyi esküvel ellentétes uralom megtörésére. András király helyett fiát, a fiatal Béla herceget akarják trónra ültetni. Az ese-ményeket talán magánbosszúra alkalmat adó erkölcsi sértés siettette és terelte részben más irányba. Az összeesküvők a detronizáció helyett királynégyilkosságot követnek el. Jogra nem hivatkozhatnak s a király mégis nagyon mérsékelt a büntetésben. Egyet azonban mégis elért: az indulatok iránya róla elterelődött. A büntetésen kivül, úgy látszik, enged-ményeket tesz a nemzeti kívánalomnak, mikor Béla herceget királlyá koronáztatja, királyi udvart rendez be számára és ezáltal ki nem fejezett ellenőrző lehetőséget teremt az ifjú király pártja számára.

II. András azonban nem változott meg. Könnyelműsége és pazar-lásai és tisztviselőinek erőszakossága idézte elő az európai eszmék

II. András azonban nem változott meg. Könnyelműsége és pazar-lásai és tisztviselőinek erőszakossága idézte elő az európai eszmék

In document Pannonhalmi Szemle 1927 (Pldal 22-35)