Irta: Koller Pius (Budapest).
Az újabb időben, amióta a világháború okozta viharnak utóhullámai is iassan elsimultak s az egyes nemzetek tudósai összeköttetéseiket ismét fölelevenítették, különösen a természettudományok köréből egyre több és több eredményről hallunk. — S ezek olyanok, amelyek csodálkozásra és gondolkozásra késztetik önkénytelenül is az embert.
Néhány évtizeddel ezelőtt Johannes Müller, korának legnagyobb életbúvára pl. az idegingerület terjedési sebességéről azt állította, hogy ez mérhetetlenül gyors s nem is lehet megmérni kísérletileg soha. Pár év mult el azonban, amikor Helmholz a másodperc tizedrészének pon-tosságával meghatározta az inger-terjedés sebességét. A Kaiser Wilhelm Gesellschaft különböző tudományos iutézetei kiváló búvárok vezetése mellett sok olyan problémát oldottak meg, melyről azt hittük, rejtély marad előttünk örökre. A kolloid-chémia eredményei olyan távlatokat nyitottak meg, melyet eléggé mérlegelni sem tudunk.
S itt nyúlnak hozzá a hívő ember lelkéhez a modern természet-tudomány eredményei — mert a legnagyobb titkok egyikét, az élet problémájának megoldását hozza közelebb a tudomány. A kérdés nagyon is aktuális, hiszen csak 1921-ben mondotta Rhumbler optimisztikus nyilatkozatában : „nem tartjuk kémiai oldalról reménytelennek, hogy egy szerencsés fogással, nagy kémiai tudással, a sterilitás minden szabályá-nak a betartásával sikerülhet olyan kémiai testeket kombinálni, amelyek az élőlények összes tulajdonságait mutathatják." És a modell-kisérletek igazolni látszanak Rhumbler szavait. Wilhelm Roux 1914-ben a hallei természettudományi akadémián 10 tulajdonságot vesz fel, amelyeknek összesége adja az élőlények jellegzetességét. Ma már mind a 10 tulaj-donságot sikerült kimutatni kémiai laboratoriumokban készült modelleken.
Leduc ilyen irányban végzett kísérletei már 1912-ben figyelmet keltettek.
Bersteinnak és Rhumblernek ilyen modellkísérletekkel sikerült kimutatni a táplálkozás, mozgás, osztódás stb. életjelenségeinek szigorú kémiai s fizikai törvényszerűségét. Ezzel pedig ismét aktuálissá lett a mecha-nizmus és vitaiizmus kérdése, vagyis kimondható-e általános érvényes-séggel, hogy a kémia és fizika törvényei uralkodnak az élő organizmusok világában — s így az élővilág csak csodálatos mechanizmus volna-e.
A természettudósok azonban nem elégedtek meg az elért ered-ményekkel és most az élet lényegét, alapját, végső okát akarják kikutatni és tisztázni. Nem a morfológiai alakképzést teszik modell-kisérletezé-seikkel érthetőkké, hanem a biochemiai reakciókat. Az 1923-ban Nobel-dijat nyert Hill és Meyerhof kutatásai aránylag rövid idő alatt tisztázták az élet egyik legnagyobb csodájának, az izommozgásnak a mechaniz-musát s azt „vitalisztikus" titokzatosságából technikai géppé konstruálták.
Az izomsejt glykogénje tejsavvá alakul, amely a sejt mégrövidülését, feszültségét hozza létre; oxigén hatására a tejsav átalakul glykogénné;
restituálódik. Ha oxigén nem jul hozzá, akkor a tejsav mindinkább kon-centrálódik és bekövetkezik az izom utolsó összehúzódása: a hulla-merevség.
Nagy haladás figyelhető meg az idegingerületi folyamatokkal végzett kutatásoknál, ahol Einthoven klasszikus kísérletei keltették közelmúltban a legnagyobb érdeklődést. Einthoven húros galvanométere (melyért 1924-ben ő nyerte el a Nobel-díjat) mutatta ki az ingerületi folyamat lényegé-hez tartozó potenciál változástól létrehozott működési áramot. A potenciál változások ismeretlen minőségűek ugyan még, de Hőber kísérletei és vizsgálatai itt is megállapítják a mechanika, illetve fizika területén működő törvények érvényességét.
A kolloid-kémia az élet végső egységeinek: a sejteknek szerkeze-tével ismertetett meg bennünket. A sejt alapanyaga, kolloid-szerkezetű és mindaz a szabály, mely a kémiai vizsgálatok szerint jellemzi az ilyen anyagokat — változás nélkül érvényes a sejt anyagára is. A sejt alap-anyaga a plazma olyan különálló részecskék tömege, melyek a mole-kuláris méreteket meghaladják, viszont azonban oly kicsinyek, hogy csak ultramikroszkóp segítségével láthatjuk őket. A sejten is megfigyehető a Tyndall-tünemény; vagyis a sejt is épen olyan inhomogén optikailag, mint egyéb kolloid-oldat. Az ultramikroszkópikus részecskék Brown-féle mozgását le is tudjuk rajzolni és láthatjuk, hogy mindenegyes részecske szakadatlan rezgésszerü helyváltoztatást végez. Ha a kolloid állapotú anyag ultramikroszkópikus részecskéi növekednek, beáll a koaguláció, a kicsapódás s a kolloid gel-állapottá változott. Lepeschkin biológus
1926 ban közzétett vizsgálatai azt bizonyítják, hogy a szervezet halálát az okozza, hogy a sejtek alapanyagának kolloid állapota megszűnik.
Mert a kémiából tudjuk, hogy a kolloid-állapot instabil és mindinkább közeledik a gelek stabil állapota felé. Ha ez megtörtént, akkor beáll a halál. De nemcsak a halált, hanem még az öregedést ilyen kolloidális anyagváltozásnak tekintik sokan Tschermák nyomán. Ő ugyanis Van Bemelen-nek a kolloidokon észlelt hiszterezis jelenségét a sejt anyagára is átvitte. Ez a jelenség a vízmennyiség felvételével kapcsolatos, mely-nek fokát a kolloid-oldat múltja állapítja meg. Tehát az élő anyagra, az élet alapjára érvényesek mindazok a törvények, melyek a kémiában, fizikában, mechanikában szabályozzák az anorganikus anyagokat.
Az elmondottak rávilágítanak ennek a kérdésnek fontossága. Érez-zük azt, hogy nem alapné küliek a természettudósok kijelentései. Elénk tornyosul alapvető kérdésként, vájjon a szervezetlen és szerves világ között lévő hasonlóság valóságos-e vagy csak látszólagos. Valami külön-legességek-e az o r g a n i z m u s o k ? Működik-e bennük értelmes architek-tonikus erő, van-e törvényszerűségük — vagy talán csak nagyon bonyolult és differenciálódott szervezetlen k é p z ő d m é n y e k - e ?
Az értelmes, seleologikusan működő belső erő létezését hirdető vitaiizmus és az organizmusok életjelenségeit fiziko-kémiai folyamatokra visszavezető mechanizmus évszádos harca ez. De hatásában e küzdelem mélyre nyúlik. Ha az utóbbi az igaz, akkor jogosult az „Egy" princí-piumot valló monizmus, ha az előbbi igaz, akkor meg van a joga a dualisztikus világnézetnek is.
Sokan azt hiszik, hogy ez a harc már idejét multa, a nagyközönség érdeklődési köre más szférában mozog, vagyis a vitaiizmus-mechanizmus problémája nem aktuális. Igaz, jelenleg csak a tudósok agyát foglalkoz-tatja : Meyer, Ariens Kappers, A Piîsser, M. Heidenheim és Driesch, Ungerer utolsó években megjelent műve a mechanizmus vagy Oesterreich szerint helyesebben fiziko-chemizmus és vitaiizmus küzdelmének egy-egy tanújele. S a modern biológiai kutatás naponta növeli a meglepőbbnél meglepőbb eredményeket, melyek a mi lelkűnktől idegen tábor érveit gyarapítják. Az idő is elérkezik, amikor a közvéleménybe bele fogják dobni ezeket az elméleteket s jajj lesz, ha minket — készületlenül talál.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a harc kimenetele ránk nézve rossz lehet. De rengeteg lelki kár, megzavart belső béke lenne az ár, melyet fizetnünk kellene ebben a harcban, ha nem készülnénk fel előre.
Az élet problémájának megoldását csak a metafizikától várhatjuk.
A tényekkel, jelenségekkel foglalkozó tudós csak az életet hordozó a n y a -got tudja analizálni, magát az élet lényegét a külső-világból egyedül meg nem magyarázhatja. Legfeljebb milyenségére következtethet. Ha pedig mégis bele akar nyúlni ebbe a kérdésbe is, a természet világának horizontja a metafizika távlatára nyúlik át és harmónia helyett oka lesz a legnagyobb diszharmóniának. Driesch, Meyer és Boutroux részben a metafizika, részben a logika útjaira terelte már ezt a kérdést. Érzik, hogy itt legnagyobb szava a bölcseletnek van. Meyer nyiltan hangoz-tatja is, hogy a speciális tudomány csak részletkérdésekkel foglalkozik s ha eredményei összhangot kívánnak, akkor a filozófiának kell segít-ségére sietni. S már erről az oldalról is támogatják a fiziko-kemizmus irányát. T ö b b terrnészetbölcselő induktiv okoskodásaiból levont végső konklúzió Meyer-féle fogalmazása így szól: „A természet világában minden összefügg a legnagyobb egységgel — s bármelyikből is indu-lok ki, elérek a másikhoz." Generális, általános tétel, mely azt mondja, hogy a természetben egy törvényformula van s ez különböző szemszög-ből nézve alkalmazható a természettudomány minden területére. Driesch ezt a tipust a biológiában keresi, Meyer a mechanikában. Sőt Meyer kijelenti, hogy a „bilologizmus" ideje lejárt, az élővilág nem lehet semmiben normája az anorganikus jelenségeknek.
A fiziko-kémiai elméletnek főbizonyítéka egy deduetio ad absurdum.
Ha az élőlények nem tisztán fiziko-kémiai képződmények, akkor az egész világkép egysége, az energiaelv is — megdőlne. E negatív a r g u -mentum mellé felsorakoztatja a pozitív argu-mentumokat, melyek közül a leghatalmasabbakat éppen a mai modern biológia s kémia szolgál-tatja — amint már említettük is.
A fiziko-kémiai elmélet legnagyobb gyöngesége azonban, hogy nem tudja eddig még kimutatni a fizikai és kémiai folyamatoknak szer-ves élet létrehozására való elégségességét. Rhumbler szavai jelenleg csak utópiát rajzolnak. Viszont a neovitalizmus olyan rendszert épít fel dualisztikus felfogásával, mely a mai legtudományosabb eredményeket is magába tudja fogadni s a kép harmóniája nem homályosul. Drieschnek Aristotelestöl átvett entelechiája, Reinke dominansai, Sachs energidái stb.
mind olyan vitalisztikus erők, melyek c s u p á n a szervetlen erők irányára
* *
volnának befolyással, azonban a már meglevő energia-quantumhoz sem hozzá nem adnak, sem tőle el nem vesznek semmit. Mivel pedig a teleologikus történéseket merő kauzalitással meg nem magyarázhatjuk, az élőlényekben autonom tényezőként működő „biologia konstanst" kell felvennünk.
A vitalistikus elmélet döntő érvényű argumentuma az élővilág magasabb fokán fellépő heterogén ellen : a pszichikai. Olyan tény, mely ad oculos bizonyítható, s amit elfogad a mechanizmus tábora is. Érez-zük s tudjuk, hogy az organizmus nemcsak fizikai és kémiai folyamatok halmaza, hanem ezeken kívül még valami plus-nak is kell jelen lenni, hogy harmonikus egységes egészet a d j a n a k ezek a folyamatok, kell valaminek lenni, mely a szervetlent szervessé teszi.
Ha azonban az életfolyamatok megmagyarázásához dynamikus irányító elvet veszünk is fel, ezzel korántsem oldottuk meg a természet-tudomány sok problémáját. A mikéntnek s hogyannak kérdései továbbra is feleletre várnak. Miként kapcsolódik a vitalisztikus életelv a szervet-lenhez, hogyan hatnak ezek az erők stb. A legújabb eredmények is bonyolultabbá teszik a problémát, de állásfoglalásunkat nem befolyásol-hatják, mert a vitaiizmus s a vele kapcsolatos dualisztikus világnézet sokkal megnyugtatóbb magyarázatot tár elénk, mint a fizika-kémiai elmélet.
Az univerzum és valóság mélyébe látni, egyelőre nem adatott meg az emberi kutatásnak. S ha most sötétség is ölel körül minket, ha a modern ember lelkét feloldhatatlan disszonanciák tépik is, nem a két-ségbeesés utolsó tennivalónk, hanem a teljes odaadás a Végtelennek, a Kimeríthetetlennek.
Amíg az ember szive megoszlott, addig kifelé néz és kedélye csapongó. Földi dolgok öröme, búja hányja és veti, mert a földiek még benne élnek.
Ruysbroeck.
Ha a világi gondok özöne és viharja rádereszkedik, imádkozz.
Mikor az apostolok imádkoztak, elállt a vihar és nagy csendesség lön.
De Ponte Lajos.
Figyelő,
Kereszies sz. János, a. doctor myslícus.
Az Egyház feje dicsfénnyel övezte a kármelita-rend büszkeségét, szent Teréziának hűséges munkatársát, Keresztes sz. Jánost — az egyház-tanítók dicsfényével. Az egyházdoktorok fénylő csillagok az Egyház egén.
Valamennyien nemcsak az életszentség ragyogásával tündökölnek, hanem bennük és általuk fénylik az idők sötét folyásán a hittől megvilágosult értelem. A Szentlélek hét ajándékából övék a tudás, a tudomány és az értelem ajándéka, melyekkel bevilágítanak a hívek lelkébe és évszáza-dokon, évezredeken át általuk gazdagszik a mi hitünk.
Lux in tenebris lucet. A világosság a sötétben fényeskedik.
Keresztes János világossága — hogy úgy mondjuk, az egyházi tudomány legsötétebb terén világít — a misztikában. A neve is annyit jelent e tudománynak — hogy rejtett, lezárt, tehát sötét tudomány. Mi a misztika? A lélek útja az ő Istenéhez. Ennek az útnak célpontja, vége maga a fény, az Istenség áradó fénye, melybe beletorkollik, beleömlik, belevész a lélek kicsi kis mécsvilága. Keresztes sz. János rávilágít ennek az útnak a végére i s ; halhatatlan művei közül a két u t o l s ó : az étö szeretetláng ; a szellemi páros ének a lélek célhozérésének boldogságát rajzolja — felülmúlhatatlan mélységgel, költőíséggel, a megtapasztalás varázsával. Azonban Ker. sz. János élethivatása mégsem az, hogy a célhozérést mutassa m e g ; ő a kiindulásban a mozgató, az úton vezető.
Ezt az utat nemcsak Ker. sz. János világítja meg ; a nagy egyház-tanítók mind foglalkoznak a misztikával; sz. Bonaventura, sz. T a m á s ezen a téren is biztos vezetők. Ker. sz. János kizárólag ennek a tudománynak a hirdetője; nem felfedezője a misztikának, hanem nagy g y a -korlati érzékkel megáldott kifejtője, aki főleg Ps. Dionysios Areopagitára támaszkodik a lélek sötét éjszakájának megvilágításában.
Mielőtt rávirradna az Istentkereső lélekre a hajnal, mielőtt suga-raival átitatná, fürdetné, boldogítaná a lelkek fölkelő napja, a Sol oriens, aki sohsem nyugszik el, a léleknek át kell haladnia a maga éjszakáján, a maga sötét éjszakáján.
Mi a lélek sötét é j s z a k á j a ?
Hiszen vannak az életnek sötét éjszakái, melyekre ha gondolunk, könnyen eltévesztjük sz. János gondolatát. Vannak éjszakák, melyekbe nem ragyog a csillagok mécse, a hold ezüstös f é n y e ; elborult az ég-boltjuk és botorkál bennük a lépés.
A fájdalom borítja el néha így az élet égboltját. Leszedi vágyaid reménycsillagát, eloltja minden világosságodat. Hogy elsötétül az élet, mikor nyitott sírokba kell néznünk szeretteink után ! Mily beborult a kedély, ha nagy veszteségek érnek, ha te is ülsz — hazádnak, házadnak, vagyonodnak üszkösödő romjain ! Ha elhágy, akire szivedet akasztod, ha magadra maradsz — szeretet, dal, öröm nélkül. Sötét éjszaka lesz az életed — de nem ez a lélek igazi sötét éjszakája, melyben Ker. sz.
János a vezéred.
Láttál-e már m a g a s hegyről egy v á r o s i ? A szemed elcsudálkozik azon, hogy felülről tiszta időben sem látod a házakat, tornyokat, kémé-nyeket. Alulról ha nézed, észre sem veszed, hogy közted és az ég közt táboroz a város minden piszkos gőze, gáza, füstje és korma. De ha fölülről nézel lefelé, akkor^ ez a sötét, piszkos réteg eltakarja a várost, a mezőt szemed elől. És ebben a légkörben élnek az emberek, élsz te magad i s ; itt csiripelnek a verebek, a bokrokban énekelnek a rigók; fönnt, a piszkos levegőben, röpködnek a madarak. Csak a sasok
— járnak fönnt, az egészen tiszta légben, csak ők fürödnek a n a p s u g a -ras, üde magasságokban. A sasoknak sötét az a levegő, melyben a kisebb madarak élnek — és a saslelkeknek éjszaka az, amit a földön kúszó lelkek világosságnak éreznek.
Aki ily légkörből fel akar jutni a tiszta magasokig, aki a sziklák ormán akar megpihenni és élvezni a napot és messze kinézni a fehér-fejű óriások közt az Isten alkotására, a nagy természetre, annak át kell jutnia azon a sötét régión, mely a föld és a magasság közt elterül. Aki a Napok Napjához, az Istenhez akar eljutni, annak is át kell jutnia azon az éjszakához hasonló sötétségen, melyben él, amely körülve zi.
De nehéz ezt megértetni egy emberrel, aki benn él az élet vásári forgatagában — hogy messze él a világosságtól, hogy villanyfényes kultúrája még csak esti homály sem a lélek számára, hogy palotái vakondoküregek, vagy sötét bagolyvárak. Még nehezebben érti meg, hogy egész érzéki világa — amig benne és általa az Isten képét föl nem fedezi — éjszaka, sötét éjjel, melyben a lélek a maga igazi életét, fényét nem találja. Hisz a külső világ a maga szépségét, varázsát érzé-keink útján közli. De a mécs világa elhomályosul a százas égő vakító fényénél és így homályosul el minden földi teremtett fény a nemteremtett fénnyel szemben is.
Aki Keresztes Sz. Jánost meg akarja érteni, annak úgy kell az életet, a természetes életet látnia, hogy éiszakában járunk, egész sötét éjszakában, míg érzékeinknek, szemünknek, fiilünknek, tapintásunknak életét éljük. Azt hisszük, világosság veszi körül érzékeinket, pedig az egész világosság nem több, mint a szentjánosbogár vibrálása; oly kevés, hogy a hordozóját se látod tőle, pedig parányi lény csak ; oly kevés, hogy körötte, mellette nagyobb lesz a sötétség.
Ezt az érzéki életet kell megtagadni, ezeket a test résein benyo-muló fényeket kell lezárni, ha azt akarjuk, h o j y az igazi világosságra, életünk igazi tartalmára eljussunk. Ez a sötét éjszakának első fele, az az érzéki rész éjjele. Ketten dolgoznak az érzéki fény elfojtásán — a lélek maga és az Isten. A lélek, mely elvonja magát a világtól, az anyag-tól, az érzéki örömöktől ; mely rálép a szük és rögös útra és viseli a maga keresztjét mindennap ; — é s az Isten az ő kegyelmével, ki a lélekből kitépi a földhöz tapadó gyökereket, elveszi a testi élvezetnek, a világ örömeinek izét és a fájdalom hamujával permetezi be az érzékek táplá-lékát, hogy fájjon és undort keltsen élvezésük.
Aki az Isten képét akarja kidolgozni, előhívni a lélek lemezén, az úgy jár el, mint a fotográfus. Bezárkózik egy setét kamrába és ott kezdi el a munkáját. Ha bezártad magad a lélek sötét kamrájába, ha az érzékek
ablakréseit is elfüggönyözted, neked is új világosságra van s z ü k s é g e d ; Igaz, ez az űj fény is homályos lesz, mint a fényképező vörös fénye, de a míg az isteni képmás vonásai elő nem tűnnek lelkeden, addig ez a homályos fény lesz a vezéred : a hitnek a fénye. Ahogy a sötét-kamrában nem szabad más fénynek lenni, csak annak az egynek, ép úgy nem lehet lelkedben sem más világosság, mint a hit fénye. Elol-tottad érzékeid mécsét, el kell oltanod értelmed, emlékezeted lámpáját is.
Röviden, de sokat mondóan fejezi ki ezt a szent Egyháztanító:
Hogy megértsd Öt teljességben, Ne tudj semmit földön, égben.
Az élvezi majd egészen, Ki nem élvez életében.
Hogy mindent elérj e hegyen Jelszó — a lemondás legyen.
Mert míg szíved mást is szeret, Isten a tied nem lehet.
íme, az értelmi rész sötét éjszakája, mely a Szent Doktor szerint sokkal sötétebb, mint az első. Éjfélbe jutottál, elhalt érzéki világod, hallgat az értelem és a tudomány is. Magadat is elfeledted ! Amit tudsz, az mind csekélynek tűnik fel itt; önkényt kiüresítetted magadat és a kegyelem rád eresztette a lélek tisztító tüzét, melv kiégeti a természet minden salakját lelked, szellemed redőiből. Ez a tűz, mint kínos szen-vedés járja végig a földtől szabaduló elmédet, elhagyatottnak érzed magad, hiába keresel vigasztalót, elhágy minden. A getszemáni kert magányos kínja lehet az életed és előtted a szenvedés éjszakája és a keresztút borzalma.
Igen, ha meg akarsz teljesen tisztulni, akkor nem kerülheted el Krisztus keresztjét.
Ne g o n d j l d , hogy Krisztus hűséges szolgájánál, akinek a neve is
„Keresztes", mást találsz, mint a kereszt bölcseségét. Erről pedig meg-írta az aposto', hogy a kereszt bölcsesége bolondság az emberek előtt.
Ezért tanulják oly kevesen ezt a legfőbb tudományt, ezt a legnagyobb bölcseséget — a docta ignorantiát, a tudós tudatlanságot.
De mire való belépni az érzékek és az értelem e rettenetes éjjelébe?
Bizony sokan visszaborzadnak tőle, mert nem gondolnak rá, hogy ez éjszaka végén ott dereng a hajnal, előreveti a maga sugarait és már-már mutatja fénylő, ragyogó arcát a Nap.
A kátváriát felvaltja a feltámadás dicsősége, a lélek éjszakáját a hitnek, a kegyelmi életnek fénye; a teljesen kiüresített lélek mélyén fel-tűnik a jelenlevő Isten boldogító arca, a világot elhagyó és a világtól elhagyatott lélek az Istennek lesz a barátja, jegyese. Az, aki egészen szegény lett érte, megtapasztalja g a z d a g s á g á t ; aki lemondott minden
ö r ö m r ő l , az Isten ölébe hull; terített asztal, a kegyelmek bősége, az örök élet előize várja.
Misztikus élet, titokzatos élet! Ki tudná megrajzolni kinját és örömét, éjjelét és napját ! Keresztes Sz. János sem tartja saját
tehet-ségét erre alkalmasnak. Mit szóljunk akkor mi, akik ugyancsak távol állunk tőle, akik előtt ez az élet olyan, mint egy bezárt kert.
De a bezárt kertek illatát kihozza a szellő és virágaik magasabbra nőnek a kerítésnél. Mennyi édes illat árad felénk Kármelhegy kertjéből és e kert rózsáit, Keresztes Sz. János oltárait felénk hinti e nagy Egyház-tanítónak kicsinynek nevezett kései tanítványa, a Lisieuxi Sz. Teréz.
A tanítvány a Mester legjobb magyarázója. Aki nem érti Keresztes Sz. János tanítását a lélek sötét éjjeléről, a szellemi párosénekről, az égő szeretetlángról, keresse a betű helyett az életet, a Lisieuxi kis Teréz életét. E tannak ő a díszítése, illusztrációja ; úgyis mondhatnók, Keresztes Sz. János prózájára, Lisieux Szentje a költemény. Mélységes próza és költemény, egy a szerzője mindegyiknek, az ő Egyházát szerető, kor-mányzó, épitő, díszítő Szentlélek Isten.
Dr. Kühár Flóris.
Sz. Benedek rendje és a Vulgaía-revizió.
Innen-onnan húsz esztendeje lesz annak, hogy boldog emlékű
Innen-onnan húsz esztendeje lesz annak, hogy boldog emlékű