A digitális könyvtár fogalmát Christine Borgman határozza meg a legteljesebben:
1. A digitális könyvtárak digitális objektumok menedzselt gyűjteményei.
2. A digitális könyvtárak a digitális objektumokat koherens módon teszik elérhetővé, olyan szolgáltatásokkal támogatva, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a felhasználók más könyvtári anyagokhoz hasonlóan visszakereshessék és felhasználhassák ezeket a forrásokat.
3. A digitális könyvtárak úgy kezelik a digitális objektumokat, mint hosszú távra szánt, stabil forrásokat, ennek érdekében megfelelő folyamatokat alkalmaznak, hogy minőségüket és megőrzésüket biztosítsák.
A digitális könyvtárakban gyűjtött dokumentumok lehetnek eleve digitálisak és digitalizáltak. Technológiai szempontból a dokumentumok csak speciális technológiák segítségével olvashatók, ami megnehezíti megőrzésüket. A dokumentumoknak azonban van „társadalmi élete‖ is. Létrehozásuknak célja van, meghatározott közösségek számára készülnek, amelyek e dokumentumoknak jelentést adnak a bennük rejlő értelem mellett. Minél többet értünk meg abból, hogy miért és miként készülnek a dokumentumok, továbbá, hogy milyen a használatuk, annál jobb digitális könyvtárakat alakíthatunk ki.
A digitális gyűjtemények fejlesztése része a gyűjteményfejlesztés tágabb perspektívájának, és minden esetben minőségi szempontokon alapuló döntés kell, hogy legyen.
A könyvtári területen a digitalizálás legfőbb indokai a következők:
• értékmentés, állagmegóvás, állományvédelem: az elöregedett, sérülékeny hordozókon őrzött információk mentése, az értékes, eredeti dokumentumok állagának megóvása érdekében,
• archiválás: a digitális tartalmak hosszú távú megőrzése érdekében,
• nyilvános szolgáltatás számára hozzáférés biztosítása: az egyáltalán nem vagy csak kis példányszámban elérhető, de közérdeklődésre számot tartó dokumentumok elérhetővé tétele a nagyközönség számára,
• szolgáltatás hozzáadott értékkel: az eredeti papírformátumhoz képest valamilyen további funkcióval kiegészül,
• reprodukálás: az eredeti dokumentum újrapublikálása érdekében,
• jövedelemszerzés: a digitalizált változat értékesítése vagy a digitalizált tartalom által fölkeltett érdeklődés reklámpiaci értékesítése érdekében,
• on-demand szolgáltatás: konkrét megrendelésre történő digitalizálás.
A digitális dokumentumok megőrzésének a szakértők az alábbi megközelítéseit foglalják össze:
• a megőrzés folyamatos tevékenység,
• a megőrzés előre meghatározott, megegyezés szerinti eredmények összessége. Bizonyos célok azt követelik meg ugyanis, hogy a megőrzött digitális objektum az eredetinek teljes értékű helyettesítője legyen, miközben más esetekben az ilyen típusú intenzív megőrzés szükségtelen,
• a digitális megőrzés kiválasztási folyamat,
• gazdasági-pénzügyi szempontból fenntarthatónak kell lennie,
• ki kell egészítenie más könyvtári szolgáltatásokat,
• jól megértett-elemzett folyamatnak kell lennie, annak ellenére, hogy ezen a területen nem elég erős a szabványosítás.
Végezetül, de nem utolsósorban ki kell mondanunk, hogy a digitális megőrzés csak egy a lehetséges opciók közül. Nem mindig szükséges, hogy anyagokat digitális formában őrizzünk meg. Az analóg formák is ésszerű alternatívát jelenthetnek.
A nyomtatott publikációk megőrzésének felelőssége történetileg a könyvtárakra hárult. Ez alapvetően egy passzív felelősség, hiszen megfelelő tárolási feltételek mellett a legtöbb papíralapú dokumentum évszázadokig olvasható. Az elektronikus dokumentumok megőrzése ezzel szemben aktív erőfeszítést kíván: ahhoz, hogy megőrizzük őket, alkalmas formát kell találnunk. A digitális hordozókat folyamatosan frissíteni kell, tartalmukat új technológiákra kell átvinni (migrálni) ahhoz, hogy tartalmuk olvasható maradjon.
Problémát jelent a megőrzés felelősségének kérdése is: a kereskedelmi kiadóknak, szolgáltatóknak a tőlük származó on-line források, folyóiratok és könyvek esetében nem elsődleges szempontjuk a hosszú távú megőrzés. Az egyetemek, a könyvtárak vállalnák a megőrzést, de őket meg a licencek akadályozzák meg ebben.
A figyelem középpontjában sokáig a technikai akadályok leküzdése állt és csak az utóbbi években helyeződött át a hangsúly arra a szempontra, hogy a veszélyeztetett digitális anyagok megmentése érdekében tett azonnali lépések helyébe a folyamatos begyűjtés és a hosszú távú megőrzés lépjen.
Történelmileg a digitális könyvtár fogalma V. Bush híres, 1945-ben született cikkében felvázolt Memex-rendszerből származik, amelyben a mai hipertext és web elődeként az információkat asszociatív keret fogja össze. A másik jelentős mérföldkő J. C. R. Licklider 1965-ben publikált „Library of the Future‖ c. könyve, amely a digitális könyvtár létrejöttét 30 évvel későbbre, 1994-re prognosztizálta. Ma már megállapítható, hogy Licklider alábecsülte a számítástechnikai erővonalakat, és túlértékelte a mesterséges intelligencia, a természetes nyelv számítástechnikai értelmezésének szerepét.
Az 1960-as évek jelentős gyakorlati számítástechnikai eredményei a könyvtári információfeldolgozás terén: a MARC formátum kifejlesztése, a bibliográfiai adatok elektronikus szabványosítása és alkalmazása az OCLC közös katalogizálási rendszerében, majd az online könyvtári katalógus, az OPAC megjelenése.
Az 1990-es évektől kezdődik a digitális könyvtári robbanás, a számítástechnika, a kommunikáció és a tömeges méretű digitális tartalmak együttes technológiai fejlődése. A digitális könyvtárról alkotott kezdeti elképzelések a
klasszikus könyvtári koncepcióból indultak ki, és a létező gyűjtemények digitalizálására koncentráltak az információ folyamatos hozzáférésének megoldása, a hatékonyabb keresési módszerek, az állomány jobb kihasználása, az információ könyvtárak közötti megosztása, az állomány tökéletesebb védelme miatt. Hamar kiderült azonban, hogy a digitális könyvtár potenciális lehetőségei szétfeszítik a klasszikus könyvtári kereteket, és a kezdeti optimizmus után az 1990-es évek első felében nyilvánvalóvá vált, hogy a digitális könyvtár építése jóval bonyolultabb, mint amilyennek tűnt. A klasszikus könyvtárak évszázadok alatt tökéletesíthették rendszerüket, a digitális könyvtáraknak minderre csupán néhány évük volt.
Máig sincs a digitális könyvtárakra semmilyen általánosan elfogadott megoldás, sok irányban hiányos a szükséges globális infrastruktúra, de keletkezett számos meghatározó szabvány (Z39.50, OAI, Dublin Core, DOI).
Az elmúlt másfél évtizedben folyóiratok, konferenciák, workshopok sora jött létre ezen a területen. A legjelentősebb folyóiratok: D-Lib Magazine (1995 óta havonta jelenik meg), International Journal on Digital Library (a Springer kiadó 1997 óta megjelenő folyóirata), Ariadne (az UKOLN kiadásában), RLG DigiNews (kiadója az RLG = Research Libraries Group). A legfontosabb szakmai konferenciák: ADL (Advances in Digital Libraries), ACM Conference on Digital Libraries, JCDL (Joint Conference on Digital Libraries), ECDL (Europan Conference on Research and Advanced Technology for Digital Libraries).
Ellenőrző kérdések:
1. Adja meg a digitális könyvtár meghatározását!
2. Melyek a digitalizálás legfontosabb okai a könyvtári területen?