DIALEKTIKAI REGÉNY

(Drámai értekezések az emberiség szellemi üzelmeinek értékeléséről)

Első Felvonás.

(Fizikai rész (Kiindulás a tényekből.).

– Kíváncsiságunk eredete és irányai.) (a tanár):

– Én nem tudom már, mit csináljak.

(barátja, – aki mindennel foglalkozik):

– Miért?

– Nem dolgozom többé. Egészségem van, doktor, időm, erőm, szellemem. Itt a csomagok az asztalon – töredékek; – hónapok óta – nem tudom rászánni magamat. Mondhatják: Dolgozik.

Amíg viszi viszi valamire. Aztán? Amit muszáj. Mint a többiek.”

Valaha –. Istenem!

– De miért nem – ?

– Azt kérdem magamtól: nem felesleges? nem csalás? mit ér? mire jó?

(az orvos:)

– Hogy mire jó? – a munka? – a tudomány? – Megbotránko-zol – boldog! – pedig! – a te munkád még – a te tudományod talán – De a mienk – az érdektelen megismerés – haszontalan – Éva-bűn – Hol egy statisztikus? Hány könyvet írunk évente? Hány nyomdászgyerek fullad az ólom közt? – Mennyi is a fizetésem?

Hány fiatalembernek rontom délelőttjeit? – S mi haszna? Boldo-gabbak vagyunk? BoldoBoldo-gabbak vagytok? – Kitartatjuk magunkat – ingyen! És fontos arcot vágunk – és tisztelnek bennünket!

(egy úr):

– van valami igazság benne – de túlságba megy.

(az orvos):

– igazság? Betegség? Idegesség! Különcség! Fáradtság!

(a jóbarát, aki mindennel foglalkozik):

– Tolsztojság!

(a tanár):

– Nem. Keserű kijózanodás. Bár rajongás volna! Mi ér va-lamit? Még a művészet – az legalább élvezetet ád.

– A tudomány nem ád élvezetet?

– Ád, ád, ád. De csak nekem. Nekünk. S egy pár ember – per-verz – élvezete miatt ezerek – milliók –

– Demokrataság! S tolsztojság!

(az orvos):

– Megállj csak! Most kezdek magamhoz térni. Mit beszélsz te? (Ha akarod, tárgyaljunk nyugodtan.): A tudomány nem boldogít. De felejted, mennyit tett a megélhetésért, kényele-mért, élvezetért – boldogságért?

(az az úr):

– Bizony. Most nem vasutaznánk, nem táviratoznánk, nem volna váltógazdaságunk – még kutunk sem –

(a tanár):

– S ez tesz boldoggá? De jól van. Rousseauskodni nem fo-gok. Ez még valahogyan hasznos dolog; s bizony azt mondom, többet érne egy mosógépet feltalálni, mint egész életet tölteni a tudományban. Mert (tárgyaljunk hát nyugodtan) – te jól tudod, doktor, hogy ez, amiről beszéltél, nem a tudomány. Ez egész más irányú törekvés – legfelebb mellékterméke lehet a tudomá-nyos törekvésnek. Az igazi tudós – törődik is az a mosógéppel!

– nála a megismerés öncél – ez az önzetlen kíváncsiság – s így közeledik valami felé, amiről tudja, hogy nem éri el soha.

(az orvos):

– Nem elég a haladás?

– Haladás vagy elérés – egyremegy. Én nem vallom

Brune-tièrrel a tudomány csődjét. Haladunk – miattam el is érhet-jük a célt. Mit fog ez érni? S mit ér, ha mindent tudunk? Mit ér a megismerés egyáltalán?

(az az úr):

– Mégis – mért vannak szemeink? Ha már idecsöppentünk, körül akarunk nézni, meg akarjuk ismerni helyzetünket...

– Ha útba esik valami, nem mondom; ha meglátunk vala-mit, nézzük meg; s ha érdekünkben áll, keressük is. De áldo-zatokat hozni érte, érdek nélkül; pénzért detektíveket tartani, annak kikutatására, amihez semmi közünk: – a haszontalan kíváncsiság – a tudománynak eszköznek kellene lenni, célnak soha; pedig most cél.

(az orvos):

– Tudod-e mit mond Spencer Herbert? a First Principles elején. Míg beszéltél, megkerestem. „Hogy a tudományelle-nes előítélet absurditását belássuk, elég megjegyezni, hogy a tudomány egyszerűen csak magasabb fejleménye a közkeletű ismereteknek; s ha a tudományt elvetjük, azzal együtt minden ismeretet is el kell vetnünk. Sehol sem mondható meg, hol vég-ződnek a közkeletű ismeretek, s hol kezdődnek a tudomány általánosításai.”

– Az én felosztásom, láttad, más. Nem közkeletű és tudo-mányos, hanem célként és eszközként szereplő ismeret... Esz-közként talán van értelme, attól függ, minek az eszköze; de céllá tenni? Puszta időtöltés és kíváncsiság.

– Nos, és ha puszta kíváncsiság? Testünket is fönntartjuk, mert belénk van oltva a vágy, hogy fönntartsuk. Nem a ho-gyot, hanem a mertet kell itt nézni. Eszünk, mert étvágyunk

van. Tudakozunk, mert tudvágyunk van. A kíváncsiság ösz-töne, mint a szaporodásé és táplálkozásé, az ember ősösztöne:

Éva anyánktól örököltük...

– Épen attól félek, hogy mindez nem így van. Most már egé-szen nyugodt vagyok; ha akarjátok elmondom nektek a gondo-lataimat erről a dologról. Már rég szeretném elmondani; leírni nem akarom. Nem feltűnő nektek, hogy a szoros értelemben vett természettudomány – és minden tudomány, amennyiben szoros értelemben vett tudomány és természettudomány (mert minden sz. é. v. tudomány természettudomány) – oly későn keletkezett? Modern dolog ez, alig néhány százados, pedig az emberiség, már isten tudja, mióta él és gondolkozik. Nem kü-lönös ez, ha a tudásvágy olyan természetes ösztöne fajunknak?

A görögök csak nem voltak szellemi termelésre képtelen nép?

Sok tekintetben, azt hiszem, magasabban állottak, mint a mo-dern fajok bármelyike. Hogyan van az, hogy virágzó művelt-ségű századaikon át, még csak hasonlót sem találunk modern természettudományhoz, merem általában mondani, modern tu-dományhoz? Voltak költőik, művészeik; – voltak praktikus embereik: feltalálóik, mint Archymedes (aki felfedezett ugyan egy fizikai tételt is – véletlenül! – de bizonnyal többet gondolt a syrakusaei ostromgéppekkel), orvosaik, mint Galenos, nem-zetgazdáik, mint Xenophon; – voltak erkölcsi tanácsadóik: ilye-nek a történetírók, mint Thukydides, a filozófusok, Sokrates, Zeno, Epikur; a jogászok... De tudományuk, természettudomá-nyuk nem volt. Hisz ez közismert tény.

Du Bois-Reymond, a nagy természettudós (tehát velem szemben elég részrehajlatlan tanú) ezt a tüneményt egy remek előadásában úgy iparkodik magyarázni, hogy a görögökben, s általában az ókori népekben nincsen érzék a természetvizs-gálásra és türelem a kritikára, szemük egészen művészi, eszük egészen filozófiai.

Boncoljuk ezt a magyarázatot. Hogy a görögöknek

keve-sebb türelmük lett volna, mint bármely más fajnak: ez furcsa és határozatlan állítás, de egyenesen tagadom is. Thukidydes oknyomozó történelmi kritikát gyakorolt (amenyire eszközei engedték), Aristotelesnek volt türelme a syllogismusok fajai-nak leszármaztatására. Hogy csak művészi szemük lett volna, szintén tagadom: hisz még művészi szemük is gyakran termé-szettudományi pontossággal lát, (a szobroknál). Ami eltérés van e hűségtől, annak eszközlője nem a látás bizonytalansága, hanem a fantázia. A farnesi Herkules, melynek felsőteste és karjai oly aránytalanul nagyok, részleteinek kidolgozása anyi pontosságot és türelmet mutat, hogy szerzőjétől nem lehet meg-tagadnunk az egészséges természettudományi látást, s el kell ismernünk, hogy a változtatást nem képtelensége, hanem ön-kénye okozta. Ennek a fantázia csak eszköze volt; célja, vagy oka (mert mi, antiteleológusok, a célt mindig oknak értjük) a művészi élvezet öregbítésének akarata. (Így Heraklesebb lett ez a Herakles³). Azért nem maradt pontos, mert nem akarta;

mást akart.

Nem az eszközök hiánya, hanem az akarat hiánya okozta a görögöknél a tudomány mellőzését. Nekik ez nem volt céljuk;

ők állandóan mást akartak. Nem tértek ki a megismerés elől, ha az útjukban volt; sőt iparkodtak is megismerni azt, aminek megismerése eszközül szolgálhatott valamely céljuk elérésére.

De céllá tenni a (mindig mai értelemben vett) tudományt – ne-kik soha eszükbe sem jutott. Ez a (mostani é. v.) „tudományos ösztön” hiányzott belőlük. Szellemi életüket más rugók moz-gatták; az más irányokban is haladt. Merre? Nekünk már szinte elképzelhetetlen szellemi élet tudományos törekvés nélkül. Pe-dig a görögökét három, egészen más irányú ösztön mozgatta, mint már az eddigiekből kitűnik. Az egyik erkölcsi: mit kell

3 Egyéb ilyenfajta változtatásokról l. Beöthy Zsolt esztetikai jegyzeteit.

Egész okos dolgokat beszél erről; isten tudja, honnan szedte őket!

tennünk? A másik kettő részint az erre adott feleletekből, ré-szint általános életösztönökből, vagy – mit kutatom én honnan?

fakadt.

Hogyan tehetjük kényelmesebbé az életet? – a másik kérdé-sük ez volt. Erre iparkodtak orvosaik, nemzetgazdáik, mérnö-keik felelni, a természettel való küzdelem, a bajok csökkentése stb. által. Nem kérdezem most, hasznosabb-e ez, túlságba víve (pl. a modern technikáig) v. hadi célokra felhasználva – engem most csak a magam mesterségének meddősége bánt.

Mily gyakran boszankodunk mi egy-egy görög-római tudo-mányos könyvön, amért örökössen a dolgok erkölcsi éle felé fordít. Hesiódus bölcs mondásaitól kezdve, át Xenophon Ky-ropädiáján, Plató Respublikáján, sophista ügyvédeken, stoikus bölcseken, cynikus kutyákon, Ploutarchosig, Ciceróig, Marcus Aureliusig, ugyanaz a „de officiis”-stílus, ugyanaz a csak-az-élettel-való-törődés; mert az erkölcs az élet vezetése. Hol itt az érdektelen megismerés? – Nekünk ez gyakran boszantóan os-toba, meddő és unalmas dolognak tűnik fel; de alapjában véve nem józanabb, okosabb és hasznosabb dolog-e ez a mi egész híres tudományunknál? –

Hogyan élvezhetünk lehető legtöbbet? – ez volt a harmadik kérdésük. A szellem is élvezni akar; erre valók a művészetek.

Testi és szellemi élvezetekben ők egyaránt sokra vitték. Nem kérdem most erről sem, hasznos és okos dolog-e – engem most csak a magam mesterségének meddősége bánt.

Mindenesetre a három közül az első kérdés az, amelyre megfelelni az embert legeredetibb és legtermészetesebb ösz-töne hajtja; a többi mind legfelebb másodlagos. A következő középkor a másik két kérdést egészen mellőzte is. Tudomá-nyos törekvésről azonban itt sem lehet szó. Ne mondjátok, hogy ennek a vallás az oka. Ez nagyon is csak külső ok lenne;

azonkívül nem is elegendő, ha csak az ember amaz „ősösztöne”

itt nem aludt volna. Egy vallás egy ősösztön ellen nem lehet

győzelmes századokon át. S nézzétek az arabokat: vallásuk csak elég türelmetlen és dogmatikus, mégis egyik legrégibb termé-szettudományi élet náluk fejlődött ki. – A középkorban más nem érdekelte az embereket, csak ama főkérdés, amely a po-sitív valláshoz képest így formulázódott: „Mit kell tennünk, hogy istennek tessünk?” – Hasznos, okos volt-e ez? most is-mét nem kérdem, engem csak a magam mesterségének med-dősége bánt...

Mennyire bánt! És ez nem tolsztojság. Tolsztoj (bár egyes tudományágakat, kivált mai alakjukban haszontalanoknak tart⁴) magát a megismerést egyáltalában nem veti el. Schmitt Jenő („Leo Tolstoj”) – bár a természettudomány materialista irányát kártékonynak is tartja és a tudományos megismerést alsóbb-rendűnek a gnostikus megismerésnél, elismeri a részletmunka hasznát. Különben a gnosztikusok hogy is lehetnének megis-merésellenesek? Hisz nagyrészt nekik is céljuk a megismerés;

csak eszközeik mások. Tolsztoj nem a tudományt támadja, ha-nem a mai tudományt. S végre meg kell vallani, hogy egészen más értelme van e kérdésben az én ítéletemnek, aki mint Du Bois-Reymond, főleg a tudománnyal foglalkozván részrehajlat-lan tanú vagyok – mint egy olyan emberének, mint Tolsztoj, akit kora ifjúságától késő aggságáig mindig az az egy nagy kérdés iz-gatott, ami egyik munkájának is a címe: „Mit kell hát tennünk?”

S az én kételyemből ez az (erkölcsi) vonatkozás teljesen hiányzik. Tolsztoj szelleme és célja nem az enyém. Engem csak a mesterségemnek meddősége bánt.

És ez nem demokrataság. Hisz épen az egész mai tudomány az, amin a demokrataság alapul. Vagy legalább belső

össze-4 Érdekesen mondja ezt el az irodalmi tanulmányra vonatkozólag Hart Tolsztojról írt irodalmi tanulmányában. A dolog érdemét illetőleg l. Tolsz-toj: „Tudomány és művészet” c. könyvét; rossz magyar fordítása Hegedüs P. tanártól.

függés van a kettő között. Hogy lássuk mennyire demokrata és a csőcseléké ez a mi tudományunk, gondoljunk csak a „tu-domány előtti kor” nagy bölcseire, gondoljunk Herakleitosra vagy a keleti bölcsekre, akik félig magusok voltak (ez a szó végelemzésben a bölcsesség arisztokrataságát fejezi ki), – Za-rathustráékra. Ez is bizonyítja, hogy a mai tudomány mennyire új keletű. Azelőtt az emberiség, ha célnál nem is volt, de jó úton haladt; kérdése helyes volt, ha feleletei nem is mindig;

most egyszerre zsákutcába jutottunk, amely nem vezet se-hova... amely csábít... Scylla...

(az orvos):

– de hogyan lehet ez? Hogyan támadhatott egy ilyen új és cigányutcára vezető ösztön egyszerre az emberekben? és mért épen ekkor? mért csak ekkor?

– Épen az a csodálatos, hogy erre még nem gondolt senki.

Néztem fizika-történeteket. Czógler Alajos, aki különben még elég okos ember, az övében úgyszólván egész természetesnek találja, hogy a fizika történetét Galileival kell kezdeni, és alig mond nehány külső okot, mint épen a vallást a tudomány oly sokáig való parlagon heverésére.

Mindezekből következik az, hogy a renaissance nem volt, amint mondani szokták, a tudományok és művészetek újjászü-letése: hisz nem volt tudomány, amely újjászülethetett volna.

Ez csak a művészet újjászületése volt; a tudománya a filologi-zálásból és archeologifilologi-zálásból állott, amely mindkettő a mű-vészet szolgája volt, a műmű-vészet (régi) termékeinek feltalálá-sára és megértésére szolgált.⁵

5 A filozófiából csak az Epikurus–Lukrécius-féle irány született újra és szintén mint a művészi élet támogatója, a Sokrates–Plato–Aristoteles-félé nek nem kellett újjászületnie, mert folyton élt; a többiek ismeretlenek maradtak,

Hogy mégis ez időben s e mozgalommal mintegy karöltve jelentkeznek a „tudományos ösztön” első jelei is, annak az az oka talán, hogy mindaketten ugyanazon dolognak visszahatá-saiként léptek fel: a keresztény katolikus vallási babonáknak.

Ekkor ugyanis a főkérdésre (mit kell hát tennünk?) – adott régi feleletet, az egyház feleletét, az önmegtagadó keresztény erkölcstant kezdették megunni, a régi görögség feleleteihez fordultak vissza. Igen, de ettől elbilincselték őket az egyház positív tanai a „babonák”, melyekből egészen más (a középkori, önmegtagadó) felelet folyott. Le kellett tehát verni a babonát, a positív egyházat; erre pedig egyetlen eszköz volt a megisme-rés, a babona ellen az igazság megtudása. Így lépett sorompóba, mint eszköz és harci szerszám az, ami a mi tudományosságunk-ban céllá lett: a tiszta megismerés.

Fényessen illusztrálja ezeket a természettudomány egyik meg-alapítójának és legrégibb nagy alakjának, Leonardo da Vinci-nek példája, aki renaissance-ember volt, művész (az alapkérdés ókori feleletéhez fordult vissza) – és nem volt már keresztény;

mint Séailles: Leonardo da Vinci, artiste et savant c. könyvé-ben bebizonyítja, a mohamedán hitre tért át. – Tán még fénye-sebb példa az ébredő tudományos szellem másik nagy olasz alakjának, Giordano Brunonak példája, aki megírta az új irány könyvét, a Spacciot, a „diadalmas marha elűzését” (a „dia-dalmas marha” a babona) – és az egyház máglyáján végezte életét. – Hasonlóan jó példája a mondottaknak a Copernikus-rendszer egész fejlődése Galileiig. –

(az orvos:)

– Tehát te azt állítod, hogy a megismerés az embernek még mellékcélját sem képezhette?

v. nem keltettek nagyobb érdeklődést. Platónak művészi oldalát ekkor kez-dik méltányolni, eddig csak az erkölcsit látták. L. Burckhardt és másoknál.

– Nemcsak ezt. Nemcsak az embernek nem kellene céljául választani a megismerést, de még a természet sem oltotta belé az erre vezető ösztönt. Azért jó sokáig senki és később is leg-nagyobb szellemei nem törtek erre másként, mint eszközül, mely a jó (= többnyire boldog) életre vezessen. Spinóza, akit pedig nagy tudósnak hisznek,⁶ nem hiába adta könyvének az Ethica címet, és hogy nemcsak eredményei, de kiindulása is erkölcsi volt, arra nézve csak fiatalkori munkájának, az emberi értelem tökéletesítéséről szóló Értekezésének (az Intellectus pedig itt nem Vernunft, hanem Verstand, s az sem a filozófusok értelmében, mint az Anschauung alapja, hanem afféle józan ész, a gyakorlati élet vezetője) – elejére utalok, ahol ez igen világosan kitetszik, s ahol többi közt ezt is mondja: „Hogy ezt (t. i. a tökéletes emberi természetet) elérjük, annyit kell a ter-mészetből megértenünk, amennyi szükséges, hogy ilyen termé-szetet sajátíthassunk el.” – Itt egészen előtérben van még a tu-domány eszköz volta.

S mialatt a középszerű, parazita szellemek egész tömege, kezdve a renaissance filológussainál, a XVII. sz. theológus-sain és a XVIII. metafizikustheológus-sain át egész a XIX. materialistáiig és darwinistáiig, annyi Wagner lopva, és észrevétlenül céllá csempészte ezt az eszközt, – folyton támadtak önállóbb, és ke-vésbé elvakítható szellemek, Faustok, akik a laboratoriumból az életbe vágytak, s akik mondták a világnak is:

Grau, theurer Freund ist alle Theorie und grün des Lebens goldner Baum (Hejh, szürke minden elmélet, barátom, de zöld az élet aranyfája (Dóczy L.)

6 Még Taine is és a mai értelemben véve, majdnem positív tudósnak.

L. Franciaorsz. klasszikus filozófusaiban. Renan máskép állítja elénk Spinózát;

de ő egyoldalú.

Ilyen Rousseau, a Discours sur l’influence des sciences et des arts-tól, egész Emileig; így mindazok, akiket Wagner–Külpe (Die Philosophie der Gegenwart in Deutschland) naturalisták nevével rágalmaz; így igenis a jelenkor nagy bölcsei, az anti-pódok: Tolsztoi („Tudomány és művészet”) és Nietzsche, aki-nek gondolkodási iránya szintén mindig erkölcsi,⁷ s csak mi-kor már félig bolond, ír metafizikai művet (Wille zur Macht);

így Zola, aki előtt a tudomány csak praktikus célokra való;

dicső; de postszocialisztikus dolog (l. Jordan alakját a Travail-ban); így talán Brunetière (nem olvastam az Après un visite de Vatican-t); s így félig meddig még Spencer is, aki, a ki elhagyva tervrajzában a „nyelvészeti-, „értelmi-, „erkölcsi- „aesthetikai haladás” fejezeteit, siet „a sorozat betetőző munkáját”, az Er-kölcstan Alapelveit megírni, nehogy ez elmaradjon... „oly hiány, melynek valószínűségére magam (Spencer) nem szíve-sen gondolok”.

Ez azonban nem zárja ki, hogy épen Spencer másrészről typikus képviselője ne legyen a Wagnerségnek és a megisme-rés hypostasiájának, amint hogy kiindulása minden, csak nem ethikai (sem utilistariszt.). Hisz ő Darwin cinkosa, ama Darwiné, aki vén-beteg korában, még halála napján is megvizsgált egy növényt.

Ennyire haladtunk! A csempészet sikerült: a hagyományok és megszokás hálóba bogoztak mindannyiunkat, s még az em-lített fajta önállóbb szellemek is rendessen megijedve hátrál-tak, kompromisszumot kötöttek; hogy is ne! hisz állásuk, fog-lalkozásuk, ambíciójuk, hírnevük, vagyonuk, önbecsülésük volt benne a játékban! Hiszen úgy volt már, mint a hogy a

jó-7 s nagy ellenfelével, Sokratessel, nemcsak mint Schmidt mondta, attikai sava közös, hanem ez irány is.

Meg kell jegyeznem, hogy ez egész oldalon, de másutt is közelben az er-kölcs, -tan szavak a közönségesnél sokkal tágabb értelemben veendők.

zan Kant mondja (a Träume eines Geistersehers előszavában)

„war ein grosses Werk gekauft, und welches noch schlimmer ist, gelesen worden, und diese Mühe sollte nicht verloren sein”

– s ezért kellett írnia egy új s még haszontalanabb könyvet!

Ilyen lehetett a mai tudományos háló bogozódása. Amibe ennyi szellemi és anyagi tőke van fektetve, azt nem szabad elveszteni;

– s azért ha kidobjuk is, megsajnálva (mint Alexander Bernát mondaná) „valami hátsó kapun” behozzuk újra.

S most pedig? Kezdve a királyi trónbeszédeknél, s a vallás- és közoktatásügyi miniszteriumban, a tudományos társulato-kon és könyvtáratársulato-kon át meg a tanintézeteken, ahol

Sok görbe szám s ABRACADÁBRA firkáitól hemzseg a tábla

(Arany: Hatvani)

egész le a népiskolákig, meg a bankettekig a vidéki szoborle-leplezésekig, múzeumokig és felolvasásokig, mindenütt csak azt halljuk és azt látjuk, hogy az emberi élet egyik legszebb és legmagasztosabb célja, kódexeken bóbiskolni, vagy kalapács-csal kopogtatni a köveket. S ebben, pártkülönbség nélkül min-denki egyetért, szabad gondolkozó, és pap, kormányférfiú és Kulik Béla, Helmholtz Hermann és Wosinszky Mór, Hegedüs István és Hollós László a gombász. S a legroszabb tanuló is, tisztelettel mondja tanáráról, hogy „hanem sokat tud, azt meg kell adni”, s aki szidja a hiábavaló tudományt, az a káromko-dás elégtételét érzi. Mennél ostobább valaki, annál nagyobb tisztelettel néz a tudásra, s esetleg annál többet tanul és tud maga is.

De a zseniális emberek ép úgy nincsenek felszabadulva a ba-bona alól. S hogy hova jutottunk, pompásan mutatja a legutóbbi

nyelvészbotrány, Ballagi és Simonyi harca, a Nyelvtörténeti Szótár ügye, a sok pénz és munka, melyeket e szamárságra (Akadémia és magányosok) pazaroltak és pazarolni fognak.

S valóban, az ítéletet, melyet Szász Zoltán elég józanon és okos-san mond róluk a Jövendőben, ki lehetne terjeszteni az egész mai tudományra.

És mily nagy ez a mai Tudomány! Igaza van Carlyle égető satyrájának, a Sartor Resartus elején, s nem tehetek jobbat, mint ha őt idézem: „In these times especially, not only the Torch (of Science) still burns, and perhaps more fiercely than ever, but innumerable Rushlights and Sulphur matches, kind-led thereat, are also glancing in every direction, so that not the smallest cranny or doghole in Nature or Art can remain unil-luminated,... Our Theory of Gravitation is as good as perfect;

... of Geology an Geognosy we know enough, ... Why mention our disquisitions on the Social Contract, on the Standard of Taste, on the Migrations of the Herring? Then, have we not a Doctrine of Rent a Theory of Value; Philosophies of

... of Geology an Geognosy we know enough, ... Why mention our disquisitions on the Social Contract, on the Standard of Taste, on the Migrations of the Herring? Then, have we not a Doctrine of Rent a Theory of Value; Philosophies of

In document BABITS MIHÁLY ESSZÉK, TANULMÁNYOK, KRITIKÁK 1900–1911 (Pldal 34-48)