Csokonai és az alkalmi költészet
Mivel Csokonai pályája során folyamatosan – bár persze nem kizárólagosan – vállalta az alkalmi szórakoztatás feladatát is, nem véletlen, hogy a szakirodalom többnyire
önarcképként értelmezi a Tempefıi alkalmi verseket író poéta-figuráját, Csikorgót.901 Ebben az azonosításban azonban nem kizárólag az elhárított és mégis vállalt költıi szereppel való számvetést érdemes észlelnünk, hanem célszerő szembesítenünk Csokonainak az alkalmi költészet iránti vonzódását azokkal a szakirodalmi állításokkal is, amelyek Csokonai esetében a közönség hiányát vélik felfedezni. Csak egy jellegzetes példát idézve, Komáromy Sándor például a következıképpen próbálta meg körülírni a debreceni Kollégiumból való eltávolítás hatását: „Az ítélet nemcsak egy várható, biztos megélhetés reményétıl fosztotta meg, hanem elszakította attól a közönségtıl, amely mővének fejlıdésében nem kis szerepet játszott.
Számára azt a mőértı, versszeretı publikumot jelentette, amelynek segítségével versei széles körben ismeretesek. Közönségének elvesztése, életének végzetes problémájává sőrősödik.
Nevezetesen az, hogy soha sem találja meg sem Patakon, sem Pozsonyban, sem
Komáromban, sem Csurgón azt a közönséget, amely számára a nyilvánosságot, a publikálást jelentette volna.”902 Komáromy gondolatmenetének sajátos belsı ellentmondása, hogy máshelyütt viszont úgy vélte, Csokonai Sárospatakon keletkezett verseinek zöme bordal.903 S ugyan az idıközben elkészült kritikai kiadás inkább arról gyız meg, hogy nem olyan
egyértelmő a sárospataki keletkezéső verseket elhatárolni, mindenesetre a feltehetıen ott készült versek között kétségkívül vannak bordaloknak tekinthetı alkalmi költemények is.
Csokonai életmővében ráadásul az alkalmi versek jelentıs arányban éppen a Debrecenbıl való távozás után tőnnek föl, vagyis éppen az azonnali reagálást feltételezı, a társaságot – de
901 .) Vö. Sinkó 1965. 88.
902 .) Komáromy 1972. 65. Komáromy megjegyzése erısen egybecseng Sinkó Ervin évekkel korábbi megfogalmazásával, bár nem dönthetı el egyértelmően, hogy Komáromy tudatosan Sinkót követte-e: „S mindennél fontosabb, hogy a kicsapás megfosztotta a költıt a szavát lesı, a szavát rajongva befogadó, a minden írását lelkesen másolgató és másolatokban terjesztı közönségtıl, megfosztotta a közvetlen kapcsolattól az ı egyetlen hőséges publikumával, a debreceni kollégium diákságának közösségével, mely ıt mohó olvasási vágyával nap nap után újabb és újabb költıi alkotásokra ösztökélte.” Sinkó 1965. 20.
903 .) „Patakon írt versei zömmel bordalok.” Komáromy 1972. 71.
mondhatjuk akár úgy is: a közönséget – rögvest és közvetlenül megszólító darabok éppen az imént az elszigetelıdés példáiként emlegetett helyszínekhez kötıdnek. Nem a közönség elvesztését tapasztalhatjuk Csokonainál a Debrecenbıl való távozáskor, hanem éppen a költıi életmő tudatos megalkotásának és világ elé bocsátásának igényét, s ami ettıl elszakíthatatlan:
egy többrétegő, differenciált módon megcélzott befogadói közeg megcélzását. Ezek között a rétegek között kell számon tartanunk az alkalmi költészet révén megcélzott befogadókat is.
Az alkalmi költészet egyébként távolról sem jelentett egynemő költıi megszólalást.
Csokonai számára pedig már csupán azért sem, mert ı számos esetben képes volt arra, hogy határozott és reflektált módon kitágítsa az alkalmi költészet készen kapott kereteit, s
poétikailag jóval összetettebb mővet hozzon létre annál, mint amit a hagyomány fölkínált.
Példaként hadd idézzük föl a vénasszony-csúfolók tradícióját, amely a közköltészetben és az iskoladrámákban egyaránt jelen volt – Csokonai azonban ezt a hagyományt a Dorottyában szervesen egybe tudta építeni az asszonycsúfolókkal is, hiszen a passzív, csak kesergésre képes vénlány alakját a férfias erényeket követı, amazoni természető nıi figurákkal
párosította össze.904 S persze ezeknek a hagyományszálaknak az azonosítása még nem is adja vissza a vígeposz igazi poétikai karakterének összetettségét905 – mindazonáltal az egykorú befogadás számára fölkínált lehetıség a jól azonosítható elızményekhez való kapcsolódás fölismerésére elısegíthette a szöveg populárissá válását.
A Dorottya keletkezése révén eleve erısen kötıdik az alkalmi költészethez.
Fennmaradt kéziratának filológiai tanulságai is ezt mutatják. Az 1798–99 telére
valószínősíthetı keletkezés még Csokonai somogyi tartózkodásához kapcsolja a mővet, s az a feltőnı, hogy a költı nem is vitte magával a kéziratot, hanem vendéglátójánál, Sárközy Istvánnál hagyta – amikor 1801-ben kiadására gondolt, tıle kérte vissza a szöveget, s a másolatot tıle is kapta meg.906 A kézirattal való szerzıi bánásmód azt sejteti, hogy itt is egy olyan, a társasági szórakoztatást szolgáló, talán részben a rögtönzés bravúrját is felmutató alkotásról lehetett szó, mint amelyeket Csokonai máskor is utólag győjtött be; gondoljunk csak a Szatmárnémeti Győjteménynek – egy korábbi fejezetben már említett – sajátosságaira.
Ha pedig az eredeti kézirat annál a Sárközynél maradt, aki a szövegnek a somogyi társasági viszonyokra utaló rétegét pontosan érthette, akár a szöveg többszöri mulattató felhasználására is gondolhatunk, még ha ezt bizonyítani nem tudjuk is: mert az ezért mégiscsak feltőnı, hogy
904 .) Erre felhívta a figyelmet: Csörsz 2005. 153–154.
905 .) Ezzel kapcsolatban l. Molnár K. 2005.
906 .) Erre nézvést l. Gaál László visszaemlékezését (Csokonai emlékek 404.), valamint a következı levelet:
Sárközy István – Csokonainak, Nagybajom, 1801. szept. 24.: Csokonai: Levelezés 149. A Dorottya kéziratára vonatkozó információk: Csokonai: Költemények 4. 676–677.
Sárközy Csokonai felszólítására nem az eredeti kéziratot küldte el a költınek, hanem egy másolatot. S ezen a másolaton kívül tudomásunk van több, idıközben elkallódott kópiáról is – bár azt sajnos nem tudjuk, hogy ezek lokálisan köthetık-e a mő keletkezési környezetéhez, Somogyhoz.907 Mindenesetre a Dorottya lokális olvasatának a lehetıségét jól érzékelteti az illetékes cenzor, Schwarzl Zsigmond levele, amely, mivel a somogyi vonatkozások
felismerhetısége kapcsán az érintettek sértıdésének a lehetıségével számol, szinte inverz módon tükrözi a közvetlen társaság szórakoztatásának potenciálját: „…mivel nyilvan ki van téve Kaposvár, Somogy Varmegye, Hertzeg Eszterházi Kastélya, ám bátor a’ Gavallerok’ és a’
Dámák’ és a’ Kis Aszszonyok’ nevei meg vagynak forditva, mégis a’ ki a Somogy Vármegyei Nemességet esmeri, ’s a’ valóban történt dologrol emlékezik, mint példának okáért én, a’ ki akkor Pétsen laktam, és gyakorta Somogy Vármegyében meg fordultam, kınnyen tudhattya ki volt légyen a Vén Dorottja, a gırbe hátu Adelgunda ’s a’ t. azért féltös, ne talántán a’
Somogyi Urak, vagy nem olvasván, vagy nem értvén azt a’: Honny soit qui mal y pense:
nagyon neheztelve olvassák ezt a Satyrát.”908 Csokonai e miatt, a Schwarzlnál inkább negatívumként, Sárközynek a kézirattal való bánásmódjában inkább pozitívumként megmutatkozó olvasási mód miatt választhatta azt a megoldást, hogy a Dorottya kötetbéli megjelenésére készülvén, immár évekkel késıbb (1803-ban) egy olyan elıszót csatol a szöveghez, amely éppen erre a problémára reflektál, azaz igyekszik megnyitni annak lehetıségét, hogy a mővet általánosabb mőfajelméleti háttér segítségével értelmezze az olvasó.909 A kéziratosságból a nyomtatásig vezetı mediális váltásnak éppen ezért poétikai következményei is vannak,910 s ez a Dorottya kivételes helyzetét mutatja a Csokonai-életmővön belül, hiszen a költı ilyen határozottan máskor nem végezte el alkalmi
költészetként születı mővének az értelmezıi eszközökkel történı átértelmezését – bizonyos alkalmi költeményeihez inkább az átdolgozás, átstrukturálás eszközével nyúlt, s úgy illesztette bele ezeket a szövegeit életmőve maradandónak szánt részébe.
Csokonai alkalmi költészete azért is sokszínő, mert Csokonai mindig igazodott annak a társaságnak a jellegéhez, amelynek a szórakoztatására vállalkozott, s ilyenformán egészen különbözı regiszterek kerültek be költeményeibe; az idesorolható verseknek pedig egykorúan és a közvetlen utókorban többféle használati köre is megragadható. Ennek a szórakoztató attitődnek, illetve szórakoztató funkciónak a tanulságai sokatmondóak lehetnek Csokonai biográfiája felıl nézve is. Mert bár Martinkó Andrásnak természetesen igaza van, amikor
907 .) Az ezekre vonatkozó adatokat l. Csokonai: Költemények 4. 677.
908 .) A levelet l. Csokonai: Levelezés 688.
909 .) Az elıszó datálására és keletkezésére l. Csokonai: Tanulmányok 222–224.
910 .) A Dorottya elıszavának poétikai értelmezésére l. Onder 2003. 194–199.
óvatosságra int Csokonai életmővének referenciális karakterő olvasása kapcsán, mondván,
„Csokonai verseibıl nemhogy eseményes életrajza, de még érzelmi s gondolati életének kronológiája sem állítható össze”,911 ám az alkalmi versek mégis lehetıséget adhatnak bizonyos referenciális tartalmak azonosítására – gyakran persze nem önmagukban, hanem a keletkezéstörténetüket rögzítı egyéb feljegyzésekkel, olykor anekdotákkal együtt.
Csokonai életmővének XIX. század eleji népszerőségét igencsak óvatosan, rétegeire bontva lehet csak megítélni. Föl kell ugyanis tételeznünk a kritikatörténetileg megragadható, tudatos, kifejtett reflexiókra épülı befogadás mellett (mint amilyen pl. Kölcsey Csokonai-bírálata volt),912 látens, nem szövegként, hanem másolási aktusokban megragadható befogadási szinteket is – ráadásul ez utóbbiak jórészt más szövegeket preferáltak, mint az elızı. A kéziratos másolás fönnmaradt emlékeinek statisztikus összesítésén alapuló, Csörsz Rumen Istvántól összeállított költıi „toplista”913 azt mutatja, hogy Csokonai életmővének az a része került be ebbe a közköltészeti használatba, amelyhez a közköltészet bizonyos mőfaji vagy strófaszerkezeti elıképet nyújthatott. Csokonainak a közköltészethez való viszonyáról egyébként is igencsak árulkodó saját, egyébként elveszett dalgyőjteményének összetétele, amelyet a kezdısorokból és a kottákból próbálhatunk meg rekonstruálni: Csörsz Rumen István összegzése szerint a fennmaradt töredékben nyoma sincs népköltési szövegeknek, hanem a korabeli melodiáriumok közköltészeti anyagának ismeretérıl beszélhetünk.914 Csokonai életmővének közköltészeti hátországa tehát mintaként és indíttatásként éppúgy értelmezhetı, mint olyan közegként, amely rezonált a költıi termés bizonyos vers-csoportjaira. Mindenesetre azok a nagyarányú költıi tervek, amelyek Csokonai
„programjának”915 a részét alkották, s amelynek a kötetekbe rendezéséért a költı igen komoly erıfeszítéseket tett, elütöttek ettıl a népszerővé lett vers-csoporttól, illetve ha közülük
valamelyik mégiscsak része lett annak, akkor az már egy szegregáló, a ciklus egészét
negligáló olvasatot mutat – erre példa a Lilla-kötet néhány darabja, A’ Reményhez, A’ feléledt Pásztor,916 A szemrehányás vagy a Tartózkodó kérelem. Persze ez nem független attól, hogy ezeknek a verseknek némelyike, mint például A’ Reményhez, A’ pillangóhoz és A
911 .) Martinkó 1977. 26.
912 .) Ezzel foglalkozik (tudomást sem nagyon véve a populáris Csokonai-kánonok lehetıségérıl és jelentıségérıl) Gyapay 2001. 136–192, 244–261.
913 .) Ez a gondolatmenet Csörsz Rumen István úttörı jelentıségő tanulmányának adatait és szempontjait követi:
Csörsz 2006. Legújabban Lukács László is több, kéziratos verseskönyvekben található Csokonai-verset közölt:
Lukács 2005. 82–94.
914 .) Csörsz 2009. 21–22.
915 .) Csokonai „programjának” kérdését Bíró Ferenc állította értelmezése centrumába; a szóhasználat erre az interpretációra utal: Bíró 1994. 399–437.
916 .) Megjegyzendı, hogy A’ feléledt pásztor verbunkos dallamra írott, dallamkövetı vers; énekelt formájának népszerőségét több melodiáriumban való feljegyzése is bizonyítja; errıl l. Hovánszki 2004. 476–481.
szemrehányás címő versek 1803-ban Csokonai Musikális Győjteményé-ben önállóan, kottás melléklettel is megjelentek; Csokonai dallamkövetı versei, valamint egykorúan megzenésített versei esetében az éneklés is hozzájárulhatott népszerőségükhöz, s ez a jelenség azért is lényeges, mert a versnek egykorúan is többféle olvasathoz való kapcsolódását bizonyítja.
Csörsz Rumen István arra következtet, hogy Csokonainak ezek a legnépszerőbb versei közelítettek a legjobban „a közköltészet tematikus alapjaihoz”. Ebben pedig fontos szerepet játszott a dallammal való ellátottság is, hiszen ez növelte a folklorizáció esélyét – s ebbıl a folyamatból értelemszerően ki kellett maradni olyan verscsoportoknak – mint például az anakreontikáknak –, amelyek a folklór számára irreleváns és nem adaptálható formaeszményt követtek.
Ez a népszerőségi lista arra figyelmeztet, hogy Csokonai popularitása kapcsán is több szintet célszerő elkülönítenünk. Csörsz Rumen István kutatásai a kéziratos énekeskönyvekre irányultak, s ennek az anyagnak kapcsán az életmő bizonyos darabjainak, elsısorban mégis a dalköltészetbe sorolhatóaknak vagy legalább ahhoz közelítıeknek a hosszú utóéletét lehetett megragadni. Ez a verscsoport is nyilván bizonyos – meglehetısen nehezen körvonalazható – befogadói kör révén jutott ehhez a státuszhoz; talán nem tévedünk nagyot, ha ebben a társas, udvarló tónusú, gyakran zenés szórakoztatás alkalmait is felfedezni véljük.917 Ehhez képest azonban eltérı regisztert mutatnak az egyszeri felhasználásra szánt köszöntıversek, illetve a más jellegő, pajzán szórakoztatást vállaló szövegek, amelyektıl szintén nem lehet elvitatni a népszerőséget, csak éppen ezt más módon, illetve más módszerrel lehet megragadni, mint amelyet Csörsz tanulmánya követ.
Ha ugyanis a tudós irodalmiság befogadási tapasztalataiból próbálunk meg következtetni alternatív szövegkorpuszokra és értelmezési kánonokra, akkor a helytelen popularitás példái egyáltalán nem a Csörsztıl kimutatott vers-csoportokkal azonosíthatók. Az elhárított és kárhoztatott szövegek más regisztert látszanak körülírni, mindazonáltal úgy, hogy népszerőségük kétségbevonhatatlannak tételezıdik. Erre a leglátványosabb példa Kölcsey Csokonai-bírálata, amelybıl elég világosan kitőnik, a kritikus mely versekrıl gondolja úgy, hogy egy, számára nem rokonszenves, populáris kánon részei; a Crimen raptust, azaz A’
Tolvaj Istent ezért kárhoztatja ezzel a költıi kérdéssel: „Szükség-e leereszkednünk a'
priapaeáknak alacsonyságokra, hogy nevetıket találjunk?”918 Kölcsey szavaiból az tőnik ki, hogy ezenkívül idesorolta még „mind a’ Dorottyát, mind a’ prof. Márton által kiadott
917 .) Az udvarló tónusú, illetve az ilyen személyközi viszonylatot mutató versgyőjtemények egyikérıl – külön kitérve a lemásolt Csokonai-versek jelentıségére – kitőnı esettanulmányt közölt Vargha Balázs: Vargha 1959.
918 .) Csokonai Vitéz Mihály’ munkájinak kritikai megítéltetések = Kölcsey 2003. 46.
travestált Batrachomyachiát” is; s ami még érdekesebb: azt is elárulja, hogy A’ Tolvaj Istent a kéziratos hagyományozódás alapján ismeri („mind a még szerencsére nyomtatás alá nem jött Crimen raptust”).919 Ez persze nem meglepı, hiszen a normasértı Csokonai-szövegek elıször csak az 1840-es években kerülnek bele a nyomtatott kiadásokba: az Emich Gusztáv kiadta edíciót elıkészítı szerzıdésbe a sajtó alá rendezı Kecskeméthy Csapó Dániel külön
belefoglalta néhány, most újonnan megjelenendı mő címét, s ezek, feltőnı módon, mind ilyen szövegek voltak.920 Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Kölcsey bizonyosan ismerte az
irodalomnak a közköltészeti létmódját is a Csokonai-életmő esetében.921 Márpedig ez fokozott óvatosságra kellene, hogy intsen bennünket, amikor a Csokonai-recepció kritikatörténeti vizsgálatakor számbavesszük a befogadás rétegeit. Aligha lehet ugyanis egyetérteni Martinkó András – feltőnıen és igencsak egyoldalúan a professzionális befogadás felıl megfogalmazott – megjegyzésével: „Éppen különlegesen szép nyelvi – formai – stiláris – verstani hozadéka majd minden korban ínyencek tápláléka maradt, az olvasó csak nagyon kis mértékben tudta s tudja recipiálni.”922 Hiszen úgy tőnik, hogy Csokonai esetében történetileg is több kánon lehetıségével kellene számolnunk, sıt, a népszerőség sem kizárólag egyetlen mőcsoport kimutatásán ragadható meg. Ezen a nyomon pedig beleütközünk a verseket „felhasználó”
közösségek befogadási szokásainak – csak hipotetikusan leírható – körülményeibe.
Ha rétegeire szeretnénk bontani az alkalmi verseket, akkor elıször is ezeket a határozottan kirajzolódó, különbözı karakterő szórakozási alkalmakra visszavezethetı, nagyobb tömböket kell azonosítanunk. Elsı lépésként célszerő kizárni innen az egyik legfontosabb alfajt, a halotti búcsúztatókat – errıl ugyanis lesz alkalmunk beszélni a Halotti versekrıl szólván. Érdemes azonban figyelemre méltatnunk a névnapi köszöntıket. A szakirodalom már régen felfigyelt arra, hogy Csokonai névnapi köszöntıverseiben a sorok ismétlıdésére is példa van: Gulyás Pál ezeket a megfeleléseket a Bálint napja, az [Antal napjára] és a [Krisztina napra] címő versek között lajstromozta is, s a bizonytalan hitelő szövegek Csokonainak tulajdonítására használta fel.923 A részletek ismétlıdésének azonban más jelentısége is lehet. Csokonai ugyanis egyrészt ezeket a verseit alkalmiságukból nem
919 .) Csokonai Vitéz Mihály’ munkájinak kritikai megítéltetések = Kölcsey 2003. 46.
920 .) „Én K. Cs. D. a’ már eddig megjelent több rendbeli munkáit egybegyüjtve, ’s a’ nálam kéziratban levıket is, mint: Europa’ elragadtatása, Az istenek osztozása, Militat omnis amans, A’ kloákához Blumauer után, ’s a’
netán még megszerezhetıket, szorgosan összehasonlítva ’s az eltéréseket kijelelve, minél elıbb lehet, sajtó alá lemásolandom.” A szerzıdés dátuma: 1843. augusztus vége. Szilágyi Ferenc 1981e. 366.
921 .) Ugyanez a helyzet egyébként Kazinczyval is: az Egy rossz követıhöz címő versében (Kazinczy 1998. 133–
134.) aligha véletlenül kívánta a kárhoztatandó Csokonai-mővek körét részben azonos szövegek (a Békaegérharc és a Crimen raptus, azaz A’ Tolvaj Isten) említésével jellemezni: nyilván ı is tisztában volt ezen mővek jelentıs népszerőségével, amely a másolatokban való terjedést is magába foglalta.
922 .) Martinkó 1977. 49.
923 .) Gulyás 1926. 36–37.
akarta kiemelni – erre utal, hogy ezek a mővek címjegyzékeiben nem fordulnak elı924 –, másrészt pedig versformájuk hagyományosan felezı tizenkettes, s bizonyos részletek ismétlıdése a felhasznált poétikai megoldásokat is formulaszerően ismételhetınek mutatja.
Hiszen például a Bálint napja címő vers két elsı sorának („A propos! Bizony majd el is felejtettem, / Hogy én Komáromi Poétává lettem.”)925 és a [Krisztina napra] elsı két sorának („A propos! Ejnye lám, bizony majd el is felejtettem, / Hogy én Uraságtok között Leib Poétává lettem.”)926 részleges ismétlıdése arra enged következtetni, hogy a nyitósorokat az elsı szó („A propos”) és a „felejtettem – lettem” rímpár kötött elemként strukturálja, s a többi rész pedig aktuálisan kitölthetı egyéb, a választott, s az alkalmi versekben követett
strófaszerkezetbe beleillı szavakkal.
A névnapi köszöntık hatásmechanizmusához szervesen hozzátartozik annak a szórakoztatni kívánt társaságnak a jellemzése, amely elıtt a fölolvasás végbemegy.927 A Bálint napja címő vers is ilyenformán reagál a mővet létrehívó szituációra, amely ráadásul – különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy Csokonai nem kívánta másféle létmódhoz juttatni a szöveget – a vers kizárólagos befogadási alkalmaként tételezıdött a szerzıi intenció szerint.
Ennek a közegnek a jellegére a vers folyamatosan reflektál. A költemény felolvasására a lakoma idején kerül sor, feltehetıleg már az étkezés után („Az eszem iszom közt nem is jut eszembe, / Hogy egy két rosdás vers kuttog a ’sebembe.”; „Csak el olvasom hát, a ki nem hallgatja, / Flaskót emelgethet ’s fogát piszkálhatja”).928 Ennek megfelelıen fontos szerepe van az áldomásivásra való felszólításnak („A’ vigasság minden ábrázatba őljön / A jó kedv a boros kantsókba kerőljön.”; „Habzó glazlikat kell ki inni salvéval, / Ha meg árt, öntsük le
924 .) Ez érvényes a Bálint napja, a [Krisztina napra], [Antal napjára], [Kata napra] címő versekre: Csokonai:
Költemények 4. 279, 556, 824, 866. A címjegyzékek általános jelentıségére Csokonai költıi megmutatkozásának terve kapcsán: Debreczeni 2005b.
925 .) Csokonai: Költemények 4. 9.
926 .) Csokonai: Költemények 4. 94.
927 .) Megjegyzendı, hogy Csokonai alkalmi költeményei kapcsán ezt a vonatkozást már Toldy 1844-es Csokonai-életrajza is érzékelni látszott, bár ı éppen azért marasztalja el a költıt, mert szerinte nem tartja be az illem megkívánta elkülönítést a férfitársaságoknak szóló és a nıktıl is meghallgatott mővei között: „Nem tudhatjuk, mint fogadtatának némelly, a trágárral határos vonatkozások Karnyónéban, melly azonfelül még tanulók által játszatott el, félig nıi hallgatók elıtt; s mint hathattak péld. olly sorok, egy nıkkel sıt leányokkal vegyes társaságra, mint ezek:
Éljen a Teszka kisaszzony, s jövı illyen korára Egészségben ne láthassam, hadd szorúljon bábára!
mellyeket Sárközy István korpádi háza beavatása ünnepén asztal felett szavalt el költınk…” [Toldy] 1844. XLII.
Persze Toldy ezen megállapítása csak egy elvont illedelmesség normájával számol, s nem nézi meg az egyes versek ceremoniális helyét és funkcióját. Egy másik köszöntı vers, a [Somogyi kázus] keletkezésére nézvést érdekes egyébként az elsı közlı, Barla Szabó János megjegyzése, amely a kézirat állapotából kiindulva, tehát szinte filológiai módszertannal, bizonyítja a vers rögtönzés jellegét, s csak ezután hivatkozik arra az értesülésére, hogy Csokonai ezt a mővét „épen névnapon délelıtt az étkek készítésével foglalkozott nık közt – mint értesülve vagyok – a cselédszobában irta.”: Barla Szabó 1857. Ennek a cikknek az értékelését l. Csokonai: Költemények 4.
655–660.
928 .) Csokonai: Költemények 4. 9.