Csokonai életpályájának egyik centruma minden bizonnyal a debreceni Református Kollégium volt. Ahhoz, hogy jelentıségét megértsük, tisztában kell lennünk azokkal az általános keretekkel is, amely oktatási rendjét és mőködését meghatározták, s amelyekhez Csokonainak kisgyermekkorától egészen a Kollégiumból való távozásáig igazodnia kellett.
Mindez persze aligha azt jelenti, hogy a kollégiumtörténetek szokásos sémáját kellene itt reprodukálnunk, hiszen jelen esetben kizárólag a Csokonai számára releváns tőnınek mozzanatok az érdekesek.
A Kollégiumot ebben a korszakban már hármas tagozódás jellemezte.424 Az elemi tagozaton a kezdık osztálya (initiandi classis) gyakorlatilag az írást, olvasást oktatta. A középiskolai tagozaton a latin osztályok mőködtek, amelyek elnevezésében és
tevékenységében a latin grammatikában tett elırehaladás mutatkozott meg (declinista, grammatista, coniugista, syntaxista, poetica, logica classisok). Az akadémiai tagozaton két
„philosophiai”, egy jogi és két „theologiai” mőködött. A Kollégiumban összesen négy
professzor tanított, akik az akadémiai tagozaton oktattak. A négy tanszék közül kettı teológiai karakterő volt, a másik kettı az egyetemes történelem, a görög és latin nyelv, irodalom, földrajz, valamint a filozófia tanításán osztozott. Az alsóbb évfolyamokat a felsıbbéves, akadémiai diákok közül kiválogatott, s oktatással megbízott praeceptorok tanították – azok, akik egy egész osztállyal foglalkoztak, voltak a „publicus praeceptor”-ok, a magántanárként mőködık pedig a „privatus praeceptor”-ok.
A Csokonai-szakirodalom, érdekes módon, alig szentelt figyelmet annak, hogy Csokonai tanulmányainak menetét rekonstruálja.425 A meglehetısen csekély információ összegyőjtéséhez célszerő visszanyúlnunk a Csokonaira vonatkozó, elsı életrajzi
összefoglalásokig. Sárváry Pál feljegyzései úgy tájékoztatnak, hogy Csokonai 1785. április 18-án írta le a „felsıbb tanulók” törvényeit.426 A késıbbiekben Sárváry így fogalmaz: „1788-tól 1794-ik esztendı’ tavaszáig, és így hat esztendeig megfutotta azon tudományokat, mellyek
424 .) Errıl összefoglalóan l. Bajkó 1981.
425 .) Viszonylag terjedelmes és alapos összefoglalás a poétai classis tanmenetérıl áll a rendelkezésünkre (Csokonai: Költemények 1. 340–347.), de a kritikai kiadás Csokonai egész tanulmányi pályáját nem rekonstruálta.
426 .) „Például, midın 1785. april 18., amint alsóbb Classisait végzett, szoros vizsgálat után nevét a’ felsıbb tanulók’ törvényeinek aláírta: a’ mostani túl a’ dunai superintendens Tóth Ferentz úr az ötödik, Csokonai Mihály pedid a’ hetedik helyen soroztatott.” Sárváry Pál, Csokonay életének töredék vonalai = Csokonai emlékek 393.
a’ Csokonai’ megjegyzett iskolai esztendeiben a’ debreczeni iskolában taníttattak; felét ezen idınek philosophiai, felét theologiai tudományokra fordítván.”427 Az 1788-as beiratkozás tényét megerısíti a Kollégium anyakönyve is.428 Kovács József 1805. október 28-i levelében, amelyet Csokonai Józsefnéhez intézett, így emlékezik: „Néhai boldog emlékezető Csokonai Mihály kezem alá jött nékem a’ Poézis tanulásra 1785-dik Esztendıben Martiusnak 17-dik Napján 125-öd magával akik között Ö akkor ötödik volt a’ grádusba[n].”429 Ezekbıl az adatokból tehát úgy rekonstruálható Csokonai iskolai pályafutása, hogy miután a kisfiú 1780-ban elkezdte elemi iskolai tanulmányait, 1781/82-ben declinista, 1782/83-1780-ban conjugista, 1783/84-ben grammatista, 1785/86-ban a poétai classis tanulója volt, 1786/87-ben orator novitius, 1787/88-ban orator veteranus.430 1788-ban (Nagy Sándor szerint április 18-án)431 írta alá a Kollégium törvényeit, ekkortól kezdve lett tógátus diák, azaz az akadémiai tagozat hallgatója.432 Sárváry emlékezésének az a része tehát, amely Csokonainak a professzorokkal való kapcsolatára utal,433 erre az idıszakra vonatkozik. Ezzel összhangban van a sedes jegyzıkönyve is: Csokonait az elsı kollégiumi pör alkalmából, 1794. december 17-én
„hetedéves diák”-nak,434 a második alkalmával, 1795. június 20-án „nyolc éve tanulónak”
nevezték,435 s ez nyilvánvalóan az iskolai törvények 1788-as aláírásától számítódik. S bár a szakirodalom ezt nem nagyon szokta emlegetni, Domby Márton emlékezéseibıl is tudhatjuk, hogy Csokonai teológus hallgató volt: „sıt Theologiát tanúló Deák korábann ollyan kevessé Theologusi gondolatra vetemedett, hogy egy hosszú Instántiájábann azt kérte Theologus Professorától, engedné el néki ezen Theologiai Letzkék járását.”436 Egyébként a Sárvárytól
427 .) Sárváry Pál, Csokonay életének töredék vonalai = Csokonai emlékek 394.
428 .) A vonatkozó oldal fényképmásolatát l. Csokonai emlékek VIII. képmelléklet
429 .) Kovács József – Csokonai Józsefnénak, Nagykırös, 1805. okt. 28. = Csokonai emlékek 228. Ezt a levélrészletet már Domby Márton is idézte: Domby 1817. 4.
430 .) A Csokonai-szakirodalomban a problémának egyedül méltó figyelmet szentelı Ferenczi Zoltán még Csokonai tanárainak a nevét is megadja. Szerinte az elıkészítıt Tóth János, a declinista osztályt Pázmán Péter, a conjugistát Pálfi Pál, a grammatistát Kállai János, a syntaxistát Budai Ferenc, a poétait Kovács József, az elsı oratorit Nagy Sámuel, a másodikat Fodor Gerzson vezette. Vö. Ferenczi 1907. 9. Sajnos, Ferenczi itt sem adja meg a forrásait, mint ahogy monográfiájában sehol, a Vargha Balázs szerkesztette Csokonai emlékek pedig nem közölt olyan dokumentumokat, amelyekbıl ezek az adatok kiderülnének.
431 .) Nagy Sándor 1940. 208.
432 .) Ennek az iskolai pályafutásának a párhuzamául l. Budai Ézsaiás néhány évvel korábbi elırehaladását:
Borzsák 1955. 12–23.
433 .) „A’ tiszta mathesist, metaphysicát és a ’ régibb közönséges historiát Fodor Gerzsontól, mint segédtanitótól, a’ közönséges historiát, romai és görög literaturát a’ nagyhirü Sinai Miklóstól, az alkalmazott mathesist, physicát és philosophiát orvos doctor és professor Milesz Józseftıl, a’ zsidó és arabs nyelvet, az ó és új szövetségi szentírás’ magyarázatjával , részint Ormos András, részint Kocsi Sebestyén István uraktól, végre a’ Keresztyéni hit és erkölcstant, a’ keresztyén egyház’ történeteivel, és a’ predikátori szent hivatalra tartozó gyakorlati tudományokkal egyetemben, Szilágyi Gábor urtol tanulta.” Sárváry Pál, Csokonay életének töredék vonalai = Csokonai emlékek 394.
434 .) „de variis excessibus Michaelis Csokonai Studiosi septimi anni”: Csokonai emlékek 41.
435 .) „Michael Csokonai, Studiosus antehac in annum octavum”: Csokonai emlékek 68.
436 .) Domby 1817. 8–9. A Dombytól itt emlegetett kérvény nem ismeretes.
felsorolt, Csokonaitól hallgatott tárgyak ugyancsak ezt támasztják alá: az ott szereplı elıadások jórészét kizárólag a teológusoknak kellett látogatniuk.
Az 1794. január 11-én elnyert publicus paeceptori tisztség, 437 amely egyébként még a Csokonaival késıbb szembekerülı Szilágyi Gábor professzornak volt köszönhetı,438 nemcsak egyszerő, az oktatásban való részvételre jogosító megbízatásnak tekinthetı, hanem komoly kitüntetés is volt. A Kollégium oktatási rendszerébıl következett ugyanis, hogy a diákokat szigorúan sorrendbe állították tanulmányi eredményeik alapján, s a hierarchia élére kerülés kedvezményeket és elıjogokat, mi több, a késıbbi pályafutás szempontjából nagyobb lehetıségeket jelentett. A Csokonai számára is személyesen ismert, ezért példának is
tekinthetı karrierek közül elegendı fölidézni Budai Ézsaiásét: Budai 1785–86-ban „privatus praeceptor” volt, ilyen minıségében ismerte is a gyermek Csokonait,439 majd 1789-ben a poeticai classis publicus praeceptora lett440 – s ı, Göttingából való visszatérte után a Kollégium professzora lett.441 Természetesen a diákkorában elért tisztségébıl nem következett automatikusan a kollégiumi professzorság – de az kétségtelen, hogy egy ilyen pálya befutásához is alkalmas kezdet lehetett a praeceptori tisztség; ezzel a megbízatással egyébként Csokonait mintegy kiemelték a társai közül, s olyan feladatot kapott (a poétai osztály tanítását), amely saját hajlamainak a leginkább megfelelt.
Csokonai nevezetes, gyakran interpretált konfliktusai közül is a leginkább ismeretesek azok az események, amelyek végülis ahhoz vezettek, hogy a költı elhagyta Debrecent.442 Csokonainak és szülıvárosának (pontosabban szülıvárosa legfontosabb tanintézetének) az összeütközése különösképpen alkalmasnak bizonyult arra, hogy az utólagos interpretációk valamiféleképpen a legnagyobb tehetségét megtartani képtelen debreceni mentalitás lényegét is belelássák.443 Ahogyan ezt például a kollégiumból való távozás kapcsán Bán Imre egy évfordulós cikkében megfogalmazta: „A 22 éves fiatalember haláláig be nem gyógyuló lelki sebet kapott, amikor a város szellemi középpontjából, a Kollégiumból ıt, a ragyogó tehetségő és nagy jövı elıtt álló deákot oly kicsinyes okokkal és oly megalázó módon eltávolították.”444
437 .) A megbízás elnyerésének az idıpontját l. Csokonai emlékek 36–37.
438 .) Sárváry Pál errıl a következıt állította: „Innen lett az: hogy a’ classicai görög és latin literaturát különösen szeretı iskolának igazgatói és oktatói kiváltképpen az alsóbb iskolákra felvigyázó Szilágyi Gábor úr, Csokonait, rendkívőli nyájasságával is, a’ poetai classisban a’ szokás szerint egy esztendei rendes tanítóságra megnyerte.”
Sárváry Pál, Csokonay életének töredék vonalai = Csokonai emlékek 394.
439 .) Borzsák 1955. 19–20.; errıl megemlékezik Sárváry Pál is: Csokonai emlékek 393.
440 .) Vö. Borzsák 1955. 21.
441 .) Szilágyi Gábor és Kotsi Sebestyén István mellé éppen ekkor került Sárváry Pál és Budai Ézsaiás; vö. még Csokonai emlékek 33–34.
442 .) Errıl l. összefoglalólag Vargha 1974. 102–126.
443 .) Ennek kapcsán a „debreceniség” történeti toposzáról l. Balogh I. 1969.
444 .) Bán 1974. 15.
Bán Imre ezekben a sorokban egy tipikus beállítást ismételt el – az állítás lényegét akár mástól s máshonnan is idézhettük volna.445 Nem biztos azonban, hogy Csokonai távozásának forrásait végigolvasva a felelısség kérdése ilyen egyszerően elintézhetı, mint ahogy talán ez a röviden formulázható eseménysor egy ennyire problémamentes pszichológiai sémába sem illeszthetı be. Érdemes tehát újragondolni a Csokonainak a Kollégiumból való távozásához vezetı konfliktussorozatot.
A szakirodalom egyik, többnyire kimondatlan elıfeltevése az, hogy Csokonait komoly fegyelmezetlenségek jellemezték kollégiumi idıszaka alatt, s folyamatosan szembeszegült a Kollégium rendjével.446 Csakhogy a sedes jegyzıkönyvének tanulságai ezt a vélekedést nem támasztják alá, pontosabban inkább azt mutatják, hogy mindez a két kollégiumi pör felıl visszanézve tőnhet csupán így. Ehhez a csalóka benyomáshoz az is hozzájárulhat, hogy a szakirodalom kizárólag a Csokonai fegyelemsértéseire vonatozó adatokat győjtötte össze, s ezt nem próbálta meg szembesíteni fegyelemsértések általánosabb tendenciáival. A Vargha Balázstól összeszedett, mindössze négy eset 1793-ból egyáltalán nem mutat állandó
renitenskedést, büntetésük is igen enyhének mondható.447
Az elsı kollégiumi pör (1794. december 6–19.)448 vizsgálata viszont igen tanulságosan mutatja azt is, hogy – legalábbis a kollégiumi sedes szerint – Csokonai praeceptori feladatát sajátos módon, az oktatási intézmény szigorú fegyelmi szabályain lazítva igyekezett ellátni.
Az írásban is rögzített, kodifikált normától való eltérést a vizsgálat kétségkívül bebizonyította;
feltőnı azonban, hogy – miközben a tényszerő megállapításokat Csokonai sem vitatta, legföljebb, taktikusan, részletekben helyezte át a hangsúlyokat – a költı nem volt hajlandó bőntudatot érezni pedagógiai módszerei miatt. Ez pedig talán azzal is magyarázható, hogy nem volt példa nélküli a szabályoktól való eltérés: mi több, magának Csokonainak a korábbi iskolai pályafutásában is megmutatkozott a kivételes bánásmód. Éppen Csokonai
költészettan-tanára, Kovács József írta meg már a költı halála után Csokonai Józsefnének, hogy ı miképpen kezelte a tehetséges gyermeket: „Az igen különös természet volt Ö benne,
445 .) Sinkó Ervin szerint a kicsapás ahhoz fogható, ahogyan Spinozát a rabbik átokkal sújtották és kiközösítették:
„Ez az egyszeri aktus, ez a kiközösítés szimbolikus jelentıséget kap, valóságos anticipációja a költı további
’komor hazájában való remete lakásának’, egész további életének.” Sinkó 1965. 16.
446 .) Gyıri L. János például szinte ellentétet látszik sugallni a fegyelemsértések ténye és a praeceptori
megbízatás elnyerése között: „1794-ben Csokonai a poéták (a mai gimnáziumi I. osztály) köztanítója lesz, bár az elızı évben kisebb kihágások miatt háromszor is állt az iskolai törvényszék elıtt.” Gyıri 1988. 656.
447 .) 1793. január 19-én Csokonai elmulasztotta a nyilvános leckét (praelectionem publicam), ezért megintették;
január 26-án ugyanezt másodízben követte el, ezért nyilvánosan megdorgálták. Június 29-én a hétköznapi templomlátogatást mulasztotta el, ezért négynapi épületfogsággal bőnhıdött; szeptember 7-én a nyílvános könyörgést mulasztotta el, ezért ugyancsak négynapi épületfogságot kapott. Csokonai emlékek 32–33.
448 .) A sedes jegyzıkönyvét elıször közölte: Csőrös 1905.; újraközölte és magyar fordítást is csatolt hozzá:
Csokonai emlékek 41–71. A fordítás pontatlanságait korrigálta: Jelenits 1965.
hogy eröltetni a tanulásra, annyival inkább Versirásra soha sem lehetett; mellyeket én ki tanulván egész szabadságb[an] hagytam hogy irjon vagy ne irjon akkor, mikor több Tanuló Társai irtak. Sıt még az Letzkék járásában is egész Szabadságot szeretett volna; de mivel ez szokatlan dolog volt, ugy közlöttem, hogy hat Orakor reggel lévén az elsı Letzke (:mivel hétkor Templomba tartoztak menni:) ha Ö ki nem alutta Magát, egész nap kedvetlen volt;
tehát én magam megparantsoltam Néki, hogy reggeli hat Orai Letzkére fel ne jöjjön; Ö ezt annyira szerette, hogy egész nap a’ Leg vidámabb és elevenebb Lélekkel volt, irt, és tanult.”449 Nem egyszerően Csokonai alkatában kell keresnünk a merev szabályok föllazításának indítóokát, hiszen eszerint kollégiumi neveltetésében is szerepet játszott a normaszegés, mondhatni, Csokonai erre (is) szocializálva volt. Úgy tőnik, hogy önmagában ezek a lazaságok vagy kifejezetten a kollégiumi fegyelem megsértésének esetei tolerálhatók vagy elnézhetık voltak: hosszú ideig, 1794 végéig, azaz Csokonai iskolai pályafutásának tizennégy éve alatt nincs jele annak, hogy ezek gondot okoztak volna. A fordulópontot az elsı kollégiumi pör jelentette, amely viszont már nagyon sok mindent felszínre hozott ezekbıl a korábbi jelenségekbıl is.
Annak ellenére egyébként, hogy ennek a pörnek a legfontosabb eleme nem az ilyen természető kihágások megtorlása volt. A fegyelmezetlenség csupán mint fontos
mellékkörülmény került elı úgy és annyiban, ahogyan a debreceni református egyháztanács jegyzıkönyve tömören megfogalmazta: „De kivált most ez a panasz ellene [ti. Csokonai ellen – Sz. M.], hogy a tanítványait elrontotta, azokat részegségre, pipázásra kapatta, nevezetesen most közelebb a Bacchus temetését producálván, azokat nagyon megitatta. Ezért citáltatván most, e mellett az is objiciáltatott, hogy templomba nem jár.”450 Mindez nyilvánvalóan annak bizonyítékául bukkant fel éppen itt és ekkor, hogy volt elızménye annak a sérelemnek, amely a sedes összehívását motiválta.451 Csokonai ugyanis egy sajátos konfliktus eredményeként került a fegyelmi vizsgálat hatókörébe: éppen azt az embert, Szilágyi Gábort sértette meg, aki ıt kiválasztotta praeceptornak.
A Szilágyival való konfliktus körülményeirıl a sedestıl végrehajtott
tanúkihallgatásokból, magának a professzornak a vádjaiból, s végül, de nem utolsósorban Csokonai védekezésébıl kaphatunk képet. Domby Márton ezt késıbb így összegezte: „Az ı
449 .) Kovács József – Csokonai Józsefnének, Nagykırös, 1805. október 28. = Csokonai emlékek 229.
450 .) Csokonai emlékek 40.
451 .) Aligha van tehát igaza Lengyel Dénesnek, aki a következıket írta: „Milyen vádakkal találkozunk az elsı perben? Legsúlyosabb az elsı: »mind az oskolai könyörgéseket, mind a vasárnapi isteni tiszteleteket egészséges létére folyvást elmulasztotta.« A debreceni kollégium vallásos nevelése nem tőri el ezt a mulasztást; Csokonai a hitetlenség gyanúját kelti fel.” Lengyel 1953. 426. A sedes jegyzıkönyvét áttanulmányozva ugyanis kiderül, hogy ez teljesen tipikus kihágás volt, s Csokonai – még saját öccséhez képest is, ahogyan errıl a maga helyén majd szót ejtünk – nem volt sokszor fenyítve emiatt.
czeremoniás törvényekkel nem sokat gondoló Lelke, és tanítványival való nagy barátságoskodása már régen idegenkedésbe hozta vólt maga eránt az alsóbb oskolákra vígyázó Professort. Nevezetessen egyszer a’ mondott Esztendıbenn Karátson felé Csokonay némelly kedvesebb tanítványival a’ városhoz közel lévı nagy erdıbenn sétálván ’s pipázván, történetbıl a’ Classium Insspectorral öszvejött. Ez, a’ mint mondják, valamelly könnyen ingerelhetı állapotbann lévén, ’s a’ Csokonay Tanítványinak észrevett pipázásánn, ’s talám a’
kevés tiszteletenn is, mellyet ezek neki adtak, indulatba jövén mérgessen kezdte megtámadni mind Csokonayt, hogy a’ pipázást megengedi, mind Tanítványit, hogy azt cselekedni
mérészelnék. Csokonay a’ jelenlévık beszéde szerént a’ sárt elég sokáig kiállotta, hanem egyszer az ı könnyen gyúladható természete is lángot kapván, a’ két öszve harapodzó lángból olly Trojai tőz lett, melly ezen Eneást a’ maga Hazájából
Per varios casus per tot discrimina rerum
új földre kergette, hátán vivén a’ maga Isteneit, kiknél egyebet a’ tőz alól ki nem ragadhatott.
Nevelıdött a’ tőz azzal is, hogy ezen egymástól való kevéssé barátságos megválás után kevéssel Csokonay valamelly Dalt fuvatott el az erdınn mulató tanúlóságnak szokása szerént, mellyet a’ felbosszontott Professzor egésszen magára vett.”452
Érdemes azonban megnézni azt is, mi áll az egykorú forrásokban. A vádat, nyilván Szilágyi szavai nyomán, a következıképpen foglalták össze a jegyzıkönyvben: „Azután következett ez, hogy mult szombaton kimenvén T[iszteletes] Szilágyi Gábor úr T[iszteletes]
Kocsi István úrral az erdıre, ott találta nevezett Csokonai Mihályt 20 tanitványával. Ezek pipáztak és egy közülük akkor sem vette ki szájából a pipát, amikor odaérkeztek t[iszteletes]
professor uraimék. T[iszteletes] Szilágyi Gábor úr azon vakmerı gyermeket megdorgálta, sıt mindnyájokat, hogy miért pipáznak és praeceptorokat is, hogy miért engedi meg nekiek. Erre Csokonai azt mondotta, hogy ki determinálja az idıt, a melyben szabad pipázni, mondja meg a t[iszteletes] professor úr, mert ı nem tudja. Ezt sokszor gunyolva mondotta és másokat sokakat nagy kitetszı csúfolással, contemtussal, úgy hogy utoljára is, mikor t[iszteletes]
professor uraimék eljöttek, Jutka Persit danoltatta a gyermekekkel.”453 Mindebbıl annyi kétségtelenül kiderül, hogy egy több fázisú, fokozatosan elmérgesedı szóváltás vezetett el ahhoz a végsı sérelemhez, amelyet Szilágyi aztán már nem tudott megbocsátani: a nagyerdei véletlen találkozás Csokonaival és tanítványaival még csupán egyetlen, a Kollégium rendjébe ütközı kihágást – nevezetesen a pipázást – jelentett volna. Innen minden különösebb
következmény nélkül el lehetett volna szabadulni: Szilágyi megfeddte ugyan a jelenlévıket,
452 .) Domby 1817. 14–15.
453 .) Csokonai emlékek 40.
köztük a felelısnek tekinthetı, rossz példával elöljáró praeceptort is, de ennek nagyobb súlya aligha volt. Csokonaiék azonban megmakacsolták magukat, azaz nem voltak hajlandók elismerni Szilágyi fegyelmezı jogkörét – s ebben talán szerepet játszhatott a konfliktus helyszínének területen kívülisége: a Nagyerdı nem a Kollégium világa, hanem a pihenésé, s az ott tartózkodás mintegy az iskolai kötöttségek alóli kiszabadulást kínálja. Igaz, csupán fiktív módon, hiszen a viselkedési regulák betartása a diákok számára általános érvényő volt, de az a tér, amely nem tartozott hozzá a szigorúan felügyelt iskolai világhoz, felfokozhatta a viselkedés öntörvényő, minden szabályozottságra lázadással reagáló elemeit. Még akkor is egyébként, ha elfogadjuk Gáborjáni Szabó Botond következtetését: szerinte, mivel az adott idıpontban a téli órarend szerint tanítási idı volt, Csokonai tanítás céljából és engedéllyel tartózkodhatott a Nagyerdıben.454 Ez egyébként magyarázná a viszonylag nagyszámú diák jelenlétét éppúgy, mint azt is, hogy Szilágyi Gábor a jegyzıkönyv szerint nem emelt kifogást a Nagyerdıben való tartózkodás ellen. Csokonai a Szilágyival való konfliktus során valóban vezérként viselkedett, ami egyébként megfelelt a Szilágyitól korábban ráruházott praeceptori szerepnek is; csakhogy ezúttal éppen Szilágyi Gábor ellenében képviselte ezt a pozíciót. Erre utal az is, hogy Szilágyi a sedes elıtt azt állította, ı megpróbálta elküldeni Csokonai
tanítványait, de ık csak akkor indultak el, amikor ezt maga Csokonai mondta nekik;455 ezt egyébként a védekezésében Csokonai is megerısítette, csak – állítása szerint – ı más
szavakkal szólt a fiúkhoz, mint ahogyan Szilágyi emlékezett.456 Folyamatos ellenszegülése a professzor fegyelmezési törekvéseinek emiatt tette egyre inkább lehetetlenné Szilágyi
visszavonulását: Csokonai ugyanis a konfliktust teátrálisan kezelte, vagyis úgy erodálta a professzori tekintélyt, hogy színészi hatáselemeket alkalmazott, közönség elıtt érezvén magát. Ezt a mentalitást egyébként Domby Márton Csokonai-életrajza is rögzítette, mint a tanári módszer egyik leglátványosabb elemét: „Külömben se tudván actio nélkől beszélni, a’
felvett személy minden szavainak, cselekedetinek, magaviselésének, mozdulásinak, felgerjedésének, vagy meghunyászkodásának, dühösségének, rimánkodásának, nyájaskodásának a’ szakasztott oda illı tónust, tagmozdúlatot, ábrázat alkalmaztatást,
hangváltoztatást úgy megadta, hogy maga Jupiter, ha a’ maga méltóságát, Márs a’ maga tüzét Csokonay által követni látták volna magokat, meg nem szégyenlették, vagy Momus is azok
454 .) Gáborjáni Szabó 2005a. 74.
455 .) A jegyzıkönyv szövege ezt így rögzítette: „Interim, adstantes Poetas, ut secederent in silvam, quum recreationis, et deambulandi causa, eo venerint monebat Cl[arissimus] Professor, sed illi ne post repetitam quidem Cl[arissimi] Professoris, monitionem, prius se loco movebant, quam Praeceptor haec verba, ore suo emisset; ergo eatis.” Csokonai emlékek 60.
456 .) A jegyzıkönyv szerint Csokonai így fogalmazott: „Ad verba: Ergo eatis; haec verba ita protuli; ite ergo ad silvam, quum Cl[arissimus] D[ominus] Inspector jubeat, et recreationis causa egressi sitis.” Csokonai emlékek 62.
ellen kevés kifogást tett volna.”457 Még a sedes jegyzıkönyvének szövegébıl is érzékelhetı, hogy feltehetıleg ezúttal is így viselkedett. Szilágyi ezt láthatólag nem akarta eltőrni,
ugyanakkor pedig nem akart (s nyilván nem is tudott volna) hasonló ironizáló gesztusrendet felhasználni, mint Csokonai – ebbıl a szituációból valóban nem volt más kiút, mint amire a jelen lévı másik professzor, Kotsi Sebestyén István ösztönözte a költıt, legalábbis Csokonai
ugyanakkor pedig nem akart (s nyilván nem is tudott volna) hasonló ironizáló gesztusrendet felhasználni, mint Csokonai – ebbıl a szituációból valóban nem volt más kiút, mint amire a jelen lévı másik professzor, Kotsi Sebestyén István ösztönözte a költıt, legalábbis Csokonai