Telelő J 831.
E .
ig y házat ösmerek, a ’ hová az embert pénzé r t eresztik be.
„ P é n z é r t? — és még is bemegy az u r ? “ Nincs k ü lö n b e n ; pénze'rt eresztik be az e m b e r t, és még is igen gyakran bementem, liánéin most már gondolkozni kezdek a ’ do- logrul, annál inkább minthogy a’ D una je g e - sedni kezd.
„ ’S mi baja Dunajegének az ur pénzével Js am a’ házzal
Sémi más, m int hogy a’ Dunán kell e’ ház
ba átjárnom.
„ H o g y pénzt adhasson ki az ur ? Engedői
mével nz u r n á k , az urnái a’ főben nincs min
den a ’ helyén.“
T réfáz kegyed, ha hinné, nem merné meg
mondani. D e az már ig a z , hogy a ’ Duna j e g é t alkalm atlannak tartom , kiváltképpen éjjel.
„M é g éjjel is? A z ur engem rá a k a r szed
ni ; bizonyosan az urnák f iz e tn e k !“
K egyed ezen szóval a ’ dolog bibéjére h á
g o t t ; illyen föltételek mellett, tudom, jó l meg
telnék azon ház. D e nem , az embernek kell íiz e tn i, és pedig legalább egy húszast. A ’ mibül az szármozik, hogy az ostoba nép igen csüngvén 'a ’ pénzen , o tt csupa bölcsek és ál
dozó hazafiak gyűlnek öszve.
„ M é g mind eddig nem látom á l t , mi okbul volnának azok bölcsek; az áldozáséul előbb hivő lesze k, hanem hogy az áldozat hazafiul, kétlem .
44
A z t ne mondja az u r , m ert hatalmamban áll megköveztotni. E g y szó annyi mint száz, mi akarjuk, hogy a ’ dolog áldozat néven ne
veztessék , ’s úgy kell n e v e z te tn ie , ’s a’ k é te lk e d ő t szál k a rd ra hívjuk ki.
Bizonyosan mézes kalácsbul v aló ra , m ert másnak forgatásához nem é r te te k .1*
Paff! ropogós i i t t é t , most m indjárt meg
m utatom ! H e h ! p a jtá so k !
„N evetnem k e l l , u ra m ; ha vitéz volnál, nem szavadat ro p o g ta tn á d , hanem a ’ kardot.
T ed d le az á l a r e z o t, ösmerjük egymást
.44
U r a m , az isten l t j á é r t , ne mond ezt to
vább.
ч „ E n nem szoktam hirt haran g o zn i, mint aszszonyférfiaink, bízvást beszélhet tovább
.44
T e h á t azt m ondám, h o g y a ’ játékszínben csupa áldozatok gyűlnek öszve.
„ H á t a ’ játéksz inrül szólt az ur ? M ért
nem szólítja nevén a ’ g y erm e k et? — ngy nem zördiiltiink volna öszve. — Ah a’ játékszínről nekem is vannak nézeteim.“
H ogy lehet az, holott az u ra t K . . . né ’s L . . . né jutalom já té k á n sem láttam'?
,,‘S mi köze is a ’ jelenlétnek a ’ nézetek
k e l? Uram, a’ nemzeti játékszínnek nincs ha
talmasabb pártolója, mint é n ; nem sokára egy tizennyolcz ivbül álló könyvet adok ki arrul, mint lehet a’ súgót egész biztossággal elmel
lőzni.
U r a m , én azt rövidebben is megmondom.
P . o. jól meg kell tanulni a’ szerepet.
„ A z ur igen já ra tla n a’ gyakorlati világ
ban. Értelmesen beszélni rövid sz ó v a l, igen közönséges. Az igazi dicsőség úgy aratható, ha az ember olly mélyen és olly füllcngőn ir, hogy az olvasók szavakat lá s s a n a k , de alat- tok sémit ne tudjanak gondolni. —
H a igy lesznek irva, m it használnak az ur játékszini nézetei?
,,’S ki mondja azt, bogy kell liasználniok ?
— mintha bizony az ember szűk keblü volna
’s csupa haszonéit i r n a ! Áldozatot is kell t e n n i ?“
Az való, hogy az illy idő az íróiul fölál
dozott , vagy jobb nevén , elvesztegetett. Az olvasók k özött azonban alig találtatik olly esztelen, ki az áldozatot dicséretesen követne.
„M e rt fölfordult világban élünk. ’S talám
molnunk, hanem áldozatokra sem szorulnánk, sőt nyereség is volhatna félretehető.
.,A z ur értelmes rövidsége m ellett is ve
szedelmes ékesszólással bír. Majdnem rá ál
lok, vagy inkább elhiszem, hogy a ’ játék sz ín ügye minden lárma ’s hoszas bölcselkedés nél
kül is győzne, h a a' Budán P esten lakozó m a
g yarok szorgalmasan bejárnának. Hiszem to vábbá , hogy ha a’ budai játék sz ín hasznot
o tt m u la s s a k , ne pedig lmzaiiuskodjani, — hanem télen által csakugyan meszszeoske van.
c.l)e bőven ju tnlm aztatik meg a ’ fárad
ság é rt.” —
I t t a ’ bökkenő uram, a ’ hol a’ fáradságot jutalom b iz ta tja , o tt bizonyosan nem marad el az ember, llanetn i t t , legalább t é le n , na
gyobb a’ fáradás mint a ’ ju talo m , — tehát az ember otthon marad. D e nem kell elfe
lejteni , hogy nálunk a ’ színjátszók ré széiü l is nagyobb a ’ fáradság m int a ; j u ta lo m , bi
zonyos a ’ f a r a d s á g , b iz o n y ta la n , ’s kivált t a r t ó s a n , {i’ ju talom , ennél fogva a ’ ki k erül
heti, kerüli a’ színpadra lépést. A
5
mibiil viszont az k ö v e tk e z ik , hogy krajezáron egyii- gyüség forintos pánlikát k í v á n n i; ezen k övet
kezésből pedig az fo ly , hogy a’ krajezáros foltozgatolódással sem nyereség, sem dicsőség
nem aratható. /
„ A z ur igen k e m é n y , én húsz ivén az el
lenkezőt bizonyítom be.“
H agyjon föl vele az u r , úgysem olvasná senki. De hasznosabbat* tesz az u r , ha je le n té st bocsát a’ buda-pesti újságokkal ’s abban közhírré t e s z i , hogy a ’ já té k s z ín dicséretére c z v húsz ivbül állandott könvvet vala írandó.cj • • hanem a ’ játék sz ín ja v á ra fölhagyott vele, re ményivé , hogy ezen felszólítás fejében az ur
könyvere szánt k é t húszast kiki az első ju t a lom -játékra adándja ki. H a . a’ miről én k é te lk e d e m , sikerrel dolgozik: egyik színész
nek hasznot h a j t a n d , a ’ haszon az embert kedvre gerjeszti, a’ kedv sikert szerez a ’ mun
k á b a n , a ’ siker versenygést támaszt f ö l, a’
versenygés a’ tökéletesség felé h a la d , minden tö kéletesnek van k e l é t é , — igy az u r tréfá- bul a’ já té k s z ín ügyének leghatalmasabb elő
m ozdítója lehet.
„A z urbul olly bőven foly a’ beszéd, hogy majd bele fúl az ember. É n m ár a’ já té k sz ín oszlopának képzelem magam at.“
A ' képzetes közös nyavalájában sinlodik az ur, ’s a
1
valóságot száz mérföldnyire hagyja maga m ögött tünelgni. D e , ra jta , tegyen valami valót is m á r , — j ő j ö n , nézzük meg P . . y E . . k ju ta lo m - já té k á t, M átyás király v á lo sz ta tá sá t; M . . . . N ina 's L . . . i bizo
nyosan szépen fognak énekelni.
„ I g e n ? — Jó hogy tudom. Nem mehetek, u r a m ; k é t órára a’ pipához í g é r k e z te m ; de legyen ollyan jó , adja által a ’ ezédulát, majd b írála to t irok a’ H o n m ű v é sz b e , ’s N inát és
L . . . t j ó l meg fogom dicsérni.4*
Jó étv ág y o t!
„ J ó m u la tó s t!“
Értekező.
A ’ s z e r e l e ш r ü I.
Telelő 1831.
M i v e l kezdhet az ember jobban értekezni, mint a ’ szerelemmel ? . . . É rtekezni ? . . . No ez lehet első eset., bogy valaki a’ szerelemmel értekezett. Még mind eddig vaktában volt szokás karjai közé rohanni.
Kérdezze meg valaki költőink koszorúját, j u t o tt e valakinek eszébe belőle a’ szere
lemmel értekezni ? Kezdje a’ pelyhes álln Csa- tár-irónál ’s menjen a’ kesergő szerelem bá
jo s é n e k lő jé h e z , ‘s mindenik igent fog bi- czenteni.
D e valakinek csak kell pályát kezdeni.
Isten n e k i , legyek én a z , ki a ’ göröngyökön első botorkál keresztül. T öbbször is m egütöt
tem én m ár az öregláboin ú j á t , de azért a’
sereggel csak együtt sántikálok.
Az embernek líj körme is tud nőlni. A’
szerelemnél némellykinek leütötték már a’ kör
m ét , de az nőin tapasztalt más alkalm atlan
s á g o t . m i n t . . . egy ideig föl kelle hagynia a’
Gl dunk. M agunktul tanultuk meg.
A ’ görögök gyermeknek rajzolók a ’ sze
lal lő. H ajdanában, mikor czélirányosabb
szert nem ta lá la , csak m e g teh e tő , hanem a ’ mi pallérozott világunkban nékie is haladnia kellene a’ nagy sokasággal. Mi mindenütt szeretjük a ’ p a t t o g á s t . . . De nem Ámornál, nem . . . itt a ’ pengést imádjuk.
Es melly gonosz gyermek az a’ s z e re le m ! Lopva j ő , a’ gyermekben fe sz k e l, az i f j a t á t - n y ila lja , az öregnek bek é t nem hágy. Én kicsapandónak vélem az izgága-szeretőt, hogy közös phlegm ánkat ne háborítsa.
V ágyika a ’ „L e g szeb b leányban” paradi
csomnak nevezi a’ sze relm et, hanem bizonyo
san csalődott. A ’ paradicsomban nem volna szabad förgetegezni és fagyni, mint a' mi sze
relmeinknél. — D e könnyű ollyasmirül be
szé lni, a’ mit senki sem látott.
A ’ förgetegező szerelem nem kellemetlen tü nem ény; — különben az irők jo b b a n irtóz
n ának a ‘ kritikusiul. I t t a’ megmosás szere
lemből történik.
ISok haszontalan tömjén ég a’ világon lel
ketlen M ae cen a so k n ak , pulya pártfogóknak, más fejébül bölcseknek. D e a ’ szerelem mindig méltó az áldozatra. Igen , ugy van , fontold meg csak szomorú b a j t á r s , megcsalt szerető, elerótlenedett H e r k u le s z , laposait erszényü voltgazdag, — a’ szerelem méltó az áldozatra, sőt áldozat nélkül meg sem t ö r t é n h e tő , — ’s
с з
vigasztald magadat. T ö b b ek is j á r t a k úgy már, nem csak m a g a d ; pedig:
Mezét lábon já r n i ’s mást is ollyant látni, tűrhető nyomorúság.
Sokan attttl tarta n ak , hogy igaz szerelmet nem kapni már a ’ világon, en az ellenkezőt vitatva azt m ondom , hogy m agáé rt mindenki igazán szeret bennünket. — Az olvaso kö
zönség a’ tele ir t papirost k e d v e li, mi irók a’
paraszt p a p iro st, — m ert lehet ni irni. N e
k ü n k teljes kedvünk van a’ tintaszedésre.
Mire valók a’ szép ruhák, az aszszonyok V H ogy megnézésere kényszerítsenek. — Mire való a “ nézésre-kényszerítés ? Bizonyosan, — no de nem akarom m eg m o n d an i; — szégyen
lem m a g a m a t, ki árulná e l , hogy szerettetni a k a r ? N agyon csalfa gyerkőeze az az Ámor, ollyan mint sok i r ó , ki mindent a' h a /.а di
csőségére tesz, hanem erszényét mindig nyit
va, ta rtja mellette.
Іѵошоіу értekező
a z E l e t r i i l .
Telelő 1834.
S o k vélem ény! igtalanságban sin lőd ött a’ vi
liig, — ha t. i. a’ földön honoló em berek ösz- sz e ség e világnak mondható , — iniolta v é le- n ién yek et szokás a lk otn i. Ez pedig igen rég- olta van ú g y , ’s ha az időnek k ezd etet men
nek a d n i, azt m ondanám , az idő k ezd etétü l fogva. ’S a’ d olog mai napon sincs különben.
E zer eszk öz áll ugyan kezeinkben, hatalmunk a latt a" dolgon se g íté sr e , m ozgatunk is és g é- p clyezünk és sz e lle m e z ü n k , hanem az előre mozdulás igen lasan történ ik .
A z életrül is igen hijányos k ép zeletek ’s a’ szóltak h oz hivon maradva , igtalán vélem é
nyek vannak k özöttünk. O n életét ugyan senki sem ta gad ja, — kivévén talám valam elly tii- loskodó ’s m indent csak árny-jelenésnek ha
tározó álp h ilosop h u s, — hanem magán k ívü l sokunk igen keskenyre szabja az é le t határait.
N ála a’ többi állatok már csupa g é p e ly e k , a*
fák és virágok pedig h olt dolgok. H ogy
63
az egész világnak élete v a n , arrul ki álmo
dozik ?
I g e n , az ember egy különös terem tés, ha*
tnlma m ellett e r ő tle n , ’s erőtlenségében ha
t a l m a s ; m i n d e n tudősága m ellett sem itudő, ’s (ismeret hijányainál lá n g e s z ű ; ébrengésében álm odozó, ’s álmodásában ébrengő.
Sémik vagyunk mi e nagy mindenségben, meg annyi szem-por csekély földtekénken, és még is az örök idő a’ m i e n k , a ’ t é r végetlen- se'ge a ’ mi pályánk. Nem nyugszunk mi meg azon h o m o k o n , melly lábaink a la tt elgördül, hunom a’ napokat csatangoljuk be villámnál hatalmasabb elm e-szárnyainkon; nem érjük be a’ pillantat idejével, hanem a’ múltba szálunk viszsza v égetlenül, és a’ jövendőt kebeliink- bül fe jtjük ki szakadatlanul.
Ez a’ világos oldalunk. D e van mellette egy sö té t is, mint bujdosó csillagainkon. M ert egészen világos csak maga a’ fény lehet. Nem
zetségről nemzetségre szaporodik az ember, cgy hoszú folyamot képző az id ő b e n , ködbiil e r e d ő t, világosidét; nyugodt lenni nem tud, keresi a ’ f é n y i, mellybüt sz ik rá t eresz k e b e l b e n , és azt évezredeken által k é r é s é , és ma is csak szikrá kat mondhat tulajdonának.
Mese lábai a la tt a föld, mese feje fölött az é g , levegőjével, csillagaival.
Es ki inagyarázandja meg azon eletet, melly- nek a ’ mi világunk csuk tüneményé ? Ki gyűj- tciuli ös/.ve azon tünem e'n yeket, mellyek a’
föld kergén belül lappanganak és az Orionon fölül lángoló dicsőségben létez nek? és az osz- vegyűjtött tiineményekríil ki itélend igaz Íté
lettel az őket t e m e t t e valóságra ?
Legnagyobb bölcseségünk i tt azt m ondja:
tudatlanok vagyunk. L á tju k az áltolános örök é l e t e t , de hangunk nincs annak magyarázá
sára , és elnémulunk, mert kisértet-liangjaink idomtalanok.
D e hogy is itélhetnők meg a ’ tengert, mellynek széleit nem l á t t u k , fe n ek ét és szí
né t nem é rin te ttü k ?
M ert a ’ minek h atárait el tudtuk érni, nr- rul szoros ítéletet is hozunk. Erczeinket, ás
ványainkat l á t j u k , ösmerjük e r e d e tü k e t, ha
lá lo k a t ’s mindezekbiil tudjuk, hogy ünéletök kevés van ’s inkább csak a’ világ közös éle
t é t élik. N övényeink még inkább szemeink elő tt tenyésznek ’s velők megösmerkedve, tu dományunk k o sz o r ú já u l, a ’ növényélet k ép zeletét terem tők elő. Az á llatokat hasonló
képen körül tudó fogni fiirkészésünk ’s léte- lök mi voltát ösm erve, nz állati életet pon
tosan m eghatároztuk. Az anyagoktul tovább emelkedve az erő k et kezdtük magyarázni ’s
67
átm eneteit tevénk a’ szelle m v ilág b a, melly- nek fő hónául az emberi elme szolgál.
E s az emberben ekképpen bárom életet ös- inerénk k i , n ü v e v é n y it, á l l a t i t , és szellemit.
Ez utolsónak neme többféle. V irága gyanánt te k inthető a/, erkölcsi élet, melly nagy egybe- fiiggésben van a’ tudományos élettel. ízletes gyüm ölcskint fejlődve mutatkozik a’ nemzeti é le t n é l , melly az emberre a’ jogosság és kö
telez ettsé g koszorúját teszi f ö l , ’s m aga az értelmi fejlődés magzata lé v é n , az em berek
nek leghatalmasabb rugó és támasz gyanánt szolgál a ’ nagyra t ö r e k v é s b e n . . . .