A kortárs norvég irodalom egyik legfőbb témáját, a családot és a csa-ládon belüli viszonyokat választottam – két családregény alapján – kutatási területül. A vizsgálódást főképpen az 1990-es évek, valamint a századforduló utáni irodalom sokrétű családtematikája indította, és az, hogy mi a háttere annak, hogy Ibsen országában a kortárs alkotók jelentős része olyan sokszínűen és részletgazdagon rögzíti a családhoz kötődő viszonyokat. A nukleáris család1 szétesése és az elhidegülés egyre általánosabbá váló probléma, amely nem csupán az szerzőket, hanem természetesen korunk irodalmárait, szociológusait és pszicho-lógusait is foglalkoztatja. Tehát az irodalmi téma izgalmas interdiszcip-lináris megközelítést tesz lehetővé.
Az olyan jóléti társadalmakban, mint Norvégia, az individualis-ta érdekek előtérbe helyezése olykor képes meggátolni az emberek közötti értékes kapcsolatok létrejöttét, így a legszilárdabbnak és leg-alapvetőbbnek tekinthető családi kapcsolatokét is. A szülői szerep és
1 Kapitány Balázs. „Család”. In: KSH Népegésségtudományi Kutatóintézet.
felelősségérzet sokak szerint labilissá vált – vagy válik folyamatosan –, és a gyermekek egyes esetekben elhanyagolva nőnek fel olyan csalá-dokban, ahol minden feltétel (anyagi, környezeti körülmények) adott volna a biztos gyermekneveléshez. Nem lehet azonban kinyilvánítani, hogy a huszonegyedik századi szülőgeneráció tendenciaszerűen figyel-metlenebb, rosszabb, mint elődeik voltak. Épp ellenkezőleg, hiszen több szakember is rávilágít, hogy a modern apák és anyák képesek jóval megfontoltabban és jobban odafigyelve nevelni gyermekeiket – értve ezalatt a minél szélesebb körben való tájékozódást –, biztosítva ezzel számukra a stabil érzelmi hátteret. Dr. Kristen Race2 gyermek- és családpszichológus például Mindful Parenting című kötetében ad útmutatót az általa egyébként is sokat hangoztatott tudatossághoz, és meg lehet említeni Vekerdy Tamást is, aki nem csupán tanulmányai-ban, de még a talán kevésbé tudományosnak ható, ám Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő „pszichológus válaszol” rovatában is ad támpontokat a felelős gyermekneveléshez.
Jørgen Lorentzen pedig értékes kutatásba vettette bele magát Az apaszerep története Norvégiában 1850–2012 (2012) című kötetében, amelyben irodalmi példákat alapul véve arról ír, hogy hogyan változott szakaszosan az apai szerep az elmúlt bő másfél évszázadban. A norvég irodalomtörténész és genderkutató a tizenkilencedik század közepétől vizsgálja az apaság mibenlétét, jelentőségét és az apákról felkutatható ismereteket egészen napjainkig, – ahogyan ő fogalmaz – az „apaság forradalmáig”, a modern apák koráig Norvégiában.
A továbbiakban olyan társadalmi jelenségeket vizsgálok, amelyek-kel két kortárs norvég regényben találkoztam, és az általam felhasznált források és szakirodalom segítségével – melyek körét még megérné bővíteni az átfogóbb kép érdekében – indultam el a részben szocioló-giai vizsgálódás útján.
Jelen munkában arra igyekszem rávilágítani, hogy a különböző tár-sadalmi változások hogyan befolyásolták és befolyásolják folyamatosan
2 Dr. Kristen Race, amerikai pszichológus, a Mindful Life Workplace Wellness Prog-ram és a Mindful Life Schools ProgProg-ram alapítója. Ezen progProg-ramokat már világszerte egyre többen sajátítják el.
a nukleáris család életét. Az általam későbbi fejezetekben bővebben vizsgált két regény, Hanne Ørstavik Vágy (2001 [Kjærlighet 1997]) valamint Tore Renberg Mégis van apám (2012 [Kompani Orheim 2005]) című művében különbözőképpen mutatkozik meg a modern társadalom hatása.
Ørstavik műve szinte magától értetődően került látótérbe, hiszen nem sokkal hazai megjelenése után a Vágy a norvég családirodalom kikerülhetetlen regénye lett, a szerző pedig mind az olvasók, mind a kritikusok által elismert művész – ez jelentette számára az igazi áttö-rést. A kortárs alkotások közül az egyik legtöbbet elemzett regény család-, valamint szülő-gyerek tematikában.
Hanne Ørstavik 1997 és 2000 között megjelent három műve, melyek közül első a Kjærlighet (1997), a második a Like sant som jeg er virkelig (1999), az utolsó kötet pedig a Tiden det tar (2000) egy tematikus tri-lógia tagjai.
Mindhárom műben közeli családi kapcsolatok kerülnek középpont-ba, meggyengült szülőfigurákat ábrázol, egyben olyan személyeket, akik nehezen találják a megfelelő hangot egymással. Ezekben a mini-malista szövegű regényekben a kommunikációhiány és az egyének magukba fordulása figyelhető meg.
A Vágy szerepel a Dagbladet norvég napilap által összeállított 25-ös listán3, melyet neves irodalomkritikusok, újságírók és irodalomtudó-sok – mint Per Thomas Andersen, az oslói egyetem északi irodalmak professzora, vagy Tore Rem irodalomtudós, író, egyetemi professzor – zsűriztek az 1981 és 2006 között megjelent legjobb regényeket rangso-rolva. Így talán nem elrugaszkodott elképzelés, hogy a művet egyfajta irodalmi kánon részének tekintjük.
Tore Renberg Kompani Orheim4 című műve egy ötkötetes soro-zat tagja. A kötetek mindegyike Jarle Klepp életét követi végig fiatal kamaszkorától felnőtté válásán át 38 éves koráig. Érdemes megjegyezni,
3 „De 25 beste”. In: Dagbladet, 2006.09.12.
4 Kompani Orheim jelentése Orheim-társaság, mely a család vezetéknevéből jött lét-re. Magyar fordításban azonban a cím ettől eltér, Mégis van apám-ként jelentette meg a Scolar Kiadó
hogy az öt regény erősen autobiografikus, mint oly sok modern szerző műve az elmúlt egy-két évtized norvég irodalmában. Renberg a Kom-pani Orheim filmváltozatának megjelenése után a norvég közszolgálati televíziónak adott interjújában (Dybfest Dahl 2012) elmesélte, hogy sok epizód idézi saját fiatalkorát, alkoholista apjához fűződő viszonyát.
Míg Ørstavik esetében egy csonkacsalád, anya és fiú viszonyát követ-hetjük végig az egy délután és éjszaka alatt lezajló történetben, addig Renberg művében egy apa, anya és az ő egyke fiuk hagyományosnak mondható életét ismerjük meg a szülők házasságának kezdetétől az apa haláláig. Az apa halálhíre és temetése foglalja keretbe a történe-tet, azonban a legfőbb események a fiú kamaszkorát követik nyomon.
Leginkább a szülő és gyerek közötti viszonyokra kiélezve a későbbiek-ben röviden ismertetem a két mű cselekményét, valamint bemutatom a szereplők általam legfontosabbnak ítélt jellemvonásait is.
Mielőtt azonban a két regénnyel foglalkoznék, fontosnak tartom, hogy egyes, irodalomtól talán távol eső tényezőt is felvázoljak, ahogyan teszi ezt a már említett Per Thomas Andersen az egyik legjelentősebb mai norvég irodalomtudós is esszékötetében. A rizikótársadalom leí-rása segít eligazodni a két elemzett műben. A modern társadalomban jelenlévő létbizonytalanság jól kivehető mind Renberg, mind Ørstavik szereplőinek ábrázolásában, és ez a bizonytalanság vezet majd tragikus következményekhez mind a két műben.