Eutípás rák és tőkeelhalás

Teleomorf: Eutypa lata (Pers. :Fr) Tul. et C. Tul. ,

syn.: E. armeniaceae Hansf. et Carter., Eutypa leptoplaca (Rapp.), Eutypella vitis (Schwein:

Fr.)

Anamorf: Libertella blepharis A. L. Smith , syn.: Cytosporina sp.

Az Eutypa génuszt (Ascomycota, Xylariales, Diatrypaceae) Tulnase és Tulnase fedezte fel legelőször (Cater és mtsai., 1983). Az Eutypa lata kórokozót Persoon írta le a faj morfológiai tulajdonságai alapján (Persoon 1976).

Az Eutypa spp. súlyos károkat okoznak több fás növény szöveteiben, így a szőlőben is (Carter 1991). A világ szőlőtermesztő vidékein súlyos gazdasági károkat tapasztalnak a szőlőtermesztők (Dubos 1994). Szőlőn, a betegség hazai első felismerése után (1977) hamarosan bizonyítható volt, hogy minden szőlővidékünkön megfigyelhető előfordulása, ugyanis Magyarország éghajlati viszonyai megfelelőek számára (Mikulás és Lázár, 1998b).

Sok tényező játszhat szerepet a betegség tüneteinek kialakulásában, mint például a klíma, termesztési körülmények, fajtaválasztás, a tőkék kondíciója, vagy a tőkék kora (Dubos 1987). A tőkéken a tünetek csökkent vegetatív tömeg, és fürttermés formájában jelentkeznek (Munkvold, és mtsai 1994). A kórokozó a fás részek sérülésein és a metszési sebeken keresztül jut be a fás szövetekbe. Fertőzőképes aszkospóráit csak a már teljesen elhalt, rákosodott szövetekben fejleszti, ezért nagyon fontos az elhalt tőkék, elszáradt kordonkarok, kiszáradt fák, eltört ágak mielőbbi eltávolítása a szőlő és gyümölcskertekből (Glawe és mtsai.

1982, Véghelyi, 2001). A több éves beteg és elhalt fás tőkerészek felületén, 2-3 mm vastag, fekete sztróma képződik. Alatta egy rétegben, faszövetbe süllyesztve képződnek a gömbalakú, 300 – 400 µm átmérőjű peritéciumok, amelyek hengeres nyakkal törik át a sztrómát. A peritéciumokban hengeres aszkuszok és ezekben 8 – 8 db egysejtű, enyhén sárgásbarna aszkospórák képződnek. Ezek részben már ősszel kialakulhatnak, míg másik részük tavasszal kilökődik, és légmozgással 50 – 100 km-re is elsodródhatnak (Carter, 1988, cit. Lehoczky 1992).

A fertőzött farész szállítószöveteiben a gombafonalak mind mélyebbre hatolnak, és

működésképtelenné válik. Ez a folyamat 3 – 5 éven keresztül lappang, majd a fertőzés helye körül kialakul a mindjobban kiterjedő rákos seb. A sebfelület besüppedt, a víz és tápanyagszállítás elégtelenné válik (Mikulás és Lázár, 1998a).

Ennek eredménye, hogy a hajtások gyengén és rendellenesen fejlődnek, a levelek, a hónaljhajtások leveleivel együtt még a nyár folyamán lehullanak. Ezt a tünetet a hajtáson a gomba fenolos metabolitjai okozzák (eutypinol, eutypine, eulatachromene, siccayne, eulatinol, metileutypinol (Mahoney és mtsai., 2005), amit a tápanyagáramlás a szállítóedényekből apikálisan szállít (Tey, 1991, cit. Lehocky 1992). Ennek tulajdonítható, hogy a differenciált rügy virágkezdeményei is lelökődnek, ha mégis kifejlődnek, a fürtök minőség szempontjábó értéktelenek. A beteg tőke végül kondíciójának függvényében 10 – 15 éves korában elhal. A kutatások bebizonyították, hogy a földrajzilag eltérő helyről származó Eutypa izolátumok eltérő patogenitási tulajdonságokkal rendelkeznek (Péros és Berger 1994).

Sőt az egy aszkuszból származó izolátumok patogenitása között is tapasztaltak eltéréseket (English és mtsai 1983). Az izoenzimes vizsgálatok illetve a RAPD (random amplified polymorfic DNA) analízisek jelentős genetikai sokféleséget mutattak az egyes termőhelyekről gyűjtött izolátumok között (Péros és mtsai., 1997). Az eutípás rák diagnosztizálására laboratóriumi módszereket fejlesztettek ki a Kaliforniai Egyetem kutatói. Fajspecifikus primerek kifejlesztésével a növényi szövetből, PCR (polimerase chain reaction) segítségével ki tudják mutatni a kórokozó jelenlétét (Rolhausen és mtsai. 2004). Legújabb ismereteink szerint a kaliforniai ültetvényekben az Eutypa lata-hoz (2.ábra) hasonlóan, az Eutypa leptoplaca nevű kórokozó is súlyos tüneteket okoz (Troullias és Gubler 2004).

A jelenlegi tapasztalatok azt mutatják, hogy tünetek időbeni észlelése lehetőséget kínál a beteg törzs visszavágására, és a tőkék teljes elhalásának megelőzésére (Lehoczky, 1992).

2. ábra: Az Eutypa lata konídiumai (Fotó: Trouillas) 2.3.2. Szőlőtőkék sztereumos elhalása

Stereum hirsutum (Wild ex Fr.) S. F. Gray

Mai ismereteink szerint a Stereum hirsutum-ot (borostás réteggomba) csak másodlagos kórokozónak tartják (Mikulás és mtsai. 2003).

Ez a magasabbrendű bazidiumos gomba, már a távoli múltban is veszélyeztette a szőlőt. Lombos erdeink felújítása után ugyanis, a visszamaradó tönkök oldalán és felületén, - tartósan csapadékos viszonyok között, - nagy számban fejlődnek ki a 2-7 cm nagyságú, a többnyire félkörösen kiálló, zónázott, okkersárga, borostásan szőrös termőtestek (3. ábra) (Lehoczky, 1992). A gomba további fertőzési forrásai lehetnek a kérgezetlen akáckarók, oszlopok az ültetvényben. Az egész évben fejlődő bazidiospórák szél segítségével könnyen a metszési felületekre jutnak, valamint maga a beteg tőke is fertőzhet más tőkéket (Véghelyi, 2004).

Sebparazita, csak a fatestig hatoló repedéseken és metszési sebeken keresztül fertőz, de fertőzött növényről származó oltóveszővel is terjed (Véghelyi és mtsai., 2003).

A termőtestek bőrszerű kalapok, felületük sűrűn szőrös, szürke vagy sárga színű. Termőrétege sima, sárga vagy okkersárga, később barnuló. Spórái 6– 8 x 3– 4 µm nagyok (Ubrizsy, 1965).

A gomba micéliuma a törzs alapja felé halad, közben a külső évgyűrűkbe is behatol, és barnulást, majd puha fehér korhadást (fehér revesedés) okoz a lignin bontásával. A fertőzés több éven át tartó folyamata látens jellegű, és tünetei a tőke zöld részein csak azt követően fejlődnek ki, ahogy a faszövet évgyűrűi és károsodásának aránya évről évre növekszik

A levelek egy részén elszórtan, kicsi sárguló klorotikus foltok fejlődnek, később a foltok megnagyobbodnak, csak a főér mellett marad keskeny zöld sáv, a levelek széle elhal, a bogyók barnás lilásan foltosodnak, felrepedhetnek (Mikulás és Lázár 1998c). A hajtástengely egyenlőtlenül érik, azonban a hajtás szövetébe a patogén gomba hifái sohasem hatolnak be, terjedésük csupán az idős fás részek szövetére korlátozott (Lehoczky és Makó 1990, cit.

Lehoczky 1992).

3. ábra: A Stereum hirsutum termőteste (Fotó: Arnarson) 2.3.3. Cilindrokarponos gyökérpusztulás

Cylindrocarpon destructans Zins. , syn: Cylindrocarpon radicicola Wollenw., C. macrodidymum, Cylindrocarpon wollen.

Jelentősége szőlőben: A IV. nemzetközi „Esca” konferencián, Dél-Afrikában több kutatócsoport is beszámolt a Cylindrocarpon destructans, szőlőből történő izolálásáról, a károsítás mértékéről, jelentőségéről.

Dél-Afrikában, új ültetvényekben 1999 és 2002 között a beteg vizsgált növényekből készített izolátumok 52 %-ában találtak Cylindrocarpon sp.-t, a 2002-2003 között vizsgált növényekben pedig 24 %-ban volt jelen. Az izolátumokat pontosan meghatározták, és két Cylindrocarpon fajt és két Campylocarpon fajt azonosítottak, melyek: C. destructans, C.

Megfigyelték, hogy a C. destructans izolátumok között színbeli eltérés van. Nem találták meg a jelentőségét és az okát a színbeli eltérésnek (Rego, 2005).

A Cylindrocarpon nemzetségbe (teleomorf: Neonectria) a szakirodalom 125 fajt sorol (Mantiri és mtsai. 2001). A nemzetség fajai nagyon elterjedtek, különösen az erdei talajokon.

Az erdészeti társulások esetében a fák gyökereit támadják meg, a gyökér belső része elbarnul (4. ábra), a külső háncsszövet felületén sporodochiumok képződnek. A sporodochiumokban többsejtű, elágazó konidiumtartókon, képződnek a makrokonídiumok (5. ábra)(1 harántfal esetén: 20-30 x 5-6 µm, 2-3 harántfal esetén: 30-40 x 5-6 µm, 4-5 harántfal esetén: 45-52 x 6,5-7,5 µm). Gyakori a klamidospóra képződés, amelyek gömb alakúak, egyesével, vagy láncokban képződnek, kezdetben színtelenek majd barnára színeződnek, méretük 9-14 µm (Booth 1971 cit. Petit, és Gubler 2005). A gomba által okozott károkat először Franciaországban írták le 1961-ben (Maluta és mtsai., 1991). A további kutatások során több országban is megtalálták a Cylindrocarpon sp.-t szőlőkultúrában. Az Egyesült Államokban (Schek és mtsai., 1998) Olaszországban (Grasso és Lio 1975), Portugáliában (Rego és mtsai., 2000) és Spanyolországban (Armengol és mtsai. 2001) illetve Ausztráliában (Sweetingham mtsai., 1983) és Dél-Afrikában (Halleen és mtsai. 2004) is azonosították a betegség kórokozóit. Kaliforniában, a nemzetség két faját (Cylindrocarpon macrodidymum, Cylindrocarpon destructans) azonosították, amelyek hasonló tüneteket okoztak szőlő gyökérzetén (Petit és Gubler, 2005). Dél-Afrikában, fiatal ültetvényekben 24 %-ban volt jelen a Cylindrocarpon nemzetség valamely faja. Az izolátumok DNS szintű vizsgálata után, két Cylindrocarpon fajt, és két Campylocarpon fajt azonosítottak: C. destructans, C.

macrodidymum, Campylocarpon fasciculare és Campylocarpon pseudofasciculare (Halleen, 2005). Petit és Gubler 2007-ben izolálták Cylindrocarpon liriodendri fajt is, amely a nemzetség többi fajához hasonlóan a gyökérrenszert támadja meg (Petit és Gubler, 2007). A kórokozók megtámadják egyaránt a fiatal, illetve az idősebb tőkéket is (Fourie és Halleen, 2001).

A gyökérzet sérülése, fagykárosodása elősegíti a fertőzést. Mivel a fertőzés talaj eredetű, s a gomba a talajban hosszú ideig életképesen fennmarad, a közvetlen védekezés nem megoldott, nem csak szőlő esetében, de a magyarországi barack ültetvényekben is károkat okoz (Vajna, 1983). A gombafajok elsősorban az alanyültetvényekben okozhatnak károkat (Kocsis és mtsai., 2006)

4. ábra: A cilindrokarponos pusztulás tünetei a szőlőtőkefej belsejében (Fotó: Kocsis)

5. ábra: A Cylindrocarpon destructans konídiumai mikroszkópi felvételen (Fotó: Fischl) 2.3.4. Fekete kordonkar elhalás

Egész Európában elterjedt. Fő gazdanövényei a körte, alma, szőlő, tölgy, cser, ahol kéregnekrózist okoz. A szőlőn való előfordulása, az utóbbi években megnőtt, sőt ma már az egyik legveszélyesebb tőkepusztulást okozó kórokozónak számít (Úrbez-Torres, és Gubler 2009). A szőlőtőkék részleges elhalásának, legyengülésének az okozója lehet. Az egész világon előfordulhatnak a nemzetség fajai. Egyiptomban (El-Goorani, és Meleigi, 1972), Kaliforniában (Leawitt, 1990, Gubler, és mtsai., 2005), Mexikóban (Leawitt, 1990), Franciaországban (Larignon, és Dubos, 2001) Olaszországban (Rovesti és Montermini, 1987), Portugáliában (Phillips, 1998), Spanyolországban (Úrbez-Torres, és mtsai. 2006), Dél-Afrikában (van Niekerk, és mtsai., 2004), Chilében, Ausztráliában (Callisto, és mtsai., 2001) és Magyarországon (Lehoczky, 1974) is.

Egy filogenetikai kutatás, amely a fekete kordonkar elhalással foglalkozik a Botryosphaeria nemzetségbe mindössze két fajt sorol be, melyek a Botryosphaeria dothidea (moug.) Ces. &

De Not., és a B. corticis (Demaree & Wilcox) Arx & E. Müll. (Crous és mtsai., 2006). A Botryosphaeria név már nem alkalmazható a Fusicoccum és Diplodia anamorf típusú kórokozók esetében (Crous, és mtsai., 2006, Phillips, és mtsai. 2007). Ennek következtében, az általunk vizsgált korokozó a Botryosphaeria obtusa a továbbiakban az anamorf alakjának nevén, Diplodia seriata néven kerül említésre. A fekete kordonkar elhalás betegség nem csak Magyarországon, de az egész világon, ahol szőlőt termesztenek, súlyos károkat okoz (Úrbez-Torres, 2008).

A betegség tünetei: A gomba konídiumaival sebeken át fertőzi a növényeket. A kórokozó a szállítószövetekben él és elhalásokat okoz. A fertőzéstől a látható tünetek megjelenéséig több év is eltelhet. Jellemző kórkép az idősebb fás részeken a besüppedő, szürkés foltok, amelyeken fekete piknídiumok láthatók. A fás részek károsításának következménye a tőkék víz- és tápanyagellátásának romlása, majd a részleges (6. ábra) vagy teljes elhalás (Lehoczky, 1974).

A kórokozó biológiája: A kórokozó leggyakrabban konídiumos állapotban figyelhető meg a fertőzött anyagon. A konídiumos termőtest fekete, vastag falú, kéregszövetbe ágyazódó piknídium-sztróma. A konídiumok kezdetben hialinok, egysejtűek, a piknídiumokból való kiszóródás után lesznek sötétbarnák, kétsejtűek. Méretük 25 – 32,5 x 10 – 15 µm. A vastagfalú aszkospórák kezdetben hialinok, egysejtűek (7. ábra), majd halványbarnák és kétsejtűek lesznek, méretük 30 – 40 x 12 – 16 µm. Ivaros alakjuk ritkábban figyelhető meg

Fertőzési forrás az elhalt kéregrész, ahol a kórokozó micéliummal és piknídiumokkal telel. A fertőzést a szél, víz, rovarok stb. által terjesztett konídiumok végzik (Szabó, 2003).

6. ábra: A fekete kordonkar elhalás tünete szőlő kordonkar belsejében, illetve gyökéren.

(Fotó: Úrbez-Torres)

2.3.5. Szőlő fomopsziszos betegsége

teleomorf: Cryptosporella viticola Shear.

anamorf: Phomopsis viticola Sacc.

A kórokozó világszerte elterjedt a szőlőültetvényekben Franciaországban (Bugaret 1984), É-Amerikában (Pine 1959) vizsgálták alaposabban.

Magyarországon a betegséget először Lehoczky ismerte fel Villányban, 1969-ben, egy mély fekvésű, zárt lombozatú, rossz fekvésű szőlőültetvény tőkéin. A fertőzés helyét általában a metszési sebek és az erőteljesen fejlődő hajtások epidermiszén képződő kicsi repedések képezik (Hewitt és Pearsons, 1990). Új telepítésekben az ország csaknem minden szőlővidékén megtalálható (Lehoczky, 1992). A kórokozó főleg az idősebb fás részeket támadja meg, a tőke részleges vagy teljes elhalását okozva. De a korokozó fertőzheti a fiatalabb hajtásokat, leveleket, a fürtkocsányt és a bogyókat is (Pearson és Goheen 1990). A szaporítóanyag előállítás során jelentős hatása lehet a kalluszosodásra is (Varga és Tarczal 2008). A kórokozó elsősorban a csapadékban gazdag évjáratokban okoz súlyos tüneteket (Willison és mtsai. 1965). A gomba patogenitását meghatározott hőmérsékleti és páratartalmú körülmények között először Bugaret vizsgálta (1984).

Tünetek: A kordonkar vagy az egész tőke elhal, az elhalt és eltávolított külső kéreg alatt a fiatal kérgen és fán fekete apró pontok, piknídiumok láthatók. A beérett vesszőn fehér elszineződést okoz, amelyen fekete piknídiumok keletkeznek (Vanek, 1996). A hajtás tengelyén és a levél nyelén, hosszú ovális barna színű elhalt foltok (8. ábra), míg a levelek lemezén kicsi, 2-3 mm átmérőjű kiszakadó foltok fejlődnek ki. Ezen növényi részekből Lehoczky és munkatársai ki tudták nevelni laboratóriumban az anamorf alak piknídiumát (Lehoczky 1974). A piknídiumok 360-400 µm átmérőjüek. Az α-típusú konídiumok 10-14 µm szélesek ovális alakúak egysejtűek, a β-típusú konídiumok fonálszerűek 18-22 µm hosszúak (Bugaret 1984). Ugyanakkor Vanek (1996) szerint a leveleken, fürtökön és a hajtásokon a mi ökológiai feltételeink mellett nem figyelhetők meg tünetek.

A faszöveti elhalás mindig világosszürke színű, és a beteg tőkerész hosszirányú felmetszésekor szabálytalan lefutású, szklerotizált fekete vonal fejlődik ki a fatestben (Lehoczky 1992).

A kórokozó biológiája: A gomba a rügyekben, micélium formában, vagy piknídium

idősebb fás részek fokozatosan (néha több éven keresztül) elhalnak. A kéregszövetben a micéliumból piknídiumok fejlődnek ki, melyekben konídiumok képződnek (9. ábra).

Védekezés lehetőségei: Az elhalt kordonkarokat, vagy az egész tőkét le kell vágni, és meg kell semmisíteni. A metszési felületet fertőtlenítő szerrel kell kezelni, és le kell zárni.

(Vanek, 1996).

8. ábra: A fomopsziszos betegség tünetei a szőlő hajtásán (Fotó: Bush)

2.3.6. Verticilliumos tőkeelhalás

Verticillium sp.

A Verticillium fajok is szerepet játszanak az „Esca” betegség kialakulásában. Ennek a mértékét jelenleg még nem lehet tudni, ugyanakkor tény, hogy a (14. ábra) Firenzei Egyetem Kórtani Intézetében ki tudták mutatni szőlőből (Mikulás és Lázár, 2001).

Eddigi ismereteink szerint, ezen fajoknak szőlőben való biológiájáról nincs részletes leírás, azonban a verticilliumos hervadás kutatásának hazánkban is nagy figyelmet szenteltek más kultúrákban. Ennek oka a jelentős mértékű kajszifapusztulás volt. Az első vizsgálatokra az 1940-es években került sor, melyek Berend nevéhez fűződnek. Kaliforniában a verticilliumos hervadást 1916-ban írták le először kajszin. Meggyen Hollandiában találták meg 1925-ben, majd szintén Kaliforniában 1931-ben számoltak be szilván és őszibarackfán való megjelenéséről (Vajna 1983).

A kórokozó jellemzése: A konidiumtartó felálló, örvösen vagy különbözőképpen elágazó (15, ábra). A végső ágak a sterigmák, általában palack alakúak, elkeskenyedő végűek, örvökben állnak. A konidiumok gömbölyűek, ellipszoidok vagy rövid orsó alakúak, színtelenek vagy halványszínűek, egyenként keletkeznek. Néhány faj mikroszkleróciumokat fejleszt: Számos faj talajban vagy korhadó növényi részeken élő szaprofiton gomba, néhány faj tracheomikózist és hervadást előidéző növénykórokozó (Vörös és Husz, 1965). A Verticillium fajok növekedéséhez a legideálisabb hőmérséklet a 19-27^oC között van (Selvaraj és Jannsens, 1975). Az egyes izolátumok patogenitása között jelentős eltéréseket tapasztaltak.

A nagy patogenitású izolátumok celluláz termelése nagyobb volt azon izolátumok esetében ahol a β 1-4 glükozidáz, és az endo-β 1-4 glükanáz magasabb szintet ért el (Novo és mtsai., 2006).

14. ábra: A verticilliumos tőkeelhalás tünete a kordonkar belsejében (fotó: Varga).

15. ábra: A Verticillium sp. mikroszkópi képe (Fotó: Gallegos)

2.3.7. Petri betegség

Phaemoniella chlamydospora (W. Gams et al.)

Phaeoacremonium aelophilum (Crous et al.) (Teleomof: Togninia minima), Phaeoacremonium inflatipes

Phialophora parasitica.

Elterjedése: jelenleg a fiatal, 1-4 éves szőlőültetvények legsúlyosabb megbetegedéseként tartják számon a világ valamennyi szőlőtermesztő régiójában.

Magyarországon 1997-ben jelent meg (Dula B.-né, 2004).

Jelentősége: a beteg növények fejletlenek maradnak, elsorvadnak. A gyenge eredési % miatt akár 50-70 % is lehet a pótlási igény.

Külső tüneteit a gyenge kalluszképződés, a gyenge gyökeresedés és a gyenge hajtásnövekedés jellemzi. Már a telepítés évében, június-augusztusban észlelhetők a levél és hajtás tünetek: rövid ízköz, egyenetlen hajtástengely, kisebb levélméret, sárguló levélszín, levélszél nekrózis, kisebb törzsátmérő.

A belső tünetek az oltás helyén és az alanyvesszőben láthatók. Az alanyvesszők talpalási részétől kiindulva, a bélrész színe sötétbarna-fekete. Az oltás keresztmetszetében, a fás szövetek barnán, feketén elszíneződnek. A bélrész körüli xylemben fekete, ragacsos nedv, fekete mézga (black goo) jelenhet meg. Hosszanti metszetben sötétbarna fekete csíkok és váladék látható a bélrészt körülvevő elsődleges szállító szövetekben.

Biológiája: a Phaeomoniella chlamydospora éa a Phaeoacremonium spp. konídiumai megtalálhatók a szaporításra szedett alanyvesszők és nemes csapok felszínén. A fő fertőzési kapuk a metszési sebek, sérülések. A kórokozó gyorsan terjed a bélrészben és onnan hatol át a xylembe (Duláné 2004). Konídium képződés a fán és a farészben (xylemben) lehetséges.

Phaeomoniella chlamydospora (10. ábra): a gomba konídiumai egyenesek. Sötétzöld konidióspórákkal rendelkezik. Kártétele: a tünetes, beteg növényegyedek elszórtan, többnyire egyenként, vagy kis csoportokban találhatók az ültetvényekben. A beteg tőkék a hideg teleken súlyos fagykárt szenvednek. A beteg tökéken, az elmondottakkal egyidőben más kordonkar és törzs megbetegedést előidéző gombafajok (Eutypa lata, Botryosphaeria sp., Phomopsis viticola) is megjelenhetnek. Végső tünet az általános leromlás, tőkepusztulás (Dula B.-né, 2004).

A fiatal tőkék leromlásának leggyakoribb tünetei Külső tünetek:

A növény felismerve a fertőzést, válaszreakciója nyomán un. tömítő sejteket képez a

xylemben, ezáltal gátolt a nedvkeringés, a tápanyagszállítás, ami végső soron, a leveleken és hajtásokon atipikus, tápanyag ellátási zavarra utaló tünetek megjelenését eredményezi.

• A gyökeres alany és oltványnövényeken figyelmeztető jelek a gyenge kallusz képződés, gyenge gyökeresedés és gyenge hajtásnövekedés.

• Rövid íz köz, kisebb levélméret, „sápadt”, sárguló levélszín, levélszél nekrózis.

• Kisebb törzsátmérő, korai lombhullás, fagyérzékenység.

• Általános leromlás, tőkepusztulás.

• A bélrész színe sötétbarna v. fekete.

• Az oltás keresztmetszetében a fás szövetek barna, fekete elszíneződése látható.

• Keresztmetszetben a bélrész körüli xylemben fekete, ragacsos nedv, fekete mézga, (black goo) jelenhet meg.

• Hosszanti metszetben sötét barna, fekete csíkok, fekete váladék látható a bélrészt körülvevõ szállító szövetekben (Dula B.-né, 2005).

10. ábra: A Phaeomoniella chlamydospora tünetei 1 éves oltványok törzsében (Fotó: Mugnai)

2.3.8. Esca betegségcsoport

Phaemoniella chlamydospora (W. Gams et al.)

Phaeoacremonium aelophilum (Crous et al.) (Teleomof: Togninia minima), Phaeoacremonium inflatipes, Phialophora parasitica. Fomitiporia punctata, Fomitiporia mediterranea, Fusicoccum dimidiatum.

Az Esca betegségcsoport kutatása rendkívül nehéz feladat több okból kifolyólag. Először is, mert a tünetek gutaütés és faszöveti elhalás formájában is megjelenhetnek (Dubos és Larignon, 1988). A gutaütéses tünetek megjelenése évről-évre változhatnak (Mugnai és mtsai., 1999). Korábban két kórokozó patogenitására -Phaemoniella chlamydospora (W.

Gams et al.) Phaeoacremonium aelophilum (Crous et al.)- nem találtak bizonyítékot, mint az Eutypa-s rák esetében ahol egyértelmű a patogenitás ténye, mivel ugyanazon gombákat tüneteket nem mutató tőkékből is izolálták (Bisiach és mtsai. 1990). A Phaeoacremonium fajok elsősorban faszöveti elszineződést, és szövetbarnulást okoznak, nem szövetpusztulást (Mugnai és mtsai. 1999). Az általuk okozott tünetek elsősorban a tracheomikózis, illetve a kórokozók által termelt toxinok hatása következtében alakul ki ezen toxinok (P-benzaldehid, scitalon, pirozol, izoskleron, dihidroactinolid). Ezek a toxinok elsősorban a növényi protoplasztot, és a citoszkeletont támadják meg (Tabacchi, 2000).

11. ábra: Az esca betegségcsoport tünete szőlő levélen (Fotó: Varga)

12. ábra: A Phaeoacremonium aelophilum konídiumai (Fotó: Gubler)

2.4 A kórokozó gombák okozta tőkepusztulás elleni agrotechnikai és vegyszeres védekezés lehetőségei

A tőkepusztulás okozói elleni vegyszeres védekezés nehezen megoldott, mivel a kórokozók a szőlőtőkék fás szöveteiben élnek. Ezért a vegyszerek hatóanyagai nem tudnak közvetlen kontaktusba lépni az adott növényben károkat okozó organizmussal. Mindezek mellett gazdaságossági szempontokat is figyelembe kell venni a védekezéskor, hiszen a tünetet mutató beteg tőkék nem homogén eloszlást mutatnak az ültetvényben, hanem a beteg tőkék szórtan helyezkednek el az adott táblában. Tehát mérlegelni kell, hogy gazdasági szempontból, kell-e védekezni, vagy a tőkék eltávolítása pénzügyi szempontból kedvezőbb megoldás.

Mindenképpen fontos, a telepítés előtt felmérni, hogy az általunk kiválasztott területen a telepítést megelőzően milyen kultúra volt. Ismernünk kell a kivágott ültetvény korábbi állapotát, milyen mértékben jelentek meg a tőkepusztulás tünetei az ültetvényben.

A telepítéskor a legfontosabb, az egészséges szaporítóanyag. Tehát a területre csak ellenőrzött oltványokat ültessünk. Az oltás során az oltási komponenseken sérüléseket hozunk létre, és a tőkeelhalás kórokozói ezeken a sebeken megtapadva gyorsan bejutnak a tőkék szöveteibe, elpusztítva ez által a fiatal növényeket (Sparapano és mtsai. 2000). Tehát az oltáskor nagy figyelmet kell fordítanunk az oltási higiéniára, hogy meggátoljuk a kórokozók esetleges továbbterjedését. Sajnálatosan a tőkepusztulás kórokozói képesek az oltásforradás folyamata következtében az egészséges oltási komponensbe is átterjedni (Varga és Kocsis 2005).

Whiteman és munkatársai (2003) az oltvány előállításkor alkalmazott eszközökről (áztató kádak, oltási eszközök) is izoláltak kórokozókat.

A vegyszeres védekezés lehetőségei az oltványelőállítás esetében az oltási komponensek növényvédőszeres, vagy vegyszeres oldatba való merítését jelenti. A Dél Afrikai oltványelőállító üzemekben több kémiai hatóanyag együttes alkalmazását részesítik előnybe (kaptán, iprodion, 8-hidroxikinolin szulfát, ammónia) (Marais és Westhuizen 1978). Bár később bizonyítás nyert, hogy a hatékonyságuk nem kielégítő a tőkepusztulást okozó kórokozókkal szemben (Groenevald és mtsai. 2000).

További vegyszeres védekezéssel kapcsolatos vizsgálatokat végeztek Fourie és munkatársai (2001). Az általuk tesztelt benomil (Magyarországon visszavonták az engedélyokiratát) és foszforsav hatásmechanizmusához hasonló készítmények jó eredményekkel kecsegtetnek, de

A vegyszeres kezelések mellett alternatív lehetőség még a meleg vizes kezelés (Hot Water Treatment). Több kutató is foglalkozott a kezelés hatékonyságának minőségével (Crous és mtsai. 2001, Laukart és mtsai. 2001, Whiting és mtsai. 2001). A végső konkluzió az hogy az 51 ^oC meleg vizes kezelés gátolja a kórokozók micéliumának növekedését, illetve a konídiumok fejlődését, és a kezelés hőmérsékletem nem károsítja a növényi szöveteket (Whiting és mtsai. 2001).

Az agrotechnikai védekezésre kevés lehetőség adódik. Elsődlegesen a sorközök mélyművelése nem ajánlott, mivel a sekélyen gyökerező fajták esetében, a gyökereken sebzés keletkezik azok felületén (Scalabrelli és mtsai. 2005).

Fitotechnika tekintetében két fontos tényezőt kell szem előtt tartanunk, az egyik a metszés során okozott sebzések a tőkék felületén, a másik a venyige kezelése.

A metszés során sebzési felületeket hozunk létre a tőkék fás részein, amely sebzéseken a kórokozó gombák megtapadhatnak, és a növényi szövetekbe bejutva súlyos károkat

A metszés során sebzési felületeket hozunk létre a tőkék fás részein, amely sebzéseken a kórokozó gombák megtapadhatnak, és a növényi szövetekbe bejutva súlyos károkat

In document Vitis fajok és fajták tőkepusztulásának összehasonlító vizsgálata és a védekezés lehetőségei (Pldal 16-0)