A korai szőlőtőke elhalással kapcsolatos kutatások

Több mint 100 esztendővel ezelőtt egy ismeretlen etiológiájú betegség ütötte fel a fejét a szőlőskertekben, Franciaországban. 1873-ban de Rolland megfigyelte, hogy az elpusztult tőkék fás szöveteiben nagymértékű szövetbarnulás tapasztalható (de Rolland, 1873). A beteg tőkék elszórva helyezkedtek el az ültetvényben. A tüneteket okozó szervezeteket nem tudták pontosan meghatározni, de a szőlőtőkék korai pusztulását súlyos problémának minősítették. A betegséget tünetei alapján „gutaütésnek”, vagy „napégésnek” nevezték el (Ravaz, 1898). A betegséggel kapcsolatos növénykórtani kutatás 1898-ban kezdődött el és a mai napig is folyik 4 kontinensen.

Ravaz volt az első kutató, aki gombamicéliumot fedezett fel a beteg szőlőtőkék fás

szőlő szöveteiben. Ez a gomba a Stereum hirsutum (Willd. ex Fr.) volt (Vinet, 1909).

Mikroszkóp segítségével elsőként Rives és munkatársai (1921) végeztek vizsgálatokat a tőkék fás részeiben található kórokozókkal kapcsolatban.

Szicíliában Petri (1912) kutatásai nem elsősorban a gomba okozta tőkepusztulásra koncentráltak, de közben kiterjedt szövetbarnulást figyelt meg a fás szövetekben. A fás szövetekből származó mintákból két kórokozót izolált, amelyek Cephalosporium spp. és az Acremonium spp.fajok voltak (Petri, 1912).

1923-ban Bioletti is beszámolt a szőlőtőkék fás részeinek belsejében lezajló szövetpusztulásról. Ez a beszámoló az első volt Kaliforniában, amely a gombás tőkepusztulásról szólt (Bioletti, 1923). 1926-ban Viala és munkatársai széleskörű tanulmányt végeztek a korai tőkeelhalással kapcsolatban. A kutatások nem kizárólagosan a gomba kórokozók okozta tüneteket, hanem a klimatikus stresszek, illetve a rovarkárosítókkal kapcsolatos problémákat is vizsgálták (Viala 1926).

A tőkepusztulással kapcsolatos kutatások második nagy korszaka a XX. század közepén kezdődött meg. Hewitt és munkatársai egy kaliforniai szőlőültetvényt vizsgáltak.

Megfigyelték, hogy csak néhány tőke mutat tüneteket az ültetvényben évről évre. A vizsgált tőkék egész évben mutattak tüneteket, de ezek bizonyos években eltűntek, majd újra megjelentek, illetve a levélen és fürtön megfigyelt tüneteket váltakozva tapasztalták (Hewitt 1957). Hewitt tapasztalataira alapozva Chiarappa és munkatársai a Hewitt által vizsgált ültetényben a tőkék fás szöveteiből mintákat gyűjtöttek be. Több kórokozót is izoláltak a mintákból. A legnagyobb mennyiségben a Phellinus igniarius (syn. Fomitiporia punctata), illetve Cephalosporium kórokozókat izolálták (Chiarappa, 1959).

A kutatások harmadik korszaka a század végén kezdődött és napjainkban is tart. A kutatások minden kontinensen folynak, mivel a tünetek mindenhol megjelentek ahol szőlő termesztés zajlott abban az időben a világon. A kutatások végeztek Olaszországban, Franciaországban,

Ferreira és munkatársai egy új kórokozót izoláltak, amely lassan évek alatt pusztította el a szőlő tőkéket, ez a kórokozó a Phialophora parasitica volt (Ferreira és mtsai., 1994).

Az ezt követő időszakban jelentős előrelépés következett be a tüneteket okozó gombák identifikálásában (Mugnai és mtsai., 1996, Dubos, 1997). 1996-ban Crous és munkatársai (1996) egy új nemzetség felállítására tettek javaslatot, amely a Phaeoacremonium nevet kapta. 6 fajt soroltak be ebbe a nemzetségbe, amelyek közül 3 faj a szőlőben izolált kórokozók közül ezen a nemzetségbe került. Ezek a fajok a Cephalosporium, Acremonium, és a Phialophora parasitica voltak. A Cephalosporium sp. Fajt áthelyezték más nemzetségbe és így lett az új neve Phaeoacremonium chlamydosporum. Du Pont és munkatársai molekuláris biológiai módszerek segítségével elkülönítették a nemzetség két legjelentősebb kórokozó faját a Phaeoacremonium chlamydosporum -ot, és a Phaeoacremonium aelophylum -ot (Du Pont, és mtsai., 1998). Larignon egy spóra csapdás kísérletben bebizonyította, hogy a fennt említett két kórokozó levegő útján terjed (Larignon, 1999). Az első gomba kórokozók okozta tőkepusztulással kapcsolatos nemzetközi konferenciára 1999-ben Sienában Olaszországban került sor. Azóta minden második évben megrendezik „Meeting Of Trunk Diseases” néven a konferenciát ahol a kutatók kicserélik tapasztalataikat a témával kapcsolatban.

Magyarországon Istvánffi írt az elsők között 1915-ben a tőke elcsalánosodásáról, törpeágúságáról, a tőke visszaesésének különböző okairól (Dula B.-né, 2003).

A szőlőleromlást, pusztulást, kordonkarelhalást, csökkent termést, a levélzet jellegzetes elszíneződését (a levél színén világos klorotikus foltok megjelenése, melyek növekednek, majd később összefolynak és nekrotizálódnak), bogyófoltosodást az Esca betegségcsoportnak tulajdonítják (Graniti, és mtsai., 2000). Napjainkban már megkülönböztetik az egyes tünettípusokat: elkülönítve beszélnek Esca-ról, fiatal Esca-ról és Petri-betegségről, amelyek nagymértékben függnek a kórokozótól, a növények korától és a tünetektől. A 15 évesnél idősebb tőkékből leggyakrabban izolált gombafajok a Fomitiporia mediterranea (M. Fisch) Phaeomoniella chlamydospora, Phaeoacremonium aleophylum, voltak Magyarországon (Dula B-né és mtsai., 2009).

Lehoczky János már korai munkáiban felhívta a figyelmet arra, hogy az idősebb tőkék elhalását az esetek 75–80%-ában kórokozó (k) általi fertőzés okozza (Lehoczky, 1972, 1974, 1982). Számos kórokozó szervezet képes olyan elváltozásokat kiváltani a beteg tőkékben, amelyekhez korai tőkeelhalás társul (Rábai és mtsai., 2000).

A szállítószövetekben élő és károsító fitoplazmák a szőlőültetvényekben is világszerte

mivel megfelelő diagnosztikai módszer akkor még nem állt rendelkezésre – csak bioteszttel azonosították. Magyarországon 1997-ben, 1998-ban és 1999-ben a 9 legfontosabb borvidéken, 29 szőlőültetvényben 9300 tőkét vizsgáltak meg Rábai és munkatársai (1999).

A legnagyobb mértékű tőkepusztulás a Balatonmelléki és Szekszárdi borvidéken volt tapasztalható.

A szőlőtőkék korai elhalását okozó gombafajok közül leggyakrabban Stereum hirsutum, Eutypa lata és Phomopsis viticola fertőzését tudták kimutatni. A három kórokozó dominanciáját tekintve legnagyobb arányban a Stereum hirsutum tünetei voltak szembetűnőek (Rábai és mtsai., 2000).

2001-ben Magyarországon, országos szinten nagy riadalmat keltettek az ültetvényekben tömegesen jelentkező satnyulás és Esca tünetek, valamint a korábbi évekhez viszonyítva jelentős mértékben gyarapodó korai tőkeelhalás a fiatal termőszőlőkben. Termőkorú ültetvényekben a Mátraalján és az Egri borvidéken, de az ország többi részén is, két tünettípust és észlelési időszakot állapítottak meg (Mikulás, és mtsai., 2004)

- a fürtvirágzat megnyúlása idején az eutípás kordonkar elhalás tünetei, seprűsödő, csökkent növekedési erélyű hajtások jelentek meg

- a fürtzáródás időszakában az Esca krónikus és gutaütéses tüneteit észlelték (Zanathy 1999).

A tőkepusztulás kutatását Rábai és munkatársai részletesen is elvégezték négy borvidéken (2003, 2005). Az eredményeik azt mutatták, hogy a szőlő tőkepusztulást az Esca betegségcsoport illetve a fitoplazmás betegség okozza az általuk vizsgált ültetvényben (Rábai és mtsai., 2003, 2005).