A dualizmuskori magyar gazdaság fejlődését és állapotát országos szinten vizsgálva már jól ismer-jük a korábbi évtizedek történeti kutatásainak köszönhetően. Időrendben haladva elsőként Eckhart Ferenc1 munkáját kell kiemelnünk, amely az első, statisztikai adatokat is bőven tartalma-zó összefoglalás. Az 1960-as és 70-es években megélénkült figyelemmel fordultak mind itthon, mind külföldön az Osztrák–Magyar Monarchia, illetve Magyarország dualizmuskori gazdaságának története felé. Berend T. Iván és Ránki György2 már nemzetközi kitekintést is nyújtva a nyugat-európai és kelet-közép-nyugat-európai fejlődéssel hasonlítja össze a magyart. Ezen összegző munkák sorát gyarapította még Berend T. Iván és Szuhay Miklós közös könyve3 is. Kiemelésre méltóak Katus László4 és Kövér György5 kutatásai és tanulmányai. A gazdaság egészéről szóló művek mellett megjelentek a gazdaság egy-egy szektorát — mezőgazdaság, ipar, bank és hitelviszonyok, belkereskedelem — sokoldalúan, több szempontból és különböző módszerekkel vizsgáló kutatási eredmények is. Kevés olyan tanulmány készült azonban, amely a történeti Magyarország egy-egy régiójának vagy tájegységének átfogó gazdaságtörténetét nyújtja. A kivételek közé sorolhatjuk Mózes Mihály és Szász Zoltán munkáit. Mózes Mihály6 arra tesz kísérletet, hogy egyszerre több régiót (Erdély, Bánát, Tiszántúl) hasonlítson össze illetve helyezzen el a gazdaság egészében. Ér-tékelését nagy mennyiségű statisztikai adat feldolgozásával támasztja alá, azonban az adatok elem-zéséhez még nem teljesen sikerült megtalálnia az igazán megfelelő módszert. Szász Zoltán7 Er-dély dualizmuskori gazdaságtörténetének összegző áttekintését nyújtotta nagy alapossággal és igényességgel az Erdély történetét bemutató kézikönyvben. Több olyan tanulmányt ismerünk, amelyik egy-egy kisebb-nagyobb régió gazdaságának egyik szektorát8 vizsgálta. Ezek a munkák azonban általában nem helyezik el az adott tájegységeket a gazdaság egészében és nem viszonyít-ják őket más régiókhoz. Kivételként említhetjük Mózes Mihály már idézett kötetét és Katus Lász-lót,9 bár ő egy rövidebb időszak, a dualizmust megelőző 20 év gazdasági és társadalmi fejlődését
1 ECKHART Ferenc: A magyar közgazdaság száz éve, 1841–1941. Budapest, 1943.
2 BEREND T. Iván – RÁNKI György: Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19–20. században. Budapest, 1969.;
Uők: A magyar gazdaság száz éve. Budapest, 1972.
3 BEREND T. Iván – SZUHAY Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon, 1848–1944. Budapest, 1973.
4 KATUS László: Economic Growth in Hungary during the Age of Dualism, 1867–1913. A Quantitative Analysis.
Budapest, 1970.; Uő: A tőkés gazdaság fejlődése a kiegyezés után. In Magyarország története, 1848–1890. Főszerk.:
KOVÁCS Endre, Budapest, 1979. 913–1039. illetve uő: Magyarország gazdasági fejlődése (1890–1914). In Magyar-ország története, 1890–1918. Főszerk.: HANÁK Péter, Budapest, 1978. 263–293., 338–403.
5 KÖVÉR György: Iparosodás agrárországban. Magyarország gazdaságtörténete 1848–1914. Budapest, 1982.
6 MÓZES Mihály: Regionális modernizáció Erdélyben, a Bánátban és a Tiszántúlon 1867–1914. Debrecen, 1998.
7 Erdély története III. kötet 1830-tól napjainkig. Szerk.: SZÁSZ Zoltán. Budapest, 1986.
8 Pl. RÚZSÁS Lajos: A kapitalista iparfejlődés útja a Délkelet-Dunántúlon 1848–1900. Pécs, 1957.; T. MÉREY Klára:
Dél-Dunántúl iparának története a kapitalizmus idején. Budapest, 1985.
9 KATUS LÁSZLÓ: A Dunántúl gazdasági és társadalmi fejlődésének fő vonásai 1848–1867. In A Dunántúl település-története III. 1848–1867. PAB – VEAB, Székesfehérvár, 1978.
vázolja fel oly módon, hogy a Dunántúlon lezajló folyamatokat az ország egészéhez illetve a töb-bi nagy régióhoz viszonyítja. Katus László javaslatot tett a regionális kutatásokban követendő kétirányú megközelítési módra is: „Egy nagytáj gazdasági és társadalmi fejlődését kétféle megkö-zelítésben lehet vizsgálni. Egyfelől megközelíthetjük – mintegy alulról kiindulva – az egy-egy köz-ség, város, megye, alrégió, uradalom vagy üzem történetét feltáró mikro- és középszintű helytör-téneti kutatások szintetizálása útján. Másfelől vizsgálhatjuk — mintegy felülről lefelé haladva — az országos szintű folyamatok regionális eloszlását, elemezhetjük az egyes régiók viszonylagos fejlettségi szintjét, fejlődési ütemét, megállapíthatjuk helyüket az országos fejlődési folyamatban és struktúrában. Egy-egy régió történeti fejlődésének valóságos útját, gazdasági-társadalmi struk-túrájának sajátos arculatát csak az első megközelítés rajzolhatja elénk, az, amelyik a sokrétű helyi forrásanyag komplex feldolgozásán alapul. E kutatások eredményeinek értékeléséhez, egységes képpé való összeillesztéséhez azonban szükséges a másik megközelítés is: a szóbanforgó régió országos helyének felmérése. A nagytáj gazdasági és társadalmi fejlődéséről alkotandó képünk tehát végül is a kétirányú megközelítés szintézise révén fog kialakulni.”10
Úgy véljük, hogy a történelmi Magyarország utolsó évtizedeivel foglalkozó történészek még nem tárták fel a magyar gazdaság, illetve az egyes ágazatok regionális szerkezetét. E téren említésre méltó eredményeket a várostörténeti kutatás produkált a városok vonzáskörzetének kidolgozásával.11 A két világháború közötti időszakra vonatkozóan már történtek kezdeményezé-sek, amelyek közül Tímár Lajos tanulmánykötetét kell kiemelnünk.12 Az 1950-es és 60-as években nagy lendületet vett az ország gazdasági térszerkezetének vizsgálata, a valóságos, vagy feltételezett komplex gazdasági körzetek megállapítása, azok hierarchiájának, taxonómiai rendszerének kidol-gozása, ezek a kísérletek azonban nem támaszkodtak megfelelő empírikus kutatásokra.13 A gazda-ságföldrajzi kutatások eredményeként az utóbbi negyedszázadban kétségtelenül „gyarapodtak empirikus ismereteink hazánk térszerkezetéről”14, ezek azonban csak a mai országterületre vonat-koznak, s még annak regionális gazdasági szerkezetét sem tárták fel a történész számára haszno-sítható formában. Tény az, hogy „az árutermelés térhódítása, a nyomában fokozódó specializáció, a közlekedés forradalma, a „nemzeti piac” kialakulása — Magyarországon a 19. szá-zadtól kezdődően egyre inkább széttörte a zárt piackörzetek kereteit. A kialakuló termelési kap-csolatok ekkor valóban létrehoztak feltűnő, jól elkülöníthető, elhatárolható térszerkezeti
10 Uo.: 6, 18.
11 BELUSZKY Pál: Magyarország városhálózata 1900-ban. In Tér – Idő – Társadalom. Szerk. Tóth József. Pécs, 1990. 92–133.; Uő.: Polgárosodásunk törékeny váza – Városhálózatunk a századfordulón. Tér és Társadalom 4. 1990, 3–4. 13–56.; Uő: Magyarország településföldrajza. Általános rész. Budapest–Pécs, 1999.
12 TÍMÁR Lajos: A gazdaság térszerkezete és a városhálózat néhány sajátossága a két világháború közötti Magyaror-szágon.. Pécs, 1986.
13 A gazdasági körzetesítés értékelésére ld. BELUSZKY Pál: Hittétel vagy a gazdasági földrajz alapkategóriája – avagy léteznek-e komplex gazdasági körzetek? Földrajzi Értesítő 1982, 2 –3. sz. 315 324.
ket, területi termelési komplexumokat. A specializáció elmélyedése nyomán kialakultak, határo-zottabb formát öltöttek az ágazati körzetek; ezek ma is fellelhető elemei a térszerkezetnek.”15
Jelen kötet nem ígéri a dualizmus teljes korszakának és az egész magyar gazdaság regioná-lis szerkezetének vizsgálatát, hiszen ez terjedelemben messze meghaladná egy Ph.D. értekezés lehetséges kereteit. Dolgozatunk tárgya a mezőgazdaság regionális szerkezetének elemzése a 20.
század elején (1906–1910 között) úgy, hogy számos különböző típusú, de egymással kölcsönösen összefüggő tényező alapján meghatározzuk a jellegzetes mezőgazdasági régiókat és azokat egy-mással és az ország egészével való szoros kapcsolatban vizsgáljuk. Mi indokolja időpont választá-sunkat? Egyrészt a forrásadottságok, hiszen az első világháború előtti évtizedből állnak rendelke-zésünkre a legrészletesebb és legjobb kvantitatív adatok.16 Másrészt, ez az időszak a legalkalma-sabb arra, hogy megismerjük a történelmi Magyarország felbomlása előtti utolsó periódusban az ország mezőgazdasági állapotát. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy elkerülhetetlen feladatunk lesz következő lépésként kitágítani az időbeli horizontot és kiegészíteni jelen munkán-kat az 1870-es, illetve 1890-es évek kvantitatív jellegű forrásainak hasonló típusú feldolgozásával és ezáltal a mezőgazdaság regionális szerkezetének időbeli változásait is feltárni.
A magyar gazdaságtörténetírás vitathatatlanul legalaposabban feldolgozott ága az agrártör-ténet.17 A dualizmuskori magyar mezőgazdaságról eddig megjelent munkák azonban, ha számba is vették az országon belüli területi eltéréseket és hasonlóságokat, tették ezt statisztikai régiók illetve földrajzi tájegységek szerint. A statisztikai régiók (1.1. térkép) szerinti beosztást (Duna jobb partja, Duna bal partja, Duna-Tisza köze, Tisza jobb partja, Tisza bal partja, Tisza-Maros szöge, Királyhágóntúl, Horvátország) az Országos Statisztikai Hivatal alakította ki az 1880-as években. E beosztás azonban elsősorban a statisztikai adatközlés céljait szolgálta és így sem az ország termé-szetföldrajzi viszonyainak, sem pedig a különböző gazdasági ágak termelési feltételeinek nem felelt meg. A nemzetközi földrajztudományban már a 19. század végén, a 20. század második évtizedétől kezdve a hazai földrajztudomány jeles képviselőinek munkásságában is központi sze-repet kapott a modern tájelmélet. Egyrészt természeti-természetföldrajzi kategóriaként fogalmaz-ták meg a tájat, másrészt fokozatosan bővítették társadalmi, gazdasági elemekkel. Fodor Ferenc
14 Uo.: 316.
15 Uo.: 321.
16 A magyar szent korona országainak 1901–1915. évi mezőgazdasági termelése. Magyar Statisztikai Közlemények.
Új sorozat 66. Budapest, 1924.
17 Nem áll módunkban valamennyi jelentős szerzőt és kötetet, tanulmányt felsorolni, ezért a teljesség igénye nélkül csak néhányukat említeném meg a történettudomány és rokon ágai, köztük a néprajztudomány köréből: Andrásfalvy Bertalan, Balassa Iván, Balogh István, Donáth Ferenc, Egyed Ákos, Für Lajos, Gunst Péter, Kiss Albert, Orosz István, Szabó István, Szuhay Miklós, Tímár Lajos, Tóth Tibor, Vörös Antal, Varga Gyula, Varga István
honosította meg a magyar tájelméletben a „gazdasági táj” fogalmát18. Egyik munkájában19 olyan beosztást (1.3. térkép) használt, amelynek alapja a Kemény György közgazdász 1917-ben két részletben20 megjelent tanulmánya a magyar mezőgazdaságról, amelyben elsősorban a birtok- és népesedési viszonyokat, valamint a növénytermelés regionális szerkezetét mutatja be részleteseb-ben. Kemény is megemlíti azt a nehézséget, amellyel a kutató szembesül munkája során: a terme-lési adatok összefoglalása közigazgatási egységenként történt, s a politikai határok a földrajzi hatá-rokat, a tényleges termelési körzeteket csak a legritkább esetben fedik. Kemény még szerencsés helyzetben volt, mivel a Statisztikai Hivatal munkatársaitól hozzájuthatott a járási szintű adatok-hoz is, így munkájában a földrajzi egységek elkülönítése tökéletesebb módon történhetett, mint napjainkban. Beosztása (1.4. térkép) a következőképpen alakult: Alföld, Kisalföld, Dunántúli dombvi-dék, Drávántúli dombvidombvi-dék, Mátra-Bükk hegyvidék21, Északnyugat-Felvidék, Északkelet-Felvidék, Királyhágóninneni hegyvidék22 (a tiszántúli vagy szigethegységek vidéke), Királyhágóntúli hegyvidék (erdélyi me-dence).
Fodor egy másik munkájában23 következőképpen csoportosította a megyéket a természet-földrajzi adottságok alapján elhatárolt régiók (1.2. térkép) szerint:
Alföld: Pest, Bács-Bodrog, Heves, Borsod, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Csanád, Békés, Hajdú, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Bihar, Arad, Torontál, Temes, Krassó-Szörény.
Dunántúli dombvidék: Esztergom, Fejér, Tolna, Baranya, Somogy, Zala, Vas, Sopron, Veszprém Kisalföld: Komárom, Győr, Moson, Pozsony
ÉNy-Felföld: Nyitra, Bars, Trencsén, Turóc, Árva, Zugló, Zólyom, Hont, Nógrád, Gömör, Szepes, Sáros, Abaúj-Torna
ÉK-Felföld: Zemplén, Ung, Bereg, Máramaros
Erdély: Alsó-Fehér, Beszterce-Naszód, Brassó, Csík, Fogaras, Háromszék, Hunyad, Kis-Küküllő, Kolozs, Maros-Torda, Nagy-Küküllő, Szeben, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos, Udvarhely, Szi-lágy
Horvátország
18 Hajdú Zoltán megfogalmazásában olvashatjuk ezt: HAJDÚ Zoltán: A földrajzi táj és a politikai térszervezés köl-csönhatásának értelmezése a két világháború közötti magyar földrajztudományban. In A táj változásai a honfoglalás óta a Kárpát-medencében. (Szerk.:FÜLEKY György). Gödöllő, 1997. 9–19.
19FODOR Ferenc: Magyarország gazdaságföldrajza. A főiskolai hallgatóság, a magyar gazdaközösség, közgazdák, iparosok és kereskedők számára. Budapest, 1924.
20KEMÉNY György: Magyarország mezőgazdasága. Földrajzi Közlemények. XLV. Köt. I. füzet. 8–57. és IV. füzet.
146–204. Budapest, 1917.
21 A Mátra-Bükk hegyvidék elkülönítése — amint arra Fodor Ferenc utal — nem szerkezeti alapon történt, hanem a klíma, a termelés és a szántó aránya alapján.
22 Fodor Ferenc helytelen elnevezésnek tartja, mert egészen pontosan a terület az Erdélyi medence pereme és az Alföld között helyezkedik el, a Keleti Szigethegység külső lejtőjét és a Krasssó-Szörényi hegységet takarja. Az elkü-lönítés ebben az esetben is a klíma és a gazdasági élet és nem a szerkezet alapján történt.
23FODOR Ferenc: Magyarország mezőgazdasági földrajza. Budapest, 1929. 37–41.
A közigazgatási határoktól való eltérés, a tájak meghatározása, akár természetföldrajzi ér-telemben, akár úgy, hogy egységes (mező)gazdasági régiókat állapítsanak meg, komoly problémát jelentett, s amint Prinz Gyula24 kifejti, a Kárpát-medence (természeti) tájainak elkülönítése első-sorban e földtani alapépítmény nagy, egyenes törésvonalait követő folyók mentén történt. Beosz-tásában Prinz megkísérelte a tájegységeket fizikai-földrajzi tulajdonságaik alapján elhatárolni (1.5.
térkép). A magyar mezőgazdaság tájképének meghatározásában viszont Prinz Gyula és Teleki Pál25 is Fodor Ferenc és Kemény György munkáira támaszkodott (1.6. térkép). A második világ-háború után közvetlenül ismét két kitűnő földrajztudós, Bulla Béla és Mendöl Tibor26 vállalkozott arra, hogy elődeik nyomdokain haladva, azok tájbesorolását némiképp meghagyva illetve megvál-toztatva, megírják a Kárpát–medence földrajzát (1.7. és 1.8. térkép). Für Lajos27 tájbesorolása egy, az 1890-es évek közepén a Földművelésügyi Minisztérium által közzétett, a korabeli mezőgazda-sági termelést, a Millenium tiszteletére elrendelt adatgyűjtés felhasználásával sokoldalúan bemuta-tó tanulmánykötet28 regionális beosztásán alapul: Nagyalföld, Kisalföld, Dunántúli dombvidék, Észak-nyugati dombvidék, Északkeleti dombvidék, Északi Felvidék és Erdélyi rész. Legújabban Frisnyák Sán-dor29 Teleki, Cholnoky és Fodor munkái alapján szerkesztette újra a történelmi Magyarország gazdasági tájait a 19.–20. század fordulóján (1.9. térkép).
Az említett munkák elsősorban a természetföldrajzi adottságok alapján vizsgálták a ma-gyar mezőgazdaság térszerkezetét. Katus László etnikai szempontok alapján30 alakított ki sajátos régiókat, s ezek társadalmi-gazdasági viszonyait elemezte kvantitatív mutatók segítségével. (1.10.
térkép). Több kutató is foglalkozott egy-egy nemzetiségi régió, elsősorban a szlovákok31 által be-népesült terület gazdaságával. Az eddig felsorolt próbálkozásoknak van egy közös vonása: vala-mennyi esetben valamilyen szempontból, egy meghatározott cél vagy feltevés alapján előre állapí-tották meg a régiókat. Jelen dolgozat viszont arra is kísérletet tesz, hogy az általunk létrehozott adatbázisból kiindulva előzetes feltevések nélkül, a gazdaságra vonatkozó mennyiségi mutatók
24 PRINZ Gyula–CHOLNOKY Jenő–TELEKI Pál–BARTUCZ Lajos: Magyar Földrajz I. Budapest 1938. 293–341.
25 Uők: Magyar földrajz II. Budapest 1938. 155–186.
26BULLA Béla – MENDÖL Tibor: A Kárpát- medence földrajza. Budapest, 1999.
27FÜR Lajos: A kapitalista mezőgazdasági termelés megszilárdulása a századfordulón. In A magyar mezőgazdaság a XIX–XX. században 1849–1949. Agrártörténeti tanulmányok 4. Budapest, 1976. 175.
28 Für idézett könyvében nem adja meg, hogy az egyes természetföldrajzi tájak mely megyéket foglalják magukba, ezért nem tudjuk térképen bemutatni az ő tájbesorolását. Munkájának alapja BALÁS Árpád – HENSCH Árpád:
Földmívelés című tanulmánya, amely a Földmívelésügyi M. Kir. Minister által kiadott Magyarország földmívelése, 1896.
című kötetben látott napvilágot. Sajnos ők sem közlik a tájak megyék szerinti bontását.
29 FRISNYÁK Sándor: Magyarország kultúrgeográfiai korszakai. Tér és társadalom, 1996/1. 43–59.
30 KATUS László: Über die wirtschaftlichen und gesellschaftlichen Grundlagen der Nationalitätenfrage in Ungarn vor dem ersten Weltkrieg. In Die nationale Frage in der Österreichisch – Ungarischen Monarchie, 1900–1918.
Szerk.: Hanák Péter. Budapest, 1966. 149–216.
31 POLÁNYI Imre: A szlovák társadalom és polgári nemzeti mozgalom a századfordulón (1895–1905). Budapest, 1987.; SZARKA László: Szlovák nemzeti fejlődés – magyar nemzetiségi politika, 1867–1918. Pozsony, 1999.;
VADKERTYOVÁ, Katarína: Majetková rozvrstvenie pôdz a štruktúra obyvateľstva v poľnohospodárstve na Slovensku v rokoch 1890–1910. Historický časopis (26) 1978/4.
segítségével, a matematikai statisztika módszereinek felhasználásával rekonstruálja a történelmi Magyarország mezőgazdaságának térbeli szerkezetét, azonos vagy hasonló jellegzetességekkel rendelkező csoportokba sorolja az ország megyéit.
Az ismertetett kezdeményezések és részeredmények ellenére még ma is teljes mértékben érvényes Gunst Péter 1979-ben tett megállapítása: „A magyar gazdaság- és társadalomtörténeti kutatás sok egyéb mellett egy rendkívül jelentős kutatási területet mindeddig elhanyagolt: a régiók kialakulásának és fejlődésének vizsgálatát. […] A magyar történettudomány mindmáig csupán két terrénumot ismer: az országos fejlődés vizsgálatát és a helytörténetet. […] Érvényes ez természe-tesen az agrártörténeti kutatásokra is. A magyar agrártörténeti kutatások – legalábbis a történet-tudomány keretében – általában sem voltak s ma sincsenek tekintettel az ország egyes agrárrégió-inak sajátosságaira, létrejöttük körülményeire, fejlődésük egyedi vonásaira. Holott mindaz, ami e tekintetben a helytörténet oldaláról közelítve első látásra is szembeötlik, arra utal: lényeges kü-lönbségeket kell e tekintetben a kutatásnak megállapítania, egyes körzetek egészen sajátos fejlődé-si vonulatát kell tudatosítania.”32 Gunst Péter már ekkor felhívta a figyelmet a regionális agrártör-téneti kutatások fontosságára, midőn egy akadémiai agrártöragrártör-téneti kutatócsoport feladatait foglal-ta össze. Úgy vélte, hogy össze kell törni a magyar agrártörténeti és gazdaságtörténeti kufoglal-tatások által kialakított képet ahhoz, hogy ezekhez a cserepekhez illesztve az új eredményeket egy új, a valóságot jobban megközelítő mozaikképet kaphassunk. A cél tehát semmiképpen nem a rombo-lás, hanem az előrelépés. Legfontosabb szempontjai közé tartozott többek között a kísérletező kedv az új módszerek kipróbálására, az adott korszak forrásainak feldolgozása minél szélesebb forrásbázis megteremtésével, az egyes régiók egymáshoz és az egészhez való viszonyítása. „A regionális agrártörténeti kutatásnak elsősorban összehasonlító, komparatív jellegűnek kell lennie, az egyes konkrét régiók vizsgálata nem önmagában véve, elszigetelten történik, hanem azzal a céllal, hogy azok sajátosságait, különösségeit, de éppen úgy azonos vonásait is korrelálhassuk egymással.”33
Enyedy György34 az 1945 utáni magyar mezőgazdaságot vizsgálva már 1965-ben számba vette a mezőgazdasági körzetek kialakításának meglehetősen egyoldalú irányzatait. Az 1970-es években pedig csatlakozva az évtized elején Magyarországon is meginduló és több tudományág-ban is terjedő módszertani kutatásokhoz Bernát Tiborral35 együtt korszerű matematikai-statisztikai módszerekkel a gazdasági fejlődési folyamatok szempontjából általuk fontosnak tartott tényezők figyelembevételével állapították meg a jelenkori Magyarország mezőgazdasági körzeteit.
32 Mezőgazdaság, agrártudomány, agrártörténet. Szerk.: GUNST Péter. Budapest, 1979. 202.
33 Uo.: 202–204.
34 ENYEDY György: A magyar mezőgazdaság földrajzi típusai. Budapest 1965.
35 BERNÁT Tibor – ENYEDY György: A magyar mezőgazdaság területi problémái. Budapest, 1977.
Bácskai Vera és Nagy Lajos36 a reformkori Magyarország új szempontú regionális vizsgálatát vé-gezte el hasonló módszerekkel: a városhálózat kutatásánál az egyes települések vonzáskörzetének kialakulását döntően befolyásoló tényezők meghatározását, a piacközpontok rangsorolását, vala-mint tipizálását. Az 1980-as évek elején Nádasi Éva37 egy nagyobb régió térbeli szerkezetét ele-mezte és rekonstruálta szintén a matematikai statisztika számítógépes módszereivel. Tóth Tibor38 nem regionális és térbeli szerkezet vizsgálatára használta a matematikai statisztikai módszereket, de a két világháború közötti mezőgazdaság üzemtípusainak meghatározásához ő alkalmazta leg-sokoldalúbban azokat. E disszertáció folytatása szeretne lenni e módszertani kísérleteknek, ame-lyek a dualizmus korára még nem terjedtek ki. Teszi ezt egyrészt azért, mert, amint azt a követke-ző fejezetben részletesen is bemutatjuk, a források, amelyekkel dolgozunk megkívánják ezeket a módszereket, másrészt pedig az idézett munkák mindegyikének annak idején pénz- illetve esz-közhiányra és nem megfelelő számítástechnikai kapacitásokra hivatkozva kellett vállalnia az úttö-rő szerepet. Az elmúlt évek látványos — mind a hardverek, mind pedig a szoftverek világában végbement — technikai fejlődésének köszönhetően ma már szinte csak időnk és energiánk szab határt annak, hogy milyen méretű adatbázist hozunk létre személyi számítógépünkön.
A magyar gazdaság kvantitatív elemzése terén már a számítógépes korszak előtt is szület-tek jelentős munkák, amelyeket módszertani szempontból is példaértékűeknek tarthatunk. Fodor Ferenc nem sokkal az első világháború befejezését követően jelentette meg a történelmi Magyar-ország első modern gazdasági földrajzi monográfiáját39, s ma is korszerű módszerekkel igyekezett a mezőgazdaság termelési színvonalát40 feltárni. A hagyományos statisztikai módszerekkel már az 1940-es években Kiss Albert41 rendkívül sokoldalú mutatók kidolgozásával alapvető módszertani ösztönzést adott az agrártörténetírás számára. Adatait nem csak illusztrációnak szánta, hiszen
A magyar gazdaság kvantitatív elemzése terén már a számítógépes korszak előtt is szület-tek jelentős munkák, amelyeket módszertani szempontból is példaértékűeknek tarthatunk. Fodor Ferenc nem sokkal az első világháború befejezését követően jelentette meg a történelmi Magyar-ország első modern gazdasági földrajzi monográfiáját39, s ma is korszerű módszerekkel igyekezett a mezőgazdaság termelési színvonalát40 feltárni. A hagyományos statisztikai módszerekkel már az 1940-es években Kiss Albert41 rendkívül sokoldalú mutatók kidolgozásával alapvető módszertani ösztönzést adott az agrártörténetírás számára. Adatait nem csak illusztrációnak szánta, hiszen