Munkánk első szakaszában összegyűjtöttünk és számítógépre vittünk minden olyan a vizsgált időszakból származó és a mezőgazdasággal közvetlen vagy közvetett módon kapcsolatba hozható statisztikai adatot, amely megyénkénti bontásban elérhető volt. Tisztában vagyunk vele, hogy a sajátos agrárzónák pontosabb elhatárolásához a megyéknél kisebb területi egységek vizsgálata lenne szükséges, de sajnos a mezőgazdasági termelés (elsősorban növénytermelés) legfontosabb adatait a korabeli források csak megyei bontásban közlik.
Az adatgyűjtést48követő feldolgozó munka első lépéseként a nyers adatokból különböző aggregátumokat képeztünk: a mezőgazdasági statisztika által az egyes növényekre vonatkozóan közölt adatokból49 (a termés mennyisége és értéke, learatott terület) növénycsoportokat alkot-tunk, majd kiszámítottuk az 1906–10. évek növénytermelésének50 (szántó, rét, szőlő) megyénkén-ti összesítő adatait (learatott terület, termés értéke). Az állattenyésztés adatbázisát az 1911. évi állatszámlálás szolgáltatta.51 Az egyes állatfajok létszámán kívül fontos adat a fajtánkénti és a gaz-daságok nagysága szerinti megoszlás, az egész állatállományt pedig a számosállat (1 ló=1 szarvas-marha=5 sertés=10 juh=12 kecske) létszám jellemzi összefoglalóan.
A növénytermelés és az állatállomány felmérése után került sor a termelési tényezőkre, a munkaerőre, a termelőeszközökre vonatkozó és a termelési technikát jellemző adatok összegyűj-tésére. Az agrárnépesség és a mezőgazdasági munkaerő adatbázisát az 1910. évi népszámlálás alkotta. A mezőgazdaságban foglalkoztatott munkaerővel kapcsolatban problémát jelent a kvantitatív mód-szerekkel dolgozó kutató számára a női munkaerő beszámítása. Ez abból ered, hogy az egyes nép-számlálások eltérő felvételi és módszertani rendjének következtében nem egységes a nőknek az eltartottakhoz vagy a segítő családtagokhoz történő besorolása. Ez nem csak népszámláláson-ként, hanem egy adott időpontban vidékenként is más-más lehetett. Erre utal az a tény, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak között 1910-ben a nők aránya országos átlagban 23% volt, a megyei arányszámok viszont 10 és 47% között szóródtak (V=0,29). Míg 1880 és 1900 között a mezőgazdaságban dolgozó nők száma 636 ezerről 1351 ezerre növekedett, vagyis több mint megkétszereződött, addig 1910-re ez a szám 922 ezerre esett vissza, azaz 32%-kal csökkent. Ezt a
48 Az adatbázis létrehozása és a változók kidolgozása a Lotus 1-2-3 Release 4 for Windows táblázatkezelővel tör-tént.
49 A Magyar Szent Korona országainak 1901–1915. évi mezőgazdasági termelése. Magyar Statisztikai Közlemények.
Új sorozat. 66. kötet. Budapest , 1924.
50 A fent említett kötet adatait kiegészítettük a korabeli statisztikai évkönyvek segítségével a szőlőtermelés adataival:
Magyar Statisztikai Évkönyv. Új folyam. XIV., XV., XVI., XVII., XVIII. Budapest, 1906–1910.
51 A Magyar Szent Korona országainak állatlétszáma az 1911-ik évi február hó 28-iki állapot szerint. Magyar Statisz-tikai Közlemények. Új sorozat. 41. és 51. kötet. Budapest 1913–1914..
csökkenést nagyrészt az okozta, hogy a családi segítőként nyilvántartott nők száma 1900 és 1910 között 715 ezerről 418 ezerre zsugorodott.52 Ennek oka, hogy az 1910. évi népszámlálásnál "a női segítő családtagok szigorúbban bíráltattak el s csak a tényleg a gazdaságban tevékenykedők vétet-tek keresőknek", a többit az eltartottak közé számították.53 Ausztriában54 1910-ben 2,8 millió női családi segítőt tartottak számon a keresők között, vagyis csaknem hétszer annyit, mint Magyaror-szágon. Ezer nő közül Ausztriában 190 családi segítőként a keresők között volt nyilvántartva, míg Magyarországon ez az arány csak 45 volt. Lényegesen csökkent a női napszámosok száma is, mert az "olyan nők legnagyobb része, akik csak időnkint járnak napszámba [...], a napszámosság tehát csak mellékfoglalkozásuk, [...] a pontosabb felvételi utasítás folytán 1910-ben nem került a keresők közé."55
Az említett esetek egyikében sem a női foglalkoztatottságban beállott tényleges változás-ról volt tehát szó, hanem a statisztikai adatfelvétel átalakulásáváltozás-ról. E problémának már a század-forduló kitűnő statisztikai szakemberei is tudatában voltak, s a jelenség okát egyrészt az egyes népszámlálások eltérő felvételi szempontjaival indokolták, másrészt rámutattak arra, hogy nehéz-séget jelent a jelentős tömegű átmeneti helyzetű, bizonytalan foglalkozási státusú népesség beso-rolása. 1869-ben és 1880-ban a népszámlálások alkalmából csak a keresőket részletezték foglalko-zásonként. Érdekességként azonban fontosnak tartjuk megemlíteni az 1880-as népszámlálás azon pozitív elvét, hogy — először és valószínűleg utoljára a statisztikai adatfelvételek során — a háztartásbeli nőket az aktív keresők közé sorolták. 1890-ben már az eltartottakat is a keresőkhöz hasonlóan foglalkozási csoportonként vették fel, valamint ettől az évtől kezdve, kisebb változta-tásoktól eltekintve, kialakult a foglalkozási al- és főcsoportok új és egységes rendszere. 1900-ban először készült teljes foglalkozási névjegyzék és ettől kezdve a foglalkozási viszonyt (önálló, tiszt-viselő, segédszemélyzet, segítő családtag) is jelölték. A parasztcsaládok nőtagjainak foglalkozási besorolása tekintetében hasonló problémákkal küszködtek egyéb európai országok statisztikai hivatalai is, ezért a nők mezőgazdasági foglalkoztatottságának alakulása pontos kvantitatív muta-tók segítségével nem igen ragadható meg. Simon Kuznets szerint az általa feldolgozott 15 or-szágban „az összes női munkaerő átlagban fele a férfi munkaerőnek”56. A magyar mezőgazdaság-ban 1910-ben viszont csak egy negyede (23%). Különösen nagy volt a női munkaerő aránya a horvát mezőgazdaságban (37%). Ez összefüggésben volt a délszlávok között még élő nagycsaládi
52 NAGY Mariann: Nők a magyar gazdaságban a dualizmus korában. In Nők a modern társadalomban. Szerk.: NAGY Beáta. Sajtó alatt.
53 Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 64., 106*–107*.
54 Munkánkban Ausztria fogalma alatt az Osztrák–Magyar Monarchia azon országait értjük, amelyek nem tartoztak a Magyar Korona országaihoz (Magyarország, Horvátország és Fiume), tehát: Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria, Salz-burg, Stájerország, Karintia, Krajna, Tengerpart (és Trieszt), Tirol, Vorarlberg, Cseh tartományok, Galicia, Bukovi-na, Dalmácia.
55 Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 64. 106*.
(zadruga) rendszerrel. A zadrugában, amely több vérrokon családot egyesített egyetlen közös háztartás és mezőgazdasági üzem keretei között, sajátos munkaszervezet alakult ki, amely na-gyobb mértékben dolgoztatta a női munkaerőt (különösen a fiatalabb, de már házas nőket) a mezőgazdaságban, mint Magyarországon. Elsősorban a volt határőrvidék területén fekvő me-gyékben (Lika-Krbava, Modrus-Fiume) kiemelkedően nagy az aránya (kb. 75 illetve 60%) a zadruga tagoknak a mezőgazdasági keresőkön belül. Jelentéktelennek mondható Varazsdban és Belovárban, míg Pozsega, Szerém és Zágráb megyékben a mezőgazdasági keresők kb. egyharma-da, Verőcében 10-15%-a volt zadruga tag. A zadrugákban a kereső mezőgazdasági népesség 41%-a nő volt.57
A nemzetközi szakirodalomban58 is felvetődik a probléma a női munkaerő „értékével”
kapcsolatban. A nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatott nők esetében munkaerejüket a férfiak 1,0 súlyával szemben 0,6-nek veszik, a mezőgazdaságban azonban Kuznets a rövidebb munkaidő és az alacsonyabb szakképzettségi igény miatt a női családi segítőket még alacsonyabb súllyal (0,2) számította be, bár maga is elismeri, hogy „meglehetősen önkényesen”. De míg a Kuznets által vizsgált országokban a családi segítők a mezőgazdaságban alkalmazott női munka-erő 70-80%-át tették ki, addig Magyarországon 1910-ben arányuk csak 54% volt. A nők egyne-gyede bérmunkásként dolgozott a mezőgazdaságban, 20%-uk pedig önálló birtokos volt. S amint láttuk, Magyarországon az 1910-es népszámlálás a női keresők megállapításánál igen „szigorúan”
járt el, s számukat a korábbi összeírásokhoz képest jelentősen csökkentette. Az is kétségtelen, hogy a paraszti háztartásokban eltartottként számon tartott nők túlnyomó része is végzett mun-kát a gazdaságban, s ez nagyjából ellensúlyozta a keresőként nyilvántartott nők kisebb munkatel-jesítményét. Mindemellett nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy az egyes vidékeken illet-ve a különböző etnikai csoportok körében eltérő hagyománya volt a nők családon belüli foglal-koztatásának.59 Ha minden áron alacsonyabbra akarjuk értékelni a női munkát a férfiakénál, akkor legcélszerűbb a férfi és a női napszámbérek korabeli arányából kiindulni (bár vitatható, hogy ez valóban a munkateljesítmények eltéréseit fejezi ki), s ebben az esetben 0,7-es szorzószámot ka-punk. Ennek alkalmazása némiképp megváltoztatja ugyan egyes változóink számszerű értékét, a megyei értékek egymáshoz való viszonya, a megyék sorrendje azonban lényegében nem változik.
Mindenesetre kísérletképpen kiszámoltuk a munkaerőt a női keresők 0,7-es súlyozásával is, s a
56 KUZNETS, Simon: Struktúra és növekedés a modern gazdaságban. Budapest 1981. 63.
57 Popis žiteljstva od 31. XII. 1910 u Kraljevinama Hrvatskoj I Slavoniji. Drugi dio. Zagreb, 1915. 75.
58 KUZNETS i. m. 163–164.
59 NAGY, Mariann: Nineteenth Century Hungarian Authors on Hungary’s Ethnic Minorities. In Pride and Prejudice.
National Stereotypes in 19th and 20th Century Europe East to West. Ed.: KONTLER, L. CEU, Budapest 1995. 43.;
Uő: Egymás tükrében. A nemzetiségekről alkotott kép a 19. századi és 20. század eleji tudományos publicisztikában.
In A Kárpát-medence vonzásában. Tanulmányok Polányi Imre emlékére. Szerk.: FISCHER F. – HEGEDŰS K. – VONYÓ J. Pécs. 2001. 309–333.
legfontosabb változóinkat ezzel a munkaerőlétszámmal is kidolgoztuk, sőt bizonyos mutatókat csak a férfi keresők figyelembevételével is kiszámoltunk. Az így nyert új változók és az eredeti változók között azonban olyan csekély az eltérés (szóródási együtthatójuk csaknem azonos, a korrelációs együtthatók pedig r = 0,97 és 0,99 között), hogy maradtunk az eredeti foglalkoztatási adatoknál. A fentebb említett érvek is amellett szólnak, hogy a női munkaerőt az első világháború előtti magyar mezőgazdaságban teljes értékűként kezeljük. Mivel a mezőgazdasági munkaerő számbavételénél ilyen problémák jelentkeznek, a keresők mellett minden elemzésünkben figye-lembe vettük a teljes mezőgazdasági népességet is (keresőket és eltartottakat együtt). A teljes me-zőgazdasági népességnek a népszámláláskor 41,7%-át tekintették keresőnek, s a megyei adatsor szóródása ebben az esetben viszonylag csekély (47 és 37% között, V=0,06).
A térszerkezet feltárása szempontjából azonban nem csak a mezőgazdasági munkaerő létszáma fontos, hanem annak foglalkozási viszony (önálló, segítő családtag, alkalmazott) szerinti meg-oszlása és műveltsége (írni-olvasni tudása) is.
A termelőeszközöket illetően felvettük adatbázisunkba a teljes mezőgazdasági eszköz- és gépállományt. Ez utóbbira vonatkozóan egykorú adat nem állt rendelkezésünkre, ezért az 1895. évi mezőgazdasági statisztika eredményeit használtuk. Ezt kiegészítettük az 1915. évi cséplési statisz-tika adataival. Ugyancsak az 1895. évi összeírásból vettük a szántók illetve a teljes intenzíven mű-velt terület gazdaságkategóriák szerinti megoszlására, valamint a bérletek területére vonatkozó adatokat. A birtokmegoszlás és a bérletek tekintetében kiegészítő adatbázisként használhatók az 1910-es népszámlálás adatai, amelyek a földbirtokosok és bérlők birtoknagyság szerinti megoszlá-sát mutatják. A földbirtokosok vagyoni helyzet illetve jövedelem szerinti rétegződésébe enged betekintést egy a hazai történetírás által eddig egyáltalán nem hasznosított forrás, az 1910. évi választójogi statisztika, amely a 24 éven felüli férfilakosságot csoportosítja adókategóriák szerint.60 Ez nem terjedt ki Horvátországra, amint az első világháború előestéjén készült két fontos birtok-statisztikai felmérés (a szántóterület megoszlása a 100 holdon aluli és a 100 holdon felüli gazdasá-gok között61, valamint a 100 holdon felüli birtokok számának és területének számbavétele nagy-ságkategóriák szerint62), a műtrágya használatára63 és a tejszövetkezetekre64 vonatkozó adatgyűjtés sem.
60 Az 1910. évi június hó 21-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának irományai. XXIII. kötet. Budapest, 1913.
61 A Magyar Szent Korona országainak 1901–1915. évi mezőgazdasági termelése. Magyar Statisztikai Közlemények.
Új sorozat. 66. kötet. Budapest , 1924. 18–29.
62 Magyar Statisztikai Évkönyv 1914. 70–72. Ld. még: KATUS László: A magyar mezőgazdaság a századfordulón. In Darányi Ignác emlékkonferencia. Szerk.: Fehér György. Budapest, 2000. 42–43.
63 MATLASZKOVSZKY Tádé: A szuperfoszfát nemzetgazdasági fontossága Magyarországon. Budapest, 1913.
64 Magyar Statisztikai Évkönyv. Új folyam XIV., XV., XVI., XVII., XVIII. Budapest, 1906–10. Az irodalomban lásd: VÖRÖS Antal:A tejgazdaságok kialakulása a Dunántúlon 1830–1895. Agrártörténeti Szemle, 1965. 471–495.
Az alapvető adatbázis összeállítása után következett az egyes területi egységek (megyék) mezőgazdaságát jellemző mutatószámok, azaz további statisztikai elemzésre alkalmas változók kidolgozása. Ezek részben megoszlási viszonyszámok, amelyek a struktúrát (a növénytermelés, az állatállomány, az eszköz- és gépállomány szerkezete, birtokstruktúra, stb.) jellemzik, részben egy-ségnyi művelt területre, illetve mezőgazdasági népességre, vagy a keresőkre vetített intenzitási vi-szonyszámok, amelyek az egyes megyék fejlettségi szintjét mutatják. Fontos szerepet játszanak vál-tozóink között a különféle szintetikus mutatók, s különösen azok, amelyek a termelést pénzérték-ben fejezik ki, mert ezek lehetővé teszik a mezőgazdaság különböző szektorainak, részágazatainak összehasonlítását, egységes rendszerbe foglalását. A mezőgazdaság fejlettségi szintjét és struktúrá-ját jellemző legfontosabb szintetikus mutatók azt fejezik ki, hogy a mezőgazdaság és annak fő ágazatai mennyiben járulnak hozzá a nemzeti jövedelemhez, illetve a bruttó hazai termékhez (GDP).
Elsődleges adatbázisunk segítségével mintegy 700 ilyen másodlagos mutatót, változót hoztunk létre. Mivel a változók mértékegységükben, dimenzióikban jelentősen különböznek egy-mástól, a további feldolgozás megkönnyítése érdekében szükségesnek látszott „közös nevezőre”
hozni, homogenizálni őket. Erre a területi indexek módszere látszott legalkalmasabbnak. Minden változó egyedi értékeit az országos átlaghoz viszonyítottuk, s így olyan index-sort kaptunk, amelynek alapja az országos átlag (=100). Az adatok további statisztikai feldolgozása során főleg ezekkel az indexsorokkal dolgoztunk. Ezeket megfelelően csoportosítva és átlagolva fontos szinte-tikus változókhoz jutottunk. Ilyen pl. 32 növény átlagtermése (q/hold) indexeinek súlyozott átlaga (az indexeket a vetésszerkezettel súlyoztuk), amely az egy hold művelt területre (szántó, rét, sző-lő) jutó aggregált bruttó termelési érték mellett a föld termelékenységének legfontosabb mutatója.
Hasonló módszerrel jutottunk az eszközellátottság és gépesítettség szintetikus mutatójához is: az egyes gépeknek és eszközöknek az egységnyi területhez illetve a munkaerőhöz viszonyított sűrű-ségét mutató változók indexeit átlagoltuk. A harmadik fontos szintetikus indexsorunk az ún. mo-dernizációs index, amelyet úgy nyertünk, hogy a mezőgazdaság modernizálódását, piacosodását, kapitalizálódását kifejező változók (jelzálogállomány, biztosított érték, bérletek aránya, vasútsűrű-ség, termény- és állatkereskedők aránya, ugar, földrészletek, stb.) indexsorait átlagoltuk. (Ezekre a szintetikus változókra azért is szükség volt, mert a térszerkezet rekonstruálásához alkalmazott factor- és cluster-elemzésnél nem vehettünk figyelembe 35-36 változónál többet, s ez a három szintetikus változó együttvéve mintegy 80 egyszerű változót képviselt).
A változók első nagy csoportja a növénytermelést jellemzi az 1906 és 1910 közötti öt év átlagában: a learatott terület és a bruttó termelési érték megoszlása növények és növénycsoportok szerint, az egy katasztrális holdra jutó átlagtermések métermázsában, valamint az egy holdra jutó bruttó termelési értékek koronában, egyes növények, növénycsoportok és az egész
növényterme-lés vonatkozásában. Az agrárföldrajzi szakemberek szerint „a mezőgazdasági termenövényterme-lés szerkezete alapján történő körzetelhatárolás a leggyakrabban alkalmazott módszer”, s „a mezőgazdasági kör-zetek meghatározásának a termelési szerkezet meghatározása feltétlenül szükséges mozzanata”.65 Az is „közismert, hogy a területegységre jutó bruttó termelési érték a gazdálkodás egyik legfonto-sabb, a gazdálkodás eredményét, színvonalát átfogóan jellemző mutató.”66 A továbbiakban az egyes növények learatott mennyiségét és a termés bruttó értékét a mezőgazdasági népességhez és a mezőgazdasági keresőkhöz67 viszonyítottuk. Így már olyan fontos átfogó változókhoz jutot-tunk, amelyek alkalmasak az egyes megyék növénytermelése fejlettségi szintjének jellemzésére, összehasonlító értékelésére.
A természeti adottságokat, a föld minőségét és használati módját a kataszteri felvételek adataiból képzett mutatókkal lehet legjobban jellemezni. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy teljesen „friss”, egykorú adatok állnak rendelkezésünkre, mert éppen az általunk vizsgált időszakban, 1909 és 1913 között történt meg az eredetileg 1875 és 1883 között végrehajtott ka-taszteri jövedelem becslések kiigazítása.68 Az egy holdra jutó kataszteri tiszta jövedelem értékei művelési ágak szerint mutatják az országban igen eltérő természeti adottságokat, elsősorban a talajok eltérő minőségét. A szakirodalom eddig nem kellően hasznosította a kataszteri felméré-sekből nyerhető adatokat. E nagyszabású munkálatok óta napjainkig nem rendelkezünk a termé-szeti adottságokat jobban tükröző kvantitatív mutatókkal. Az 1875: 7. tc. értelmében a földadó alapját az a tiszta jövedelem képezi, amelyet úgy állapítanak meg, hogy „a közönséges gazdálkodás mellett tartósan nyerhető közép termés értékéből” levonják „a gazdálkodási rendes költségeket.”
A földadó alapja lett minden gazdaságilag hasznosítható földterület, nem terhelték viszont a nem művelhető és gazdaságilag nem használható területeket. A tiszta jövedelmet művelési ágak és minőségi osztályok szerint becsülték meg. A minőségi osztályok besorolása pedig az éghajlattól és a talaj minőségétől függött. A hozadékbecslési munkálatokról a törvény 12. §-a úgy rendelkezett, hogy „a termelés mennyisége nem 1-1 földdarab legnagyobb termőképessége, nem is a becslés időpontjában levő termés, hanem a ’közönséges gazdálkodás’ mellett tartósan nyert középter-méshez képest állapíttatik meg.”69 ’Közönséges gazdálkodás’ alatt azt értették, hogy sem a renyhe, nem trágyázó, ezáltal sovány földet művelő gazda el nem ért jövedelmét, sem pedig a szorgalmas,
65 BERNÁT T. – ENYEDI Gy. i. m. 19–21.
66 Uo.: 51–52.
67 A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat. 52., 64. kötet. Budapest , 1912, 1920.
68 Az 1909: V. tc. alapján végrehajtott földadókataszter-kiigazítás végeredményének kimutatása. Budapest 1917. A kataszteri felmérés részletes eredményeit megyénként külön kötetekben tették közzé: N vármegye adóközségeinek területe és kataszteri tiszta jövedelme mívelési áganként és osztályonként az 1909. évi V. t.-czikk alapján végrehaj-tott kiigazítás után. Budapest 1914. A horvát megyékre: Površina i katastralni čisti prihod poreznih obćina županije Bjelovarsko-Križevačke po težatbenim vrstima i razredima nakon katastralnog izpravka, provedenog na temelju zak. član. V:1909. Budapest 1915. (Valamennyi horvátországi vármegyére külön kötet jelent meg.).
a földet trágyázó és ezáltal többlet jövedelmet elérő gazda jövedelmét nem vették figyelembe.70 A becslés több évi átlagtermés és átlagárak alapján történt. A szántók jövedelmi osztályokba való besorolásánál pl. mintegy 200 különböző tényezőt vettek figyelembe. Az egy mezőgazdasági ke-resőre jutó kataszteri tiszta jövedelem más változókkal együtt vizsgálva, mint pl. az egy mezőgaz-dasági keresőre jutó gép, eszköz és igaerő ellátottság valamint az iskolázottság mértéke, megma-gyarázza a termelékenységben mutatkozó nagyarányú eltéréseket.
A szakirodalom71, egyedi példákra hivatkozva állítja, hogy a nagybirtokok illetve a paraszti birtokok holdankénti átlagos kataszteri tiszta jövedelme a paraszti birtokok kárára torzulást mu-tat. Ugyancsak elterjedt az a vélemény, hogy az aránytalanságokat az 1909-ben elrendelt kiigazítás sem küszöbölte ki, s így „e rektifikációk ellenére sem valósult meg a kis- és nagybirtokok egyenlő teherviselése.”72 Egyrészt fontos megjegyeznünk, hogy az aránytalanság csak látszólagos: a nagy-birtok egy holdjára azért jutott átlagosan kisebb kataszteri tiszta jövedelem, mert a területének nagyobb része volt alacsony hozamú és tiszta jövedelmű művelési ág (erdő, legelő), mint a pa-raszti gazdaságok esetében, ahol a terület jóval nagyobb hányadát a magasabb tiszta jövedelmű szántó, kert és szőlő tette ki.73 Másrészt a korreláció elemzések szignifikáns pozitív korrelációt mutatnak a kataszteri jövedelem nagysága és a 100 holdon felüli birtokok területi aránya között (r
= 0,39 a 71 megye esetében), míg a száz holdon aluli birtokok esetében a korrelációs együttható negatív előjelű (r = –0,39), azaz minél nagyobb a kisbirtokok területi aránya annál kisebb a katasz-teri tiszta jövedelem.
Az egy holdra jutó kataszteri tiszta jövedelem értékei mellett fontos mutató a kataszteri jövedelem művelési ágankénti megoszlása, valamint az egy mezőgazdasági lakosra és az egy me-zőgazdasági keresőre jutó tiszta jövedelem is. Ez utóbbi mutatók azt jelzik, hogy mennyire eltérő feltételekkel, természetföldrajzi adottságokkal kellett a termelőknek megbirkózniuk az ország
69 SZABÓ Imre: Az országos kataszteri felmérés jelentősége. Kataszteri Közlöny. Budapest 1902. XI. évf. 120–125.
70 Uo.
71 FÜR i. m. 169. Ebben a munkájában Für saját kutatásain kívül hivatkozik Balla Antalra is, aki szerint „A földadót igazságtalanul rótták ki: a kataszteri tiszta jövedelem szolgált alapul, ami két és félszer volt kevesebb a valódi jöve-delemnél […] a nagybirtok holdja 0,1–1,5 K adóterhet viselt, ugyanakkor a kisgazdabirtokot holdanként 10–20 koronával terhelték. Rosszakarat nélkül állíthatjuk, hogy a magyar földbirtokpolitika és az adózási rendszer népelle-nes volt.” BALLA Antal: A legújabbkor gazdaságtörténete. Budapest 1935. 215.; FÜR Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazdálkodás útján 1870–1914. Budapest 1969. 36–37. és uő: Kataszteri felvételek a csákvári uradalom terüle-tén. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum közleményei. Szerk.: MATOLCSI János. Budapest, 1966. 151–179.
72 VARGA István: A közterhek. In: SZABÓ István (szerk.): A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848 –1914. II. kötet. Budapest 19722. 271.
73 Für Lajos a csákvári uradalom kataszteri felvételeinek beható elemzése alapján arra a konklúzióra jut, hogy „a nem kimondottan szőlőtermelő vidékeken a szántók vagy az erdők, illetőleg legelők túlsúlya döntötte el, hogy
73 Für Lajos a csákvári uradalom kataszteri felvételeinek beható elemzése alapján arra a konklúzióra jut, hogy „a nem kimondottan szőlőtermelő vidékeken a szántók vagy az erdők, illetőleg legelők túlsúlya döntötte el, hogy