Regionális vizsgálatunk harmadik szempontja az ország etnikai összetétele. A Magyar Korona országaiban az 1910-ben élt (Budapest beszámítása nélkül) közel 20 milliós lakosságnak majdnem felét alkották csupán magyar nyelvűek, kb. 53 százalékát más nemzetiségek tették ki (6.1. táblá-zat). Az egyes etnikumok földrajzi elhelyezkedése az országon belül már a honfoglalás óta összhangban volt életmódjukkal illetve betelepedésük-betelepítésük körülményeivel.136 A leglényegesebb válto-zások Magyarország etnikai térképén a másfélszázados török hódoltság idején, majd a török ki-űzése után, a 18. században a nagyarányú bevándorlás és a szervezett betelepítések következtében zajlottak le. Ezen folyamatok egyik legfontosabb következménye az összefüggő magyar nyelvte-rület kisebbre zsugorodása, és ezáltal az Erdély délkeleti részén kialakult magyar (székely) tömb-bel való összeköttetés megszakadása volt. Másrészt kialakultak a 20. század elejéig jellemző etnikai viszonyok: önkéntes bevándorlás formájában románok tömegei érkeztek ismét Erdélybe, illetve a Temesközbe, délen folytatódott a katolikus délszlávok bevándorlása, északkeleten a ruszinoké a Kárpátokon túlról. Szervezett formában telepítették a németeket a Dunántúl több térségébe, Buda és Pest környékére, a Bácskába és a Temesközbe, valamint a szerbeket a déli határőrvidék-re, de kerültek közülük sokan az alföldi, Duna-menti városokba is. Lényeges változások történtek e nagyarányú mozgások következtében földrajzi elhelyezkedésüket illetően: egyrészt eltolódtak az összefüggő etnikai nyelvtömbök határai (pl. szlovák–magyar), másrészt kisebb-nagyobb nemzeti-ségi szigetek keletkeztek a magyar nyelvterületen belül is. Az egyes nemzetiségek gazdasági-társadalmi fejlettsége eltérő volt. A szakirodalomban137 néhány szempont már felmerült, milyen tényezők okozták a különbségeket: regionális természetföldrajzi adottságok, a dualista monarchia tőkés fejlődésének gazdasági tényezői és hatása, vagy esetleg tervszerű és tudatos magyar nemze-tiségi gazdaságpolitika. A rendelkezésünkre álló adatbázis segítségével most közelebb juthatunk ezen kérdések megválaszolásához.
Előző fejezetünkben — amikor az elsődleges szempont a földrajzi volt — már bemutat-tuk, hogy a természetföldrajzi tájegységeken élő népesség nemzetiségi összetétele lényeges
136 A honfoglalás idején a magyar törzsek a síkvidékeket szállták meg, miközben az akkor még egységesen szlávnak nevezettek az ország északi és keleti peremvidékein éltek, hegyvidéki tájakon. A Magyar Királyságba a középkori szokásoknak megfelelően nyugatról és keletről egyaránt érkeztek telepesek az uralkodó hívására illetve önkéntesen annak engedélyével (kunok, jászok, szászok, latinok, románok stb.). Voltak, amelyek beolvadtak a magyar nyelvű lakosságba (legfeljebb sajátos kiváltságokat őriztek a polgári állam létrejöttéig, mint pl. a kunok), de voltak olyanok is, mint pl. a tatárjárás után a Cseh-, Morva- és Lengyelországból érkezők, akik a Felvidék őslakos szlávságával összeolvadva alakították ki a szlovák népet. Az oszmánok terjeszkedésével megindult a horvátok Szlavóniába, majd később Nyugat-Magyarországra költözése és a szerbek betelepedése. A 15. század vége és a 17. század vége közötti időszakban lényegesen átalakult az ország etnikai képe: a magyarok aránya a lakosságon belüli 75–80 százalékról 50 százalék alá csökkent.
137 KATUS i. m. 1966. 149–216.
ző, de az is világossá vált elemzésünk során, hogy az egyes tájegységek eltérő jellegének kialakulá-sát nem az etnikai összetételük határozta meg. Ezúttal eleve úgy próbálunk választ keresni kérdé-seinkre, hogy az egyes régiókat nemzetiségi összetételük alapján különítjük el. Katus László138 az 1900-as népszámlálás adatai alapján csoportosította a megyéket úgy, hogy azok alkottak egy ót, amelyekben egy nemzetiség abszolút többségben élt, s ezek lettek az „egynemzetiségű régi-ók”. Ennek alapján három olyan terület maradt, ahol egyik etnikum sem érte el ezt az arányt:
ezek lettek a „vegyesen lakott térségek”. Annyiban tartottuk célszerűnek a változtatást, hogy a területileg ekkor már egyébként sem egybefüggő magyar többségű csoportot ketté bontottuk és a székelyeket külön kezeljük139 (6.1.–6.2. táblázat és lásd a régiókat bemutató térképet). Az ország legkeletibb határvidékén élő magyar népcsoportnak meglehetősen nehéz természeti feltételek mellett kellett megélhetését biztosítania. Az egyébként liberális elveket követő kormányzati gaz-daságpolitika beavatkozásra kényszerült a hasonlóan kedvezőtlen körülmények között élő ruszi-nok esetében és az 1890-es évek végén megindította az un. hegyvidéki akciót140: „az akció megin-dításakor a hegyvidéki lakosság teljesen ki volt szolgáltatva a hitel- és áru-uzsorának, földszükség-ben szenvedett, elavult, ősei által űzött módon gazdálkodott, kezdetleges állattenyésztést folyta-tott, kereseti alkalmai hiányzottak, jelleme pedig az államhatalommal szemben bizalmatlanságban nyilvánult.”141 Az akció élére Darányi Ignác földművelésügyi miniszter Egán Ede kormánybiztost nevezte ki 1897-ben, akinek széleskörű ismeretei voltak az alpesi szarvasmarha-tenyésztésről és tejgazdálkodásról. Az akció 1898-ban indult, központja Munkács volt. A 20. század elején hason-lóképpen az ország más keleti és északi, gazdaságilag — adottságaik következtében — legelmara-dottabb területein, a székelyek142, majd a szlovákok143 körében is indultak „akciók”. A székelyföldi gazdasági akció 1902-ben kezdődött, a négy székely megyére terjedt ki eredetileg, később bevon-ták Kis-Küküllőt, Torda-Aranyost, Kolozst, Alsó-Fehért, Szilágyot és Brassó megye csángó falva-it. 1909-től neve „Erdélyrészi gazdasági akció” lett, székhelye pedig Marosvásárhely. A tusnádi székely kongresszuson résztvevők megfogalmazták, hogy céljuk a mezőgazdaság fejlesztése és a földmíves nép falusi életének átalakítása, az „öntudattal rendelkező s önsegítő társadalmi erők felkeltése.” Fontos szempontjuk volt a gazdálkodás jövedelmezővé tétele, s ennek érdekében mintagazdaságokat létesítettek, Algyógyon földmíves iskolát hoztak létre, s 1905-ben pl. 179 elő-adást tartottak 86 községben. A m. kir. földművelésügyi minisztérium 1908-ban Zsolna
138 Uo.
139 A cluster-elemzés segítségével készültek az etnikai összetételt (még megyei szintű adatok esetén is) árnyaltabban figyelembevevő regionális beosztás is.
140 Eredetileg négy megye (Bereg, Ung, Máramaros, Ugocsa), majd Sáros és Zemplén területére is kiterjedt.
141 A hegyvidéki, erdélyrészi (székelyföldi) és felvidéki gazdasági akcziók 1909. évi működésének ismertetése. Bu-dapest, 1910. A m. kir. Földművelésügyi minister kiadványai, 1910. 21.
142 A székelyföldi gazdasági actio 1905. évi működésének ismertetése. Összeállította: KOÓS Mihály. Budapest, 1906.
143 PECHÁNY i.m.151–153.
lyel kirendeltséget szervezett, melynek hatásköre eredetileg Árva, Trencsén és Liptó vármegyékre terjedt ki, majd 1911-ben Zólyomra is kiterjesztették. Elősegítette a fajmarha, a jófajta sertések és fajbaromfik beszerzését; meghonosította a házinyúltenyésztést; gazdaköröket alapított, ahol szak-szerű felolvasásokat tartottak a nép szakismereteink gyarapítására; mintagéptelepeket állított fel, melyeket csekély díj fejében bérbe adott a gazdaköröknek; jófajta oltványok beszerzésével segítet-te a gyümölcssegítet-termelés fejlesztését; felkarolta a szövetkezeti ügyet és a lésegítet-tesísegítet-tett segítet-tejszövetkezesegítet-teket anyagilag is támogatta; a háziipar fejlesztésére is súlyt helyezett téli háziipari tanfolyamok szerve-zésével.
Az ország 417 járásának etnikai összetétele alapján pontosabban és egyértelműbben elha-tárolhatnánk a régiókat, a rendelkezésünkre álló adatok túlnyomó többsége azonban — elsősor-ban a növénytermelésre vonatkozóak —, amint erre már a korábbiakelsősor-ban is hivatkoztunk, megyei szintű. Ennek ellenére úgy véljük, hogy a „régió” mint elnevezés megállja helyét ebben a fejezet-ben is.
A szlovák többségű régió a következő megyéket foglalta magában: Árva, Bars, Liptó, Nyitra, Pozsony, Sáros, Szepes, Trencsén, Turóc és Zólyom. A térségben, amely kb. Magyarország terü-letének 10 százalékát tette ki, az ország lakosainak is egytizede élt (6.3. táblázat). Az itt élőknek a szlovákok kétharmadát, a magyarok egyötödét, a németek és ruszinok együtt valamivel több, mint 10 százalékát alkották (6.1. táblázat). A népsűrűség az országos átlagnak felelt meg. A nyu-gat-magyarországi régiótól eltekintve itt volt a legalacsonyabb az agrárhányados: a lakosságnak mindössze 60 százaléka élt a mezőgazdaságból (6.3. táblázat). Az agrársűrűség kb. az országos átlagnak megfelelő volt, akárcsak a mezőgazdasági keresők aránya a mezőgazdasági népességen belül (6.3. táblázat).
Már az előző két fejezetben is jeleztük, hogy a nők férfiakhoz képest nagyobb arányát az ország északi területein a kivándorlás144 okozta. A kivándorlási veszteség valóban jelentős volt: az országos átlag másfélszerese 1901 és 1910 között (6.4. táblázat). A szlovák régióban mind a fel-nőtt férfiakhoz, mind pedig az összeshez viszonyítva a legmagasabb volt a nők aránya. Ezt még az sem ellensúlyozta, hogy Bécsbe és Alsó-Ausztriába viszont több nő, mint férfi ment munkát vállalni, elsősorban Trencsén, Nyitra és Pozsony megyékből.145 A mezőgazdasági keresők közül regionális összehasonlításban szintén nagy volt a nők aránya, de nem olyan mértékben, mint Horvátországban (6.3. táblázat).
A régió általános fejlettsége szempontjából fontos mutatók közül a 24 éven felüli férfiak között az átlagnál valamivel kisebb volt azoknak az aránya, akik egyáltalán nem fizettek adót (6.4.
144 Uo.: 146. és lásd még uő: A felvidéki kivándorlás. Nagymagyarország, 1928.; PUSKÁS i. m. 1982. 70–87.
145 A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 64.
Budapest, 1920.
táblázat). Ugyanakkor az évi 20 koronánál többet fizetők aránya sem érte el az országos szintet, azaz a közepes jövedelmű réteg súlya volt inkább meghatározó a térségben. A 6 éven felüli né-pességen belül az írni-olvasni tudók aránya magasabb volt az országos átlagnál. Az iparforgalmi népességé is jóval nagyobb volt annál, hiszen a szlováklakta terület egy részén található a korabeli Magyarország Budapest és környéke után második legjelentősebb ipari centruma. A jelzálogköl-csönök állományának nagysága a régiók rangsorában a negyedik, mégis sokkal kisebb volt az or-szágos átlagnál (6.5. táblázat). A mezőgazdasági átalánybiztosítás összege viszont magasabb volt annál. A vasútsűrűség elmaradt az országos átlagtól, a térség helyzete ebből a szempontból az országban közepesnek mondható (6.4. táblázat).
A másik, meglehetősen homogén nemmagyar régiót a 10 román többségű megye (Arad, Al-só-Fehér, Beszterce-Naszód, Fogaras, Kolozs, Krassó-Szörény, Szeben, Szilágy, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos). Az összes magyarországi román 70%-a élt ebben a térségben. Az itt élő lakosságon belül a románok aránya 70% volt, amely nagyon hasonlít az előző, szlovák több-ségű régióban a legnagyobb létszámú népcsoport arányához. A fennmaradó egyharmadon két etnikum osztozott: a magyarok, akik kb. 20, és a szászok, akik kb. 8 százalékát adták a lakosság-nak (6.1.–6.2. táblázat). A terület népsűrűsége az átlagnál kisebb volt. A horvátokon kívül itt volt a legmagasabb az agrárhányados és meglehetősen magas volt a mezőgazdasági népességre vonat-koztatott agrársűrűség is. A felnőtt lakosság arányában a mezőgazdasági keresők az átlagosnál többen voltak. A nők a felnőtt és az össznépességnek az országos átlagnál valamivel kisebb részét tették ki. A mezőgazdasági keresők között viszonylag kevés nő jutott ezer férfira, melynek oka többek között az volt, hogy nagy részük még a 20 sz. elején is szövés-fonással foglalkozott, ipari színvonalú háziipari termékeket állított elő146 (6.3. táblázat).
Az írni-olvasni tudók aránya az összlakosságon belül az egyik legalacsonyabb: még a 6 éven felüli népesség fele sem tudott írni-olvasni. A régió meglehetősen szegény volt, elsősorban az alacsony jövedelmű rétegek jellemezték: a 24 éven felüli férfiak közül az adót nem fizetők ará-nya az átlagnál kisebb volt és a ruszin és székely régiók után itt volt a legalacsoará-nyabb a 20 koro-nánál többet adózók aránya. Az iparforgalmi ágazatokban foglalkoztatottak csak a horvátoknál voltak kevesebben. A kivándorlók aránya itt jóval kisebb volt az országos átlagnál (6.4. táblázat).
A jelzálogkölcsön állomány nagysága sokkal alacsonyabb volt az országos átlagnál, de a ruszinok és a székelyek által lakott régiókat valamint Horvátországot ebben a tekintetben felülmúlta. (6.5.
146 „Az ország keleti és délkeleti részében a román, szerb és magyar parasztság még túlnyomórészt házilag készíti ruházatát, jelentették az aradi, a brassói és a debreceni kamara területéről. A kolozsvári kamara területén 204 ezer falusi házban 47 ezer szövőszéket írtak össze a háziipari felméréskor, de a helyi viszonyokat ismerők szerint a való-ságban legalább 50–60 ezer volt. A falusi nép 9 tizedrészének egész öltözéke azon szövetből kerül ki, amelyet maga készít”. Magyarország története 6/2. 1016.
táblázat). A vasútvonalak sűrűségét vizsgálva a helyzet ugyanez volt (6.4. táblázat). Az egy lakosra jutó biztosítás összege viszont csak a ruszinokhoz képest több volt (6.5. táblázat).
Horvátországban (Belovár-Körös, Lika-Krbava, Modrus-Fiume, Pozsega, Szerém, Verőce, Varasd, Zágráb) a népsűrűség az országos átlagnak megfelelő. A lakosság kétharmada horvát, egynegyede szerb volt. A Magyar Korona országaiban élő horvátok 90%-a lakott az autonóm Horvát Királyságban, a szerbeknek viszont csak kétharmada. A Horvátországban élő magyarok és németek együttesen tíz százalékát tették ki a népességnek (6.1.–6.2. táblázat). Itt volt a legna-gyobb az agrárhányados (a lakosság négyötöde mezőgazdaságból élt) és az agrársűrűség egyaránt (3. táblázat). A felnőtt lakosságnak az országos átlagnál jóval nagyobb hányada volt mezőgazdasá-gi kereső. A nők a felnőtt és az össznépességnek is az átlagosnál nagyobb arányát alkották, ami-nek egyik tényezője lehetett az átlagosnál nagyobb kivándorlási arány (6.4. táblázat). A kivándor-lók 85%-a Amerikába ment, s többségük a nyugati horvát megyékből (Lika, Fiume, Zagreb, Kö-rös) került ki, Varasdból inkább a szomszédos osztrák tartományokba, Szlavóniából pedig a Bal-kánra mentek.147 A mezőgazdasági keresőknek majdnem 40 százalékát a nők tették ki, ami regio-nálisan a legmagasabbnak számított (6.3.–6.4. táblázat).
A régió 6 éven felüli lakosságának több mint fele tudott írni-olvasni, de az országos átlag-nál ez jóval kevesebb volt. Az iparból itt éltek a legkevesebben az országban, arányuk alig haladta meg az országos átlag felét148 (6.4. táblázat). A jelzálogkölcsönök állományának nagysága messze a legalacsonyabb volt149 az országban, az összes biztosított vagyon tekintetében viszont a román és ruszin régiókat megelőzte (6.5. táblázat). A székely és ruszin vidékek vasútvonallal való ellátottsá-gánál kedvezőbb helyzetben volt, de a vasútsűrűsége nem érte el az országos átlagot (6.4. táblá-zat).
Az ország területének majdnem 40%-án fekvő, 26 egymással összefüggő megye150 alkotta az egyik magyar többségű régiót. Az összlakosság majdnem fele élt itt, népsűrűsége ezért a legnagyob-bak közé tartozott: 70 fő/km2,szemben a másik, zömében magyarok lakta, székely régióval, ahol a 40 fő/km2-es népsűrűség a legalacsonyabb volt az országban. Itt lakott az összmagyarság 70%-a, a német anyanyelvűek és a szlovákok egynegyede, a románok 14%-a és Horvátországon kívül itt élt a legnagyobb horvát kisebbség, amely azonban az itt lakóknak csupán 2%-át jelentette. A székely régióval együtt ez a térség volt az, ahol a többségi etnikum (azaz mindkét esetben a
147 KATUS i. m. 1961. 402. A horvátországi mezőgazdaságra lásd még a természetföldrajzi régiókról szóló fejezet 1.
sz. jegyzetét.
148 Lásd még KATUS i. m. 1961. 405–427.
149 Már az előző fejezetben is jeleztük, hogy a jelzálogkölcsönök nagyságának növekedési üteme csak a századfordu-ló után gyorsult fel.
150 Abaúj-Torna, Baranya, Békés, Bihar, Borsod, Csanád, Csongrád, Esztergom, Fejér, Gömör, Győr, Hajdú, Heves, Hont, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom, Nógrád, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Somogy, Szabolcs, Szatmár, Tolna, vas, Veszprém, Zala, Zemplén.
gyarság) a terület népességének 80%-át alkotta (6.1.–6.2. táblázat). Az agrárhányados alacsonyabb volt az országos átlagnál, de a nyugat-magyarországinál jóval magasabb. Az agrársűrűség szintén a legalacsonyabbak közé tartozott. A felnőtt népességhez viszonyítva nem volt nagy a mezőgazda-sági keresők aránya, különösen a nőké nem, akiknek a férfiakra jutó száma az átlagos szintnél valamivel kevesebb volt (6.3. táblázat)
A magyar területeken, a szlovák régióhoz hasonlóan a 6 éven felüli lakosság háromnegye-de tudott írni-olvasni. Az adót nem fizető 24 éven felüli férfiak aránya meghaladta az országos átlagot, s így magasabb volt, mint a Délvidéken, de a nyugat-magyarországinál alacsonyabb. A 20 koronánál többet fizetők aránya is magasabb az átlagosnál, de a Délvidéken és Nyugat-Magyarországon jóval nagyobb a hányaduk. Az iparforgalmi ágazatokból az országos átlagnál többen éltek, de a foglalkoztatottak aránya nem érte el a szlovák vagy a nyugat-magyarországi régiókét. A kivándorlási veszteség az egyik legkisebb volt az országban. A jelzálogkölcsönök ál-lományának nagysága alapján az első három régió között foglalt helyet a Délvidékkel és Nyugat-Magyarországgal együtt. Az egy lakosra jutó összes biztosítás összege a magyarlakta megyékben volt a legmagasabb, az országos átlag másfélszerese. A vasúthálózat sűrűségét illetően a harmadik legkedvezőbb helyzetben lévő régió (6.4.–6.5. táblázat).
A székelyek lakta négy megye, a kelet-erdélyi magyar régió (Csík, Háromszék, Maros-Torda, Ud-varhely) a legalacsonyabb népsűrűségű terület. Ezen a hegyvidék uralta tájon kb. 600.000 ember élt, az összlakosság alig több, mint 3%-a, az összmagyarságnak kb. 5%-a. A magyarok illetve a románok négyötöd illetve egyötöd részét tették ki a népességnek. A felnőtt és az összlakosságnak egyaránt az országos átlagnál valamivel nagyobb hányada élt a mezőgazdaságból (6.1.–6.3. táblá-zat) A nők arányszáma országosan itt volt a legalacsonyabb, amit ebben a térségben szintén a kivándorlás okozott: a szlovák és ruszin régiókkal szemben itt nem a férfiak tengerentúli kiván-dorlása a meghatározó, hanem a nőknek a Román Királyságba, elsősorban Bukarestbe cseléd-nek151 való elszegődése (6.4. táblázat). Mindemellett azonban igen jelentős a Budapestre,152 szin-tén főleg cselédnek törszin-ténő elvándorlás is.
Az általános fejlettséget kifejező mutatók közül az írni-olvasni tudók aránya megközelítette az országos átlagot, az ipari foglalkoztatottaké azonban jóval alacsonyabb volt annál. Mivel a gyár-ipar kialakulására kevésbé volt alkalmas a vidék, főleg a kisgyár-ipar fejlesztését tartották kívánatosnak, amint az a székelyföldi akcióról szóló 1905-ik évből való jelentésből153 is kiderül. De a szakképzett
151 GYÁNI i. m. 1983. 121.
152 A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 64.
Budapest, 1920.
153 Lásd még Kereskedelmi és Iparkamara: Javaslat a Székelyföld ipari fejlesztése ügyében. Marosvásárhely, 1902.;
LÁSZLÓ Gyula: Székely iparfejlesztés. Marosvásárhely, 1912.; Uő: Udvarhely megye iparfejlesztése. Marosvásárhely, 1913.; NAGY Elek: Háromszék vármegye iparfejlesztése. Sepsiszentgyörgy, 1917.; SZAKÁTS Péter: A székelyföldi
munkaerő megtartása is fontos célkitűzés volt, mivel nagymértékű volt az elvándorlás. Az adót nem fizetők aránya a 24 éven felüli férfilakosságban a ruszin és a román-szász régiónál magasabb, az összes többinél viszont alacsonyabb. A jelzálogkölcsönök állományának nagysága csak Hor-vátországban volt kevesebb, mint a székelyeknél, az összes biztosítás összegét tekintve viszont a középmezőnyben foglalt helyet, bár ez nem jelentett többet, mint azt, hogy az egy lakosra jutó összeg nagysága mindössze az országos átlag kétharmada volt. Az ország, illetve a környező régi-ók gazdasági vérkeringésébe való bekapcsolódásra a székely megyéknek volt a legkevesebb esé-lyük a közlekedési hálózat154 elmaradottsága miatt (6.4.–6.5. táblázat).
A magyarországi ruszinok háromnegyede élt Bereg, Ung, Ugocsa és Máramaros megyék-ben, mégis csak relatív többséget alkottak, mert a népesség 42%-át tették ki. Jelentős volt a ma-gyar nyelvű etnikum (30%), valamint 10–10% körül volt a románok és németek aránya. Ez utób-biak döntő része magát német nyelvűnek valló zsidó155 volt. A második legalacsonyabb népsűrű-séggel rendelkező régió. A mezőgazdasági keresők aránya az összlakosságban az átlagosnál ala-csonyabb volt és itt jutott a legtöbb eltartott 100 keresőre, ami a 15 éven aluli fiatal korosztály nagy arányának köszönhető (6.3. és 6.27. táblázat). Ismert, hogy a ruszinoknak volt a legnagyobb természetes szaporodása a századfordulón.156 A férfiakra jutó nők száma a szlovák régióhoz ha-sonlóan magas volt, aminek nyilvánvaló oka ugyancsak a kivándorlásban157 keresendő. „A mező-gazdasági földek a megélhetéshez szükségest nem termik. Más munka-kereset alig van. Tehát egyik vármegyéből a másikba vándorolnak munkát keresni, s ha nem kapnak, akkor messzebb, túl az Óperenczián kénytelenek boldogulást keresni.” A mezőgazdasági keresőkön belül azonban a nők aránya már átlagosnak mondható (6.1.–6.3. táblázat).
A ruszin régióban volt a legmagasabb az adót nem fizető 24 éven felüli férfiak aránya, va-lamint a legalacsonyabb azoké, akik évente 20 koronánál többet adóztak, ez volt tehát a legszegé-nyebb vidék. A 6 éven felüli népesség majdnem 60 százaléka analfabéta volt. Az iparból, kereske-delemből és szállításból élők többen voltak, mint a román vagy horvát régiókban, bár természe-tesen az országos átlagot nem érték el. A jelzálogkölcsön állomány nagysága mindössze az orszá-gos átlag fele, de nem ebben a régióban volt a legalacsonyabb. Az egy lakosra jutó összes
iparfejlesztés. Marosvásárhely, 1901.; Ipari akció a Székelyföldön. Javaslatok az iparnak a Székelyföldön való fejlesz-téséhez. Budapest, 1905.
154 MAJDÁN i. m. 1997. 343–365.
155 KOÓS i. m. és A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Magyar Statisztikai Közlemények.
Új sorozat. 61. kötet. Budapest, 1916. Az izraelita vallásúak aránya ebben a 4 megyében meghaladta a 15 %-ot,
Új sorozat. 61. kötet. Budapest, 1916. Az izraelita vallásúak aránya ebben a 4 megyében meghaladta a 15 %-ot,