N a g y M a r i a n n
A GRÁRRÉGIÓK
M AGYARORSZÁGON A 20. SZÁZAD ELEJÉN
PTE Történettudományi Intézete Pécs, 2015
Kiadja a PTE Történettudományi Intézete Felelős kiadó: Dr. Fischer Ferenc
Lektorálta: Katus László
ISBN 978-963-642-985-0 (pdf)
© Nagy Mariann, 2015
© PTE Történettudományi Intézete
Hommage á Katus László
1. BEVEZETÉS... 5
2. A MEZŐGAZDASÁG FEJLETTSÉGÉT ÉS TÉRSZERKEZETÉT JELLEMZŐ ÉS BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK: A VÁLTOZÓK... 21
3. A MEZŐGAZDASÁG NETTÓ TERMELÉSI ÉRTÉKE... 33
TÁBLÁZATOK... 43
4. A STATISZTIKAI RÉGIÓK MEZŐGAZDASÁGI JELLEMZŐI... 50
TÁBLÁZATOK... 64
5. A TERMÉSZETFÖLDRAJZI RÉGIÓK MEZŐGAZDASÁGA... 103
TÁBLÁZATOK... 141
6. A NEMZETISÉGI RÉGIÓK MEZŐGAZDASÁGA... 189
TÁBLÁZATOK... 236
7. A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG REGIONÁLIS SZERKEZETE A CLUSTER-ELEMZÉS ALAPJÁN... 283
TÁBLÁZATOK... 309
UTÓSZÓ... 381
BIBLIOGRÁFIA... 383
REGIONAL STRUCTURE OF THE HUNGARIAN AGRICULTURE IN THE BEGINNING OF THE 20TH CENTURY... 395
FÜGGELÉK... 397
MEGYESOROS TÁBLÁZATOK... 397
MEGYESOROS TÉRKÉPEK... 483
Előszó
2001 őszén Debrecenben védtem meg doktori értekezésemet, „A magyar mezőgazdaság regioná- lis szerkezete a 20. század elején” címmel. Debreceni témavezetőm, Gunst Péter, opponenseim Szuhay Miklós és Tímár Lajos, a doktori védési bizottság elnöke, Orosz István, tagjai Fónagy Zoltán és Szász Zoltán voltak. A doktori bizottság összegzése szerint „a munka magasan megha- ladja a PhD értekezésekkel kapcsolatos elvárásokat, és megkerülhetetlen lesz a következő évek gazdaság-és társadalomtörténetének kutatásában”. 2002-ben elnyertem az Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és Kutatásért pályázatát a kézirat kiadására a Doktori Mestermunkák sorozatban.
A könyv 200 példányban jelent meg, a fejezetekben előforduló táblázatokhoz nem megfelelő, A5 méretben. Nem tartalmazta a munka legfontosabb eredményeit, azokat a megyesoros adatokat, amelyek közel 100.000, a mezőgazdasággal közvetlen, vagy közvetett módon kapcsolatba hozható adat számítógépbe rögzítésével, majd ezek feldolgozásával létrejöttek. Így sem az egyes régiók vagy települések kutatóihoz, sem az agrár-történetírás szakembereihez nem juthattak el az 1895- 1915 közötti időszak nyomtatott statisztikai forrásainak feldolgozásával született adatsorok. De a magyar és a nemzetközi gazdaságtörténet-írásnak is vesztesége, hogy a doktori kézirat csak rész- ben jelent meg nyomtatásban. Az azóta eltelt évek során számos újabb adalékkal bővültek a ko- rábbi eredmények, elsősorban az egyes régiók relatív jövedelmi viszonyait illetően.
A kötet elektronikus megjelenésével lehetőség nyílt a térképek színesben és látható méretben történő közlésére is. A statisztikai változók térképes ábrázolása eltér az általános gyakorlattól, mert a sorok terjedelmét, az egyes esetek szóródását vettem figyelembe, nem pedig az egyenlő nagyságú és 0-tól kiinduló kategorizálást alkalmaztam.
A könyv megjelenése ’hommage’ Katus Lászlónak, a magyar gazdaságtörténet-írás 2015-ben el- hunyt kiemelkedő alakjának, akit 1984-től tanáromként, majd kollégámként tisztelhettem. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy a magyar gazdaságtörténet-írás adós a dualizmuskori magyar gazda- ság regionális szerkezetének vizsgálatával, és vállalta a témavezetést, majd haláláig értékes taná- csokkal látta el kézirataimat. Példaképem mint ember, tanár és tudós.
A szerző
1. Bevezetés
A dualizmuskori magyar gazdaság fejlődését és állapotát országos szinten vizsgálva már jól ismer- jük a korábbi évtizedek történeti kutatásainak köszönhetően. Időrendben haladva elsőként Eckhart Ferenc1 munkáját kell kiemelnünk, amely az első, statisztikai adatokat is bőven tartalma- zó összefoglalás. Az 1960-as és 70-es években megélénkült figyelemmel fordultak mind itthon, mind külföldön az Osztrák–Magyar Monarchia, illetve Magyarország dualizmuskori gazdaságának története felé. Berend T. Iván és Ránki György2 már nemzetközi kitekintést is nyújtva a nyugat- európai és kelet-közép-európai fejlődéssel hasonlítja össze a magyart. Ezen összegző munkák sorát gyarapította még Berend T. Iván és Szuhay Miklós közös könyve3 is. Kiemelésre méltóak Katus László4 és Kövér György5 kutatásai és tanulmányai. A gazdaság egészéről szóló művek mellett megjelentek a gazdaság egy-egy szektorát — mezőgazdaság, ipar, bank és hitelviszonyok, belkereskedelem — sokoldalúan, több szempontból és különböző módszerekkel vizsgáló kutatási eredmények is. Kevés olyan tanulmány készült azonban, amely a történeti Magyarország egy-egy régiójának vagy tájegységének átfogó gazdaságtörténetét nyújtja. A kivételek közé sorolhatjuk Mózes Mihály és Szász Zoltán munkáit. Mózes Mihály6 arra tesz kísérletet, hogy egyszerre több régiót (Erdély, Bánát, Tiszántúl) hasonlítson össze illetve helyezzen el a gazdaság egészében. Ér- tékelését nagy mennyiségű statisztikai adat feldolgozásával támasztja alá, azonban az adatok elem- zéséhez még nem teljesen sikerült megtalálnia az igazán megfelelő módszert. Szász Zoltán7 Er- dély dualizmuskori gazdaságtörténetének összegző áttekintését nyújtotta nagy alapossággal és igényességgel az Erdély történetét bemutató kézikönyvben. Több olyan tanulmányt ismerünk, amelyik egy-egy kisebb-nagyobb régió gazdaságának egyik szektorát8 vizsgálta. Ezek a munkák azonban általában nem helyezik el az adott tájegységeket a gazdaság egészében és nem viszonyít- ják őket más régiókhoz. Kivételként említhetjük Mózes Mihály már idézett kötetét és Katus Lász- lót,9 bár ő egy rövidebb időszak, a dualizmust megelőző 20 év gazdasági és társadalmi fejlődését
1 ECKHART Ferenc: A magyar közgazdaság száz éve, 1841–1941. Budapest, 1943.
2 BEREND T. Iván – RÁNKI György: Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19–20. században. Budapest, 1969.;
Uők: A magyar gazdaság száz éve. Budapest, 1972.
3 BEREND T. Iván – SZUHAY Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon, 1848–1944. Budapest, 1973.
4 KATUS László: Economic Growth in Hungary during the Age of Dualism, 1867–1913. A Quantitative Analysis.
Budapest, 1970.; Uő: A tőkés gazdaság fejlődése a kiegyezés után. In Magyarország története, 1848–1890. Főszerk.:
KOVÁCS Endre, Budapest, 1979. 913–1039. illetve uő: Magyarország gazdasági fejlődése (1890–1914). In Magyar- ország története, 1890–1918. Főszerk.: HANÁK Péter, Budapest, 1978. 263–293., 338–403.
5 KÖVÉR György: Iparosodás agrárországban. Magyarország gazdaságtörténete 1848–1914. Budapest, 1982.
6 MÓZES Mihály: Regionális modernizáció Erdélyben, a Bánátban és a Tiszántúlon 1867–1914. Debrecen, 1998.
7 Erdély története III. kötet 1830-tól napjainkig. Szerk.: SZÁSZ Zoltán. Budapest, 1986.
8 Pl. RÚZSÁS Lajos: A kapitalista iparfejlődés útja a Délkelet-Dunántúlon 1848–1900. Pécs, 1957.; T. MÉREY Klára:
Dél-Dunántúl iparának története a kapitalizmus idején. Budapest, 1985.
9 KATUS LÁSZLÓ: A Dunántúl gazdasági és társadalmi fejlődésének fő vonásai 1848–1867. In A Dunántúl település- története III. 1848–1867. PAB – VEAB, Székesfehérvár, 1978.
vázolja fel oly módon, hogy a Dunántúlon lezajló folyamatokat az ország egészéhez illetve a töb- bi nagy régióhoz viszonyítja. Katus László javaslatot tett a regionális kutatásokban követendő kétirányú megközelítési módra is: „Egy nagytáj gazdasági és társadalmi fejlődését kétféle megkö- zelítésben lehet vizsgálni. Egyfelől megközelíthetjük – mintegy alulról kiindulva – az egy-egy köz- ség, város, megye, alrégió, uradalom vagy üzem történetét feltáró mikro- és középszintű helytör- téneti kutatások szintetizálása útján. Másfelől vizsgálhatjuk — mintegy felülről lefelé haladva — az országos szintű folyamatok regionális eloszlását, elemezhetjük az egyes régiók viszonylagos fejlettségi szintjét, fejlődési ütemét, megállapíthatjuk helyüket az országos fejlődési folyamatban és struktúrában. Egy-egy régió történeti fejlődésének valóságos útját, gazdasági-társadalmi struk- túrájának sajátos arculatát csak az első megközelítés rajzolhatja elénk, az, amelyik a sokrétű helyi forrásanyag komplex feldolgozásán alapul. E kutatások eredményeinek értékeléséhez, egységes képpé való összeillesztéséhez azonban szükséges a másik megközelítés is: a szóbanforgó régió országos helyének felmérése. A nagytáj gazdasági és társadalmi fejlődéséről alkotandó képünk tehát végül is a kétirányú megközelítés szintézise révén fog kialakulni.”10
Úgy véljük, hogy a történelmi Magyarország utolsó évtizedeivel foglalkozó történészek még nem tárták fel a magyar gazdaság, illetve az egyes ágazatok regionális szerkezetét. E téren említésre méltó eredményeket a várostörténeti kutatás produkált a városok vonzáskörzetének kidolgozásával.11 A két világháború közötti időszakra vonatkozóan már történtek kezdeményezé- sek, amelyek közül Tímár Lajos tanulmánykötetét kell kiemelnünk.12 Az 1950-es és 60-as években nagy lendületet vett az ország gazdasági térszerkezetének vizsgálata, a valóságos, vagy feltételezett komplex gazdasági körzetek megállapítása, azok hierarchiájának, taxonómiai rendszerének kidol- gozása, ezek a kísérletek azonban nem támaszkodtak megfelelő empírikus kutatásokra.13 A gazda- ságföldrajzi kutatások eredményeként az utóbbi negyedszázadban kétségtelenül „gyarapodtak empirikus ismereteink hazánk térszerkezetéről”14, ezek azonban csak a mai országterületre vonat- koznak, s még annak regionális gazdasági szerkezetét sem tárták fel a történész számára haszno- sítható formában. Tény az, hogy „az árutermelés térhódítása, a nyomában fokozódó specializáció, a közlekedés forradalma, a „nemzeti piac” kialakulása — Magyarországon a 19. szá- zadtól kezdődően egyre inkább széttörte a zárt piackörzetek kereteit. A kialakuló termelési kap- csolatok ekkor valóban létrehoztak feltűnő, jól elkülöníthető, elhatárolható térszerkezeti eleme-
10 Uo.: 6, 18.
11 BELUSZKY Pál: Magyarország városhálózata 1900-ban. In Tér – Idő – Társadalom. Szerk. Tóth József. Pécs, 1990. 92–133.; Uő.: Polgárosodásunk törékeny váza – Városhálózatunk a századfordulón. Tér és Társadalom 4. 1990, 3–4. 13–56.; Uő: Magyarország településföldrajza. Általános rész. Budapest–Pécs, 1999.
12 TÍMÁR Lajos: A gazdaság térszerkezete és a városhálózat néhány sajátossága a két világháború közötti Magyaror- szágon.. Pécs, 1986.
13 A gazdasági körzetesítés értékelésére ld. BELUSZKY Pál: Hittétel vagy a gazdasági földrajz alapkategóriája – avagy léteznek-e komplex gazdasági körzetek? Földrajzi Értesítő 1982, 2 –3. sz. 315 324.
ket, területi termelési komplexumokat. A specializáció elmélyedése nyomán kialakultak, határo- zottabb formát öltöttek az ágazati körzetek; ezek ma is fellelhető elemei a térszerkezetnek.”15
Jelen kötet nem ígéri a dualizmus teljes korszakának és az egész magyar gazdaság regioná- lis szerkezetének vizsgálatát, hiszen ez terjedelemben messze meghaladná egy Ph.D. értekezés lehetséges kereteit. Dolgozatunk tárgya a mezőgazdaság regionális szerkezetének elemzése a 20.
század elején (1906–1910 között) úgy, hogy számos különböző típusú, de egymással kölcsönösen összefüggő tényező alapján meghatározzuk a jellegzetes mezőgazdasági régiókat és azokat egy- mással és az ország egészével való szoros kapcsolatban vizsgáljuk. Mi indokolja időpont választá- sunkat? Egyrészt a forrásadottságok, hiszen az első világháború előtti évtizedből állnak rendelke- zésünkre a legrészletesebb és legjobb kvantitatív adatok.16 Másrészt, ez az időszak a legalkalma- sabb arra, hogy megismerjük a történelmi Magyarország felbomlása előtti utolsó periódusban az ország mezőgazdasági állapotát. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy elkerülhetetlen feladatunk lesz következő lépésként kitágítani az időbeli horizontot és kiegészíteni jelen munkán- kat az 1870-es, illetve 1890-es évek kvantitatív jellegű forrásainak hasonló típusú feldolgozásával és ezáltal a mezőgazdaság regionális szerkezetének időbeli változásait is feltárni.
A magyar gazdaságtörténetírás vitathatatlanul legalaposabban feldolgozott ága az agrártör- ténet.17 A dualizmuskori magyar mezőgazdaságról eddig megjelent munkák azonban, ha számba is vették az országon belüli területi eltéréseket és hasonlóságokat, tették ezt statisztikai régiók illetve földrajzi tájegységek szerint. A statisztikai régiók (1.1. térkép) szerinti beosztást (Duna jobb partja, Duna bal partja, Duna-Tisza köze, Tisza jobb partja, Tisza bal partja, Tisza-Maros szöge, Királyhágóntúl, Horvátország) az Országos Statisztikai Hivatal alakította ki az 1880-as években. E beosztás azonban elsősorban a statisztikai adatközlés céljait szolgálta és így sem az ország termé- szetföldrajzi viszonyainak, sem pedig a különböző gazdasági ágak termelési feltételeinek nem felelt meg. A nemzetközi földrajztudományban már a 19. század végén, a 20. század második évtizedétől kezdve a hazai földrajztudomány jeles képviselőinek munkásságában is központi sze- repet kapott a modern tájelmélet. Egyrészt természeti-természetföldrajzi kategóriaként fogalmaz- ták meg a tájat, másrészt fokozatosan bővítették társadalmi, gazdasági elemekkel. Fodor Ferenc
14 Uo.: 316.
15 Uo.: 321.
16 A magyar szent korona országainak 1901–1915. évi mezőgazdasági termelése. Magyar Statisztikai Közlemények.
Új sorozat 66. Budapest, 1924.
17 Nem áll módunkban valamennyi jelentős szerzőt és kötetet, tanulmányt felsorolni, ezért a teljesség igénye nélkül csak néhányukat említeném meg a történettudomány és rokon ágai, köztük a néprajztudomány köréből: Andrásfalvy Bertalan, Balassa Iván, Balogh István, Donáth Ferenc, Egyed Ákos, Für Lajos, Gunst Péter, Kiss Albert, Orosz István, Szabó István, Szuhay Miklós, Tímár Lajos, Tóth Tibor, Vörös Antal, Varga Gyula, Varga István
honosította meg a magyar tájelméletben a „gazdasági táj” fogalmát18. Egyik munkájában19 olyan beosztást (1.3. térkép) használt, amelynek alapja a Kemény György közgazdász 1917-ben két részletben20 megjelent tanulmánya a magyar mezőgazdaságról, amelyben elsősorban a birtok- és népesedési viszonyokat, valamint a növénytermelés regionális szerkezetét mutatja be részleteseb- ben. Kemény is megemlíti azt a nehézséget, amellyel a kutató szembesül munkája során: a terme- lési adatok összefoglalása közigazgatási egységenként történt, s a politikai határok a földrajzi hatá- rokat, a tényleges termelési körzeteket csak a legritkább esetben fedik. Kemény még szerencsés helyzetben volt, mivel a Statisztikai Hivatal munkatársaitól hozzájuthatott a járási szintű adatok- hoz is, így munkájában a földrajzi egységek elkülönítése tökéletesebb módon történhetett, mint napjainkban. Beosztása (1.4. térkép) a következőképpen alakult: Alföld, Kisalföld, Dunántúli dombvi- dék, Drávántúli dombvidék, Mátra-Bükk hegyvidék21, Északnyugat-Felvidék, Északkelet-Felvidék, Királyhágóninneni hegyvidék22 (a tiszántúli vagy szigethegységek vidéke), Királyhágóntúli hegyvidék (erdélyi me- dence).
Fodor egy másik munkájában23 következőképpen csoportosította a megyéket a természet- földrajzi adottságok alapján elhatárolt régiók (1.2. térkép) szerint:
Alföld: Pest, Bács-Bodrog, Heves, Borsod, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Csanád, Békés, Hajdú, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Bihar, Arad, Torontál, Temes, Krassó-Szörény.
Dunántúli dombvidék: Esztergom, Fejér, Tolna, Baranya, Somogy, Zala, Vas, Sopron, Veszprém Kisalföld: Komárom, Győr, Moson, Pozsony
ÉNy-Felföld: Nyitra, Bars, Trencsén, Turóc, Árva, Zugló, Zólyom, Hont, Nógrád, Gömör, Szepes, Sáros, Abaúj-Torna
ÉK-Felföld: Zemplén, Ung, Bereg, Máramaros
Erdély: Alsó-Fehér, Beszterce-Naszód, Brassó, Csík, Fogaras, Háromszék, Hunyad, Kis-Küküllő, Kolozs, Maros-Torda, Nagy-Küküllő, Szeben, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos, Udvarhely, Szi- lágy
Horvátország
18 Hajdú Zoltán megfogalmazásában olvashatjuk ezt: HAJDÚ Zoltán: A földrajzi táj és a politikai térszervezés köl- csönhatásának értelmezése a két világháború közötti magyar földrajztudományban. In A táj változásai a honfoglalás óta a Kárpát-medencében. (Szerk.:FÜLEKY György). Gödöllő, 1997. 9–19.
19FODOR Ferenc: Magyarország gazdaságföldrajza. A főiskolai hallgatóság, a magyar gazdaközösség, közgazdák, iparosok és kereskedők számára. Budapest, 1924.
20KEMÉNY György: Magyarország mezőgazdasága. Földrajzi Közlemények. XLV. Köt. I. füzet. 8–57. és IV. füzet.
146–204. Budapest, 1917.
21 A Mátra-Bükk hegyvidék elkülönítése — amint arra Fodor Ferenc utal — nem szerkezeti alapon történt, hanem a klíma, a termelés és a szántó aránya alapján.
22 Fodor Ferenc helytelen elnevezésnek tartja, mert egészen pontosan a terület az Erdélyi medence pereme és az Alföld között helyezkedik el, a Keleti Szigethegység külső lejtőjét és a Krasssó-Szörényi hegységet takarja. Az elkü- lönítés ebben az esetben is a klíma és a gazdasági élet és nem a szerkezet alapján történt.
23FODOR Ferenc: Magyarország mezőgazdasági földrajza. Budapest, 1929. 37–41.
A közigazgatási határoktól való eltérés, a tájak meghatározása, akár természetföldrajzi ér- telemben, akár úgy, hogy egységes (mező)gazdasági régiókat állapítsanak meg, komoly problémát jelentett, s amint Prinz Gyula24 kifejti, a Kárpát-medence (természeti) tájainak elkülönítése első- sorban e földtani alapépítmény nagy, egyenes törésvonalait követő folyók mentén történt. Beosz- tásában Prinz megkísérelte a tájegységeket fizikai-földrajzi tulajdonságaik alapján elhatárolni (1.5.
térkép). A magyar mezőgazdaság tájképének meghatározásában viszont Prinz Gyula és Teleki Pál25 is Fodor Ferenc és Kemény György munkáira támaszkodott (1.6. térkép). A második világ- háború után közvetlenül ismét két kitűnő földrajztudós, Bulla Béla és Mendöl Tibor26 vállalkozott arra, hogy elődeik nyomdokain haladva, azok tájbesorolását némiképp meghagyva illetve megvál- toztatva, megírják a Kárpát–medence földrajzát (1.7. és 1.8. térkép). Für Lajos27 tájbesorolása egy, az 1890-es évek közepén a Földművelésügyi Minisztérium által közzétett, a korabeli mezőgazda- sági termelést, a Millenium tiszteletére elrendelt adatgyűjtés felhasználásával sokoldalúan bemuta- tó tanulmánykötet28 regionális beosztásán alapul: Nagyalföld, Kisalföld, Dunántúli dombvidék, Észak- nyugati dombvidék, Északkeleti dombvidék, Északi Felvidék és Erdélyi rész. Legújabban Frisnyák Sán- dor29 Teleki, Cholnoky és Fodor munkái alapján szerkesztette újra a történelmi Magyarország gazdasági tájait a 19.–20. század fordulóján (1.9. térkép).
Az említett munkák elsősorban a természetföldrajzi adottságok alapján vizsgálták a ma- gyar mezőgazdaság térszerkezetét. Katus László etnikai szempontok alapján30 alakított ki sajátos régiókat, s ezek társadalmi-gazdasági viszonyait elemezte kvantitatív mutatók segítségével. (1.10.
térkép). Több kutató is foglalkozott egy-egy nemzetiségi régió, elsősorban a szlovákok31 által be- népesült terület gazdaságával. Az eddig felsorolt próbálkozásoknak van egy közös vonása: vala- mennyi esetben valamilyen szempontból, egy meghatározott cél vagy feltevés alapján előre állapí- tották meg a régiókat. Jelen dolgozat viszont arra is kísérletet tesz, hogy az általunk létrehozott adatbázisból kiindulva előzetes feltevések nélkül, a gazdaságra vonatkozó mennyiségi mutatók
24 PRINZ Gyula–CHOLNOKY Jenő–TELEKI Pál–BARTUCZ Lajos: Magyar Földrajz I. Budapest 1938. 293–341.
25 Uők: Magyar földrajz II. Budapest 1938. 155–186.
26BULLA Béla – MENDÖL Tibor: A Kárpát- medence földrajza. Budapest, 1999.
27FÜR Lajos: A kapitalista mezőgazdasági termelés megszilárdulása a századfordulón. In A magyar mezőgazdaság a XIX–XX. században 1849–1949. Agrártörténeti tanulmányok 4. Budapest, 1976. 175.
28 Für idézett könyvében nem adja meg, hogy az egyes természetföldrajzi tájak mely megyéket foglalják magukba, ezért nem tudjuk térképen bemutatni az ő tájbesorolását. Munkájának alapja BALÁS Árpád – HENSCH Árpád:
Földmívelés című tanulmánya, amely a Földmívelésügyi M. Kir. Minister által kiadott Magyarország földmívelése, 1896.
című kötetben látott napvilágot. Sajnos ők sem közlik a tájak megyék szerinti bontását.
29 FRISNYÁK Sándor: Magyarország kultúrgeográfiai korszakai. Tér és társadalom, 1996/1. 43–59.
30 KATUS László: Über die wirtschaftlichen und gesellschaftlichen Grundlagen der Nationalitätenfrage in Ungarn vor dem ersten Weltkrieg. In Die nationale Frage in der Österreichisch – Ungarischen Monarchie, 1900–1918.
Szerk.: Hanák Péter. Budapest, 1966. 149–216.
31 POLÁNYI Imre: A szlovák társadalom és polgári nemzeti mozgalom a századfordulón (1895–1905). Budapest, 1987.; SZARKA László: Szlovák nemzeti fejlődés – magyar nemzetiségi politika, 1867–1918. Pozsony, 1999.;
VADKERTYOVÁ, Katarína: Majetková rozvrstvenie pôdz a štruktúra obyvateľstva v poľnohospodárstve na Slovensku v rokoch 1890–1910. Historický časopis (26) 1978/4.
segítségével, a matematikai statisztika módszereinek felhasználásával rekonstruálja a történelmi Magyarország mezőgazdaságának térbeli szerkezetét, azonos vagy hasonló jellegzetességekkel rendelkező csoportokba sorolja az ország megyéit.
Az ismertetett kezdeményezések és részeredmények ellenére még ma is teljes mértékben érvényes Gunst Péter 1979-ben tett megállapítása: „A magyar gazdaság- és társadalomtörténeti kutatás sok egyéb mellett egy rendkívül jelentős kutatási területet mindeddig elhanyagolt: a régiók kialakulásának és fejlődésének vizsgálatát. […] A magyar történettudomány mindmáig csupán két terrénumot ismer: az országos fejlődés vizsgálatát és a helytörténetet. […] Érvényes ez természe- tesen az agrártörténeti kutatásokra is. A magyar agrártörténeti kutatások – legalábbis a történet- tudomány keretében – általában sem voltak s ma sincsenek tekintettel az ország egyes agrárrégió- inak sajátosságaira, létrejöttük körülményeire, fejlődésük egyedi vonásaira. Holott mindaz, ami e tekintetben a helytörténet oldaláról közelítve első látásra is szembeötlik, arra utal: lényeges kü- lönbségeket kell e tekintetben a kutatásnak megállapítania, egyes körzetek egészen sajátos fejlődé- si vonulatát kell tudatosítania.”32 Gunst Péter már ekkor felhívta a figyelmet a regionális agrártör- téneti kutatások fontosságára, midőn egy akadémiai agrártörténeti kutatócsoport feladatait foglal- ta össze. Úgy vélte, hogy össze kell törni a magyar agrártörténeti és gazdaságtörténeti kutatások által kialakított képet ahhoz, hogy ezekhez a cserepekhez illesztve az új eredményeket egy új, a valóságot jobban megközelítő mozaikképet kaphassunk. A cél tehát semmiképpen nem a rombo- lás, hanem az előrelépés. Legfontosabb szempontjai közé tartozott többek között a kísérletező kedv az új módszerek kipróbálására, az adott korszak forrásainak feldolgozása minél szélesebb forrásbázis megteremtésével, az egyes régiók egymáshoz és az egészhez való viszonyítása. „A regionális agrártörténeti kutatásnak elsősorban összehasonlító, komparatív jellegűnek kell lennie, az egyes konkrét régiók vizsgálata nem önmagában véve, elszigetelten történik, hanem azzal a céllal, hogy azok sajátosságait, különösségeit, de éppen úgy azonos vonásait is korrelálhassuk egymással.”33
Enyedy György34 az 1945 utáni magyar mezőgazdaságot vizsgálva már 1965-ben számba vette a mezőgazdasági körzetek kialakításának meglehetősen egyoldalú irányzatait. Az 1970-es években pedig csatlakozva az évtized elején Magyarországon is meginduló és több tudományág- ban is terjedő módszertani kutatásokhoz Bernát Tiborral35 együtt korszerű matematikai- statisztikai módszerekkel a gazdasági fejlődési folyamatok szempontjából általuk fontosnak tartott tényezők figyelembevételével állapították meg a jelenkori Magyarország mezőgazdasági körzeteit.
32 Mezőgazdaság, agrártudomány, agrártörténet. Szerk.: GUNST Péter. Budapest, 1979. 202.
33 Uo.: 202–204.
34 ENYEDY György: A magyar mezőgazdaság földrajzi típusai. Budapest 1965.
35 BERNÁT Tibor – ENYEDY György: A magyar mezőgazdaság területi problémái. Budapest, 1977.
Bácskai Vera és Nagy Lajos36 a reformkori Magyarország új szempontú regionális vizsgálatát vé- gezte el hasonló módszerekkel: a városhálózat kutatásánál az egyes települések vonzáskörzetének kialakulását döntően befolyásoló tényezők meghatározását, a piacközpontok rangsorolását, vala- mint tipizálását. Az 1980-as évek elején Nádasi Éva37 egy nagyobb régió térbeli szerkezetét ele- mezte és rekonstruálta szintén a matematikai statisztika számítógépes módszereivel. Tóth Tibor38 nem regionális és térbeli szerkezet vizsgálatára használta a matematikai statisztikai módszereket, de a két világháború közötti mezőgazdaság üzemtípusainak meghatározásához ő alkalmazta leg- sokoldalúbban azokat. E disszertáció folytatása szeretne lenni e módszertani kísérleteknek, ame- lyek a dualizmus korára még nem terjedtek ki. Teszi ezt egyrészt azért, mert, amint azt a követke- ző fejezetben részletesen is bemutatjuk, a források, amelyekkel dolgozunk megkívánják ezeket a módszereket, másrészt pedig az idézett munkák mindegyikének annak idején pénz- illetve esz- közhiányra és nem megfelelő számítástechnikai kapacitásokra hivatkozva kellett vállalnia az úttö- rő szerepet. Az elmúlt évek látványos — mind a hardverek, mind pedig a szoftverek világában végbement — technikai fejlődésének köszönhetően ma már szinte csak időnk és energiánk szab határt annak, hogy milyen méretű adatbázist hozunk létre személyi számítógépünkön.
A magyar gazdaság kvantitatív elemzése terén már a számítógépes korszak előtt is szület- tek jelentős munkák, amelyeket módszertani szempontból is példaértékűeknek tarthatunk. Fodor Ferenc nem sokkal az első világháború befejezését követően jelentette meg a történelmi Magyar- ország első modern gazdasági földrajzi monográfiáját39, s ma is korszerű módszerekkel igyekezett a mezőgazdaság termelési színvonalát40 feltárni. A hagyományos statisztikai módszerekkel már az 1940-es években Kiss Albert41 rendkívül sokoldalú mutatók kidolgozásával alapvető módszertani ösztönzést adott az agrártörténetírás számára. Adatait nem csak illusztrációnak szánta, hiszen azokat precízen, minden lehetséges körülmény figyelembevételével dolgozta fel. A második világ- háború után Vörös Antal42 a dualizmuskori magyar mezőgazdaság történetét nem csak nyers adatokkal, hanem megfelelően kidolgozott finom mutatókkal támasztotta alá. A hagyományos
36 BÁCSKAI Vera – NAGY Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Budapest 1984., BÁCSKAI Vera: Városok és városi társadalom Magyarországon a XIX. század elején. Budapest 1988.
37 NÁDASI Éva: A Dél-Dunántúl társadalmi-gazdasági szerkezete 8. Falu- és csoporttípusok. Pécs, 1983.
38TÓTH Tibor: A dunántúli kisüzemek termelése és gazdálkodása az 1930-as években. (Kísérlet néhány matemati- kai-statisztikai eljárás alkalmazására) Budapest, 1983.; Uő: A magyar mezőgazdaság struktúrája az 1930-as években.
Budapest, 1988.
39 FODOR i. m. (1924.)
40 FODOR Ferenc: A mezőgazdaság termelési színvonala Magyarországon a néprajzi és a népsűrűségi viszonyok alapján. Magyar Statisztikai Szemle 1928/7. 745-755.
41 KISS Albert: Mezőgazdaságunk fejlődése 1895–1935. Budapest, 1944.
42 VÖRÖS Antal: A mezőgazdaság. In Magyarország története 1890-1918. Főszerk.: Hanák Péter, Budapest, 1983.
293–338.; Uő: A magyar mezőgazdaság a kapitalista átalakulás útján. In A magyar mezőgazdaság… Budapest 1976.
9–153.
statisztikai módszerek kitűnő alkalmazói voltak Für Lajos,43 Orosz István,44 Szuhay Miklós45 is, a két háború közötti időszak agrártörténeti irodalmában pedig Gunst Péter46 és Tímár Lajos47.
***
A Pécsi Tudományegyetem újjászerveződő Bölcsészettudományi Karán 1984-től tanáromként, majd kollégámként tisztelhettem Katus Lászlót, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy a magyar gazdaságtörténetírás még adós a dualizmuskori magyar gazdaság regionális szerkezetének vizsgála- tával és vállalta, hogy e munkában témavezetőként tanácsokkal lát el. Ezúton is szeretnék köszö- netet mondani a Tanár Úrnak a disszertáció és e kötet megírása során nyújtott nagylelkű és érté- kes segítségéért. Hálás vagyok debreceni témavezetőmnek, Gunst Péternek, továbbá Szuhay Mik- lósnak és Tímár Lajosnak – mint a PhD-disszertációként megvitatott kézirat bírálóinak – tanulsá- gos észrevételeikért, valamint Orosz Istvánnak, Szász Zoltánnak és Fónagy Zoltánnak a kézirat vitájában elhangzott megjegyzéseikért, amelyeket e kötet formálásakor hasznosíthattam és ame- lyek értékesíthetőek lesznek a további hasonló jellegű kutatások során.
Mindemellett köszönettel tartozom a Magyar Soros Alapítványnak, amely a belföldi doktorandusz ösztöndíj pályázata keretében támogatta a disszertáció megírását. Továbbá köszö- net illeti még a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítványt a támogatásért, amely különösen a kézirat térképeinek kivitelezéséhez volt nélkülözhetetlen. Ezúton köszönöm meg a Pécsi Egye- tem Központi Könyvtára, a Társadalomtudományi Szakkönyvtár és a Közgazdaságtudományi Kar Könyvtára munkatársainak a forrás publikációkhoz és a szakirodalomhoz való hozzáféréshez nyújtott segítségét. És végül, de nem utolsó sorban nem feledkezhetem meg Gáborról, aki első nem szakmabeli olvasója és bírálója volt e kötetnek.
43 FÜR Lajos i. m.; Uő: Földtulajdon és agrártermelés. In Magyarország agrártörténete. Szerk.: OROSZ István – FÜR
Lajos – ROMÁNY Pál. Budapest, 1996. 173–229.
44 OROSZ István: Magyarország mezőgazdasága a dualizmus első évtizedeiben. In Magyarország története, 1848- 1890. Főszerk.: KOVÁCS Endre, Budapest, 1979. 1039–1119.; Uő: Szerkezeti változások a magyar mezőgazdaság- ban. Budapest, 1988. ; Uő: Magyarország mezőgazdasága a feudalizmus alkonyán. In Magyarország agrártörténete…
Budapest, 1996. 81–133.
45 BEREND T. Iván – SZUHAY Miklós: i. m.; SZUHAY Miklós: A szántóföldi termelés fejlődése a magyar mezőgazda- ságban 1867–1914. Agrártörténeti Szemle, 1971. 1–2.
46 GUNST Péter: A mezőgazdasági termelés története Magyarországon 1920–1938. Budapest, 1970.; Uő: A mező- gazdaság fejlődésének megrekedése a két világháború között (az 1920–30-as években). In A magyar mezőgazda- ság… 275–401.; Uő: A termelés megrekedése. Az agrártermékek piaca (értékesítés, feldolgozás, fogyasztás). In Magyarország agrártörténete… Budapest, 1996. 271–345.
47 TÍMÁR Lajos: Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között. Tér és társadalom, 1993/3-4. 35–66.
Forrás: Prinz Gyula – Cholnoky Jenő – gr. Teleki Pál – Bartucz Lajos: Magyar földrajz I. Buda- pest, 1938. 295. o.
Forrás: Prinz Gyula – Cholnoky Jenő – gr. Teleki Pál – Bartucz Lajos: Magyar földrajz II. Buda- pest, 1938. 169. o.
Forrás: Bulla Béla –Mendöl Tibor: A Kárpát-medence földrajza. Budapest, 1999. 82. o.
Forrás: Bulla Béla – Mendöl Tibor: A Kárpát-medence földrajza. Budapest, 1999. 341–342. o.
Forrás: Frisnyák Sándor: Magyarország kultúrgeográfiai korszakai. Tér és Társadalom, 1966/1.
57. o.
2. A mezőgazdaság fejlettségét és térszerkezetét jellemző és befolyásoló té- nyezők: a változók
Munkánk első szakaszában összegyűjtöttünk és számítógépre vittünk minden olyan a vizsgált időszakból származó és a mezőgazdasággal közvetlen vagy közvetett módon kapcsolatba hozható statisztikai adatot, amely megyénkénti bontásban elérhető volt. Tisztában vagyunk vele, hogy a sajátos agrárzónák pontosabb elhatárolásához a megyéknél kisebb területi egységek vizsgálata lenne szükséges, de sajnos a mezőgazdasági termelés (elsősorban növénytermelés) legfontosabb adatait a korabeli források csak megyei bontásban közlik.
Az adatgyűjtést48követő feldolgozó munka első lépéseként a nyers adatokból különböző aggregátumokat képeztünk: a mezőgazdasági statisztika által az egyes növényekre vonatkozóan közölt adatokból49 (a termés mennyisége és értéke, learatott terület) növénycsoportokat alkot- tunk, majd kiszámítottuk az 1906–10. évek növénytermelésének50 (szántó, rét, szőlő) megyénkén- ti összesítő adatait (learatott terület, termés értéke). Az állattenyésztés adatbázisát az 1911. évi állatszámlálás szolgáltatta.51 Az egyes állatfajok létszámán kívül fontos adat a fajtánkénti és a gaz- daságok nagysága szerinti megoszlás, az egész állatállományt pedig a számosállat (1 ló=1 szarvas- marha=5 sertés=10 juh=12 kecske) létszám jellemzi összefoglalóan.
A növénytermelés és az állatállomány felmérése után került sor a termelési tényezőkre, a munkaerőre, a termelőeszközökre vonatkozó és a termelési technikát jellemző adatok összegyűj- tésére. Az agrárnépesség és a mezőgazdasági munkaerő adatbázisát az 1910. évi népszámlálás alkotta. A mezőgazdaságban foglalkoztatott munkaerővel kapcsolatban problémát jelent a kvantitatív mód- szerekkel dolgozó kutató számára a női munkaerő beszámítása. Ez abból ered, hogy az egyes nép- számlálások eltérő felvételi és módszertani rendjének következtében nem egységes a nőknek az eltartottakhoz vagy a segítő családtagokhoz történő besorolása. Ez nem csak népszámláláson- ként, hanem egy adott időpontban vidékenként is más-más lehetett. Erre utal az a tény, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak között 1910-ben a nők aránya országos átlagban 23% volt, a megyei arányszámok viszont 10 és 47% között szóródtak (V=0,29). Míg 1880 és 1900 között a mezőgazdaságban dolgozó nők száma 636 ezerről 1351 ezerre növekedett, vagyis több mint megkétszereződött, addig 1910-re ez a szám 922 ezerre esett vissza, azaz 32%-kal csökkent. Ezt a
48 Az adatbázis létrehozása és a változók kidolgozása a Lotus 1-2-3 Release 4 for Windows táblázatkezelővel tör- tént.
49 A Magyar Szent Korona országainak 1901–1915. évi mezőgazdasági termelése. Magyar Statisztikai Közlemények.
Új sorozat. 66. kötet. Budapest , 1924.
50 A fent említett kötet adatait kiegészítettük a korabeli statisztikai évkönyvek segítségével a szőlőtermelés adataival:
Magyar Statisztikai Évkönyv. Új folyam. XIV., XV., XVI., XVII., XVIII. Budapest, 1906–1910.
51 A Magyar Szent Korona országainak állatlétszáma az 1911-ik évi február hó 28-iki állapot szerint. Magyar Statisz- tikai Közlemények. Új sorozat. 41. és 51. kötet. Budapest 1913–1914..
csökkenést nagyrészt az okozta, hogy a családi segítőként nyilvántartott nők száma 1900 és 1910 között 715 ezerről 418 ezerre zsugorodott.52 Ennek oka, hogy az 1910. évi népszámlálásnál "a női segítő családtagok szigorúbban bíráltattak el s csak a tényleg a gazdaságban tevékenykedők vétet- tek keresőknek", a többit az eltartottak közé számították.53 Ausztriában54 1910-ben 2,8 millió női családi segítőt tartottak számon a keresők között, vagyis csaknem hétszer annyit, mint Magyaror- szágon. Ezer nő közül Ausztriában 190 családi segítőként a keresők között volt nyilvántartva, míg Magyarországon ez az arány csak 45 volt. Lényegesen csökkent a női napszámosok száma is, mert az "olyan nők legnagyobb része, akik csak időnkint járnak napszámba [...], a napszámosság tehát csak mellékfoglalkozásuk, [...] a pontosabb felvételi utasítás folytán 1910-ben nem került a keresők közé."55
Az említett esetek egyikében sem a női foglalkoztatottságban beállott tényleges változás- ról volt tehát szó, hanem a statisztikai adatfelvétel átalakulásáról. E problémának már a század- forduló kitűnő statisztikai szakemberei is tudatában voltak, s a jelenség okát egyrészt az egyes népszámlálások eltérő felvételi szempontjaival indokolták, másrészt rámutattak arra, hogy nehéz- séget jelent a jelentős tömegű átmeneti helyzetű, bizonytalan foglalkozási státusú népesség beso- rolása. 1869-ben és 1880-ban a népszámlálások alkalmából csak a keresőket részletezték foglalko- zásonként. Érdekességként azonban fontosnak tartjuk megemlíteni az 1880-as népszámlálás azon pozitív elvét, hogy — először és valószínűleg utoljára a statisztikai adatfelvételek során — a háztartásbeli nőket az aktív keresők közé sorolták. 1890-ben már az eltartottakat is a keresőkhöz hasonlóan foglalkozási csoportonként vették fel, valamint ettől az évtől kezdve, kisebb változta- tásoktól eltekintve, kialakult a foglalkozási al- és főcsoportok új és egységes rendszere. 1900-ban először készült teljes foglalkozási névjegyzék és ettől kezdve a foglalkozási viszonyt (önálló, tiszt- viselő, segédszemélyzet, segítő családtag) is jelölték. A parasztcsaládok nőtagjainak foglalkozási besorolása tekintetében hasonló problémákkal küszködtek egyéb európai országok statisztikai hivatalai is, ezért a nők mezőgazdasági foglalkoztatottságának alakulása pontos kvantitatív muta- tók segítségével nem igen ragadható meg. Simon Kuznets szerint az általa feldolgozott 15 or- szágban „az összes női munkaerő átlagban fele a férfi munkaerőnek”56. A magyar mezőgazdaság- ban 1910-ben viszont csak egy negyede (23%). Különösen nagy volt a női munkaerő aránya a horvát mezőgazdaságban (37%). Ez összefüggésben volt a délszlávok között még élő nagycsaládi
52 NAGY Mariann: Nők a magyar gazdaságban a dualizmus korában. In Nők a modern társadalomban. Szerk.: NAGY Beáta. Sajtó alatt.
53 Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 64., 106*–107*.
54 Munkánkban Ausztria fogalma alatt az Osztrák–Magyar Monarchia azon országait értjük, amelyek nem tartoztak a Magyar Korona országaihoz (Magyarország, Horvátország és Fiume), tehát: Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria, Salz- burg, Stájerország, Karintia, Krajna, Tengerpart (és Trieszt), Tirol, Vorarlberg, Cseh tartományok, Galicia, Bukovi- na, Dalmácia.
55 Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat 64. 106*.
(zadruga) rendszerrel. A zadrugában, amely több vérrokon családot egyesített egyetlen közös háztartás és mezőgazdasági üzem keretei között, sajátos munkaszervezet alakult ki, amely na- gyobb mértékben dolgoztatta a női munkaerőt (különösen a fiatalabb, de már házas nőket) a mezőgazdaságban, mint Magyarországon. Elsősorban a volt határőrvidék területén fekvő me- gyékben (Lika-Krbava, Modrus-Fiume) kiemelkedően nagy az aránya (kb. 75 illetve 60%) a zadruga tagoknak a mezőgazdasági keresőkön belül. Jelentéktelennek mondható Varazsdban és Belovárban, míg Pozsega, Szerém és Zágráb megyékben a mezőgazdasági keresők kb. egyharma- da, Verőcében 10-15%-a volt zadruga tag. A zadrugákban a kereső mezőgazdasági népesség 41%- a nő volt.57
A nemzetközi szakirodalomban58 is felvetődik a probléma a női munkaerő „értékével”
kapcsolatban. A nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatott nők esetében munkaerejüket a férfiak 1,0 súlyával szemben 0,6-nek veszik, a mezőgazdaságban azonban Kuznets a rövidebb munkaidő és az alacsonyabb szakképzettségi igény miatt a női családi segítőket még alacsonyabb súllyal (0,2) számította be, bár maga is elismeri, hogy „meglehetősen önkényesen”. De míg a Kuznets által vizsgált országokban a családi segítők a mezőgazdaságban alkalmazott női munka- erő 70-80%-át tették ki, addig Magyarországon 1910-ben arányuk csak 54% volt. A nők egyne- gyede bérmunkásként dolgozott a mezőgazdaságban, 20%-uk pedig önálló birtokos volt. S amint láttuk, Magyarországon az 1910-es népszámlálás a női keresők megállapításánál igen „szigorúan”
járt el, s számukat a korábbi összeírásokhoz képest jelentősen csökkentette. Az is kétségtelen, hogy a paraszti háztartásokban eltartottként számon tartott nők túlnyomó része is végzett mun- kát a gazdaságban, s ez nagyjából ellensúlyozta a keresőként nyilvántartott nők kisebb munkatel- jesítményét. Mindemellett nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy az egyes vidékeken illet- ve a különböző etnikai csoportok körében eltérő hagyománya volt a nők családon belüli foglal- koztatásának.59 Ha minden áron alacsonyabbra akarjuk értékelni a női munkát a férfiakénál, akkor legcélszerűbb a férfi és a női napszámbérek korabeli arányából kiindulni (bár vitatható, hogy ez valóban a munkateljesítmények eltéréseit fejezi ki), s ebben az esetben 0,7-es szorzószámot ka- punk. Ennek alkalmazása némiképp megváltoztatja ugyan egyes változóink számszerű értékét, a megyei értékek egymáshoz való viszonya, a megyék sorrendje azonban lényegében nem változik.
Mindenesetre kísérletképpen kiszámoltuk a munkaerőt a női keresők 0,7-es súlyozásával is, s a
56 KUZNETS, Simon: Struktúra és növekedés a modern gazdaságban. Budapest 1981. 63.
57 Popis žiteljstva od 31. XII. 1910 u Kraljevinama Hrvatskoj I Slavoniji. Drugi dio. Zagreb, 1915. 75.
58 KUZNETS i. m. 163–164.
59 NAGY, Mariann: Nineteenth Century Hungarian Authors on Hungary’s Ethnic Minorities. In Pride and Prejudice.
National Stereotypes in 19th and 20th Century Europe East to West. Ed.: KONTLER, L. CEU, Budapest 1995. 43.;
Uő: Egymás tükrében. A nemzetiségekről alkotott kép a 19. századi és 20. század eleji tudományos publicisztikában.
In A Kárpát-medence vonzásában. Tanulmányok Polányi Imre emlékére. Szerk.: FISCHER F. – HEGEDŰS K. – VONYÓ J. Pécs. 2001. 309–333.
legfontosabb változóinkat ezzel a munkaerőlétszámmal is kidolgoztuk, sőt bizonyos mutatókat csak a férfi keresők figyelembevételével is kiszámoltunk. Az így nyert új változók és az eredeti változók között azonban olyan csekély az eltérés (szóródási együtthatójuk csaknem azonos, a korrelációs együtthatók pedig r = 0,97 és 0,99 között), hogy maradtunk az eredeti foglalkoztatási adatoknál. A fentebb említett érvek is amellett szólnak, hogy a női munkaerőt az első világháború előtti magyar mezőgazdaságban teljes értékűként kezeljük. Mivel a mezőgazdasági munkaerő számbavételénél ilyen problémák jelentkeznek, a keresők mellett minden elemzésünkben figye- lembe vettük a teljes mezőgazdasági népességet is (keresőket és eltartottakat együtt). A teljes me- zőgazdasági népességnek a népszámláláskor 41,7%-át tekintették keresőnek, s a megyei adatsor szóródása ebben az esetben viszonylag csekély (47 és 37% között, V=0,06).
A térszerkezet feltárása szempontjából azonban nem csak a mezőgazdasági munkaerő létszáma fontos, hanem annak foglalkozási viszony (önálló, segítő családtag, alkalmazott) szerinti meg- oszlása és műveltsége (írni-olvasni tudása) is.
A termelőeszközöket illetően felvettük adatbázisunkba a teljes mezőgazdasági eszköz- és gépállományt. Ez utóbbira vonatkozóan egykorú adat nem állt rendelkezésünkre, ezért az 1895. évi mezőgazdasági statisztika eredményeit használtuk. Ezt kiegészítettük az 1915. évi cséplési statisz- tika adataival. Ugyancsak az 1895. évi összeírásból vettük a szántók illetve a teljes intenzíven mű- velt terület gazdaságkategóriák szerinti megoszlására, valamint a bérletek területére vonatkozó adatokat. A birtokmegoszlás és a bérletek tekintetében kiegészítő adatbázisként használhatók az 1910-es népszámlálás adatai, amelyek a földbirtokosok és bérlők birtoknagyság szerinti megoszlá- sát mutatják. A földbirtokosok vagyoni helyzet illetve jövedelem szerinti rétegződésébe enged betekintést egy a hazai történetírás által eddig egyáltalán nem hasznosított forrás, az 1910. évi választójogi statisztika, amely a 24 éven felüli férfilakosságot csoportosítja adókategóriák szerint.60 Ez nem terjedt ki Horvátországra, amint az első világháború előestéjén készült két fontos birtok- statisztikai felmérés (a szántóterület megoszlása a 100 holdon aluli és a 100 holdon felüli gazdasá- gok között61, valamint a 100 holdon felüli birtokok számának és területének számbavétele nagy- ságkategóriák szerint62), a műtrágya használatára63 és a tejszövetkezetekre64 vonatkozó adatgyűjtés sem.
60 Az 1910. évi június hó 21-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának irományai. XXIII. kötet. Budapest, 1913.
61 A Magyar Szent Korona országainak 1901–1915. évi mezőgazdasági termelése. Magyar Statisztikai Közlemények.
Új sorozat. 66. kötet. Budapest , 1924. 18–29.
62 Magyar Statisztikai Évkönyv 1914. 70–72. Ld. még: KATUS László: A magyar mezőgazdaság a századfordulón. In Darányi Ignác emlékkonferencia. Szerk.: Fehér György. Budapest, 2000. 42–43.
63 MATLASZKOVSZKY Tádé: A szuperfoszfát nemzetgazdasági fontossága Magyarországon. Budapest, 1913.
64 Magyar Statisztikai Évkönyv. Új folyam XIV., XV., XVI., XVII., XVIII. Budapest, 1906–10. Az irodalomban lásd: VÖRÖS Antal:A tejgazdaságok kialakulása a Dunántúlon 1830–1895. Agrártörténeti Szemle, 1965. 471–495.
Az alapvető adatbázis összeállítása után következett az egyes területi egységek (megyék) mezőgazdaságát jellemző mutatószámok, azaz további statisztikai elemzésre alkalmas változók kidolgozása. Ezek részben megoszlási viszonyszámok, amelyek a struktúrát (a növénytermelés, az állatállomány, az eszköz- és gépállomány szerkezete, birtokstruktúra, stb.) jellemzik, részben egy- ségnyi művelt területre, illetve mezőgazdasági népességre, vagy a keresőkre vetített intenzitási vi- szonyszámok, amelyek az egyes megyék fejlettségi szintjét mutatják. Fontos szerepet játszanak vál- tozóink között a különféle szintetikus mutatók, s különösen azok, amelyek a termelést pénzérték- ben fejezik ki, mert ezek lehetővé teszik a mezőgazdaság különböző szektorainak, részágazatainak összehasonlítását, egységes rendszerbe foglalását. A mezőgazdaság fejlettségi szintjét és struktúrá- ját jellemző legfontosabb szintetikus mutatók azt fejezik ki, hogy a mezőgazdaság és annak fő ágazatai mennyiben járulnak hozzá a nemzeti jövedelemhez, illetve a bruttó hazai termékhez (GDP).
Elsődleges adatbázisunk segítségével mintegy 700 ilyen másodlagos mutatót, változót hoztunk létre. Mivel a változók mértékegységükben, dimenzióikban jelentősen különböznek egy- mástól, a további feldolgozás megkönnyítése érdekében szükségesnek látszott „közös nevezőre”
hozni, homogenizálni őket. Erre a területi indexek módszere látszott legalkalmasabbnak. Minden változó egyedi értékeit az országos átlaghoz viszonyítottuk, s így olyan index-sort kaptunk, amelynek alapja az országos átlag (=100). Az adatok további statisztikai feldolgozása során főleg ezekkel az indexsorokkal dolgoztunk. Ezeket megfelelően csoportosítva és átlagolva fontos szinte- tikus változókhoz jutottunk. Ilyen pl. 32 növény átlagtermése (q/hold) indexeinek súlyozott átlaga (az indexeket a vetésszerkezettel súlyoztuk), amely az egy hold művelt területre (szántó, rét, sző- lő) jutó aggregált bruttó termelési érték mellett a föld termelékenységének legfontosabb mutatója.
Hasonló módszerrel jutottunk az eszközellátottság és gépesítettség szintetikus mutatójához is: az egyes gépeknek és eszközöknek az egységnyi területhez illetve a munkaerőhöz viszonyított sűrű- ségét mutató változók indexeit átlagoltuk. A harmadik fontos szintetikus indexsorunk az ún. mo- dernizációs index, amelyet úgy nyertünk, hogy a mezőgazdaság modernizálódását, piacosodását, kapitalizálódását kifejező változók (jelzálogállomány, biztosított érték, bérletek aránya, vasútsűrű- ség, termény- és állatkereskedők aránya, ugar, földrészletek, stb.) indexsorait átlagoltuk. (Ezekre a szintetikus változókra azért is szükség volt, mert a térszerkezet rekonstruálásához alkalmazott factor- és cluster-elemzésnél nem vehettünk figyelembe 35-36 változónál többet, s ez a három szintetikus változó együttvéve mintegy 80 egyszerű változót képviselt).
A változók első nagy csoportja a növénytermelést jellemzi az 1906 és 1910 közötti öt év átlagában: a learatott terület és a bruttó termelési érték megoszlása növények és növénycsoportok szerint, az egy katasztrális holdra jutó átlagtermések métermázsában, valamint az egy holdra jutó bruttó termelési értékek koronában, egyes növények, növénycsoportok és az egész növényterme-
lés vonatkozásában. Az agrárföldrajzi szakemberek szerint „a mezőgazdasági termelés szerkezete alapján történő körzetelhatárolás a leggyakrabban alkalmazott módszer”, s „a mezőgazdasági kör- zetek meghatározásának a termelési szerkezet meghatározása feltétlenül szükséges mozzanata”.65 Az is „közismert, hogy a területegységre jutó bruttó termelési érték a gazdálkodás egyik legfonto- sabb, a gazdálkodás eredményét, színvonalát átfogóan jellemző mutató.”66 A továbbiakban az egyes növények learatott mennyiségét és a termés bruttó értékét a mezőgazdasági népességhez és a mezőgazdasági keresőkhöz67 viszonyítottuk. Így már olyan fontos átfogó változókhoz jutot- tunk, amelyek alkalmasak az egyes megyék növénytermelése fejlettségi szintjének jellemzésére, összehasonlító értékelésére.
A természeti adottságokat, a föld minőségét és használati módját a kataszteri felvételek adataiból képzett mutatókkal lehet legjobban jellemezni. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy teljesen „friss”, egykorú adatok állnak rendelkezésünkre, mert éppen az általunk vizsgált időszakban, 1909 és 1913 között történt meg az eredetileg 1875 és 1883 között végrehajtott ka- taszteri jövedelem becslések kiigazítása.68 Az egy holdra jutó kataszteri tiszta jövedelem értékei művelési ágak szerint mutatják az országban igen eltérő természeti adottságokat, elsősorban a talajok eltérő minőségét. A szakirodalom eddig nem kellően hasznosította a kataszteri felméré- sekből nyerhető adatokat. E nagyszabású munkálatok óta napjainkig nem rendelkezünk a termé- szeti adottságokat jobban tükröző kvantitatív mutatókkal. Az 1875: 7. tc. értelmében a földadó alapját az a tiszta jövedelem képezi, amelyet úgy állapítanak meg, hogy „a közönséges gazdálkodás mellett tartósan nyerhető közép termés értékéből” levonják „a gazdálkodási rendes költségeket.”
A földadó alapja lett minden gazdaságilag hasznosítható földterület, nem terhelték viszont a nem művelhető és gazdaságilag nem használható területeket. A tiszta jövedelmet művelési ágak és minőségi osztályok szerint becsülték meg. A minőségi osztályok besorolása pedig az éghajlattól és a talaj minőségétől függött. A hozadékbecslési munkálatokról a törvény 12. §-a úgy rendelkezett, hogy „a termelés mennyisége nem 1-1 földdarab legnagyobb termőképessége, nem is a becslés időpontjában levő termés, hanem a ’közönséges gazdálkodás’ mellett tartósan nyert középter- méshez képest állapíttatik meg.”69 ’Közönséges gazdálkodás’ alatt azt értették, hogy sem a renyhe, nem trágyázó, ezáltal sovány földet művelő gazda el nem ért jövedelmét, sem pedig a szorgalmas,
65 BERNÁT T. – ENYEDI Gy. i. m. 19–21.
66 Uo.: 51–52.
67 A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat. 52., 64. kötet. Budapest , 1912, 1920.
68 Az 1909: V. tc. alapján végrehajtott földadókataszter-kiigazítás végeredményének kimutatása. Budapest 1917. A kataszteri felmérés részletes eredményeit megyénként külön kötetekben tették közzé: N vármegye adóközségeinek területe és kataszteri tiszta jövedelme mívelési áganként és osztályonként az 1909. évi V. t.-czikk alapján végrehaj- tott kiigazítás után. Budapest 1914. A horvát megyékre: Površina i katastralni čisti prihod poreznih obćina županije Bjelovarsko-Križevačke po težatbenim vrstima i razredima nakon katastralnog izpravka, provedenog na temelju zak. član. V:1909. Budapest 1915. (Valamennyi horvátországi vármegyére külön kötet jelent meg.).
a földet trágyázó és ezáltal többlet jövedelmet elérő gazda jövedelmét nem vették figyelembe.70 A becslés több évi átlagtermés és átlagárak alapján történt. A szántók jövedelmi osztályokba való besorolásánál pl. mintegy 200 különböző tényezőt vettek figyelembe. Az egy mezőgazdasági ke- resőre jutó kataszteri tiszta jövedelem más változókkal együtt vizsgálva, mint pl. az egy mezőgaz- dasági keresőre jutó gép, eszköz és igaerő ellátottság valamint az iskolázottság mértéke, megma- gyarázza a termelékenységben mutatkozó nagyarányú eltéréseket.
A szakirodalom71, egyedi példákra hivatkozva állítja, hogy a nagybirtokok illetve a paraszti birtokok holdankénti átlagos kataszteri tiszta jövedelme a paraszti birtokok kárára torzulást mu- tat. Ugyancsak elterjedt az a vélemény, hogy az aránytalanságokat az 1909-ben elrendelt kiigazítás sem küszöbölte ki, s így „e rektifikációk ellenére sem valósult meg a kis- és nagybirtokok egyenlő teherviselése.”72 Egyrészt fontos megjegyeznünk, hogy az aránytalanság csak látszólagos: a nagy- birtok egy holdjára azért jutott átlagosan kisebb kataszteri tiszta jövedelem, mert a területének nagyobb része volt alacsony hozamú és tiszta jövedelmű művelési ág (erdő, legelő), mint a pa- raszti gazdaságok esetében, ahol a terület jóval nagyobb hányadát a magasabb tiszta jövedelmű szántó, kert és szőlő tette ki.73 Másrészt a korreláció elemzések szignifikáns pozitív korrelációt mutatnak a kataszteri jövedelem nagysága és a 100 holdon felüli birtokok területi aránya között (r
= 0,39 a 71 megye esetében), míg a száz holdon aluli birtokok esetében a korrelációs együttható negatív előjelű (r = –0,39), azaz minél nagyobb a kisbirtokok területi aránya annál kisebb a katasz- teri tiszta jövedelem.
Az egy holdra jutó kataszteri tiszta jövedelem értékei mellett fontos mutató a kataszteri jövedelem művelési ágankénti megoszlása, valamint az egy mezőgazdasági lakosra és az egy me- zőgazdasági keresőre jutó tiszta jövedelem is. Ez utóbbi mutatók azt jelzik, hogy mennyire eltérő feltételekkel, természetföldrajzi adottságokkal kellett a termelőknek megbirkózniuk az ország
69 SZABÓ Imre: Az országos kataszteri felmérés jelentősége. Kataszteri Közlöny. Budapest 1902. XI. évf. 120–125.
70 Uo.
71 FÜR i. m. 169. Ebben a munkájában Für saját kutatásain kívül hivatkozik Balla Antalra is, aki szerint „A földadót igazságtalanul rótták ki: a kataszteri tiszta jövedelem szolgált alapul, ami két és félszer volt kevesebb a valódi jöve- delemnél […] a nagybirtok holdja 0,1–1,5 K adóterhet viselt, ugyanakkor a kisgazdabirtokot holdanként 10–20 koronával terhelték. Rosszakarat nélkül állíthatjuk, hogy a magyar földbirtokpolitika és az adózási rendszer népelle- nes volt.” BALLA Antal: A legújabbkor gazdaságtörténete. Budapest 1935. 215.; FÜR Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazdálkodás útján 1870–1914. Budapest 1969. 36–37. és uő: Kataszteri felvételek a csákvári uradalom terüle- tén. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum közleményei. Szerk.: MATOLCSI János. Budapest, 1966. 151–179.
72 VARGA István: A közterhek. In: SZABÓ István (szerk.): A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848 –1914. II. kötet. Budapest 19722. 271.
73 Für Lajos a csákvári uradalom kataszteri felvételeinek beható elemzése alapján arra a konklúzióra jut, hogy „a nem kimondottan szőlőtermelő vidékeken a szántók vagy az erdők, illetőleg legelők túlsúlya döntötte el, hogy egy- egy gazdaság vagy birtokegység, lett-légyen az kis- vagy nagybirtok, tisztajövedelmi átlaga alapján magasabb vagy alacsonyabb kategóriába tartozott-e. Ezen belül persze a földek minősége alapján az egyes művelési ágaknak az előre megadott osztályokba sorolása is jelentős mértékben módosíthatta egy-egy birtokegység tisztajövedelmének átlagát, mégis meghatározó és döntő szerepe vitathatatlanul a művelési ágak arányának volt.” FÜR L.. Kataszteri felvételek a csákvári uradalom területén. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum közleményei. Szerk.: MATOLCSI János.
Budapest 1966. 167–168.
különböző tájain. A mezőgazdasági népesség egy személyére jutó kataszteri tiszta jövedelem ese- tében a szóródási együttható V = 0,55, s a megyei értékek 4 és 61 korona között szóródnak. Az intenzíven művelt terület egy holdjára Bács-Bodrogban 20 korona, Lika-Krbavában viszont csak 1 K 44 fillér kataszteri tiszta jövedelem jutott (V=0,46)
Ugyancsak a kataszteri felmérés korszakunkban végrehajtott revíziójából vettük az összes terület művelési ágak szerinti megoszlásának mutatóit. Külön mutatóval jeleztük az intenzíven művelt területek (szántó, kert, rét, szőlő) arányát és az ugar alakulását a kiválasztott évek átlagá- ban. Az ugaron hagyott terület aránya jelzi, hogy az egyes megyékben milyen stádiumban volt a hagyományos nyomásos gazdálkodásról a korszerű vetésforgót alkalmazó szabad gazdálkodásra való áttérés. A kataszteri felmérés adataiból egyéb hasonló mutatókat is képezhetünk, amelyek a tagosítás előrehaladását érzékeltetik. A kataszteri revízió során ugyanis kimutatták a földrészletek és a birtokívek számát is. Így megállapítható, hogy az egyes megyékben egy birtok átlagosan hány földrészletből állt, s mennyi volt egy-egy földrészlet átlagos terjedelme. Ezek a változóink azt mutatják, hogy a hagyományos gazdálkodásról a modern művelési rendszerekre való áttérés igen egyenetlenül haladt előre az ország különböző vidékein. Az ugar szóródási együtthatója V = 0,94, s volt megye, ahol az ugaron hagyott terület aránya a szántó 41%-át tette ki (Csík), míg a másik végletet az ugar 0,5%-os aránya (Csanád) jelentette. Közel hasonló képet mutat az egy birtokra jutó parcellák száma, amely 35 (Árva) és 4 (Csanád) között szóródik (V = 0,53), vagy egy-egy kataszteri földrészlet megyénkénti átlagos terjedelme is, amelynek szélső értékei 2,4 és 0,3 hold (V=0,44). Más egykorú forrásból tudjuk, hogy 1908-ban az ország községeinek 26,4%-ában még a nyomáskényszer uralkodott. Míg a Dunántúlon és a Kisalföldön a hagyományos rendszerhez ragaszkodó községek aránya csak 7-8% volt, addig az ország keleti felében ez az arány meghaladta a 40%-ot.74
A föld termékenységét javítani lehet egyfelől alapos, korszerű műveléssel, másfelől trágyá- zással. A műtrágya használata Magyarországon csak a 20. század elején kezdett elterjedni, s nem- zetközi viszonylatban még 1911-ben is igen szerény mértékű volt. Az egy hold szántóra jutó szu- perfoszfát megyei átlagokban 0,3 és 39 kg között szóródott, s a magas szóródási együttható (V = 1,01) is mutatja rendkívül egyenetlen elterjedését. A talajerő pótlás ekkoriban még túlnyomórészt az állati trágya révén történt.
Az állattenyésztés esetében a növénytermeléshez hasonlóan játunk el. Változóink itt a számosállatoknak, és az egyes állatfajoknak a területhez, a lakossághoz, a mezőgazdasági népes- séghez és a munkaerőhöz viszonyított sűrűségét, valamint az egyes állatfajok fajta szerinti meg- oszlását mutatják. Az intenzív állattenyésztésre való áttérés fontos kiegészítő mutatója a tejszö-
