A doktori disszertáció célja a Batthyány I. Ádám (1610–1659) Kanizsával szembeni végvidéki főkapitány és dunántúli kerületi főkapitány1 alatt szolgáló dunántúli kerületi főkapitányhelyettesek pályaképének felvázolása elsősorban a Batthyány család levéltárában fennmaradt leveleik alapján.2 A dolgozat azt igyekszik bemutatni, hogy a török hódítás következtében az egyes középbirtokos nemesek számára – mint például a Zala vármegyei birtokaik jelentős részét elveszítő salamonfai Ráttkyak, a feltehetően horvátországi birtokaiból kiszorult radováni Keczer János és a Vas és Sopron vármegyében birtokos felsőkáldi Káldy család – milyen lehetőségek adódtak új birtokok szerzésére, karrierjük építésére. Megfigyelhető, hogy a boldogulás legegyszerűbb és legkézenfekvőbb útja a határvédelemben jelentős szerepet játszó nagybirtokos főurak földesúri famíliáiban vállalt szolgálat volt, ugyanis ez biztosította a leghatékonyabban a tárgyalt személyek számára – az anyagi biztonságon kívül – akár vármegyei hivatalok elnyerését, vagy jelentősebb katonai pozíciók betöltését is. Így a dolgozatban a Dunántúlon elérhető legmagasabb katonai tisztséget elnyert középbirtokos nemesek pályafutásának felvázolása került a kutatás középpontjába.
Az ország három részre szakadása, a nagyobb háborúk (akár a török oldaláról, akár az erdélyi fejedelmek részéről vezetett hadjáratok), valamint az állandó „kis háborúk” jelentősen átalakították a kor viszonyrendszerét. Ezt a kialakult helyzetet fogalmazza meg röviden, de velősen Esterházy Miklós nádor (1625–1645) véleménye is: „…békességet fegyverrel köll tartani… melyet sok experientiábúl tanult a’ mü hazánk meg…”.3 A saját birtokaik és politikai pozícióik védelme arra sarkallta a magyar főrendeket, hogy aktív szerepet vállaljanak a határvédelem irányításában. Mivel a Magyar Királyság jövedelmei önmagukban nem voltak
1 A tekintélyes főúr a Kanizsával szembeni végvidéki főkapitányi és dunántúli kerületi főkapitányi tisztséget 1633. november 15-i kinevezésétől egészen halálig viselte. Pálffy 2013a. 53–66. o. Életére és udvartartására ld.
részletesen Koltai 2012. passim.
2 Pálffy Géza 1997-ben megjelentetett archontológiája hívta fel a figyelmet arra, hogy a török hódítás következtében kiépült határvédelmi rendszer vezetőinek életrajzai meglehetősen hiányosak. Ez alól a jó forrásadottságokkal rendelkező nyugat-dunántúli területeken katonai hivatalt betöltő főnemesek, középbirtokos nemesek biográfiái sem jelentenek kivételt. Pálffy 1997. passim.
3 Idézet Esterházy Miklós 1641-es discursusából. Idézi Újváry 2008. 388. o.
2 elengedőek a végvárrendszer fenntartására, ellenben szükség volt a magyar rendek helyismeretére, tapasztalataira, a határvédelemnek egy kettős szervezete jött létre: a határövezetek végvárait irányító végvidéki főkapitányságok; valamint a kerületi főkapitányságok, amelyek a katonailag ekkor már elavultnak tekinthető nemesi felkelés csapatai és a rendek által megszavazott hadiadóból fenntartott főkapitányi kontingens fölött rendelkeztek.4 A rendek határvédelemben megmaradt szerepét a XVII. századnak az egész kontinenst lángba borító fegyveres konfliktusa, a harminc éves háború jelentősen megerősítette. A bécsi hadvezetés jelentős erőket volt kénytelen lekötni nyugaton, így egyre nagyobb felelősség hárult a főurak által fenntartott, szervitoraikból álló magánhadseregeikre.5 Ennek a legnyilvánvalóbb jele, hogy a Nyugat-Dunántúl vonatkozásában a XVII. század közepén a Kanizsa ellen vetett végek főkapitányi és a dunántúli kerületi főkapitányi tisztségét alapvetően egy-egy család (Nádasdy majd Batthyány) töltötte be. Utóbbi család prominens képviselője, Batthyány I. Ádám még képes volt azt is elérni, hogy ezeket a fontos katonai pozíciókat tovább örökítse utódjai számára.6
4 A végvárrendszer és önmagában az új határvédelmi rendszer kialakulására vonatkozóan számos összefoglaló, vagy egy-egy részkérdést tárgyaló munka született: a végvárrendszer létrejöttére összefoglalóan ld. Szántó 1980., Szakály 1982.; a Kanizsa ellen vetett végek kialakulásáról a mai napig alapműveknek számítanak Kelenik József tanulmányai: Kelenik 1992/b, Kelenik 1995/a. és Kelenik 2005.; a szervitori katonaság szerepére és jellegére összefoglalóan ld. Varga 1981. Birtoktörténeti szempontból Kenyeres István vizsgálta a végvárrendszer kialakulásának hátterét: Kenyeres 2008.; a végvárrendszer kialakulására, működésére vonatkozóan legújabban pedig Pálffy 1996. és Pálffy 2010a. 136–175. o., valamint Czigány 2004. és 2013. Hegyi Klára a szemben álló fél, azaz az Oszmán Birodalom magyarországi végvárrendszeréről jelentetett meg adattárat: Hegyi 2007. A Mészáros Kálmán szerkesztette újonnan megjelent Magyarország hadtörténete sorozat II. kötete tömören, de lényegre törően foglalja össze az elmúlt évtizedek kutatásait, sok új adattal gazdagítva az ismereteinket.
Mészáros 2020.
5 A harminc éves háború ugyan a magyar rendek megerősödését hozta, de a végvárak fenntartására szolgáló birodalmi segélyek elapadása jelentősen veszélyeztette a végvárrendszer fenntartását, ami részben a végvárakban szolgáló katonák létszámának csökkenését jelentette. A magánföldesúri katonaság szerepe emiatt jelentősen növekedett. Czigány 2004. 69–73. o., Czigány 2020. 192–194. és 213–220. o.
6 Kanizsa 1600. október 22-i eleste alapvetően változtatta meg a térség határvédelmét. A vár kiesése a nyugat-dunántúli főurak birtokait veszélyes közelségbe hozta a török portyázók számára. Az ezt követően újraszervezett határvédelem már nagyban támaszkodott a magánkézben maradó (Sárvár, Körmend) várakra is. Kelenik 2005.
311–357. o. A Kanizsával szemben vetett végek veszteségeire ld. Kelenik 1995/a. 5–51. o. A két tisztség későbbi összevonásában természetesen az is szerepet játszott, hogy a térség nem tartozott a török támadások fő irányába.
A Batthyány család a határvédelemben betöltött szerepére összefoglalóan ld. Pálffy 2009. 321–356. o. és Pálffy 2013/a. 41–66. o.
3 A magánföldesúri katonaság és önmagában a magánföldesúri família ebben a korszakban igyekezett felszívni a tehetségesebb, rátermett nemeseket, hogy az egyes főurak rajtuk keresztül tudják befolyásukat növelni a közügyekben. Azaz arra törekedtek, hogy a vármegye fontos pozícióit (pl. alispáni hivatal) szervitoraik töltsék be, sőt előfordult, hogy szervitoruk képviselhette az adott vármegyét az országgyűléseken is. Ez különösen akkor volt fontos, ha a vármegyében jelentős birtokkal rendelkező főúr nem volt egyben az adott vármegye főispánja is, mint ahogy ez a vizsgálatunk egyik fő területén, azaz Vas vármegyében is történt. Hiába töltötte be Batthyány I. Ádám a térség legfontosabb katonai tisztségeit, a Vas vármegyei főispánságot mégis a Nádasdy család tagjai viselték. Ezt ellensúlyozandó Batthyány I. Ádám két esetben is saját magánföldesúri katonaságának vezető tagjait, azaz főkapitányait tette meg dunántúli kerületi főkapitányhelyettesekké, ezáltal is erősítve saját befolyását a vármegyék felett.
Ebből a rövid bevezetésből is kitűnik, hogy a szervitori szolgálat milyen fontos szerepet töltött be a középnemesi réteg előremenetelében. A familiárisi szolgálat, a vármegyei tisztségviselés és a katonai funkciók amolyan „szerelmi háromszöget” képeztek, a három különböző funkció egymást erősítette, de gyakorta ütközött is egymással. Mindezek mellett megfigyelhető, hogy a három funkció közül általában egy vált elsődlegessé, mint ahogy felsőkáldi Káldy Ferenc esetében a szervitori szolgálat, míg radováni Keczer János esetében a katonai funkció.
A fent felvázoltak alapján a dolgozat arra tesz kísérletet, hogy az egyes főkapitányhelyettesek életútját a lehető legteljesebben bemutassa, ezáltal hozzájáruljon a határvédelem középvezetői rétegének átfogóbb megismeréséhez. A helyzetet nehezíti, hogy a kerületi főkapitányhelyetteseket a főkapitányi tisztet viselő főúr jelölte ki, így esetükben kinevezésük nem került Bécsben jóváhagyásra. Emiatt felmerül a kérdés, hogy a tisztség elvállalásának pontos időpontja egyáltalán megállapítható-e? A feldolgozott források alapján választ keresünk arra a kérdésre is, hogy a tisztség elnyerése mekkora társadalmi előrelépést jelentett a vizsgált személyek esetében, továbbá az egyéb viselt tisztségek mellett a kerületi főkapitányhelyettesi pozíció mennyire lehetett domináns szerepkör a kinevezett szervitorok esetében.
A dolgozat az egyes főkapitányhelyettesek pályafutását, kapcsolatait, vagyoni helyzetét egyenként vizsgálja, hangsúlyt helyezve a tisztséget betöltő személyek széleskörű feladatköreinek bemutatására. A vizsgált személyek életútjainak összehasonlító elemzésére a disszertáció végén, összegzésképpen kerül sor.
4