A két világháború közötti szlovenszkói református belmisszió két alappillére a szeretetszolgálat és az evangelizáció volt. Ezeket a szolgálatokat belmissziós egyesületek végezték. Ilyen egyesület volt a Béthel Egyesület és a Timótheus Szövetség. A Béthel Egyesületet egy már működő árvaház fenntartása érdekében hozták létre. Az árvaházat Marcelházán 1928-ban alapította meg Nehézy Károly, míg magát az egyesületet 1930-ban Kisújfalun. Az árvaház 1931-ben átköltözött Kiskoszmályra, ahol egészen a második világháború végéig működött. A Timótheus Szövetség, mely a komáromi bibliakörös gyerekekből alakult meg, a Tóth Kálmánnal és Nehézy Károllyal történő találkozása után 1934-ben csatlakozott a kiskoszmályi Béthel-mozgalomhoz.
Ezt követően vették fel a Timótheus Szövetség nevet, míg magukat timótheusoknak kezdték nevezni, tevékenységüket pedig a továbbiakban a kiskoszmályi mozgalom ifjúsági munkájaként határozták meg. A timótheusok legnagyobb vállalkozása a Timótheus árvaház volt, amelyet 1938-ban építettek fel, de nemcsak árvaházként, hanem internátusként is szolgált. Mindkét szervezet a belmisszión belül az erősen kegyességi vonalhoz tartozott. A Timótheus Szövetséget egy erős puritanizmus is jellemezte, amely nemcsak a külsőségekben, hanem az általa képviselt valláserkölcsi felfogásban is megmutatkozott.
Kulcsszavak: Református belmisszió, árvaház, Béthel Egyesület, Timótheus Szövetség
Bevezetés
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház két világháború közötti történetében több más terület mellett a belmisszió is feltáratlan és feldolgozatlan terület. Jelen tanulmány előtérbe kívánja hozni a szlovákiai református belmissziót és azon belül a méltatlanul elfeledett Timótheus- és Béthel-mozgalmat. Az egyház sajátos levéltári adottságainak köszönhetően a Timótheus- és a Béthel-mozgalom történetéhez nagyon kevés forrás áll rendelkezésünkre. A kutatás jelenlegi fázisában azt kell megállapítani, hogy teljesen hiányzik a mozgalmak által kitermelt iratanyag. Így a meglévő, az egyházmegyéhez eljuttatott néhány évi jelentésen kívül a korabeli sajtóból, az Egyház és Iskola, a Hajnal, a Reformárus Ifjú és a Református leány című lapokból tudunk tájékozódni. A kora-beli és az elmúlt években kiadott feldolgozások lényegében A Kiskoszmályi árvaház Története című 29 oldalas füzetet (Kiadta 1932-ben a Barsi Ref. Egyházmegye, nyo-matott Gondos Vilmos könyvkiadó Párkányban) használják forrásként. A mozgalmak által fenntartott árvaházak volt dolgozóitól és lakóitól fennmaradt hagyatékok száma elenyésző és a meglévő hagyatéki anyagok hozzáférése is korlátozott. Az árvaházak-ról és a bennük folyó munkáárvaházak-ról az egyik volt árva, Szenczi László írt két memoárt is,
174 Tömösközi Ferenc
ám ezek sem hivatkozásokat, sem forrásokat nem tartalmaznak. Tudományos igénnyel megírt munka eddig csak Szűcs Ferenc tollából származik, aki Nehézy Károly életével és munkásságával, valamint a Béthel-mozgalommal foglalkozik.
Tanulmány a Komáromi Református Egyházmegye két világháború közötti idő-szakának belmisszió történetéből mutat be részleteket. A középpontban a Béthel és a Timótheus egyesületek állnak. Bemutatásra kerülnek mindkét egyesület létreho-zásának körülményei és a vizsgált időszakban végzett munkásságuk. Külön szerepe van az egyesületek által fenntartott árvaházak történetének. Egyrészt azért érdemes és lényeges külön foglalkozni az árvaházakkal, mert a Komáromi Egyházmegyében a belmissziós munkának ezek voltak az elindítói, valamint kézzel fogható eredményei.
Másrészt a két mozgalomnak további meghatározó szerepe az egyes egyházközségek lelki ébredésében volt, ugyanis azok a diakonisszák, akik az árvaházakban dolgoztak, rendszeresen látogatták az egyes egyházközségeket. Az előadás végigvezet az első ár-vaház marcelházi megalapításától a kiskoszmályi áttelepülésen keresztül a komáromi fiókárvaház létrehozásának, s azok működésének egyes fejezetein.
Béthel-mozgalom
A Béthel-mozgalom története az 1928. március 25-én, Marcelházán tartott bibliaórával kezdődött. A bibliaóra nem különbözött a többi helybelitől. Amint Nehézy Károly, helyi lelkipásztor írja, éveken keresztül beszélgettek arról, hogyan lehetne Jézus parancsolatait ténylegesen megtartani, főleg a könyörülő szeretet gyakorlását. Ezt gyakorolták is, még-pedig úgy, hogy rendszeresen támogatták a szegényeket ruhával, élelemmel, tűzifával. A bibliakörben az volt a szokás, hogy a tagok az egész vasárnap délutánt a parókián töltötték.
Itt megbeszélték a két vasárnapi igehirdetést, illetve azt, hogy egész héten milyen bibliai részeket olvastak, mely aranymondásokat tanulták meg. Aki nem értett valamilyen bibliai passzust, azt a lelkész elmagyarázta.
Ilyen bensőséges környezetben eltöltött évek után érkezik meg a bibliakör ahhoz a március 28-ai vasárnaphoz. Ekkor szintén egy bibliai passzus jelképes értelmét magyarázta a lelkipásztor. Ekkor tette fel a következő kérdést: „a jelenlevők közül nem volna-e hajlan-dó valaki a Jézus Krisztus nevében felvenni a gondját 2 koldus szegény, nagy piszokban élő, toprongyos, tetűktől hemzsegő fejű ref. árvának?” A lelkész felesége akkor azt felelte, hogy ad szállást és élelmet, egy felsőszecsei lány pedig, aki állandóan a lelkésznél tartózkodott, vállalta a gondozást, és így jött létre – váratlanul – az árvaház.1 Nehézy Károly azelőtt soha sem beszélgetett a feleségével arról, hogy a saját házukba árvákat fogadjanak be, és
1 Nehézy Károly levele Gyalókay László espereshez. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zsinati Irodája mellett működő Központi Levéltár Komárom (továbbiakban SzRKE KL Komárom) Komáromi Egyházmegyei Levéltár (a továbbiakban KEL), esperesi levelezés (a továbbiakban e. l.) 55/1930.
175
Belmissziós mozgalmak a Komáromi Református Egyházmegyében 1918–1938 között
árvaházat alakítsanak ki. Egy héttel később az árvákat a lelkészlakra vitték azzal a tudattal, hogy már nem vihetik vissza abba a nyomorba, ahonnét kihozták őket. A bibliakör tag-jaitól megkérdezte, hogy hajlandóak lennének-e minden vagyonukkal anyagi felelősséget vállalni az árvákért. Valamint abban az esetben, ha az árvaház megszűnne, az egyes tagok által pártfogolt árvákat magukhoz vennék-e, és azután sajátjukként nevelnék-e fel. Több heti gondolkodás után nemcsak a marcelházi, hanem a lévai bibliakör tagjai közül többen is vállalták ezeket a kötelezettségeket. Ezek után megkezdődött az árvák felvétele. Először hét, majd kilenc árva volt a lelkészlakon, ahol közel egy évig működött az árvaház. Az árvaházban nemcsak az árvákról kellett gondoskodni, hanem a gondozókról is, akikért ugyanúgy felelősséggel tartoztak, mint az árvákért, így az árvaház diakonissza anyaház is volt. Ezek a gondozók fizetés nélkül voltak, ugyanis miután kiöregedtek, az árvaház vállalta a gondozásukat cserébe azért, hogy egész életüket az árváknak szentelték fizetség nélkül.2
A további zökkenőmentes működés érdekében egy egyesületet hoztak létre az árva-házi mozgalomból, mégpedig Béthel Egyesület néven Kisújfalun 1930. szeptem¬ber 9-én, amelyet a Pozsonyi Országos Hivatal 1931. május 15-én hagyott jóvá. Ennek létrehozá-sára és állami bejegyeztetésére inkább adminisztratív okokból volt szükség. Az egyesület hivatalos létezése és bejelentése nélkül a kiskoszmályi árvaház adásvételére és telekköny-veztetésére sem kerülhetett volna sor.3 Az sem véletlen, hogy miért nevezték el Béthel Egyesületnek. Amikor a mozgalom vezetői az induláskor a Béthel nevet választották az egyesületnek. Már a kezdetekkor kinyilvánították, hogy az árvaház végső célja egy olyan szeretetintézmény létrehozása, amely Németországban Bielefeld mellett 1872-ben létre-hozta a Bodelschwing által elindított Béthel Diakóniai Központot volt. Az igazán közös mindkettőben a név jelentésének komolyan vétele volt. Béthel azt jelenti, Isten háza, hiszen Isten együtt lakozik azokkal, akik az ő nevében veszik fel az elesettek, árvák és nyomorultak ügyét. Amikor a kiskoszmályiak megismerkedtek ezzel a világhírű munkával, már tudato-san is mintát láttak benne.4 1932-ben a Hajnal c. újság első száma már azt közli olvasóival, hogy „árvaházunk csak részben árvaház. Végső célunk a németországi Béthel-hez hasonló szeretet intézmény létrehozása. Ezért is viseli árvaházunk a Béthel- árvaház nevet”.5
Kiskoszmály mint egyházközség és ezzel egyetemben az árvaház is a Barsi egyház-megye területén volt és működött. Ezért 1934. augusztus 7-én Léván az egyházegyház-megye ve-zetősége a szárnyai alá vette az árvaházat és az egész mozgalmat abban a megállapodásban, amelyet a Barsi egyházmegye és a Béthel Egyesület között köttetett.
A Béthel-mozgalom elveit és célkitűzéseit az alapszabályzat 2. és 3. §-ai tartalmaz-zák. A következőkben leírt pontok az eredeti alapszabályzat hiányában Tóth Kálmán
2 Nehézy Károly levele Gyalókay László espereshez. SzRKE KL Komárom, KEL, e.l. 55/1930.; N.
N.: A Kiskoszmályi…, 1932, i. m., 15–16.
3 Szűcs Ferenc: „… mint tyúk a kiscsirkéit”…, 2012, i. m., 38.
4 Uo. 61.
5 Hajnal. 1934, 1 (2). 8.
176 Tömösközi Ferenc
Kősziklára épített ház c. munkájára támaszkodik. A 2. §: a Béthel-mozgalom célja „a ke-resztyén könyörülő szeretet gyakorlása az árva, elhagyatott, züllésnek kitett gyermekekkel, a tehetetlen aggokkal és betegekkel szemben, valamint a keresztyén élet felvirágoztatása az egyesület munkáját támogató gyülekezetekben.” Ahogyan Tóth Kálmán megfogalmazza:
„Kétféle munkáról van itten szó: szeretetmunkáról és missziói munkáról. A szeretetmunka ismét több ágra oszlik: árva gyermekek, aggok és betegek gondozása, istápolása.”6
A mozgalom céljaiban meghatározott feladatokat három fő munkaterületen kívánta megvalósítani:
1. „Árvák és elhagyatott gyermekek nevelése az egyesület árvaházaiban, tehetet-len aggok és betegek ápolása az egyesület kórházában, vagy saját otthonuk¬ban.
Továbbá a könyörületes szeretet gyakorlása mind¬azokkal szemben, akik rá van-nak szorulva, de elsősorban is református vallásúak vétetnek fel.”
2. „Mindezen munkákhoz szükséges épületek, a megélhetést elősegítő szántóföldek beszerzése, ingó és ingatlan adományok elfogadása, az adakozó gyülekezeti ta-gokkal a személyes kapcsolatok fenntartása és ezekből helyi csoportok szervezése, részükre vallásos összejövetelek, konferenciák tartása az illetékes egyházi hatósá-gok beleegyezésének kikérése mellett, közöttük ref. szellemű könyvek, folyóiratok és a Biblia terjesztése kolportőr útján is.”
3. „Az egyesület árvaházaiban levő gyermekek nevelésére, gondozására, az egyesület saját kórházában levő betegek ápolására, gondozására, az adakozó gyülekezeti ta-gokkal való kapcsolatok fenntartására diakonisszák és utazótitkárok képzése, akik hivatásukat csak az egyesület árvaházaiban, az egyesület kórházában és az ada-kozó egyháztagok között gyakorolják és őket az egyesület nem bocsátja ki más közületek szolgálatába s csak ref. vallásúak lehetnek. Az egyesület sajátos céljait szolgáló diakonisszákat és utazó-titkárokat elsősorban az egyesület árvaházaiban nevelkedett komoly, hívó, református lelkületű fiúkból és leányokból toborozza, hogy azok oly módon továbbra is az egyesület szolgálatában maradjanak. Ha pedig az egyesület nem tud számukra munkát adni itthoni telepein, kiküldi őket a pogányok közé, hogy ott gyakorolják a könyörülő szeretet munkáit, de róluk minden tekintetben továbbra is az egyesület gondoskodik. Hogy pedig az árva-házi gyermekek nevelése könnyebb legyen, az egyesület saját árvaárva-házi telepein árvaházi ref. elemi és polgári iskolát létesít az illetékes egyházi és állami hatósá-gok felügyelete alatt.”7
A mozgalom munkamódszerei, illetve alapvető ismertetőjegyei az évek során négy fogalom közé csoportosultak. Rangsorról nem lehet beszélni, de Tóth Kálmán az árvaház megválasztott lelkésze a következőképpen fogalmazza meg ezeket a támpontokat:
6 Tóth Kálmán: Kősziklára…, 1942, i. m., 18.
7 Uo. 22–24.
177
Belmissziós mozgalmak a Komáromi Református Egyházmegyében 1918–1938 között
a. Önkéntesség: A Béthel mozgalomban a munkát mindenki önkéntes ala-pon végezte. Fizetés nem járt érte, így az árvaház fenntartása is lényegesen kevesebbe került. „Sem nem kényszerítünk, sem nem csábítgatunk senkit, hanem őszintén feltárjuk minden jelentkező előtt a nehézségeket, a nélkü-lözést, az esetleges csalódásra felhívjuk figyelmét és igyekszünk lebeszélni elhatározásáról.”
b. Személyes munka: A cél az volt, hogy személyes kapcsolata legyen mindenki-nek mindenkivel, „tudjuk jól, hogy csak akkor értünk el valamit, ha nemcsak felébresztettünk valakit, hanem addig vezetjük, amíg meg tud állni a maga lá-bán. Ezt pedig csak egyénenként lehet elvégezni és sok munka kell hozzá. [...]
Nagyon jó nevelőeszköz ez az alázatosságra. Látszólag nem mutatós módszer, de annál eredményesebb.”
c. Világi dolgok kizárása: „Az »egy a szükséges dolog« elvére támaszkodva igyek-szünk mozgalmunkba be nem engedni olyan dolgot, ami nem épít és nem bibliai. Mert nincs veszedelmesebb dolog annál, mint mikor ebből is akarunk adni egy cseppet és abból is: az evangéliomból is és a világból is. Sokan meg-botránkoznak ezen. Sok mindennel megvádolnak. [...] Köztudomású, hogy az ifjakkal legnehezebb megismertetni, megszerettetni a Bibliát és itt kell nagyon sokat -engedni a szigorú elvekből. Ez a legnagyobb tévedés. [...] A valóság az, hogy senki hamarább észre nem veszi a kétfelé való sántikálást, mint az ifjúság.
Ezért félnek úgy a kritizáló hajlandóságától, mert az ifjaknak sem lehet vizet prédikálni és bort inni. Ahol a Biblia mögött életet is látnak, ott korlátlan lehetőségek nyílnak meg az ifjúsági munkában. Tehát bátran elhagyhatjuk a
„csalétket” mert ez semmivel sem visz közelebb célunkhoz. Természetesen le kell szállni a lóról és lemondani a tömegekről. Ezzel nem a világi dolgokat Ítéljük el és vetjük meg, csak Isten Igéjét többre becsüljük mindennél.”8 d. Propaganda nélkül: „Isten Igéjének ilyenre nincs szüksége. Mozgalmunknak
sem. Nem is csináljuk. Pedig sokszor figyelmeztetnek jóakaróink, hogy többet kellene törődni ezzel. Különösen az adakozással kapcsolatban. Sokkal több adomány jönne, ha nagyobb propagandát fejtenénk ki. Az önkéntesség elve egy másik oldalról nézve, kizárja a propagandát. [...] Ha szívem indíttatásából adok, gazdagabbnak érzem magam, ha propagandával vesznek ki a zsebemből akár¬milyen csekély összeget is, becsapottnak érzem magam. A propagandára evangéliumi munkát építeni nem lehet. Sok egyebet lehet, de ezt az egyet nem.
Ahol- alkalom nyílik rá és Isten Lelke indít, bizonyságot teszünk, de propa-gandát ezután sem fogunk végezni.”9
8 Uo. 27–29.
9 Uo. 29.
178 Tömösközi Ferenc
Az első árvák és az árvaház
Az első két árva ügyében a következő napon, 1928. március 26-án megtették a kezdő lépéseket. A két testvér, János és Erzsébet marcelháziak voltak. Édesanyjuk elhunyt, édesapjuk elhagyta őket, így nagyanyjuknál laktak. A nagymama napszámból próbálta fenntartani magukat. Amíg dolgozott, a gyerekek – főleg nyáron – a helyi szeméttele-pen kerestek ennivalót. Mikor a nagyanyjuk megvakult, és így már dolgozni sem volt képes, a helyzet rosszabbra fordult, és a helyiek, szomszédok próbáltak úgy segíteni, ahogy tudtak.10 A helybeliek viszont látták, hogy milyen nyomorban élnek az árvák, és rábeszélték az idős asszonyt, hogy az árvaházban sokkal jobban gondját tudnák vi-selni.11 Az a nyomor, amivel találkoztak, alig volt mérhető ahhoz, amellyel 1929 telén találkoztak. Hírt kaptak, hogy a 15 kilométerre lévő Dunamocson egy napszámos férfi öt gyermekét alig bírja eltartani. Elhatározták, hogy az öt gyermek közül legalább ket-tőt elhoznak.12
Hasonló helyzetből kerül az árvaházba Bátorkesziről a félévesen árván maradt Szenczi László is, aki számos bizonyságtételében ír az árvaházi munka áldásairól.
13Testvérével együtt a kiskoszmályi és komáromi Timótheus árvaházban nőtt fel, István és Judit testvérei pedig a beretkei árvaházban.14
1929-re az árvaháznak már nyolc árvája volt, így a lelkészlak már kicsinek bizo-nyult, és abban az évben le is bontották a gyülekezet pedig egy újat épített a helyére.
Markacz János helybeli presbiter15 csekély bérért odaadta az üresen álló tornáccal ren-delkező, két szobakonyhás házát az árvaháznak.16 1930-ra már 14 árva, akik közül egy római katolikus volt, egy idős ember, aki csak enni járt oda, és három felnőtt gondozó lány élt ebben a házban.17 1930-ban Nehézy Károlyt Kisújfalura választják meg lelkész-nek, így a gondozást Németh János presbiterre bízta.18
10 Hajnal. 1934, 5 (4). 11.
11 A nyomorról szemléletes képet kaphatunk a korabeli feldolgozásból: „Küzdelmes volt és egész életükön keresztül felejthetetlen marad az első gondozóknak találkozása a hamisítatlan nyomorral, piszoktól és az eleven, nagyra nőtt tetvekkel. Biztonság kedvéért a lelkész senkire sem bízza, hanem saját kezűleg égeti el a kemencében az árvákon található összes ruhafélét a lábbelivel együtt… A hajnyíró gép mint egy kis gépfegyver, kattogott, mert nemcsak a hajat nyírta, hanem a sűrűn elébe került férgeket is melyek érezvén végórájukat, még makacsabbul bele¬kapaszkodtak a kis árvák fejbőrébe”[…] N. N.: A Kiskoszmályi…, 1932, i. m., 10.
12 Uo. 12.
13 Szenczi László: Árvaságtól Boldogságig, 2010, i. m.; Szenczi László: Hulló Szikrák, 2011, i. m.
14 Szűcs Ferenc: „… mint tyúk a kiscsirkéit”…, 2012, i. m., 31.
15 Bogács Márta: Néhány kiválasztott…, 2011, i. m., 37.
16 Szűcs Ferenc: „… mint tyúk a kiscsirkéit”…, 2012, i. m., 31.
17 Nehézy Károly levele Gyalókay László espereshez. SzRKE KL Komárom, KEL, e.l. 120/1930.
18 Uo.
179
Belmissziós mozgalmak a Komáromi Református Egyházmegyében 1918–1938 között
Az árvaház áttelepülése Kiskoszmályra
Az árvaház vezetése úgy vélte, hogy az árvaháznak egy olyan végleges helyet kell ta-lálnia, amelyet nemcsak árvaházként használnának, hanem diakónus, diakonissza kép-zőként, különféle oktató jellegű konferenciák helyszínéül is, valamint a módosabb öre-gek ellátását is biztosítani tudnák benne.19 Egy újsághirdetés alapján a Lévához közeli Kiskoszmályon az egy emeletes, 18 szobás egykori Erdődy-Migazzy-féle grófi kastélyt kínálták eladásra 70 000 koronáért. A tulajdonosok árverésen akarták értékesíteni az ingatlant, így ez az összeg csak a kikiáltási ár lett volna. Az épületet ugyan eladták egy szövetkezetnek, amely azt kocsmaként szerette volna üzemeltetni, a tulajdonosok mégis meggondolták magukat. A Barsi egyházmegye esperese, Patay Károly értesítette Nehézy Károlyt, – aki volt ugyan megnézni az épületet, de túl drágának találta –, hogy amennyiben az árvaház részére meg szeretné vásárolni a grófi kastélyt, a Barsi egyház-megye Közgyűlése l931. június 30-án 30 000 koronát szavazott meg az árvaházi épület megvételére.20 Ugyanezen egyházmegyei közgyűlés viszont azt is kikötötte, hogy ha az árvaház megszűnik vagy elköltözik az egyházmegye területéről, a 30 000 koronás támogatást vissza kell fizetnie.21 A továbbiakban még 1931-ben az árvaház céljaira 18 525 korona folyt be készpénzben, amit további 13 204 korona értékű természetbe-ni adomány egészített ki.22 Ezután már nem haboztak megvenni a kastélyt. A vételár 70 000 koronát tett ki, amelyhez a hiányzó részt az árvaház támogatói adták össze úgy, hogy egy év múlva az épület teljesen ki lett fizetve.23 1931 júliusának végén költözött be az árvaház az új épületbe.24 1937-re pedig elérkezett az idő, hogy az árvaháznak saját lelkésze legyen. Nehézy Károly régi jó barátját és lelkésztársát, Tóth Kálmánt, az egy-kori komáromi segédlelkészt, akegy-kori feketeardói református lelkészt hívta meg. Tóth Kálmán lemondott feketeardói lelkészi állásáról, és 1936 októberében végleg a kiskosz-mályi árvaházba költözött, és 1937 januárjának végén be is iktatták az árvaházi lelkészi tisztségbe. Az 1936-os Barsi egyházmegyei közgyűlésen elismerték a „Kiskoszmályi ref. árvaházi lelkészi hivatalt”, amelynek hivatalos bélyegzőjén is ugyanez a megne-vezés állt. Az árvaházi lelkész fizetését illetőleg ugyanúgy jártak el, mint az árvaház többi tagjáéval, ezáltal az árvaházi lelkész is teljesen ingyen végezte a szolgálatot.
19 N. N.: A Kiskoszmályi…, 1932, i. m., 17.
20 Szűcs Ferenc: „… mint tyúk a kiscsirkéit”…, 2012, i. m., 39–40.
21 Akúcs Lajos (szerk.): A Barsi Református Egyházmegye…, 1931, i. m., 62–63.
22 Komáromi Lapok. 1932, 5 (53). 3.
23 Tóth Kálmán: Kősziklára…, 1942, i. m., 10.
24 A bentlakók teljes névsora : „Pécsi Jancsi, Pécsi Böske, Madarász Sanyi, Szendi Böske, Szendi András, Szendi Feróka, Nagy Jucus, Nagy Bözse, Madócsai Julis, Lukács Laci, Halász Dezső, Szenczi Pali, Szenczi Béla, Szenczi Lacóka, Ambrus Lujza, Ambrus Ilona, Varga Irén, Varga Béla és Varga Nándor. A gondozók: Czibor Julianna, Czibor Böske, Balla Rebeka és a Kalocsay házaspár, valamint kisegítő gondozó: özv. Balogh Andrásné.” Szűcs Ferenc: „… mint tyúk a kiscsirkéit”…, 2012, i. m., 43.
180 Tömösközi Ferenc
A tervek szerint nyugdíj helyett is öregkori ellátásban részesült volna az árvaházban.
Azt elkerülve, hogy az árvaházi lelkész fizetése terhelje az intézmény költségvetését, az alapítókból egy 12 tagú baráti kör tagonként évi ezer korona befizetésével támogatta lelkészt.25
Timótheus szövetség
A Timótheus Szövetség történetét alapvetően négy korszakra lehet osztani. 1932–
1938 – a szövetség létrehozása, amikor célok és eszközök meghatározásán és
1938 – a szövetség létrehozása, amikor célok és eszközök meghatározásán és