Bank a piacgazdasági átmenet támogatására

A Magyarországon aktív fejlesztési bankok közül a legfiatalabb az EBRD, amely – nézőponttól függően – tekinthető az első „hidegháború utáni nemzetközi intézménynek”

(Easton – Rorer, 1991), mások szerint viszont az utolsó hidegháborús intézmény (Roper – Barria, 2003), amelynek megalapítását és hitelezési politikájának kialakítását Franciaország dominálta. Létrehozásakor már számoltak a hidegháború elmúlásával és működési eszközeit a posztkommunista időszak piacgazdasági átalakulásának támogatására alakították ki. A bank alapítása olyan történelmi vízválasztó időkre esik, amikoris 1989 novemberében leomlott a Berlini Fal és sor került a német újraegyesítésre, Kelet-Közép-Európában egymás után megdőltek a kommunista rezsimek, a Szovjetunió pedig 1991 augusztusában megszűnt. François Mitterrand francia elnök az Európai Parlamentben megtartott 1989. október 25-i beszédében (tehát még a Berlini Fal leomlását megelőző hónapban) hangsúlyozta: „Lengyelországnak, Magyarországnak és a Szovjetuniónak … segítségre van szüksége. Miért ne hozzunk létre egy olyan európai bankot, amely az Európai Beruházási Bankhoz hasonlóan nagyprojekteket finanszírozna és igazgatóságában ott ülne a 12 európai ország¹⁹ képviselője?”

Fontos hangsúlyozni, hogy az alapvetően kétoldalú vegyesvállalati finanszírozáson túlmenően az európai posztkommunista régióban és az akkori Szovjetunió tekintetében akkoriban ez volt az első széleskörű, multilaterális alapokon nyugvó, a gazdaságfejlesztés céljait finanszírozó kezdeményezés. Mindez pedig egy olyan ország kezdeményezésére történik, amely önmaga nem kíván a bank által nyújtott finanszírozás kedvezményezettje lenni. Az Európai Közösség állam- és kormányfőinek 1989. novemberi találkozóján Nagy-Britannia, Olaszország, Hollandia és az akkori Német Szövetségi Köztársaság képviselője még vonakodott az új fejlesztési intézmény létrehozásától. A szkepszist alapvetően az Egyesült Államok hozzáállására vonatkozó várakozások okozták, amely szerint az USA akkoriban elsősorban saját privát cégeinek a térségbe való „benyomulásában” volt érdekelt, kevésbé egy új multilaterális intézmény által nyújtandó ún. hivatalos fejlesztési támogatás forrásainak megteremtésében. Emellett fontos szempont volt annak elkerülése, hogy az IBRD-jéval közel egyező mandátumú regionális fejlesztési bankot hozzanak létre, amely a duplikációval az erőforrások pazarlásához vezetne. A nyugat-európai tagországok között kibontakozó vitának végül a Berlini Fal leomlása vetett véget, vagyis a kialakuló

19 Az Európai Közösség akkori 12 tagországáról van szó.

események elsodorták az elsősorban gazdasági megfontolásokon alapuló addigi egyeztetéseket. Végül az Európai Tanács 1989. decemberi strasbourgi ülésén döntöttek az EBRD létrehozásáról szóló tárgyalások megkezdéséről.

A tárgyalásokat két fontos alapelv lefektetésével kezdték el. Az egyik szerint az EBRD kiegészíti a Bretton Woods-i intézmények tevékenységét (ez a franciák számára egy kisebb vereség volt, hiszen Mitterrand főtanácsadója, a későbbi EBRD elnök Jacques Attali javaslata szerint az EBRD Kelet-Európa vezető fejlesztési bankja lett volna). A másik alapelv értelmében – amely alapvetően Nagy-Britannia érdekeit szolgálta a francia túlsúly ellensúlyozására – a bank létrehozásáról szóló tárgyalásokat és a tagságot megnyitják a G24-országok előtt, így az Egyesült Államok és Japán is részt vehet a bank irányításában.

Az USA és Nagy-Britannia egyértelművé tette, hogy a létrehozandó bank nem szoríthatja ki a régióba irányuló egyre növekvő magánpiaci forrásokat, tevékenysége ezeknek a forrásoknak az előmozdítását kell szolgálja²⁰. Ennek a megközelítésnek az amerikaiak argumentációjában alapvetően politikai okai voltak, a kizárólag vagy többségében állami szintű hitelezést azért nem támogatták az említett országok, mert ebben az időben a szocialista kormányok regnálása még nem volt múlt idő a célrégió minden országában, és el kívánták kerülni ezeknek a rezsimeknek a pénzügyi támogatását. Kezdetben az Egyesült Államok nem is támogatta a Szovjetunió tagságát az EBRD-ben vagy legalábbis a megfigyelői tagságnál nem akart többet adni számukra addig, amíg a tagság politikai feltételei teljes egészében nem teljesülnek²¹. Az európaiak értelmezésében azonban az amerikaiak említett merev álláspontja az állami beavatkozást elutasító gazdaságpolitikai filozófiának volt köszönhető. A franciák és az Egyesült Államok közötti megállapodás értelmében végül a nyújtható pénzügyi támogatások 60-40%-os megosztásában állapodtak meg a magán szektor javára. Az EBRD-t létrehozó megállapodás értelmében az állami szektorra vonatkozó 40%-os limit felső korlátként értelmezendő, így a magán szektor számára nyújtható finanszírozás meghaladhatja a 60%-ot (a gyakorlatban rendre meg is haladja²²).

20 Megjegyzendő, hogy az akkori Szovjetunióban – amely az egyik tárgyaló fél volt – akkoriban még illegális volt a magán tulajdon.

21 Az elfogadott kompromisszum értelmében a Szovjetunió teljes jogú tagságot kapott az EBRD-ben, ugyanakkor a Bush-adminisztráció feltételeinek figyelembevételével maximálták a felvehető hitelvolument (az ország által a bankba befizetett keményvaluta erejéig).

22 1998-ban például az összes forráskihelyezés 80%-a a magán szektorba irányult.

A tárgyalások Attali vezetésével 1990 januárjában Párizsban kezdődtek meg összesen 32 ún. donor ország (ebből a 12 EU-tagország, valamint további 10 egyéb európai ország, valamint 10 Európán kívüli ország), valamint 8 kedvezményezett ország és az Európai Unió, valamint az Európai Beruházási Bank képviselőjének részvételével²³. A formális és informális egyeztetések – a régióban végbemenő politikai változások gyorsasága miatt – rendkívül gyorsan, 1991 márciusára fejeződtek be, az EBRD-t létrehozó megállapodás pedig áprilisban lépett hatályba. A tagországok alapításkori száma 40-ről máig 62-re emelkedett, úgy, hogy az Európai Uniós tagországoknak, az EU-nak és az EIB-nek abszolút többsége van, a hitelekről szóló döntések azonban 85%-os minősített többséghez vannak kötve, itt tehát az Egyesült Államok és Japán (10 és 8,5%) már vétó joggal rendelkezik. További sajátossága a banknak, hogy a donor országok meghatározó többséggel rendelkeznek a döntéshozatalban.

A tárgyalások eredményeként kialakult alapokmány értelmében a gazdasági reformok előmozdítására létrehozandó bank azokban az országokban támogathatja a magánbefektetéseket, amelyek elkötelezettek a többpárti demokrácia, a pluralizmus és a piacgazdaság elveinek alkalmazása iránt. Ez az alapelv egyedülállóvá teszi az EBRD-t a fejlesztési bankok világában, hiszen az IBRD vagy más regionális fejlesztési bankok döntéshozatali mechanizmusának formálisan nem részei a politikai megfontolások, sőt néhány esetben (pl. AfDB) kifejezetten tilos azok figyelembe vétele. Az alapelv alkalmazására több példát is említhetünk. Míg Jugoszlávia utódállamai 1993 közepén csatlakozhattak a bankhoz, addig a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság csatlakozási kérelmét – az emberi jogok érvényesülésével kapcsolatos aggályok miatt – elutasították és csak 2001 januárjában csatlakozhatott a bankhoz. Az EBRD szintén kifejezte aggodalmát Türkmenisztán esetében a többpárti demokrácia és a piaci reformok hiánya miatt és kilátásba helyezte a hitelnyújtás felfüggesztését.

Több kritika fogalmazódott meg már a bank megalakulását követő néhány évben, amelyek szerint a bank hitelkihelyezési volumene nem kielégítő és a bank aránytalanul magas finanszírozást nyújt relatíve fejlett néhány országnak, így pl. a Visegrádi országoknak, amelyek pedig sokkal fejlettebbek több posztkommunista országnál. A tények alátámasztják a V4 országokba irányuló magas finanszírozási részarányt, hiszen az 1991 és

23 Az EBRD az egyetlen regionális fejlesztési bank, amelyben nemzetközi szervezet teljes jogú tagsággal rendelkezhet.

1993 között jóváhagyott 95 projekt 44%-át a régió kapta. Az évtized végére ez az arány 12%-osra csökkent, ami jól mutatja a V4-országok piaci hozzáférési feltételeinek javulását.

A leginkább fejlett országokba történő forráskihelyezés „vádját” alátámasztják további számítások is, amelyek szerint 1991-1997 között a banki finanszírozás fele a V4-országokba és Oroszországba irányult, a forrásnyújtás másik felén a többi 21 tagország osztozott.

2. ábra

A V4-ek részesedése az EBRD forráskihelyezéseiből

44%

59%

24% 19% 16% 21%

13% 12%

0%

10%

20%

30%

40%

50%

60%

70%

1991-1992

1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

Forrás: EBRD