2. A NEM FORMÁLIS KÖRNYEZETBEN SZERZETT TANULÁSI EREDMÉNYEK
2.1. Az oktatás felértékelődése az európai oktatáspolitikában
Az Európai Gazdasági Közösség még nem kezelte kiemelten az oktatás ügyét.
A nagy áttörést a Maastrichti Szerződés hozta meg. Ekkor az Európai Unió nem csak nevében változott meg, hanem struktúrájában és célkitűzéseiben is. A Maast-richti Szerződés az európai ügyek szintjére emelte az oktatás ügyét, az oktatáspo-litika az unió felelősségébe tartozó területté vált. A szerződés azonban rögzíti, hogy az Európai Unió tiszteletben tartja a tagállamok döntéseit és nem kívánja magát az oktatási rendszert egységesíteni és harmonizálni, viszont arra törekszik, hogy – a kölcsönös együttműködés jegyében – az oktatáspolitikákat, illetve a közös oktatás-politikai célokat megfogalmazzák.
Az egész életen át tartó tanulás gondolata már jóval korábban bekerült a köz-tudatba, mégis 1993 volt az a mérföldkő, amikor a „lifelong learning gondolkodás”
elmozdult addigi helyzetéből, és kulcselemévé vált az Európai Unió közösségi poli-tikáinak. A harmonizációs folyamat nagyon gyorsan elérte az oktatáspolitika terü-letét is, és minden tagországtól elvárták a nemzetközi trendekhez való igazodást.
Az oktatásban az Európai Közösség nem követheti ugyanazon célt, mint más szak-mai területen, vagyis a tagállamok minden oktatási intézményében kínált vala-mennyi képzésre és igényre kiterjedő egységes piac kialakítását. Itt a cél nem lehet más, mint a nemzeti oktatási rendszerek európai dimenzióval való felruházása a nemzeti sajátosságok megőrzése mellett. Az Európai Unió megreformált alapszer-ződésének, az Amszterdami Szerződésnek a rendelkezései is megerősítették azt az elvet, hogy az oktatás és a szakképzés tartalmával, szervezeti felépítésével kapcso-latos kérdések a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartoznak. E szerződés ide-vágó cikkelyei egyébként kifejezetten tiltják az oktatás és a szakképzés területén a jogharmonizációt. A közösségnek elsődlegesen az országok közötti együttmű-ködés és kölcsönös tájékoztatás segítésével és ösztönzésével kell segíteni a tagálla-mokban a minőségi oktatás és szakképzés megszervezését (European Communi-ties 1997, Treaty of Amsterdam, Article 149, 150).
Az Európai Unió tagállamainak oktatási rendszerére, az oktatás tartalmára vo-natkozóan a szubszidiaritás elve érvényes, ami azt jelenti, hogy a döntéseket azon a legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol optimális az informáltság, a döntési fe-lelősség és a döntések hatásainak következményei a legjobban láthatók és érvénye-síthetők. Ennek megfelelően minden tagállam maga dönt iskolarendszeréről, az is-kolában közvetített tartalmakról és értékekről. Nincs tehát szó közös vagy integrált oktatáspolitikáról. Az unió nem kívánja a tagországok oktatási, képzési rendsze-reit egységesíteni, mivel azok sajátos kulturális, nemzeti identitásbeli szerepüknél fogva letéteményesei Európa multikulturális jellegének. Ugyanakkor az unió tel-jesítőképességének és versenyképességének fejlesztéséhez elengedhetetlenül szük-séges az oktatás és képzés rendszerintegrációs kereteinek globális felállítása, illetve összehangolása. Fentiek alátámasztják, hogy Lisszabon után az oktatási szektorban elinduló folyamatok nem az oktatási rendszer harmonizációját – nem az oktatás tar-talmának vagy az iskolarendszer szervezetének egységesítését – jelentik, hanem az oktatási rendszerekre irányuló politikák közösségi harmonizálását. Érdemes megje-gyezni, hogy ez a folyamat sokkal inkább az oktatás minőségére és nem az oktatás-politika minőségére irányul.
Az egész életen át tartó tanulás nemcsak az oktatásban, hanem más területeken is felértékelődött az európai uniós politikában. E mögött részben globális folyama-tok találhatóak, amelyek túlmutatnak magán az Európai Unión. A globális folya-matok közül az első, amelyet meg kell említeni, a gazdasági növekedés és a verseny-képesség tudásfüggővé válása, a tudásgazdaság megszületése, fokozatos kialakulása és terjedése. Ebben a folyamatban a tudás, mint az egyik legfontosabb termék, mint a növekedés legfontosabb forrása jelenik meg. A globális folyamatokon belül a tanulásnak meghatározó szerepe van a munkanélküliség és társadalmi kirekesz-tés elleni küzdelemben is. A tanulás így kulcseszközévé válik a
foglalkoztatáspoli-tikának és a szociálpolifoglalkoztatáspoli-tikának. A harmadik globális folyamat, amely a tanulás fel-értékelődését eredményezi: az adaptivitás és az alkalmazkodó képesség általános társadalmi felértékelődése a kormányzásban. A modern vagy posztmodern társa-dalmak olyan bonyolult, komplex rendszereket alkotnak, amelyek irányításában és kormányzásában kiemelkedően fontossá vált az alkalmazkodóképesség és a tudás.
A társadalmi rendszerek és szervezetek tanulóképessége előfeltételévé válik a sike-res kormányzásnak (Halász 2004).
Az 1993-as év után 2000 jelentette a következő oktatáspolitikai mérföldkövet.
2000-ben a lisszaboni folyamat1 eredményeképpen újragondolták a strukturális vagy támogatási politika elveit, azaz az uniós fejlesztési pénzek elosztására vonat-kozó elveket, és megszületett az egész életen át tartó tanulásról szóló koherens kö-zösségi politika. A Memorandumot az egész életen át tartó tanulásról széleskörű, társadalmi vita előzte meg (European Commission 2000). E vita eredményeként született meg a Memorandum átdolgozott változata, Az egész életen át tartó tanu-lás európai térségének megvalósítása. A „közös tanutanu-lási politikát” több vonatko-zásban kell értelmezni és realizálni. Ezek a következők: közös foglalkoztatási- és szociálpolitika, oktatáspolitika, fejlesztési és strukturális politika, és a kormányzás, a rendszerek irányításának és szabályozásának közös politikája.
Az Európai Unió versenyképessége, a fenntartható fejlődés és a foglalkoztatás szempontjából kulcsfontosságú tényező az oktatásba és a képzésbe történő befek-tetés. Az Európai Tanács 2000-ben megtartott lisszaboni ülésén azt a stratégiai célt tűzte ki, hogy az Európai Uniónak 2010-re a világ legversenyképesebb és legdina-mikusabban fejlődő tudás alapú társadalmává kell válnia. E stratégiai cél elérésé-ben kiemelt szerepe van a minőségi oktatásnak és képzésnek.
A lisszaboni stratégia megvalósítása érdekében 2001-ben az Oktatási Miniszte-rek Tanácsa meghatározta az oktatási és képzési rendszeMiniszte-reket érintő, 2010-ig meg-valósítandó konkrét jövőbeli célkitűzéseket, mely alapján egy tízéves munkaprog-ram készült. Az európai oktatási és képzési rendszerek konkrét célkitűzései (2002.
február 14.)2 az egyik legfontosabb munkaeszköz az európai együttműködés és mobilitás fejlesztése, illetve a világra való nyitottság növelése terén. Az oktatási miniszterek három stratégiai célt tűztek ki 2010-re; az EU-n belüli oktatási és zési rendszerek minőségének és hatékonyságának a növelését, az oktatási és kép-zési rendszerekhez való hozzáférés megkönnyítését mindenki számára, az oktatás és képzés megnyitását a tágabb világ felé. A fenti célkitűzések eléréséhez 13 specifi-kus célt jelöltek ki, és 42 kulcskérdést fogalmaztak meg, amelyek az egész életen át
1 A lisszaboni folyamat 2000-ben indult el, amikor az unió államfői Lisszabonban találkoztak, és arról vi-tatkoztak, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy az Európai Unió helytálljon a globális versenyben, ami a tudásgazdaságra való átállás körül folyik.
2 A munkaprogram honlapja: http://europa.eu.int/comm/education/policies/2010/et_2010_en.html.
tartó tanulás megvalósítása érdekében lefedik az oktatás és képzés különböző típu-sait és szintjeit, beleértve a formális, nem-formális és informális tanulást is. Ehhez 2003 májusában az Oktatási Miniszterek Tanácsa meghatározta és közzétette az oktatás és képzés, fejlesztés teljesítménymutatóit, mérőszámait, indikátorait 2010-ig (European Commission 2001a).
A 2000-es Lisszaboni Stratégia 2010-re határozta meg azokat a célkitűzéseket, amelyeket az Európai Unió tagállamainak el kellett volna érnie. Ma már tudjuk, hogy ezeket nem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Nem csak Magyarországnak, hanem más európai országnak sem. Ennek az egyik oka az volt, hogy a tagorszá-gok kormányai nem vették elég komolyan ezt a stratégiát és nem volt megfelelő az együttműködés a tagországok között. A stratégiát 2010-ben felülvizsgálták, és új prioritásokkal egészítették ki, így 2010-ben megszületett az a dokumentum, ami az Európa Stratégia 2020 nevet kapta. Ma ennek alapján formálódik az európai ok-tatáspolitikai gondolkodás. Az Európa 2020 az intelligens, fenntartható, és inkluzív növekedés stratégiája, amelynek célja, hogy Európa kilábaljon a válságból, és újra növekedési pályára álljon az Európai Unió gazdasága. A stratégia három, egymás-sal szoros kölcsönhatásban és kapcsolatban álló prioritást fogalmaz meg. Az intel-ligens növekedés prioritását, a tudáson és innováción alapuló gazdaság kialakítása érdekében. A fenntartható növekedést, illetve az inkluzív növekedést, amely a ma-gas foglalkoztatás, a szociális és területi kohézió jellemezte gazdaságban van jelen.
A stratégia konkrétan megfogalmazza a 2020-ra elérendő célokat:
• 20–64 évesek legalább 75%-ának munkahellyel kell rendelkeznie;
• Az EU GDP-jének 3%-át kell K+F-re fordítani;
• Teljesíteni kell az éghajlat-változási/energiaügyi célkitűzéseket;
• Az iskolából kimaradók arányát 10% alá kell csökkenteni;
• Az ifjabb generáció 40%-a rendelkezzen felsőoktatási oklevéllel;
• 20 millióval csökkenteni kell a szegénység kockázatának kitett lakosok számát.
(European Commission 2010)
Az Európa 2020 Stratégián kívül a másik mértékadó dokumentum a 2012 novem-berében megjelent „Gondoljuk újra az oktatást! Beruházás a készségekbe, a jobb gazdasági, társadalmi eredményesség érdekében3” című stratégia (European Com-mission 2012). Az EURÓPA 2020 Stratégiához kapcsolódó, úgynevezett „rethin-king” stratégia a bevezetőjében leszögezi, hogy nagyobb erőfeszítéseket kell tenni az oktatás és a képzés területén, ellenkező esetben nem sikerül elérni azokat a cé-lokat, amelyeket az Európa 2020 stratégiában megfogalmaztak. Számos figyelemre
3 A dokumentum eredeti címe: Rethinking Education: Investing in skills for better socio-economic out-comes.
méltó ajánlást tesz a nevezett stratégia. Felhívja a figyelmet például a transzverzális készségek fejlesztésére. Ezek azok a készségek, amelyek nem az iskolai alapú tudás-hoz kapcsolódnak, nem tantárgyaktudás-hoz, nem szakmáktudás-hoz kötődnek, hanem ab-ban segítenek bennünket, hogy eligazodjunk a társadalmi, gazdasági létben, hogy folyamatosan képesek legyünk alkalmazkodni a fennálló társadalmi, gazdasági, munkahelyi, szervezeti struktúrához és változásokhoz. Ilyenek például a logikus gondolkodás, az alkalmazkodás képessége, az együttműködési képesség, a felelős-ség és az autonómia. A stratégia kiemelten kezeli a korai iskolaelhagyás, a fiatalkori munkanélküliség, a szakképzés és a felnőttkori tanulás ügyét és a tudásra és inno-vációra épülő gazdaság, valamint a szociális és területi kohézió erősítésének kulcs-területeként az oktatásban való részvételi arány növelését és az oktatás minőségé-nek javítását jelöli meg.
Az oktatás ügye nem mindig volt az Európai Unió központi kérdése, mára azonban azzá vált és valamennyi stratégiai dokumentum megfogalmazza az okta-tási prioritásokat. Nyilvánvalóan az egyik legfontosabb prioritás a gazdasági ver-senyképességnek a biztosítása, a képzés és a munkaerőpiac közötti kapcsolat, va-lamint a társadalmi kohézió erősítése. A strukturális politika jelenleg erőteljesen támogatja a képzési rendszerek modernizációját; ez 10–15 évvel ezelőtt még el-képzelhetetlen lett volna. Az unió megnyílt abba az irányba, hogy az oktatási rend-szer egészét érintő reformokat finanszírozza. Ez azt jelenti, hogy olyan elemek is megje lennek ebben, hogy minden fiatal hozzájuthasson az alapvető készségekhez, továbbá hogy különleges figyelmet fordítsanak a tanulási nehézségek leküzdésére.
A strukturális támogatást az alapoktatásban történő készségfejlesztésére is fel lehet használni, persze csak akkor, ha igazolható, hogy nagyban hozzájárul a foglalkoz-tathatóság növeléséhez. A dokumentumok azt is tartalmazzák, hogy az elmaradott régiókban a versenyképesség erősítésének fontos eleme az oktatási és képzési rendsze-rek kapacitásának és eredményességének fejlesztése. Felértékelődnek az idegen nyel-vi és az infokommunikációs kompetenciák, amelyek a munkavállalást nagymér-tékben elősegítik. Központi kérdés az egész életen át tartó tanulás és az oktatás és képzés minőségének a megteremtése. Pontosabban az a kérdés, hogy miként lehet az oktatás és képzés minőségét megteremteni.