A MÁSIK MEGISMERÉSE A KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA ESZKÖZEIVEL
5. AZ INSIDER ÉS OUTSIDER PROBLÉMA A KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA MÓDSZERTANÁBAN
Anthony Giddens szerint a kulturális antropológiai terepmunka során készült beszá-molók korábban nem sokat árultak el a megfigyelőről, mert céljuknak mindenekelőtt az általuk kutatott csoport objektív bemutatását tűzték ki, amelynek nem szerves része a kutató pozíciójának ismertetése (Giddens 2008: 82). Ezen irányvonal eklatáns ellen-példája az amerikai William Foote Whyte Utcasarki társadalom című munkája, amely-ben hosszan mutatja be kutatásmódszertani elképzeléseit, valamint saját viszonyát az általa kutatott csoporttal. Foote Whyte szerint azért fontos a kutatási folyamat elem-zése, mert ha a kutató hosszú időn keresztül él abban a közösségben, amelyet meg-figyel, akkor személyes élete elkerülhetetlenül összefonódik a kutatásával, s egy kellő-en személyes hangú beszámoló segíthet a felhalmozott információk értelmezésébkellő-en
(Foote Whyte 1999: 327–328). Ebből kifolyólag, a posztmodern antropológia állás-pontjának igazságtartalmát szeretnénk aláhúzni, miszerint „az antropológusnak nemcsak azzal kell tisztában lennie, hogy honnan jön, és mit képvisel stb., hanem írá-sainak (tanulmányok, monográfiák, néprajzi szösszenetek) nagy adag önelemzést is tartalmazniuk kell, hogy ezzel a mi és az ők közötti interakciót visszaadja” (Menget 2009: 151).
Minden emberi viselkedés és társadalom értelmezésére vállalkozó tudomány kép-viselőjének állást kell foglalnia a tekintetben, hogy mit jelent az ember, és hogyan ismerhető meg. A mi olvasatunk szerint, a kulturális antropológiában ez az igény többek között az insider/outsider probléma vizsgálatában összpontosul. A kutató és a kutatás tárgya közötti viszony több okból problematikusabb, mint más társadalom-tudományoknál, hiszen az antropológia sajátos módszertani eszközöket használ az emberi közösségek megismerésére. A résztvevő megfigyelés módszerének használata kiélezi azt a kérdést, hogy hogyan kerülhet „be” egy kutató egy közösségbe, és ha be-került, hogyan ismeri meg, megismerheti-e egyáltalán? A bennszülött és valódi antro-pológus témájának vizsgálata továbbá nem csak módszertani, hanem ismeretelmé-leti kérdés is(Nayaran 1993). Az iparosodás következtében a társadalmi rend egy teljesen új formája alakult ki: a 20. század második felétől robbanásszerűen meginduló technikai fejlődés égisze alatt a világ egyes részein élő közösségekre nem tekinthetünk különálló egységekként (Giddens 2008: 56) – a kulturális antropológia korábban be-mutatott sajátos módszerének alkalmazkodnia kell ehhez a jelenséghez.
Az antropológiai megismerés tagadhatatlanul kötődik a másság fogalmához, a más-ság iránti érdeklődés azonban már az antropológiai tudományosmás-ság előtt a gondolko-dók érdeklődésének homlokterében állt. Arról, hogy az antropológia mint társada-lomtudomány, mikortól fogva létezik, nincs konszenzus, az antropológiai megismerés alapparadoxonjai azonban bizonyíthatóan korábbiak a társadalomtudományok meg-jelenésénél. (Már az antik görög történetírásban és filozófiában, Hérodotosz, illetve Arisztotelész jóvoltából megjelenik az a gondolat, hogy a más népekhez való viszonyu-lás az emberi természet vizsgálatához vezet vissza.)
A nagy felfedezések hatására az európai társadalmak gyökeresen idegen életfor-mákkal találkoztak: utazók, felfedezők szálltak hajóra, hogy a világ addig ismeretlen részeit bejárják. A gyarmatosítás következtében a világ többi részére benyomuló euró-pai ember számára az idegen népek tükörré váltak, s a velük való kapcsolatból az eu-rópai utazó saját magára vonatkozó megállapításokat kívánt tenni (Eriksen – Nielsen 2001: 12). Az antropológia ebben a megismerési folyamatban fontos szerepet játszott:
a „felfedezett” idegen népek vizsgálatán keresztül kívánta az univerzalizmus–relati-vizmus dichotómiát4 feloldani. Malinowskitól kezdve funkcionalisták, strukturalis-ták, szimbolikus antropológusok mind a másság vizsgálatának elkötelezett hívei
vol-4 Az emberi kultúrákról egyetemes közösségiségben, vagy kontextustól függő, speciális jelleg zetes-ségekben gondolkozzunk-e.
99
A MÁSIK MEGMUTATKOZÁSA
tak: a vizsgált kultúra rendszereit mutatták be, jelentéseiket elemezték. Annak ellenére, hogy az 1960-as évekre a korai kulturális antropológiai munkáknak köszön hetően a törzsi társadalmakról számos megállapítás született – amelyek közül a legfontosabb szerint a törzsi közösségekről semmiképpen sem állítható, hogy kevésbé lennének komplexek vagy értékesek, mint a nyugati ipari társadalmak – egészen az 1960–1970-es évekig az antropológiai tanulmányokban a kutató és kutatásának tárgya közötti vi-szony láthatatlan maradt.
A szakma kondícióinak változását elmélyítette, hogy 1967-ben kiadták Malinowski két évig tartó terepmunkája alatt írt személyes naplóját, amely körül emblematikus vita alakult ki. A résztvevő megfigyelést végző kutató teljes előítélet-mentességéről alkotott elképzelések megkérdőjeleződtek; Geertz szerint a megjelent írások az antro-pológia episztemológiai természetével kapcsolatos kérdéseket vetnek fel: lehetséges-e a bennszülött kultúrájának saját nézőpontjából történő bemutatása (Geertz 2005: 51)?
Az 1960–1970-es években a résztvevő megfigyelés módszeréről alkotott addigi el-képzelés – amely a módszert mint a teljes valóság felfedésének eszközét képzelte el – megtört. A hetvenes éveket követően vált fontossá az antropológiai kutatás politikai jellegű természete, amelyben kiemelt szerepet kapott a kutató és a kutatott viszonyban megjelenő hatalmi minőség figyelembevétele (Vörös 2003: 345). Ezt követően az ant-ropológiai terepmunkára nem lehetett többé úgy tekinteni, mint egy semleges térben létező cselekvésre (Clifford – Marcus 1984: 8).
Az insider/outsider dilemma ebben a tudományos és társas kontextusban új formá-kat ölt. A másság konstruálása egy hatalmi viszonyokkal átszőtt heterogén társadalmi közegben történik. A legnagyobb hatalom ebben a térben a megnevezés hatalma, amely az ember legbensőbb tereiben is jelen van, interperszonális szinten működik, kialakítva ezzel egy társadalmi szinten legitimnek tekintett rendet (Foucault 1999).
A dilemma azonban továbbra is aktuális: a megismerést alapvetően határozza meg, hogy a kutató és a kutatott közösség közötti viszony a szereplők aktív részvételével miképpen jön létre. A két pozíció határai már koránt sem annyira egyértelműek, mint a klasszikus antropológia idején voltak. Ebből adódóan a téma vizsgálatának több célja lehet: egyrészt a klasszikus antropológia módszertanát szükséges felülvizs-gálni, és a megváltozott társadalmi kontextushoz igazítani; másrészt kísérletet lehet tenni a változó „másságkonstrukciók” elemzésére – a társadalomtudományok ugyan-is mindig ugyan-is hatással voltak, vannak és lesznek arra, amire tudományos szűrőjükön keresztül tekintenek.