Az ingázó magyar diákok kétnyelvűvé válása

A hétköznapi felfogás szerint csak azok a kétnyelvűek, akik két nyelvet tanultak egyszerre születésüktől fogva és mindkét nyelvet egyaránt tökéletesen beszélik. A kétnyelvűséggel foglakozó szakirodalom azonban a kétnyelvűség kérdését ennél jóval árnyaltabban és megengedőbben határozza meg. Nem feltétel a két vagy több nyelv tökéletes ismerete, és az sem kizáró ok, ha az egyén nem születésétől kezdve tanulta, sajátította el a nyelveket. Jelenleg a legelfogadottabb meghatározás szerint

134

azt a személyt tekintik kétnyelvűnek, aki két vagy több nyelvet rendszeresen váltakozva használ a mindennapi életben. (Grosjean 1992, idézi Navracsics 2010: 11)

A kétnyelvűség meghatározásánál tehát nem játszik szerepet az életkor abban, hogy kétnyelvűnek tekinthető-e egy személy attól függően, hogy mikortól kezdi a második nyelv elsajátítását az egyén, mivel a jelenlegi felfogás szerint bármely életkorban elsajátítható egy másik nyelv, ha erre a tanuló megfelelően motivált, és nem kényszerített a tanulás. A kétnyelvűek esetében azonban megkülönböztetik a korai kétnyelvűeket és a késői kétnyelvűeket, amely elhatárolásban természetesen a második nyelv elsajátításának kezdő időpontja a meghatározó, mivel a nyelvelsajátítás folyamata életkortól függően eltérő. Ez alapján korai kétnyelvűnek számítanak azok a személyek, akik a prepubertás korig megkezdik a második idegen nyelv elsajátítását, és a késői kétnyelvűek azok, akik e kor után. Ennek az elhatárolásnak a hátterében az a nézet áll, hogy létezik egy kritikus periódus a nyelvtanulás szempontjából, amely szerint a pubertás kor előtt a gyerekek könnyebben sajátítanak el nyelveket, utána az agy elveszti addigi formálhatóságát és fogékonyságát, így nehezebbé válik a nyelvtanulás. Más felfogás szerint az életkor csak akkor van jelentősége a második nyelv elsajátításában, ha az természetes körülmények között történik, ha az irányított, és iskolai vagy szervezett keretek között történik akkor az életkor csak befolyásoló tényezőként hat, a tapasztalat ugyanis az, hogy a felnőttek nehezebben tanulnak nyelveket, mint a gyerekek. Amit egyértelműen kijelenthetünk a nyelvelsajátítás időpontját illetően, hogy a minél hamarabb megkezdett spontán nyelvelsajátítás és irányított nyelvtanulás csak pozitív hatással van a sikerességre, de sem a későn megkezdett spontán nyelvtanulás, sem az instrukcionált nyelvtanulás nem zárja ki a kétnyelvűvé válást.

(Navracsics 2010)

Az ausztriai óvodába járást és iskoláztatást választó szülők deklarált célja, hogy kétnyelvűvé neveljék gyermekeiket, ami az előzőekben vázolt kétnyelvűségi meghatározás értelmében meg is valósul. Ausztriában másfél éves kortól járhatnak óvodába a gyerekek, a magyar szülők pedig másfél és három éves kor között kezdik el óvodába járatni a gyerekeket, így az ő esetükben mindenképpen korai kétnyelvűvé válásról beszélhetünk. A korai kétnyelvűségen belül az első három életévben megkezdett második nyelvelsajátítás esetében három kategóriát különböztetnek meg. Kétnyelvű első nyelvelsajátításról beszélünk abban az esetben, ha a gyermek az első hónap végéig már találkozik a második nyelvvel, kétnyelvű második nyelvelsajátítás esetében az első hónap és az egyéves kor között kezdődik a második nyelv elsajátítása, és korai második nyelvelsajátításnak nevezzük azt, amikor a második nyelv elsajátítása az első és a harmadik életév között kezdődik meg. Ezt figyelembe véve az óvodába járó gyerekeknél egyértelműen korai második nyelvelsajátításról beszélhetünk. Az óvodások esetében a szülők beszámolói alapján rövid időn belül megkezdődik óvodai keretek között a német nyelv rendszeres használata, míg otthon továbbra is magyarul beszélnek.

Az iskoláskorú gyerekek esetében változó, hogy a szülők mely életkorban döntenek úgy, hogy osztrák iskolába járatják gyermekeiket. A legkorábbi kezdés esetében a gyerekek óvodába Magyarországon jártak, az alapfokú oktatást pedig már Ausztriában kezdték meg. Ez az egyik jellemző szülői választás. A másik leggyakoribb kezdési időpont, hogy az alapfokú iskolát Magyarországon végzik el a gyerekek, és azt követően 5. osztálytól, 11-12 éves kortól kezdve járnak osztrák iskolába. A többi gyermek esetében az osztrák iskola megkezdése e két szélső időpont közé esik. A korai vagy késői kétnyelvűség szempontjából vizsgáljuk a helyzetet, és a prepubertás kor kezdetének a tízedik életévet tekintjük, akkor azoknak a gyerekeknek az esetében, akik az alapfokú oktatás első négy osztályát magyar iskolában végzik és ez idő alatt nem tanulnak németül szervezett keretek között, késői kétnyelvűségről beszélhetünk, de ha az iskolában vagy magánórán már ezt megelőzően is tanulták a nyelvet – mivel az instrukcionált nyelvtanulás nem kizáró ok – már korai kétnyelvűségnek kell tekinteni, mint ahogyan azokat a gyerekeket is, akik a 4. évfolyamot megelőzően már osztrák iskolábajárnak.

A szülők és a gyerekek beszámoló alapján a német nyelv elsajátításának gyorsasága nagy mértékben függött attól, hogy hány éves kortól kezdtek osztrák iskolába járni, és csak kis mértékben volt jelentősége annak, hogy előtte már tanultak-e iskolai keretek között vagy magánórán németül. Olyan családoknál, ahol több gyermek is van, az első gyermekkel szerzett tapasztalatok alapján a következőket már hamarabb, harmadik vagy negyedik évfolyamtól, osztrák iskolába járatták, valamint a gyerekek nem tanultak sem előtte németül, sem az ausztriai iskolában megkezdett tanulással párhuzamosan németül, mivel a két nyelvtanulás nagy mértékben különbözik egymástól és a tanár által irányított, jellemzően nyelvtan központú nyelvtanulás nem támogatta olyan mértékben a nyelvelsajátítást, hogy

135

megérte volna időt és pénzt fordítani rá. Sokkal hatékonyabbnak bizonyult a spontán, természetes körülmények között zajló nyelvtanulás. A tanár által irányított nyelvtanulás jellemzőbb azoknál a gyerekeknél, akik csak 5. évfolyamtól járnak osztrák iskolába.

A nyelvtanulás gyorsaságát tekintve leghamarabb egy év, de legkésőbb két év alatt a gyerekek elérik azt a nyelvi szintet, hogy már minden helyzetben tudnak németül kommunikálni, gond nélkül tudják követni a tananyagot és nyelvtudásuk nem befolyásolja iskolai eredményeiket.

A kétnyelvűvé válás egyik leggyakoribb formája, ha az egyén azért válik kétnyelvűvé, mert valamely nemzeti-nyelvi kisebbséghez tartozik, és a közösségén belül a nemzeti kisebbség nyelvét használja, de ezzel párhuzamosan beszéli a többségi nyelvet is. A gyermek ebben az esetben a kisebbségi nyelvet elsősorban a családban sajátítja el, az iskolában pedig lehetősége van mind a kisebbségi, mind pedig a többségi nyelv tanulására. A családi kétnyelvűség egy másik fajtája, amikor az egyik szülő a többségi nyelvet beszéli, a másik szülő pedig egy idegen nyelvet. Ilyenkor a gyermek két módon válhat kétnyelvűvé: vagy egy személy-egy nyelv elvet követik, azaz az mindegyik szülővel a saját anyanyelvén beszél. A másik mód, amikor szituációhoz kötött a nyelvhasználat, tehát a családon belül az idegen nyelvet beszélik, a családon kívül pedig az adott ország többségi nyelvét. A territoriális kétnyelvűség esetében az egyazon nyelvet beszélők földrajzilag egy helyen élnek, de vannak többnemzetiségű és többnyelvű államok is anélkül, hogy ezek földrajzilag élesen elhatárolódnának egymástól.

A kétnyelvűvé válás egy további gyakori formája a migráció, ami lehet végleges vagy ideiglenes. A végleges migráció esetében a család egy másik országban telepedik le véglegesen. Ebben az esetben a gyermekek az anyanyelvüket a családban sajátítják el, a befogadó ország nyelvét pedig a családon kívüli környezetükben tanulják meg, elsősorban az iskolában. A nyelvtanuláshoz különösebb segítséget nem kapnak, elvárják tőlük a teljes nyelvi és kulturális asszimilálódást. Az ideiglenes migráció abban különbözik a véglegestől, hogy a családnak szándékában áll a visszatérés az anyaországba, ezért fontos számukra, hogy az anyanyelvüket és származási kultúrájukat megőrizzék, nem céljuk a teljes integrálódás, de a befogadó országnak sem érdeke, hogy a nyelvi és kulturális beilleszkedést elősegítse, támogassa. Az ő esetükben nem biztos a kétnyelvűvé válás, mert az idegen nyelvet csak az elengedhetetlenül szükséges mértékben tanulják meg. Ebbe a csoportba tartoznak az ún. elit kétnyelvűek, akik önszántukból tanulnak meg egy vagy több idegen nyelvet azért, hogy külföldön tanulhassanak vagy dolgozhassanak. Ilyenkor nagy a motiváció a kétnyelvűvé válásra, ami történhet tanulás vagy elsajátítás útján egyaránt. Ezekben az esetekben mindkét nyelv elsajátítása akadálytalanul zajlik, és társadalmilag támogatott.

A kétnyelvűvé válás történhet az iskoláztatáson keresztül is. Sok országban jellemző, hogy az iskolákban biztosítanak a nemzeti-nyelvi kisebbség számára oktatási programokat, amikor az oktatás a kisebbség nyelvén folyik, vagy a kisebbség nyelvén van lehetőség különböző kurzusok teljesítésére.

Ezen kívül nagy számú migráns lakossággal rendelkező országok azzal is segítik a bevándorlók gyermekeinek társadalmi integrációját, hogy a többségi nyelven biztosítanak nyelvi kurzusokat a számukra az iskolában. A kétnyelvűvé válás szintén megvalósulhat iskolai keretek között a nemzetközi iskolákon keresztül, ahol általában angol nyelven folyik az oktatás, illetve akkor is, ha a szülők olyan iskolába íratják gyermekeiket, amelyet más ország működtet egy adott országban, mint pl. az Osztrák Iskola Budapesten. Ezen kívül a külföldi bentlakásos iskolákban van még lehetőség az iskolai keretek közötti kétnyelvűvé válásra. (Navracsics 2010)

Ha az osztrák-magyar határ menti tanulási és/vagy nyelvtanulási célú migrációt és ingázást nézzük a kétnyelvűvé válás módjának szemszögéből, akkor megállapíthatjuk, hogy a tanulási és/vagy nyelvtanulási célú migráció megfelel a vándorlás során kétnyelvűvé válásnak. Ebben az esetben sem a szülőknek, sem a gyerekeknek nem célja a visszaköltözés Magyarországra, és annak ellenére, hogy a határtól nem messze telepednek le Ausztriában, a magyar nyelv és kultúra megőrzése csak a családon belül zajlik. A családok beszámolói szerint a magyar nyelvet csak otthon, illetve családi körben használják. A családon kívül a szülők is a többségi nyelvet, esetünkben a németet használják a mindennapi életben. A gyerekek a német nyelvet az óvodába vagy az iskolába kerülve sajátítják el a mindennapi használat során. Az iskolában, ha feltételek adottak, van lehetőség arra, hogy a német nyelvet idegen nyelvként tanulják, hasonlóan a többi migráns hátterű tanulóhoz Ausztriában. Az óvodában és az iskolában elvárt a teljes alkalmazkodás mind a nyelvhasználat, mind pedig a kultúra területén. A nyelvi nehézségek leküzdésében a szülők és a gyerekek csak magukra számíthatnak.

136

Más a helyzet az ingázó óvodások és iskolások esetében, ami nem azonosítható egyértelműen egyik kétnyelvűvé válási úttal sem, hanem a többféle út egy-egy eleme azonosítható benne. Az ingázás esetében a kétnyelvűvé válás egyértelműen az óvoda és az iskola kereti között történik és szituációhoz, illetve részben helyhez is kötött. A gyerekek otthon a családban, illetve Magyarországon anyanyelvüket használják, míg az óvodában vagy az iskolában, illetve Ausztriában a németet. A nyelvelsajátítás támogatására a migráció esetében leírtak érvényesek, hiszen az intézmények sok esetben ugyanazok, illetve az óvodai nevelés és az oktatás centralizált szabályozása miatt nagy eltérések nem mutatkoznak az egyes intézmények között. Emellett elit kétnyelvűeknek is tekinthetjük őket, mivel a családokkal készített interjú alapján egyértelművé vált, hogy a családok jó anyagi háttérrel rendelkeznek, tudják vállalni az ausztriai iskoláztatással járó többlet költségeket, amik nem jelentősek, de mégis léteznek.

Az elit kétnyelvűektől azonban ez a fajta kétnyelvűvé válás különbözik abban, hogy itt a gyerekek motiváltak arra, hogy a német nyelvet megtanulják, mivel az iskolai előmenetelük és a szociális kapcsolataik fenntartásához elengedhetetlen, hogy minél gyorsabban megtanulják a nyelvet, és ebben minden támogatást meg is kapnak mind a család, mind az iskola részéről, és azt is kijelenthetjük, hogy az idegen nyelv elsajátítása társadalmilag is támogatott.

Ha a német nyelv ausztriai nevelési-oktatási intézményben történő elsajátításának, megtanulásának módját nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy a családok két út közül választanak. A kiinduló nyelvtudást tekintve a gyerekek minden esetben vagy semmilyen vagy minimális német nyelvtudással kerülnek ki német nyelvi környezetbe, ahol a mindennapi interakciók során spontán módon megkezdődik a nyelvelsajátítás. A megkérdezett családok egy részénél a szülők azt az utat választják a kétnyelvűvé nevelésre, hogy ezt a spontán módon zajló nyelvelsajátítást nem egészítették ki semmilyen irányított nyelvtanulással, azaz a gyerekek nem tanultak sem az intézményben, sem magánórán németet mint idegen nyelvet tanári irányítással. Ebbe a csoportba tartoznak az óvodás korú gyerekek, illetve az iskolások közül is többen választották ezt az utat a kétnyelvűvé válásra. A másik út esetében a célnyelvi környezetben zajló spontán nyelvelsajátítást kiegészíti egy nyelvtanár által irányított nyelvtanulási folyamat, amely vagy Magyarországon magánóra keretében történik, vagy ha az adott iskolában erre adott a lehetőség, akkor a nem német anyanyelvű tanulók számára szervezett német mint idegen nyelv órák keretében. Ennek a párhuzamosan zajló spontán nyelvelsajátításnak és irányított nyelvtanulásnak az időtartama a válaszok alapján minimum egy maximum két év, ezt követően a gyerekek már megtanulnak annyira németül, hogy nem szükséges a nyelvtanári segítség. Az iskolába járó gyerekek esetében azonban minden tanulónál kimutatható az ausztriai iskolában megkezdett tanulás kezdeti időszakában, hogy a tananyag értelmezése otthon szülői, illetve tanári segítséggel történik, azaz mindig lefordítják a tanulnivalót a gyerekek számára és csak azután tanultatják meg velük szükség esetén. Ez a fordítás a nyelvi képességek fejlődésével elmarad.