IV.1. Az EU Közös Agrárpolitikája (CAP) működése
A CAP rendszerét úgy alakították ki, hogy az 1957. márciusában az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződésben megfogalmazott agrárpolitikai céloknak megfeleljen. Ezek a következők:
1. a mezőgazdaság termelékenységének növelése
2. a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság jövedelmének és életszínvonalának emelése 3. az agrárpiacok stabilizálása
4. az élelmiszerellátás biztonságának garantálása.
A közös agrárpolitikát 1962-ben vezetették be. A fenti négyes célt az alábbi három alapelv segítségével valósítja meg:
1. Egységes piac elve: az EU tagországai egységes belső piacot alkotnak, egységesek az előírások, sem vámok, sem más kereskedelmi akadályok nem terhelik a belső kereskedelmet.
2. A közösségi preferencia elve szerint a Közösségen belül termelt mezőgazdasági termékek elsőbbséget élveznek az importtal szemben. A CAP az olcsó import miatt a belső piacot importkorlátozásokkal, lefölözésekkel, importvámokkal védte.
3. A pénzügyi szolidaritás elve alapján a költségek közös megosztása érdekében a tagországok egy közös alapot hoztak létre, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapot (EMOGA).
A közös agrárpolitika legfontosabb intézkedése az volt, hogy a világpiaci áraktól magasabb szinten garantált árakat biztosított a mezőgazdasági termékekre, melynek eredményeként a közös agrárpolitika mind a négy célja bevezetése után rövid idő elteltével teljesült.
Ugyanakkor a kezdeti időszakban a közös agrárpolitika nem tartalmazott termelési korlátozásokat, így hamarosan túltermeléshez vezetetett, eleinte kevesebb, majd később mind több termék esetében.
Míg a közös agrárpolitika bevezetése előtt az EGK akkori tagjai mezőgazdasági termékekből importra szorultak, a Közösség hamarosan önellátóvá, majd exportőrré vált.
Az egyre fokozódó túltermelés több szempontból is negatív hatást váltott ki. Mivel nem volt termeléskorlátozás, évről-évre nagyobb mérvű lett a túltermelés, amelyet a magas garantált árakon keresztül mind többe került finanszíroznia a Közösségnek. Mivel a rendszer úgy lett kialakítva, hogy a közösségen belüli árak jelentősen meghaladták a világpiaci árakat, a felesleg közösségen kívüli értékesítése újabb veszteségeket eredményezett, illetve újabb nagy összegű támogatási igényt jelentett exporttámogatás formájában. Ezek a költségvetést jelentősen megterhelték, így költségvetési oldalról is indokolttá vált a közös agrárpolitika reformja.
A közös agrárpolitikára fordított költségvetési összeg 1973-ban 4 milliárd eurót tett ki, 1980-ban 11,8 milliárd eurót, 1990-ban 26,6 milliárd eurót, 2000-ben 40,92 milliárd eurót tett ki. A 2005-ös terv 41,93 milliárd euró. (forrás: Európai Bizottság)
Az WTO tárgyalásokon, melyek lezárására 1994-ben került sor, megállapodás született arról, hogy az Európai Unió megváltoztatja a közös agrárpolitikát. Ezért 1992-ben a CAP reform keretében az ártámogatás helyett a közvetlen termelői támogatásra helyezték a hangsúlyt. A WTO tárgyalásokon kívül egyéb érvek is a közös agrárpolitika reformja mellett szólnak. Ezek közül kiemelkedik a fenntartható fejlődés (környezetvédelem és természeti erőforrások megőrzése) kérdése.
IV.2. A közös agrárpolitika reformja
A CAP reformját a fentebb említett tényezők hatására dolgozták ki, mely folyamatként fogható fel, és a reformfolyamat azóta is napirenden van.
A reformfolyamat a 80-as évek első felében indult meg, a tejtúltermelés (vaj, tejpor) megállítására. Ez a tejtermelési kvóták felállítását jelentette, amit később más növényi termékekre és a marhahús előállítására is kiterjesztettek. Bevezették a művelésből kivont területek rendszerét (ugaroltatás) önkéntes alapon. Így a döntéshozóknak a drasztikus árcsökkenést sikerült átmenetileg elkerülni.
A kezdeti reformok hoztak némi eredményeket, a termékfeleslegek csökkentek, de a finanszírozás árrendszere továbbra is megoldásra várt. A CAP 1992-es reformja enyhített a finanszírozási gondokon. A reform legfontosabb célkitűzései a termelés és a készletek csökkentése voltak, melyet az ár- és jövedelempolitika szétválasztásával kívánt elérni. Az 1992-es CAP reform lényeges intézkedései:
• termelői árakat jelentősen csökkenték, a világpiaci árakhoz közelítették
• közvetlen termelői támogatásokat vezettek be a jövedelemszint fenntartása érdekében
• kötelező területpihentetést írtak elő a termelés csökkentésére
• állatsűrűségi kritériumokat határoztak meg a területterhelés enyhítésére
• agrár- környezetvédelmi intézkedéseket hoztak
• előnyugdíjazás rendszerét vezették be a gazdák részére
• a vidékfejlesztést beemelték a közös agrárpolitikába.
A termelői árakat oly módon csökkentették, hogy eltörölték a világpiaci árakat jelentősen meghaladó garantált árakat, és helyette a főbb növényi termékekre (elsősorban gabonafélék) intervenciós árakat hirdettek meg, amely árak a világpiaci árak közelében lettek meghatározva.
Az árcsökkentés következtében a mezőgazdaságból élők bevétele, ezen keresztül jövedelme jelentősen csökkent volna, ha nem vezetik be a közvetlen jövedelempótló támogatásokat. Ezt azért is meg kellett lépni, mert már a Római Szerződésben lefektetésre került a CAP egyik célkitűzéseként a mezőgazdasági termelésből élők számára méltányos jövedelemszint biztosítása.
A közös agrárpolitika reformja kapcsán bevezetésre került jövedelempótló támogatások növénytermesztésben gabona, olajos és fehérje növények után, állattenyésztésben kérődző állati termékek után jár normatív alapon. Ez a támogatási forma teszi ki a mezőgazdasági támogatások legjelentősebb részét.
A túltermelés elkerülésére vezették be a területpihentetési programot. Ennek értelmében a gazdák a mezőgazdaságilag művelt területük meghatározott százalékát (2006-ig 10 %) kivonják a termelésből. A pihentetett területet művelni, gondozni kell, nem termelhető rajta élelmezési, vagy takarmányozási célú növény , viszont egyéb célra, pl. olajtartalmú energia előállítására a termelés megengedett. A legkisebb termelők, akik 92 t gabona termeléséhez szükséges, vagy annál kisebb területre adnak be támogatási kérelmet, mentesülnek a kötelező területpihentetés alól. Magyarországon ez a határ 19,45 ha lenne, viszont Magyarország az egyszerűsített elszámolási módot választotta, melyben nincs kötelező területpihentetési előírás.
Az állatsűrűségi mutatókat a területterhelés enyhítésére vezették be. Egyes támogatások csak azoknak járnak, akiknél az állománysűrűségi mutató nem haladja meg a takarmánytermő területre eső hektáronkénti 1,8 nagy állategységet (NE).
Az agrártámogatási intézkedések keretében meghatározásra került a helyes mezőgazdasági gyakorlat kritériumrendszere, melyek betartása mindennemű mezőgazdasági támogatás folyósításának előfeltétele.
A munkaerőpiac feszültségének csökkentésére bevezették az előnyugdíjazás lehetőségét.
Ennek keretében azok az 55 év feletti gazdák, akik még nem nyugdíjasok, és legalább 10 éve főhivatásszerűen a mezőgazdaságból élnek, döntésük alapján előnyugdíjba mehetnek.
Ennek további feltétele, a gazdaság átadása fiatal gazdálkodónak, és a mezőgazdasági
termelőtevékenység teljes megszüntetése. A viszonylag magas összegű előnyugdíj miatt erőteljesebbé vált a munkaerőpiac mobilizációja.
A vidékfejlesztés 1992-től része lett a közös agárpolitikának. Az indoklás szerint az agrárszféra nem csupán termékeket hoz létre, hanem tájjelleg – és környezetmegőrző feladatai is vannak, melyben a hagyományos európai családi birtokrendszernek kiemelkedő szerepe van. A felismerés szerint a mezőgazdaság számos nem értékesíthető közjavat (pl. táj, vidék képének, rendezettségének biztosítása, kultúra, hagyományok megőrzése) állít elő, amely az egész társadalom számára közös és fontos érték.
A vidékfejlesztési szempontok figyelembe vétele is a fenntartható fejlődés érveit erősítik.
Az EU környezetpolitikájának alapelve a fenntartható fejlődés. Popp [2005] szerint „nem folytatható tovább az a gazdasági és társadalmi modell, amely először a gazdasági kérdésekkel foglalkozik és később a gazdaság által előállított értékből próbálja a környezeti problémákat megoldani. Ennél sokkal fontosabb a környezeti problémák kialakulásának megelőzése és az erőforrások fenntartható módon történő használata.”
A mezőgazdaság sokfeladatú (multifunkcionális) jellegének helyreállítása, mint célkitűzés, szerepel az EU dokumentumaiban.
Buday-Sántha [2002] megfogalmazása szerint lényeges szempont a gazdasági, társadalmi és ökológiai hatékonyság együttes érvényesülése.
A közös agrárpolitika reformja kapcsán legkisebb mértékben a külső piaccal kapcsolatos előírások változtak. A korábbi lefölözések helyett importvámokat alkalmaznak, viszont továbbra is fennáll a belső piac, a belső termelő védelme a külső termelőkkel szemben.
Szintén nem változott, hogy azokban az esetekben, amikor az unió belső piacán nem értékesíthető termékfelesleg jelenik meg valamely mezőgazdasági áruból, az unió pályázatot írhat ki unión kívüli export támogatására.