Asztalközösség mint üzenet Mária Magdolnának

Isten kiválasztott, vándorló népének egyik legszebb hitvallása az, amely arról tesz tanúságot, hogy Isten nemcsak velük vándorol, de el is látja őket élelemmel. A vándorlás időszakának egyik, kérdésfelvetésünk szempontjából legfontosabb történetében Isten népe fürjet és mannát kap eledelül a pusztában (2Móz 16,1-15). A mennyei eledel képe, szimbolikája túlmutat az

38 Vermes, Géza: A zsidó Jézus, Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

39 Crossan, John Dominic: The Historical Jesus: The Life of a Mediterranean Jewish Peasant, HarperCollins, San Francisco, CA 1991.

Ószövetségen, hiszen az Újszövetségben is szerepel, Jézussal kapcsolatban is megjelenik. Ő az Úr, aki enni ad, ő az, aki „etet”, sőt későbbi az úrvacsorával összefüggésbe hozható szövegek miatt is elmondható: „a kenyér, amit az Úr adott”, ő saját maga. Saját magára vonatkoztatja: „az én testem”. Teljesen tisztán látható a párhuzam a mózesi mondat és a Jézus által elrendelt szent asztalközösség között. A 2Móz könyvében ezt olvashatjuk:

„Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta nekik: Ez az a kenyér, amelyet az ÚR adott nektek eledelül.” (2Móz 16,15) A korinthusi levélben pedig ez olvasható (1 Kor 11,23–24):„Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret,és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

Ám az utolsó vacsora (és az ebből „eredeztethető” eucharisztia szentsége) asztalközösségének ószövetségi előképei mellett hermeneutikai és exegetikai evidenciaként húzódnak meg az Újszövetség profán asztalközösségei, melyek egyértelmű üzenetek arról, mit hisz és gondol Jézus a perifériákon élőkről. Már az Ószövetségben is megjelenik számos olyan történet, ahol a ki kivel étkezik együtt, és ki kivel nem étkezik együtt alapvető kérdésként merül fel, az evangéliumi történetekben és a levélirodalomban pedig tetten érthető ennek a tendenciának a folytatása, sőt bizonyos pontokon kibontása is. Példának okáért József történetében is tetten érhetjük azt a feszültséget, ahogyan héberek és egyiptomiak nem ehettek együtt, míg Ruth történeténél, Boáz gesztusában épp a közös étkezés, a közös asztalközösség felé való nyitás valósulhat meg, és válhat jellé.⁴⁰

Kényes kérdésről van szó, jól látható az ószövetségi példákból is, ha közös étkezésről olvasunk. Ám a jézusi asztalközösségeknél válik igazán botránykővé, amikor bűnösökkel ül egy asztalhoz, felborítva ezzel minden elvárást és előírást, mely szorosan köthető a tisztasági törvényekhez. Az asztalközösség ugyanis életközösség, ahogyan Joachim Jeremias nevezi, és mint ilyen, nagyon sok mindent elmond az adott vendéglátó inkluzív vagy exkluzív gondolkodásáról.⁴¹ Az asztalhoz fogadás mindig befogadást is jelentett Jézus idejében. Olyan fontos lépést, amelyet Jézus megtett, bemutatva ezzel is, hogy akik látszólag, a társadalom

40 Amikor József például testvéreit vendégül látja (1 Móz 43,26-34), ezt olvashatjuk a 32. versben: „De külön tálaltak neki, külön azoknak is, és külön a vele együtt étkező egyiptomiaknak is. Az egyiptomiaknak ugyanis nem volt szabad együtt enniük a héberekkel, mert utálatosnak tartották ezt az egyiptomiak.” Ruth könyvében Boáz megkínálja Ruthot az aratók vacsorájával: (Ruth 2,14). Ruth kalászt szed Boáz kalászföldjén, és ezután olvassuk: ^„Az evés idején azt mondta neki Boáz: Jöjj közelebb, egyél kenyeret, és mártsd falatodat az ecetes lébe. Ő tehát leült az aratók mellé. Boáz pörkölt gabonával kínálta, az asszony pedig evett, jóllakott, sőt még hagyott is.”

41 Jeremias, Joachim: Die Abendmahlsworte Jesu, Göttingen, 1967.

szemében, marginalizálódtak, azok valójában az ő új családja, barátai, Isten országának polgárai. Ahogyan Bolyki János számokkal is összegzi, Jézus számára az egyik leglényegesebb igehirdetés volt az asztalközösség felvállalása a kitaszítottakkal, a

„gyarmatosított” lelkekkel.

Ez látható abból is, hogy az Újszövetségben 12 darab vendégség-történet van, hogy a Lukács evangéliuma egyötöd része Jézus asztalközösségeivel, vendégség-példázataival foglalkozik (ehhez járulnak még a párhuzamos történetek, az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv és a levelek),⁴² valamint hogy az evést jelentő görög ige 90%-ban Jézussal és az asztalközösséggel kapcsolatban kerül elő.⁴³ Ritkán szoktuk így megfogalmazni, de ha alaposabban megvizsgáljuk, Jézus tetteihez tartoznak asztalközösségei is: kikkel vállalt asztalközösséget, vagy, hogy milyen jelentőséget tulajdonít ezeknek ő maga, az asztalnál ülők, vagy éppen az ellenfelei. Érdemes megjegyeznünk, hogy galileai és jeruzsálemi működését is egy-egy vendégség zárta le: előbbit az 5000 ember megvendégelése, utóbbit pedig a tizenkét tanítvánnyal elköltött utolsó vacsora.⁴⁴ Ezek az elbeszélések, ráadásul vallástörténetileg is izgalmasak, mert míg előbbinél nyitott asztalközösségekről van szó (szemben a legtöbb zsidó, hellén asztalközösséggel), addig az utóbbiban zártról.

Az ősegyház, az alakulófélben lévő kereszténység, a Jézus-mozgalom (ide értve már az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv eseményeit és a levélirodalom témáit is) működése is érthetetlen lenne Jézus asztalközösségei nélkül. Ennek a ténynek fontos illusztrációja, hogy három nagy etikai kérdésre is ennek segítségével próbált meg válaszolni az első keresztény generáció, jelesül a vándorapostolok megvendégelése, a zsidókból és pogányokból lett hívők közös asztalnál étkezése, valamint a bálványáldozati hús evése, vagy annak visszautasítása. A jól ismert pompeii felirat jól mutatja a kor gondolkodásának lenyomatát: „At quem non ceno, barbarus ille mihi est” vagyis: „akivel nem eszem együtt az számomra barbár”.

Az evangéliumi történetekből - de akár az apostoli levelekből is - nagyon jól érzékelhető, hogy az „asztalkérdés” létkérdés, kőkemény egzisztenciális kérdés volt. Választóvonal. Egy átlagos vacsora-öröm legalább annyira annak szólt, hogy kik vannak kizárva, mint annak, kik is tartoznak az asztalközösséghez.⁴⁵ Jézus étkezése valójában transzgresszív étkezés, ami azt jelenti: áthágja a szabályokat. Ez a határátlépés legelemibb erővel Lukácsnál jelenik meg,

42 Bolyki, János: Jézus asztalközösségei, Újszövetségi-patrisztikai kutatások I. kötet, Budapest, 1993.

43 18 alkalommal a szinoptikusokban (Mt, Mk, Lk) fordul elő, a phagein igető alakjával pedig 42 alkalommal, János evangéliumában ez utóbbi 10 alkalommal, és a ’trogein’ (enni, rágni) ige hat alkalommal

44 Bolyki, János: Jézus asztalközösségei, Budapest, 1993.

45 Cserháti, Márta: A morzsát kérő koldustól az asztal vendégéig. Éhezés és lakoma Lukács evangéliumában, Lelkipásztor, 89. évfolyam, 2014/5. 172-175.

leginkább a 14. fejezet tudatos szerkesztésében.⁴⁶

Ebből a szempontból is fontos teológiai üzenete van Lukács Jézusának a mindenkori marginalizáltak számára: nem ideiglenes a helycsere Isten országában – mely Lukács szerint az eszkhatonban, a végidőben, az idők teljességében teljesedik be – hanem végleges.⁴⁷ A

„gyarmatosított” lelkek Jézussal egy közösségben, az asztal körül visszanyerik méltóságukat, az igazi, valódi, eredeti értelemben vett imago dei-t.

Posztkoloniális értelmezési keretek között ezért döbbenetes többek között Mária és Márta története, ahol a néma Mária (Mária nem szólal meg, róla beszélnek, ő maga nem) – aki természetesen nem azonos Mária Magdolnával, bár voltak kísérletek az egyháztörténetben e két Mária alakjának „összeolvadására” is – Jézus lábánál ül, nem pedig vele egy asztalnál.⁴⁸ Mártával szemben, aki valószínűleg a ház vezetője volt, Mária alárendelt szerepben található, ami elég távol van az asztalközösség nagyon erős jézusi üzenetétől, de erre majd még később visszatérünk.⁴⁹ A kánaáni / sziroföniciai asszony története szintén nagyon sok kérdést vet fel (Mt 15,21–28; Mk 7,24–30), ahol ugyancsak eltűnik az „asztal körüli egyenlőség”, sőt felborul a konvencionális hierarchia, melyet a posztkoloniális bibliakritika egyértelműen az adott római elnyomó rendszer elleni lázadásnak tekint, hiszen a hatalmi rendszerben benne rejlő visszásságok megjelennek az újszövetségi szövegek különböző szintjein.⁵⁰ Ahogyan Cserháti Márta fogalmaz tanulmányában: „az egyetlen olyan vitaelbeszélés, amelyben Jézus a vitában alulmarad, pontosabban a vitapartner meggyőzi a saját álláspontjáról.”⁵¹

Jézus eredeti szándéka mindazonáltal, minden kétséget kizárólag a nagy vacsora példázatában is megjelenő új rend meghirdetése volt, és nem pedig egy új gyarmatosítás, amelyben a szó nélküliekkel („voiceless” – Spivak terminológiájával), azok állnak szemben,

46 Egyik legfontosabb szakasz: Lk 14,12–14: „Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: »Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, rokonaidat vagy gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.«” A nagy vacsora példázata ez után következik.

47 Johnson, Luke Timothy, The Gospel of Luke, Sacra Pagina Series Volume 3, The Liturgical Press, Collegeville, Minnesota, 1991.

48 Lk 10,38–42 „Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: »Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!« Az Úr azonban így felelt neki: »Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.«”

49 Seim, Turid Karlsen: The Double Message: Patterns of Gender in Luke-Acts, Abingdon Press, Nasville, 1994.

50 Reid, Barbara E:, OP „Luke: the Gospel for Women?”, CurTM 21.6 (1994) – U.ő.: Choosing the Better Part?

Women in the Gospel of Luke, Liturgical Press, Collegeville, MN, 1996.

51 Cserháti, Márta: Jézus és a sziroföniciai asszony, in: Teológia és nemzet, szerk: Szabó Lajos, Evangélikus Hittudományi Egyetem - Luther Kiadó, Budapest, 2016. 57.

akik megszólalhatnak.⁵² Más kérdés, és ez abszolút nem elhanyagolható felvetés, hogy mennyiben számítanak ezen történetek (Mária és Márta, A kánaáni asszony, stb.) Jézus korabelinek, és mennyiben a történeti Jézus utáni kor tükörképei, ahogyan erről Elisabeth Schüssler Fiorenza is több helyen szól.⁵³

Mindenesetre az inkluzív asztalközösség – ez jól látható – az evangéliumok központi üzenete, mely készen áll, nyitva áll minden kor elnyomottainak, és meghívja, befogadja, asztalához ülteti a magdalai Máriát is. Egy olyan elnyomott nőt, akit Jézus felszabadít.