Szerémi műve az alaktan tekintetében rendekezik a legkevesebb specifikummal. Ez már csak azért sem meglepő, mert talán éppen az alaktanban – különösen a névszó- és igeragozásban – van a legkevesebb eltérés a klasszkius-humanista és a középlatin nyelvhasználat között, de egyúttal e tekintetben különbözik leginkább a vulgáris latin a középlatintól. Míg ugyanis elsősorban a beszélt nyelvben létrejövő hangtani változások miatt a klasszikus névszóragozási rendszer a vulgáris latinban teljesen „szétesett”,231 addig a középkori gyakorlat továbbra is a hagyományos iskolai oktatáson alapult. Ezért nemcsak Körmendi Tamás talált kevés markáns középkori alaktani jelenséget Szent István nagyobbik legendájában, amelynek szerzője egyébként amúgy is a klasszikus latint mintának tekintő Karoling reneszánsz nyelvhasználatot követve írta meg művét,232 hanem Neumann Tibor a késő középkori Nyitra megyei oklevelek alaktanának vizsgálata során is hasonló eredményre juttott. Neumann ugyanis azt állapította meg, hogy a deákok jól ismerték az alaktant, az előforduló eltérések többnyire egyszerű tollhibának tekinthetők.
Ennek fényében itt csupán néhány olyan, az Epistolában is fellelhető alaktani jellegzetességet fogunk bemutatni, amelyek középlatin sajátosságok, és amelyekre egyébként már a korábbi kutatás is felhívta a figyelmet.
Névszóragozás
Az I. declinatio a klasszikus paradigma szerint ragozódik. Pluralis dativusban és ablativusban a hímnemű dominis helyett a nőnemű dominabus, a fiúgyermek filiis alakja mellett pedig a leángyermekre használatos filiabus csak egyszer fordul elő, de az alaktani eltérés egyérteműen érvényesül.233
A II–V. declinatióba sorolható szavak mind a klasszikus szabályok szerint ragozódnak. Egyetlen kivétel, hogy a III. declinatós középfokú melléknevek singularis ablativusban olykor nem -e hanem -i végződést kapnak (superiore, priore; de superiori, maiori is).234 Erre a középlatin alaktani jellegzetességre már Neumann Tibor is rámutatott.235 Az accusativus locit és a többi helyhatározós esetet a Mondattan fejezet Esettan alfejezetében tárgyaljuk.
230 EPISTOLA=WENZEL fol.63v=198; fol. 22v=55; fol. 6v=6; fol. 33r=89.
231 HERMAN, Vulgáris latin 51–52.
232 KÖRMENDI, Szent István 81–83.
233 EPISTOLA=WENZEL fol. 125v=395.
234 EPISTOLA=WENZEL fol. 15v=32; fol. 47r=141; fol. 16v=36; fol. 19v=44.
235 NEUMANN, Latin nyelvhasználat 14.
Névmások
Az okleveles forrásokban előforduló névmásokra vonatkozó sajátosságok egy jelentős része az Epistolában egyáltalán nem fordul elő. Ilyen a hic névmás hiis alakja plur.
dat. és abl.-ban, és a huiusmodi gyakori használata.
Viszont a korabeli deákokhoz hasonlóan Szerémi is kedveli a -libet és -cunque végződésű névmásokat (quilibet; quelibet; quicunque).236 Szeréminél is általános az a középlatinban bevett gyakorlat, hogy a visszaható névmás nem magában áll, hanem hozzákapcsolják az ipse megfelelő alakját.237
A Szerémi a kölcsönös névmást a középlatinban gyakori inter se összetétellel, vagy az invicem, ab invicem és egy alkalomal a mutuo kifejezéssel fejezi ki.238
Névszók neme és száma, nem és szám egyeztetése
Az okleveles forrásainkhoz hasonlóan Szerémi is következetlenül használja a dies szó nemét. Hol nőneműnek, hol pedig hímneműnek veszi, igaz, hogy hímnemben jóval gyakrabban fordul elő (illa die; post multos dies stb.).239
Ezen túlmenően leginkább nem sajátosságokról, hanem puszta egyeztetési hibákról beszélhetünk. Oka elsősorban a munka hevenyészettsége és a szerző figyelmetlensége lehet (pl. bicellus … inacrita erat).
Melléknevek fokozása
Szerémi a mellékneveket mind középfokban, mind pedig felsőfokban a klasszikus szabályok szerint fokozza, az egyetlen eltérés a már említett singularis ablativus esetenkénti -i végződése. A fokozásnál még egy középlatin sajátosság figyelhető meg.
Szerémi az általa egyébként az igék előtt is előszeretettel használt valde és satis határozószókat teszi ki alapfokú melléknevek mellé (valde astutus; valde benivolus; satis aprobatus stb.).240
A felsőfokú mellékneveket Szerémi elsősorban települések, várak, egyéb épületek, illetve személyek nagyszerűségének vagy éppen kicsinységének hangsúlyozására használja
236 EPISTOLA=WENZEL fol. 4v=2; fol. 42v=123; fol. 17r=38 stb.
237 EPISTOLA=WENZEL fol. 9r=13 stb.
238 EPISTOLA=WENZEL fol. 4v=2; fol. 4r=2; fol. 121v=383 stb.
239EPISTOLA=WENZEL fol. 40v=117; fol. 37v=105.
240 EPISTOLA=WENZEL fol. 6r=6; fol. 10v=18; fol. 30r=77.
(famosissimam arcem; vir excellentissimus; famosissimus vir stb.)241 Ezen túlmenően az olvasókat is a korabeli gyakorlatnak megfelelően felsőfok alkalmazásával szólítja meg (fratres carissimi; dilectissimi lectores stb.).242
Praepositiók
A mondatban előforduló különböző esethasználatok helyett álló praepositiós szerkezetek alkalmazása jellemző a középlatinra, de erről részletesebben a Mondattan fejezetben lesz szó. Itt mindössze egyetlen fontos részletre kell fehívnunk a figyelmet. Az okleveles, középlatin forrásokban igen kedvelt szerkezet a praepositio + medium.243 Közelebbről ide tartozik a de medio, e medio + plur. gen. ’valakik közül’ jelentéssel, illetve az in medium + plur gen. ’valakik közé’ értelemben. Szeréminél egyik sem fordul elő. Ugyanígy teljes mértékben hiányoznak az Epistolából a középkorban általánosan használt elöljárószó nélküli medio és per medium + gen. ’valaki(k) révén, útján, közbenjárásával’ nyelvi szerkezet, és a medio tempore (’időközben’) rögzült kifejezés.
Mindezek a szerkezetek elsősorban az okleveles forrásainkban dominánsak.
Számnevek
A késő középkori latin a számnevek használatában a klasszikus-humanista nyelv szabályaitól néhány ponton markánsan eltér, de mindkét nyelvhasználatra igaz, hogy a számokat alapvetően római számokkal jelölik. Ezzel szemben az Epistola kéziratában Szerémi kizárólag arab számokat használ.244
Ezen túlmenően Szerémi emlékirata egyértelműen a klasszikus latintól jól megkülönböztethető késő középkori szabályszerűségeket követ. Ilyen példának okáért az unde- és duode- alakok helyett a számolás sorban folytatása (pl. duodeviginti helyett decem et octo).245
Szorzószámnév egyáltalán nincs a szövegben, de ha valamit azzal kellene kifejeznie, akkor a középkori gyakorlatnak megfelelően inkább a sorszámnévvel vagy töszámnévvel egyeztetett vice szóval helyettesíti (quarta vice; tribus vicibus).246
Igeragozás
241 EPISTOLA=WENZEL fol. 4r=1; fol. 6v=7; fol. 11v=20.
242 EPISTOLA=WENZEL fol. 15r=31; fol. 15r=30.
243 NEUMANN, Latin nyelvhasználat 30.
244 EPISTOLA=WENZEL fol. 19v=45; fol. 20r=46; fol. 22v=55 stb.
245 EPISTOLA=WENZEL fol. 69v=216 stb.
246 EPISTOLA=WENZEL fol. 119r=375; fol. 11v=20 stb.
Az összetett igealakok száma a középkori latinban nagymértékben megnövekedett, ám ezekben a ragozási paradigmában alkalmazott est, esset létige helyett a középkori oklevelekben a fuit, fuerit, fuisset alakokat használták. A Neumann által vizsgált késő középkori oklevelekben az esset helyett kizárólag az utóbbi három fordul elő. Más a helyzet Szeréminél. Ő is szép számmal használja a középkori alakokat (inflatus fuit;
mestus fuit; arrepta fuerit; delusus fuisset),247 de a klasszikus esset nemcsak hogy előfordul, hanem gyakoribb, mint az előbbi (esset delusus; factum esset; devictus esset).248
Hasonlóan az oklevelekben tapasztalt jelenséghez az Epistolában I. coniugatiós igék coni. praet. impf.-a esetében szinte kizárólagos a syncopált alakok használata, a klasszikus forma mindössze egyszer fordul elő (remigasset; occupasset; intrassent; de consiliavisset).249
Markáns különbség még az oklevelek és az Epistola igehasználata között, hogy az oklevelekben teljesen általános a pass. perf. alakokban a létige helyettesítése az exsisto igével. Ez a hivatalos nyelvhasználatban volt különösen elterjedt, az Epistolában az existo ilyen szerepben egyetlen egyszer sem fordul elő.
A fecere + infinitivus, facere + participium használata
A középkori latinságban igen gyakori az a vulgáris latinra visszavezethető jelenség, hogy a habere ige nem önmagában ragozott formában, hanem egy összetett igeidő, vagy a habere + participium vagy a habere + tárgy esetben álló főnév, illetve a habere + infinitivus elemeként tűnik fel.250 Erre Neumann Tibor számos magyarországi példát gyűjtött ki oklevelekből.251 Igen szembetűnő, hogy a habere ilyen használata nem fordul elő az Epistolában, ellenben szinte minden oldalon előfordul ugyanebben a szerepben a facere ige, ezért tárgyaljuk itt kiemelve, az igeragozástól elkülönítve.
Szerémi művében az ilyenfajta összetett forma két típusa váltakozik. Az egyik a facere + tárgyesetben álló főnév, amely rendszeresen előfordul az Epistolában (iuramentum fecit, ictum fecit, consilium fecit, iter fecit stb.).252 A másik az emlékiratban több mint száz esetben felbukkanó fecere + infinitivus szerkezet, amelynek jelentős része persze a középkori latin gyakorlattal szinkronban a műveltetés kifejezésére szolgál.253 A
247 EPISTOLA=WENZEL fol. 4v=3; fol. 8r=11; fol. 34v=94; fol. 10v=17.
248 EPISTOLA=WENZEL fol. 4v=2; fol. 11v=20; fol. 28r=69.
249 EPISTOLA=WENZEL fol. 6r=5; fol. 6r=6; fol. 10v=16; fol. 13r=24.
250 HERMAN, Vulgáris latin 63–64; HARRINGTON, Med. Lat. 13–14; 42.
251 NEUMANN,Latin nyelvhasználat 31 (pl. DL 50236; DL 73192).
252 EPISTOLA=WENZEL fol. 5v=5; fol. 6v=9; fol. 17r=36; fol. 112r=352; HARRINGTON, Med. Lat. 14.
253 GOUTH, A magyarországi latinság 178–179.
középkori magyarországi elbeszélő források közül ez például a Képes Krónikára is nagyon jellemző.254 Szerémire jellemző, hogy legtöbbször nem passzív, hanem aktív infinitivust használ,255 de azt is feltétlenül hozzá kell tennünk, hogy sok esetben a szerző nem a műveltetés kifejezésére, hanem segédigeként alkalmazza.256 Minden bizonnyal azért alkalmazta ezt annyiszor Szerémi, mert kényelmesebb volt csupán a facere szót ragozni és egy másik igét csak mellé tennie infinitivusban, mint minden alkalommal egy újabb igét ragoznia. Természetesen szó sincs arról, hogy ez önmagában egyedi jelenség lenne, mivel a középlatinban és a magyarországi középkori latin nyelvű forrásokban is találkozhatunk vele.257 Gyakorisága azonban mindenképpen erősen rányomja a bélyegét az Epistola nyelvére.
254 SOMOGYI, A XIV. századi krónikakompozíció 225–226.
255 EPISTOLA=WENZEL fol. 5v=5: „fecit extraportare”; fol. 6r=6: „fecit palatinus clamare”. Vö. Neumann, Latin nyelvhasználat 30.
256 EPISTOLA=WENZEL fol. 7v=9: ”iste Michael statim cum favencia sua minis magnates et barones omnes muneribus sub se declinare fecit.” stb.
257 HARRINGTON, Med Lat. 13–14; MKLSZ IV 10.