A XVI. században a peripatetikusok és ellenfeleik vitájába
^gy harmadik küzdő fél lép a porondra: a protestáns világnézet. Melyik oldalhoz csatlakozik? A KoPERXiKUSZ-kérdésben — láttuk — a maradiak pártjára állt, az atomizmus kérdésében — mondjuk — közömbös állás
pontot foglal el. Társadalmilag haladó jellege a refomiációnak tudományos
43
téren elsősorban pedagógiai elveiben tükröződik: igyekszik az iskolát meg
szabadítani a skolasztika lelketlen betíirágásától, és a régi kereteket új, frissebb tartalommal megtölteni. Szemben áll tehát ARISZTOTELKSZSZCI és a skolasztikával, annyiban tehát feltétlenül haladó, mint az atomista irány
zatok, hogy újat, 7nást akar. Kzt az újat azonban a ])rotestáns'tudósok nem a valóban új irányban keresik, még olyan mértékben sem, mint az atomis-ták, hanem vallási reformációjukat igyekeznek átvinni természettudomá
nyos térre is. A reformáció egyik lényeges követelménye ugyanis az volt, hogy vissza kell térni az eredeti bibliához, a kinyilatkoztatáshoz, amelyet a római egyház a századok folyamán elferdített, eltorzított. AKI.'^ZTOTELÉSZ
tekintélye helyére tehát a kinyilatkoztatás kerül, és a fizika feladatává az válik, hogy a természeti jelenségeket a \Mlág keletkezésétől kezdve a természeti folyamatok leírásáig {isszhangba hozza a bibliával, kinnitassa, hogy minden természeti folyamat célja isten dicsőségének hirdetése. Ugyan
akkor ép])en a teremtés tanának betű szerinti, természettudományos értel
mezésének kísérlete visz ebbe az egyébként racionalista természetfilozófiái):!
meglepően misztikus, jjanteisztikus színezetű elemeket, az őskaosz, a fén>-nyel azonos világlélek stb. fogalmain keresztül.
linnek a vallásos irányzatnak két legkiválóbb, legnagyobb hatású képviselője a cseh CoMKNrr.s (KOMKX.SKY) AMO.S (1592—1671) a világhírű pedagógus, és a német J()H.\NNKS H E N K I C C S AI.STKD (Ai-.STii)rr.s).
Mindkettőjük élete és tanítása szoros kai)csolatban volt azonlian Magyar
országgal, fizikai nézeteiket ezért majd a \ ' I . fejezetben fogjuk részletesen ismertetni.
Annyit azonban már az eddigiek alajjján is leszögezhetünk, hogy ez az irányzat, ha a középkori skolasztika uralma alól fel is szaba
dította a fizikát, azonnal a ])rotestáns skolasztika szolgálatára rendelte, tehát még mindig csak a kerülő utak egyikén járunk^^.
4. AZ .\l,KfMI.\ SZTÍRlíl'l' KS JlvLlíNTÖSÉClC
Kerülőút az alkímia is. A XVI. és X V I I . században az alkímia \ a l a m i egészen különleges ke\eréke a legostobább babonáknak, a misztikus-vállá SOS felfogásnak, az atomizmusnak, és egészen kis hányadá
ban néhány részleteredményével előkészíti az igazi kémia létrejöttét. Egyik leghíresebb és legkiválóbb képviselője, RAV-MINDVS LVLLI-S (1234—1315) például már a X I I I . században élesen szembehelyezkedik ARISZTOTELÉSZ
tekintélyével és a skolasztikával. Ugyanakkor azonban nemcsak a X \ ' . . hanem még a XVI. és XVII. században is bőven akadnak az alkimistáknak fejedelmi ]>ártfogóik, és az igazán haladó gondolkodók, mint F R A N C I S BACON, vagy VAN HELMONT sem tartják egészen lehetetlennek, és nem tudják magukat hatása alól ki\-oimi. így VAN H E L M O N T szilárdan hitte
— kísérlettel győződött meg róla —, hogy a víz földdé alakulhat és ezzel a kísérlettel szemben még a tudós BOYLE .sem t u d o t t megfek-lő ellen
vetést felhozni^*.
Az alkímiával, ha kizárólag a csalók és szélhámo.sok üzel
meiről van szó, természetesen nem érdemes a tudománytörténésznek
konio-44
lyan foglalkoznia, mint ahogy nem érdemes a még ma is nyomokban élő babonás hittel keresni, hogy talán mégis birtokában voltak, \'agy közelében jártak a nagy titoknak: az aranycsinálásnak és a bölesek kövének. Tudo
mánytörténeti szempontból csak úgy lehet feltenni a kérdést: mennyiben h á t r á l t a t t a , vagy vitte előre az alkímiával való foglalkozás a tudomány fejlődését?
H á t r á l t a t t a és akadályozta nemcsak azért, mert minden babona, té\'hit ellensége a haladásnak, hanem azért is, mert az elemek átváltoztathatóságarol szóló t a n épjioly kedvezőtlen volt, mint az említett ,,alapelvek". Pozitív oldala viszont az alkímiának, hog}' elősegítette a kísérletezési kedvet, sőt e kísérletek sokszor meglepően fontos, véletlen felfedezésekre is vezettek.
Az alkímia X \ ' I —XVII. századl)eli képxiselői rendszerint egy személyben mutatják e pozitív és negatív \'onásokat, annál is inkább, mert nemcsak a már említett B.\('ON és V.\N HKL.MONT hitt részben az alkímiában, hanem többen azok kíizül is, akikkel már mint a modern atomiznms tudós és haladó felújítóival találkoztunk. IhxMiek ])1. D'IÍSI'AC-XET v a g y BÉRIGARD^\
A kétségtelenül fellelhető haladó mozzanatok ellenére sem érdemes túlságosan hosszan időzni az alkímia történetével, bizonyos, számunkra fontos magyar vonatkozásokra még úgyis lesz alkalmunk vissza
térni. I t t csak a legnagyobb hatású XVI. századbeli alkimistára,
1'AR.\-cELSüsra (THEOPHKASTUS B O M B A S T I S VOX H O H E N H E I M ) (1493—1541) hivatkozunk, aki — bár az alkimistáknál kötelező szélhámos vonásai szin
tén megvoltak — igen fontos szerepet játszik a tudomány történetében, mint az ún. iatrokémiai (orvosi kémia) irányzat megteremtője.
PAKA-cELsrs már nem aranyat akart csinálni elsősorban, hanem az egyes kemi
káliáknak a hatását tanulmányozta az emberi szervezetre, azaz tudatosan alkalmazta a gyógyszereket^". Igaz, a kémia ezzel ismét messzebb került attól, hogy önálló tudomány rangjára emelkedhessek, de mégis nagyobb
\ o l t a fejlődési lehetősége az orvostudomány segédtudományaképi)en, mint a teológia vag>- mágia szolgálatában, nem is beszélve magának az orvos
tudománynak a fejlődéséről. (Ez egyébként a X \ ' I — X \ ' I I . század bota
nikájára is áll: a nöxények akkor keltenek érdeklődést, ha gyógynövény
ként használhatók).
:•,. A KARTÉZlAXIZMUS
Még mindig nem j u t o t t u n k a kerülőutak felsorolásának Négere. Még mindig találunk versenytársakra, amelyek az évezredes meg
szokottság, a rabszolga- és feudális társadalmi berendezettség következ
tében elterelik a kutatók figyelmét az egyetlen kutatásra valóban érdemes területről: a természetről. vSőt most egy olyan hatalmas ellenfélhez érkez
tünk, akinek óriási hatása a fizika történetében még száz esztendő múlva IS tükröződik és akivel szemben maga N E W T O N , illetve a newtoni fizika is csak nehezen diadahnaskodott. Ez a gondolkodó R E X É DESCARTES (I59fi —
1650), vagy ahogy korában előszeretettel nevezték, CARTESIUS.
45
Talán egy pillanatra meglepőnek, félreérthetönek és túl
zottnak tűnik fel DESc.A_RTKS-ról mint ellenfélről beszélni. E z t valóban csak egy speciális szempont, a kísérleti fizika kialakulásának szempontjából tehetjük. Hiszen DESC.VRTES filozófiája vette fel először és igazán eredmé
nyesen a harcot a skolasztikával szemben. Neve a X V I I . században szinte magát a haladást jelentette.
I t t viszont nem is arról van szó, mintha a descartes-i filozófiát a maga egészében ismertetni, vagy méltatni akarnánk. Ez kitűzött célunkon messze túl menne. Tulajdonképpen két mozzanatról van szó:
DESCARTES racionalizmusáról és a kartéziánus fizikáról, amelyeknek a fizika történetében éppoly kettős szerep jut, mint minden egyéb — nem mai értelemben vett — fizikai irányzatnak: előremutató és akadályozó jellege miatt.
DESCARTES jelentősége elsősorban természetesen abban áll, hogy valóban hozott újat, amely alkalmas volt a skolasztika megdön
tésére, és egyes részleteiben talán még előbbre, a mi korunkba m u t a t o t t . A fizika fejlődése azonban nem a kartéziánizmus vonalán haladt, hanem a G A L I L E I által megkezdett úton, és csak a X X . században ismerjük fel, hogy DESCARTES is — éppúgy, n n n t az atomisták — századokkal előre sejtette meg a jövő fejlődés egyes elemeit. (Gondolunk itt DESCARTES
materialista kozmológiájának és fénytanának a modern térelméletekkel való rokonságára). \'iszont éppen úgy, mint az atomistáké, DESCARTES
fizikája is elsősorban spekulatív fizika; sőt szándékosan és tudatosan az:
DESCARTES nem sokra t a r t o t t a a tapasztalatot (és így persze a kísérletet sem): filozófiájában az ész, a ráció mindenható, a tiszta és világos fogalmak (clara et distincta idea) segítségével minden igazság, a természeti törvények éppúgy, mint az isten léte megtalálható.
DESCARTES racionalizmusának óriási hatását talán abban kell keresnünk, hogy tiszta és világos logikája valóban felüdülést jelentett a késői skolasztika bonyolult zavarossága, vak tekintéhi;isztelete vagy a különféle misztikus irányzatok után. Módszeres kételkedése a természet
tudományokban is fontos lépés volt: ne fogadjunk el semmiféle tanítást vakon, mint a skolasztikusok tették. Azonkívül DESCARTES dualista meta
fizikája éppen úgy magában rejtette egy materialista, mint egy idealista felfogás magját''. Ez az oka annak is, hogy míg a katolikusok DESC.VRTES
egész filozófiáját elvetendönek tartották, a protestánsok csak teológiai téren szálltak vele szembe, félve a dualizmus ateizmusba hajlásától,*"
ugyanakkor tisztán materialista fizikája éppen a holland jjrotestáns egye
temeken talált a legbuzgóbb hívekre, és innen terjedt el Európában, és így Magyarországon is, ahol sűrűn fogunk követőivel találkozni, még a iCS'III. század első felében is.
Ha most azt vizsgáljuk, mi újat hozott DESCARTES fizikája a skolasztikus-perijjatetikus fizikai fogalomrendszerhez képest, éppen az ARISZTOTELÉSZSZCI kapcsolatban eniHtett mozzanatokban fogjuk a döntően újat és különbözőt megtalálni: az anyag és a mozgás fogalmának, vala
mint a világrendszernek a kérdéseiben.
DESCARTES szerint az anyagi szubsztanciának, amelynek egyetlen lényeges tulajdonsága a kiterjedés, három módosulata fordul elő.
m
Az első anyagfajta, a ,,prima matéria", finom, alaktalan részecskékkel a fény, a tűz, az önvilágító égitestek anyaga. Ennél kevésbé finom, gömb
alakú részecskékből áll az aether, amely betölti a világűrt épp úgy, mint a földi testek hézagait; benne terjed a fény, a hang. Durvább, nehezebb anyaga van a szögletes részecskékből álló föld jellegű testeknek. Látható, hogy DESCARTES anyag-felfogásában még kísért a négy elem, vagy a vallásos fizikák hármas alapelve (massa = tömeg, vagyis földszerű anyag; lux =
= fény, tűz és spiritus = mindent betöltő szellem), de S2Í//Í';«;'principium-mal, vagy az arisztotelészihez hasonló idealista forma substanciáUssal már nem találkozunk. DESCARTES atomizmus-ellenesnek vallotta magát, bár ez a fenti anyag-elméletből nem látszik következni, ezért szokás néha a Des
cartes ,,burkolt atoniizmus"-át emlegetni. Inkább az üres tér kérdése az, ahol szembekerül az igazi atomistákkal. Üres tér nincs, mert az aether mindent betölt. Erre azért van szükség, mert DESCARTES mechanikájában az érintkezésen és az ütközésen kívül nem ismer más hatást, amely mozgást idézhetne elö^*. A mozgás mindig két testnek egymáshoz viszonyított el
mozdulása. A világmindenségben az égitestek a zárt aetherláncok alkotta örvényekhez súrlódva mozdulnak el. A Föld is ilyen örvényben sodródik, de úgy, hogy ő maga az ör\'ény középpontjában mozdulatlanul áll. Nyilván
való, hogy ez így nem egyéb, mint K O P E R N I K U S Z elméletének megkerülése, amely természetesen éppoly kevéssé tévesztette meg a tudós kortársakat, mint az egyház vezetőit.
Eddig a pontig DESCARTES rendszere grandiózus kísérlet a világot mint hatalmas, mechanikai modellt értelmezni, amelyben a mate
matika segítségével levezethetjük a jövő történéseit. Ebből a szempontból jelentősége igen nagy, amelyet azonban lényegesen lecsökkent a tapasz
t a l a t lebecsülése. Ez az oka annak is, hogy fizikájában a részletkérdésekben a helyes eredmények keverednek a téves megállapításokkal. Fényelméleté
ben a fénytörés helyes törvénye mellett (amelyet SxELLiustól függetlenül fedezett fel, bár maga a levezetés sok téves elemet tartalmaz) a fény vég
telen sebességgel terjed, a mennydörgés oka az, hogy a magasabban l e \ ő felhő ráesik az alacsonyabban fekvőre stb. Ugyanakkor azonban azt sem szabad elfelejteni, milyen óriási szolgálatot t e t t a fizikának az analitikai geometria felfedezésével. A test és így a tér kiterjedt, a háromméretű térben a háromdimenziós derékszögű koordináta rendszer segítségéxel igazodunk el.
DESCARTES fizikájának további részletkérdéseivel a magyar
országi fizikában sokat fogunk még találkozni; most e hosszadalmas be
vezetés után néhány szóval vázoljuk e két században azoknak a munkás
ságát, akik valójában megteremtették azt a tudományt, amelyet ma is fizikának nevezünk, amely nem ,,philosophia naturális" többé (bár még a XVIII. század végéig, túlnyomóan így nevezik), nem üres spekuláció a tennészet jelenségeiről, hanem a természet megismerésére való törekvés, amelynek forrása elsősorban maga a természet és amelynek a célja a szer
zett ismereteknek az ember céljaira, a világ megváltoztatására való fel
használása.
47
0. A / ICAZl I'IZIKA
Látszólag a kelleténél talán hosszasabban időztünk a kerülőutaknál, azoknál az irányzatoknál, amelyek lényegében nem, vagy igen kevéssé vitték előre a fizikát a X \ ' I . és XVII. században. L á t t u k a világrendszerek és az atomok körül dúló ideológiai harcot, találkoztunk a mindenütt még jelenlevő örökséggel, az arisztotelészi fizikával (,,physica peripatetica"), a vallásos ,,fizikai" irányzattal (,,i)hysica mosaica" = mózesi fizika), az alkímiával (,,physica chymica", vagy ,,spagirita" vagy herme
tikus fizika,'" és végül azzal a hatalmas rendszerrel, amely méltó ellenfele lehetett \-olna AKISZTOTKI.ÉSZ rendszerének, ha a világnézetek, vallások, filozófiák küzdelmében meg nem jelenik végre az igazi fizika, ha úgy tetszik a kísérleti fizika (physica experimentális), amelyet a XVI. század filozófusai, élükön IMÍANCTS BACo.Niial, követelőén sürgettek, programját is kidol
gozták, csak é])])en még nem valósították meg.
Természetesen a XVI. és X V I I . század fordulóján, majd a X \ ' I I . században nn'íködő fizikusokra — XnwTONt is beleértve — a kor
szak haladó filozófiai irányzatai épp úgy hatással voltak, mint a többi természetfilozófusra. ()k is benne éltek abban a légkíirben, amelyben a korszak feltörekvő i)olgárai, keresve azt a gazdasági fölényt, amely lehetővé teszi az új osztály számára a politikai hatalom megragadását, eljutottak a modern természettudomány megteremtéséhez. K fizikusok szinte kivétel nélkül polgárok voltak, Kurópának akkor iparilag legfejlettebb területeiről származtak: a gazdag olasz városállamokból, Hollandiából és Angliából, ahol a ])olgári forradalomnak először sikerült az új osztály szabadságjogait kiví\-ni még a feudális kereteken belül. Amiben azonban mégis különböztek filozófus kortársaiktól, az a döntő lépés volt, amelyetök tettek meg elsőnek, szinte időnek előtte, mert megvalósították ugyan az új tudományt, de annak elterjedése, általánossá válása még kb. 100 évet v á r a t o t t magára.
A megvalósulás vitán felül G A L I L E I (1564—1642) nevéhez fűződik, de GAIJLET munkásságának szellemében dolgozott már az angol (iiLBEKT (1540-1603), a holland STEVIX (1548-1620) a sztatika és hidro
sztatika kiváló tudósa, hogy csak idősebb és legkiválóbb kortársait említsük.
GALILEI fellépésének és működésének jelentőségét talán a kö\etkezőkben foglalhatjuk össze: 1. harca a kopernikuszi rendszer elfoga
dásáért KEPLERrel együtt, és ezzel kai)csolatos csillagászati felfedezései;
2. a dhiamika megalapítása; 3. a fizika módszertanának kidolgozása. Ez utóbbi ala]>ján helyezzük CíALiLEit joggal az újkori fizika kiindulópontjába, mert ő tulajdonképpen nem a kísérleti fizika módszertanát alapozta meg, hanem az egy és oszthatatlan fizikáét, amelyben indukció és dedukció, tajKisztalat, kísérlet és okoskodás (matematikai) harmonikusan kiegészítik egymást. Ennek szemléltetésére csupán egyetlen idézetet közlünk: ,,A filo
zófia abban a nagy könyvben van megírva, amely mindig nyitva áll szemeink előtt. A világegyetemet gondolom: de ezt a könyvet nem lehet elolvasni, míg meg nem tanultuk a nyelvét és meg nem ismertük a betűket, amelyek
kel írták. A matematika nyel\-én írták."'•^ Ennek a módszertani kijelentés
nek az értékét az emeli messze az elődök vagy filozófus kortársak hasonló tartalmú megállapításai fölé, hogy GALILKT nemcsak hangoztatta, hanem
eredményesen alkalmazta is a módszert mind a természet megfigyelésében, mind a matematika felhasználásában. (ÍALILEI épp úgy őse az egyes
tanít-\ á n y a i által kéjjviselt tiszta kísérleti irányzatnak, mint a NEWTON által kidolgozott elméleti dinamikának. Ez a két vonal ezután — főképpen módszertani okokból — párhuzamosan halad to\'ább a fizikában, de egy
mástól soha el nem szakad, egymásra támaszkodik és egymást kiegészíti.
Az egyik vonalon találjuk a ToKKrcEU.r (1608—1647) —
\iviANi (1622—1703) képviselte kísérleti iskolát, majd az olasz ,,kísér
letezés akadémiáját", az Accadcmia del Cinicnlo-t, hozzájuk ka])csolódik l'.vscAL (1613-1648), BovLE (1621-1691), MARIOTTK (1620-1648), GuEKicKE (1602—1686). így a X V I I . század kísérleti fizikusai megismerik a levegő, a folyadékok fizikáját, megszerkesztik a legfontosabb műszereket, az ingaórát, barométert, nedvességmérőt, hőmérőt; sőt ( J I ' E R I C K E ered-niénvesen folvtatja GIEHEKT elektromos és mágneses vizsgálatait. A másik vonalon találjuk HrvdENset (1629-1695) és NEWTONt (1642-1726), akik a dinamika G A I J L E I kezdette fejlődését nemcsak folytatják, hanem szinte lezárják, a matematikai módszer teljes kidolgozásával, sőt N E W T O N ( L E I B
-Mzcel egyidőben) annak eszközeit is maga szolgáltatja a differenciál- és integrálszámításban. A dinamika zárt rendszere egyben j)oiitot tesz a KoPEKXTKt'SZ-vitára; K E P E E K törvényei nem a lángész szerencsés intuí
ciójával megtalált törvények többé, hanem részei a mindent átfogó, egye
temes törs'énynek, az általános gravitációnak, amely egyszer s mindenkorra egybekapcsolja az eget és a földet, nem lehet többé szó különböző anyagból
\ a l ó égi és földi testekről.
\'égül az o])tikában is lezárul a geometriai oj)tika K E P E E K
alapvető munkássága után (teljes visszaxerődés, a látás helyes elmélete) a fénytörés törvényeinek felfedezésével. Kgyre tökéletesebb fénytani és csillagászati eszközöket készítenek. (JRI.MALDI, H I ' Y G E N S és NEWTON merő-l)en új területét nyitja meg a fénytannak, a fizikai optikát, és megszületnek az első, már nem teljesen légből kapott, és spekulatív fényelméletek, amelyek kíizött azonban éi)poly kevéssé van egyetértés, akár m a . . .
vSzhite szédületes fejlődés ez 1543, K O P E K N I K T S Z művének megjelenése óta. Alig több, mint 150 esztendő, és több történik a fizikában, mint a megelőző ezredévekben együttvéve. Az a harc, amely megindult még a reneszánsz kezdetén a teológia uralma alól való felszabadulásért.
N E W T O N Prúicipiájának megjelenésével nemcsak a teológiától való vég
leges elszakadást jelentette, hanem azt is, hogy a fizika a mmdeníéle filo
zófiai spekuláció alól is felszabadult, önálló szaktudománnyá lett. A követ
kező, X \ " I I I . században a szerepek már meg is cserélődnek, a fizika nemcsak nem szolgálja többé a fik)zófiát, hanem alapot ad annak: a felvilágosodás materialista filozófiája már az új fizika eredményeire támaszkodik.
Ha erre az egészen röviden vázolt fejlődésre visszanézünk, kíirülbelül úgy érezhetjük magunkat, mint aki repülőgépről néz le hegyes N'idékre. A magasból csak a hóval borított hegycsúcsok ragyognak, kíizöttük sűrű köd van, és úgy látszik, mintha a csúcsok összefüggő vonalat alkot
nának: Gll.BEKT, STEVIN, K E P L E K , GAI.ILEI, TOKKICKl.LI, pASCAL, GlEKlOKE, BOYLE, HvYGENS, N E W T O X . . . De ha leszállunk a földre, azt látjuk, hogy e csúcsok elszigetelten emelkednek ki a zegzugos, kanyargós völgyek és
4
49
szakadékok közül és aki az egész tájat meg akarja ismerni, annak be kell járnia az útvesztőket is, hogy egyik csúcstól a másikhoz jusson.
Ezeket az lítvesztöket tehát azért ismertettük, mert a fejlődés lényegesen bonyolultabb volt, mint ahogy azt egy átlag, vázlatos fizikatörténet tükrözi. Nekünk azért kellett és keU az útvesztőket is bejárni, mert Magyarországra, legalábbis a XVII. században még igen kevés jut el a kiemelkedő fizikusok nmnkásságából, nem hogy követőkre találna.
Annál élénkebben foglalkoztatják azonban a magyarországi gondolkodókat is azok az éles világnézeti harcok, amelyek a fent ismertetett irányzatok közqtt dúlnak.
Ismételten hangsúlyozzuk azonban, hogy ez nem Magyar
ország elmaradott \-oltát jelenti. Magyarországon pontosan azok a kérdések a főkérdések a fizikában, mint Huró])ában mindenütt. Az említett fizikusok magányos óriások, közvetlen hatásuk saját korukban és országukban aránylag csekély. Sem személyük, sem tanításaik nem kerülnek be a XVII.
század iskoláiba és egyetemeire, ])rofesszor alig van kiizöttük (NEWTON is a matematika i)rofesszora volt Cambridge-ben). I^bből a szempontból tehát Magyarország nem elmaradott. Elmaradott azért, mert hátrább van a társadalmi és gazdasági fejlődésben és ezért nem képes kifejlődni nálunk
— legalábbis a XVII. században nem — olyan újat alkotó egyéniség, mint akiket felsoroltunk. Az ezzel ka])csolatos okok és körülmények elem
zésére azonban még lesz alkahnunk visszatérni. Egyelőre csupán annyit bocsájtunk előre, hogy a XVI. és X V I I . században nem fogunk a fent ,,igazi"-nak nevezett fizikával találkozni, csupán az előzőkben ismertetett, különféle spekulatív termé.szetfilozófiai irányzatokkal.
j lí o Y z K T !• K: i; S I K O D .\ I, o M
> NovoBÁTZKY KABOLY, A fizikai megismerés úttörői. Bp. 1959. 34.
^ENGELS, A természet dialektikája. Szikra, 1948. 11.
' WoLF, A., A History of Science, Technology and Philosophy in tlie 16-th and 17-th Centiiries. IvOndon 193Ö. 9.
UI.\LL, A. R., The Scientific Revolutiou 1500-1800. 63.
' \\'inTTAKEU, Historv of the Theorics of Aetlier and Electricitv.
l'hil. Libr. Xew York 1951. I. 9.
* Rou.ssE.AiT, PiERUE, Hi.stoire de la Science. Paris 1943. 208.
' DoMENirus MARIA ni NOVARA (1454—1504), aki maga is bírálta Bolognában PTOi.EMAio.szt; ERASMU.S REINHOLD wittenbergi professzor (1511-1553); NICOI>ADS SCHÖMBERO (1472—1537) capuai kardinális: TIEDEMAN GIE.SE, Culm püspöke. Ez utóbbi
' DoMENirus MARIA ni NOVARA (1454—1504), aki maga is bírálta Bolognában PTOi.EMAio.szt; ERASMU.S REINHOLD wittenbergi professzor (1511-1553); NICOI>ADS SCHÖMBERO (1472—1537) capuai kardinális: TIEDEMAN GIE.SE, Culm püspöke. Ez utóbbi