DR. BORI IMRE
A vajdasági (jugoszláviai) magyar irodalom megszületésében, akárcsak a romániai és a szlovenszkói magyar irodalomban is, az 1918 õszén bekövetkezett nagyarányú történelmi és társadal-mi-politikai változások játszották a legnagyobb szerepet. Az elsõ világháború végén az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, és a békeszerzõdések Trianonban nemcsak határokat jelöltek ki. Tria-non ténye hívta elõ az új irodalmi képzõdményeket az úgyneve-zett utódállamok mindegyikében.
A kezdeti idõszakot az örökölt szellemi állapotok jelentõs mó-don befolyásolták. A rendszeres könyvkiadás hiányát egészen 1944-ig nem sikerült pótolni, a kérészéletû folyóiratok után, ame-lyek a pezsgõ irodalmi életet serkentették, csak az 1930-as évek-ben születtek több évig, tehát tartósan megjelenõ folyóiratok, így a Kalangya1932 és 1944 tavaszáig, a Hídpedig 1934-tõl a há-borús idõszak okozta megszakítással ma is megjelenik. De az sem mellékes tényezõ, hogy sokáig nem volt központja a vajda-sági szellemi életnek. Bácskában Zombor (a volt megyeszékhely) helyett Szabadka került elõtérbe, ellenben a közigazgatási köz-pont Újvidék lett, s fokozatosan szellemi közköz-ponttá is vált, a Bán-ságban pedig a volt torontáli megyeszékhely, Nagybecskerek (késõbb Petrovgrád, majd Zrenjanin néven) szerepe is fokozato-san háttérbe szorult, pedig az elsõ kezdemények érdeme Becskereké, ahol 1920-ban Közakarat címen indul lap, majd ugyanebben az évben még a Renaissance is, 1922-ben pedig a Fáklyajelenik meg, de ezek már csak pár számot megért kezde-ményezések, akárcsak Újvidéken 1922-ben az Út Csuka Zoltán Vajdasági marasztaló
szerkesztésében az avantgárd törekvések szócsöveként. Sza-badkán jelent meg a Bácsmegyei Napló címû napilap, amely tõ-keerõs lapkiadó vállalat volt, de néhány könyv kiadására is vállal-kozott, majd megjelenik a Szervezett Munkás, amely 1929-ig, a királyi diktatúra bevezetéséig jelent meg.
Nemcsak a politika okozta impériumváltozás bénította meg az önszemlélésre való és az arról valló törekvések érvényre juttatá-sát, hanem a Jugoszláviába szakadt magyarok önszemlélésre való képtelensége is odahatott, hogy a gondolatok nem mutattak irányt a magyar szellemi élettel a kapcsolatok kényszerû mag-szakadása után. Komolyabb helyzetismeretrõl az írások nem ta-núskodtak ebben az idõben, és a FáklyábanJászi Oszkár sietett irányt mutatni A magyar kultúra decentralizációjacímû cikkében, arra biztatva a Jugoszláviában élõ magyarságot, hogy „tanuljon meg önfejével gondolkodni, okosan számolni speciális viszonya-ival s megalkotni az új magyar kultúrát, melyre valóban szükség van”, és azt az elvárást fogalmazta meg, hogy a „maga szûkebb hazája, regionális élete helyi viszonyaiból fog organikusan fel-épülni” kultúrája. A Bácsmegyei Naplóban a vajdasági magyar irodalom létezésének, jellegének és hovatartozásának a kérdé-sétõl függetlenül Jászi Oszkár cikkérõl vitatkoztak. Ekkor már Szenteleky Kornél is hallatta szavát, de még Dettre János (1886–1944) a hangadó és animátor, Szenteleky Kornélnak is az ösztönzõje, tette buzdítója. 1924-ben Dettre János és Radó Imre szerkesztésében jelent meg a Vajdasági magyar írók almanach-ja, melynek elõszavában leszögezték: „ A könyv programja az ol-vasás örömén túl: demonstrálás, bizonyíték és küzdelem. De-monstrálása, hogy van vajdasági magyar irodalom, bizonyítéka az elszakadt magyarság kultúrképességének, mely történelmé-nek folytatását követeli, és küzdelem mindannak megvalósulásá-ért, amit egy életéért és jövõjéért vívódó nép számára a kultúra ki tud követelni.” 1928-ban Szenteleky Kornél Vajdasági Íráscímen szerkeszt majd folyóiratot, amelynek folytatása A Mi Irodalmunk lesz, közben Szenteleky megindítja a Kalangyacímû folyóiratot.
Nem elhanyagolható tény, hogy a kezdeteknél az 1918–1919-es forradalmak leverése után Jugoszláviába emigrált íróké és újság-íróké a vezetõ szerep, akik mozgékonyabb szellemiségükkel az Dr. Bori Imre
irodalmi élet igényét élesztgették. Hazaemigrált nemcsak Csuka Zoltán, Lõrinc Péter (1898–1983), aki Láng Árpád néven is pub-likált, hanem maga a vezérségre predesztinált Szenteleky Kornél is, aki e korszak legjelentõsebb egyénisége. 1893-ban Pécsett született, de már Zomborban járt iskolába, osztálytársa a neves nyelvész, Bárczi Géza volt. Az elsõ világháború idején orvosi dip-lomát szerzett Budapesten, s a Hétállandó munkatársa volt 1917 és 1920 között. Még Pesten jelent meg Kesergõ szerelem címû regénye. Hazaköltözése után orvos Szivácon. Sokat utazik, tüdõ-vészét gyógyítani. Sokirányú munkássága Szivácon bontakozott ki. 1925-ben megjelenteti Úgy fáj az élet címû lírai prózakötetét, 1931-ben pedig az Isola Bella címû regényét. Szerkesztett folyó-iratokat és antológiákat. Tüdõvészben halt meg 1933-ban. Ekkor már az „új élet és az új, tökéletesebb ember” megszületését hir-dette. Szenteleky Kornél mellett Csuka Zoltán és Fekete Lajos neve emelkedik ki, követõi közül pedig Herceg János, Szirmai Károly és Majtényi Mihály. Mind a hárman prózaírók.
Külön irodalmi utat tett meg Csuka Zoltán (1901–1984), aki-nek lírája a húszas években bontakozott ki. Az expresszionista irány híve volt, s utolsó jugoszláviai kötete, a Tûzharang 1933-ban még ennek jegyeit viseli magán. A technika modern vívmá-nyait ünnepelte harsogó, nagylélegzetû szabadversekben. Láto-másos versei alapján Szenteleky Kornél a „látoLáto-másos János jelenéseinek” nevezte ezeket.
Fekete Lajos (1909–1973) a „béklyózott erõk feltámadásának”
az énekese, aki apokaliptikus látomásokat írt zsoltárhangú költe-ményeiben. 1929-ben a hatóságok kiutasították Jugoszláviából, de még itt jelent meg 1930-ban Szent Grimaszcímû versesköny-ve.
Az 1920-as években a líra elsõbbségét jelezte, hogy 1928-ban Csuka Zoltán szerkesztésében Kévecímen költõi antológia jelent meg, akárcsak a szerb költõket bemutató Bazsalikomcímû anto-lógia Szenteleky Kornél és Debreczeni József fordításában.
Ugyanebben az évben Becsén az erdélyi irodalom mintájára He-likont szerveznek, és Szenteleky Kornél szerkesztésében megin-dul a Vajdasági Írás, „a jugoszláviai magyarság egyetlen irodalmi folyóirata”. S új utakat keres Szenteleky Kornél is Barta Lajosnak A vajdasági magyar irodalom
a Nyugatbanmegjelent Magyar gyarmatokcímû tanulmánya nyo-mán 1927-ben. E tanulnyo-mányt kommentálva hasonló címû cikké-ben leszögezte: „A valóság mindenesetre az, hogy minden ma-gyar népdarab önálló szellemi életre van utalva, s ebben az életre kelésben nincs karon fogó szülõje, segítõtársa vagy gyá-molítója, mégis: ennek belátása és tudatos beismerése a jöven-dõ élet elsõ bizonyos és boldog szívverése.” Az év elején a Levél D. J. barátomhoz a „vajdasági irodalom”-ról címû vitacikkében éppen ezt a gondolatot utasítja még vissza. Ehhez hasonló kinyi-latkoztatása lesz majd 1933-ban, amikor a „helyi színek” elméle-tét hirdeti meg az Akácok alattcímû novella-antológiájának beve-zetõjében. Itt a francia Hippolyte Taine elméletére támaszkodik, amikor a szellemet emlegeti, amivel az író közösséget vállal, el-várja, hogy „igazi mát adjon az író”, mert „az igazi írónak élnie kell a mában”, és „bele kell kapaszkodnia az idõ, a talaj, a tények, a társadalmi adottságok pozitívumaiba”, s mert Julien Benda nyomán vallotta, hogy az írástudók a „holnap elhivatott építõi”, ezért nem szabad megtagadni a földet, az idõt, amelyben építe-ni kötelességünk.” Ekkor írja Isola Bella címû regényét.
Farkas Geiza (1874–1942) a vajdasági magyar irodalom egyik legkülönösebb, egyéni sorsú és életmûvet teremtõ alkotója volt.
Életének egy jelentõs részét Bánátban, Eleméren töltötte, ahol birtoka volt, és ahová 1919 után költözött.
Társadalomtudós, a Huszadik Század állandó munkatársa, majd a háború után a budapesti Századunkés Társadalomtudo-mány közölte a társadalmi élettel kapcsolatos elméleti tanulmá-nyait. Fõ társadalomtudományi munkája 1916-ban jelent meg Az emberi csoportok lélektana címen. Az elsõ világháború után vált szépíróvá. Az irodalmi-esztétikai kérdések iránti érdeklõdésének a dokumentuma az 1927-ben Mi tetszik és miért? Egy lélektani esztétika kísérlete címen megjelent könyve. Benne vizsgálta a tetszés feltételeit, az ízlés változásait, a szép fokozatait és az
„esztétikai kultúra” kérdésénél állapodott meg. Nagy jelentõséget tulajdonított a miliõ szerepének, s ezzel Szenteleky Kornélra is hatott. Az Önvádló címû kisregénye után (1932-ben A mi irodal-munkban folytatásokban) írja meg ugyancsak folytatásokban a pozsonyi Magyar Minervába 1933-ban Az életsugarakcímû fan-Dr. Bori Imre
tasztikus regényét. Fõ mûve a Fejnélküli ember címû regénye 1933-ban. Szenteleky Kornél szerint „ilyen nagyszabású pato-pszichológiai felépítésû regényt nemcsak a Vajdaságban nem ír-tak, hanem az egész magyar nyelvterületen sem”. Az író a re-gényben megvilágítja Nagybéti Györgynek a problémáját, mikor lelki elferdülésének történetét elmondja. Az elsõ világháború vé-gén a hõs kirabolt egy gazdag embert, s hogy eltüntesse a nyo-mokat, az ember fejét levágta, testét a Szávába dobta. Becskere-ki fakereskedõként most már boldog lehetne, de a fejnélküli ember képe fel-felmerül éjjel, de nappal is. Közben a vajdasági kisváros élete zajlik, s errõl az író meggyõzõ képest fest.
Az 1930-as években a próza válik jelentõsebbé. Szirmai Kár-oly (1890–1972) látomásos novellái révén kerül a vajdasági ma-gyar próza elsõ vonalába. A Nagy Csönd Vízióiban a világ go-nosz, a sötétség erõi tombolnak, láthatár nélküli minden élet és a köd uralja, az ezeket tartalmazó Ködben címû 1933-ban megje-lent kötete máig is a legjemegje-lentõsebb mûve. Írt realista, a kisvárosi polgár életét ábrázoló novellákat is. Verbászon élt és ott szer-kesztette a Kalangyát 1933 és 1941 között. Majtényi Mihály (1901–1974) írói termése a két háború között két regény és egy kötetnyi elbeszélés. Mocsár címû regényével 1927-ben díjat ka-pott, 1943-ban pedig a Császár csatornájacímen írta meg törté-nelmi regényét a bácskai nagycsatornát megépítõ Kiss József küzdelmes életérõl. A bácskai táj ábrázolója ebben a XVIII. szá-zad végén játszódó regényben is, amelynek költõi értékei kétség-telenek. Helyi színeket találunk az 1930-as években íródott, de csak 1981-ben megjelent Hétfejû sárkány címû regényében is.
Novelláskötete, a Kokain (1929) expresszionista elbeszéléseket tartalmaz. Herceg János (1909–1995) a legmarkánsabb vajdasá-gi prózaíró már a harmincas években is. Tehetségét Szenteleky Kornél ismerte fel Viharban címû kötete írásaiban, s Németh László is a kritikusa volt, ki az írások „biológiai hitelét” méltányol-ta. A költõi próza ihletében írta 1937-ben Tó mellett város címû
„krúdias” regényét, de az 1943-ban megjelent Gyászoló kõmûve-sekcímû novelláskönyve már a realizmus felé tájékozódó, az élet szürke színeit megkedvelõ írót mutatja. 1941–1944 között a Ka-langyaszerkesztõje volt.
A vajdasági magyar irodalom
A költõk közül Gál László és Laták István neve említhetõ. Gál László (1902–1975) politikai költõ volt, aki verses vádbeszédeket írt a gyermekkorát megrontó háborúról és a közelgõ újról az 1939-ben megjelent Gál László verseskönyve címû kötetében.
Laták István (1910–1970) a munkásmozgalom költõje volt, jelen-tõs verseit a háború elõtti osztályharc eseményei ihlették, közü-lük szegényember-versei emelkednek ki az 1937-ben megjelent A kültelek és az Egy élet áradcímû 1939-es kötetében.
Az 1930-as években két folyóirata volt a vajdasági magyar iro-dalomnak: az 1932-ben indított Kalangya és az 1934-ben alapí-tott Híd, amely az ifjúsági mozgalmak folyóirataként indult a szlo-vákiai Sarlós-mozgalom hatása alatt, majd az évtized végén kommunista befolyás alá került, úgyhogy szerkesztõit 1941-ben ki is végezték.
Közvetlenül a második világháború után a szellemi élet már jelt adott magáról. ASzabad Vajdaság,a Magyar Szó címû napi-lap elõdje 1944. december 24-én került ki a nyomdából, a Híd cí-mû folyóirat pedig 1945 õszén jelent meg ismét, míg az elsõ ma-gyar nyelvû könyv a háború után 1947-ben készült el. A legjelentõsebb változások az irodalmi életben a társadalmi körül-mények megváltozása nyomán következtek be. Nem folytathatta munkáját egyetlen író sem ott, ahol a háború idején abbahagyta.
Megváltozott a vajdasági magyarság társadalomképe is: a földre-form, valamint az ipar és kereskedelem államosítása után a ma-gyar nemzetiségû polgárságnak lecsökkentek anyagi lehetõsé-gei. Ugyanakkor a magyar szegényparasztság is földet kapott, s ilyen módon mindmáig õrzi paraszti jellegét, települései pedig fa-lusi vagy kisvárosi vonásait és szerkezetét.
A háború utáni elsõ könyv a Téglák, barázdákcímû 1947-ben megjelent antológia volt, amely a szerkesztõ szándéka szerint ar-ra volt hivatott, hogy az akkor a Szovjetunióból származó szocia-lista realizmus irodalom-felfogásának csináljon szállást, példáz-va, hogy egyedül a társadalmilag hasznosítható irodalomnak van szerepe a társadalomban. Ettõl az irányított irodalom-felfogástól csak az 1950-es évek elején tudott a vajdasági magyar irodalom elszakadni, amikor egy újabb írónemzedék lépett fel. E rövid ide-ig tartó irodalmi korszaknak legjelentõsebb alkotása Debreczeni Dr. Bori Imre
József (1905–1978) Hideg krematóriumcímû, a magyar irodalom szinte egyetlen autentikus táborregénye. Ez a hideg forrósággal megírt riportkönyv Auschwitz borzalmairól beszél szenvedéllyel és fájdalommal. De Debreczeni József érdeme az is, hogy 1949-ben megjelent Tündöklõ tájon címû verseskönyvével jelentõs mértékben hozzájárult a szocialista realista irodalomszemlélet háttérbe szorításához.
Ezekben az években bontakozott ki Thurzó Lajos (1915–1950) halk szavú, a korába nem illõ költészete, Csépe Im-re (1914–1972) õstehetségként a paraszti indulatokat kiéneklõ lí-rája, késõbb pedig prózája, és Urbán János (1921–1993) költõi indulásának is ezek voltak az elsõ évei.
A háború után tovább dolgozott Gál László, akinek versei a ki-ábrándultság énekei, megszólaltatva az öregedés élményeit is, az elmagányosodás, a monologizálás tüneteivel párhuzamosan,
„S amikor még élni lehetne, meghalunk” – hirdette, mind tragiku-sabb életköröket járva be. Összegyûjtött verseinek kötete a Rozsdás esték 1972-ben jelent meg. Majtényi Mihály életmûve az 1950-es években teljesedett ki. Még a Császár csatornája kí-sérti Élõ vízcímû regényében (1951), amelynek történelmi és tár-sadalmi alapja már sokkal szélesebb, mint amazé volt. Már nem maga a csatornaépítõ Kiss József és a csatorna építése áll figyel-me középpontjában, hanem a népek, akik partokon élnek, s már a „sorseposz” gondolata foglalkoztatja, mert Ivo Andriæ regényé-nek, a Híd a Drinánnak a példája is ihleti. Elsõsorban a szociális mozzanatokat élezi ki, érvényre juttat politikai tendenciákat is, amivel idõszerûsítette mûvét és a megírás idejéhez kötötte. Idõ-szelete is nagyobb, hiszen a XIX. század második felének törté-netérõl is szólt. Néhány életszerû freskója maradandó részlete mûvének. 1952-ben írja a megtalált harmónia jegyében Garabon-ciáscímû regényét, és 1955-ben a folytatását Bige Jóska házas-sága címen. A Garabonciás mûfaját tekintve pikareszk regény, miként címe is jelzi, s jellege is, amely epizódfüzér. A laza szer-kezet lehetõvé tette, hogy különösebb megszorítások és megkö-töttségek nélkül kísérje hõse sorsának alakulását. Bige Jóska megtanulja az élet leckéjét, s megtanulja, hogy nem lehet kiválni kispolgári világából. A mû végén Bige Jóska, a megtört nagy lé-A vajdasági magyar irodalom
lek, piciny szivárvány a nagy, trágyás vajdasági táj felett, szomo-rú mosollyal tûnik el a végtelenben a szemünk elõl a háboszomo-rú kitö-résének napjaiban. Közben novelláskötetei jelennek meg, megír-ja A számûzött címû drámáját, és két kötetben megírja emlékezéseit a vajdasági magyar irodalom múltjáról Magunk nyomában (1961) és Szikra és hamu(1963) címen.
Herceg János már 1947-ben jelentkezett novellával, s ezeket három kötetbe gyûjtötte össze. Az 1950-es években regényeket írt: a Szikkadó földeken (1954) címûben a parasztélet háború utáni alakulását rajzolta, az Anna búcsúja(1955) az elsõ, háború utáni évek zavaros és válságos hangulatait rajzolta egy mûvész-lélek sorsának fonalán, 1959-ben pedig Ég és földcímen megír-ta remekmûnek számító kulcsregényét Gerard-nak, a bohócnak édes-bús történetében. Valójában a jugoszláviai magyar iroda-lom allegorikus regénye ez a mûve, amely egyúttal egy mûvész-sors regénye is. Gerard egy szánalmas, vidéki trupp bohóca, s a regényt mozgató összeütközések szatirikus kritikáját adják iro-dalmunk ötvenes évekbeli szellemének és irodalompolitikai lég-körének. Regényeinek erényei nem a kompozícióban, a hõsök festésében vannak, hanem a novellányi részletekben, az atmosz-féra rajzában, a líraian merengõ futamokban. Évtizedekkel ké-sõbb írta az Iketánia(1987) és a Gogoland(1992) címû regénye-it. Az Iketánia antiutópia, a Gogoland pedig az Ég és föld folytatásának is felfogható alkotása Gerard-dal, a fõhõssel. A Mó-dosulások címû regényében pedig gyermekkorát írta meg, és nosztalgiákból szõtte regényét. Írt szociográfiákat is, a Változó vi-lágban (1950) egy nagybirtok életébe pillant, Embersor címen (1977) a bezdáni hajógyárba és Doroszlóra kalauzol vizsgálódá-sai közben. Utazávizsgálódá-sairól „legkedvesebb könyvében,” a Távlatok (1983) címûben számolt be. Vajdasági elkötelezettségének a do-kumentuma a Papírhajó(1953) címû esszékötete, amelyet azu-tán több irodalmi és társadalmi tárgyú tanulmánykötete követ.
Helytörténeti emlékeit a Zomborról szóló Visszanézõ(1989) õrzi.
Erõteljes, mindmáig az irodalmi életben jelenlevõ alkotók szó-laltak meg az 1950-es évek kezdetén. B. Szabó György (1920–1963), az irodalomtörténész, fõiskolai tanár és képzõmû-vész állt a csoport élére, arra ösztönözve, hogy szakítani kell a Dr. Bori Imre
„regionális”, a „provinciális” és a „táji” hagyományokkal az iroda-lomban. A kirobbanó vitákban Sinkó Ervin (1898-1967) vette a fi-atal írókat védelembe, aki noha élete nagyobbik hányadát emig-rációban, távol a Vajdaságtól, Európa nagyvárosaiban élte le, majd Zágráb lesz otthona, amikor 1950-ben a fiatalok védelmé-ben felszólalt, õ lesz animátora tíz év múlva a Symposion, illetve Új Symposion köré csoportosulóknak. Sinkó Ervin versírással kezdte pályafutását 1916-ban, majd a magyar forradalmi mozgal-mak leverése után Bécsben krisztiánus forradalmárként adta ki A fájdalmas Isten címû verseskönyvét, és szerkesztette a Testvér címû folyóiratát. Két évtizeden át regényírás foglalkoztatja, s ezekben örökítette meg elsõsorban forradalmi élményeit, ame-lyek között az Optimisták címû regénye a legjelentõsebb, ame-lyet az 1930-as években írt, de csak 1953–1955 között sikerült magyar nyelven megjelentetnie. Ehhez társult a Tizennégy nap címû regénye, amit ugyancsak az 1930-as években kezdte írni, a háború alatt fejezte be, és 1950-ben jelenteti meg. Az Optimisták-ban Sinkó Ervin szinte elsõként tett kísérletet a magyarországi forradalmak tüzetes s regényes ábrázolására, hiszen hõseinek legtöbbjét is élõ alakokról mintázta, így Kun Béláról, Lukács Györgyrõl, Lengyel Józsefrõl, Révai Józsefrõl, Komját Aladárról, s találkozunk az író és felesége alakjával, õk a központi hõsei en-nek az önéletrajzi elemekkel gazdag regényen-nek. Az 1950-es években a Tájékoztató Irodával folytatott jugoszláviai viták doku-mentumát az Egy regény regénye címen írta meg és adta ki 1961-ben könyv alakjában is, s benne az Optimisták szovjetuni-óbeli kiadása körül szerzett tapasztalatokat elemezte. Tanulmá-nyok sorában fejtegette nézeteit a költészet jellegérõl, és azt val-lotta, hogy a poézis elválaszthatatlan az emberi léttõl.
Irodalomtörténeti munkája Csokonai életmûvecím alatt 1966-ban jelent meg.
Az 1950-es évek elején kibontakozó írók új hangot és új téma-világot hoztak a vajdasági magyar irodalomba. Pap József (1926) ennek az irodalmi körnek legidõsebb, egyben leghosszabb ideig érlelõdõ tagja, bár már az 1940-es évek második felében lépett fel, elsõ kötete, a Réscsak 1963-ban jelent meg, a következõ pe-dig tíz év múltával, 1974-ben Rendhagyó halászáscímen. A ver-A vajdasági magyar irodalom
sei nem a vizsgálódás eredményeit, hanem a ráismerés pillana-tait rögzítik, tehát azt a megfoghatatlant keresi, amit az addig is-meretlennek ismertté válása hoz az ember gondolatvilágába.
Szófukar, töményítõ költõ, felfedezi s kamatoztatja a maga szá-mára a szigorú formát képviselõ haikut, s ilyen verseit Haiku cím-mel kis kötetben 1988-ban jelentette meg. Nagy, már-már döntõ élménye a kert, melynek intim flórája és faunája a meghittséget sugározza, miként a Kert(v)észénekcímû 1996-os kötete is mu-tatja. Összegyûjtött versei Jegycímen 1987-ben jelentek meg.
Nem volt egyenes vonalú Ács Károly (1928) költõi pályája sem. Fellépése idején urbánus mentalitás jellemezte, élményvilá-gát egy jellegzetes városi-polgári kultúra eredményei nyomán alakította ki, amely egész pályáját végigkísérõ szkepszisében csúcsosodott ki. Jelenben élõ, nem emlékezik, hanem elemez, ezért a szabadkai polgáréletnek alig találjuk nyomát verseiben. A szavak foglalkoztatják, mert bár racionalista, fél a szavak mági-kus erejétõl. A „teremni muszáj” kényszerét éppen úgy érzi, ami-kor verset ír, mint a „születés szenvedését”. Formakezelése
Nem volt egyenes vonalú Ács Károly (1928) költõi pályája sem. Fellépése idején urbánus mentalitás jellemezte, élményvilá-gát egy jellegzetes városi-polgári kultúra eredményei nyomán alakította ki, amely egész pályáját végigkísérõ szkepszisében csúcsosodott ki. Jelenben élõ, nem emlékezik, hanem elemez, ezért a szabadkai polgáréletnek alig találjuk nyomát verseiben. A szavak foglalkoztatják, mert bár racionalista, fél a szavak mági-kus erejétõl. A „teremni muszáj” kényszerét éppen úgy érzi, ami-kor verset ír, mint a „születés szenvedését”. Formakezelése