(Vajdasági hagyományos – nem digitalizált könyvtárak)
DR. CSÁKY S. PIROSKA
„A kutatási tevékenység a problémák megoldásának sorozatá-ból áll. A jelenségek közötti kapcsolatokra vonatkozó feltételezé-sek alapján, e jelenségekre vonatkozóan adatokat kell gyûjteni tervszerû, rendezett módon, ezeket kritikusan értelmezni, ele-mezni." (Kutatásmódszertan/ Összeáll. Frick Mária. – Baja, 1994.
– 4 p). A kutatás megvalósítható gyakorlat útján (kísérletek, elemzések), az elmélet és a szakirodalom segítségével.
Nem új a felismerés, hogy a tudomány fejlõdését, pillanatnyi eredményeit csak úgy tudjuk figyelemmel kísérni, ha ismerjük a szakirodalomat, a különbözõ dokumentumokban rejlõ ismerete-ket. Mai világunkban egyetlen kutató sem engedheti meg magá-nak, hogy magánkönyvtárába begyûjtse a számára fontos szak-irodalmat. Ezt a célt hivatottak megoldani közgyûjteményeink, a könyvtárak, a tájékoztató és dokumentációs intézmények. Érvé-nyes ez Vajdaságra is.
Minden ország könyvtári rendszere alapjában megfelel a könyvtárak célkitûzéseinek (beszerzi, hozzáférhetõvé teszi a do-kumentumokat, megõrzi õket és tájékoztató szolgálatot végez), s mégis a feladatok megoldása minden vidéken másként történik.
Ennek több oka van. Ezek az okok részben gazdasági jellegûek, részben szubjektív tényezõktõl függenek. A gazdasági okok a ku-tatás mûhelyének felszereltségében, ellátottságában jutnak kife-jezésre, a szubjektív tényezõk viszont a használók – a potenciá-lis használók érdekeltségétõl, felkészültségétõl, rátermettségétõl függnek. A leendõ vajdasági magyar kutatókat egyetemi képzé-sük során kell felkészíteni az információk megismerésére, azok-nak keresési módjára és felhasználási lehetõségére. Ismerniük Vajdasági marasztaló
kell tehát: mi az információ, hol és hogyan lehet a nyomára buk-kanni és hogyan kell feldolgozni, felhasználni, hogy munkájuk so-rán esetleg új produktumokkal gazdagítsák a tudományos életet.
Az információkat dokumentumok õrzik, s befogadásuk által nem semmisülnek meg, hanem új ismereteket eredményezhetnek. Mi-vel a dokumentumok õrzõi legáltalánosabban még mindig a könyvtárak (még ha már a virtuális könyvtárak világában élünk is), – a vajdasági magyar tudományosságról beszélve nem kerül-hetjük meg, hogy ne szóljunk a kutatás mûhelyeirõl, a vajdasági könyvtárak létérõl, nem létérõl, helyzetérõl. És a problémákról, amelyeknek megismerése lehetõvé teheti, hogy kiküszöböljük õket valamelyest és szembenézzünk a ténnyel: hogyan tovább a XXI. századba?
A vajdasági könyvtárakról beszélve mindenképpen tudni kell azt, hogy csak magyar nyelvû könyvtárakról nem beszélhetünk e vidéken. Az országban érvényben levõ könyvtári tevékenységet rendszabályozó törvény nem nyelvi szempontból csoportosította a könyvtárakat, hanem az IFLA tipológiája alapján. Ennek megfe-lelõen Vajdaságban is vannak népkönyvtárak, iskolakönyvtárak, fõiskolai és egyetemi könyvtárak, szakkönyvtárak, és létezik egy tartományi jellegû központi könyvtárunk – nemzeti könyvtári funk-ciókkal mint pl. a könyvtárak fejlesztése, a központi tájékoztató rendszer kidolgozása, a könyvtári hálózatok munkájának irányí-tása stb. – ez a Szerb Matica könyvtára (hivatalos nevén Bib-lioteka matice srpske). Ezekben a könyvtárakban magyar nyelvû könyveket is találunk.
Minden könyvtár egyaránt, nyelvi hovatartozás nélkül küzd a pénztelenség problémájával. Érdemes volna egyes könyvtártípu-sok jellegzetes munkafeltételét és nehézségeit megismerni külön is. A tudományosság szempontjából az egyetemi könyvtárak és a szakkönyvtárak helyzete képezi érdeklõdésünk tárgyát, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a népkönyvtárakat sem, hiszen azok-nak az állománya is tartalmaz(hat) tudományos és ismeretterjesz-tõ mûveket, amelyeket egyetemistáink és kutatóink is használnak.
Nehéz feladat a statisztikai adatok begyûjtése. A korábbi évek-ben intézményesen megoldott volt az állomány gyarapodásának nyilvántartása, de csak számszerû gyarapodásról szóltak az évi jelentések, amelyeket a Szerb Matica könyvtára gyûjtött be. Az Dr. Csáky S. Piroska
állomány összetételérõl, nyelvi megoszlásáról nem adtak kimuta-tást. 1995 óta a nyilvántartásokat a belgrádi Népkönyvtár (Naro-dna biblioteka) vezeti, ezekhez az adatokhoz nem tudtam hozzá-jutni, egyéni kutatásra nem vállalkoztam ezúttal, bár azt hiszem, ez is feladatunk lesz a késõbbiekben. Csorba Béla elemezte részben a népkönyvtárak állományának összetételét (Vajdaság közkönyvtárai egy felmérés tükrében = Hungarológiai Közlemé-nyek, 1997/4. 129–133 p.) Elemzésének eredményeként megál-lapította, hogy a 44 községi könyvtárból összesen 32-nek van magyar könyvállománya, s hogy a 32 közül öt községben még az ezret sem éri el a magyar könyvek száma. Tanulságos és elgon-dolkodtató az az adat is, hogy a lakosságnak mindössze 8,90 százaléka könyvtártag, az egy lakosra jutó könyv pedig 1,63. A magyar lakosságra vonatkoztatva ez a szám némivel kevesebb:
1,60. A magyar többségû községekben is komoly gondok van-nak. "Az egy fõre jutó magyar könyv mutatószáma Kanizsán 1,20, Szabadkán 1,43, Kishegyesen 1,53, Óbecsén 1,56, Zentán 1,58 Adán 1,67. Az átlagos és átlag alatti összképbõl egyedül To-polya emelkedik ki az egy fõre esõ 2,10 magyar könyvével – amely egészen nyilvánvalóan a nyolcvanas évek átgondolt állo-mánygyarapításának örökségeként tudható be." (i.m. 131 p.) Ezek az adatok 1993-ból valók. Félõ, hogy a helyzet nem sokat változott, legalábbis nem pozitív irányban.
Könyvtárosok is, használók is tudjuk, hogy a meglevõ könyv-állományt a lakosság száma és nyelvi megoszlása alapján kelle-ne arányosan biztosítani minden nyelven, attól függõen, hogy kik laknak a vidéken. (Valamikor a vajdasági könyvtári tevékenység-rõl szóló 1974-es törvény ezt ki is mondta. Azóta sajnos a törvény is megváltozott, s az 1994-es törvény egyetlen szakasza sem utal erre...). Népkönyvtárak esetében gondot kell fordítani a tar-talmi összetételre is, a belsõ arányokra, a gyermek és a felnõtt részleg arányos elosztására, a szépirodalom és a tudományos ismeretterjesztõ mûvek megoszlására. Nagy gondot kellene for-dítani az elavult mûvek törlésére, kiiktatására az állományból. Az utóbbi években ez nagyon idõszerû és fontos, hiszen nem mind-egy, ha azt mondjuk, hogy egy bizonyos helységben a magyar könyvek száma kielégítõ, hogy milyen tárgyúak ezek a könyvek (önigazgatás, marxizmus, stb. avagy klasszikus irodalom, tudo-A kutatás színtere a könyvtár
mányos vagy ismeretterjesztõ mû.). Fontos tehát, hogy tartalmu-kat nézve használhatóak-e, kölcsönözhetõek-e? Sok évvel ez-elõtt (1972-ben) foglalkoztam a népkönyvtárak állományának vizsgálatával, s akkor azt állapítottam meg, hogy közkönyvtáraink állománya nem kielégítõ sem mennyiségileg, sem minõségileg, s javaslatokat is tettem, mit kellene tenni könyvtáraink magyar állo-mányának gyarapításával, felfrissítésével kapcsolatban. Azóta sok minden megváltozott... Talán azért nem vállalkoztam újabb, hasonló felmérésre, mert féltem, hogy nem válaszolnak a kérdé-seimre (nem mernek válaszolni ilyen jellegû kérdõívre), féltem, hogy a válaszok még lesújtóbbak lesznek... Úgy érzem, beszû-kültek a lehetõségek, lanyhult a lelkesedésünk is... Tudom, hogy szükséges lesz elvégezni ezt a munkát, még hozzá hamarosan, kiterjesztve a felmérést más könyvtártípusokra is.
Az egyetemi és szakkönyvtárakban az állomány elemzésekor nem a nyelvi megoszlás a legfontosabb tényezõ, hanem a szín-vonal, a szakszerûség, a minõség. Hiszen leendõ tudósainknál az idegen nyelv ismerete szinte kötelezõ, tehát az idegen nyelvû szakirodalom használata is. Mégsem mellékes, hogy vannak-e magyar nyelvû kézikönyvek, lexikonok, összefoglaló mûvek, bib-liográfiák – ha másért nem: a szakterminológia megismerése vé-gett. Közismert tény, hogy a magyar lexikonirodalom az utóbbi években igen meggazdagodott; csak néhány címet említenék: a Magyar Nagy Lexikon mellett az Új Révai Lexikon, a Larousse enciklopédia kötetei, az Enciklopédia Britannica vagy a Krónika sorozatok: Az emberiség krónikája, A film krónikája stb.) Sajnos minden könyvtár nem vehet meg – pontosabban nem szerezhet be – minden kézikönyvet, de jó lenne legalább azt tudni, melyik lexikon melyik könyvtárban van meg, hol lehet hozzáférni.
A vajdasági népkönyvtárak munkáját segítik a könyvtári háló-zatok. Az említett 44 községben jóval több fiókkönyvtár mûködik, s ezek együttesen képezik a területi hálózatot. Országos viszony-latban valamikor Vajdaság az élen járt az egy lakosra jutó köny-vek számával és a könyköny-vek olvasottsága tekintetében is. Különö-sen Újvidéken, Szabadkán, Zomborban voltak és vannak jól mû-ködõ könyvtári hálózatok. Sajnos Dél-Bánát, s részben Közép-Bánát községeiben, valamint a Szerémségben komoly gondok vannak ezen a téren.
Dr. Csáky S. Piroska
A Szerb Matica könyvtára 1991-ben elkészítette a vajdasági könyvtárak címtárát, amelyben 40 egyetemi és fõiskolai könyvtár adatait találhatjuk meg, valamint 55 speciális – vagyis szakkönyv-tárét. A szakkönyvtárak közé sorolták a levéltárak, múzeumok, színházak, egészségügyi intézetek, gyárak és vállalatok stb.
könyvtárát. S itt ismét feltehetjük a kérdést: van-e együttmûködés ezek között a könyvtárak között, létezik-e egyetemi és szakkönyv-tári hálózat? Miben nyilvánul ez meg a munka hatékonysága, ész-szerûsítése során? Vagy a jobb anyagi feltételek között mûködõ könyvtárak megelégszenek azzal, hogy számukra a Világháló is elérhetõ, s vajmi keveset törõdnek a közelben tengõdõ, rosszabb anyagi feltételek között mûködõ, hasonló feladatú és gyûjtõkörû intézmény kutatóival, használóival? Míg egyes intézményekben az Interneten való szörfözés mindennapi dolog, máshol problémát jelent az állományfeltárásnak a legegyszerûbb eszköze, a hagyo-mányos katalógusok elkészítése, a cédulák gépelése.
A könyvtár állományát rendszeresen kell gyarapítani. Ismerjük a gyarapítás lehetséges módjait, legelterjedtebb a vásárlás, azu-tán az ajándék-, csere- és kötelespéldánnyal történõ gyarapítás.
Az állomány alakítását, a magyar nyelvû szakirodalom beszerzé-sét vásárlással tudnánk tudatosan irányítani. Ám felmerülnek a kérdések. Vásárolni? Honnan? Mibõl? Mit? Kik irányítsák a gya-rapítást? A könyvtárosok, a kutatók vagy az oktatók? Részben nyitott kérdések, nehezen megválaszolhatók. (A gyarapítás többi módja – pl. az ajándék vagy a csere – csak esetleges: tervszerû-en nem irányíthatja a könyvtár, illetve a könyvtáros – tekintetbe véve a könyvtár alapvetõ feladatait). Az utóbbi években baj van a lehetséges beszerezhetõ könyvek mennyiségével. Behozatal nincs, a Vajdaságban megjelent könyvek száma alig haladja meg az évi 100-at (pedig nem is egy kiadó jelenteti meg ezt a mennyi-séget!) S ha minden könyvtár megvenne minden új könyvet, évi gyarapodása akkor is kevés lenne... Szakkönyvtárak esetében nem is szükséges. Akkor hát mi a teendõ? A Magyarországon megjelent szakkönyvek külföldön is elismertek, de a vajdasági magyar fiatalok számára nagy részük elérhetetlen. Voltak ugyan próbálkozások az olvasókörökben szakkönyvek és tankönyvek beszerzésével, de azt hiszem, a megoldás a behozatal intézmé-nyesített formája lenne. Nemcsak az olvasókörök számára, min-A kutatás színtere a könyvtár
den könyvtár típus számára. Népkönyvtárakban az alapvetõ funkciókat tekintetbe véve (oktatás, nevelés, tájékoztatás és szó-rakozás) kellene az állományt tudatosan gyarapítani, alakítani. A szépirodalom mellett, a tudományos ismeretterjesztõ mûvek és a kézikönyvek mellett a gyermekkönyvek is fontosak!
A többi könyvtártípusok közül példaként említem meg, hogy minden egyetemi és szakkönyvtárban ott lenne a helye a ma-gyarországi egyetemi tankönyveknek és a szakkönyveknek. De van-e olyan intézmény, amelyik ezt a könyvellátást lebonyolítaná, vagy személy, aki irányítaná? Szeretném nyomatékosan hang-súlyozni, hogy nemcsak a könyvtáros feladata a szakirodalom megjelenésének és beszerzésének figyelemmel kísérése, ha-nem a kutatók és a szaktanárok feladata is! És ha-nem elég a mû-veket beszerezni, használtatni is kell! Felhívni a figyelmet meglé-tükre, használati lehetõségükre. Erre is volt kísérlet. Talán ered-ményes is volt. Valamikori könyvtáros-tapasztalatom alapján mondom: ezt is meg lehetne és meg is kellene szervezni, de olyan formán, hogy minden rászoruló kutató vagy leendõ kutató számára hozzáférhetõ legyen az információforrás, s mivel korlá-tozott a példányszámuk, a kölcsönzés határidejét ehhez kell mó-dosítani. (Arra gondolok ezúttal, hogy ne legyen egy hallgatónál egy iskolaévig, miközben mások ez alatt az idõ alatt nem tudnak hozzájutni, nem olvashatják).
Könyvtárak szükséges könyvellátásáról nem beszélhetünk az olvasó ismerete nélkül. Az egyetemeken mûködõ kari könyvtá-rakban a használók ismerete nem okozna gondot, amennyiben a könyvtáros és az oktató egyaránt figyelemmel kíséri a szükségle-teket, a könyvek iránti igényt. A népkönyvtárakban, iskolakönyv-tárakban ugyancsak megoldható az olvasók toborzása, igényük, ízlésük alakítása. Nem könnyû, hiszen tudjuk, hogy a mai fiatalok is inkább az attraktív médiumok felé fordulnak. A könyvtárak pe-dig – sajnos – nem elég attraktívak sok helyen. Pepe-dig hát vannak már számítógépek is a könyvtárakban. A gyors tájékoztatás lehe-tõsége adva van, csak élni kell vele. (A Matica könyvtárának adatbázisa elméletileg hozzáférhetõ. A tudományos kutatók és egyetemi hallgatók számára ez különösen hasznos. Azért elmé-letileg, mert a gyakorlatban a helyszínen kell a kutatást végezni.
Az Internet-szám nem funkcionál. Vagy csak néha.) De elég-e az Dr. Csáky S. Piroska
információ dokumentum nélkül? Gyakorlatból tudom, hogy nem.
Hiszen vannak azért még könyvtárlátogatók, akik el is szeretnék olvasni a mûveket. És el is kell, hogy olvassák! S mint már utal-tam rá, ebben igen fontos feladat jut az oktatóknak. Tõlük is függ, hogy tudomást szereznek-e egyes mûvekrõl, tudják-e használni, és fel tudják-e használni a meglelt információkat.
S nem szóltunk még valamirõl, valakikrõl, akiknek a munkája nagyon is fontos. Akiknek nagy szerepük van abban, hogy a ku-tatás mûhelye ne olyan szentély legyen, ahova szorongással lép be a felhasználó, legyen az gyermek, felnõtt, vagy leendõ kutató – hanem egy nyitott könyvtár, amilyent már évek óta szorgalmaz-nak Európa nyugati országaiban és Magyarországon is. Nyitott könyvtár, ahol az információ mindenki számára egyaránt hozáférhetõ, ahol hozzáértõ, szakmai ismeretekkel, pedagógiai és pszcihológiai készségekkel rendelkezõ könyvtárosok igazítják õket el az ismeretek labirintusában.
Mit is kellene tennünk – töprengtem a Magyar Tudomány Nap-ján – nekünk, itt, Vajdaságban? Ha mások is komolyan gondol-ják, hogy a tudományosságot tovább kell, tovább lehet fejleszte-ni szûkebb pátriánkban, kérem, segítsenek igazolfejleszte-ni, vagy cáfolfejleszte-ni indokoltságát hangos töprengésemnek. A magam részérõl fel-adatainkat valahogy így látom a jövõben:
Elsõsorban olvasókat, értõ információ felhasználókat kell ne-velnünk. (Nálunk, a Bölcsészeti Kar Magyar Tanszékén a szakiro-dalmi tájékoztatás elnevezésû tantárgy keretében oktatjuk ezt 2 féléven keresztül.)
Fejleszteni kell a tudományos intézetek könyvtárát, állomá-nyát, összetételét. Megoldani a gyarapítás problémáit – intézmé-nyesített szakkönyvek behozatalával, ügyelve a tartalmi színvo-nalra, a felhasználhatóságra.
Megvalósítani az együttmûködést a szakkönyvtárak között.
Esetleg a hálózatok felújítását (jogi, zenei, mûszaki, mezõgazda-sági, technológiai, orvostudományi szinten). Az állományfeltárás-ban könyvtáraink már 1978 óta a nemzetközi szabvány alapján dolgozzák fel a dokumentumokat (ISBD), csupán a gépesítést, a számítógépes adatfeltárást kellene hatékonyabban megoldani, hiszen egy jelentõs technológiai váltás küszöbén vagyunk. Vagy már nem is a küszöbén?
A kutatás színtere a könyvtár
Sokoldalú és hasznosítható nemzetközi kapcsolatokat kellene kialakítani. (Nemcsak Magyarországgal, de természetesen az anyaországi intézményekkel is.)
Új kihívások jelennek meg a kutatásban, új elvárások vannak a könyvtárakkal szemben is. Nõ az igényszint – gyors és haté-kony tájékoztatás/tájékozódás igény jelenik meg. Nekünk is lé-pést kell tartani majd az új elvárásokkal.
Szükséges a könyvek használatának népszerûsítése más mé-diában is: a rádió, az írott sajtó, a tévé útján. Ez azonban nem csupán tõlünk függ.
Utoljára hagytam, pedig nagyon fontosnak tartom a könyvtá-rosok szakmai képzését, továbbképzését. Nem véletlenszerûen, hanem tudatosan, szervezetten, intézményesen kellene megol-dani.
Eleget lehet-e tenni ennyi igénynek? Bizonyára nehezen.
Semmiképpen sem egy ember feladata a véghezvitel. Vélemé-nyem szerint valamennyiünkre várnak feladatok e téren. Nem-csak egyénekre. Az állam tegye azt, ami a feladata: hozza létre és mûködtesse azokat a szolgáltatásokat, azokat az intézménye-ket (könyvtárakat), amelyeintézménye-ket a szakma megkövetel. Teremtse meg a finanszírozás eszközeit. De mi sem ülhetünk tétlenül. Ah-hoz, hogy együttmûködhessünk az információs világgal, nagyon fontos elõfeltétel a szakmai szolidaritás, és az, hogy gyorsan és hatékonyan tudjunk egymás között is szót érteni, egymásnak se-gíteni. Másként fogalmazva: nagyon fontos az összetartás, a kö-zösségvállalás, az egyéni érdekek félretevése. Csak így tudjuk közös célunkat megvalósítani: olvasókat, fiatal kutatókat nevelni.
S ha ez sikerül, elmondhatjuk: nemcsak voltunk és vagyunk, ha-nem leszünk is...
„Nyelvébõl kiesve, létének céljából is kiesik az ember."
Sütõ András Dr. Csáky S. Piroska