A vízgazdálkodási mérleg adott fejlesztési szinten valamely vízgazdálkodási egység adott tárgyidőszakban hasznosítható vízkészlete, valamint az emberi élet és tevékenység e készletet terhelő vízigényei mennyiségi és minőségi jellemzőinek számbavétele és összemérése valamilyen rendszerben.
A hasznosítható vízkészletet és a vízigényeket a vízgazdálkodási mérleg két karjának nevezik. A vízgazdálkodási mérleg mindkét karja több összetevőt tartalmaz (pl. a hasznosítható vízkészlet, a természetes vízkészletet, a mederben hagyandó vízkészletet, az átvezetésből származó víztöbbletet stb.). Ezek az összetevők a vízgazdálkodási mérleg elemei.
A mérlegnek két oldala van, a mennyiségi és minőségi oldal, és csakis a kettő együttesen alkotja azt teljes értékű vízgazdálkodási mérleget, amely alkalmas a vízkészlet-gazdálkodási döntések megalapozására (Domokos, 1989).
139 Az adott fejlesztési szint rögzítése, mintegy „befagyasztása" azt jelenti, hogy a vízgazdálkodási mérleg csupán meghatározott, az adott szinten ténylegesen meglévő vagy előirányzott vízhasználókkal számol. A fejlesztési szint a múltra és a jelenre vonatkozóan általában adott évhez tartozó állapotot jelent, a jövőre vonatkozóan inkább általánosan megjelölt időtávlathoz tartozó fejlettségi állapotot.
Vízgazdálkodási egységen a Föld felszínének és/vagy kérgének célszerűen elhatárolt darabját értik, amelyre a mérleg készül. Vízgazdálkodási egység lehet: adott vízfolyás-szakasz a partsávval együtt vagy anélkül, adott állóvíz a vízgyűjtőterülettel együtt vagy anélkül, adott vízgyűjtőterület vagy közigazgatási egység, a földkéregnek a felszín körülhatárolt része alatt elhelyezkedő, meghatározott vastagságú darabja. A vízgazdálkodási egységet úgy célszerű megválasztani, hogy az egységen meglévő vagy előirányzott vízhasználók hasonló jellegűek legyenek, az egység legyen vízkészlet-gazdálkodási szempontból minél függetlenebb a szomszédos egységektől (Domokos, 1989).
A tárgyidőszak kellő hosszúságú, több évből álló időszak évei naptárilag azonos részidőszakainak (pl. az augusztus hónapoknak vagy ugyanezen hónap valamelyik dekádjának) az egyesítése, majd helyettesítése az eszmei részidőszakkal. Ha pl. a tárgyidőszak az augusztus, úgy ez nem egy konkrét év konkrét hónapját jelenti, hanem egy hosszabb időszak valamennyi augusztusának elvont értelmű, eszmei hónapját. Erre az absztrakcióra azért van szükség, mert a lefolyás évről évre ingadozik, s ezért a készletet egyetlen év alapján nem lehet kellő reprezentativitással jellemezni.
A vízgazdálkodási mérleg általános meghatározásában szereplő „valamilyen rendszerben"
kifejezés arra utal, hogy adott vízgazdálkodási egység vízkészletét és vízigényeit adott tárgyidőszakban jellemző adatokból elvileg különböző módokon is szerkeszthetők a vízkészlet-gazdálkodási döntések megalapozására alkalmas mérlegek (Domokos, 1989).
A vízkészlet-gazdálkodás magyarországi gyakorlatában az ún. összesítő vízgazdálkodási mérlegek használata terjedt el. Az összesítés azt jelenti, hogy a mérleg valamennyi elemét a vízgazdálkodási egységen belül elemenként egyetlen eredőben összegzik. Például, ha a vízgazdálkodási egységben több helyen jelentkezik lakossági vízigény, azt a valamennyi helyen egyenként jelentkező vízigények összegzett értékével váltják ki. A vízkészlet elemenkénti eredőinek algebrai összege a vízgazdálkodási egység hasznosítható vízkészletét [K(t)], a vízigények elemenkénti eredőinek algebrai összege a hasznosítható vízkészletet terhelő (össz)vízigényt [I(t)] adja meg. Ezek a tárgyidőszakot tekintve időfüggők.
140 A hasznosítható vízkészlet és az (össz)vízigény összemérése - a mérlegelés - a vízgazdálkodási mérleg készítésének lényege. Az összemérés, a mérlegelés eredményét a vízmérleg-mutatók fejezik ki. Két alapvető mutató használata terjedt el (Dávid, 1989). A
)
alakú mutató a hasznosítható vízkészlet és az ezt terhelő vízigény különbözetét számítja.
Ha a B> 0, a vízigények maradéktalanul kielégíthetők a vízgazdálkodási egység egészét
A vízgazdálkodási mérleget a vízmérleg-mutatók alapján minősítik. Aktív a vízmérleg, ha B > 0 vagy e < 0,85, passzív, ha B < 0 vagy e > 1,10, míg 0,85 < e <1,10 tartományban a vízmérleg egyensúlyi. A vízmérleg egyensúlyi tartománya 0,85 és 1,10 határértékeinek felvétele tapasztalatokon alapuló, önkényes felvétel (Domokos, 1989).
A vízkészlet és a vízigényelemeket adott vízgazdálkodási egységre összesítő víz-gazdálkodási mérleg mutatói csak az adott vízvíz-gazdálkodási egység egészének vízmérlegét minősítik. Nem minősítik azonban a vízgazdálkodási egységen belüli kisebb részegységeket.
A vízgazdálkodási egységen belül egyes részegységek vízmérlege passzív lehet akkor is, ha a vízgazdálkodási egység egészének a vízmérlege aktív és a vízgazdálkodási egységben szabad vízkészlet van.
Ezen a problémán részben segít az összesítő vízgazdálkodási mérlegnek egy típusa, a vízgazdálkodási hossz-szelvény. A vízgazdálkodási hossz-szelvény a vízfolyás valamennyi szelvényéhez - gyakorlatilag csupán választott szelvényeihez - tartozó vízgyűjtőre, mint vízgazdálkodási egységre készített összesítő vízgazdálkodási mérlegek sorozata. A vízgazdálkodási hossz-szelvény a mérleg két karját külön-külön ábrázolja. A hasznosítható
141 készlet természetes vízkészleteleme a vízfolyás hosszmentén változó értékadó vízhozama, amit a hidrológiai hossz-szelvény szerkesztésekor állítható elő.
A vízgazdálkodási hossz-szelvény jó áttekintést ad a vízfolyás és a vízgyűjtő vízkészlet-gazdálkodási adottságairól és ezért a vízgyűjtőn folyó operatív vízkészlet-vízkészlet-gazdálkodási tevékenység (vízhasználatok telepítése vagy megszüntetése, a vízhasználati fejlesztések megalapozása, a szükséges vízkészlet-gazdálkodási beavatkozások tervezése stb.) szempontjából nélkülözhetetlen eszköz (Szalai, 1984).
A vízgazdálkodási mérleg készítésének célja annak eldöntése, hogy valamely térségben (vízgazdálkodási egységben) az emberi tevékenység meghatározott fejlődési szintjére előrejelzett vízigények kielégíthetők-e a természetes hasznosítható vagy a már korábban megtett vízkészlet-gazdálkodási intézkedésekkel megnövelt természetes hasznosítható vízkészletekből. Ha a válasz nemleges, meg kell határozni azokat az intézkedéseket, amelyek révén a vízmérleg az újabb fejlődési szinten is egyensúlyban tartható (Domokos, 1989).
A vízmérleg egyensúlya alapvetően a vízigények csökkentésével, a vízkészletek növelésével vagy ezekkel együttesen teremthető meg. A vízkészlet-gazdálkodás általában előbb a hasznosítható vízkészletek növelésével, a lefolyás szabályozással él, és csupán akkor, amikor ennek lehetőségei csökkennek, tér át a vízigényt csökkentő, ún. vízigényszabályozásra (Szesztay, 1976).
A lefolyást időben tározással szabályozzuk, amikor a vízfolyáson létesített tározó a vízbő időszakban lefolyó vizeket összegyűjti a vízhiányos időszakban való hasznosítás céljából. A lefolyás térbeli szabályozása a víz átvezetése egyik vízgyűjtőből vagy vízfolyásból a másikba, esetenként az egyik vízkészlettípusból egy másikba. A lefolyás szabályozása műszaki létesítmények építését igényli. Ezek a vízkészlet-gazdálkodási célú létesítmények megváltoztatják mindenekelőtt a vízfolyás vízjárását, de esetenként a környező terület felszín alatti vizeinek vízjárását is. Hatással lehetnek a különböző természeti-környezeti elemekre. A lehetséges negatív hatások megfelelő intézkedésekkel, kiegészítő létesítményekkel megelőzhetők vagy minimálisra, a fenntartható környezeti állapot követelményeit kielégítő mértékűre csökkenthetők.
A vízigény-szabályozás igen sokrétű. Legelső és sok esetben igen eredményes módja a vízpazarlás megszüntetése vagy csökkentése, víztakarékos, esetleg vizet nem használó, ún.
száraz technológiák bevezetése, amire nagymértékben ösztönző lehet a fogyasztás mértékétől is függő vízdíj kivetése. Csökkenthető a vízhasználat - a vízkészleteket ténylegesen terhelő
142 frissvízigény - az ismételt vagy többszöri vízhasználattal, ami esetenként az egyszeri használatot követően kibocsátott víz minőségének javítását igényelheti (Dávid, 1989).
A vízgazdálkodási mérlegek és a mérlegekből kikövetkezetett vízkészlet-gazdálkodási döntések fontos szerepet játszanak az ország vízgazdálkodásának fejlesztésében. A fejlesztések alternatív lehetőségeinek és feltételeinek feltárására készültek az országos vízgazdálkodási kerettervek.