Mindezekből következnek azok a feladatok, amelyek a vízgazdálkodás mindenkori funkcióit megszabják a vízzel kapcsolatos társadalmi igények kielégítése érdekében, a társadalmilag mindenkor elvárható és indokolt szinten. Ezek a fő feladatkörök a következőkben foglalhatók össze:
- a víz kitermelése és rendelkezésre bocsátása mind a lakosság, mind az ipar, mind pedig a mezőgazdaság számára,
- a vízkészletekkel való racionális és hosszú távú gazdálkodás kialakítása, meg-szervezése,
- a kitermelt víz legjobb hatásfokú felhasználásának, illetve újrahasznosításának segítése,
- a használt vizek összegyűjtése, kezelése, károkozás mentes visszavezetése a természetes vízkörforgásba,
- a természetes vizek mennyiségének és minőségének védelme a más ágazatokból származó szennyezésekkel szemben,
- a speciális vízi ökoszisztémák és vízi élőhelyek védelme és fönntartása,
- a vizek mennyiségi és minőségi kártételei ellen való védekezés és megelőzés megszervezése,
- a vizek lefolyásának szabályozása, a folyómedrek karbantartása, - a vízi utak hajózásra való alkalmassá tétele és azok fönntartása, - a vizek tározása,
- a vízienergia-nyerés és -kihasználás lehetőségeinek megteremtése, és mindezek érdekében különféle műszaki létesítmények építése és fönntartása.
Ezeknek a feladatköröknek a végrehajtása természetesen számos konkrét, de térben és időben eltérő igénnyel és súllyal jelentkező, így eltérő módszerekkel megoldható vízgazdálkodási feladatot ró az emberre, illetve a társadalomra. S ezzel el is érkeztünk a víz társadalmi., gazdasági szerepéhez, ami éppúgy nem elhanyagolható mint az élettani szerep.
Amint azt dr. Szesztay Károly, nemzetközileg is ismert és elismert hidrológusunk megállapítja, „a víz a természetben és a társadalomban is a hatásközvetítés, az egységformálás és a rendszerátalakítás közege. A természetben mindhárom szerepkör teljes mértékben és egymással igen pontosan összehangolva érvényesül. A társadalomban ez ideig a víznek csak a
110 hatásközvetítő szerepe vált ismert tényezővé és tapasztalati ténnyé. Az egységformálást és a rendszeralkotást a társadalmi és a gazdasági életben a víztől és a természeti környezettől meglehetősen távoli tényezők és indítékok, a mai modem ipari társadalmakban és a világgazdaságban elsősorban a piacmechanizimusnak a gazdasági és pénzügyi hatalomnak a megszerzésére és folytonos fokozására sarkalló erővonalai irányítják" (Vízügyi Közlemények, 1995, 1.). Szesztay rámutat arra az ellentmondásra, illetve különbségre is, ami a természetes táj fejlődésre jellemző és a piacgazdasági mechanizmussal szabályozott társadalmi fejlődésben megnyilvánuló stratégiák között fönnáll. Arra a kérdésre, hogy vannak-e a természetes tájak fejlődésének olyan általános rendszeralkotási és folyamatirányítási irányzatai (stratégiái), amelyek párhuzamba állíthatók a piacmechanizmus által kialakított gazdasági rendszer sajátos vonásaival, és hogy lehet-e az összehasonlító párhuzamok és elemzések alapján irányelveket és támpontokat találni a társadalmi- gazdasági fejlődés jövőbeli kilátásai és feltételei tekintetében, az általa összeállított táblázat (5. táblázat) segítségével próbál választ keresni. Ez a táblázat egyrészt általánosságban, másrészt a növénytermesztésre irányulóan hasonlítja össze az ökológiai és a művi rendszereket.
Anélkül, hogy a részletek elemzésébe itt most belemehetnénk, az gyors áttekintés után is megállapítható, hogy lényeges különbségek adódnak a természeti és az ipari termelési rendszerek jellemzői között. A legsarkalatosabb differenciák éppen a rendszer alakítási és a folyamatirányítási tevékenység kapcsolatából fakadnak. A természeti rendszerekben ez a kapcsolat mindig szerves, kölcsönös és aktív, ezzel szemben a piaci indítékokhoz igazodó termelési, szolgáltatási és fogyasztási rendszerekben a tevékenység rendszerét maga a tevékenység érdemben nem módosítja, vagyis a rendszeralakítás és a -használat kapcsolata passzív.
Az 5. táblázat második sora az ökológiai és a művi rendszerek szerkezetében és működésében megnyilvánuló szemléletbeli és elvi különbségekre próbál rámutatni. A bolygónk életterének és élővilágának kölcsönhatásaiból születő ökológiai rendszerek holisztikus szerkezetűek, vagyis integráltak, többcélúak és többeszközűek, működésükre, dinamikájukra pedig a nemlineáris folyamatok a jellemzőek. Ettől gyökeresen különböznek az elsődlegesen a piaci mechanizmus által formált művi rendszerek, amelyek szerkezetükben többnyire automatizáltak, működési elvüket tekintve pedig lineárisak, vagy legalábbis szakaszonként linearizáltak.
111 A tájökológiai rendszerek úgyszólván minden lényegi tényezője és mozzanata olyan egymásra épülő hierarchikus kapcsolatot alkot, amelyik a közös végső célt, az életfolyamatok sokféleségének kibontakozását és önfenntartó, illetve a külső stresszhatásokkal szembeni ellenálló képességük (dinamikus stabilitásuk) növelését valósítja meg. Ezzel szemben a piaci mechanizmus által irányított, a műszaki tudományos kutatás eredményeire épülő művi rendszerek (pl. a növénytermesztési, a közlekedési, a vízellátási, a hulladékelhelyezési stb.
rendszerek) lényegileg és szükségszerűen elkülönülésre és öncélúságra törekednek. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a művi rendszerek szerkezete mindig azt feltételezi, hogy az adott rendszer, illetve alrendszer a saját célját vagy céljait a tervezéskor megállapított saját eszközeivel a többi rendszer (alrendszer) céljától és eszközeitől teljesen függetlenül képes teljesíteni, és működése csakis ily módon lehet hatékony, illetve gazdaságos.
5. táblázat. A természetes táj fejlődésben és a piacmechanizmussal szabályozott társadalmi fejlődésben megnyilvánuló főbb stratégiai és technológiai irányzatok
Megnevezés Természetes táj fejlődés Piacmechanizmussal szabályozott Általános irányzatok
A rendszeralakítás és a
folya-matszabályozás kapcsolata aktív passzív
A rendszerek szerkezetét és
dinamikáját meghatározó elvi alapok holisztikus és nem lineáris atomisztikus és lineáris Földrajzi eloszlás folyamatos és helyspecifikus csomópontokba sűrűsödő és
homogenizált Fejlődési dinamika a sokféleség és az ellenállóképesség
növelése pénzfelhalmozás és bővített újratermelés Szerkezeti változások üteme évezred és hosszabb évtized és rövidebb
Anyagmérleg körforgás nyílt lánc, többnyire sok
hulladékkal
Energiabázis megújuló készletek többnyire nem megújuló
(fosszilis) készletek A növénytermesztési rendszerek sajátos irányzatai
Növényállományok szerkezete összehangolódott sokféleség izolált monokultúrák Növényállomány-változás jellemző
időszaka évezred és hosszabb év és rövidebb
A növényállomány kapcsolódása
a hatások lehető korlátozása külső energiák felhasználásával
növényápolással, Energiabázis napsugárzás és átalakult formái többnyire külső (fosszilis) energia Forrás: Szesztay, 1995
112 Ezek az összehasonlítások Szesztay szerint természetesen nem a piaci mechanizmus múltbeli és mai sikereit, vagy jövőbeli nélkülözhetetlenül fontos szerepét kívánják vitatni, hanem csak a piaci mechanizmus, mint társadalmi és politikai intézmény kizárólagosságát, már-már az emberi és a közösségi élet minden mozzanatát a maga képére és hasonlatosságára formáló egyeduralmát kérdőjelezik meg, azzal a céllal, hogy a fejlődés gazdasági, szociális, kulturális és környezeti összetevője egyenrangúan és egymást támogatva érvényesülhessen.
Az ebből levonható következtetés legfontosabb felismerésének annak kell(ene) lennie, hogy a piaci mechanizmus által szabályozott rendszerekben is követnünk kell(ene) a természetes rendszerek komplex, egymásra utalt szerkezetét és működését, ezekbe is be kell(ene) illesztenünk az ökológiai rendszerektől ellesett holisztikus felépítést és működést.
A fenntartható, jövőbe tekintő, tartós megoldásként ennek a szemléletnek kell(ene) érvényesülnie a hazai vízgazdálkodásban, s a többi közt elsősorban a területhasználati és növénytermesztési politika síkján is. A kialakult egyoldalú gyakorlat eredményeképpen a jelenlegi struktúrában az éves és évelő növények, a szántóföldi és a rét- legelő területek, valamint a különböző erdőállományok és a szabad vízfelületek párolgásának a talaj- és a tájfejlődésre gyakorolt hatásaiban igen nagy különbségek vannak.
Szesztay Károly (1991) szerint a különféle növények és a területhasználatok megfelelő arányú és területi elrendezésű együttesét a jövőben a térszíni vízháztartás kívánatos irányzatú vízháztartás-szabályozásának, és ezen keresztül a művi jelleg és az energiaigény csökkentésének hatékony eszközévé lehet(ne) tenni.
A víz szerepe így válik összekötő kapoccsá nemcsak a természeti erőforrásrendszer egyes alrendszerei között, hanem a természetes tájfejlődés és a társadalmi, gazdasági fejlődés alapvetően eltérő folyamatai között is.
Nekünk pedig az a dolgunk, hogy ennek a felismert integráló hatásnak az érvényesülését előmozdítsuk, a kétféle szerveződés közötti ellentéteket a lehetőségek szerint csökkentsük, és a művi elemek közé minél több olyan elemet és folyamatot illesszünk, amelyek a természetes tájfejlődésre és az ökológiai rendszerekre jellemzőek.
113