A város: túlingerlő, egészségtelen és a természet antitézise?

Granasztói Pál (1974) fentebb említett tanulmányában a városi környezet pszichológiai megközelítésének lehetőségeiről és szükségességeiről írt. A 70-es években világszerte ráirányult a figyelem a nagyvárosok gondjaira. A városi „problémák puszta sora is kételyeket ébreszt: vajon a város megoldhat-e valaha is olyan problémákat, mint a közigazgatás állandó anyagi deficitje, a közszolgáltatások alacsony színvonala [...], a nem kevésbé elégtelen, önmagát megfojtó tömegközlekedés, a fajgyűlölet problémája, a bűnözés és a rossz közbiztonság, melynek anyagi vonatkozásai felmérhetetlenek, lélektani hatása viszont nyilvánvaló” (Oudin, 1980. 7). Oudin szerint a 70-es években lezajlott a fiatal urbanisták körében egy „tudatosodási folyamat”: „új megvilágításban kezdik látni a városlakó pszichológiai problémáit, közelebb kerülnek a realitáshoz és az ember öntudatlanul támasztott igényeihez” (Oudin, 1980. 34), vagyis felébredt az igény – a gazdasági, politikai és egyéb gondok feltárása mellett – a várossal kapcsolatos pszichológiai problémák megértésére és megoldására is (vö. Krupat, 1985).

100 – Bauhaus: 1919–33. között Németországban működő építészeti és művészeti iskola, a 20. század elejének kiemel-kedő intézménye, egyúttal hosszú időre meghatározó művészeti–szellemi program. Alapítója Walter Gropius, aki a művészetek, az ipar és a technika között elveszett egység újrateremtését tűzte ki célul (Sólymos, 2010). A Bauhausban átgondolt, célzott oktatási elvekkel, pedagógiai programmal dolgoztak (Iványi, 1999), a forma, az anyag és a funkció, a rendeltetés összefüggéseinek feltárása céljából, szándék szerint érzékenyen reagálva a társadalom igényeire.

– CIAM: Congres Internationaux d’Architecture Moderne, azaz a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa, 1928–59. között a modern építészet nagy hatást kifejtő nemzetközi szervezete. Egyik vezető alakja Le Corbusier volt – a városépítészettel kapcsolatos gondolatait lásd pl. Le Corbusier (1965/1979).

101 Ekler (2005. 41) egyenesen a pszichiátriát (és a szociológiát) kívánja beemelni a városépítészetbe: „Hogyan élt a 20. században a városi ember? Hogyan élt 100 éve és hogyan él ma? Ez volna az a határterület, ahol a pszichiátriának és a (nem létező) építészettudománynak meg a szociológiának össze kéne vetnie, amit tud. Vajon a 100 évvel ezelőtti ember élete volt-e a normális, és vajon ad-e viszonyítási alapot a ma élő ember életéhez?”

57

A városokat sokáig egészségtelen¹⁰² és veszélyes¹⁰³ helyekként tartották számon (Webb, 1984), amelyek különösen nagy megküzdési kihívást jelentenek, többek között a nagyfokú zsúfoltság¹⁰⁴ miatt (Milgram, 1970/1980). A városról a környezetpszichológiai vizsgálatok (is) kimutatták, hogy számos vonatkozásban stresszforrás (vö. Dúll, 2014a; Brózik & Dúll, 2015): a már említett zsúfoltság és nehezített térhasználat mellett például az épített környezet túlsúlya miatt jelentkező nagyon magas környezeti töltés¹⁰⁵ (environmental load, Mehrabian & Russell, 1973, 1974) nagyon igénybe veszi a tudatos, akaratlagos figyelmet (Laumann, Gärling, & Stormark, 2003) és az önkén-telen információfeldolgozást egyaránt. A városban magas az arousalszint:¹⁰⁶ ezért a városi ember az utcán siet akkor is, ha nincs időkényszerben (Sadalla, Sheets, & McCreath, 1990), kevés szem-kontaktust tart és nem figyel a többiekre, vagyis számos pszichológiai folyamatot mozgósít a túlingerlés elkerülésére. Ha átengedné magát a városi környezet ingeráradatának, kimerülne, ami – ha bekövetkezik – gyakran társul agresszióval (Kuo & Sullivan, 2001). Az ember a kutatási eredmények szerint városi környezetben általában kevéssé támaszkodhat természetes alkalmazkodási mechanizmusaira, akár jó (Harwood, 2007), akár rossz minőségű (Siddiqui &

Pandey, 2003) lakókörnyezetben él, és nehezen viseli mind a rövid távú (pl. ideiglenes közlekedésmódosítások, Fujii, Gärling, & Kitamura, 2001), mind az építkezésekből, átalakításokból (Vandermoere, 2006) származó hosszabb távú változások okozta megterhelést, és még sorolhatnám (lásd Dúll, 2012a, 2014b).

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association, APA) 1993-ban arra mozgósította pszichológusokat, hogy intenzíven alkalmazzák a pszichológiai szaktudást a város élettel kapcsolatban (Marsella, Wandersman, & Cantor, 1998). Az APA három feladatot jelölt meg: (1) a lélektan tudásanyagára és eszközeire alapozva meg kell érteni, hogy mit jelent a városi problematika, (2) fel kell tárni és segíteni kell az egyéni és a társas fejlődést támogató városi

102 Susan Sontag (1978/1983. 83) szerint ez a kollektív metaforák szintjén is megnyilvánul. Így lehet például a rákbetegség a város (mint a természet antitézise) metaforája: „a rák a megtámadott élő környezet lázadásának jele: a Természet bosszút áll a technokrata világon”.

103 Ezzel szemben a városutópiák (lásd pl. Meyerson, 1961/1979; Howard, 1965/1979; Lippai & Dúll, 2003) azokat az ideális városokat írják le, amelyekben „az élet olyan, mint egy tündérmese […], [jellemző a] szabályszerűség a térben, és a kicsattanó életkedv mint alapvető kedélyállapot” (Lefebvre, 1972/1999. 41 – beszúrás DA). A városutópiák (környezetpszichológiai elemzésüket lásd Lippai & Dúll, 2003) és a „csinált városok” (Szirmai, 1988) arra a normatív elképzelésre alapoznak, hogy a jó város és a jó környék jó életet hoz. Ennek megvalósításához az építészek kezdettől igyekeztek megérteni az emberi viselkedést, a 20. század elejétől kezdve még biológiai–ökológiai értelemben is (Szelényi, 1973b; Csanádi & Ladányi, 1992). A szociológiai ismeretekre eleinte kevéssé támaszkodtak, a pszichológiára pedig – a 70-es évekig – egyáltalán nem (Lang, 1991).

104 A zsúfoltság pszichológiai élmény/mutató. Nincs egyértelműen leírható összefüggés az alaphelyzet, a sűrűség (denzitás: létszám és alapterület aránya) között. A sűrűség számolható arány a terület és az azt használó emberek létszáma között. A zsúfoltság annak élménye, hogy az adott teret pszichológiai értelemben túl sokan használják (vö.

Stokols, 1972).

105 A környezeti töltés (environmental load, Mehrabian & Russell, 1973, 1974) a terek szociofizikai szenzoros jellemzőit írja le 3 dimenzió mentén: (1) intenzitás: a szenzoros információ abszolút erőssége, pl. dB-ben mérve, (2) újdonság: az inger ismeretlensége, „kognitív arousal/izgalom”, (3) összetettség: a megértéshez szükséges kognitív erőfeszítés mértéke. Az elmélet és a gyakorlati tapasztalat szerint minden környezet jelent környezeti töltést.

106 „A különböző környezeteket pszichológiai szempontból úgy is vizsgálhatjuk, hogy mennyi ingert nyújtanak, hogyan befolyásolják az arousalszintet (Dúll, 2009a; Varga & Osvát, 2013). Az ember éberségét, figyelmi kapacitását az arousal, vagyis az idegrendszeri háttéraktivitás szintje befolyásolja. Nagyon egyszerűen, ha az arousal szintje alacsony, akkor unalmat él át az ember (esetleg el is alszik). Ha az arousalszint túl magas, akkor viszont feszült, ideges lesz. Ezekben az esetekben nehéz összpontosítani, a figyelmi kapacitás alacsony. Ha viszont az arousal szintje optimális (és ez az optimális szint mindenkinél más és más), akkor a figyelmi kapacitás maximális. Az arousal szintjét nagyban befolyásolják a környezetből származó ingerek. Ugyanis az érzékszervekből érkező idegi ingerület egy része nem az érzékleti modalitáshoz specifikusan kapcsolódó agyi területhez jut el, hanem arousalként ›hasznosul‹ úgy, hogy mintegy előhangolja, felkészíti az agykérget a külvilági ingerek befogadására (Dúll, Urbán, & Demetrovics, 2004)” (Brózik & Dúll, 2015. 37; lásd még Urbán & Dúll, 2008).

58

folyamatokat. Külön figyelmet kell fordítani az olyan városi csoportokra, mint a nők (Chant, 2013), gyerekek (Lim & Barton, 2010), idősek (Kweon, Sullivan, & Wiley, 1998), általában véve a kulturális közösségek (Zube, 1985), migránsok (Qian, Zhu, & Liu, 2011), kisebbségek és a hátrányos helyzetű csoportok (Loo, 1986; Siddiqui & Pandey, 2003), például a hajléktalanok (Larsen, Poortinga, & Hurdle, 2005; Dúll, 2014a, 2015b, 2015c). A nagyvárosi környezet problémái és a globális problémák rávilágítottak, hogy a biológiai egészség faktorai (napfény, megfelelő levegőminőség, tájolás stb.) és környezeti–kulturális tényezők mellett az épített környezetnek a (3) szellemi egészség feltételeit is biztosítani kell (vö. Meggyesi, 2004).

A MENTÁLIS EGÉSZSÉGET BEFOLYÁSOLÓ VÁROSI TÉNYEZŐK

környezeti problémák

levegőszennyeződés populációs sűrűség zajszennyeződés közlekedési nehézségek mérgek (CO stb.) balesetek

vizuális szennyezés (túl)telítődés túlzott ingerlés visszahúzódás

szociológiai, gazdasági problémák

bűnözés, erőszak szegénység

bandák munkanélküliség

vidékről városba áramlás alternatív gazdaság lakásproblémák iparosodás

zsúfoltság modernizáció

marginalizáció közösség hiánya szegmentalizáció gazdasági fejlődés

pszichoszociális problémák

társas struktúra társas mozgás

hajléktalanság kulturális dezintegráció életkomplexitás kulturális zavar/konfliktus család szétesése, válás szekularizáció

gyors szociális változások társas stressz akkulturáció, asszimiláció migráció pszichológiai problémák

életminőség gyökértelenség

koherenciaérzék félelem, szorongás hatalom(hiány) identitás

marginalitás, elidegenedés izoláció, magány

táblázat A mentális egészséget befolyásoló városi tényezők (Marsella, 1998. 627)

A városi környezet összetett problémáinak (1. táblázat) az American Psychologist folyóirat 1998-ban egy teljes tematikus számot szentelt, és arra buzdította a pszichológusokat, hogy kompetenciáikat mozgósítsák ezeknek a komplex helyzeteknek a megoldásában.

A város, mint a vidék/természeti környezet antitézise? Környezetpreferencia és agyi folyamatok

A korai kutatások eredményeként gyakorlatilag elfogadottá vált a falu, illetve a vidék (utóbbi, mint természeti környezet) és a város (épített környezet) szembeállítása, illetve egy kontinuum két végeként való felfogása (Williams & Knopf, 1985; Ulrich, Simons, Losito, Fiorito, Miles, &

Zelson, 1991). Wilson (1984) sokat idézett biofília–hipotézise szerint az embereknek evolúciós késztetésük van arra, hogy figyeljenek az élőkre és orientálódjanak az életszerű folyamatokra (Kals, Schumacher, & Montada, 1999). Emiatt a természettel összetartozónak érezzük magunkat (connectedness to nature, Mayer & McPherson, 2004; Dutcher, Finley, Luloff, & Buttolph Johnson, 2007; Dúll, 2010a; Zelenski & Nisbet, 2014). Preferenciavizsgálatok (pl. Ulrich, 1983; Wohlwill, 1984; Kaplan, 1987b; Kaplan & Kaplan, 1989; Herzog, Herbert, Kaplan, & Crooks, 2000) igazolták, hogy az emberek mind tényleges környezethasználat esetén (Ryan, 2005), mind egyszerű vizuális ingerek (fotók) nézegetése közben jellemzően előnyben részesítik a természetes

59

tájakat az épített környezetekkel szemben. Ha embereknek (kiegyenlített információtartalmú) fényképeket mutattak városi és vidéki természeti tájakról, akkor a képek nézegetése közben a természetes elemek látványára megnőtt az agyi alfa-aktivitás, a személyek pozitívabb érzelmi állapotba kerültek, és tartósabban voltak képesek figyelni ezeket a képeket (Ulrich, 1981).

A természeti környezet egyetemes preferenciáját gyakran értelmezzük pszichoevolúciós keretben:

az evolúciós pszichológusok szerint kognitív modulokkal (perceptuális és fogalmi tudások) rendelkezünk a természeti entitásokról (Pinker, 1997/2002). Ezek a kognitív eszközök a túléléssel (kihívások, lehetőségek – pl. ennivaló találása) vannak kapcsolatban. Környezetpszichológiai szempontból relevánsabb (és számos kísérletben empirikusan igazolt vö. Kaplan, 1987b,¹⁰⁷ így kevésbé spekulatív, mint a modularitásnézet) a környezetpreferencia elmélet (Kaplan, 1982, 1987a, 1987b, 1995; Kaplan & Kaplan, 1989), amely szerint a természetes helyek ingerei általában mind komplexitás, mind változatosság (kollatív változók¹⁰⁸ – lásd Berlyne, 1960, 1965/1983, 1971/1994, 1972/1983, 1974) tekintetében az optimális, közepes arousalkiváltó és -fenntartó tartományba esnek (kivéve természetesen az ingerlés monotonitása szempontjából szélsőséges tájakat, pl. sarkvidék, sivatag). Ezzel szemben az épített, városias környezet ingerminőség tekintetében többnyire túlzottan összetett, ám az ingerek változatossága jóval kisebb (vö. Lang, 1991) – így a városi épített környezet által kiváltott arousal – a természeti környezet által kiváltott aktivitásszinttel szemben – nem esik az optimális tartományba (Kaplan, 1987b). Wohlwill (1983) és mások (Kaplan, 1987a, 1995; Kaplan & Kaplan, 1989) elemzései nyomán Kaplan rendszerbe, egy preferenciamátrixba foglalta a természetes helyek jelentésének dimenzióit¹⁰⁹ (2. táblázat), a tájkedvelés bejósló változóit (landscape preference predictors).

2. táblázat A tájpreferencia bejósló változói (Kaplan, 1987a. 12)

A preferált tájakkal kapcsolatban az elmélet szerint két pozitív, megközelítő attitűd léphet fel (Kaplan, 1988): a megértés (understanding) vagy a feltárás (exploration). Ezek az attitűdök négy strukturális tájtulajdonsággal vannak kapcsolatban, amelyek mindegyike kedvező esztétikai értékeléssel és pozitív tájválasztással jár. A tájtulajdonságok vagy jelen vannak az észlelés számára, tehát azonnal elérhetőek, vagy a környezet jellemzői ígérik, kínálják ezeket további feltárás után. A megértést lehetővé teszi a koherencia (coherence: olyan tulajdonságok, amelyek

107 Ugyanakkor Stamps (2004) 61 kísérlet (12 ezer résztvevő, 3 ezer inger) metaanalízisével nem tudta igazolni az elmélet általános érvényességét.

108 A kollatív változók (Berlyne, 1960, 1965/1983, 1971/1994, 1972/1983, 1974) az inger megszokottól eltérő tulajdonságai, amelyekkel leírhatók egy adott tulajdonsággal kapcsolatos elvárások és annak újszerűsége közötti viszony, pl. újdonság, összetettség, információtartalom (meglepetésérték), össze nem illés (inkongruencia). Fontos szerepük van az esztétikai értékelésben (Berlyne, 1974).

109 A dimenziók vélekedésünk (Dúll, 2009a; Losonczi, 2014) szerint épített környezetre is alkalmazhatók.

60

segítik a táj egységes észlelésének struktúrába szervezését, pl. szimmetria, ismétlődés, hasonló textúrák) és az olvashatóság¹¹⁰ (legibility: áttekinthetőség, orientáció és tájékozódás lehetősége a tájban, pl. egy jól látszó szikla szervezheti a környezetében az eligazodást). A bevonódást támogatja a környezet összetettsége (complexity: mennyi minden történik az adott környezetben, mi mindent lehet ott megnézni), és a rejtélyesség (mystery: a táj struktúrája a további információk megszerzésének lehetőségét üzeni).

A Kaplan-féle preferenciamátrix-szal szembe szokták állítani Ulrich (1983) pszichoevolúciós elméletét (a két teória összehasonlítását lásd Joye, 2007). Ulrich szerint a környezet felé irányuló válaszok nem kognitív természetűek, hanem gyors, automatikus, nem tudatos affektív folyamatok, amelyek azonnali értékelést adnak a környezetről a túlélés szempontjából legalább a kedvező–

kedvezőtlen dimenzió mentén. Ez természetesen nagyon is a túlélés szolgálatában áll, hiszen a környezet lehetőségeire és veszélyeire gyors és automatikus reakciót (elkerülés/menekülés vagy megközelítés/exploráció) tesz lehetővé. A környezetpszichológiában számos adat (Korpela, Klemettila, & Hietanen, 2002; Hietanen & Korpela, 2004) támasztja alá Ulrich (1983) elméletét, miszerint a természeti és az épített/városias környezet jellemzőinek affektív értékét automatikusan, azonnal és gyorsan feldolgozzuk, vagyis nem szükséges külön erőfeszítés a környezet elemi értékeléséhez. Ebben elsősorban az agyi szubkortikális áreáknak (pl. amygdala) tulajdonítanak szerepet.

Egy nagyon izgalmas, építészeti tér és agyműködés kapcsolatát vizsgáló kutatásban (Vartanian, Navarrete, Chatterjee, Brorson Fich, Gonzalez-Mora, Leder et al., 2015) helyiségek belmagasságát és észlelt zártságát ¹¹¹ hozták kapcsolatba a térrel kapcsolatos megközelítési–elkerülési döntésekkel és az agyi aktivitással. Empirikus adatok korábban azt igazolták, hogy a mennyezet magasságának növekedése körülbelül 1.8–3 m között monoton módon növekedő együttjárást mutat a preferenciával és a várható aktivitással (olvasás, tánc, vacsorázás, beszélgetés). Ennél tovább növelve a belmagasságot, a tetszés ugyancsak monoton módon csökken (Baird, Cassidy,

& Kurr, 1978). A kutatások szerint oktatási terekben az alacsony mennyezetű helyiségekben inkább a csöndesebb, míg a magasabbakban inkább az aktívabb játékok jellemezték az iskolás gyerekeket (Weinstein & David, 1987). Az észlelt zártság¹¹² megfelel a tér átláthatóságának (vizuális permeábilitás) és átjárhatóságának (lokomóciós permeábilitás), amelyek együtt a térben kivitelezhető mozgások mennyiségét jelentik (Stamps, 2005). A neuropszichológiai vizsgálatban fMRI-vel ¹¹³ vizsgálták a résztvevők agytevékenységét, miközben a személyek eltérő belmagasságú és permábilitású helyiségekről készült fotókat (200 db) néztek. Vartanian és munkatársai (2015) alapfeltevései¹¹⁴ a következők voltak: (1) a nagyobb belmagasságú szobákat

110 A legibilitás (olvashatóság – lásd 194. lábjegyzet) fogalmát Kevin Lynch (1960) vezette be az urbanisztikába. A fogalom számos többé–kevésbé átértelmezett változata jelent meg a környezetpszichológiában. Műhelykutatása-inkban magunk is kísérletet tettünk a legibilitás mezokörnyezetekre (iskolai terek) való alkalmazására (Lippai, 2014).

111 A tér észlelt permeábilitása Stamps (2005) szerint közvetlenül összefügg a „látni, de nem látszani” Appleton–féle evolúciós elvvel (lásd Kilátás–menedék elmélet, lásd alább a jelen fejezetben). A belmagasság is fontos építészeti jellemző, amely kapcsolatban áll a használók térrel való elégedettségével (pl. Kaya & Erkip, 2001). Vartanian és munkatársai (2015) kérdőíves vizsgálatban igazolták, hogy az építészek (intuitív módon) tudatában vannak a belmagasság és a permeábilitás fontosságának a tervezésben.

112 A kültéri (elsősorban városi) környezetek észlelt zártsága (perceived enclosure) környezetpszichológiában fontos vizsgálati téma (Nasar, 1983; Stamps & Smith, 2002).

113 Az fMRI (funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat) az agy feltérképezésre irányuló képalkotó eljárás. Alapja, hogy az agyi vérátáramlás és vér oxigénszintjének változásai összefüggenek az idegrendszeri aktivitással.

114 Vartanian és munkatársai (2015) alapfeltevései azon alapultak, hogy a vizsgált két dimenzió (belmagasság, permeábilitás) változtatásával kialakított különböző terek képei eltérő figyelmet, vizuospaciális (azaz vizuális és téri)

61

az emberek jobban preferálják, mert nagyobb mértékű vizuospaciális explorációt és figyelmet váltanak ki. Ez megmutatkozik a középső temporális lebeny és más vizuális–téri agyi struktúrák aktivitásában. (2) A nagyobb belmagasságú szobák pozitívabb érzelmeket fognak kiváltani az észlelőkből, ami szintén megmutatkozik a megfelelő affektív agyterületek működésben is. Az eredmények igazolták a várakozásokat: a nagyobb belmagasságú tereket a résztvevők az esztétikai ítéletek szintjén szebbnek tartották, és ezt támasztotta alá a mért agyi aktivitás is. A belmagasság ugyanakkor – a korábbi eredményeket (Baird, Cassidy, & Kurr, 1978) alátámasztva – nem volt összefüggésben a megközelítés–elkerülés dimenzióval – ami újra igazolja, hogy a két, épített tér észlelésében adaptív dimenzió elválhat egymástól (vö. Cohen & Trostle, 1990). A permeábilitás tekintetében a zártabb (vagyis kevesebb lokomóciós és menekülési lehetőséget kínáló) helyiségek több elkerülési döntést váltottak ki, és ezt szintén a megfelelő agyi területek (többek között az amygdala és a gyrus cinguli)¹¹⁵ intenzív aktivitása kísérte. Vartanian és munkatársai (2015) vizs-gálata alátámasztja azt (az egyébként már robusztus) környezetpszichológiai tudást, hogy az épített tér fizikai tulajdonságai befolyásolják a környezet esztétikai és pszichológiai értékelését,¹¹⁶ a preferenciákat, és az ezeknek a pszichés folyamatoknak az alapját képező agyi struktúrák műkö-désében ezek a folyamatok jól azonosíthatók (vö. Küller, 1991/1998; Parsons & Tassinary, 2002).

Figyelemhelyreállítási elmélet

A fentebb említett, Kaplan–féle környezetpreferencia elméletre épülő, a környezet gyors kognitív értékelését hangsúlyozó környezetpszichológiai figyelemhelyreállítás elmélet (Attention Restoration Theory, ART, Kaplan & Kaplan, 1989, lásd még Dúll, Paksi, & Demetrovics, 2009;

Sallay, 2008; Dúll, 2012b) is számos empirikus alátámasztást kapott (Herzog, Hong, & Primeau, 2002; Berto, 2005; Felsten, 2009; Beute & de Kort, 2014), és Stamps (2004) metaelemzéssel is igazolta a négy említett tájjelemző (koherencia, komplexitás, legibilitás, misztérium) működését.

Az ART szerint a természeti helyek, például a vízpartok¹¹⁷ (vö. Batár, 2005, 2010a, 2010b; Dúll

& Pálfy, 2014) – alább tárgyalom, hogy városi kontextusban is – a spontán figyelmi folyamatok optimalizálásán keresztül töltenek be kulcsszerepet az érzelmek szabályozásában, ezzel kompenzálva az érdekes, izgalmas, kihívásokkal teli városi épített környezet szándékos, irányított figyelmet lemerítő hatását. Ez a természeti környezetek pszichológiai restauratív hatásának mechanizmusa. A restauratív természeti környezetek a következő négy folyamat útján állítják helyre a mentális egyensúlyt (Kaplan & Kaplan, 1989): (1) távollét (being away): a mindennapi rutinoktól és a megszokott társas közegtől a tényleges és/vagy a pszichológiai eltávolodás lehetőségét adják, (2) gyönyörködtetés (fascination): a természetes helyek fizikai jellemzői (színek, hangok, illatok) könnyedén és élvezetesen, erőfeszítés nélkül kötik le az ember spontán figyelmét. Így az épített környezetben folyton működő akaratlagos, irányított figyelmi rendszer

explorációt és navigációt váltanak ki, amelyek tükröződnek az adott funkcióhoz kapcsolódó agyterületek (pl. középső temporális, frontális és parietális lebeny egyes területei) jól lokalizálható aktivitásában.

115 Mindkét agyi struktúra működése szoros kapcsolatot mutat a félelemérzettel is.

116 Heinrich Wölfflin svájci művészettörténész (1886/2007) már a 19. században arra alapozta programját, hogy az esztétikát, a tágabb értelemben vett művészettörténetet és a pszichológiát összekötve kimutassa, hogy az építészeti formát és annak megélését nem lehet levezetni „egyszerűen az anyag, az éghajlat és a használati cél kényszereiből”

(Lurz, 1981, idézi Moravánszky & M. Gyöngy, 2007. 40). Sok szempontból hasonló álláspontot fejt ki jó néhány évtizeddel később pl. Fitch (1965/1998).

117 Fentebb (a II.4 fejezetben) már utaltam rá, hogy a BME Urbanisztika Tanszékének Tanszéki terv 1. és Tanszéki terv 2. tantárgyai keretében a környezetpszichológia aktív szerepet kap. 2014 tavaszán Tanszéki terv 1. keretében a budapesti Duna-part volt a – folyamatos környezetpszichológia konzultációval is támogatott – tervezési feladat (lásd Dúll & Pálfy, 2014).

62

pihenhet és újratöltődhet. (3) Kiterjedtség (extent): a természeti környezet tulajdonságai, alkotórészei könnyen észlelhető koherens egészet (erdő, park, folyópart, kert) alkotnak, amely explorációra, lokomócióra hív (vö. Dúll & Dósa, 2005; Dósa & Dúll, 2006; Brown, Werner, Amburgey, & Szalay, 2007). (4) Illeszkedés (compatibility): ez a személy–környezet illeszkedés¹¹⁸ egyik megfogalmazása: a környezet helyreállító az egyén számára, ha a jellemzői és a személy szándékai, hajlamai, állapota közötti megfelelés áll elő, azaz „a környezetnek illeszkednie kell ahhoz, amit a személy éppen tenni próbál, és ahhoz, amit tenni szeretne” (Kaplan, 1995. 173). A környezetpszichológiai kutatások szerint az említett mechanizmusokon keresztül a természetes helyek, tájak nagyfokú restauratív (helyreállító) kapacitással (Kaplan & Kaplan, 1989) bírnak:

mivel a természeti környezetek jellemzőit evolúciós felkészítettsége alapján az ember elhanyagolhatóan alacsony figyelmi erőfeszítéssel képes kezelni, a természetben az önkéntelen, erőfeszítéstől mentes figyelem kerül túlsúlyba, ami elősegíti a mentális feltöltődést. Ez ráadásul gyakran spirituális élménnyel jár (vö. Dúll, 2010a, 2012a; Varga & Dúll, 2015).

Restauratív épített környezet

Újabb kutatások – saját elvárásaimmal (Dúll, 2012b) egybevágóan – igazolják, hogy városi, épített környezet (konkrétan például egy jól megtervezett utcakép) is kifejthet restauratív hatást, amennyiben építészeti jellemzői erre megfelelőek. Egy kísérletben (Lindal & Hartig, 2013) lakóterületi utcaképeket variáltak számítógéppel úgy, hogy szisztematikusan módosították az építészeti változatosságot (rendezettség, tetővonal sziluettje, felszín díszítettsége), az épületek magasságát (emeletek száma) és a fent említett restauratív jellemzőket. A résztvevők a fotókat megítélték preferencia, gyönyörködtetés, pihentetés és távollét szempontjából. Az eredmények szerint az épületmagasság növekedése negatív érzésekkel és a helyreállító élmény csökkenésével járt. Ez alátámasztja az alábbiakban a magasházakkal mint lakóépülettekkel kapcsolatban írottakat, de természetesen figyelembe kell venni, hogy ez a vizsgálat Svédországban zajlott, és – mint arra már utaltam –, markáns kulturális eltérések vannak a házformák, -stílusok stb. megítélésében.

Ugyanakkor figyelembe véve, hogy az ART eredetileg természeti környezetekre kidolgozott és erős evolúciós alapokon nyugszik, az épületmagasság növekedésével együtt járó preferenciacsökkenés nem meglepő. Érdekes, hogy bizonyos mennyiségű rendezetlenség (entropy) a pihentető jelleg növekedésével járt. Az entrópia hatását a restaurációra a távollét és a gyönyörködtetés mediálta. Az épület magasságának hatását a negatív preferenciára csak a távollét mediálta, de nem túl erősen. A kutatás eredményei felvetik, hogy a városi és a természeti környezet pszichológiai tulajdonságai közelebb állnak egymáshoz, mint eddig gondoltuk. Egyúttal izgalmas tervezési megfontolásokat vethetnek fel.

Városi vs. természeti környezet: kiegyensúlyozott viszony

Az 1980-as évektől a természet vs. épített környezet problémakör környezetpszichológiai vizsgálatai arra mutatnak rá, hogy a város pszichológiai leképeződése a korábban véltnél harmonikusabb. Igaz, továbbra is számos újabb kutatás is kimutatja a városias/ipari környezetek fiziológiai és pszichológiai egészséget romboló hatását (pl. Lewis & Booth, 1994; de Hollander &

Staatsen, 2003). Tisztán városias épített környezetben (pl. magas házas lakótelepeken) élők körében például a pszichiátriai megbetegedések prevalenciája jóval nagyobb volt, mint a városi,

118 A személy–környezet összeillés a tranzakcionális szemléletű a környezetpszichológia alapvető konstruktuma.

Részletesebben ezért a környezetpszichológia fejlődésének második, tranzakcionális szakaszának bemutatása során fejtem ki a II.14 fejezetben.

63

de kertes házakban lakók esetében (Lewis & Booth, 1994). Egy másik példa: erősen iparosodott

de kertes házakban lakók esetében (Lewis & Booth, 1994). Egy másik példa: erősen iparosodott

In document ÉPÍTETT KÖRNYEZET ÉS PSZICHOLÓGIA A LOKALITÁSÉLMÉNY (Pldal 57-72)