A pro-environmentális megközelítés a környezetpszichológiában

„A környezeti válság jelenségeire először ökológusok és természetjárók (A. Leopold, R. Carson, P. Ehrlich, K. Lorenz stb.) hívták fel a figyelmet. Később más tudományok képviselői is foglalkoztak ezekkel a problémákkal, például a Római Klub tagjaként Meadows, a teológus L.

White vagy a közgazdász E. Schumacher. Ma már a környezeti tudományok kiterjedt rendszeréről beszélhetünk mind a természettudományok, mind a társadalomtudományok esetében, de

279 A városi térfordulatokról lásd Dúll (2014b); Izsák & Dúll (2014).

280 Lásd pl. Gregorics (2008).

155

foglalkozik ezen kérdésekkel a művészet, teológia, politika és a média is. Természetesen minden tudomány és minden ágazat a saját rendszerén belül értelmezi ezt a problémát” (Tóth, 2005).

A környezetpszichológia kialakulásától kezdve fogékony volt a környezetvédelem kérdéseire.

Ahogyan azt fentebb, a II.6 fejezetben leírtam, már a terület kialakulásában jelentős szerepe volt annak a felismerésnek, hogy a környezeti problémák nem pusztán természettudományos és technológiai megközelítést igényelnek, hanem társadalomtudományi (pl. szociológiai, Dunlap &

Catton, 1979; Buttel, 1987; Dunlap, 2002) és pszichológiai ismeretek, kutatások nélkül a globális környezeti ügyek nem érthetők és nem is oldhatók meg. A környezetvédelem és a fenntarthatóság oldaláról nézve a környezetpszichológiát akár egyfajta alkalmazott szociálpszichológiának is tekinthetnénk (vö. van der Pligt, 1996; Dwyer, Porter, Leeming, & Oliver, 1997; Dúll, 2009c). Egy másik, manapság népszerű felfogás megtartja a környezetpszichológia önálló identitását, de az egész területet és gyakorlatilag minden témakörét az ún. pro-environmentális²⁸¹ attitűdök és viselkedés felől közelíti meg. Erre jó példa az egyik legújabb bevezető környezetpszichológia tan-könyv (Steg, van den Berg, & de Groot, 2013a), amelynek bevezető tanulmányában a szerkesztők úgy határozzák meg a környezetpszichológiát, mint amely terület egyrészt „vizsgálja a környezet hatását az emberi tapasztalatokra, élményekre, viselkedésre és jóllétre, másrészt ugyanúgy vizsgál-ja az emberek hatását a környezetre, a környezeti viselkedést befolyásoló faktorokat, és annak a lehetőségeit, módjait, hogy hogyan lehet elősegíteni a pro-environmentális viselkedést” (Steg, van den Berg, & de Groot, 2013b. 2). Ugyanezek a szerzők a környezetpszichológián belül elkülönítenek két irányt, az „építészeti” (irányultságú) pszichológiát („architectural” psychology – így idézőjelben, ibid. 3) és zöld pszichológiát (green psychology, ibid. 4), és a környezetpszichológia fejlődési irányaként az utóbbit jelölik meg. A zöld pszichológia erősödésére utal, hogy ha megvizsgáljuk a környezetpszichológiai szakfolyóiratok (Environment and Behavior, Journal of Environmental Psychology) tartalmát a kezdetektől napjainkig, akkor jól látható, hogy az utóbbi időben az ezekben közölt publikációk többsége valamilyen pro-environmentális témában született. Ugyancsak ez a helyzet környezetpszichológia szakmai társaságainak (IAPS, EDRA) konferenciáin bemutatott előadásokat és posztereket illetően is.

A pro-environmentális szemlélet valóban kiemelten fontos, és az általam a környezetpszichológia harmadik szakaszának nevezett, jelenlegi fázisban alapvető szerepet tölt be. A környezet-pszichológia magyarországi fejlődése azonban eddig elsősorban az „építészeti” irányba mutatott, és a jelen értekezés is ebben a szellemben íródott. Nem elsősorban ezért nem részletezem kimerítően a zöld környezetpszichológia kutatásait, eredményeit, dilemmáit, vitáit, hanem azért, mert – a helyelméletek áttekintéséhez hasonlóan – ez is teljesen reménytelen vállalkozás lenne (lásd II.12 fejezet). Egy rövid fejezet terjedelmében lehetetlen áttekinteni mindazt a környezet-pszichológiai és társas ökológiai ismeretet, amit az utóbbi évek kutatásai felhalmoztak. Ráadásul a kutatók, az elméletalkotók és a gyakorlati szakemberek között számos fogalomról, megközelítésről, kutatási módszerről élénk és sokszálú vita zajlik. Az elméletek, konstruktumok és a számos, gyakran egymást gyökeresen cáfoló vizsgálati eredmény bemutatására egy másik, önálló értekezés sem lenne elég. Így az alábbiakban mindössze arra vállalkozom, hogy

281 A környezetvédelem, természetvédelem, fenntarthatóság és számos más, ide kapcsolódó fogalom megnevezése, meghatározása, érvényességi köre és egymáshoz való viszonya tekintetében élénk vita van a környezetpszichológián belül. A jelen értekezésben ezért az átfogó pro-environmentális attitűd és viselkedés terminust alkalmazom.

156

szerűen (és meglehetősen önkényesen) megemlítem azokat a témákat, amelyek szerintem leg-fontosabbak, legérdekesebbek vagy a legnagyobb vitákat váltják ki, és mindegyikhez odaillesztek néhány, az adott témában szerintem fontos, átfogó (és/vagy magyar nyelvű) publikációt.

A zöld környezetpszichológia főbb területei

A pszichológia lehetséges és nélkülözhetetlen szerepéről a környezetvédelemben és a fenntarthatóságban számos tanulmány megjelent, például Demick & Wapner (1990); Stern (1992);

Oskamp (2000); Peek & Mileti (2002); Varga (2006); Stokols, Misra, Runnerstrom, & Hipp (2009). Átfogó munkáikban összességében tekintik át a pro-environmentális problémákat például Stern (1992); Gardner & Stern (1996), Geller (2002); Hawcroft & Milfont (2010). Ezen belül kiemelten foglalkozik a fenntarthatósággal épített, városi környezetben García Mira & Dumitru (2014). A környezeti kockázatészlelést számos kutató tartja sarkalatos kérdésnek, például Davidson & Freudenburg (1996); Steg & Sievers (2000); Hendrickx & Nicolaij (2004); Pahl, Harris, Todd, & Rutter (2005); Xue, Hine, Loi, Thorsteinsson, & Phillips (2014). A környezeti attitűdök és a környezeti viselkedés kapcsolata, attitűdök mérése, struktúrája témában magyarul is olvashatók bevezető vagy összefoglaló tanulmányok (pl. Holahan, 1982d/1998; Dúll, 2009c).

Néhány empirikus kutatás a témában: Milfont & Duckitt (2004); Lányi (2006); Dúll & Janky (2011); Medvés, Balázs, Kondé, & Mátyás (2012). A természet, a természetes tájak értékelése témát fejti ki például Hartig, Kaiser & Bowler (2001); van den Berg, Hartig, & Staats (2007). A természeti attitűdökön belül külön vizsgálati terület az állatokkal, a vadvilággal kapcsolatos attitűdök feltárása (pl. Fredrickson & Anderson, 1999; Zinn & Pierce, 2002; Bruni, Chance, Schultz, & Nolan, 2012). A nem természetes, épített környezet értékelése és védelme (pl. Reser &

Bentrupperbäumer, 2005) is előkerül néha a pro-environmentális pszichológiai szakirodalomban, de nem igazán jellemző ennek a témának a tárgyalása. Nagyon népszerű viszont az életkori, vallási, etnikai, kulturális csoportok közötti környezetvédelemmel kapcsolatos eltérések keresése (pl.

Schultz, Zelezny, & Dalrymple, 2000; Deng, Walker, & Swinnerton, 2006; Milfont, Duckitt, &

Cameron, 2006; Evans, Brauchle, Haq, Stecker, Wong, & Shapiro, 2007; Larson, Green, &

Castleberry, 2011; Busse & Menzel, 2014; Collado, Evans, Corraliza, & Sorrel, 2015). Számos konkrét, jól körülhatárolható területtel kapcsolatban zajlanak intenzív kutatások, például klímaváltozás (Price, Walker, & Boschetti, 2014; van Kasteren, 2014; Bamberg, Rees, &

Seebauer, 2015; Hoffarth & Hodson, 2016), energia (van der Pligt, Eiser, & Spears, 1986;

Verplanken, 1989; Cass & Walker, 2009; Dúll & Janky, 2011; Littleford, Ryley, & Firth, 2014), vízminőség (Schultz & Fielding, 2014), szemetelés, újrafelhasználás (Huffman, Grossnickle, Cope, & Huffman, 1995; Taylor & Todd, 1995; Mannetti, Pierro, & Livi, 2004; Chen & Tung, 2010), közlekedés (Hunecke, Blöbaum, Matthies, & Höger, 2001; Joireman, van Lange, & van Vugt, 2004; Wall, Devine-Wright, & Mill, 2007; Long, Harre, & Atkinson, 2015), katasztrófák környezetpszichológiai vonatkozásai (Hartsough & Sabitsky, 1984; Peek & Mileti, 2002; Arlikatti, Lindell, Prater, & Zhang, 2006; Pető & Szekeres, 2006; Honda, Wiwattanapantuwong, & Abe, 2014) és így tovább.

A környezetpszichológusok tehát hagyományosan és manapság még egyre fokozódó mértékben kutatják az ember–környezet kapcsolat pro-environmentális szempontjait is. A környezet-pszichológia működésének első két szakaszában a vizsgálatok elsősorban a negatív személy–

környezet tranzakciót kutatták: milyen romboló hatások érik a személy részéről a környezetet (pl.

környezetszennyezés, forráspazarlás, rombolás) és fordítva, milyen, az emberre káros folyamatok érkeznek a környezetből (pl. betegítő hatások, zsúfoltság, zaj stb.). Mindenképp fontos változás,

157

hogy a jelen, harmadik szakaszban a kutatók figyelme a pozitív, proaktív folyamatokra is rá-irányul, így kerültek előtérbe például a fenntarthatóság, az egészségtámogató környezeti hatások, a környezetminőség és az életminőség összefüggései (vö. Giuliani & Scopelliti, 2009; van den Berg & Steg, 2013). Ebben az új trendben még inkább erősödik az a vélekedés a környezet-pszichológiában, hogy a folyamatokat mélységükben egyrészt csak más tudományterületekkel együtt (lásd II.15.3–4 fejezetek), másrészt a mindennapi környezethasználókkal együttműködve, participatív módon (lásd II. 16 fejezet) lehet megérteni, és a megoldásokat a problémákra is csak ilyen módon lehet kidolgozni és kivitelezni. Ezért erősödik a környezetpszichológusokban és a társas ökológusokban az igény a tudományközi együttműködésre (ezek belül is a transzdiszciplináris munkára), illetve a kommunikációra a környezetek, tárgyak használóival.

II.15.3. Tudományközi és részvételi együttműködés