A tulajdonnév funkciói

A tulajdonnév fő funkciói közé tartozik az identifikáló/azonosító, differen-ciáló/megkülönböztető, individualizáló/egyénítő/egyedítő funkció. Az említett funkciók a különböző tulajdonnév-meghatározásokban (vö. HAJDÚ 2003a: 49–

59, VÁRNAI 2005) is szerepelnek.

Az egyik legrégebbi tulajdonnév-meghatározás DIONÜSZIOSZ THRAXtól szárma-zik, aki a Kr. e. 2. században azt írta grammatikájában, hogy a tulajdonnév egyetlen létezőt jelölő szó.

A tulajdonnév nyelvi vonatkozású antropológiai univerzálé, minden nyelvben megtalálható. SZÉPE GYÖRGY azt írja, hogy a névadási funkció nem tisztán nyelvi (kommunikációs) funkció, hanem a nyelv segítségével gyakorolt antropológiai funk-ció (SZÉPE 1970: 308–309).

BALÁZS JÁNOS szerint a tulajdonnév elsődleges funkciójában azonosító jellegű egyedi megjelölésre használatos nyelvi jel (BALÁZS 1963: 52).

J.SOLTÉSZ KATALIN az azonosítást és a megkülönböztetést tartja a tulajdonnév fő funkciójának: a tulajdonnév olyan nyelvi elem, amely a létezők (vagy képzeletbe-li létezők) bizonyos kategóriáiba tartozó azonos fajú egyedek egymástól való meg-különböztetésére és önmagukkal való azonosítására szolgál (J.SOLTÉSZ 1979: 173).

Terjedelmesebben határozza meg a tulajdonnév fogalmát HAJDÚ MIHÁLY,aki az egyénítésben, azonosításban és megkülönböztetésben látja a név alapvető funk-cióját. „Tulajdonnév az a nyelvi jel, amelyet alkotója (s ez lehet több személy, gré-mium is) egy valami (objektum: személy, hely, állat, tárgy, dolog, fogalom stb.) vagy egy összetartozó csoport (emberek, állatok, földrajzi helyek, tárgyak, dolgok, fogal-mak stb.) azonosítására hoz létre, s azt általában kisebb-nagyobb közösség elfogad-ja, használelfogad-ja, a nyelvtudomány pedig a közszavaktól való megkülönböztetését (a magyarban nagybetűs helyesírását) elhatározza” (HAJDÚ 2003a: 58).

HAJDÚ a tulajdonnév nyelvi rendszerben betöltött szerepével kapcsolatban is hangsúlyozza a név egyedítő, azonosító funkcióját: a tulajdonnév a mondat-ban főnévként viselkedő nyelvi jel, de nem egyetlen főnév, hanem egyedítésre, azonosításra szolgáló hang, betű, szó, szókapcsolat vagy szavak csoportja, akár mondat vagy szöveg is lehet (HAJDÚ 2003a: 130).

Egyes kutatók a tulajdonnév meghatározását a köznevekkel való viszonyuk-ban keresték. A közszó összefoglaló jellegű, osztályfogalmat jelöl, több hasonlóra

92 A tulajdonnév identitásjelölő funkciója

vonatkozik, míg a tulajdonnév az adott kontextusban mindig csak egyetlenegy, egyedi denotátumot (személy, állat, hely, intézmény, tárgy, stb.) azonosít. NYIRKOS

ISTVÁN (1998: 59) szerint a köznevek absztrahálnak, a tulajdonnevek konkretizálnak.

Az egyénítés, azonosítás, megkülönböztetés a tulajdonnév fő funkciója. Az alap-funkciókon kívül a névtani szakirodalomban egyéb névfunkciókról is olvashatunk.

MILOSLAVA KNAPPOVÁ a tulajdonnév öt funkcióját különíti el: 1. A nomináci-ós, individualizáló, differenciáló funkciók az alapfunkciók, melyek a társadalmi meg-határozottságú identifikációt szolgálják. 2. Az asszociációs, evokatív, konnotatív funkció (ezen belül említi az ideológiai, mitologizáló és honorifikáló funkciót) a tu-lajdonnevek gazdag jelentésrétegzettségére, információtartalmára utal, enciklopédi-kus jellegű. 3. A szociális funkcióhoz sorolja a következő tényezőket: hely, idő, valamint társadalmi, felekezeti és nemzetiségi hovatartozás. 4. A deszkriptív, karak-terizáló funkció a beszélő (leíró) nevekre jellemző. 5. Az expresszív, emocionális, pszichológiai funkcióval szoros összefüggésben van az esztétikai és poétikai funk-ció (l. KNAPPOVÁ 1992: 211–214).

VINCENT BLANÁR utal arra, hogy bizonyos funkciók a köznevek és tulaj-donnevek esetében megegyeznek, s e két kategória között szoros összefüggés mutatkozik. A közös funkciók között említi a megnevező/nominációs, kom-munikációs, felhívó, expresszív és deiktikus funkciót. A tulajdonnév egyik fő funkciójának a társadalmi meghatározottságú identifikációt tartja, amely szocio-lingvisztikai jellegű (BLANÁR 1996: 199).

RUDOLF ŠRÁMEK szerint a tulajdonnév funkciójának értelmezése szerteágazó a névtanban (vö. ŠRÁMEK 1989, 1999: 22–34, 2003), felsorolja az általa ismert név-funkció-terminusokat – nominációs, identifikáló, differenciáló, passzív, aktív, refe-renciális, szociális, expresszív, emotív, pszichológiai, szociológiai, ideológiai, desz-kriptív, konnotatív, metalingvisztikai, pragmatikai, fatikus, mitologizáló, areális, temporális, lokalizáló (a helyneveknél) stb. –, és egy részüket értelmezi. A tulaj-donnév jel voltát összefüggésbe hozza a név szemiotikai funkciójával. Az aktív onimikus funkciók közé tartoznak az alapfunkciók (nominációs, individualizáló, differenciáló), a passzívakhoz az egyéb mellékfunkciók.ŠRÁMEK kiemeli a tulaj-donnév kommunikációs funkciójának fontosságát, melyet a tulajtulaj-donnév univerzális sajátosságának tartja (l. ŠRÁMEK 2003: 19–25). A kommunikációs funkció magába foglalja az általános (tulajdonnévi státusra utaló), specifikáló (tulajdonnévfajtára utaló) és referenciális (valakire, valamire utaló) funkciót. A névtudományban a funk-ció terminus arra utal, hogy az adott nyelvi jel tulajdonnévként funkcionál, ezt álta-lános onimikus funkciónak nevezhetjük. Ez a funkció a specifikáló onimikus funk-ció által valósul meg, amely utal a tulajdonnév fajtájára. Az általános és specifikáló onimikus funkció elválaszthatatlan egymástól.

TOLCSVAI NAGY GÁBOR felhívja a figyelmet arra, hogy a tulajdonnév eseté-ben a jelölt entitás egyediként azonosítható a beszédeseményben részt vevők

A tulajdonnév identitásjelölő funkciója 93 számára, hozzájuk viszonyítva, miközben előhívódik a típusjelleg is. A tulajdonnév egyszerre típus és megvalósulás (TOLCSVAI NAGY 2008: 38). A tulajdonnév társa-dalmi meghatározottságú nyelvi jel. A tulajdonnév „nem nyelvi kritériumok, ha-nem szociokulturális körülmények révén lesz név, és a hallgatónak, az olvasónak valahonnan tudnia kell, hogy az a nyelvi entitás, ami elé kerül, név és nem más valami” (TOLCSVAI NAGY 1997: 603).

A névhasználók névkompetenciával rendelkeznek. A neveket az egyén a kultúra részeként nyelvi elemként ismeri meg társadalmi-nyelvi szocializációja során, s ezzel együtt formálódik az a képessége, hogy felismeri, megfelelően használja őket, sőt újabbakat is alkot (HOFFMANN 2010: 53). A jel hasonló jelek között születik meg, s a jel akkor értelmezhető, ha tudjuk mely jelcsoport részeként került elő (VOIGT 2011:

23). Például az Ajándék, Napsugár, Virág szavakat akkor értelmezzük tulajdon-névként, s azon belül női kereszttulajdon-névként, ha tudjuk, hogy e jelek az adott társada-lomban, illetve szóbeli vagy írásbeli kontextusban női keresztnevekre vonatkoznak.

A név mindig jelöl valakit, valamit. A jelnek egyetlen hordozója van a tulaj-donnév esetében, amely adott térben és időben csak egy denotátumot azonosít.

HAJDÚ MIHÁLY szerint a tulajdonnév olyan szó vagy szavak csoportja, amely az emberek gondolatcseréjében egyetlen jelöltre vonatkozik (HAJDÚ 1994: 8).

J. SOLTÉSZ KATALIN írja, hogy a tulajdonnevek gazdag asszociációs tarta-lommal telítődnek, s ezen alapul emlékeztető és stilisztikai funkciójuk. Az em-lékeztető funkció fontos kulturális és ideológiai tényező, a stilisztikai funkció a mindennapi életben és irodalomban is érvényesül. Minden közösségben ki-alakul egy sajátos névkultúra, névstílus, névízlés, ennek időszaki változásaiból adódik a névdivat. A szépirodalomban mind a valódi nevek felhasználása, mind a névfikció értékes stíluseszköz (J.SOLTÉSZ 1979: 173).

TÓTH SZERGEJ a tulajdonnév státusjelző funkciójával kapcsolatban megjegyzi, hogy a nevek összekötik az embert azzal a társadalommal, csoporttal, amelybe beleszületett, sőt számos esetben a szociális státust jelölő szerepet is betöltik, jelzést tartalmaz(hat)nak viselője társadalomban betöltött helyét illetően (TÓTH

2013a: 67).

A tulajdonnevek egyes fajtáinak tárgyalásakor egyéb névfunkciók említésével is találkozhatunk. N.FODOR JÁNOS a családnevek funkcionális-szemantikai elemzési modelljében a név funkciója alapján csoportosítja a családneveket. A névrész sajátos-ságjelölő funkcióján belül a következő funkciókat különbözteti meg: individuális funkció – az elnevezett személy egyéni attribútumai jelennek meg a névadásban (pl.

külső és belső tulajdonság); perszonális funkció – az elnevezett más emberekkel való kapcsolatára utal a név (pl. rokoni, néppel való kapcsolat); szociális funkció – az el-nevezett társadalmi szerepére vonatkozik a név (pl. foglalkozás, vagyoni helyzet);

lokális funkció – a személy valamely helyhez (birtok, lakó- vagy származási hely) való viszonyára utal a név (N.FODOR 2010: 72–81).

94 A tulajdonnév identitásjelölő funkciója

HOFFMANN ISTVÁN a tulajdonneveket gazdag, strukturált jelentéssel rendel-kező nyelvi jelekként értelmezi. „A név és identitás” című tanulmányában (l. HOFFMANN 2010) írja, hogy a nyelvi és kulturális kötöttségeket mutató, az azonosítást szolgáló tulajdonnevek az egyén önazonosság-tudatában fontos szerepet játszanak. A neveknek ezt a funkcióját identitásjelölő szerep-nek nevezi.

Megemlíti, hogy a névnek nemcsak az én azonosításában, hanem a személyiség változásában, az egyén identitásépítésében is szerepe van. A nevek használatá-val, módosításával és új nevek adásával ugyanis folyamatosan kijelöljük, ponto-sítjuk a helyünket a világban. A név identitásváltásra is utalhat. HOFFMANN

példaként hozza fel a 19–20. századi névmagyarosítási hullámot – elsősorban a családneveket érintette, de megmutatkozott a keresztnévállomány átalakulá-sában is (vö. FARKAS 2009,FARKAS –KOZMA 2009,JUHÁSZ 2005b,2007,K A-RÁDY –KOZMA 2002) –, valamint a művész- és az álnevek használatát, melyek-ben az én megváltoztatásának, a ténylegestől eltérő megjelenítésének szándéka munkál (vö. NÉMETH 2013).

6.2. Az identitás fogalma, a tulajdonnév mint identitásjel