Az alcím szándékosan kerülte a „szembesítés” kifejezés használatát. Ez ugyanis egy sajátos eljárási cselekményre utal, ami több jogrendszerben, így a magyarban is lé-tezik, számos helyen azonban nem.24
Az Egyesült Államok VI. alkotmánykiegészítése kifejezetten rögzíti a terhelt jogát az ellene tanúskodó személyekkel való szembesítésre. Kimondja továbbá, hogy a vádlott javára nyilatkozni tudó tanúk megidézése kötelező eljárás útján történik, a védelmét
24 FENYVESICsaba: Szembesítés: szemtől szembe a bűnügyekben. Budapest–Pécs, 2008.
pedig védőügyvéd látja el. Kivételek persze ott is lehetségesek, hiszen a cselekmény megtörténtétől a tárgyalásig sok minden történhet a terhelő tanúkkal is. Amennyiben lehetetlen ezen alapjog közvetlen érvényesítése, úgy a bíróság elfogadhatja a tanú tárgyaláson tett kijelentéseit, de csak akkor, ha a legszigorúbb vizsgálat igazolta:
a bíróság előtti személyes megjelenés lehetetlen, a vallomás tartalmát pedig egyéb bizonyítékok is alátámasztják.25 Ebből az alkotmányos tételből, valamint a hozzá kapcsolódó gyakorlatból is az derül ki, hogy elsődleges cél a jogok védelme, ami nincs alárendelve az igazság kiderítéséhez fűződő érdeknek. Ugyanakkor tény, hogy a sértett és a történtekről érdemi ismeretekkel rendelkező tanúk bíróság előtti meg-jelenése a keresztkérdezéses módszer miatt jól szolgálja a kétségek támasztásán és azok eloszlatásának a szükségességén alapuló tárgyalási módszert az esküdtszéki eljárásokban.
A bizonyítási eljárás szempontjából azt kell kiemelni, hogy a legfontosabbak az objektív tények. Sajnálatos módon a nyomozás során nem mindig fordítanak kellő gondot az ilyen források feltárására és azok hasznosítására.26Több esetben előfordult például, hogy amikor a bűncselekményt vagy az elkövető mozgását rögzítő kame-rafelvételeket a hatóság bekéri, addigra azokat már megsemmisítették. A DNS-vizsgálatok lefolytatása néha annyit késik, hogy az eredmény bevárása nélkül kell ítéletet hozni. Tény persze, hogy az ilyen tárgyi bizonyítékok nem közvetlenül a tény -állást jelenítik meg, hiszen az maga is emberi megfogalmazásban jön létre, tehát a nyomokkal nem írható le. Valójában a dolgokból az esetre vetíthető következtetések gondolati úton, értékeléssel állnak elő.27Néha magától értetődően, de gyakran elő-fordul, hogy különleges szakértelem szükséges a tárgyi bizonyítékoknak az eljárás számára történő használhatóvá tételéhez. Mindezt azért szükséges hangsúlyozni, mert a terhelt (vagy azért, mert elkövette a deliktumot, vagy egyéb okból) maga is magyarázatot adhat a nyomok keletkezésére. Ha – mint tipikusan – más értelmezések is lehetségesek, akkor visszajutottunk a személyes közreműködés, a szembesülés kérdéséhez, hiszen ebben az esetben is az ellentétes felfogások ütköztetése viheti előre a megismerés folyamatát.
Fokozott jelentősége van természetesen a bíróság előtti szembesülésnek a szub-jektív bizonyítékok megvizsgálása terén. Az írásban tett vallomás többnyire nem tükrözi a tanú észlelési lehetőségeinek a korlátait. A különösen védett tanú nyomozási bíró általi kihallgatása pedig még a tárgyalást vezető ítész számára is korlátot jelent
25 Ohio v. Roberts,448 U.S. 56 (1980).
26 DÉRIPál: Korszerű nyomozás, integrált bűnüldözés. Budapest, 1976. 54–55. o.
27 KATONAGéza: Valós vagy valótlan?Budapest, 1990. 277–299. o.
a megismerésben. A vádemelést megelőzően felvett jegyzőkönyvek ritkán tartal-mazzák azokat az információkat, amelyek a közvetlenség tárgyalási elve alapján igen fontosak lehetnek. A tapasztalatok szerint legfeljebb az „elsírja magát” és a ha-sonló megnyilvánulásokat rögzítő megjegyzések szerepelnek a nyomozati vallomá-sokat rögzítő iratokban, de a metakommunikáció számos jele egyáltalában nem.
Igaza van ezért az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának, amikor azt hang-súlyozza, hogy a kontradiktórius eljárás szolgálja legjobban azt a célt, hogy az ár-tatlanság kiderüljön, a bűnösök pedig megkapják azt, amit megérdemelnek.28
Azt lehet mondani tehát, hogy a sértettek, valamint a tanúk bíróság előtti megjelenése és megszólalása olyan pótolhatatlan információkkal szolgál, amelyek figyel -men kívül hagyása akár az egész eljárás kudarcát is eredményezheti. Éppen ezért csak egyetérteni lehet azokkal a vélekedésekkel, amelyek szerint a szűk körű, feltét-lenül indokolt kivételektől eltekintve a terheltnek az áldozattal és az ügyről érdemi adatokat szolgáltató tanúkkal való szembesülése elengedhetetlen. Hozzá kell tenni, hogy a magyar eljárási rendben – ahol a nyomozásnak a tárgyalási szakaszhoz vi-szonyítva igen nagy jelentősége van az ügy végső kimenetele szempontjából – nem csupán a bíróság előtt, hanem már azt megelőzően is kívánatos a szembesülés, hiszen nyilvánvalóan számos olyan konkrét tény és körülmény merülhet fel, ami esetleg még a vádemelés szükségességét is megkérdőjelezi.
Más kérdés persze, hogy egyáltalában szerencsés-e ez a nyomozás-tárgyalás arány.29 Egyet lehet érteni az 1998. évi XIX. törvény azon eredeti koncepciójával, amely szerint a vádemeléshez szükséges legfontosabb adatok összegyűjtésén túlmenően célszerű a bíróság előtt elvégezni azokat az eljárási cselekményeket, amelyek jobban igénylik a kontradiktórius formát és a nyilvánosság kontrollját. Az egymással ellen-tétes nyilatkozatok ütköztetése, ezen belül a szűkebb értelemben vett szembesítés egyértelműen ebbe a körbe tartozik. Ez utóbbival kapcsolatban helytállóan követ-keztetett Fenyvesi Csaba a saját kutatási eredményeiből és a szakirodalmi ismere-tekből arra, hogy önmagában az ilyen konfrontáció kevés megbízható következtetés levonására alkalmas.30 Tegyük hozzá: még akkor sem, ha az eljárási értelemben eredményre vezet. Attól ugyanis, hogy az egyik ember a másik hatására megváltoz-tatja a vallomását, még egyáltalában nem feltétlenül az objektív igazság derül ki.
Vannak olyan terheltek és tanúk, akik esetleg a másik fél dominanciája miatt, vagy egyszerűen csupán önbizalom hiányában döntenek úgy, hogy elfogadják a másik fél
28 Herring v. New York,422 U.S. 853, 962 (1975).
29 Időben és az ügy érdemére való kihatás szempontjából egyaránt, lásd: BÁRDKároly: A büntető hatalom megosztásának buktatói.Budapest, 1987.
30 FENYVESI: Szembesítés…170. o.
igazságát. Egyet lehet érteni tehát a hivatkozott szerző azon megállapításával is, hogy nem önmagában az egymással szembeállított kijelentések egyikének a meg-változtatása, hanem annak ellenőrizhetővé válása jelent igazi értéket.31Támogatandó az a gyakorlat, amely nem csupán az eljárási cselekmény rituális jellegét engedi ér-vényesülni, hanem az ellentét feloldására felhozott érveknek, hivatkozásoknak is teret ad (például: kik voltak még ott, nem olyanok voltak a körülmények, ahogyan az a másik vallomásban szerepel stb.).
Nyilvánvalóan nem vitatható, hogy a sértettek számos esetben valóban félnek azoktól, akiket az őket ért támadások elkövetőinek tartanak. Az is méltányolható, hogy az események felidézése – például a szexuális erőszak eseteiben – megrázó, szégyenérzetet kiváltó hatással lehet a bűncselekmények elszenvedőire. Ezzel szem-ben az is igaz, hogy a büntető igazságszolgáltatás más szereplőihez hasonlóan a sér-tettek esetében is érvényesülnie kell az eljárási igazságosságnak (procedural justice), ami azt jelenti, hogy nem csupán résztvevői az igazság és a felelősség megállapítására irányuló folyamatnak, hanem tényleges hatással lehetnek az eredményre. Magyarul és egyszerűen: komolyan veszik őket. Amennyiben ez nem így történik, akkor az adott ügyben született – bármennyire szigorú – ítélet sem fogja számukra az elégtétel élményét megadni. Ezért van az, hogy az áldozatok szerepének elismerése egyben eljárási pozícióik erősödését is magával hozta. Nyilatkozataiknak az igazság feltárásán túlmenően még a büntetés kiszabása során is jelentőségük lehet. A „victim impact statement” intézményét több jogrendszer ismeri. Ez nem más, mint a sértettnek a bűncselekmény rá gyakorolt hatásáról szóló beszámolója, ami fontos tényező a szankció meghatározásában. Magától értetődik, hogy a megtámadottnak a vádlotti védekezés cáfolata is fontos lehet. Nem csupán az, hogy elutasítsák, hanem az is, hogy az őáltala elmondottakat is figyelembe vegyék, mérlegeljék. Még ennél is fon-tosabb funkciót töltenek be az áldozatok a közvetítői eljárásban, ahol lényegében az egész konfliktus feloldása az ő magatartásukon is múlik.
Mindezek alapján általánosságban elmondható, hogy az áldozatok, illetőleg az ő valódi érdekeik védelme semmiképpen nem a terheltektől való elzárásukat követeli meg. Természetesen a mondottak szerint lehetnek olyan esetek, amikor erre is szükség van akár távoltartás, akár a szembesülés mellőzésének a biztosításával. Az ilyen megoldások azonban csupán szűk körű kivételt jelenthetnek, hiszen a mondottak értelmében főszabályként a szembesülést teszi szükségessé a terhelti jogok érvé-nyesítése mellett a sértettek részére az eljárási igazságosság megvalósítása, és nem utolsósorban az igazság feltárásának a célja.
31 FENYVESI: Szembesítés…170. o.