3. A járás mindenese – a szolgabírói tisztség története
3.2. A szolgabíró mint a vármegyei tisztviselők egyike
A társadalmi fejlődés következtében a 16. századtól fokozatosan bővült a vármegyei tisztikar, így a szolgabíráknak megszűnt a Mohács előtti időszakban meglévő kiemelt helyzete. Egyenrangúvá váltak a többi választott tisztviselővel, akiket az önkormány-zati jogosultságokkal megerősített vármegyei közgyűlés választott.140 A szolgabírák
134 Liktor 2016, 344–345.
135 Degré 2004a, 163.
136 Béli 1987, 70.
137 Degré 2004a, 163.
138 Tringli 1997, 397.
139 Eckhart 1931, 277.
140 Béli 1988, 39.
megválasztásának szabályait a vármegyei közgyűlésen megjelenő nemesek határozták meg. A tisztújító közgyűlést a legtöbb megye évente tartotta, azonban voltak olyan törvényhatóságok, amelyek csupán három-négyévente hirdették meg azt.141 Ennek megfelelően a szolgabírák hivatalviselésének időtartama is igen eltérő volt az egyes vármegyékben, általában egy évre szólt, de ezt nem lehetett általános szabályként ér-telmezni.142 A hivatal betöltői újraválaszthatók voltak, így a munkájukat jól végző szolgabírák az esetek többségében hivatalukban maradhattak.143 A gyakorlati példák azt mutatják, hogy nem volt ritka a hosszú, akár évtizedes hivatalviselés sem.144 Az 1723:56. tc. tette csupán három évente kötelezővé a tisztújítást. E törvény megszüle-tésétől a szolgabírák mandátuma megválasztásuktól három évig terjedt, amelyet a 19.
századi kodifikációs munkálatok során hat évre kívántak növelni. Ezt azzal indokolták, hogy a hosszabb ideig betöltött hivatal biztosítani tudja a megfelelő szakértelmet a tisztséget betöltő számára. A Zala megyei véleményezők azonban ezt az érvelést nem támogatták, mivel véleményük szerint az alkalmas tisztviselőt leggyakrabban újravá-lasztják a közgyűlésen, viszont az alkalmatlan egyéneket semmiképpen sem szabad hat évig tisztségükben meghagyni.145
Az alispánt és a főszolgabírákat a török hódoltság korától a 18. század elejéig a várme-gyei közgyűlés résztvevői közfelkiáltással a főispán által jelölt három vagy négy személy közül választhatták.146 A 18. század második felében már előfordult, hogy a főszolgabírák némely esetben fejenkénti szavazás útján nyerték el a tisztségüket. Degré Alajos kuta-tásai alapján a Helytartótanács azonban 1819-ben már határozottan elrendelte, hogy a tisztújítás alkalmával közfelkiáltás útján ne történhessen választás, ehelyett kötelezte a vármegyéket a fejenkénti szavazásra. Mivel nem minden vármegye követte a rendelkezést, a Helytartótanács 1821-ben ismételten megerősítette ezt az eljárási szabályt. 1827-ben végül enyhítettek a rendelkezésen, és abban az esetben, ha a nemesség egyértelmű akarata kitűnt, akkor engedélyezték a közfelkiáltás útján történő választást. Ennek köszönhetően a legtöbb esetben közfelkiáltással történt a tisztújítás, és csak ritkán került sor fejenkénti szavazásra.147 Erdélyben ezzel szemben a megyei tisztviselőket a főispán nevezte ki és vonta felelősségre, a közgyűlés csupán hozzájárult ehhez.148
A szolgabírákat a vármegye nemessége a vármegye birtokos nemesei közül válasz-totta, amely szokást az 1723:56. tc. erősített meg. A jelöltek bírság terhe mellett meg-választásuk esetén kötelesek voltak elvállalni a tisztséget,149 amely 15. századi törvényi rendelkezést az 1559:54. tc. megismételt. A megválasztottak az ünnepélyes beiktatásuk alkalmával a megyei közgyűlés előtt esküt tettek. A szolgabírák a középkor végén
ki-141 Dominkovits 2005, 866.; Béli 1988, 39.
142 Degré 2004a, 175.; Fekete 1914, 31.; Dominkovits 2005, 868.
143 Szijártó 2010, 448.
144 Szakály 2001, 444.
145 Molnár 2000, 224–225.
146 Fekete 1914, 32.; Dominkovits 2005, 867.; Meznerics 1933, 14.
147 Degré 2004b, 181–190.
148 Ember 1946, 529.
149 Föglein 1924, 485.
alakult gyakorlatnak megfelelően jellemzően a kis- és középbirtokos nemesek közül kerültek ki.150
A teljes apparátus fizetését és napidíját a vármegyei közgyűlés határozta meg.151 Ha-misnak bizonyult az a nézet, hogy a vármegye tisztikara ingyenesen látta el feladatait, és csupán a bírságokból részesült és napidíjat kapott,152 ugyanis vármegyénként és tiszt-ségenként eltérő nagyságú fizetést nyújtott számukra a vármegye a 16. századtól.153 A csekélyebb mértékű fizetést azonban a napidíjakból, a bírságokból és a perköltségből befolyó pénzösszeg valóban jelentősen kiegészítette.154 A vármegyei tisztségek nobile officiumként való megjelölése Meznerics szerint nem az ingyenes hivatalviselési köte-lezettséget jelentette a nemesek számára, hanem azt, hogy a hivatal elnyerését csupán bírság terhe mellett utasíthatták vissza.155
Az ország nagybíráinak megmaradt a jogosultsága a vármegyei tisztviselők felelős-ségre vonására, amellyel azonban ritkán éltek, így a hivatalnokok ellenőrzését és a velük szembeni eljárások lefolytatását a közgyűlés végezte.156 A 19. században így már magá-tól értetődőnek vette a közigazgatási kérdéseket tárgyaló közjogi-politikai kodifikációs bizottság, hogy a vármegyei közgyűlés jogosult a tisztviselők felelősségre vonására.157 Ahogyan említettük, a 16. századra már megjelentek a vármegyei pecsétek, de még a 17.
században is fennmaradt az a gyakorlat, hogy a vármegyei tisztviselők saját pecsétjeiket használták hivatalos eljárásuk során.158
A vizsgált korszakra esik a török hódoltság időszaka, amikor az ország egyes te-rületein a korábbi közigazgatási berendezkedést részben felváltotta a török admi-nisztráció,159 azonban ezeken a területeken sem szakadt meg a vármegye és a szol-gabírák működése.160 A tisztviselők nem ritkán a szomszédos vármegyéből intézték a török megszállás alatt álló vármegyék ügyeit.161 A 17. század első felére az a gya-korlat alakult ki, hogy a vármegyék hódoltsági tisztviselőkkel bővítették a vármegyei
150 Ember 1946, 535.; Föglein 1924, 483.; Dominkovits 2005, 876.; Gecsényi 1988, 15.; 25–27.
151 Ember 1946, 526.
152 Osváth 1911, 65.; Osváth 1912, 62–63.
153 Degré 1980, 63–64.; Fekete 1914, 61.; Szakály 2001, 457.; Béli 1988, 42.
154 1546:37. tc.; 1550:31. tc.; 1567:10. tc.; 1609:75. tc.; Föglein 1924, 485.; Béli 1988, 42.; „’s koránt sem oly czélból [történt hivatkozás az 1825. évi leiratra], hogy az 1825ik évi igen csekély tiszti fizetésekre való tekintettel megállapított magasabb napdijaknak élvezete a jelenlegi többszörösen nagyobb fizetésben részesülö megyei tisztviselökre kiterjesztessék, s miután a megyei tisztviselök napdijai, a volt m. k. helytartó-tanácsnak 1862ik évi april 3-án 16823 sz. a. kelt intézményével az említett díjosztályzat alapján a mostani viszonyoknak, ’s az 1848ik év elötti tiszti fizetések tetemes emelkedésének megfelelőleg szabályoztattak, ezen szabályzatot a törvényhozás további intézkedéséig fentartatni kivánván.” – MNL BM K150 111.
6311/1869.
155 Meznerics 1933, 15–17.; Fekete 1914, 33.
156 Ember 1946, 526.
157 Molnár 2000, 224.
158 Uo. 541.
159 Hegyi 2001, 270–273.
160 Szakály 2001, 394–399.
161 Uo. 444–445.
tisztikart, akik ellátták a török uralom alatt álló területeken is a vármegyei kötelezett-ségeket.162