1. Magyarországon a társadalmi-gazdasági változások átmenetileg vagy tartó-san egyre több csoportot, réteget érintenek hátrányotartó-san.
A nők általános munkavállalása, a megélhetéshez egyre nagyobb mérték-ben szükségessé váló túlmunka jelentős mértékmérték-ben nehezíti családon belül a gyerekekkel való foglalkozást, gondozást és nevelést. Növekszik a válások, a gyermeküket egyedül nevelő szülők, az életmódváltásra kény-szerülő családok száma, s ezzel szintén csökkennek a családon belüli ne-velés esélyei.
A társadalmilag örökölt hátrányok: a létező és várható munkanélküliség, az egzisztenciális bizonytalanság, az életkörülmények romlása következ-tében csökken a hátrányos helyzetű családok felzárkózási esélye, s ez magával hozza a zavarokkal küzdő, deviáns fiatalok-gyerekek számának emelkedését.
Már ma is, de e jövőben várhatóan még inkább nőni fog a gondozásra, tanács-adásra, a differenciált segítésre szoruló gyerekek, fiatalok és családok száma.
2. A gyermeki személyiség fejlődésének-fejlesztésének teljességéből ki-indulva, az emberi szükséglet- és ösztönzőrendszert alapul véve megál-lapítható, hogy eredményes tanulásra csak annak a gyereknek, megfelelő kompetenciákra és önmegvalósításra csak annak a fiatalnak van jó esélye, akinek alapvető – fiziológiai, biztonsági, szeretet – szükségletei kielégítettek.
Ha a gyerek és fiatal nélkülözi a megfelelő gondoskodást, ellátást, szeretetet, akkor a keletkező hiányok normális fejlődése, nevelődése és az iskola dekla-rált és valós funkciói ellenében is fognak hatni.
5 Az írás eredetileg Szociálpedagógusok képzése az Esztergomi Főiskolán címmel a Felsőoktatási Szemle 1989/11. (november) számában jelent meg (683–688. oldal).
3. A mai szülők sokszor bizonytalanok önmaguk anyai-apai szerepében, neve-lő erejében. A gyerekek foglalkoztatása tekintetében, nevelési tanácsok kéré-sében – mivel a gyermekkorosztályra vonatkozóan ma még nem, illetve igen szűk területen működik szociális intézményrendszer – elsősorban az iskola-rendszertől, konkrétan az adott iskolától igényelnek és remélnek segítséget többek között a gondozás, a napközis ellátás, a szabad idő részbeni megszer-vezése stb. formájában.
Az iskolai tevékenység struktúrája és a pedagógusok metodikai kultúrája vi-szont a tanulás-irányítás helyett leszűkült az ismeretek közlésére, a szűk ér-zelmű tanításra. Az iskola és a pedagógus nem nyújt növendékeinek a társa-dalmi lét mindennapjaihoz szükséges releváns (emberek közötti érintkezés, együttműködés, empátia, tolerancia stb. képessége) tudást. Nem járul hozzá az egyén teljes és szabadabb kibontakozásához, fejlődéséhez.
Ugyanakkor a pedagógus nap mint nap, tanórán és azon kívül a gyerekek jelen-tős részénél szembesül a deficitekből adódó kemény társadalmi problémákkal, és minden tudása, jóindulata ellenére is tehetetlen velük szemben. Az ellent-mondásos és feszültségekkel teli helyzetekben szükségszerűen kevésbé lehet eredményes és hatásos a pedagógiai s ennek részeként oktatómunkája.
Következésképp a családok egy jó részénél oszlik vagy már teljesen meg is szűnt az iskolába vagy a pedagógiába vetett hit. A szociális problémák sűrűsö-dése pedig még inkább megerősíti, hogy a szülők kevesebbet tudnak áldozni a gyermekeik iskoláztatására.
A halmozódó szociális gondok tehát negatív hatással vannak a gyermek- és ifjú korosztály szocializációjára; a család problémája a gyerekeken keresztül beszűrődik az iskolába, és befolyásolja az ottani munka egészét. A problé-mák az iskolában sem oldódnak meg, sőt újabb feszültségek és probléproblé-mák keletkeznek, s ezek következésképpen visszahatnak a gyerekekre, fiatalokra, illetve rajtuk keresztül az egész családra is.
Nem beszélhetünk tehát a felnövekvő generáció és tagjainak – a társadalom fejlődésének alapvető feltételéül szolgáló – ellentmondásoktól mentes szo-cializációjáról.
4. Az eddigiek talán elegendő indokot adnak ahhoz, hogy általában elfogad-juk: a gyerekek és fiatalok szükségleteinek kielégítésére, fejlődésük segítésé-hez egyénenként kell megoldásokat keresni és találni; személyenként annyi és olyan támogatást, amennyit és amilyet a gyerek, fiatal családja nem (képes) biztosít(ani).
E meglehetősen összetett problémaköteget nem lehet vagy csak szociális, vagy csak oktatásügyi kérdésnek tekinteni. A gyerekek, fiatalok fejlődésének irányítása, segítése, zavart szocializációja érdekében a szociális és az iskolai területnek minden szinten össze kellene fognia, a megoldásokhoz észszerű munkamegosztást kellene kialakítani.
Milyen tényezőket célszerű figyelembe venni? Egyfelől: a jelenleg kibontako-zó szociális intézményhálózat a gyerekek, fiatalok foglalkoztatására, segíté-sére remélhetően kiérlel iskolán kívüli formákat és megoldásokat, de ez most – ismerve a mai társadalmi, gazdasági, politikai folyamatokat és történéseket – nehezen prognosztizálható, és várhatóan egy meglehetősen hosszú folya-mat lesz. Az viszont megállapítható, hogy a pedagógiai tudás is szakmai szük-ségletté válik a szociális területen és viszont.
Másfelől: társadalmunkban az iskolarendszer korábbi alakulásával egyes szociális gondozási funkciók (étkeztetés, napközi otthonos ellátás, gyermekvédelem stb.) az iskolába kerülve közismerten igen széles skálán mozgó minőségben realizálódnak.
A jövőben az iskolának az adott szűkebb társadalmi miliő realitásában, azaz a gyerekek, a szülők, a pedagógusok (keresleti, kínálati) érdekeinek meg-egyezése alapján célszerű helyi pedagógiai koncepciót kialakítani és annak megfelelően működni. Ezért a szociális intézményhálózat kialakulásáig és azon túl is szükségképpen maradnak/lesznek a családi nevelést kiegészítő, pótló feladatai, szociális funkciói.
Az iskolának szolgáltatnia kell hátránycsökkentő, kompenzáló, felzárkóztató;
az otthonosságot, biztonságot, szeretetet nyújtó, tanórán kívüli pedagógiai és szociális programokat; másrészt a kompetenciájába nem tartozó kérdések-ben a külső szakemberek, intézmények, szervezetek, egyesületek segítségét, közreműködését kell kérnie. Mindez a pedagógusok mellett pszichológusok, szociális szakemberek alkalmazását teszi szükségessé.
5. Mindkét intézményrendszer szociális és pedagógiai felkészültségű szak-ember iránti szükségleteinek leginkább egy sajátos szaktudással bíró szo-ciálpedagógus felel meg, aki egyúttal az iskolában szociális segítő (iskolai szociális munkás) és a szociális intézményhálózatban dolgozó olyan szoci-ális segítő, aki egyúttal pedagógus is. A két terület határán tehát legitimitást kell kapnia a problémákat egységben kezelni tudó szociálpedagógiának.
A kiépülő szociális intézményrendszer sem hagyhatja figyelmen kívül a szo-ciális szakember szaktudásával bíró pedagógustársadalmat, az e területen meglévő és várható munkaerőmozgásokat.
Hazánkban a szociálpedagógia nem előzmények nélküli. A múlt század vé-gén és különösképpen e század első évtizedeiben a gyermekmenhelye-ken, a napközi otthonokban, a szünidei gyermektelepegyermekmenhelye-ken, a gyermekvéde-lemben, a népkönyvtárakban, a munkásképzőkben, a szabadegyetemeken stb. folyó nevelő, kultúraterjesztő tevékenységet értették a szociálpedagógia körébe. Értékei a II. világháború után átpolitizálódtak és szétforgácsolódtak az iskola és a népművelés intézményrendszerében. Ezzel szemben a jólé-ti államokban önálló szakmává vált, főleg a német ajkú, de a skandináv, a dél-európai és az angolszász országokban is.
Ma nálunk olyan speciálisan felkészített szociálpedagógusokra van igény, akik magas fokú pedagógiai, pszichológiai, és szociális tudással, érzékeny-séggel és szemlélettel képesek:
• felismerni a gyerekek, fiatalok kielégítetlen szükségleteiből fakadó gon-dokat, zavarokat, hiányokat; megkeresni és megtalálni a szociális problé-mák gyökereit;
• segíteni a gyermeki személyiség fejlődését; megszervezni és komplex módon animálni a gyermeki élet és a gyerekcsoportok, fiatalok közössé-gének tevékenységét, ezzel mintegy preventív tevékenységet folytatni;
• konkrét szociális segítséget nyújtani a gyerekeknek, fiataloknak és csa-ládjaiknak
› problémáik enyhítésében, megelőzésében (az iskolai beilleszkedés, tanulás feltételeinek javítása, eszköztudás kialakítása, állami gondo-zásba vétel elkerülése stb.);
› a problémák tartós kezelésében (munkanélküliség, válás, alkoholiz-mus, lakhatási problémák a családban, haláleset időszaka stb.);
• együttműködni a gyerekek, fiatalok érdekében, védelmében a különböző szociális intézmények, szervezetek szakembereivel, aktivistáival.
A szociálpedagógus tevékenysége a szociális segítségre szoruló (érzelmi-leg elhanyagolt, ingerszegény környezetben élő, bizonytalan családi hátterű) gyerekekre, fiatalokra, csoportjaikra és közvetetten családjaikra irányul, hely-színe pedig a főleg az iskola, a bentlakásos gyermek- és nevelőintézmény, a családsegítő központ, a nevelési tanácsadó, az ifjúsági iroda, a gyógyintézet (kórházak gyermekosztálya, szanatórium), a rehabilitációs intézmény, az utca, a játszótér és maga a család.
6. A szociálpedagógus speciális képzést igényel. A szociális és a pedagógus-képzésnek összekapcsolhatósága, integrálhatósága reálisnak tekinthető többek között a(z):
• tudományos információk megszerzése és kezelése;
• változó praxishoz való rugalmas alkalmazkodás;
• a kliens- (itt főleg a gyermek, a fiatal és családja) központúság, azaz az ő szükségleteiből, személyiségéből, fejlődéséből, fejlesztési lehetőségei-ből történő kiindulás;
• alternatív megoldások, eljárások, programok önálló alkalmazása;
• egyetemes emberi értékekhez való viszonyulás;
• testületi és egyéni döntési és szervezési mechanizmusok;
• szülőkkel, a külső társadalmi segítőkkel való konzultációk stb. tekinteté-ben.6
E gondolkodási folyamatból kiindulva az Esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskola eldöntötte az integrált, négyéves tanító-szociálpedagógus szakos képzés 1989. évi beindítását.7
A képzés célja a már vázolt szociálpedagógiai szerepre, feladatokra történő felkészítés; azaz széles alapú, biztos, jól konvertálható szociális és pedagógiai tudás elsajátíttatása.
Az alábbi ismeretek közvetítése áll a képzés tengelyében:
• a társadalom, a gazdaság, ezen belül az iskola, a szociális kérdések téma-körei; a társadalom struktúrájának, működésének kérdései, a szociálpoli-tika ismeretkörei;
• gyermekismeret; a gyerekek és fiatalok biológiai, pszichés és szociális fej-lődésének, életének, sokirányú tevékenységnek, viselkedésének, viszo-nyulásainak témái;
• a csoporttörténések és a közösségi alakulás jelenségeinek, törvényszerű-ségeinek ismeretei;
• a közösségfejlesztésre, a szabadidő-irányításra, az egyénnel való differen-ciált foglalkozásra, a családsegítésre vonatkozó konkrét ismeretek;
• politológiai, jogi, közigazgatási, egészségügyi kérdések, szervezeti, intéz-ményi viszonyok ismerete stb.
6 A tanulmányokban egyaránt használják a hagyományos „kliens”, később a brit gyakorlatból származó „user” – „felhasználó” és a szakmailag szerencsésebb „szolgáltatásokat igénybe vevő”
fogalmat.
7 A koncepció kialakítását többek között az alábbi források segítették:
A szociálismunkás-képzés bevezetését szolgáló Gesztori Bizottság dokumentumai (1987, 1988), így például Veres Judith (1989): A főiskolai szociális képzés gesztorának jelentése (kézirat) Bognár Mária (1988): A középfokú szociális szakember képzés szociálpedagógiai ágának koncepciója. In: Az iskola szociális és pedagógiai szolgáltatásainak egységéről. (1989) OPI.
Budai István–Tóth Sándorné: Integrációs törekvések a tanítóképzés gyakorlatában (Tanulmányok – az Esztergomi Tanítóképző Főiskola kiadványa, 24. szám, 1987)
Hegyesi Gábor–Talyigás Katalin: A szociálismunkás-képzés rendszere (Felsőoktatási Szemle, 1988/7–8. szám).
Mindezek annak érdekében, hogy ismerjék a társadalmi folyamatok mozga-tóinak lényegét, a szociális problémák okait, a beavatkozás-segítés lehető-ségeinek alternatíváit, dilemmáit és korlátait, saját kompetenciájukat, a más szakemberekkel való együttműködés előnyeit és szükségességét.
A szociálpedagógus képességeinek alakítását élet- és gyakorlatközpontú kép-zéssel lehet megvalósítani, melyben központi helyet kap a gyerekekkel és fia-talokkal való professzionális foglalkozás (a gyermeki, a társas, a közösségi élet és a szabadidős tevékenység tervezése, szervezése és irányítása), valamint egy – Esztergom város és környéke vérkeringésében jelen levő – gyakorlóbázis:
családsegítő és humán szolgáltatóműhely kialakítása. Ez utóbbi működésének lényege, hogy szakemberei, továbbá a tanári stáb (team) és a gyakornokok egy csoporttá szerveződve vesznek részt a képzési és egyúttal élesben a pedagógi-ai-szociális munkában.
A gyakornokok személyiségének, értékendjének dinamikus, intenzív fejlesz-tése középpontjában az ön- és társismeret; az önalakításra, az elfogadásra, a kapcsolatépítésre, az együttműködésre való képességek alakítása áll.
A diákok egyéni adottságaiból kiindulva e képzés épít önállóságukra, öntevékeny-ségükre, és érdeklődésüket kielégítő tanulást kínál fel. Olyan személyes viszonyok-ra alapozott, döntően kiscsoportos formában folyó tanulásszervezési modellnek tekinthető a képzési folyamat, mely a gyakornokok konkrét valóságából, a pedagó-giai, szociális problémák és konfliktusok gyakorlatából nő ki. Ezen alapul egy-egy megjelenő, feldolgozandó tananyag-témakör teoretikus megközelítése, elemzé-se, a reális valóságismeret megalapozása, az elmélet-gyakorlat egysége.
A szociálpedagógusok tudását komplex, problémaközpontú, integrált tananyagszervezési és tanulásirányítási rendszerrel lehet fejleszteni. Ezért a tantárgyi rendszerben az egyes tantárgyak megőrzik viszonylagos önállósá-gukat, de felerősítik az érintkezés, a kapcsolódás lehetőségeit is.
7. A tartalmi elvek és a strukturális szempontok együttes érvényesítésével ki-alakított képzési folyamat végeredménye egyrészt biztos és releváns szoci-álpedagógiai tudás, másrészt a szakmai értékek kialakulása. Utóbbiak közül a legfontosabb az elkötelezettség a segítségre szoruló gyerekek és fiatalok ügyében, érdekük képviselete és védelme a felnőtt-társadalom legkülönbö-zőbb szféráiban, szociális hátrányaik elleni küzdelem, a mellettük való kiállás konfliktusok esetén stb. A képzés eredményességéről akkor tudunk majd be-szélni, ha a szociálpedagógiai tudás, a szociális érzékenység, a szakmai ér-tékek egységgé szerveződnek a diákokban, és együttesen járulnak hozzá a kongruens, autonóm szakemberi személyiség alakulásához.