SZEBENI
I.
A saga északi hősi ének, történetek laza füzére vala-kiről, akiről lehet. Szabó bácsiról a Lapály utcából va-lószínűleg nehéz lenne. SZEBENIről kicsit egyszerűbb.Csak a mértékre kell majd a saga szerzőjének figyelnie, mennyi lesz a vele kapcsolatos anekdota, mese, híresz-telés, és mennyi az annyi, amit konkrétan, elvitathatat-lanul letett az asztalra.
II.
Az első KK által látott SZEBENI képek a Mestersé-gek dicséretéről szóltak. Szépek, líraiak, szelídek vol-tak, a Nők Lapja dupla oldalakat szavazott meg nekik.A harangöntő, a kötélvető, a pásztorkalapos, a kádár, a szénégető, az aranyozó… Még nem ismerte alkotójukat, de elkönyvelte a képek alapján ilyennek. Szelíd lelkű, a múltban örömmel forgolódó dokumentátor, amilyen ő is szeretett volna lenni. Aztán a kamaszból éppen csak a felnőttbe váltó KK kivágott egy újságban meg-jelent fekete-fehér fotót, melyen egy hosszúcsizmás thai táncosnő, meglehetős erotikus pózban, szétvetett végtagokkal táncolt, kicsit életlenül, bemozdulva. Való-színűleg ez is a Nők Lapjában jelenhetett meg az ezer-kilencszázhetvenes évek legeslegvégén. Évekig volt a munkahelyein lévő öltözőszekrények belső oldalára ra-gasztva. Nem az erotikus kisugárzása volt igazán a fon-tos – gondolkodik most KK erről a sok évtizedes dolog-ról –, hanem az elvágyódásérzés, máshollenniakarás öltött testet a halványodó, egyre porosabb, olajosabb képben. KK akkor nem tudta, ki csinálta a fotót, talán nem is nagyon érdekelte. De ha tudja, hogy a mester-ségek dicsérete Szebenije azonos a thai táncosnő fotó-sával, bizonyára elcsodálkozott volna: ennyire más két ember, azonos néven?
III.
SZEBENIről, a vele megesett dolgokról, személyé-ről, miként képeinek alanyairól, tárgyairól régebben is, ma is, mindig beszélnek. Mindenki tud róla, róluk vala-mit, egy pletykát, egy jó sztorit, s ezt fontosnak tartja elmondani az első adandó alkalommal. Ez bizonyos em-berek társaságában szinte kötelező dolog, így tűnik az illető bennfentesnek, a körhöz tartozónak. A történetek meg vagy igazak, vagy nem, vagy van valami alapjuk, vagy nélkülöznek minden valóságos elemet, mindegy is, nem ez a lényeg. SZEBENI meg, ha jól sejtem, többnyire röhög rajtuk, sőt gerjeszti és turbózza őket. Ám ezt az emberek általában nagyképűségnek, beképzeltségnek tartják, nem szeretik, nehezen vagy sehogy sem tole-rálják, talán mert saját fontosságukat érzik megkérdő-jeleződni általa, vagy másért. Ezért a vele időlegesen kapcsolatba kerülő embereket végletesen polarizálja.Egy részük elfogadja, együtt szórakoznak magukon és másokon, más része szívből utálja. A kettő közt keve-sen vannak. A barátai viszont tűzbe mennének érte. Az egyikük írja: „Szebeni színész. Nem zavarodtam meg, tudom, hogy fotográfus…A létezés szerep. Ezt Szebeni magánemberként is minden megnyilvánulásában kife-jezi. Lehet, hogy nem tudja. Ösztönösen használja ezt a tudást. A vérében van. A szerepek összefüggése ki-bogozhatatlan gomolyag. Folyton bogozzuk. Szebeni a testtartásával, a járásával, az epitheton ornansként mindig egyformán hosszú hajával, és persze azzal, amit mond, amit kérdez, amit válaszol, amiről mesél, Szebenit formálja. Akárhol van, akárkivel találkozik, azt mutatja, gyakran használva drámai elemeket is, hogy ő a Szebeni András nevű világszereplő. Ő az a bizonyos Szebeni András, akit ismersz. Ha nem, ismerned kell.
És biztos fölénnyel sejtetni engedi, hogy a többiek szin-tén szereplők, ha tudják, ha nem.” (Csaplár Vilmos:
Szebeniszínház /Szín-darabok 116. o. Budapesti Kamara
Színház, 2010) Szebeni András: Lószőrszita szövő, 1973/78, zselatinos ezüst nagyítás, 60 x 50 cm
András Szebeni: Weaving Horsehair Mesh, 1973/78. gelatin silver print, 60 x 50 cm
298SZEBENI ANDRÁS 299ANDRÁS SZEBENI
IV.
SZEBENI individualista – mondják. Ez mit jelent?Szebeni egy önálló és öntörvényű pasas – mondom. De kihez képest ez vagy az? És ha ezt állítjuk róla, akkor mit mondtunk ezzel? Nem tudok már mit kezdeni a le-zártnak, véglegesnek tűnő ítéletekkel, véleményekkel.
Jobb figyelni, érzékelni a másik és a magunk változá-sait. „Senki nem vitathatja, hogy a legvadabb „egyen-lősdi” korszakában is megmaradt egyedi és mindenki mással összetéveszthetetlen egyéniségnek” – mondja egyik volt barátja, Pongrác fia Dániel. (Galsai Dániel:
A Szebeni Kurír, 1992. okt. 12. 7. o.)
V.
Nem tagadom, eddigi útjaim meglehetősen ritkán keresztezték SZEBENIét. Más világ volt az övé. Mond-hatnám úgy is, keveset tudok közvetlenül róla, életéről, ismereteim inkább a sok száz elolvasott cikkből, féltucat-nyi végignézett portréfilmből, ugyananféltucat-nyi meghallgatott interjúból és az átnyálazott SZEBENI könyvek sokasá-gából ered. Őt magát, leszámítva néhány közös ebédet, átbeszélt délutánt, inkább csak távolról figyeltem és fi-gyelem. Ugyanakkor Szebeni képeinek látható részével meglehetősen barátságos viszonyba kerültem. Távolról az embert, közelről az alkotásait, nem ellentmondás ez?De igen.
VI.
SZEBENIhez hasonló emberek voltak már és lesz-nek még a fotóhistóriában. Akikkel kapcsolatban nem is a velük megesett dolgok a lényegesek, hanem legen-daképző tehetségük. Akkor vagy Valaki – mondják –, ha beszélnek rólad, ha történetek keringenek városszerte a nevedhez kapcsolhatóan, ha felismer a hotelportás és az éjszakai pincér, ha a rendőr büntetés helyett szto-rizni kezd veled és autogramot kér tőled az otthoniak részére. Szebeni gyűjti az embereket, a legbüszkébb akapcsolataira, ismert vagy fontos emberekkel megesett helyzeteire. Vannak ilyenek rajta kívül is számosan. Gon-doljanak csak Robert Capára, Stefan Lorántra, Munká-csi Mártonra, vagy Kati Hornára, hogy a szebbik nem se maradjon ki. Óriási történetek részesei voltak, vagy ilyeneket találtak ki maguknak. Hiteles krónikát írni az életükről ma már csaknem lehetetlen, azt tehetjük, hogy a legendák valóságmagját próbáljuk kikaparni a mindent befedő sztorik kupacai alól. Csak közbevetőleg jegyzem meg, nem irigylem az utánunk következő fotótörténész nemzedéket. Vért fognak izzadni valahányan, mire végé-re járnak a sok szebeniádának, megállapítják a sagákról, melyek fennmaradnak majd róla, hogy mi az igaz belőlük, s mi a nép száján kelt legenda. Kíváncsi lennék – de na-gyon – milyen élettörténetet kanyarít majd róla 2088-ban kései életrajzírója, és főleg milyen műfaj2088-ban?
VII.
SZEBENI nélkülözhetetlen volt és talán még így, változóban is az. Létére, működésére, képeire feltétlen szüksége van, vagy inkább volt a sóbiznisznek. Nélküle arctalan maradt volna sok-sok tehetség terhelte mű-vész, vagy az általuk felkavart szélben kis ideig lebegő pehelysúlyú. Nem lehetne róluk (vagy fényképeik révén bármi másról) beszélgetni, társasági csevejt folytatni, téma híján becsukhatná a bótot jónéhány bulvármédia.Nem érezhetnénk úgy, hogy nélkülük nincs élet, nem tudunk felébredni, lehetetlen fogat mosnunk, és napi dolgunkat befejezve, gondtalanul örömködnünk. Az igazsághoz tartozik persze az is, hogy Szebenivel bizo-nyos kérdésekben néha nem értünk egyet. Helyzetünk különbözőségénél fogva, másként ítéljük meg például a szabad, csak az alkotó által determinált és a bármi-lyen formában létrejövő megbízás alapján végzett mun-ka közti különbségeket. Vannak kisebb vitáink, de addig, míg ezeket fehér asztal mellett, szenvedélyesen, ámde barátsággal meg tudjuk beszélni, nincs nagy baj. Meg persze a világgal és velem együtt ő is folyamatosan vál-tozik, amit ma leírnak róla, lehet, hogy holnap már ide-jétmúlt. Minden lehet.
Szebeni András: Halász, 1973/78 zselatinos ezüst nagyítás, 50 x 60 cm András Szebeni: Fisherman, 1973/78 gelatin silver print, 50 x 60 cm Szebeni András: Kádár, Káptalantóti, 1976
zselatinos ezüst nagyítás, 50 x 60 cm András Szebeni: Cooper, Káptalantóti, 1976 gelatin silver print, 50 x 60 cm
300SZEBENI ANDRÁS 301ANDRÁS SZEBENI
VIII.
SZEBENI fura figura. Mert miközben akarva/aka-ratlan kiszolgálja a sztárcsináló mechanizmust, ebben él, ugyanakkor, azonközben szívósan és következetesen felépíti a SZEBENIt is. Kiszolgálja és felhasználja, vagy kiszolgálta és felhasználta ezt a gépezetet. Miközben sztárt csinált, maga is azzá lett. Oda-vissza igaz rá a sztárfényképész – fényképész sztár megnevezés, mi-közben magát – teljes joggal – „csak” alkotóművésznek.tartja. Feltehető persze a kérdés, kikből lehet művész a fotóban? Azokból, akik művészi értékű, színvonalú fényképeket képesek kitalálni és megcsinálni, és utá-na megvárják, míg megtalálják, felfedezik, vagy azok-ból, akiknél a mű elkészülte nem ér véget az elkészült művészi kópia utolsó szignálásánál, hanem felvállalják az önmenedzselés mindmegannyi lehetőségét, a mű-vészlét megannyi külső és belső tartozékát, nyűgét és büszkeségét, a megjelenés extremitásától és pózaitól a mindenfajta megnyilatkozások kutyakövetkezetes mű-vészarisztokratizmusáig. Mindkét út járható, SZEBENI-re az utóbbi a jellemző.
IX.
Jelen lehettem SZEBENI néhány munkáján. Azóta kicsit másként látom SZEBENIt. Enélkül valószínűleg soha nem tudtam volna meg, mennyi munka előzi meg az egy/hatvanad másodpercnyi expozíciót, nem gondol-kodom el azon, ha nézünk egy képet, átjön-e rajta az a rengeteg előkészítés, szervezés, az a nem kevés pénz és profizmus, ahogy meg van rendezve ez az egész Szebeni-féle akció. Mennyi – tulajdonképpen – termé-ketlen idő egyetlen élő pillanat kedvéért! SZEBENI a gép mögött már nem csak fényképész, hanem rendező, fővilágosító és kitudjamégmi, azok minden jó és rossz tulajdonságával. Instruál, előjátszik, pszichológusként viselkedik, utasítja az asszisztenciát, egyszerre több ember fejével gondolkozik azért, hogy senki és sem-mi ne zavarhassa meg találkozását azzal az egy fontos pillanattal. Amikor egyszer ott voltam, a popénekesen és Szebenin kívül tíz ember és sokmillió forint értékű technika dolgozott órákig a műteremben. Elkészült 100 exponált kocka, hogy majd 5 kép legyen belőlük az al-bumban. Csak aki ott van, érezhet meg ebből valamit.Mert SZEBENI az anekdotázó, SZEBENI a laza világfi, SZEBENI a krakéler vitázó, bent a stúdióban, fényképe-zés közben összeszedett, szigorú, minőségelvű, kímé-letlen és nem megalkuvó, munkásművész ember.
Szebeni András: Pásztorkalapos, 1973/78,zselatinos ezüst nagyítás, 60 x 50 cm András Szebeni: Shepherd Hatmaker, 1973/78.gelatin silver print, 60 x 50 cm
Szebeni András: Szénégető, Répáshuta, 1976,zselatinos ezüst nagyítás, 50 x 60 cm András Szebeni: Coal-Burner, Répáshuta, 1976. gelatin silver print, 50 x 60 cm
302SZEBENI ANDRÁS 303ANDRÁS SZEBENI
X.
Első képei alapján dokumentaristának könyvelték el.A Téboly, terápia, stigma fekete-fehér elmegyógyintézeti világát feketén-fehéren, nem szenzációhajhász módon, tisztelettel, odafigyeléssel, de mégis erős érzelmeket kavaró módon ábrázolta. Hasonló közelítéssel, s beval-lott hagyomány- és múltőrző szándékkal készültek a Mesterségek dicsérete sorozatai a kihalóban lévő foglal-kozások kihalóban lévő mestereiről. Máig ható érvényű munkák ezek, SZEBENI a háttérben, csak gépe és objek-tívje volt a helyszíneken. Még ide sorolnám többhónapos thaiföldi tartózkodásának vizuális memóriámban meg-maradt képeit, a már említett táncosnőt, az ópiumpipát szívó emberi roncsot, továbbá a Magyarországon meg-hagyott négy rend, a piaristák, a bencések, a ferencesek és a szegény iskolanővérek fotósorozatait, melyeket a Boldogok, akik házadban laknak albumábam összegzett.
Aztán váltott. Fotóriporter lett teljes egészében, hétről hétre szállította a Nők Lapja gyakran 2-3 kolumnás fotó-riportjait, fotóesszéit. Ennek a korszakának a csúcsa a rendszerváltás eseményeinek krónikája, a Vajszínű ár-nyalat 1988 – a Gróffal, Esterházy Péterrel. Hogy mikor és hogyan lett belőle egy újságíró szavait kölcsönvéve sikerfotós, nem pontosan tudom. De jöttek az aktok is-mert és ismeretlen nőkről és férfiakról, beállított port-rék hires és hírtelen emberekről, s ezek jelentek meg a következő öt-hat SZEBENI albumban. Rengeteg meg-bízása volt, rengeteg barátja, és ugrásszerűen megnőtt az irigyei száma is. „Szerintem az embert a munkái
mi-nősítik. A bor is először forr, aztán beérik. Megnyugszik.
Letisztul. Az biztos, nehéz a kialakult képet megváltoz-tatni. Abban, hogy ez az imázs alakult ki rólam, szerepet játszik az is, hogy ez egy sikeririgy ország. Ha valakinek sikere van, az gyanús.” (Bóta: Nem kezelik helyén a ké-pet) Valószínűleg így történt, ahogy SZEBENI mondta, mert azóta, inkább csak városkép-albumot jelentetett meg, Bécs-Budapesttel kezdődően és Péccsel, Sopron-nal, Székesfehérvárral, Szegeddel, Debrecennel folyta-tódva, majd egy épülő giga-hídról készült fotóskönyvet adott ki. Nagyon más út, mint eddig, nem? Utána tánc- és színházi fotók sokasága jelent meg a nevével, persze könyvek is, szinte minden évben egy. Most meg …, de azt majd később. Ha mindezt komolyan vennénk, igazán szakmaiul, akkor ezekkel az állomásokkal hozzávetőle-gesen lekottázható lenne SZEBENI pályafutása. De én jobban hiszek az ő esetében a letett munkái, a kiállítások és könyvek szabta, utólag megrajzolt ritmusképletben.
Túl erős egyéniség, túlságos elhitető erővel képes a vele kapcsolatos dolgokat kommunikálni, a vele foglalkozó-kat finoman irányítani, orientálni a neki tetsző irányba.
A megjelent cikkek, írások, az interjúk hozzá tartoznak SZEBENI napi létéhez, munkájához, vele együtt változ-nak. Érdekes figyelni ezt is, de mégis, az eddigi SZEBENI életműnek azt és csak azt tekintem, ami balra pillantva, itt van most is az asztalom sarkán. Huszonhárom könyv és kábé fél folyóméter meghívó, katalógus, dokumentum.
Hát, nem kevés…
Szebeni András: Téboly, terápia, stigma, 1981/83, zselatinos ezüst nagyítás, 50 x 60 cm András Szebeni: Insanity, therapy, stigma, 1981/83. gelatin silver print, 50 x 60 cm
Szebeni András: Téboly, terápia, stigma, 1981/83, zselatinos ezüst nagyítás, 60 x 50 cm András Szebeni: Insanity, therapy, stigma, 1981/83. gelatin silver print, 60 x 50 cm
304SZEBENI ANDRÁS 305ANDRÁS SZEBENI
XI.
Megtámadta tüdejét a rák. 2006-ban már túl volt egy második műtéten is. Azt hiszem, sőt nem hiszem, tudom, onnantól fogva más ember lett SZEBENI. Át-értékelt sok mindent a fejében, fontosabbak lettek a fontos dolgok, és lényegtelenebb a körítés, és nekem, megmondom bátran, így sokkal jobban tetszik. Más kérdés, hogy ez az átértékelődés nem csak benne, de a szakma tagjaiban, a tágabb környezetét alkotó em-berekben is le kellett volna zajoljon. Ebben már nem vagyok ennyire biztos, hogy ez megtörtént. Bánhatják.„Orvosnőm szerint minden a fejben dől el. Pontosan tudom, milyen állapotban vagyok, mik az esélyeim, de nem az tölti ki az életemet, hogy beteg vagyok. Vigyá-zok magamra, határozottabbá váltam. Pontosabban fogalmazok a képeimben. Pörgős pali voltam, ma pe-dig már nem járok társasági eseményekre csak azért, hogy pofavizitet tartsak… Már csak azzal foglalkozom, amit csinálnom kell.” (Csontos: Szebeni András, a pesti szemesember Kurír, Reggel, 2006. február 12.)
XII.
Jó fotós SZEBENI? Maradandó, vagy csak itt és most helyi értékű képeket készít? Kinek-kinek lehet személyes véleménye erről, pro és kontra. A saga szer-zőjének is. KK szerint Szebeni személye, életműve már beleíródott, képült, rögzült a magyar fotóhistóriába, nyomtalanul immáron nem fog kihullani az idő rostáján.Bizonyára megőrződik több korai dokumentarista
ri-portja, portréja, kiállítási anyaga. Másért-másért, de KK véle ménye szerint megmarad teljes egészében A vajszí-nű árnyalat könyve Esterházyval, a Téboly, terápia, stig-ma képanyaga, a Boldogok, akik házadban laknak, a Kép/
szavak, az Arc-tér-képek az élvonalból. Ez felsorolásnak sem kevés, nemhogy életműnek. S pályája koránt sincs még befejezve. Még nagyon akar, nagyon teszi a dolgát, tegnap az emlegetett KK beszélt vele, lázban ég, mert az utolsó nyomdai fázisban jár a Locomotiv GT-ről ké-szített albuma, melyhez az alapító tag, Presser Gábor írt szövegeket. Míg kotlok ezen a szövegen, közben már meg is jelent. SZEBENI, bár sokat változott az utóbbi évtizedben, még mindig hihetetlenül megosztó sze-mélyiség, ezzel cseppet sem könnyítve meg a róla író dolgát. Ezt ő elintézi azzal, hogy gyakran idézi Varnus Xavér erre reagáló mondatát, hogy a művész számára nincs nagyobb kitüntetés, mint a szakma irigysége. De KK azt hiszi, korántsem ennyire egyszerű ez a dolog.
Foglalkozzon tehát ki-ki elsősorban a fényképeivel, a kiállításaival, a könyveivel, ad az is elegendő elfoglalt-ságot, őt meg hagyjuk, dolgozzon tovább.