A szállítás (közvetítés) néhány társadalmi és kulturális összefüggése

4. A szállítás (közvetítés) néhány társadalmi és kulturális összefüggése

Egy korábbi tanulmányomban részletezően írtam a fuvarosságról, a kereskedelmet kiszolgáló, vagy abba bekapcsolódó társadalmi rétegről. Fuvaros „mentalitásként” ér-telmeztem azt a tagolt és hierarchizált létformát, amit a szállításra szakosodott csoportok végeztek, s ami kétségtelenül nem csak a megélhetésüket, a javak közvetítésében vállalt szerepüket jellemezte, hanem a társadalmi felemelkedésért tett próbálkozásaikat is. Bár a fuvarosok tevékenysége sajátos szolgáltatást jelentett, de többségük mentalitásában mégis paraszt maradt, aki – ha lehetséges volt – földet szerezni igyekezett, s családjával földet művelt. Más részük viszont gyorsan polgárosodott, és sajátos átmeneti réteget képezett a falu társadalmában, vagy a városok – mezővárosok társadalmi hierarchiájá-ban. Rendkívül sokféle, tájilag, de gyakran falvanként, sőt településen belül is eltérő státusú fuvarosokat figyelhetünk meg a néprajzi irodalom és a néprajzi gyűjtések révén.

Ezek egy részének gazdasági szerepe az adott táj kiélésének formáival gyorsan válto-zott, más részük feladatvállalása akár generációkon át nyomon követhető. Mindez együtt összetett, változatos társadalmi réteget rajzol, melynek szociális elkülönülése sem ragadható meg mindig kellő biztonsággal. Az azonban bizonyos, hogy jellemzőjük volt a fizikai értelemben vett mobilitás, ami a társadalmi mobilitás felé is gyakran utat nyitott számukra. Az anyagilag megbecsültebb, nem ritkán világlátott, a nyelvhatárok, ill. kulturális kontaktzónák térségében nem ritkán több nyelvet beszélő csoportok mű-veltsége is számos jegyében különbözhetett földműves társaiénál. Mindez nem jelenti, hogy a parasztok tömegei – a számukra adott gazdasági „szükség” és/vagy „lehetőség”

hatására – kikerültek volna a paraszti életforma rendjéből.¹⁷⁴

Szilágyi Miklós hívta fel a figyelmet arra, hogy a különféle háziipari termékeket közvetítő, nagytájak közötti termékcsere kapcsolatok irányát és intenzitását taglaló

174 Viga 1989. 383–407., Szilágyi 2000a. 855–856.

rajzi irodalom a maguk portékájával útra kelő paraszt iparosok tevékenységét, célkitű-zéseit lényegesen szervezettebbnek, átgondoltabbnak mutatja, mint ahogyan a felvevő körzetek parasztjainak emlékezetéből kihüvelyezhető információk azt mutatják.¹⁷⁵ Úgy vélem, ez bizonyos fokig önmagában az árucsere aktusából és a javaikat kicserélő cso-portok adottságaiból is következik: az útra kelő árus számára erőteljesebb gazdasági kényszer az értékesítés és a hazatérés, a vevő számára pedig ugyanazok a javak jellem-zően több táj, több népcsoport „termékeiként” jelenhettek meg. Ráadásul a kézműves, ill. háziipari portékák hiánya egészen másként jelentkezett, mint például a gabonáé vagy más élelmiszereké, esetükben más jelentett a „pótolhatatlan”. A háziiparosok többsége olyan termékeket kínált, amiket más tájak népe is előállított – például a Magas-Felföld térségei mellett az Északi-középhegység erdővidékének faiparosai –, s kevesebb volt az olyan szakosodott csoport, amelyeknek a javai ritkák, netán egyediek voltak. Ezek első-sorban önmagukban az árusított javak előfordulása (fűszernövények, gyógynövények, természetben található anyagok), esetleg ritka nyersanyagok lelőhelyei – vagyis földraj-zi-ökológiai tényezők – miatt kötődtek szűkebb előállító, ill. árusító körzethez, s nem a készítés technikája okán.¹⁷⁶ Tanulságos ebből a szempontból utalni Szolnok Megye Néprajzi Atlasza térképlapjaira és kommentárjaira. A 125. témakör, a házaló és vásáro-zó kereskedőkre vonatkovásáro-zó adatok például a faabroncsos dézsák esetében párhuzamosan említik eladóként a Nagyvárad és Belényes környékéről szekerező dézsás oláhokat és a felvidéki tótokat, vagy csak felvidékieket. Kétségtelen, vannak egymást kiegészítő elter-jedési foltok, sőt, még a kétféle kereskedő csoport időbeli váltására is utal adat, de ép-pen olyan gyakori a kettő átfedése, együttes előfordulása is egyes településeken (pl.

Szalók, Tiszaigar, Tiszaszöllős, Tiszaörvény, Nagyiván, Karcag, stb). Ez lényegében azt is jelentheti, hogy a Felföld és a keleti peremterület konkrét termékei akár együtt, komp-lementer módon is megjelenhettek a Tisza mentén. A gyolcs esetében domináns az em-lékezetben a gyolcsos tótok szerepe, akik Árva megyéből és az Ipolyságból érkeztek szekereikkel – ők hozták Szolnok megyébe árulni a vászonkötényeket is –, de szerepük sajátosan összefonódott az alföldi „tótokéval” (Szarvas, Endrőd). Egyértelműen kirajzo-lódik az Atlasz adatainak alapján, hogy a Felföld volt a táblaüveg származási helye – Tiszaigaron és Túrkevén Liptó, Trencsén és Árva vándor üvegárusaira is emlékeztek –,

175 Szilágyi 2000a. 851.

176 Az árucsere vándorairól bőséges irodalommal: Viga 1990. 147–159.

helyenként hozzá tapad a tükör terjedése is. Hasonlóan domináns a Felföld árusainak szerepe a szövőborda esetében, főleg a Tiszazugban egészítette ki annak elterjedését helyi specialisták készítménye. Ugyancsak felföldiekhez – sonkolyosokhoz, miskáro-lókhoz, piócásokhoz – kötötték elsősorban a tályoggyökér (hunyor: Helleborus purpurascens és Helleborus niger) beszerzésének lehetőségét, a tűzcsiholó kova (és tap-ló) eredetén a bosnyák árusokkal és Bükk vidékiekkel osztoztak a felföldiek. A szer-számnyél, petrencerúd és a fagereblye előállítását Erdély és Felföld specializálódott falvaiból származtatták, az utóbbin a kaszanyelet is áruló Szepes és Gömör megyei tó-tok a Mátra-vidéki és más magyarokkal osztoztak. Hasonlóan volt szerepük a felföldi tótoknak és magyaroknak a guzsaly forgalmában és a rokka elterjesztésében, az utóbbi-ban azonutóbbi-ban fokozatosan szerepet vállaltak a helyi specialisták is. Zempléni és gömöri magyaroktól, valamint Gömör, Zemplén, Szepes, Felső-Borsod, Nyitra és Árva gyalo-gos tótjaitól származtatta a fakanalak, orsók, nyújtófák s a csigacsinálók eredetét a Szolnok megyei falvak kiterjedt része, az ácsolt ládák és gabonatartók beszállításán az adatok szerint felvidéki tótok – a Tiszapüspöki – Túrkeve vonaltól északra – valamint oláh vándorárusok osztoztak. (Felmerült a bükki tótok szerepe is.) A szijácskosár (tótgaraboly, tótkaska) az észak-jászsági és északkelet Szolnok megyei falvakba Noszvaj környékéről kerülhetett, a vesszőseprűk egyik fő forrásának pedig Árva, Bor-sod, Gömör, Zemplén megye tót boronás vásározóit tartották. Bonyolultan összetett az épületfa, a zsindely és a só eredete: a Tisza vízi útja összemossa egymással a különféle javak származási helyét. A mész és a faszén forgalmát dominánsan a Bükk-vidékhez kötik, mellette a Mátra, ritkábban a Pilis, ill. Bihar jelent meg származási helyként.

A borkereskedelemben Eger és Gyöngyös környékének javaira emlékeztek, amelyeknek a szerepét a filoxéra után a helyi, homoki szőlészet produktumai váltották ki. A gyümöl-csök (alma, szilva, dió), az aszalványok és a szilvalekvár forgalmában – bőséggel jutott szerep a Mátraaljának, a Bükkaljának, a hegyvidéki palócoknak és tótoknak is.¹⁷⁷ Azon túl, hogy Szolnok megyében teljesen közönséges módon voltak jelen a Felföld (és a keleti nyelvterület) háziiparának javai, az Atlasz adatai tanulságosan utalnak a Felföld zónáinak egymást kiegészítő tevékenységeire is. Más kérdés, hogy a néprajzi adatfelvé-tel önmagában nem igazolhatja, legfeljebb körvonalazza az egyes anyagok, tárgytípu-sok, velük a kulturális jelenségek eredetét.

177 Gulyás 2001. 179–185. (Csalog Zsolt térképei alapján.). Vö. Szabó 2008. 99–102.

Jelen munka tematikájának összeállításakor még terjedelmesebb részfejezetet szán-tam annak a kérdésnek, hogy a vasutas társadalom milyen módon kötődik, ill. milyen formában válik el a paraszti társadalomtól a 19–20. századi Magyarországon. Ez alól a feladat alól jórészt felment a közelmúltban megjelent tanulmánykötet, amelynek írásai részben összefoglalják, részben új szempontokkal gazdagítják a vasutasság népraj-zi/antropológiai vizsgálatának eddigi eredményeit.¹⁷⁸ Ezért ezen a helyen csupán né-hány, a témám, azon belül saját kutatásaim szempontjából fontosnak ítélt megjegyzést teszek.

A vasutasság a 19. század második felétől fokozatosan verbuválódik, s vonzza ma-gához a paraszti társadalomnak elsősorban azt a rétegét, amelyik 1848-ban nincstelen-ként, vagy életképtelen parcellán gazdálkodóként érte meg a jobbágyfelszabadítást.

A magyar társadalom azonban az elkövetkező évszázadban is többször megélt hasonló cezúrát: hangsúlyosan a második világháború után, különösen az 1950–60-as években, amikor részben a földhiány, majd a közös gazdálkodás engedte el a vidéki Magyaror-szág társadalmának egy részét – igaz, nem csak a vasútra, hanem az iparba, bányászat-ba, és a gazdaság más területeire is. A vasutasság erősen hierarchizált, s bár a néprajzi/antropológiai kutatás mind a félig-meddig paraszti létformához kötődő, sajáto-san „kétlaki” falusi rétegre, mind a vasutas „dinasztiák” kérdésére figyel,¹⁷⁹ s hangsú-lyozza a kiválasztás szigorúságát, az erkölcsi feddhetetlenség elvárását, talán nem hangsúlyozódik elég egyértelműen, hogy a vasútnál egész életre szóló előmeneteli rend,

„életstratégia” erősítette a rátermettek haladását. A vasutasság nem mindenhol élt együtt a paraszti társadalom tagjaival: önálló kolóniák, a több vasutast foglalkoztató települé-seken gyakran önálló településrészeken formálódtak meg önálló élettereik (vasúti telep, újtelep stb.). Mindezekkel együtt, mind gazdaságnéprajzi, mind társadalomnéprajzi vo-natkozásban különösen tanulságos példák ismertek a két réteg együttéléséről, a vasutas-ság társadalmának „átmeneti” jellegéről.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a vasút – és a vasutasság – a kapitalizálódás, ezzel együtt a paraszti polgárosodás időszakában jelenik meg a vidéki Magyarországon, s a fentebb említetteken túl is a domináns, de arányaiban egyre csökkenő parasztok létformájának változásában osztozik. Ezeknek a változásoknak az erőtere tájanként és

178 Bali–Máté (szerk.) 2008. Különösen Máté 2008. 7–26.

179 Máté 2008.

koronként eltérő, alkalmanként akár a politikai szituáció, vagy maga az államhatalom is befolyással bír rá. Például a Felső-Bodrogközben Ágcsernyőnél, ill. Záhony és Csap térségében a második világháború utáni határok megvonása után vasúti átrakó helyeket építettek ki a Szovjetunió és a többi „szocialista” ország vasúti rendszere közötti eltéré-sek miatt. Mindkét térségben jószerével ez volt az egyetlen munkahely a mezőgazdasá-gon kívül, ami ugyan a vasutas társadalom legalsó rétegét képviselte, de biztos kereseti forrást jelentett. A csehszlovák állam azonban annak ellenére nem nézte jó szemmel, hogy a bodrogközi parasztok elhagyják a frissen alakult mezőgazdasági nagyüzemeket, hogy a kétkezi vasúti munkásra is elengedhetetlen szüksége volt. Mindez a kistérség sajátos társadalmi arculatának megformálódásához vezetett.

Természetesen a fuvarosságnak és a vasutasságnak messze nem ugyanaz a helye és a szerepe a szállításban, s egészen más a viszonya a szállított javakhoz is. Azt azonban mindkettő igazolja, hogy a más csoportok által előállított javak elérése közvetlenül vagy közvetve befolyásolja az érintett tájak népcsoportjainak műveltségét, de változik annak folyamatában a közvetítő csoportok társadalma és műveltsége is. A szállítás maga is történeti folyamat, amelynek változásai tükröződnek egy-egy táj társadalmában, túl a regionális gazdaságra gyakorolt hatásokon.

VI. A TÁJAK KÖZÖTTI CSERE TÁRGYA