D. Nem kerülhető meg azoknak a táji feltételeknek a további számbavétele, ame- ame-lyek a Felföld népének létformáit alakították, s ameame-lyek befolyásolták társadalma és
IV. A JAVAK CSERÉJÉNEK HELYSZÍNEI ÉS FORMÁI
1. A gazdasági kapcsolatok térszerkezetének kialakulása
A tájak közötti gazdasági kapcsolatok térszerkezete befolyásolta a Kárpát-medence településállományának és települési hierarchiájának arculatát, s a kapcsolatok változása-ival formálódott a településállomány jellege is. A településállomány fejlődésének funk-cionális része volt a szervezett árucsere alkalmak, a vásárok és a hetipiacok rendszerének kialakulása. Bár a szabad királyi városok, ill. az Árpád-kori és Anjou-kori vásárhelyek jelentősen befolyásolták a társadalmi munkamegosztás és a táji munka-megosztás térszerkezetét, a vidéki árutermelés serkentője és fenntartója a mezővárosok térbeli struktúrája volt, aminek térbeli rendje az egyik függesztője volt a Kárpát-medence településhálózatának. A mezővárosok térhálója és társadalmi organizmusa nagyjából egységesen szőtte át az ország térképét, bár – éppen a hegyvidéken – szigorú-an követte a táji adottságok által vezérelt létformák és a népesedés feltételeit, lehetősé-geit. Jelentőségük és funkciójuk eltérő volt ugyan, de mindenütt megteremtették a paraszti termékcsere színterét, s maguk is generálták a paraszti termelés és áruértékesí-tés egészét.8 Kubinyi András tanulmánya arra figyelmeztetett, hogy az említett vásáros-helyek, tehát a királyi városok (civitas) és a – piaccal nem mindig rendelkező – mezővárosok (oppidum) mellett léteztek olyan „központi helyek”, akár sokadalmat tar-tó falvak, amelyek egy-egy táj árucsereközpontjaként működtek. Ezek meghatározására a szerző egy kritérium-sort állított össze, tíz kritériummal, azokon belül 1–6 pontig ter-jedő minősítéssel. Adatai alapján a középkor végi településhálózatban – a különböző jelentőségű városok és mezővárosok mellett – elkülönítette a központi funkciót ellátó falvak típusát.9 A kitűnő történész eredményeit a vizsgált megyék (Abaúj, Borsod,
8 Szűcs 1955., Püspöki Nagy 1989., Szabó 1969. 237–238., Bácskai 1965., Bácskai 2002., Orosz 1995.
3–180. A témához lásd még: Takács 2000. 407–414.
9 A „központi hely” fogalom megalkotója Walter Christaller volt. Lásd: Christaller 1933., Christaller 1968. Kubinyi András a Délnyugat-Dunántúl majd Északnyugat-Dunántúl négy-négy megyéje után, Északkelet-Magyarország négy megyéjén végezte el a vizsgálatát. Vö. Kubinyi 1990. 319–335., Kubinyi 1999. 499–518. A központi helyekhez lásd még: Bogucka–Samsonowicz 1986., Megjegy-zem, Bácskai Vera és Nagy Lajos közös munkája is utal arra, hogy elsősorban nem egy-egy körzet mezőgazdálkodásának jellege befolyásolta a piacközponti funkciók kialakulását, sokkal inkább pél-dául a termény hiánya vagy bősége tette szükségessé az eladás és a beszerzés központjainak – főleg a gabonapiacoknak – kiformálódását. Vö. Bácskai–Nagy 1984. 260–261.
Heves és Torna) kapcsán még igyekszem majd felhasználni, itt csupán két fontos össze-függésre utalok. Az egyik az, hogy az általa megvizsgált 11 vármegye területén a kö-zépkor végén – Torna megye nélkül – átlagosan 2866 fő és 240 km2 jutott egy központi helyre.10 A 19–20. század fordulóján a Kárpát-medence mintegy 1500 településén tar-tottak rendszeresen vásárokat, s egy vásároshelyet átlagosan 207 km2 területű vonzás-körzetből látogattak.11 Ez egyrészt azt jelenti, hogy a középkor végi parasztok csaknem olyan eséllyel érhették el a piacokat-vásárokat, mint három-négyszáz évvel későbbi utó-daik, leszámítva persze az utak és a szállítóeszközök minőségét. Másrészt pedig azt – amire korábbi munkámban már felhívtam a figyelmet –, hogy a középkori, középkor végi és a 19–20. századi árucsere sok vonatkozásban kontinuus jellegét sejteti a piac- és vásárkörzetek, ill. az árucsere-kapcsolatok térszerkezete. Az egyes vásárok, piacok von-záskörzete – társadalmi és gazdasági folyamatok hatására – jelentősen változhatott, ám a kora újkori településhálózat, a rendelkezésünkre álló vásározási adatok, az úrbérren-dezést előkészítő paraszti bevallások (investigatio) adatbázisa, az 1828-as összeírás ta-nulságai, nem utolsósorban a recens gyűjtések határozott folytonosságra utalnak.12 Talán fontosabb azonban ennél, hogy a piac- és vásárhelyek létrejöttének volt egy olyan lehetősége, ami – legalábbis látszólag – mindenekelőtt a javak cseréjének, a kereskede-lem funkciójának területi kiterjesztésére, hiányainak kiigazítására szerveződött, s a min-denkori tapasztalaton nyugodott. A szervezett árucsere alkalmak térhálójának kialakításában is nagy jelentőséggel bírt, de azt is jelentette, hogy nem maradtak piac-vásár nélkül azok a tájak sem, amelyek nem rendelkeztek várossal, mezővárossal. El-lentmond azonban az elképzelésemnek, hogy a falusi jellegű piachelyek az amúgy is frekventált, például szőlőtermő térségekben sűrűsödtek (Hevesben a Mátraalján, Bor-sodban a Sajó völgyén), s hogy a települési hierarchiában a falvakat éppen csak meg-előző „központi helyek” száma elenyészően kevés a mezővárosokhoz képest: Kubinyi pontrendszere alapján Abaúj megye 16 centrális települése közül 2 (Gagy, Kázsmárk), Borsodban 19-ből 3 (Boldva, /Hejő-/Keresztúr, /Szendrő-/Lád), Heves megyében 26-ból 5 (Hajóhalom, Karácsond, /Erdő-/Kövesd, Szászberek, /Kis-/Tálya), Torna 2 helyéből pedig 1 (Szögliget) tartozott a falusi jellegű központok közé.13 Bizonyos azonban, hogy
10 Kubinyi 1999. 507.
11 Prinz et al 1938. adatait idézi: Frisnyák 2009c. 182.
12 Viga 1990. 134.
13 Kubinyi 1999. 516–518.
e településtípusnak a szerepére gondolnunk kell a 18. századi vásározási szokások ér-telmezésénél is.
Az árucsere-kapcsolatokat meghatározó tényezők egy része stabil, vagy csak nehe-zen változó, más részük viszont az alkalmazkodás mobil feltételeit hordozza. Maga a paraszti árucsere egészében sem volt merev és változatlan rendszer, hanem – bizonyos tűréshatárok között – állandóan formálódott, módosulhatott, igazodott a mindenkori feltételekhez, miközben alapjaiban – geográfiai, ökológiai, gazdasági és társadalmi fel-tételek által – meghatározott lehetett.14
Az Észak-Alföld és a Felföld gazdasági együttműködésének jelentős szereplői vol-tak azok a települések, amelyek a kárpát-medencei vásárvonal rendszer legjelentősebbi-kének tagjaiként működtek. E zóna kiemelkedő fontosságú szakasza a Duna-nyílástól a Ronyva kapujáig húzódott. A Felföld a mezőgazdasági területei ellenére sem volt önel-látó, s az élelmiszer-felesleggel rendelkező Alfölddel egymást kiegészítő, komplemen-ter tevékenységet folytatott. A két régió közötti árucsere-forgalom a folyóvölgyek közlekedési folyosóin áramlott a völgykijáratok piacközpontjaiba.15 A Duna-nyílásban Vác, Buda és Pest, kelet felé a Zagyva-völgy kijárata mellett Hatvan, a Mátra peremén Gyöngyös, az Eger patak völgyében Eger, a Sajó, a Bódva és a Hernád alföldi kapujá-ban Sajószentpéter, Miskolc és Szikszó, a Szerencs patak völgynyílásában Szerencs, a Tisza–Bodrog összefolyásnál Tokaj, a Ronyva kijáratánál Sátoraljaújhely tekinthető – Frisnyák Sándor szerint – ősi vásárvárosnak. Az észak-alföldi vásárövezettel jószeré-vel párhuzamosan, Felső-Magyarország déli részén, a Nógrádi-, Gömöri-, Kassai-medencében is kialakult egy nyugat–kelet irányú közlekedési folyosó, kisebb-nagyobb vásárhelyekkel, központokkal. A két övezet között teraszos folyó- és patakvölgyek – Zagyva, Sajó, Bódva, Hernád – biztosították a kapcsolatot. Az Ipoly és a Hernád völ-gyét összekötő medencesorban is kifejlődtek a lokális és regionális szerepű vásárvárosok (Balassagyarmat, Losonc, Fülek, Rimaszombat, Rozsnyó, Szepsi és Kassa). A vásárvo-nalként is felfogható Hernád-völgyön Szikszó, másodlagos jelentőséggel Gönc, és hang-súlyosan Kassa szerepe volt jelentős, míg a Kassa – Ungvár között húzódó, ún. „Felső-Zempléni vásárvonalon” – a két jellegadó helység mellett Gálszécs és Nagymihály funkcionált vásárhelyként.16 Ezek a központok alkották a vázát a nagytájak közötti
14 Dankó 1987. 129–132.
15 Frisnyák 2009c. 182–183.
16 Összegzően: Frisnyák 2009c. 184–185.
dasági kapcsolatoknak, ami – speciális funkciókban vagy kistáji szerepkörben – kisebb jelentőségű vásárhelyek hálózatával egészült ki. Ezeket az 1770-es évektől 1920-ig igyekszem bemutatni, de a vizsgált térség túl nagy, s a források és az eddigi kutatások túlzottan bőségesek, mégis egyenetlenek ahhoz, hogy összegzésem minden térséget egyformán érintsen.