3. A Pénzintézeti Központ feladatkörének, hatáskörének kibővülése (1925-1930)
3.2. A pénzügyi felügyelést érintő kezdeti reformok
Az első világháború után a nagyobb lakossági bizalom elérése és a pénzintézetek működésében rejlő likviditási kockázatok mérséklése miatt az ellenőrzésekre nagyobb hangsúly tevődött, a Pénzintézeti Központ által lefolytatott vizsgálatok száma ezekben az években 959-ről (1925) 988-ra (1930) emelkedett, melyből az időszak elején 801 kötődött pénzintézetekhez, míg annak végén pedig 749. A pénzintézeti ellenőrzések számának csökkenése mellett tehát megfigyelhető volt a nem pénzintézetekhez köthető ellenőrzések
57 A két részletben folyósított Talbot-kölcsönt jelentős részben az angol ipar foglalkoztatásának előmozdítása érdeké-ben nyújtották, a megállapodás részét képezte ugyanis a Trade Facilities Act, mely alapján a kölcsön összegének 40%-át angliai megrendelésekre volt szükséges fordítani (Ránki 1982:74). Ezen összeg felhasználásával épült többek között Tatabánya mellett, Bánhidán villamoserőmű, mely részben a főváros áramellátását egészítette ki, részben pedig a Bu-dapest-Hegyeshalom villamosított vonal számára szolgáltatott energiát.
58 A „gyufamonopólium” létrehozása Ivar Kreuger svéd mérnök nevéhez volt köthető, aki az első világháború végére Svédországban már a gyufagyártás és forgalmazás tekintetében monopolhelyzettel rendelkezett. A világháború után számos ország küzdött tőkehiánnyal, míg az Egyesült Államokban jelentős tőkefelesleg állt rendelkezésre az 1920-as években kibontakozott befektetői láz következtében. Kreuger 1924-ben megállapodott a Lee, Higginson & Co. bank-házzal, melynek eredményeként amerikai befektetők pénzét kölcsönözte gyufamonopóliumért cserébe. A magyar állam a gyufakölcsönt pénzügyi rendezésre, ti. a Nagyatádi-féle földreform során a korábbi birtokosok kártalanítására fordí-totta (Pásztory 2016:47 és Ránki 1982:74).
101
számának növekedése: a Pénzintézeti Központ 1925-ben a pénzintézeti ellenőrzésen kí-vül 158 vállalatnál folytatott revíziót, míg 1930-ban a pénzintézeti vizsgálatokon felül 76 vállalatnál és 163 nyugdíjpénztárnál is végzett ellenőrzéseket (Jakabb et al. 1941:II. sz.
melléklet).59 A teljesített ellenőrzéseket az első világháborút követően újjáéledt bankel-lenes hangulat is szükségessé tette. Ruppert Rezső ellenzéki képviselő 1922-ben – eltú-lozva a korabeli helyzetet – már magyarországi bankáruralomról beszélt: „Látjuk, hogy ez a nagy bankárszervezet, amely vezeti a mi belső politikánkat, irányítja a mi külső po-litikánkat is […], diktálja ma minden lépésünket, diktálja nemcsak politikai, hanem gaz-dasági életünk lépéseit is.”60 A gyakoribbá váló vizsgálatokat indokolta azon jelenség is, hogy ti. a pénzintézetek az első világháború évei alatt, és részben azt követően – a hagyo-mányosnak tekinthető banki műveleteiket átmenetileg háttérbe szorítva – áruüzletekkel kapcsolatos haszon elérése érdekében is folytattak tevékenységet. Ennek megjelenésében közrejátszott, hogy a háborús időszakban a pénzintézetek kihelyezési lehetőségeinek je-lentős beszűkülése volt tapasztalható. Így például a világháború a záloglevél-hitelezést is rendkívül súlyosan érintette, hiszen a háború következtében a legfőbb (főként osztrák, németországi, holland, svájci és francia) záloglevélpiacok beszűkültek (Neubauer 1918:22–24). Ezenkívül a kiteljesedő infláció is visszaszorításra ösztönözte – a hagyo-mányos hitelezés mellett – a záloghitezést, a befektetők számára ugyanis Magyarország a rendezetlen pénzügyi viszonyok miatt nem volt vonzó lehetőség, ezért a záloghitelezés érdemben csak a pénzügyi stabilizációt követően indulhatott meg (Kovács 2006:89). Kü-lönösen az első világháborút követően hatott ösztönzőleg az alternatív tevékenységek végzésére, hogy a záloglevelek mögött álló hazai kölcsönfelvevők nemzeti valutában fi-zették a törlesztéseket, míg ezt a bankoknak eredeti devizanemben kellett megtenniük, ami számottevő árfolyamkockázatot jelentett. A jegybank refinanszírozó szerepe ebben a korszakban is jelentékenynek volt tekinthető, a pengőértékre való áttéréskor a korábban megállapított hitelkeretek újból rögzítésre kerültek. Ennek eredményeként a jegybank a Magyar Általános Hitelbanknak és a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak egyaránt 30 millió pengő, további 9 pénzintézetnek 2,5-12 millió pengő közötti összegben nyújtott visszleszámítolási keretet. A vállalatok közül kiemelendő a Ganz Danubius Hajógyárnak
59 1918-tól számítva a Pénzintézeti Központ által teljesített ellenőrzések száma 1930-ra pedig több mint ötszörösére nőtt (Jakabb et al. 1941:117).
60 Az 1922. június 19. napjára összehívott nemzetgyűlés naplója, XXVI. kötet, 35. oldal alapján
102
nyújtott 12 millió pengő és a Ganz Villamossági Műveknek nyújtott 6 millió pengő ösz-szegű keret. A jegybank különös figyelmet fordított a mezőgazdaság és a malomipar sa-játos helyzetére, így előbbi esetben a termelés ciklikusságából adódó hitelezési igényeket figyelembe véve hosszabb (legfeljebb 6 hónap) lejáratú váltókat is elfogadott. Utóbbi esetben a malomváltók felülvizsgálatát kevésbé szigorú szabályok szerint bírálta el, te-kintettel arra, hogy ezen iparág állandó válsággal küzdött ebben az időszakban. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) refinanszírozási tevékenységében a váltóleszámítoláson kívül még a közraktári jegyek leszámítolása és a kézizálog fedezete melletti hitelnyújtás is szerepet kapott, de a váltóleszámítoláshoz képest sokkal kisebb mértékben.
A Pénzintézeti Központ tagintézményeinek ellenőrzésével kapcsolatban megem-lítendő, hogy a TÉBE közgyűlése 1930. március 8-án új alapszabályt fogadott el, melynek értelmében földrajzi elhelyezkedéstől és a belépés időpontjától függően két osztály („A”
és „B”) létrehozásáról határoztak. Az „A” (fővárosi) osztályhoz tartoztak a Pénzintézeti Központ I. és II. kúriabeli tagjai, valamint az 1927. január 1. napja előtt belépett intézetek (33 tag), a „B” (vidéki) osztályhoz pedig a III. kúriabeli tagok és az 1927. január 1. napját követően belépett tagok (360 tag), az egyes osztályok az elfogadott alapszabály alapján önálló üléseket tartottak. Válságos időszakban elvárható, és a bizalom megőrzése szem-pontjából fontos fogyasztóvédelmi és a nyilvánosság megfelelő tájékoztatását szolgáló intézkedés volt, hogy a TÉBE keretében önálló devizabizottság jött létre, melynek elsőd-leges feladata a hazai és külföldi pénzintézetek tájékoztatása volt az aktuális változások-ról, melynek keretében 1931. augusztusban devizakörözvény sorozat is indult (Botos J.
1999:35–47).
Szintén a két világháború közötti időszakra tehető az a pénzintézetek ellenőrzése szempontjából kiemelkedő eredmény, hogy 1925-től kezdődően a Pénzintézeti Központ-nak tagintézményei körében lehetősége volt legalább éves rendszerességgel vizsgálatot folytatnia (Jakabb et al. 1941:12). A kor elméleti-módszertani elveinek fejlettségét mu-tatja, hogy már az 1916. évi Pénzintézeti Központról szóló törvény is egyik fő feladatának jelölte meg a pénzpiac egészséges fejlődése érdekében a pénzintézetek ügyvitele és ügy-kezelése tekintetében történő közreműködést, hogy az „lehetőség szerint egyöntetű elvek alapjára helyeztessék és célszerűen vitessék, továbbá, hogy a(z) […] intézetek
ügyvitelé-103
ben a természetüknek és a közgazdaság követelményeinek megfelelő elvek érvényesülje-nek”61. Ez a megközelítés érvényes a jelenleg is alkalmazott felügyelési módszertanra, amely az ún. „egyenlő elbírálás elve”, illetve – a megközelítés második részét tekintve – az „arányosság elve” néven vált elterjedtté a modern felügyeleti szakirodalomban, ezen alapelvek a piac számára biztonságot, kiszámíthatóságot jelentenek, és ezáltal fontos ré-szét képezik a felügyelési gyakorlatnak.