KOSZTYUNÉ KRAJNYÁK Edit
Nyíregyházi Egyetem, Műszaki és Agrártudományi Intézet, Agrártudományi és Környezetgazdálkodási Intézeti Tanszék, 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b.
krajnyak.edit@nye.hu Bevezetés
A Nyírség az Alföld északkeleti részének középtája. Ez hazánk egyik legnagyobb kiterjedésű savanyú homokterülete. A homoktalajok nagy szemcsemérete miatt vízmegkötő képessége, vízkapacitása igen alacsony, hiszen hiányzik a talajok kötöttségéhez szükséges magasabb agyag-iszap tartalom. Ebből adódóan viszonylag csekély a homoki gazdálkodásba vonható növények köre. A gabonafélék közül a rozs és a tritikálé, kapásnövények közül a burgonya, a dohány, a napraforgó, a pillangósvirágú növények Lupinus és Vicia nemzetség fajai valamint a homoki lucerna tartoznak ide. A bükkönyfélék közül legnagyobb területen a szöszösbükkönyt (Vicia villosa Roth.) termesztik, melynek alkalmazkodóképessége kiemelkedően jó.
Irodalmi áttekintés
A savanyú homoktalajokon gazdálkodók jól tudják, hogy a termeszthető növények köre azokból a fajokból, fajtákból kerül ki, amelyek jól tűrik, vagy olykor igénylik az alacsony pH értéket (Vágvölgyi et al., 2018).
A hazai korszerű rozsnemesítés több nemesítőtelepen a XX. században az első világháború előtt és után indult el. A Nyírségben a rozs nemesítése Teichmann Vilmos nevéhez köthető, aki Kisvárdán 1943-ban az Állami Növénynemesítő Telep alapításával egy időben kezdte el a munkát. A Petkus rozsot, - az akkori idők legnagyobb fajtáját - választotta nemesítési alapanyagként, melyből 1951-ben minősítették az első kisvárdai rozs fajták, ami a Nyíri tájfajtát váltotta fel (Lazányi et al, 1996). Futóhomokon több évig termesztik önmaga után, hiszen a monokultúrát a kalászosok közül a rozs viseli el a legjobban (1. ábra). Nagyon jó a gyomelnyomó képessége. Ilyen esetben tarlóhántást nem végeznek, így egész évben borított a talaj. Pillangós virágú növények után a rozs könnyen megdől (Ivány et al.; 1994). A rozs fejlett gyökérzetének köszönhetően a talaj tápanyagkészletét jól hasznosítja. A zöldtrágyázás kedvező hatású a rozs termésére. A nitrogénműtrágyát célszerű megosztva adagolni. Laza talajon a tervezett mennyiség harmadát ajánlatos alaptrágyaként kijuttatni (Radics, 2012). A rozsot teljes érésben aratjuk, július közepétől kezdődően. 1 m feletti szalmájukkal körültekintőbb betakarítást kívánnak, mint általában a kalászosok. A mag teljes érésben azonnal csírázásra képes.
Mivel nincs nyugalmi állapota, ezért törekedni kell a gyors betakarításra. Ha éretten megázik v. ledől, akkor már a kalászban kicsíráznak a szemek és romlik a minősége (Kruppa, 2004).
Kosztyuné Krajnyák
142
Az első ember által előállított szántóföldi növény a tritikálé, amit egyre nagyobb területen termesztünk Magyarországon 1917-ben Mosonmagyaróváron Obermayer Ernő kezdett foglalkozni a búza-rozs hibridek előállításával, de ebben az időszakban még jelentős eredményeket nem ért el. Az igazi áttörést 1949-ben Martonvásáron Kiss Áprád végezte Győrffy Barna, Rédey Görgy és Rajháthy Tibor kutatómunkájának segítségével. (Győri, Balla 2010). A tritikálét Magyarországon a gyenge homoktalajokon a rozs helyettesítésére szánták(1. ábra). Közel egy tonnával többet terem, mint a rozs. A tritikálé ennél jobb terméseredményekre is képes, ez a termés azzal magyarázható, hogy valóban a gyenge termőerőben lévő talajok hasznosítására használják. Jól tűri a gyenge homoktalajokat is, ahol rozsot termelünk, de meghálálja a kiváló búzának való, mély rétegű csernozjom típusú talajokat is. A mai tritikáléfajták hosszú szárúak ugyan, de megdőlés-ellenállóak. A kiváló alkalmazkodó képességük éppen abban rejlik, hogy a szár mélyre hatoló gyökérzettel párosul, így nagyobb a vitalitásuk (Radics, 2008).
1.ábra. Rozs és tritikálé termőtábla Figure 1.Rye and triticale crop field
(Fotó:Kosztyuné K. E.) A Közép- és Dél-Amerikából származó burgonya már az 1650-es években bekerült Magyaroszágra, mindez Németország egyetemi hallgatóinak volt köszönhető. Ebben az időben e növényt a lakosság fenntartással fogadta, ezért termesztése kis területen történt (Antal, 2005.a). A Nyírségben a burgonyatermesztés elterjedése a XIX. század második felére tehető, mely a megtelepedő szlovák és sváb gazdálkodók tevékenységének köszönhető (Lazányi, Mándiné 1993). A burgonyanemesítést 1930-tól Kisvárdán Teichmann Vilmos irányította, mely az 1948-1950-es években nagy fejlődésnek indult a háború után, mivel a nemesítési anyagok elpusztultak. Több új fajta állami elismerést kapott (Lazányi, 1999; Mándiné, 2002). 1964-ben a burgonyanemesítés Nyíregyházára került (Lazányi et al. 1998). A Nyírség gyengén savanyú homokterülete fontos burgonyatermesztő körzet (2. ábra). Itt nem azért termelnek olyan nagy arányban burgonyát, mert az éghajlati és talajviszonyok ott a legkedvezőbbek erre a célra, hanem azért, mert az ottani homoktalajokon más növénykultúrát még kevesebb eredménnnyel lehet termelni (Dobránszki, 2002).
A Nyírségben termesztett homoki növények
143
2. ábra.Virágzó burgonyatábla a Nyírségben Figure 2. Blooming potato field in the Nyírség
(Fotó:Kosztyuné K. E.) Magyarországon jelentős dohánytermesztés volt az 1700-as években, Lipót császár uralkodása alatt. Változás a szabad termesztését illetően az 1850-es években történt, amikor I. Ferenc József császár kiterjesztette hazánkra is az Osztrák Dohányjövedék hatáskörét, tehát termesztését engedélyhez kötötte. A kiegyezést követően több mint 80 évig önálló Magyar Dohányjövedék jött létre. A két világháború között konjuktúrája volt a magyar dohánytermesztésnek. A természetes szárítású Szegedi, Kerti, Tiszai, Debreceni dohányfajták mellett újabb, jobb minőséget adó dohányfajta a Szabolcsi is bekerült a köztermesztésbe. A mesterséges „Virginia Yellow Mammoth” dohány az 1940-es évek elején honosodott meg hazánkban (Antal, 2005.b). Az egyes dohány fajtáknak a talajjal szembeni igénye eltérő. A Virginia és Kerti dohányok termesztésére legalkalmasabb a homok és a homokos vályogtalajok, melyek közepes és jó humusztartalommal rendelkeznek (0,7-2,5 %), foszfor és kálium szolgáltató képességük pedig a közepesnél jobb. Enyhén savanyú vagy közel a semlegeshez lévő kémhatást kedvelik (5,0-7,0) de ettől alacsonyabb, akár 4,0 pH mellett is sikeresen termeszthetőek. A Virginia típus a többi fajtához képest igényesebb a talajra. Túl laza, tápanyagban szegény, rossz vízmegkötő homoktalajokon gyenge termést hoz. A Kállói, Pallagi sárga és a Burley dohányok a jó humusztartalommal rendelkező (1,5-4,0%) homokos vályog, vályog talajokat kedvelik a leginkább (3. ábra). A kedvező kémhatás pedig szintén a semleges vagy enyhén savas. Kedvező szintén, ha a talaj foszfor és káliumszolgáltató képessége a közepesnél jobb és a kalciumkarbonátot is tartalmaz (Borsos, 1994; Szabó et al. 2004). A dohányt célszerűbb szélvédett helyeken termeszteni, mivel a szél károsíthatja a növényt.
Leveleit összeszaggathatja, letörheti, a töveket megdöntheti. A könnyű homokot a szél könnyedén elhordhatja, akár be is temetheti a még fiatal palántákat. A hosszantartó száraz szelek tehát nagyon veszélyesek lehetnek a termesztés sikerességére (Borsos, 1976).
Hazánkban a napraforgó iparszerű termesztését az 1812-ben Ercsiben elkészült olajütő létesülésétől számítjuk. A vetésterülete folyamatosan emelkedett, mely köszönhető a görögkeleti katolikus vallásszemléletnek, a két világháború közötti nemesítői munkának és az ezt követő hibridek megjelenésének (Selmeczi Kovács, 1975; Frank, 2011). A Szatmár-Beregi térségben és a Nyírségben az étkezési napraforgó termesztés nagy hagyománnyal bír (Márton 1935). A helyi tájfajták szelekciójával előállított Kisvárdai
Kosztyuné Krajnyák
144
fajta különböző változatai egyeduralkodóak a közel húszezer hektáros vetésterületen (Vágvölgyi et al. 2006; Szabó et al. 2008).
3. ábra. Érett dohánytábla betakarítás előtt Figure 3. Ripe tobacco table before harvesting
(Fotó:Kosztyuné K. E.) A napraforgó Frank (2011) szerint a sekély termőrétegű, erodált talajokon, illetve a laza és homoktalajokon is képes jó termést elérni, akár 2,5 tonnát (4. ábra). A napraforgó-termesztés sikerességét nagy mértékben befolyásolják a talajadottságok. Pepo (2008) megállapította, hogy a napraforgó tápanyagigényes növény, de mérsékelt trágyaadagokkal termeszthető. Mélyre hatoló, nagy szívóerővel rendelkező gyökérzete a nehezen elérhető tápanyag felvételére is képes.
4. ábra. Virágzó napraforgótábla a Nyírségben Figure 4. Blooming sunflower field in the Nyírség
(Fotó:Kosztyuné K. E.) Magyarországon Bodor Zsigmond és Klár Sándor 1892-ben Nyírkércsen kezdték el a csillagfürt termesztését. Kezdetben a hazai rhizóbium-steril talajon nem jártak sikerrel, csak miután e talajokat beoltották. Ebben az időszakban mindhárom fajt megtaláljuk a köztermesztésben, de 1938-tól főleg csak a sárgavirágú édes csillagfürt termesztése történt, melyben nagy szerepe volt a németországi vetőmag exportnak (Borbély, 2002).
Hazánkban a XX. század közepére tehető a csillagfürtfajok elterjedése.
Szabolcs-A Nyírségben termesztett homoki növények
145
Szatmár-Bereg megyében Elsőként e növény iránti érdeklődés Kerpely Kálmán (1911) és Cserháti Sándor (1921) részéről nyilvánult meg. Később a Westsik Vilmos féle homoki vetésforóban szerepelt, mint zöldtrágyanövény (Németh - Kurnik, 1970). A hazai állami szintű édes csillagfürt nemesítés Németh György kezdeményezésével 1946-ban indult meg ideiglenesen Kisvárdán, majd 1948-tól Gyulatanyán, az Állami gazdaság területén létesített Csillagfürtnemesítő Telepen. A Nyírségben a csillagfürt elterjedését az előállított hazai fajták és a Westsik- féle homokjavító kísérletben elért terméstöbblet eredmények és az erre épülő szaktanácsadási tevékenység is segítette (Lazányi, 2010).
Magyarországon a csillagfürtöt kimondottan a savanyú homoktalajok növényeként ismerték, a nemesítéssel viszont lehetővé vált a kötöttebb semleges kémhatású talajon való termeszthetősége is (Borbély et al., 2010). Borbély (2004) szerint a csillagfürt fajok közül a legnagyobb talajigényt a fehérvirágú csillagfürt támasztja (5. ábra). A sikeres termesztésének egyik alapja a megfelelő talaj kiválasztása. A csillagfürtöt laza, gyenge termőképességű homoktalajok növényének tekintik, de termeszthető jobb minőségű talajokon is. Általában a savanyú (pH érték: 4,5-6,5), tápanyagokban nem túl szegény, de nem is túl gazdag talajokon termeszthető. Ez a pH- tartomány biztosít kedvező életfeltételt a növények szimbionta partnereinek, a gyökérgümőkben élő, légköri nitrogént gyűjtő (Bradyrhizobium sp. Lupini) baktériumoknak is. A gyökérgümők lebomlása utána mintegy 120-180 kg nitrogén kerül a talajba, és ez nagymértékben elősegíti a gyomok növekedését, ami jelentősen megnehezíti a betakarítást (Garamszegi, 2012; Tóth et al., 2020). Kismányoki (2005) szerint a laza homoktalajon a zöldtrágyának vagy zöldtakarmánynak vetett csillagfürt esetén a szántást tavasszal is elvégezhetjük, de ekkor a vízkészlet megóvása és tömörödöttebb magágy érdekében azonnal gyűrűshengerezni kell.
Hazánkban a szöszöszbükkönyt az 1800-as évek végén kezdték el termeszteni a kiemelkedően jó alkalmazkodóképessége miatt (Gondola-Szabóné, 2010).
Keveréktakarmányként mindenütt megtalálható. Fagytűrő, áttelelő, egynyári növény.
Ennek ellenére csak a laza homoktalajokon terjedt el (Antal J. 2000). Igénytelen növény, minden talajon megterem – a homoktalajoktól a vályogos agyagtalajokig.
Legalkalmasabbak termesztésére a könnyebb, vályogos homoktalajok (5. ábra).
Termesztése sovány talajok rekultivációjára, így elhanyagolt parlagokon átállási időszakban is alkalmas (Radics, 2002).
Magyarországon a lucernanemesítés honosítása Tessedik Sámuel (1768) érdeme, aki a XVIII. század végén Szarvas térségében már telepített lucernát, továbbá a vetőmagtermesztésével is foglalkozott. A Kárpát – medence különböző körzetéből begyűjtött lucernával Grábner Emil foglalkozott és előállította az Óvári fajtát (Lazányi 2002). Kisvádán Teichmann Vilmos nemesítői munkájának köszönhetően 1963-ban a Kisvárdai lucerna állami elismerést kapott (Kruppa, Lazányi 1993, 1996). Teichmann Vilmos munkáját Vágó Mihály folytatta, aki előállította a Kisvárdai – 1 jelzésű lucerna fajtát. A homoktalajokon kialakult Homoki lucerna (Medicago varia L.) az enyhén savanyú homokon is termeszthető (5. ábra). A Kisvárdai Növénynemesítő Telepen Hankó István és Kürti Antal nemesítették a Hunor – 40 lucerna fajtát, míg Kruppa József a Klaudia és Jozsó fajtákat (Lazányi, 2002).
Kosztyuné Krajnyák
146
Természetesen az itt felsorolt növényeken kívül sokkal többet termesztenek a Nyírség homoktalajain. Mindenhol megtaláljuk a kabakosokat, a répaféléket, a napraforgón kívül az egyéb olajnövényeket és a napjainkban alternatív növényként emlegetett kisebb jelentőségű növényfajokat is (Pepó 2018).
5. ábra. A Nyírségben termesztett pillangós növények Figure 5. Legumes plants grown in the Nyírség
(Fotó:Kosztyuné K. E.) Következtetések, összefoglalás
Az Alföld egy kisebb résztája az összefüggő homokterülettel rendelkező Nyírség. A homoktalajok vázát alkotó kőzetek nagy szemcsemérete miatt ezen talajok kötöttsége, vízkapacitása, vízmegőrző képessége igen alacsony. Az alacsony pH érték pedig további gátat állít a tápanyagok raktározódásának és felvételének a növények számára. Mivel a humuszképződés feltételei kedvezőtlenek, ez magával vonzza a talajok termőképességének alacsony voltát. Ebből adódóan a savanyú homoktalajok hagyományos növényei viszonylag kevés fajt tartalmaznak. A kalászos gabonafélék közül a rozs és a tritikálé, a kapás növények közül a burgonya, a dohány, a napraforgó és a pillangós virágú növények közül a csillagfürt fajok, a homoki lucerna, és a Vicia nemzetség legigénytelenebb faja a szöszösbükköny. Jelen cikk összefoglalja azokat a növényeket, amelyek sikeresen termeszthetőek a Nyírségi homoktalajon.
A Nyírségben termesztett homoki növények
147
Kulcsszavak: szöszösbükköny, Nyírség, savanyú homoktalaj, homokkedvelő növények
Irodalom
Antal J.: 2000. Növénytermesztők zsebkönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest 277-279.
Antal J. 2005.a.: Növénytermesztéstan 2. Mezőgazda Kiadó, Budapest pp. 51-87.
Antal J. 2005.b.: Növénytermesztéstan 2. Mezőgazda Kiadó, Budapest pp. 334-346.
Borbély F. 2002.: Csillagfürt (Lupinus sp. L.). In: Iszálnyé Tóth J. (szerk.): A Nyírség mezőgazdasága.
Növénynemesítés és fajtafenntartás a Debreceni Egyetem Kutató Központjában. Nyíregyháza. pp. 62-70.
Borbély F. 2004.: Csillagfürt. In: Izsáki Z. – Lázár L.(szerk.) Szántóföldi növények vetőmagtermesztése és kereskedelme. Mezőgazda Kiadó, Budapest 374-385.
Borbély F.-Henzsel I.-Tóth G. 2010.: A talajerőgazdálkodás régi-új lehetősége; a csillagfürt a kedvezőtlen termőhelyi adottságú agroökológiai körzetekben. In: Kovács Gyula és Gelencsér Géza (szerk). Az élhető vidékért 2010 Környezetgazdálkodási Konferencia Absztrakt kötet, Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 51.
Borsos J. 1976.: A dohány nagyüzemi termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
Borsos J. 1994.: A dohány termesztése. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Dobránszki J. 2002.: A nyírségi burgonyatermesztés fejlesztése, homokhasznosítás tájba illő növényekkel. DE-ATC, Deberecen.
Frank J. 2011.: A napraforgó termesztés története. In: Frank J. – Szendrő P. (szerk.): A napraforgó. Szent István Egyetemi Kiadó, Gödöllő. pp. 11-20.
Garamszegi T. (2012): Mi van veled, csillagfürt? Biokultúra 2012/1. 10-11.
Gondola I.-Szabóné Cs. K. (2010): Szöszösbükköny (Vicia villosa Roth.). In: Gondola (szerk): Az alternatív növények szerepe az Észak-alföldi Régióban, 131-151.
Győri Z.- Balla L. 2010: Őszi tritikálé (X Triticosecale Wittm.). In: Lazányi (szerk): Növénynemesítés és fajtafenntartás az Észak-Alföldi régióban, Debrecen, pp. 90-92.
Ivány K. – Kismányoky T. – Ragasits I. 1994.: Növénytermesztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Kismányoki T. 2005: Hüvelyesek. In: Antal J. (főszerk.) Növénytermesztéstan 2. Mezőgazda Kiadó, Budapest 175-184.
Kruppa J. – Lazányi J. 1993.: Lucerna. In: Lazániy J. (szerk.) A Debreceni Agrártudományi Egyetem kutatóhelyein nemesített és fenntartott növényfajták ismertetése. Debrecen. pp. 198 - 205.
Kruppa J. – Lazányi J. 1996.: Lucerna (Medicago sativa L., Medicago varia M.) Növénynemesítés a Nyíregyházi Kutató Központban. Magyar Növénynemesítők Vándorgyűlése. p. 49.
Kruppa J. 2004.: Szántóföldi növények vetőmagtermesztése és kereskedelme. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
Lazányi J.- Mándi L-né 1993.: Burgonya. In: Lazányi J. (szerk) A Debreceni Agrártudományi Egyetem kutatóheylein nemesített és fenntartott növényfajták ismertetése. Debrecen. pp. 97-115.
Lazányi J.- Kruppa J. – Iszályné Tóth J. 1996.: Rozs (Secale cereale L.) Növénynemesítés a Nyíregyházi Kutató Központban. Magyar Növénynemesítők Vándorgyűlése. p. 36.
Lazányi J.- Mándi L-né, - Iszályné Tóth J. – Dobránszki J. 1998.: Potato breeding at the Research Centre of Debrecen Agricultural University. Beitrage zur Züchtungsforschung. Proceedings Breeding Resarch on Potatoes. Gross Lüsewitz. June 23-26, pp 105-109.
Lazányi J. 1999.: Potato (Solanum tuberosoum L.) In: Lazányi J, Dobránszki J. (ed.) Agricultural Research in Nyírség Region. Nyíregyháza. pp. 12-21.
Lazányi J. 2002.: Lucerna (Medicago sativa L.). In: Iszálnyé Tóth J. (szerk.): A Nyírség mezőgazdasága.
Növénynemesítés és fajtafenntartás a Debreceni Egyetem Kutató Központjában. Nyíregyháza. pp. 99-105.
Lazányi J. 2010.: Növénynemesítés és fajtafenntartás az Észak-alföldi régióban. MTA Debereceni Területi Bizottság Növénynemesítési Munkabizottság, Debercen.
Mándi L-né. 2002.: Burgonya (Solanum tuberosum L.). In: Iszálnyé Tóth J. (szerk.): A Nyírség mezőgazdasága.
Növénynemesítés és fajtafenntartás a Debreceni Egyetem Kutató Központjában. Nyíregyháza. pp. 5-16.
Márton B. 1935.: A Nyírség mezőgazdasága 1935-ben. Debreceni Szemle XIV. 3: 45–49. p.
Németh Gy. - Kurnik E. 1970.: A Csillagfürt. In: Kurnik E.: Étkezési és takarmányhüvelyesek termesztése.
Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 417-454.
Pepo P. 2008.: Növénytermesztési praktikum II. Debrecen.
Pepo P. 2018.: Alternatív növények – Integrált növénytermesztés 3. Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó, Budapest.
Kosztyuné Krajnyák
148
Radics L. (2002): Alternatív növények termesztése II. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. 54-60.
Radics L. 2008.: Növénytermesztő Mester Könyve. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest.
Radics L. 2012.: Fenntartható szemléletű szántóföldi növénytermesztéstan. Agroinform Kiadó, Budapest.
Selmeczi Kovács A. 1975.: Acclimatization and dissemination of the sunflower in Europe. Acta Etnorg. Hung.
24. 47-88. p.
Szabó B. - Papp L. - Vágvölgyi S. (2004): A Nyírségi dohánytermesztés helyzetelemzése az Európai Unió küszöbén. In: Galó M., Vass L-né (szerk.). „A humánerőforrás szerepe, fejlesztésének, hasznosításának lehetőségei az Európai Unióban”. A „Magyar Tudomány Napja 2003” alkalmából rendezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tudományos Konferencia anyagának bemutatása (2003. novemberi szekcióülések). Szatmár-Bereg megyei Tudományos Közalapítvány Füzetei 20. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tudományos Közalapítvány Kuratóriuma. Nyíregyháza, 2004. pp. 316-319.
ISSN 1215-7686, ISBN 963 214 213 6
Szabó, B. - Tóth, F. - Vágvölgyi, S. (2008): A napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum DEN. et SCHIFF.) rajzásdinamikájának és a kártételének vizsgálata a Nyírségben. Növényvédelem 44 (1), ISSN 0133-0829, 34-38 p.
Tóth, Cs - Apagyi, V. - Kosztyuné Krajnyák E. – Szabó, B. - Szabó, M. - Valent, E. (2020): A fehérvirágú keserű csillagfürt gyomflórájának vizsgálata ökológiai gazdálkodásban. GEORGIKON FOR AGRICULTURE: A MULTIDISCIPLINARY JOURNAL IN AGRICULTURAL SCIENCES 24 : 1 pp.
43-49.
Vágvölgyi S. – Romhány L. – Nagy L. 2006.: A Kisvárdai fajta – egyedülálló minőség az étkezési napraforgó piacán. Gyakorlati Agrofórum, 11: 21-24. p.
Vágvölgyi S.- Szabó B.- Kosztyuné K. E. 2018.: A pillangósvirágú takarmánynövények jelentősége a savanyú homoktalajok fenntartható hasznosításában. In: Hangsúlyok a térfejlesztésben. (Szerk. Nagy J.) pp. 399-409.
Zólyomi B. 1952.: Magyarország növénytakarójának fejlődéstörténete az utolsó jégkorszaktól. MTA. Biológiai Osztály Közleményei 1., pp. 491-543.
Zólyomi B. 1989.: Természetes növénytakaró. 1: 1 500 000. In: PÉCSI M. (szerk.): Magyarország Nemzeti Atlasza. MTA Földrajztudományi Kutató Intézete. Budapest. p. 89.
A Nyírségben termesztett homoki növények